supermario4ever blog – 少年になりたい

Nintendo, Anime, Manga, Jpop, anison, és egy kicsit magamról is.

Archive for 2010. június

Az első tapasztalatok

Posted by supermario4ever - 2010. június 26. szombat


Hát itt vagyok Budapesten. ^^ Illetve most Békéscsabán vagyok, de már kiköltöztem Pestre. Egy nagyon jó kis lakást találtam, az ideális egy-két embernek. Minden rezsi fogyasztás szerint megy, úgyhogy sokat lehet spórolni. Végül a 17. kerületbe kerültem fel egy nagyon nyugodt, kellemes helyre.

A házban elég sok minden van,bútorozott, gépesített, tegnap a Tescóban csak egy pár alapvető dolgot vettem. Internet, TV nincs, effelől érdeklődtem a Pesti úti Tescóba a T-Home irodánál, hogy hogy van ez. Hát nincs jól. -_- Elég drága, és nagyon ránk akarják tukmálni a vezetékes telefont. Csak épp kedvező ajánlatuk nincs. Digitális TV, és 5 megás net 9000 forint körül van, ehhez képest a Digi TV 25 megás nettel, és TV-vel sincs meg 5000 forint. Ezek után azt hiszem, érthető, hogy miért választanám inkább a Digit. Mobilinternetet is néztem most itt Békéscsabán, hát az sem rózsás. Mert most vagy előfizetéses vagy, és kapsz ingyen USB stick-et, de 2 éves a hűségidő, vagy feltöltőkártyás, de akkor meg az USB stick kerül 10.000 forintba, úgyhogy ez is ugrott. Lehet, hogy majd megkérdezem még a főbérlőt, mert azt mondta, hogy van internet, de nagyon gyenge, s jobb lenne, ha a saját nevemen lenne. Szóval nem tudom, ezt majd még megbeszélem vele. Jövő héten is hazajövök, mert kell segíteni, akkor már okosabb leszek, és megbeszélek itthon is mindent. Addig meg internet-helyeken a fővárosban majd leülök egy fél órára böngészni, Pesten még sok van, amúgyis keveset vagyok otthon, járkálok a város össze-vissza. ^^’ Úgyhogy egyelőre ennyi, úgy tűnik eddig minden rendben van.

Posted in magamról | Leave a Comment »

Új Megumi Hayashibara dal

Posted by supermario4ever - 2010. június 23. szerda


Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame single promoter kép

Megumi Hayashibara: CHOICE album promoter kép

Már most hozzá lehetett jutni az új Megumi Hayashibara dalhoz, holott a kislemez ugye csak júliusban fog megjelenni. Többször meghallgattam, és mit is mondhatnék? Igazi Neon Genesis Evangelion dal. Minőségi, igazi NGE élményt ad. Nagyon várom az új kislemezt!

És itt a két új vadonatúj kép az énekesnőről. Tessék úgy nézni őt, hogy 43 éves! Azt gondolom, hogy még sminkekkel sem lehet elérni azt, hogy 43 évesen így nézzen ki valaki. Ezzel már genetika kell! Megumi ritka egy szerencsés alkat!

Posted in Megumi Hayashibara | Címkézve: | Leave a Comment »

Holnap… És a Nintendo

Posted by supermario4ever - 2010. június 23. szerda


Holnap lesz a nagy nap… Az új élet! Már másfél hete nagyon nagy izgalomban élek emiatt. De mindenképp úgy érzem, hogy neki kell vágni. Mert itt már rég nem arról van szó, hogy mennyire szeretnék Budapesten élni, túlmegy már azon,  itt már a megélhetésről van szó. És hála istennek, van munka bőven! Hétfőn érdeklődtem, van diákmunka az érdeklődési körömben, hosszú távon is, és akár másnap kezdhetek! Engem személy szerint ez megnyugtatott, remélem, hogy ha nem is fogok olyan nagy lábon élni, mint itthon, de az alapvető megélhetések menni fognak. Meg fog változni az életem, nehéz de boldog időszak elé nézek!

