Archive for május, 2009


SakuraCon 2009


Úgy tűnik, rossz hatással van az animecon a blogra. Ősszel is az animecon környékén állt le a blog. Csak most két különbség van: 1. Nem engedem, hogy leálljon a blog, 2. nem voltam ott a conon. A valódi okát inkább ne firtassuk, de ahogy olvastam véleményeket, talán nem is maradtam le sok mindenről. Szinte mindenki panaszkodott a biztonsági őrökre. Hogy kegyetlenül elvették a kaját, piát, és mindenféle szúró-vágó(nak látszó) eszközöket. Nem is az, hogy elvették, hanem a modorukra volt sok probléma. Erre a MAT-nak az volt a válasza, hogy benyújtja a panaszát hivatalosan. Én nem tudom, hogy mi volt, de eddig 4 conon voltam, egyszer sem vették el semmimet. Igaz tavaly ősszel kezdtek el jobban motozni, de én semmi rosszat nem tapasztaltam, mert állítólag a hangnemmel is probléma volt. Szerintem ha mindenki együttműködő lett volna, akkor nem lettek volna problémák, bár ha a MAT tényleg benyújtotta a panaszát, akkor lehet, hogy mégsem innen fúj a szél. Na mindegy, majd nyáron! Akkor már mindent úgy fogok intézni, hogy a lehető legjobb legyen!

Na igen. Meg egyre többet, hallom, hogy bezzeg a régi szép időkben… Shearer írt erről egy nagyon jó cikket az új AnimeStarsba. Na nem 1960-ra, meg hasonlókra kell gondolni, elég csak 2000-2005 környékére visszamenni. Én ekkor még sehol nem voltam animék terén, de elhiszem neki, hogy mennyivel másabb volt ekkor minden. Az első animeconom 2006. őszi volt, már akkor is sokkal másabb volt minden. Nem volt még ennyi Naruto, Bleach, meg Death Note. Egyszer arról kéne írni az AS-ben (bár nem tudom, hogy mennyire etikus) hogy mennyire gáz, amit a fangörlök csinálnak a conokon, fórumokon. A sikítozás, amik az AMV-k és cosplayezés közben folynak, képzelem, hogy mennyire elviselhetetlenek voltak most is. Még régebben írták többen a Gamer365-ben, hogy ők már el se mennek az Animeconra, mert ez már nem az… Ennek egy az oka: A széles sávú internet – és ezáltal a letöltés – igen széles körű elterjedése. Most már szinte bárki hozzá tud férni animékhez. Többen mesélték nekem, volt idő, hogy az volt még a nagy szó, amikor valakinek 128-as bitrátás album egy egész éjszaka alatt lejött. Én ezt többször elképzeltem magamban, és elhiszem nekik. Lehet, hogy ez így furcsán hangzik, de anno a lassú letöltésnek is megvolt a maga “hangulata”. Izgatottan várni, hogy mikor fog lejönni. És akkoriban még cserélgették maguk között az animéket, eleve maga az anime is mást jelentett. Akkoriben még egy szubkultúra volt a távol-keleti szigetországból, szinte kiváltság volt akkoriban animésnek lenni. Mostanra meg divat. És ez a gondja sok régi anime fannak. De ha jobban belegondolunk, két rossz közül talán még ez a jobb. Mert ha látják, hogy minél több anime fan van, akkor talán jobban elfogadják.

Az új Pokémon


Legyen áldott a Bagszipoke, hogy feltette az európai kiadású Pokémon Platinumot, így volt alkalmam kipróbálni. Egészen jó, bár még nem volt alkalmam komolyabban DS-es Pokémonokkal játszani. Inkább az a probléma, hogy nincs komoly fejlődés. Legalábbis azt érzem, hogy tök mindegy, melyik pokéval játszok, ugyanazt kapom, csak más pokékkal. De amíg Japánok imádják, addig mindig kapunk új Pokémont. Maga az ötlet pedig nagyon jó, a probléma annyi, hogy a változatossága kimerül az új Pokémonokban és a játéktérben (ami lényegében szintén ugyanaz), de a legfontosabb, a játékmenet lényegében tök ugyanaz. De a helyzet az, hogy amíg erre van igény, addig kapuk az új Pokémont. De ez állandó probléma a Nintendóval. A Gamer365-ön folyamatosan azt írják, hogy 20 éves játéksorozatok lényegében ugyanazzal a játékmenettel lát el minket a Nintendo. Ki hogy érzi. Nem feltétlen rossz ez, mert a Super Mario 64 – Super Mario Sunshine – Super Mario Galaxy lényege végülis ugyanaz, de sokkal változatosabb. Az új Zelda játékból mi lesz, nem tudom. De már arra is panasz van, pedig annak a története nem ugyanaz mindegyik Zeldának, de az, hogy mindig Dungeonöket kell járni főellenségeket kell legyőzni, és így jutunk valami jutalomhoz. Azért, ha valamire, akkor a Zeldára nem lehet mondani, hogy unalmas, mert bár a sablon ugyanaz, de a Dungeonök változatossága, a zene csodálatossága, és a történet nagysága gyönyörködteti a Zelda rajongókat. Meg hova változzon a Zelda játékszéria? Ezt szoktuk meg, a Zelda II változatosságát nehezen viseltük, akkor mi legyen?

