Mennyből egy angyal

Adásba ment: 1997. december 20.
(Megjegyzés: Ez az 1997 karácsonyi rész)

A kávézóban Mónika, Hajnalka és Debbie egy számítógép előtt beszélik meg a teendőket, egy másik számítógépnél meg Kardos úr internetezik. Épp befejezi, amikor elmegy a kabátjáért, és elköszön Szépnétől, aki most ügyel. Amikor elmegy, akkor térnek a lányok a tárgyra. Az árva gyerekeknek gondolják ki, hogy mit vegyenek. Ugyanis Szépék fogadott gyereke, Benji olyan óvodába jár, ahova árva gyerekek járnak, és az ő csoporttársainak is szeretnének ajándékot venni, hiszen ők nem nőhetnek fel szülők mellett. Debbie-nek eszébe jut, hogy lehetne valami karácsonyi műsort szervezni a gyerekeknek. Mónika és Hajnalka mondanák a saját ötletüket, de ezt komolyabban meg kell szervezni, ezért Debbie-ék elmennek, hogy összeírják a terveket. Ági eléggé elkedvetlenedik, mert szóba kerültek az ajándékok is, és szokásához híven még semmit nem vett, pedig már csak pár nap van hátra, és ez szomorúvá teszi. Amikor elmennek, a ház felőli bejárat felől megjön Jojó, aki szintén rosszkedvű, mert Ádámot megint berendelték egy éjszakai műtétre, és hogy megint nem lehetnek együtt. És megmutatja mit vett Ádámnak: Dominót. Ági szerint ez rossz ajándék, hiszen Ádám nem gyerek már. De neki most egy fejfájáscsillapítóra van szüksége.

Néhány órával később fent a házban Jojó írja a karácsonyi képeslapokat, miközben Nagymama a konyhában tesz rendet, és Ági a kanapén a fejét fogja. Kijön Nagypapa a szobájából, megkérdezi, hogy egy kicsit jobb? Egy kicsit… de rosszabb. Jojó eközben megcímzett 34 levelezőlapot, kész van. De Szépné figyelmezteti, hogy a papír másik oldalán még 27 cím van, azt is meg kell írnia. Az már semmiség. Nagypapa bár híve a hagyományoknak, de ennyi képeslapot megírni, még nézni is rossz. Nem volna egyszerűbb telefonon? De ez így van rendjén, hogy karácsonykor mindenki kapjon levelezőlapot is. Megjön Károly, aki láthatóan jókedvű, de nem tudja nem észrevenni, hogy a többieknél baj van. Próbál találgatni, de nem jutnak el odáig, hogy mi van, ugyanis a ikrek is megjönnek, ők is nagyon vidámak. Nagyon lelkesek, amiért az osztályuk karácsonyi műsort talált ki. És minden nagyon jól alakul, mindenki örömmel veti bele magát. A színdarabot pedig az ikrek hozták össze. Mindenki nagyon örül velük, de aikor Misi megemlíti Jojónak, hogy még a Kriszta kislányának, Annának is tetszett, Ági elsírja magát. És csak még ingerültebb lesz, amikor elkezdik kérdezgetni, hogy mi van vele, úgyhogy inkább bevonul a szobába. Mindenki utánamenne, de Károly megállítja őket, hogy ő a férje, ő mindig szót ért vele… majdnem.

A szobában Ági győzködi Károlyt, hogy nem beteg. Jó, akkor térjünk rá a pszichés oldalra: Mit érez? Dühöt. Károly szerint Ági túl sokat vállal magára. Na vajon miért? Ha ő nem működne, akkor itt megállna az élet: Szépné fel is sorol egy jónéhány példát, hogy mi történne, ha nem venné gondjába a család dolgait. Egy erélyesebb vita után Ágiból kijön, hogy ő még senkinek nem vett semmit karácsonyra. Hát csak ez a baj? Hát ez így volt tavalyelőtt is, tavaly is, 25 éve mindig így van. A végén minden rendbejön.

A nappaliban Jojó tovább írja a leveleket, amior Károly kijön a szobából, szerencsére Ági elaludt. Biztosak benne, hogy nem fizikailag beteg. Ricsi felhozza, hogy ünnepekkor mindig ki szokott készülni. Kérdőn néznek Károlyra, mintha őt vádolnák azzal, hogy Áginak baja van. Károly gyorsan tisztázza magát, hogy nem hibás ebben. Az ikrek felmennek a szobájukba, hogy megírják a jeleneteket. Jojó megkérdezi, hogy van-e jelmeztervezőjük. Az ikrek erre nem is gondoltak… De Misi kérésére szívesen segít nekik. Amikor felmennek, Károly Benji felől érdeklődik Nagymamától. Mónika elvitte az egyik barátjához, akinek három lánya van, és Benjike mindegyikbe szerelmes.

Éjszaka Ági TV-zik, amikor Ádám megérkezik. Igencsak meglepődik, amikor látja, hogy az anyja boxmeccset néz. Mi ebben a meglepő, hát naponta ilyet lát az ember az utcán. Hát akkor jó szórakozást. Szépné maga mellé ülteti Ádámot, mondja neki, hogy beszélt Jojóval, és hogy legyen kedvesebb vele, figyeljen rá, jöjjön haza időben, és… menjen már aludni. Hát ez sokat segített Ádámnak. Ahogy felmegy a lépcsőn, Ági még egyszer megállítja, és mondja neki a maga módján, hogy vegyen neki ehhez a telefonhoz, még egy kagylót, mert mindig elrakják, de végül csak a szobájába urasítja. Hát ezt sem oldotta meg…

Nagymama a telefonban hármasban beszél két barátnőjével, ők így kívánnak Boldog Karácsonyt egymásnak. Kis vidám beszélgetés után leteszi a telefont, és menne a dolgára, de az újra megcsörren. Az óvónő az, aki vigyáz Benjire, szegény gyereket otthagyták. Nagymama megijed, hogy majd a Nagypapa elmegy érte, de nem kell, mert ő elhozza. A Nagymama nagyon boldog lesz ettől, búcsú után leteszi a telefont. Ekkor jön meg Ági. Nagymama mondaná neki, hogy nem ment el a… de Ági villámgyorsan megállítja, hogy csak ezt ne mondja, hogy nem ment el, annyit járt, hogy lejárta a lábát. Elmesélte, hogy milyen türelmetlenek voltak az emberek, majd amikor végre beült a taxiba, nagy nehezen befért a csomagok mellé, amikor a rendőrök megbüntették. Ági olyan egyedül érzi magát. Hát egy ilyen nagy családban lehet csak igazán egyedül az ember. Már nem zsong a ház a gyerekzsivajtól, és ez nagyon fáj Szépnének. Ezer kétségbeesésében a lányát szidja, hogy milyen rossz anya, hiszen Debbie-nél laknak, és nem náluk. Majd amikor a Nagymama meggyőzi, hogy ez nem így van, akkor csengetnek. Az óvónő az, meghozta Benjit. Ági döbbenten nézi, hogy ide nem ment el? Nos, hát igen, ezt akarta a Nagymama mondani. Ági kicsit rosszul érzi magát, de átöleli a kisfiút, amikor elmegy az óvónő. Nagymama nagyon hálás neki. Szépné megkérdezi Benjitől, hogy mit szeretne karácsonyra. Színházat. Hát nem elég cirkusz az, ami itt van? Ennek nagyon megörül Ági, de előbb a Nagymama invitálja fel magához, mutat neki valamit. Megérkeznek az ikrek, nagyon el vannak kenődve. Ági kérdésére elmondják, hogy az a bajuk, hogy a tanárnőnek nagyon tetszik a darab, de az osztály nem akarja 2 nap alatt összedobni. Ez dühíti az ikreket, hogy ha nincs bennük lelkesedés, akkor az egész felesleges. Megjönnek Debbie, Hajnalka, és Mónika, szintén bajban vannak. Nekik ugye lenne előadástervük, de iszonyatos pénzeket kér mindenki, aki ezzel foglalkozik. Ági már tudja a megoldást: Pénz nem kell, előadás lesz, felébredt!

December 24-én Benji óvodás csoportja összegyűjt Szépék házában, és egy pohár kakaóval a kezükben nézik az előadást, amit Szépék állítottak össze nekik. Jézus születésének történetét játszák el a gyerekeknek. Nagymama és az óvónő ül a gyerekekkel, Lajos veszi kamerára az előadást, Mónika, Debbie, és Hajnalka játszák el az angyalokat. Rózsika néni, mint angyal, csak később ugrik be, mert elmondása szerint akkora forgalom volt a tejúton, hogy alig tudott ideérni. Ő ébreszti fel a pásztorokat, akik nem mások, mint a Nagypapa, Ricsi, Misi és Jojó. Ők megbeszélik, hogy mit álmodtak. Majd megjönnek a Napkeleti bölcsek: Ádám, Pici, és Vili személyében. Nem futotta kincsre, drágaságra, de szeretetet zsákszámra hoztak. József és Szűz Mária szerepében Károly és Ági. Amikor Ági megköszöni mindenkinek, hogy eljöttek, ekkor lopakodik be Kriszta, és Péter a kislányukkal, és a játékbabát, amit Ágiék tartottak kezükben, azt elcseréik, és odaadják neki Annácskát. Ekkor invitálja Nagymama a konyhába a kicsiket, van ott tej, és sütemény. Krisztáék úgy döntöttek, hogy csak karácsony után utaznak el Ausztriába. Misiék pedig úgy döntötték, hogy a műsorukat felajánlják az árvák javára.

Hát Boldog Karácsonyt mindenkinek!