És a Nintendo. Reggel beszélgettünk zsidával az E3 Nintendo esetéről, meg arról, hogy ezt hogy reagálják le a neten. De ezt inkább ne is firtassuk, mert amilyen reakciókat olvasni… Itt már nemcsak a féltékenységről van szó, hogy milyen jó volt a Nintendo, ezért a másikkal szemben szidja a kiotói óriást, itt már egyszerűen az IQ-szint “szerencsére negatív” állapotról kell beszélni. Ami engem meglepett, hogy szinte minden megérzésem bejött a Nintendo kapcsán! Ugyanis én láttam, hogy sokaknak mi a baja a Wiivel és a DS-sel, hogy jaj, mennyi “casual” játék, és hogy milyen jól fogynak, és hogy a mérleg szerinti eredményük is milliárdos nagyságrendű jen pozitívban, de már akkor is azt írtam több helyen, hogy ez a sok pénzt vissza fogják forgatni, hogy mindennél erősebb konzolt fognak gyártani, és a “hardcore” játékaik is mindennél jobb lesz. És mostanra látszik beérni a gondolatmenetem, hisz hány nagy játékot ígértek? Zelda, Donkey Kong, Golden Sun, Metroid, és még lehetne hosszan sorolni. És már most sem unatkozunk, hisz itt van a nagy csoda, a Super Mario Galaxy 2. És konzol terén meg itt van a Nintendo 3DS, mely élből hazavágja a PSP-t, de sokak szerint a grafikai megjelenítése a GC-vel, Wiivel vetekszik.

Egyébként sokan félreértették a Nintendo 3DS működési elvét, ugyanis mindenki azt hitte, hogy szinte “ki fog jönni” a karakter, annyira élethű lesz a térhatás. De itt arról van szó, hogy a 3D-s hatás süllyedéssel fog keletkezni. Vagyis a kijelző lesz a legtetején, és ahogy maguk a tárgyak egyre beljebb vannak, úgy azok süllyednek be. Még egy fontos dolog, amit tudni kell, hogy CSAK AKKOR érvényesül a 3D-s hatás, ha egy ember szinte meredten nézi a kijelző. Amint kitér a tekintetünk előle, akkor elvész az egész, és nem tér vissza azonnal, ha visszanézünk. De ez talán a technika sajátossága, ehhez nem értek.

Posted in magamról, Nintendo | Címkézve: | Leave a Comment »

Megjelenések 2010. július 21-ére

Posted by supermario4ever - 2010. június 22. kedd


Megjelenés-özön lesz ez a nap számomra, négy kiadvány is várható, amikre nagyon le szeretnék csapni! Az alábbiak:

  • Megumi Hayashibara: CHOICE (album)
  • Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame (single)
  • Minori Chihara: Freedom Dreamer (single)
  • Suara: Amane Uta (re-release, mini-album)

Megint csináljak olyat, mint februárban, hogy 1 albumot, és 3 kislemezt rendeljek elő? Akkor megtehettem, de most nem nagyon. Arról nem is lelkedesedve, hogy holnap fog megjelenni az Animelo Summer Live 2010-es rendezvény betétdalának kislemeze, az Evolution ~for beloved one~. Drága móka szeretni az Anison zenét, főleg annak, aki úgy érzi, hogy megérdemli az előadó, hogy megvegyük eredetiben a kiadványát! T_T

Posted in Animelo Summer Live, Megumi Hayashibara, Minori Chihara, Suara | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Animelo Summer Live 2009 4. rész

Posted by supermario4ever - 2010. június 20. vasárnap


Animelo Summer Live 2009 1. Blu-Ray

Nem tudtam nézni egy darabig, mert itthon voltak munkálatok, és segíteni kellett, így csak ma jutottam el odáig, hogy ma elkezdjem nézni az Animelo Summer Live 2009 2. napjának (augusztus 23.) 1. részét.