Valamiért sokáig nem tulajdonítottan jelentősséget a CDJapan webáruháznak, mert úgy voltam, hogy itt is legalább annyira drága egy-egy Japán CD, mint pl. az eBayen és az Amazonon. Tegnapelőtt jobban szétnéztem, és ugyanúgy 3-4000 yen egy-egy album, és 1000-1200 yen egy kislemez, akkor elgondolkodtam, hogy miért ne vehetnék én is? Tegnap megrendeltem Okui Masami legújabb albumát az Akasha Limited Edition CD-t. Postával együtt 4285 yen, de dollárban is lehet fizetni, 45 dollárt ér, ami forintban 9125 forint. Tegnap kifizettem borítékban. kb. egy hét múlva érkezik meg Japánba a pénz, és ha még aznap kiküldi, akkor várhatóan június 8-án a kezembe tudhatom a CD-t. Nagyon várom, mert nagyon jó album, szeretem. Mondjuk az kicsit elgondolkodtatott, hogy soha életemben nem adtam volna ki 5000 forintnál többet CD-ért, erre meg csuklóból feladtam a 9000 forintot. Itt már nemcsak arról van szó, hogy mennyire szeretem Okui Masamit, hanem az, hogy annyira ritkaság, hogy se itt, se európában, se Amerikában nem lehet kapni a CD-t, ezáltal kuriózum-értéke van számomra.

Az alkonyat fogságában


Bocsánat, hogy régóta nem írtam, csak a szorgalmi időszak utolsó 2 hetében kissé megizzasztottak a tanárok, de most már szabad vagyok, és ahogy ígértem, nekiláttam a Zeldának, méghozzá a Twilight Princess került terítékre.

Átalakultam Farkas Linkké. Már annyira rutinosan ment a Hyrule Castle, hogy pár perc alatt végigmentem rajta. Pedig elsőre hányszor eltévedtem, és hányszor haltam meg. -_-‘ Nem tudta irányítani rendesen Wolf Linket, de most már megy. Ott a tetőn bénáztam egy kicsit a madarakkal. Aztán találkozó Zeldával, Elmeséli, hogy hatoltak be Shadow ellenfelek. Utána a kard és a pajzs megszerzése. Itt elhaláloztam egy párszor a sas támadásától, mert elfelejtettem, hogy bejutni abba a házba, ahol a pajzs van, de végül meglett, a bácsi szépen el lett ijesztve. A pajzs megszerzése után mentettem, mert 20 óra volt, és ilyenkor szinte kötelező program az Animax nézése. Megmondom őszintén a hibái ellenére én szeretem.

Persze ezalatt a 2 hét alatt sem tétlenkedtem, igyekeztem fejlődni a Brawlban. Az már jó pont, hogy le tudok győzni 9-es szintű ellenfeleket 1 vs 1-ben. Bár szerintem Link elég béna. Kis túlzással élve utcahosszal nyertem, amikor Toon Linkkel voltam. Nem is az, hogy Toon Link erősebb, mert ez tény, de nagyon sokat szerencsétlenkedett a 9-es CPU. Lesett, hogy mi van, de különösebben nem tudta, hogy mit kell csinálni. Mondjuk volt olyan, amikor elkapta a fonalat, de különösebben nem okozott nehézséget. Látszik, hogy sokat könnyítettek a Brawlon. Inkább a multiplayer szórakozásra fektették a hangsúlyt. De a Brawl könyvben van egy okos gondolat. Azt írták benne, hogy a verekedős játékokat is, mint a többi játéktípust is fel lehet osztani casual és hardcore részlegre. És a Brawlban azt tartja jónak, hogy a nagyon ügyesen keverve van a casual meg a hardcore a Brawlban. Van benne igazság. Aki csak egy szórakoztató játékot akar, az pl. beteszi a tárgyakat a játékba, de aki komolyan akar játszani, az rendszerint tárgyak nélkül teszi. Meg a rengeteg játékmód mind teret enged mindkét játékos rétegnek.

