A MAT egy mérsékelt sikert követő 2010-es Őszi AnimeCon, és egy meglehetősen jó japán kiállítás után új erőre lelt, és új rendezvénnyel jöttek elő. A Garay üzletházban megrendezett ShibuyaConon szerintem meglepően sokan voltak, és összességében azt lehet mondani (bizonyos embereknek, de erről nemsokára), hogy jó volt.

Én már péntek este elmentem, mert felajánlottam a Wiimet, a New Super Mario Bros. Wii játékot, a NES-es Super Mario Bros. / Duck Hunt játékot, és a NES zappert a konzolrészlegnek segítségül, cserébe járt egy VIP jegy. Már akkor lázasan készülődtek, beszélgettek, jó érzés volt látni őket. Kicsit későn indultam el, ezért félek, hogy már nem fognak beengedni, ezért a 99-es busszal mentem el a Határ úttól a Golgota térig, majd onnan a 24-es villamossal a Keletiig. Visszafele meg a 79-es villamossal a Dózsa György útig, majd metróval a Határ útra.

Szombaton már fél 4-kor felébredtem hajnalban. Azt hittem, hogy nem fogok már visszaaludni, de fél 5-kor csak lefeküdtem, egészen fél 9-ig aludtam. Összekészülődtem, fél 10 fele elindultam. Amior 10.15 fele megérkeztem, már akkor sokan vártak jegyért, de a sor nem ment. Az utolsó napokban kiderült, hogy csak 500 embert engedhetnek be a megígért 1.500 helyett. Úgyhogy nagyon nem ment olajozottan a bejutás. Azt nem gondolnám, hogy a MAT hibája lenne, mert mi érdekük lenne tartani a sort, ha jegyek vannak? Csak saját magukkal szúrnának ki. Mondjuk nekem a VIP jegy miatt nem kellett sorban állni, másik helyen adták azokat, így gyorsan feljutottam. kb. 500-an voltunk fent, de ezen túl még rengetegen várakoztak a jegyre, délutánra szépen lassan el lehetett adni mindet. De azokra gondoltam fentebb, hogy “bizonyos embereknek”, akik hamar feljutottak. Mert egész jó volt a ShibuyaCon, legalábbis abból, amit láttam, abból ezt tudom mondani. Az előadások, amik érdekeltek, jók voltak, a konzol-részleg nagyon jól sikerült, a karaoke meg… Az a helyzet, hogy lehet ujjal mutogatni az Adarnára, hogy ennyivel jobb karaokét csinálnak, de ne felejtsük el azt sem, hogy ez nagyrészt társaságfüggő. Az Adarnás karaokékon van egy összeszokott társaság, akik rendszerint sokat énekelnek, és ők csinálják a hangulatot. Ami meg nagyon nehéz helyzetben van, hiszen neki nincs ilyen társasága, itt még 65× eléneklik a Pokémon főcímdalt, 40× a Dokuro-chan openinget, így aztán nagyon van változatosság, de ahogy elnéztem (az előadások a szomszéd teremben voltak, és üvegfal választotta el a két termet egymástól) Bleach-ből, és Vampire Knight-ból sem volt hiány. Úgyhogy még nem az igazi, de itt is csak egy összeszokott társaság kéne. Én most nem énekeltem semmit. Egyrészt mert nagyon sovány volt a lista, amiből választani lehetett (lehet, hogy ezért sem voltak annyira változatok az előadói kínálat?), másrészt, meg nem volt hangulatom. Bár gondoltam, hogy esetleg egy Slayers számot, de végül mégsem. Vártam az Adarnások közül kik jelennek meg, ahhoz képest, hogy többen is ígérkeztek, csak Amina, Gh0sT, Leea és Tsuki voltak. Leea és Tsuki énekelt egyet közösen, a “Chiketto wa Sold out, gomen” dalt, ez a szöveg van benne, a címét nem tudom, meg hogy melyik animéből van. Ezt a sort is csak onnan tudom, hogy Leeának ez a személyes üzenete. Amina énekelt még egyszer, a Gundamből a Akatsuki no Kuruma című dalt. Eszembe is jutott, hogy leszedtem magamnak a kislemezt, de még nem jutottam el odáig, hogy meghallgassam. De Chihiro Yonekura által maradt meg bennem, eredetileg a FictionJunction YUUKA énekli. De azért nem hallgattam meg, mert az énekesnőtől leszedtem még egy kislemezt (Silly-Go-Round, .Hack Roots OP), és az nekem nem jött be, és féltem, hogy az Akatsuki no Kuruma sem fog tetszeni, de így, ahogy hallottam a zenét, mégiscsak nagyon jó. Amina előadását meg felesleges elemezni, akik látják és hallják, azok tudják.

Több érdekes előadás volt, ami tetszett is. Mindjárt az első a NANA animéről szólt. “A sorozat mögött meghúzódó japán valóság” címet kapta, amire már az anime nézése közben is felfigyeltem, és beszélgettem is róla az egyik mexikói ismerősömmel, aki szintén nagy animés, szerinte is sok párhuzamot lehet felfedezni. Sajnos nem tudtam végig ottmaradni, mert a konzolszobában jelenésem volt Super Mario Bros. verseny ürügyén, de reménykedek abban, hogy készült felvétel az előadásokról. A második, ami érdekelt, az a “2011. március 11, túlélni egy katasztrófát”. Nagyon jó volt! Egy Japánban élő magyar nő tartotta az előadást, aki épp kint volt azon a végzetes napon, de valami hihetetlen jól beszélt. Képekkel, és videókkal illusztrálta a mondanivalóját, nagyon hatásos volt, elgondolkodtató, hogy melyik másik nép viselne ennyire higgadtan egy ekkora természeti csapást. A nap végén volt még egy “hogyan nőj fel az animék szerint” című előadás, melyen már nem maradtam, mert már haza akartam jönni. Nem tudom, milyen lehetett, de a címe alapján ilyen nap végi lazításnak tűnhetett, komolytalannak, de aztán rájöttem, hogy azért az animék sok POZITÍV értéket mutatnak a gyerekeknek, így nagyon érdekes előadás kerekedhetett ki, de már nem maradtam.

Oklevél

A konzol részleget meg bagszi szervezte, meglehetősen jól sikerült, jó ötlet volt beszervezni retro konzolt, nagy érdeklődés volt rá, még az idősebbek körében is. Nagy volt a szórás egyébként korosztály terén, láttam egy-két érdeklődő nyugdíjast is! Tehát nem tudtam maradni a NANA előadáson végig, mert 11.30-kor volt a Super Mario Bros. verseny. Ahogy írtam, ennek az volt a lényege, hogy az első pályán, aki végigmegy, anélkül, hogy meghal, és a legtöbb pontot gyűjti össze, az nyer. 8-an indultunk, 5-en meghaltak. Csak Krisi, Kristóf és én vittük végig, és én nyertem meg, valami 39.150 ponttal a végén. Krisi ott szúrta el, hogy ahol el lehet lökni a Koopa Troopát, hogy a Goombákért halmozódó pontokat kapjon, az ellenkező irányba lökte el véletlen. Kristóf ügyes volt, csak sok mindent kihagyott. Én meg beszereztem mindent. Az egyetlen izgalmam az volt, hogy meg ne haljak, de túléltem. Jó kis verseny volt, gyorsan lement. Poénos oklevelet kaptam, már csak ezért is megmutatom. A második a Duck Hunt verseny volt, ezen már nem én nyertem. Megnéztem a bagszi által hozott Wiire hackelt Duck Huntot, hát nagyon szép volt. Csak a Wiimote-ot kellett használni, és az A-gombbal kellett lőni, de ami külön poén volt, azok a miniatűr kacsák. Vagy kacsafiókák? Elpoénkodtunk rajta. Pluszba még, hogy ne kelljen megerőltetni magad különösen, célkereszt is volt a képernyőn, hogy tudd hova lőssz. Úgyhogy érdekes volt, de maradtam a NES-es verziónál. Kicsit szervezetlen volt a verseny, bagszinak időközben jutott eszébe, hogy egyáltalán meddig vigyük el az egészet, mert a 100-as szintig elvinni (már ha valaki el tudja), azért eléggé időigényes. Végül úgy döntött, hogy a 20-as szintig kell csak elvinni. Ez is eltartott egy darabig. Én a 12-es szintig jutottam el, valami 204.500 pontot gyűjtöttem össze. A Brawl verseny jó volt, bár nem tudom, hogy oldották meg 14 fő esetében az egyenes kieséses rendszert, én már az első körben kiestem. Sőt, csak hogy tovább halmozzuk az élvezeteket, elsőként játszottam. El is követtem egy nagy hibát, annyira nem is érdekelt az egész. Utána, hogy őszinte legyek, különösebben nem érdekelt a verseny lefolyása, de Ricsi nyert. Még Naruto verseny volt X360-ra. Egyébként 3 Wii volt, 1 NES, 1 X360, 1 PS3, és ha jól tudom 2 vagy 3 PS2. Nos igen, egy Nintendós esetében várható, hogy a Nintendo kerül túlsúlyba. Sokan játszottunk, nagy volt az érdeklődés a konzolok iránt.

Kevés árus volt kint, háttérinformációk ismeretében sajnos nem csoda. Kint volt a sokak által kedvelt ázsiai (talán japán?) árus, aki nagyon sok plüsst hozott, most sem okozott csalódást. Ami meglepett, hogy japán CD-ket is hozott? Talán van Hayashibara Megumi, Okui Masami, netalántán JAM Project? Sajnos egyik sem volt, viszont, amin meglepődtem, az Ayumi Hamasaki: Rock ‘n Roll Circus CD. Ha lett volna rá pénzem, szerintem megvettem volna. Meg volt még BEST HIT NARUTO, ami még megállított, de döntő többségében OST CD-k voltak. Mondjuk a CD-k eredetiségében kételkedtem, mert nem a japán CD-ken megszokott szöveg volt olvasható a fentebb említett CD-ken sem (pl. nem volt rajta a megjelenési dátum, ami minden japán CD-n rajta szokott lenni), az egyik OST CD-re rá is volt írva, hogy Made is Taiwan. Hát az nem japán. Meg kint voltak még azok is, akik japán nyelvkönyveket szoktak árusítani, többek között az általuk készített Hiragana és Katakana oktató füzet, ahol megtanulhatjuk a karaktereket leírni. Elég olcsó volt, ráadásul 20% kedvezménnyel 720 forint volt, gondolkodtam is rajta, hogy megvegyem-e, de úgy döntöttem, hogy inkább elviszek egy névjegykártyát, azon rajta van a cím. Kajára kellett a pénz, de ha majd lesz egy kis tartalék, akkor felkeresem őket. Kár, hogy Budafokon vannak, nem könnyű Kispesttől eljutni oda.

Összességében jó volt, amik érdekeltek, azokról jókat tudok mondani. A DDR-ről, vidéki klubok versenyéről szerintem majd mások írnak. A nap végére már nagyon untam magam, ezért is jöttem haza, de hogy bagsziék mennyire elfáradtak a nap végére, az volt még szép. Egy órás alvás után, reggel 6-ra menni szervezni egészen 20 óráig, talán túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy megállás nélkül… Úgyhogy kemény napjuk volt. Hogy jól sikerült-e (látszólag igen, mert szemmel láthatóan sokan voltak), és hogy lesz-e ennek a MAT részéről messzemenően pozitív következménye, az a jövő zenéje, én a legjobbakat remélem nekik. :)