Már az első rész után elkönyvelhetjük, hogy inkább ez az a nap, amikor látszik, hogy mekkora egyéniségek lépnek itt fel, és most kivételesen nem feltétlen pozitív értelemben mondom, bár nagy durranások most is voltak. A sort Aya Hirano és Nana Mizuki közöse nyitotta. Aranyosak voltak együtt, Aya Hirano egyedül is nagyon jó volt. Utána jött az, akire nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud élőben, Chihiro Yonekura. Két dalt adott elő, a Kaleido Star openinget, a Yakusoku no Basho he dalt, valamint a debütáló kislemezéről a 10 YEARS AFTER, mely egy Gundam OVA ending dala. Itt látszik, hogy mennyire szeret énekelni, és bizony sokkal többet érdemelt volna. Számomra ő az egyik legmostohábban kezelt japán énekesnő. Aki meghallgatja egy pár albumát, arra juthat, hogy baromi egyhangúak a dalai, holott a hangja alapján sokkal többre képes. Egy pár szerzemény van, ami kiemelkedik az átlagból, de gyakorlatilag 2007 óta nincs új dala, mert az akkor megjelent Lion no Tsubasa kislemeze csak 166. helyet érte el a heti Oricon charton, vélhetően az igencsak mérsékelt sikere miatt nem kapott új dalt. A 2008-as Ever After albuma jó ötlet volt, de azontúl semmi komolyat nem mutat fel.

Yui Sakakibara igazi egyéniség, nagyon erős kisugárzása van, hangja is nagyon jó, kellemes volt hallgatni őt. Aki igazán nagy meglepetés volt, az a Yousei Teikoku együttes, tiszta ALI PROJECT. Ugyanaz a goth loli, viszont sokkal rockosabban művelik. Nagyon izgalmas volt hallgatni őket, szerintem jobban oda fogok figyelni rájuk.

És ezután jött a fekete leves, akikre utaltam, hogy az egyéniség nem mindig pozitív értelemben értendő, de nem is mindig negatívan. Nagyon érdekes formáció lépett színpadra. Egy srác, teljesen őskori japános külsővel, tradicionális indiai ruházatban jelent meg. Ő Kenji Ohtsuki, és mellette volt négy hölgy (japánok természetesen) tradicionális kimonóban, ők a Zetsubou Shoujotachi. Egyiknek-másiknak annyira erős hangjuk van, nagyon meglepő, pedig szemmel láthatóan kicsik. A férfinek jó hangja van, de hogy minek ordította végig az MC-ket, nem értem. Nagyon furcsa előadó, de szerintem kihagyom őket. Nem nagyon fogtak meg.

De jön az igazi fantasztikum! Hironobu Kageyama! Aki előveszi gitárját, és egymagában előadja a Dragon Ball Z openinget, a CHA-LA HEAD-CHA-LA dalt. Egy szál gitárral is maradandót tud alkotni. Aztán teljes zenekarral előadott még egy nagyszerű szerzeményt, de már az őszinte kisugárzásával is nagy sikert ér el a közönségnél.

Ezt a részt a FictionJunction zárja. Mind az öt lány jelen van: KEIKO, YUUKA, KAORI, WAKANA, YURIKO KAIDA, sőt az alapítótag, ASUKA is megjelent. A háttérben Yuki kajiura zongorázott, valami hihetetlen átéléssel. Először a Pandora Hearts openinget énekelték, a Parallel Hearts dalt, nagyon szeretem. Itt is jól adták elő. A további két dallal bizonyították, hogy több figyelmet érdemelnek. Aranyos lányok.

Ennyi volt mára, holnap fogom megnézni az 5. részt.

Posted in Animelo Summer Live, Chihiro Yonekura, FictionJunction, JAM Project | Címkézve: | Leave a Comment »

Emergency song

Posted by supermario4ever - 2010. június 20. vasárnap


Bár úgy tűnik, hogy felesleges lesz ilyet kinevezni, mintha leszedte volna az M1 a 2 VB meccs között játszandó dalát. Ugyanis felvettek egy dalt, amit a közszolgálati TV néhány műsorvezetője énekelt fel a VB alkalmából. Most két eset van; vagy nemcsak én voltam az, akinek nem tetszett, és túl sok kritika érte, vagy csak ennyi időre akarták mutatni. Végülis, ha nem akarják kiadni, akkor nincs komolyabb baj, de szerintem rossz dal. A dallam túl egyszerű, a szöveg sem érdemel túl sok jó szót. És még csak nem is azzal van a baj, hogy nem is tudnak énekelni az előadók, mert nem ez a főprofiljuk, és az, hogy egyszer ilyet bevállalnak az kifejezetten jó dolog.

Na de mivel nincs, ezért nem kell elővennem Suara: Kimi Dake no Tabiji dalát, ezt gondoltam ki, amolyan emergency songnak, ami elnyomná a TV-t arra az időre. Kár, hogy nem lett jó, pedig az ötlet nagyon jó volt.

Posted in Suara | Címkézve: , | Leave a Comment »

Japán és a világbajnokság

Posted by supermario4ever - 2010. június 19. szombat


Különösebben nem érdekel a foci, csak az EB-t és a VB-t nézem, de azt nagy lelkesedéssel. Legalább ilyenkor látni igazi focit. Olykor igencsak elrettentő, hogy hányszor kell a bírónak a sípjába fújnia egy-egy komolyabb szabálytalanság okán.

De hogy az ázsiai mentalitás mennyire más, az a fociban is megmutatkozik. A japánok játékstílusa sokban különbözik a többiekétől. Fegyelmezettek, tisztelettudóak, komoly szabálytalanságot nem fújt le a japánoknak a bíró. Egyszerűen másképp élik a labdarúgás iránti szeretetüket.

Ehhez képest az európai, és a többi foci sokkal agresszívabb, és mégis ők kerülnek ki győztesen. Úgy tűnik, hogy szükség van egyfajta agresszív harci szellemre, mert így lehet csak nyerni? Én komolyan nem értek a focihoz, csak ezt látom.

De érdemes megnézni a Tsubasa Kapitány című animét, sok mindenre rávilágít foci terén, hogy a japánok, hogy élik meg a dolgokat.

Posted in Japán | Címkézve: | Leave a Comment »

Az utolsó napok

Posted by supermario4ever - 2010. június 19. szombat


No, nem az életemből, hanem hogy itt vagyok Békéscsabán. Már nővérem is segít nekem albérletet keresni, és úgy tűnik, hogy hasznunkra válik, hogy ilyen sok ismerőse, barátja van. Ugyanis az egyik barátja Angliába fog költözni (legalábbis már ott élnek), jobb megélhetés reményében (megjegyzem, orvos), és felajánlotta a Budapesti lakását bérbe. Minden nagyon jónak tűnik, ismerős révén olcsó bérleti díj, másfél szobás lakás, még abba is benne vannak, hogy megosszam valakivel, teljesen bútorozott, gépesített. Ezek után azt gondoltam, hogy már csak össze kell csomagolni, és máris mehetek, de jött a fekete leves, hogy mivel még nagyon sok cuccuk ott van, azokért majd értemennek augusztus végén, szeptember elején, és majd csak akkor mehetnék. Hát megmondom őszintén, ezen egy kicsit felhúztam magam. Az odáig rendben van, hogy vannak személyes cuccok, meg minden, de attól még szerintem simán odaköltözhetnék, nem bántanám a dolgaikat. -_-‘

Aztán jött egy másik ajánlat, ugyanennek a srácnak az egyik ismerőse is felajánlotta szerény hajlékát. Arányában, ez sem drága, csak a gond ott van, hogy 2 és fél szobás, tehát egyrészt nagy ez nekem, másrészt meg egyedül egyáltalán nem bírnám. Még egyvalakit tudok, aki jönne, de akkor már jó lenne egy harmadik személy is, hogy kisebbek legyenek a költségek. Ráadásul ebbe azonnal be lehetne költözni. Mind a kettő a 13. kerületben van, tehát elég jó helyen. Csak hát egyedül ezt nem lehet.

Úgyhogy maradnak a saját elképzeléseim, miszerint egy nyugodtabb helyen olcsó bérlemény valahol a 19. kerületben. És lehet, hogy ha meg lehetne állapodni a főbérlővel, akkor csak hónapokra, és akkor mehetnék ősz elején átmennék a nővérem által ajánlott albérletbe. De elképzeléseim szerint már kevés van hátra.