Irány a felnőttkor!


Ismét elővettem a Master Questet! Már csak Barinade megölése maradt hátra a Jabu Jabu’s Belly Dungeonban. Hát a struktúráját soha nem fogom megérteni. Végülis megöltem, de hogy milyen módon, arra nem tudnék válaszolni. Egyszerűen csak eltűntek az elektromos “kezei” majd amikor a bumeránggal leblokkoltam, csak meg kellett kardozni. Aztán megetünk felnőttnek. Iszonyatosan hanyag munkát végeztem, csak 1 szívnegyedet szereztem, tehát 6 szívvel mentem a felnőttkorba. Mi lesz így? Azért, ha más nem, legalább 13 szívvel szeretnék elmenni Ganondorfhoz. Meg biztos már legalább 30 Gold Skulltulát kellett volna megölnöm. Erre mennyi van meg? 6. Szép, mondhatom. Hogy lesz így meg a 34, amennyi a második végigjátszás után lett meg? Fogalmam sincs. De azért jó volt játszani, aztán majd igyekszek valamennyit behozni a lemaradásomból.

Vár már a nyár


Egy kicsit érzem, hogy visszakaptam a régi erőmet. De igazából egy percig nem kételkedtem abban, hogy azért jól tudok Brawlozni, de abban szerintem mindenki egyetért, hogy teljesen más az ember képessége, ha nem akaratból, hanem egyfajta kényszerből játszik. Nálam is ez volt, ezért volt a sok öngyilkos merénylet. De ma. Komolyan mondom, néha még saját magamtól is megijedek, hogy néha mikre vagyok képes. Persze ott még nem tartok, hogy világversenyeket nyernék, de ezzel a szinttel bőven elégedett vagyok. Volt haszna annak is, hogy a Csabi tanítgatott egy kicsit, elmondott egy pár instrukciót. Remélem most már töretlen marad a lelkesedés. Most egy olyan 2 hétig nemigen fogok nagyon játszani, ennyi van már a szorgalmi időszakból, és persze, hogy mindegyik tanárnak most jutott eszébe ZH-kat iratni. -_-‘ Aztán a vizsgaidőszak egyáltalán nem vészes. Aztán meg itt a nyár.


Jó érzés újra a réginek lenni. Pár napos lelki krízishelyzet után (azért ez egy kicsit túlzás ^^’) újra érzek magamban erőt a játékhoz. Zeldákhoz még mindig nem nyúltam, de a Super Smash Bros. Melee-vel sokat játszottam. Most is Mr. Game & Watch megszerzése a fő cél. Ennek érdekében az Adventure módot viszem végig minden karakterrel, azt hiszem még 9 karakterrel nem vittem végig. Aztán ma gyakoroltam a Brawlban Csabival, Skype-on keresztül adta a tanácsokat. Mondott egy pár dolgot, amik eszembe sem jutottak. Szerinte hiba az, hogy a közelharc híve vagyok, mert néha okosan is kell messziről támadni. Nos igen, mi tagadás, gyakran azt csinálom, hogy gondolkodás nélkül bele a közepébe, hadd szóljon. De ez hiba lenne? Szerintem annyira nem, csak csiszolni kell. De az vitathatatlan, hogy nekem is jobb úgy játszani, hogy nem adom fel, és sokkal nagyobb a lélekjelenlétem. A győzelem persze nem garantált, de valamilyen szinten nyugodtabb vagyok, hogy legalább igyekeztem mindent megtenni, és csak így lehetek jobb, és jobb. És ez még csak a kezdet! Egyébként nem sokáig tartott a lelki krízis, miután ide kiírtam magamból, máris jobban lettem, és már akkor úgy döntöttem, hogy “új életet” kezdek. Mondjuk ehhez egy Okui Masami dal is nagyban hozzájárult:

Szeretem az ilyen keményebb hanzású dalait, szerintem nagyon jól állnak neki, és érződik, hogy szereti.

%d blogger ezt kedveli: