A majdnem teljes adatbázis. Nem tudom, miért vagyok ennyire eladási adat-mániákus, de valamiért nagyon érdekel. Okui Masami esetében arra lettem figyelmes, hogy amíg a V-sit. albuma a 19. helyet érte el az Oricon charton, 13.980-as eladással, addig a Ma-KING a 12. helyet sikerült elérnie 24.870-es első heti eladással, mégis a V-sit. a legeladottabb albuma. Hogy is van ez? Csak egy magyarázat lehet rá: Nagyon közel van a két eladási szám. Mert az egy dolog, hogy a V-sit. 7 hétig volt listán, míg a Ma-KING csak 5 hétig, az első heti eladási számok különbsége nem feltétlen indokolja a változást.

A Generasia wikipediás (ez az új neve a JpopStop! oldalnak) oldalát szoktam nagy lelkesedéssel szerkeszteni, de nekem a tudásom eladási adatok terén mindig csak addig terjedt ki, amíg az Oricon nyilvánosságra hozta. Azaz, napi eladás terén 30-as lista, heti eladások esetében 50-es lista. És az istennek se tudtam, honnan tudják, hogy x album csak *hasára üt* a 82. helyet érte el, ennyi meg annyi eladással. Régen kis kereséssel rátaláltam a http://ranking.oricon.co.jp oldalra, mely már  teljes 200-as (kislemezeknél), és 300-as (albumoknál) helyezést kiírja, hogy melyik hogy teljesített, ám eladási számok nélkül. Azokért valamiért fizetni kell… De nem értem, hogy ha az 50-es listáig nyilvánosságra hozzák a teljes eladási bázist, utána, miért kell fizetni…

Mivel láttam a Generasia oldalon, hogy vannak, akik birtokában vannak a komplett adatbázisnak, ezért ezek után úgy hoztam létra album és kislemez adatlapot, hogy az “Oricon chart positions” részleget x-szel pótoltam ki, abban reménykedtem, hogy valaki majd kiegészíti. Ehelyett az adminok kitörölték azt a részt, és PM-ben a fejemre koppintottak, hogy ha nem tudom a teljes eladási adatot, akkor ne csináljam meg az Oricon chart táblázatot, és ne töltsem ki x-ekkel. Ezt elfogadtam, és ezek után nem csináltam.

Viszont nemrég arra lettem figyelmes, hogy az anime, videojáték album és kislemez eladási részlegeivel senki nem foglalkozik, még az olyan ismertebb előadók eladási adatai is kimaradtak, mint pl. az ALI PROJECT. Ekkor határoztam el, hogy megkérdezem PM-ben az egyik admint, akiről tudom, hogy sok anime album és kislemez adatlapot hozott létre, hogy segítsen, hogy honnan tudhatom meg a teljes adatbázist, szeretném kitölteni az Oricon táblázatot. Kicsit megkésve, de válaszként egy linket kaptam: http://toki.2ch.net/test/read.cgi/musicnews/1309172564/ Ezen link alatt az anime és videojáték albumok és kislemezek teljes eladási adatbázisához hozzá lehet férni. Egy japán fizet ezekért az adatokért, és nyilvánosságra hozza, nem semmi…

De ez az oldal, csak a legfrissebb eladási adatokat tartalmazza. Viszont elkezdtem ügyeskedni a Google-lel, és és olyan album és kislemez eladási adatokat tudtam meg ma éjjel (ezért voltam fent ma hajnali 4-ig, egyébként már éjfélkor elaludtam volna, mert fáradt voltam), amikre már évek óta nagyon kíváncsi voltam.

Az Okui Masami kislemez eladásainak adatbázisát már korábban kiírták a Generasia-ra, viszont az albumok döntő többségének az eladási adatait csak most tudtam meg. Nem kevés munka volt megtalálni (ezek az oldalak eléggé áttekinthetetlenek – nekem nem a japán karakterek miatt – és nehéz eligazodni bennük), de megvan. Most egy listát közölnék, ahol eladási adat szerint rangsorolom az Okui Masami albumokat, melléjük írom az ismert számot. Sajnos még így sem tudtam meg az összes album eladási adatait, de az Oricon ranglistája alapján tudom, hogy hányadik helyen állnak, így oda, ha más nem, becsült adatokat írok)

  1. V-sit. – 48.330 (Legjobb helyezés: 19. hely, listán volt 7 hétig)
  2. Ma-KING – 45.550 (Legjobb helyezés: 12 hely, listán volt 5 hétig)
  3. Do-can – 42.870 (Legjobb helyezés: 12. hely, listán volt: 3 hétig)
  4. Her-Day – 34.920 (Legjobb helyezés: 18. hely, listán volt: 4 hétig)
  5. BEST-EST – 31.530 (Legjobb helyezés: 21. hely, listán volt: 4 hétig)
  6. NEEI – 27.340 (Legjobb helyezés: 11. hely, listán volt: 3 hétig)
  7. S-mode #1 – 17.780 (Legjobb helyezés: 26. hely, listán volt: 3 hétig)
  8. Masami Kobushi – 17.324 (Legjobb helyezés: 17. hely, listán volt: 4 hétig)
  9. DEVOTION – 13.790 (Legjobb helyezés: 30. hely, listán volt: 2 hétig)
  10. Gyuu – 11.450 (Legjobb helyezés: 47. hely, listán volt: 2 hétig)
  11. crossroad – 10.630 (Legjobb helyezés: 34. hely, listán volt: 2 hétig)
  12. angel’s voice – ? (Legjobb helyezés: 67. hely; ekkori eladás 5.137, listán volt: 2 hétig)
  13. ReBirth – 6.640 (Legjobb helyezés: 49. hely, listán volt: 3 hétig)
  14. S-mode #2 – ? (Legjobb helyezés: 50. hely; ekkori eladás 5.491, listán volt: 2 hétig)
  15. Dragonfly – 5.253 (Legjobb helyezés: 68. hely, listán volt: 2 hétig)
  16. Li-Book 2000 – 4.800 (Legjobb helyezés: 61. hely, listán volt: 1 hétig)
  17. S-mode #3 – 4.739 (Legjobb helyezés: 76. hely, listán volt 2 hétig
  18. evolution – 3.109 (Legjobb helyezés: 60. hely; ekkori eladás: 2.348, listán volt: 2 hétig)
  19. God Speed – ? (Legjobb helyezés: 111. hely, listán volt: 2 hétig)
  20. Ooku – 2.740 (Legjobb helyezés: 78. hely, listán volt: 2 hétig)
  21. Akasha – 2.670 (Legjobb helyezés: 68. hely, listán volt: 1 hétig)
  22. Masami Life – 2.484 (Legjobb helyezés: 110. hely, listán volt: 2 hétig)
  23. A Tribute to Masami Okui ~Buddy~ – 1.816 (Legjobb helyezés: 120. hely, listán volt: 1 hétig)
  24. i-magination – 1.349 (Legjobb helyezés: 95. hely, listán volt: 1 hétig)
  25. Self Satisfaction – 974 (Legjobb helyezés: 127. hely, listán volt: 1 hétig
  26. Self Satisfaction II – 903 (Legjobb helyezés: 113. hely, listán volt: 1 hétig)

Kicsit érdekesnek tűnhet a lista azoknak, akik átnézték, ennek két magyarázata van: Az Oricon 2002. decembere előtt csak a legjobb 100 albumból és kislemezből csinált listát, azok értékeit is tizes értékre kerekítette, 2002. decembertől albumokból 300-as lista, míg a kislemezekből 200-as lista készült pontos eladási adatokkal. És az sem elhanyagolható tény, hogy a lemezeladások Japánban is, akárcsak a többi országban jelentősen csökkentek.

Ennek kapcsán nagyon érdekes dolgot láttam meg, ugyanis rábukkantam nagyon-nagyon régi eladási adatokra (’70-es, ’80-as évek), és akkor sem volt valami magas, a ’90-es évek legelejétől kezdődött egy hatalmas felfutás. Szerintem ez a CD-k megjelenésével és robbanásszerű terjedésével magyarázható. És ez az egész felfutás az egész évtizedben tartott, 2000-től kezdődött egy nagyon lassú apadás, 2004-2005-től indultak meg nagyon az eladási számok lefelé, mely nyilván a letöltéseknek “köszönhető”.

Emellett sikerült egy pár számomra érdeklő album és kislemez eladási adatait megtalálni, nagyon érdekesek:

JAM Project: GONG – 14.931 (Legjobb helyezés: 22. hely, listán volt: 6 hétig; ez a legsikeresebb kislemezük)
JAM Project: Little Wing – 7.778 (Legjobb helyezés: 45. hely, listán volt: 5 hétig)
JAM Project: Rescue Fire – 3.713 (Legjobb helyezés: 62. hely, listán volt: 4 hétig)
JAM Project: Battle No Limit! – 1.680 (Legjobb helyezés: 56. hely, listán volt: 2 hétig)
JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire – 1.578 (Legjobb helyezés: 63. hely, listán volt: 2 hétig)
JAM Project: NOAH – 3.238 (Legjobb helyezés: 40. hely, listán volt: 3 hétig)
JAM Project Best Collection VIII GOING – 7.710 (Legjobb helyezés: 12. hely, listán volt: 4 hétig)

Chihiro Yonekura: WILL – 85.920 (Legjobb helyezés: 18. hely, listán volt: 10 hétig)
Hiroshi Kitadani: R-new – 688 (Legjobb helyezés: 240. hely, listán volt: 1 hétig
Tomoe Ohmi: Float ~Sora no Kanata de~ – 649 (Legjobb helyezés: 156. hely, listán volt: 1 hétig)
Tomoe Ohmi: Yuunagi – 1.166 (Legjobb helyezés: 87. hely, listán volt: 1 hétig)
Chihiro Yonekura: Voyager – 998 (Legjobb helyezés: 167. hely, listán volt: 1 hétig)
Chihiro Yonekura: Nakeru Anison – 512 (Legjobb helyezés: 154. hely, listán volt: 1 hétig)
Yoshiki Fukuyama: SYNAPSE – 974 (Legjobb helyezés: 110. hely, listán volt: 1 hétig)
ROmantic Mode: DREAMS – 168.390 (Legjobb helyezés: 10. hely, listán volt: 10 hétig)
ROmantic Mode: Resolution – 92.440 (Legjobb helyezés: 12. hely, listán volt: 5 hétig)
Chihiro Yonekura: WILL / FRIENDS / Hi no Ataru Basho – 837 (Legjobb helyezés: 131. hely, listán volt: 1 hétig)
Anisama Friends: OUTRIDE – 1.817 (Legjobb helyezés: 99. hely, listán volt: 2 hétig)
Anisama Friends: Generation-A – 6.343 (Legjobb helyezés: 30. hely, listán volt: 4 hétig)

Ennyit találtam így hirtelen, érdekes elmerülni bennük. De még sokat nem találtam meg, amit keresek, úgyhogy majd még nézni fogom, de muszáj voltam már hajnali 4-kor kikapcsolni a gépet, mert már szinte minden tekintetben kezdtem fáradni.