De pont most lettem beteg! T_T Hála istennek, nincs semmi komoly, csak nátha, megfázás, meg egy kis gyengeség, de néha úgy érzem, hogy tényleg az utolsó napjaimat élem! T_T Na jó, tudom, hogy ez enyhe túlzás, pláne, hogy ma már jobban vagyok, és amíg van étvágyam, addig komoly baj nincs. Márpedig az van. De remélem, hogy hamar rendbejövök.

Posted in magamról | 2 hozzászólás »

Karaoke ára

Posted by supermario4ever - 2010. június 18. péntek


A karaokésok élete nemcsak játék és mese! Hallottál a csúf kopasz rapről, mely sok kfn készítő életét megkeseríti?

Na igen, ezt többen is átéltük, akik csinálnak kfn (vagy karaoke) fájlokat, néhány hónapja, én is ebbe a táborba tartozom. Az a lényege, hogy házilag készülnek el azok a karaoke fájlok, melyeket aztán a conokon láthatunk, éneklünk. No, most aki csinált olyan dalt, melynek van rap-része, az ismeri a karaoke-lét sötét oldalát, ugyanis rapet időzeni nagyon nehéz, köszönhetően a sok elharapott szótagnak. Ugyanis a KaraFun Editor programmal nekünk kell manuálisan időzíteni a szótagokat. Persze a művelet nem lehetetlen, mert bár az tény, hogy a szánk gyorsabban mozog, mint a kezünk, de szerencsére lehet lassítani a dalt is, így könnyebb időzeni, de azt hiszem, kevés karaoke fájlnak van ennyire tömör szótagolása, mint az Animelo Summer Live 2008-as betétdalnak, a Yells ~It’s a beautiful life~ dalnak, mint ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja.

Posted in Animelo Summer Live, Karaoke | Címkézve: , | Leave a Comment »

Megszűnik az 576 KByte

Posted by supermario4ever - 2010. június 17. csütörtök


Hát szép kis 20. születésnapi meglepetés. -_- Bejelentették, hogy a 2010. júniusi szám lesz az utolsó, mert teljesen átállnak arra, hogy online magazint csináljanak. Az elgondolás talán nem is rossz, de emiatt megszüntetni egy újságot? Most én nem vagyok benne egy újság készítésében, nem tudom, hogy mekkora költséggel jár, és hogy bár a neten szinte minden információ percek alatt elérhető, de jár akkora veszteséggel, hogy ne érje meg offline kiadni? Csak azt tudom, hogy az újságnak fizikai formájában eszmei értéke van. Élvezet olvasni a régi 576 KByte-okat, valahányszor a kezembe veszek egy-egy ’90-es évekbeli számot. Azt többször írták, hogy napokat késnek a tervezett megjelenéssel, mert hogy jó lenne, ha ez a teszt meg az a hír még megjelenne, és akkor lehet, hogy ez a fő ok? Előfordulhat, mert az igaz, hogy igencsak ingadozó időpontban jelent meg az újság.

De szerintem az online lehetőségek nem fogják pótolni az újság eszmei értékét, az, hogy kezedben tarthatod fizikai formában. Mert az egy dolog, hogy terjed a mobil-internet, és ma már tényleg, szinte bárhol netezhetünk, de ha kimegyek a szabadba, akkor nem azért megyek ki, hogy kint internetezzek, utazás közben is sokkal inkább a tájat nézem. Az igaz, hogy rengeteg sok előnye van az internetnek, mert valakivel csak így tudok kommunikálni, de sokkal jobban szeretem élőben tartani a kapcsolatot, mert ez is olyan dolog, hogy nagyon jó érzés élőben látni az ember boldogságát. Nem tudom, hogy 20-50 év múlva mennyit fog változni a világ, és az is igaz, hogy vannak nagyon jó lehetőségei az internetnek, de az tény, hogy vannak dolgok, amiket az online nem pótolhat.

Posted in 576 | Címkézve: | 3 hozzászólás »

 
%d blogger ezt kedveli: