supermario4ever blog – 少年になりたい

Nintendo, Anime, Manga, Jpop, anison, és egy kicsit magamról is.

Archive for 2012. október

Újra Budapesten

Posted by supermario4ever - 2012. október 31. szerda


Remélhetőleg most már végleg. :) Bár ezért még nekem is sokat kell tennem. Tegnap délután, a tervezettnél egy nappal hamarabb jöttem haza, mert ma megyek állásinterjúra az Euronics-ba. A mai pénz sem vész el, ugyanis ki fogok iratkozni mindegyik diákszövetkezetből, ahova beléptem, és visszakapom a részjegyet. Mivel ma jár le a diákigazolványom, ezért már nem vállalhatok több diákmunkát.

Egyébként szerettem Békéscsabán dolgozni, az utolsó héten már ugyanazt az adatrögzítést csináltam, mint Pesten (JAFO 2), és ért egy párszor meglepetés, hogy bizonyos dolgokat másképp kell rögzíteni, és elmondtam, hogy Pesten hogy volt, néztek egy párszor nagyot. Nem untatnék senkit, hogy mi volt másképp, de Pesten kicsit “bérorientáltabban” csináltuk, mivel teljesítménybéres volt. Kedvesek voltak az ott dolgozók, jókat beszélgettünk, remélem a “normál” munkahelyemről is hasonlóan pozitív véleményem lesz.

És sikerült megoldani a Princess: Mediterrán CD berippelésének problémáját, a munkahelyi gépen tettem meg, így már az is megvan 320 kbps mp3-ban. Különben van még egy-két írott DVD, amit nem akar bevenni a laptopom, ilyenkor azt csinálja, hogy megforgatja egy kicsit, megáll, megforgatja megint, megáll, ismét megforgatja, végleg megáll. Hogy mitől lehet ez, nem tudom. Egyébként nagyon jó hallgatni a Princess dalokat ismét, örömmel jelenthetem, hogy kiállta az idő próbáját. Azok a dalok, amik akkor is kedvenceim voltak, most is nagyon szeretem, ajánlanám őket:

  • Ír partokon
  • Titkok
  • Carmen Nyitány
  • Vihar (négy évszak)
  • Szerelmes szultán
  • Oázis
  • Que Rico el Mambo
  • Tűztánc
  • Hárem
  • Rókatánc
  • Brasil
  • Bahrein

Amikor annak idején sokat hallgattam őket, mindig mosolyogtam, mert ezek közül sok csendült fel a Tom & Jerry-ben. Például az egyik legemlékezetesebb, a Magyar Rapszódia, aminek egy teljes részt “szántak”. Az volt az a rész, amikor Tom zongorahangversenyt adott, és Jerry otthona a zongora volt.

És akkor japán zene is. Jó szívvel ajánlom angela: KINGS kislemezét, a címadó dal egyszerűen fantasztikus lett. Tipikus angela feeling a legjobbak közül. A B-side track már nem lett ennyire jó. És kíváncsiságból meghallgattam az Arashi: Popcorn című legújabb albumát, mert a tavalyi Beautiful World album kifejezetten tetszett. Hát itt csak félig pattogtatták ki a kukoricákat, egyhangúak, és unalmasak lettek a dalok.

Tegnapelőtt és tegnap ünnepelte az 576 bolthálózatának 20. évfordulóját. Ennek örömére az összes játékukra 20+5,76% kedvezmény volt, ami még a használt játékukra is érvényes volt. Tegnap este, amint a Határ útra értem, bementem az Europark-ba, ugyanis ott volt New Super Mario Bros. 2 használtan, és azon az áron vállalható lenne nekem, de már elvitték. Igazából érdekes, mert a trailerek nem nagyon villanyoztak fel, és kipróbáltam a 3DS Hungary találkozón, és valahogy nem hozott lázba. Semmi újdonság nincs a játékban, és az, hogy minden érmévé változik, és egy pályán akár több ezer érmét is össze lehet gyűjteni, az szép, de ennél többet is ki lehetett volna hozni belőle hangulatilag, mármint, amit láttam belőle. De az volt az érdekes, hogy tegnapelőtt, amint értesültem erről az akcióról, és elkezdtem kalkulálni a New Super Mario Bros. 2-vel, egyből elkapott a Mario feeling, és szerettem volna megvenni a játékot. Nem utolsó sorban hátha megszeretem a játékot. De már elvitték. Nem bánom, de tényleg, mert legalább megmarad a pénz. Amúgy készültem is:

Hivatalos oldalon menő háttérképek vannak. Egyébként még Miyamoto-san is úgy nyilatkozott a játékról, hogy egyfajta önirónia. Az önirónia akkor ütött volna igazán, ha erre is legalább 9 pontot adnánk, nem 7-et.

Posted in 576, angela, New Super Mario Bros. 2, Princess | Címkézve: , , , , | Leave a Comment »

angela: KINGS

Posted by supermario4ever - 2012. október 30. kedd


CD+Blu-ray borító

Megjelenés: 2012. október 24.
Kiadó: King Records
KICM-93253 (CD+Blu-ray)
KICM-3253 (CD only)
Ár:
¥1.980 (CD+Blu-ray)
¥1.200 (CD only)

  1. KINGS 5:19
  2. THE DARK 4:18
  3. KINGS (off vocal version) 5:19
  4. THE DARK (off vocal version) 4:15

CD only borító

A KINGS angela 23. kislemeze. A címadó dal a K anime opening dala. A kislemez a 21. helyet érte el az Oricon charton, 13 hétig volt listán, és 14.202 példányt adtak el belőle.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3 + BK scans

Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét 24 15 17 22 17 18 21 4.660
2. hét 19 48 48 49 42 37 41 44 1.926
3. hét 36 43 60 1.359
4. hét 76 923
5. hét 103 925
6. hét 97 679
7. hét 117 589
8. hét 118 542
9. hét 98 663
10. hét 96 610
11. hét 86 593
12. hét 117 416
13. hét 147 317
Összes eladás 14.202

Posted in angela, AniPedia, K, Letöltés | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Újra lesz Família Kft.

Posted by supermario4ever - 2012. október 28. vasárnap


Megint lesz Família Kft. a TV-ben. Holnaptól a Duna World-ön láthatjuk hajnal 5 órától, majd 15 órakor megismétlik az aznapi részt. Az első résztől kezdik, úgyhogy lehet kb. 5 hónapot várni amíg kiderül, hogy ESETLEG folytatják-e a 124. rész után, de már egyáltalán nem szavazok bizalmat neki. Azért, amikor tudom, nézem. :)

Posted in Família Kft. | Címkézve: | Leave a Comment »

Személyes Princess és Nox történelem

Posted by supermario4ever - 2012. október 27. szombat


Nosztalgikus volt most egy kis Nox-ot hallgatni, de valahogy annyira nem tudom beilleszteni a jelenembe, mostani fejjel olyan furcsának hat az egész. Jó, tetszik, de valamiért nem tudnám sokat hallgatni, de nem tudom, hogy miért.

Princess CD és kazetta gyűjtemény, valamint egy autogram kártya

Azért veszem egy kalap alá a Princess-t a Nox-szal, mert mind a ketten 2002-ben debütáltak, és nagyjából egyszerre ismertem meg őket. És átfedés van köztük olyan téren, hogy mind a két együttes valami tradicionálisat ötvözött a ma divatos zenéjével. A hegedűs trióra gondolom, sokan emlékeznek, 10 éve valami hatalmas karriert futottak be, amit én sem gondoltam alaptalannak, tetszett, hogy régi klasszikus zenét ötvöztek a ma pop zenéjével. Most őket hallgatom, és most is azt mondom, hogy jól csinálták. Illetve csinálják, mert most néztem utána, hogy ma is aktívak, csak külföldön koncerteznek. Az első albumot, a hegedű hercegnőit annak idején nagyon sokat hallgattam, tetszett, amit csináltak. Aztán, amikor láttam 2003 tavaszán, hogy megjelent a második albumuk, azonnal bizalmat szavaztam nekik, és megvettem. Engem egyébként mindig is érdekeltek az egyedi produkciók, és a 2000-es évek elején, valahogy mintha nőtt volna az egyedi, és igényes zenék száma. A magyarok közül is volt egy-két jó ezekből az időkből. Aztán a harmadik lemezre kezdtem azt érezni, hogy mindig jobb, és jobb albumokkal jön ki a Princess, de akkorának éreztem a fejlődést, hogy úgy gondolkodtam az első két albumról, mintha kísérleti stádiumban készültek volna. Amikor aktuálisak voltak, akkor nagyon jók voltak, de a soron következő albumra akkora volt az ugrás, hogy szinte elfeledtette velem az előző albumot. A  Táncok bűvöletében albumnak volt országos lemezbemutató turnéja, melynek gyulai állomásán én is jelen voltam 2004. november 17-én. Jó koncert volt, de a dalok sorrendjét már másnap sem tudtam visszamondani. ^^’ És furcsa is, mert ha végighallgatjuk a dalokat egymás után, valahogy egysíkúnak tűnnek, de mégsem unalmasok. Az autogram kártya is abból a koncertből származik, és aláírták az első három CD-t is. Aztán kicsit nagyobb kihagyás, 2006-ban a Mediterrán album már nem volt akkora ugrás, de nálam az a csúcspont. Ezen az albumon hallható dalok tetszenek a legjobban, pedig ekkor kezdtem el élesen átállni a japán zenére, mégis ez még nagyon tetszett. Aztán, ahogy kezdett elhallgatni az együttes, úgy fagyott alább az én rajongásom is. A 2008 végén megjelent Best of Princess még beesett, de azt már inkább csak nosztalgia-számba ment, nem is hallgattam sokszor, a három új dalról is csak annyit tudok mondani, hogy jó, de egyáltalán nem emlékszem rájuk. Most a Táncok bűvöletében albumot hallgatom, és ez most nagyon jól esik. Berippeltem mindegyik CD-t, de a Mediterránt valamiért nem akarta bevenni a gépem, ezért azt letöltöttem. Jobban örültem volna, ha az is 320 kbps mp3-ban lenne meg, nem abba rippelték be. -_- Azt fogom következőnek hallgatni.

Nox CD és kazetta gyűjtemény

A Nox-ról már sokkal többet tudok mesélni. 2002 augusztusában hallottam róluk először, konkrétan az Örökség album reklámjában csendült fel a Hej, Dunáról című népdal. Ez már önmagában meglepett, hogy valaki egy népdallal akar betörni a könnyűzenei iparba, de még a zene alatta… Nagyon érdekelt, hogy mi sül ki az egészből, ezért amint lehetőségem adódott rá, megvettem az albumot először kazettán, majd később CD-n. Azt hiszem, 2002. augusztus 22-én került rá sor. Hát nagyon megdöbbentett, akkori fejemmel ez volt az első olyan album, amire azt mondtam, hogy az összes dal kivétel nélkül tetszik. És lám, a kazetták rongyosra hallgatva is megőrzik a minőségüket. Nagyon rég nem hallottam a dalokat, de a mai napig élénken emlékszem rájuk. Aztán 2003 végén jött a Bűvölet album, ahol már saját dalaik voltak, de a zene megmaradt a népi hangszeres stílust modern pop zenével ötvöző stílusban. Annak ellenére, hogy már akkor is valahogy egyszerűnek tűnt az album, nagyon szerettem. Kedvenceim erről a Védj meg! és az Égen, Földön.

Ragyogás DVD, koncertjegy, és autogram kártyák

2004 nyarán láttam őket először élőben. Egy kisebb koncertet adtak valamikor június elején a Csaba Centerben a Center napok keretén belül. Jók voltak, emlékeim szerint fél playback volt, vagyis a zene CD-ről ment, de Szilvi élőben énekelt. Jó koncert volt, kaptam innen egy autogram kártyát. Ebben az évben egy mini-albummal (sokan tévesen maxi CD-nek hívják) jelentkeztek, melyre hat szép karácsonyi dal került fel, annak idején minden karácsonykor hallgattam. De nem sokkal ezután, 2005 tavaszán jött a Ragyogás album. Ezt az albumot én sokáig inkább csak terápiás okokból hallgattam, ugyanis szerintem depresszionista lett az album. Engem nagyon nyomasztanak az albumon hallható dalok, főleg a Találj rám, és a Törött szárnyú madár, ez a két dal rendkívül szomorú.

Nox: Ragyogás gyűjtemény

De nagyon jó koncepciót építettek fel az album köré, nem hiába volt az a hatalmas turné. Jelen is voltan a békéscsabai koncerten, mely 2006. március 25-én volt. Na ez felejthetetlen volt, mindent beleadtak, szerintem az egyik legszínvonalasabb magyar koncert volt. A kártyát kiragasztottam a falra, és kicsit elszívta a színét a nap. ^^’ Pont azért vettem le a falról, mert láttam, hogy már fakul… Szerencsére a koncert élményét a DVD-vel újraélhettem. Azt már jóval később vettem meg, amikor olcsón lehetett kapni. De az albumot a mai napig nem szívesen hallgatom, mert képes elnyomni hangulatilag. Viszont fűződik egy jó emlékem hozzá: Egyszer valahol elveszett maga a lemez, már nem tudom hova lett, de nem került elő. És akkor úgy gondoltam, hogy mivel az albumot nem akartam megvenni még egyszer, ezért írtam a kiadónak, a Universal Music-nak, hogy csak magát a lemezt szeretném megrendelni, mert elveszett. Volt is rá pénzem, de meglepő választ kaptam: Küldjem el a címükre a tokot, és a borítót, és ingyen küldenek egy újat. És tényleg. O_O Totál meglepett, nagyon jó gesztus volt tőlük. Egyébként ebben az albumban használtak egy pár fantasy elemet, az album zárótétele, az Örökkön-örökké, konkrétan a Final Fantasy IV egyik zenéjének átirata. De a DVD-ből is kiderül, hogy szeretik a videojátékokat, egyik utazáskor Szilvi Game Boy Advance SP-n játszott. A negyedik stúdióalbum személyes kedvenc, az Örömvölgy nagyon vidám, tele optimizmussal. Egyébként is jókor jött, mert 2006 második fele volt életem egyik legjobb korszaka, és ezt egy vidám albummal megspékelni, nekem nem kell több. Nagyon sokat hallgattam. Terveztem, hogy elmegyek a várturnéra, de végül elmaradt, pedig voltak Gyulán is. És szerintem ez lett a legfejlettebb albumuk, ehhez képest a Bűvölet csak félkész munka. Az, hogy kezdetleges a második albumon a zene, az még nem is lenne nagy baj, de a sok kényszerrímet mai füllel rossz hallgatni. Aztán jött a Csendes koncertalbum, ez engem annyira nem érdekelt, viszont az Időntúl album még megmozgatta a fantáziámat, főleg az új stílus miatt, bár ekkor az esetek 95%-ában végképp már csak jpop-ot hallgattam. Jó volt, érdekes volt a koncepció, a stílusváltás, de olyan sokat nem hallgattam az albumot, nem lett akkora szám szerintem. Itt kezdett el megszakadni a kapcsolatom az együttessel. A 2009-es Most! album már végképp nem érdekelt. Főleg azután nem, hogy hallottam, hogy abban már csak Szilvi volt egymagában, meg azt is hallottam, hogy akkor szakított (tán el is váltak, mert összeházasodtak? nem tudom) a szakmabeli barátjával, és a dalok jórésze erről szól. Megnéztem a címeket, és van alapja. Azóta sem hallgattam meg az albumot egyszer sem. A Best of Nox-ot esetleg megvenném, de az már csak nosztalgia lenne. Az én szememben az Időntúl az utolsó album. Nem is volt folytatás, ha jól tudom, Szilvi most Ausztráliában van.

Nagyjából ennyi. Ki akartam írni magamból életem egy szeletét, majd várhatóan fogok írni egy másik magyar együttesről.

Posted in Nox, Princess | Címkézve: , | Leave a Comment »

Játéktesztek egységesítve

Posted by supermario4ever - 2012. október 24. szerda


Egy apró átalakítást csináltam a blogban, egységesítettem a játékteszteket, és magában az oldalban is rálinkeltem külön mindegyikre. Ez a sablon nem linkeli ki külön az aloldalakat, ami talán nem is baj, mert így rendezetten én tudok úgy rájuk linkelni, hogy az talán még jobban is fest. Nézzétek meg:

Játéktesztek

UPDATE: Amint megjelenik a Wii U, a GameCube átkerül a retro tesztek közé, aztán, ha lesz Wii U Virtual Console-on, akkor átkerülnek oda. A Wii-s Virtual Console játékoknak még nem tudom a sorsát, mert gondolom, hogy lesz Wii és Wii U között System Transfer, de mivel a Wii U tudtom szerint csak HDMI kábelről fog menni TV-re, ezért nem tartom valószínűnek, hogy lejátszható lesz, mivel a Wii-n sem lehet játszani Virtual Console játékokkal, ha komponons kábellel kötjük a TV-hez. Annyira nem értek hozzá, hogy miért, gondolom mert a nagy felbontás miatt nem tudja kezelni. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz a sorsuk.

Posted in offpost | Leave a Comment »

Majdnem megvan az összes kupa

Posted by supermario4ever - 2012. október 24. szerda


Pedig csak egy hajszál választott el attól, hogy meglegyen a 150cc Special Cup-on is a serleg. A Flower- és a Star Cup-on egy-egy ezüstöt sikerült beszerezni. Egyelőre ez is teljesítmény, ugyanis a Bowser Castle 2, 3 pályái rettenetesen nehezek, tényleg olyan, hogy elég egyet hibázni, és gyakorlatilag vége a dalnak. És talán pont ezért jó, hogy ennyire izgalmas. Mivel a Super Mario Kart-ban még az a rendszer, hogy csak akkor mehetsz tovább a következő pályára, ha negyedik, vagy jobb helyen végzel. Úgyhogy amikor 4 századmásodpercen múlt, hogy éppen megvan a 4. helyen, akkor talán nem kell elnézést kérni, ha kiordítom magamból az adrenalint. :D Tegnap este a Special Cup-on próbáltam meg. A Donut Plains 3-mal is ugyanaz a helyzet, mint a Bowser Castle pályákkal, hogy egy hiba, és vége. De amikor nem maradt egy életem sem (A Super Mario Kart életeket számol), akkor már egészen a 2. helyig jutottam el. Úgyhogy egyáltalán nem reménytelen. Sok múlik az induláson, hogy gyorsan tudj indulni, az nagyon sokat segít. Onnastól már csak észnél kell lenni, és láthatóan van csoda. Két második, és két első hely után a Rainbow Road-on az elején jól mentem, de ezen a pályán Invincible Thwomp-ok vannak (magyarán, csillag hatása alatt vannak), és ha nekik mész, na ott van vége. Mert ha ki is jössz, és ha megint lecsap, megint megsebződsz. Konkrétan így jártam, harmadikra épp, hogy nem tudtam tovább lépni, összenyomott… Úgyhogy kész, már úgy elment a 7. helyezett, hogy erre már tényleg azt lehet mondani, hogy reménytelen. Aztán már annyira nem érdekelt, hogy a végére, már mindenki lekörözött. Sajnos így ért véget a tündérmese.

És akkor megírtam a Super Mario Kart tesztet, olvassátok el:

Super Mario Kart teszt

Ha már tündérmese: A hosszú hétvége alatt további 3 Disney és 2 Pixar rajzfilmet néztem meg:

  • A róka és a kutya
  • A kis hableány
  • Aranyhaj és a nagy gubanc
  • Szörny Rt.
  • Hihetetlen Család

A Róka és a kutyáról én emlékeim szerint soha életemben nem hallottam, csak most, amikor komolyan kezdtem el érdeklődni tavaly a Disney-k után, akkor láttam a DVD-k között. Akkor nem gondoltam, hogy bármiben is különleges lenne, csak egy aranyos kisrókát, meg egy kölyök Basset Hound-ot láttam a borítón, csak utána hallottam, hogy mennyire jó, meg milyen szép a története. Hát akkor lássuk. És tényleg nagyon szép. Rendkívül aranyosak mind a ketten, de aztán furcsa fordulatot vesz a történet, sajnáltam is a rókát, hogy szegény így megjárta, megváltozott a kutya, de aztán a végére. És pont azért néztem nagy figyelemmel, mert ahogy ment a történet, egyszerűen el nem tudtam képzelni, hogy mi lesz a vége, de még az utolsó 15 percben sem tudtam elképzelni, hogy fogják befejezni. Mert azért azt gondolom, hogy a Disney alkotások döntő többségénél azért lehet számítani arra, hogy mi lesz a vége, de a kivitelezés, és a végső harc adja meg az igazán, hogy milyen érzéssel is állunk fel az adott film végén. De ez így… Hát külön, de boldogan. Nagyon szép volt az egész, de érdekes, hogy rajzstílus szerintem nem az a tipikus disney-s, inkább magyar rajzfilmnek mondanám, csak szebb kivitelben, a Vukra asszociáltam magamban. Ugyanakkor meg mivel 1981-es, érződik az átmenet a régi, és az új Disney-k között, és ez az utolsó, melynek nincs végefőcíme. Ajánlott mindenkinek, aki szereti az állatmeséket, gazdag érzelemvilággal áldották meg őket. A vadász meg minden idők legszemetebb vadásza.

A kis hableányt már láttam egyszer félig, de akkor annyira nem fogott meg, de most nagyon. Ariel otaku-mivoltja vicces, hogy úgy gyűjti az emberekkel kapcsolatos kegytárgyakat, mint néhány nagy animés a japánokkal kapcsolatos dolgokat. És úgy vágyik ki a felszínre, mint mi Japánba :D És ugye az apja nem érti meg, szentül őrzi a a nagy titkot, hogy ők csak a tenger mélyén léteznek, és az embereknek nem fedhetik fel a kilétüket. Kétségtelenül Sebastian, és a sirály a legnagyobb arc, és a “Ringat a víz” című dal az úgy összességében az egyik legnagyobb Disney zene. Nagyon megmaradt bennem. Tehát most már sokkal jobban tetszik. A sorozatra emlékszem, és az is elérhető, meg is néztem a második részt. Érdekes, mert azt gondolnám, hogy valamilyen összeköttetésben van a filmmel, de más idősíkban játszódik, így a legokosabb, amit ki tudtam következtetni magamban, hogy még a film előtt játszódik, amikor Ariel még csak nem is vágyott az emberek közé. És a “Ringat a víz” instrumentalja a nyitózene, el is gondoltam, hogy ha annak tényleg van instrumentalja, akkor egy karaokét nem lenne rossz csinálni belőle. Sőt azt hiszem, hogy a sorozatot is kiadták VHS-en.

Az Aranyhaj is olyan, ami a borító alapján nem jött be, mert az volt a tippem, hogy már a High School Musical meg ezek hatása alatt készült. A borító alapján ilyen tudatlan, nagyszájú lányt képzeltem el a főszereplő személyében… Aki nem tudná, ez a legfrissebb (nem sokáig, jön az újabb nagyszerű alkotás ;) ) Disney film, 2010-es. És az 50. És végignézve azt mondtam magamban, hogy méltóképp ünnepelték meg a jubileumot. Hála istennek, a minőségből nem adnak le, ha tényleg komolyan veszik. Az animációt először furcsálltam, hogy átálltak teljes számítógépesbe, de aztán átgondoltam, hogy ha jól tudom, akkor a Szépség és a szörnyeteg volt az első, amiben számítógépes trükköket alkalmaztak, mert az kézzel túl nagy munka lett volna. És szerintem már akkor, 1991-ben eldöntötték, hogy ha eljön az ideje, akkor majd 100%-osan számítógépesek lesznek a rajzfilmek. A 2005-ös Csodacsibével (ha jól tudom, ez volt az első teljesen számítógépes animációs film) el is jött ez az idő. Engem addig nem zavar ez, amíg adnak a minőségre. Egyedül az volt az érdekes, hogy már-már macskaszemei voltak a szereplőknek. A történet kissé sablonos, hogy a főszereplő lányt elzárja a “nevelőanyja” (jobb szót erre hirtelen nem tudtam, de elég érdekes nevelőanyának hívni azt a nőt ^^’) a külvilágtól, mert nem akarja, hogy a valódi szülei megtalálják, hiszen, ha énekel, a haja fénylik, és a boszorkánynak megmarad a fiatalsága. De tele van poénokkal. Még vagy ötször vágja fejbe serpenyővel Flynn Rider-t, úgy kell. :D Meg a Maximus nevű fehér ló is valami eszméletlen. Végig megragadta a figyelmemet, és örömmel veszem tudomásul, hogy a Disney-re a mai napig lehet számítani, ha minőségről van szó. Nagyon várom a Rontó Ralph-ot.

De nem is értem, hogy a Pixar miért nem tudta ilyenre megcsinálni a Meridát, pont valami ilyesmit képzeltem el! Ha úgy vesszük, az alapkoncepció ugyanaz, mint az Aranyhaj esetében, de a történettel a mai napig nem vagyok kibékülve. Egyébként olvastam egy olyat, hogy a Disney már nem akarja megtartani a Pixart, és ha ebből indulunk ki, akkor van valóságalapja. Szerintem nem méltó a megemlékezés Steve Jobs-ra.

Még két Pixar alkotást néztem, mind a kettő jó volt. A Szörny Rt. érdekes. Egyrészt a szörnyek láttán nekem ilyen Domestos kórokozó-feelingem volt, esküszöm, úgy néztek ki, hogy szinte azt vártam, hogy mikor kapnak már a fertőtlenítőből. :D De tetszett ötlet, hogy miért is ijesztgetnek szörnyek a gyerekek szobájában. És ahogy az odatévedt kislányt milyen göröngyös úton próbálják meg visszajuttatni a saját világába. Hatalmas poénok voltak. :D A Hihetetlen családnak pedig érdekes története van nálam. Ugyanis 2004-ben annak idején láttam moziban, és arra is emlékszem, hogy tetszett, de a történet totál kiesett. XD És most így másodjára megnézve azt mondom, hogy nem rossz, de nem éri el a Szörny Rt. vagy az Egy bogár élete szintjét. Tele van jó poénokkal, jó ez a megmentős buli, meglepő, hogy kiből csináltak rosszfiút, de amúgy olyan 7 pontos a 10-ből nálam.

És ennyi. A Pixarokat is azért néztem meg, mert a Szörny Rt. videokazettát találtam a bolhapiacon 100 forintért, a Hihetetlen Családot, pedig a Líra könyvesboltban volt leárazva 500 forintra. Meg tudtam volna aznap is venni, amikor megláttam, de úgy voltam vele, hogy megvár az. És meg is várt máig, ma már sokkal inkább azt mondtam rá magamban, hogy igen, most már jöhet. És 3.400 forint volt a VHS eredeti ára. :D Tényleg durva, hiszen ma már DVD-ért sem ad ki mindenki ennyi pénzt.

Posted in A Kis Hableány, A róka és a kutya, Aranyhaj és a nagy gubanc, Hihetetlen család, Mario Kart, Szörny Rt. | Címkézve: , , , , , | Leave a Comment »

Super Mario Kart

Posted by supermario4ever - 2012. október 21. vasárnap


Szeretem spontán eldönteni, hogy melyik játékkal akarok játszani, vagy fejlődni benne. Tegnap olvastam a Nintendo Life-on egy hírt a Super Mario Kart-ról, bemutatták Nagy-Britannia legjobb női játékosát, aki mindössze 13 éves. A beágyazott videókat nem néztem, az időeredmények is kellően meglepőek voltak. Egy zsenge korú kislány, aki a legnehezebb Mario Kart-ban ilyen eredményeket ér el, az azért nem semmi. Na nem azért vettem elő, hogy túlszárnyaljam őt, hanem saját magamhoz képest fejlődjek a játékban. Kell is, mert a 150cc Special Cup pályákon még mindig nem tudok olyan bravúrokat elérni, mint régen. Nem én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy a Donut Plains 3 pálya a legnehezebb, mert tényleg az. Nagymértékű reflexekre van szükség, hogy hol kell driftelni, és hol érdemes inkább a B-gomb (gáz) elengedésével bevenni inkább a kanyarokat. Ugyanis itt azok nagyon élesek, és be lehet venni drifteléssel, de nagy ívben kanyaodik, így nehéz eldönteni, hogy jobb bevenni őket. És akkor nem beszéltünk még a leszakadt hídról, és a vízről. Ebben a Mario Kart-ban, ha beleesünk a vízbe, kis túlzással élve, keresztet is vethetünk a játékunkra, ha messze van a part, egyrészt mert veszett lassan megyünk vízben, másrészt meg Lakitu is résen van, és ha azt látja, hogy egy bizonyos idő után nem tudunk kimászni, akkor kiemel minket. Most képzelhetitek, mennyire idegesítő, amikor már csak egy karnyújtásnyira vagy a szárazföldtől, de Lakitu úgy dönt, hogy ő most jól trollkodik egyet, és ő maga halászik ki engem, az még plusz egy-két másodperc, mire megtalálja velem a pályát, és akkor még nem is beszéltünk a két érméről, amit elvesz, mert annyira kértem a segítségét. Úgyhogy bőven vannak elemek ebben a játékban melyek megnehezítik ezt a játékot. Ami még nagyon nehéz, az a Bowser Castle 2. 150cc Flower Cup-on gyakorlatilag ez az egyetlen pálya, mely lehetetlenné teszi a továbbjutást. A kanyarok itt is nagyon élesek, és itt-ott szűkös a pálya, így az is hátráltat, hogy ha nekiütközünk egy-egy ellenfélnek. Úgyhogy van még miben fejlődni, sokat kell Time Trialozni, ott jól kiismerhetőek a pályák.

Egyébként tegnap este meg akartam írni a tesztet a játékról, de félbemaradt, mert felbosszantott, hogy akárhogy akartam jobbra illeszteni a táblázatot, sehogy nem akarta. Már azt önmagában érdekesnek tartom, hogy a WordPress-ben önmagában nem lehet táblázatot létrehozni, csak úgy, ha GPortálon megcsinálom, és onnan átmásolom a HTML kódot. Ez önmagában nonsense, hogy egy sokak által cikizett oldalon lehet táblázatot csinálni, míg a WordPress-en nem. Jó, mondjuk ezt már régen megoldottam úgy, hogy nekem van egy külön vázlatpostom, amiben benne vannak a táblázat sablonok, azokba már csak az adatokat kell beírnom. De azok is balra lettek igazítva. És annyi HTML tudásom még éppen van, hogy align=”right”-tal viszem jobbra a táblázatot, de ezt sehogy nem akarta megcsinálni. És érdekes, hogy a Sonic the Hedgehog tesznél, amit a múlt hét elején írtam meg, ott meg tudtam csinálni, de most nem tudom, miért makacsolja meg magát a WordPress. Lehet, hogy sablont kéne váltani? …

Posted in Mario Kart | Címkézve: | Leave a Comment »

Pinokkió és Herkules

Posted by supermario4ever - 2012. október 20. szombat


Még mielőtt rátérnék a tárgyra, gyors észrevétel: Senki ne keressen nálam Mario Kart Wii hackeléséről információkat. Nem értek hozzá, és nem is akarok érteni hozzá.

Nos, megnéztem azt a két Disney rajzfilmet, melynek videokazettáit megvettem, tetszett mind a kettő. A Pinokkióról nagyon sokat beszélnek általánosságban, szinte “szállóige” lett a megnő az orrod, ha hazudsz kifejezés. de az az érdekes, hogy Pinokkiónak csak egyszer nőtt meg az orra ez ügyben, mégis erről hallani a legtöbbet a rajzfilm kapcsán. Egyébként a produktum 1940-es, a második Disney rajzfilm, én fejlődésnek érzem a Hófehérke és a hét törpe után. Rendkívül aranyos, ahogy egy csetlő-botló kisfiú megismeri a világot, és a hibáiból tanulva igazi kisfiú lesz. Ez is olyan rajzfilm, aminek van lényegi mondanivalója, és pontosan ez, hogy nem az a lényeg, hogy hibákat követsz el, hanem, hogy vállald fel, és azokból tanulva erősebb légy. De az a jelenet durva volt, ahogy a másik srác, aki billiárdozott, szamárrá változott. O_O Meg is lepődtem, hogy a két gyerek sörözött is szivarozott, már 70 éve is ez volt a nagymenőség a tinédzser fiúknál? Az biztos, hogy nagyon igényes lett, élnek a karakterek, és ha nem is annyival, mint a Hamupipőke, de a Pinokkió is megelőzi a korát 20-30 évvel. Meg azt figyeltem meg, hogy az élet íratlan törvényei a boldogságról már akkor is éltek, csak ezeket direktebben adták át a régi Disney rajzfilmekben, és kissé szegényesebb érzelemvilággal, míg a maiakban, nemrégiekben, mint például az Aladdin, Oroszlánkirály, Pocahontas, már érzelemgazdagon, és nem feltétlen rágták a néző szájába, hogy ez a helyes, ez a helytelen, hanem nyitva hagytak bizonyos kérdéseket, hogy a néző gondolkozzon el rajta, és tegye el a számára megfelelő helyre. Így jobban megmarad az emberek fejében, és az is elgondolkodtatott, hogy az évtizedek során minek köszönhető, hogy mára sokkal jobban át tudnak adni bizonyos érzelmeket? Ennyit fejlődött az érzelmi intelligencia ilyen rövid idő alatt, vagy a egyszerűen csak a technika fejlődött ennyit, hogy erre is lehetőség van. Mindenesetre a Pinokkió is rendkívül érdekes volt, megragadta a figyelmem, itt-ott kissé szegényes volt, de a jobb Disney rajzfilmek közé fogom sorolni. És ennek is van új szinkronja, azzal láttam, és érdekes, hogy 101 Kiskutyával ellentétben jó lett az új szinkron.

Valamivel gyengébb alkotás a Herkules. Jobb lett az őt megelőző Notre Dame-i toronyőrnél, de a Mulan-t igencsak alulról nézi, csakhogy korabeli Disney-kkel példálózzak. Érdekes, nekem itt a poénok egyáltalán nem ütöttek, mint általában. Tetszett a görög istenvilág, de a rajzfilm több sablont vonultat fel. Például amikor Herkules gyerek, akkor kinézik, mert milyen erős, és a szerelmes történet meg… A gyerekkori sztori esetében inkább a kivitelezéssel volt a gond, ez még a Dumbóban is jobban ment. A szerelmes történet meg a szokásos. A gonosz Hádész, az alvilág istene, megkéri a szépséges Meget, hogy csavarja el Herkules fejét. Csak azzal nem számol, hogy Meg feje is elcsavarodik Herkules láttán. Aztán titokban átáll Herkules oldalára, de ezt nem ismerik fel, csak azt látják, hogy Hádész oldalán áll, ezért Herkulesnek elmondják, hogy a csaj az ördög ügyvédje, aki persze nem figyel rájuk, mert meg van részegülve a boldogságtól. És folytathatnám, de egyrészt nincs ötletem, hogy fogalmazzam meg, másrészt meg ti is tudjátok. A végeharc sem volt olyan nagy szám. Pedig az Aladdin készítői csinálták ezt a rajzfilmet is, és itt nem erőltették meg magukat. Jó-jó, egy néhányszor biztosan megnézem majd, mert vannak érdekes dolgok, de csak 6 pontot adnék rá 10-es skálán.

Posted in Aladdin, Dumbo, Hamupipőke, Herkules, Oroszlánkirály, Pinokkió, Pocahontas | Címkézve: , , , , , , | 4 hozzászólás »

Újabb Disney videokazetták

Posted by supermario4ever - 2012. október 19. péntek


Most már nemcsak hétvégén, hanem pénteken is van bolhapiac a Tesco parkolójában, és kíváncsiságból szétnéztem, hátha találok valami jót, és kifogtam az egyik eladónál VHS-ek között Disney-k is voltak nála 100 ft volt darabja. Ötöt választottam ki magamnak:

Ezek közül kettőt még egyszer sem láttam, a Pinokkiót, és a Herkulest. A Kis Hableányt csak félig láttam, az annyira nem is lett jó. A Hamupipőkéről, és a Lilo és Stitch-ről meg már írtam korábban, mind a kettő mestermű. A Hamupipőkével 1950-ben olyan magasra tették a mércét, hogy azóta sem értem, hogy nem tudták (vagy nem akarták) felülmúlni, de előtte nem volt még történet ennyire fordulatos, és utána is sokáig váratott magára az igazán jó Disney történet. A szereplők is szerethetőek. A Lilo és Stitch-ről is talán esett szó korábban, a filmnek sokkal szomorúbb a története, a sorozat meg kész poénáradat. Érdekes, hogy mindig pont akkor jöttek a gyámhatóságtól, amikor épp a legnagyobb felfordulás volt, hogy szegész Lilo nővérének a lehető legrosszabbak legyenek a kilátásai, talán ilyen téren kissé mesterkéltnek tűnhet, de ezt jól ellensúlyozták a spontán jelenetekkel. A Kis Hableányt meg a sorozatból ismertem inkább, az nézhető volt, mitöbb egész jó. De nekem akkor is az egyik kedvenc Disney sorozatom (melyből előbb film készült) az az Aladdin. A még nem látottakra kíváncsi leszek.

Amiben reménykedtem, hogy találok a bolhapiacon, az majdnem meg is lett. Számomra a zenehallgatás csúcsa a Music Center (vagy Hi-Fi torony, ki hogy ismeri). És találtunk egyet anyámmal, AIWA, 3 CD-s 4.500 forint volt. A hangfala nem gyári, de az eladó elmondása szerint nagyon szépen szólt. Hát adtunk neki egy esélyt, megvettük. Kicsit nehézkes volt hazavinni, de megoldottuk. Hazavittük, összeszereltem, és tényleg fantasztikusan szól! Először kazettát tettünk be, hát komolyan mondom, kazettát így még nem hallottam szólni. Nagyon szép volt. De jött a feketeleves, a CD, azzal volt a gond. A kezdeti lejátszással nincs baj, nagyon szépen szólt, de arra lettem figyelmes, hogy ugrál a zene, többször is. És az az érdekes, hogy visszafele megy… Tehát, ha van 0:39-nél (most csak példát írok), akkor visszamegy 0:30-ra, és folytatja tovább, majd később 1:13-nál megy vissza 1:06-ra. De mivel három CD-s, ezért reméltem, hogy a másikon jobban bejátssza, de inkább lézerproblémára gyanakodtam. Többféle lemezt (pl. írottat) megpróbáltam, és ugyanez volt. Úgyhogy sajnos vissza kellett vinnem. :( Pedig örültem neki, mert nagyon régóta szerettem volna egy ilyen berendezést, remélem, hogy lesz még alkalom egy ilyenre. Az volt még az érdekes, hogy amikor visszavittem, akkor természetesen visszaadta a pénzt, készséges volt, semmi gond nem volt, de felírta a címet, és a telefonszámot, mert hogy ő úgy tudja, hogy működik, és hogy megnézné nálam, mert már nem sokáig maradt, de nem jött. Hát ez van, pedig lehet, hogy neki, mint Papp Attila barátunknak, szerviz-aurája lett volna, és a jelenlétében jó lett volna. ^^’  De tényleg remélem, hogy lesz ilyen még, mert 4.000 forintért (lealkudtuk) potom ár lett volna egy ilyen nagyszerű gépezetért, tényleg a hangfalaknak valami eszméletlen jó hangzása volt. Erről is csináltam képet, azért nézzétek meg:

A Zorán kazetta kivehető, a CD pedig a NOX: Örömvölgy volt. Nagyon rég nem hallgattam az együttest, annak idején nagyon szerettem őket. :) De azok is hogy eltűntek…

Posted in A Kis Hableány, Hamupipőke, Herkules, Lilo & Stitch, Nox, Pinokkió, Zorán | Címkézve: , , , , , , | 2 hozzászólás »

Suara: The Best ~Tie Up Collection~

Posted by supermario4ever - 2012. október 18. csütörtök


Limited edition borító

Megjelenés: 2012. szeptember 26.
Kiadó: King Records
KIGA-90014~15 (Limited Edition)
KIGA-14~15 (Regular Edition)
Ár:
¥3.800 (Limited Edition)
¥3.200 (Regular Edition)

CD1 tracklist

  1. Suiren -Amaneku Hana- (睡蓮-あまねく花-) 4:35
  2. Seiza (星座) 6:21
  3. Regular Edition borító

    Tomoshibi (トモシビ) 4:08

  4. Musouka (夢想歌) 4:06
  5. Kimi Dake no Tabiji (君だけの旅路) 3:58
  6. Kimi ga Tame (キミガタメ) 7:03
  7. Hikari no Kisetsu (光の季節) 4:37
  8. Kasa (傘) 4:15
  9. Ichibanboshi (一番星) 4:13
  10. I am 4:40
  11. BLUE 4:45
  12. Tsubomi -blue dreams- (蕾 -blue dreams-) 4:10
  13. Wasurenaide (忘れないで) 4:09
  14. haunting melody 4:00
  15. memory 6:53

CD2 tracklist

  1. Mai Ochiru Yuki no You ni (舞い落ちる雪のように) 4:53
  2. Free and Dream 3:48
  3. adamant faith 4:35
  4. Friends (フレンズ) 4:10
  5. Hana Kotoba (花詞) 4:22
  6. Utsusemi (うつせみ) 5:52
  7. MOON PHASE 4:54
  8. Akai Ito (赤い糸) 4:35
  9. Yuki no Mahou (雪の魔法) 5:01
  10. POWDER SNOW 5:06
  11. Kimi no Kawari (君のかわり) 6:06
  12. Niji Iro no Mirai (虹色の未来) 3:37
  13. Future World 3:22

Special Disc Tracklist

  1. Musouka (Pure Version) 5:27
  2. POWDER SNOW (Pure Version) 5:16
  3. Kimi ga Tame (Pure Version) 5:35
  4. Seiza (Pure Version) 6:42
  5. Suiren -Amaneku Hana- (Remix 2010) 4:35
  6. Seiza (Remix 2010) 6:23
  7. Tomoshibi Acoustic Version (Remix 2010) 4:27
  8. Kimi ga Tame (Pure2 Version) 5:35
  9. Seisou Yakyoku (Pure2 Version) (星想夜曲) 6:13
  10. Tomoshibi (Pure2 Version) 6:28
  11. Tears to Tiara -Gaika- (Pure2 Version) (Tears to Tiara -凱歌-) 5:13
  12. memory (English Version) 6:53

A The Best ~Tie Up Collection~ Suara válogatásalbuma, mely az elmúlt 7 év legsikeresebb dalait tartalmazza. A Limited Edition tartalmaz egy Special Disc-et is, melyben a dalok különböző verziói hallhatóak. Ezek az AQUAPLUS VOCAL COLLECTION albumok tartalmazzák. Az album a 65. helyet érte el az Oricon charton, 2 hétig volt listán, és 2.583 példányt adtak el belőle.

CD1 letöltése itt / Download here
320 kbps mp3
CD2 letöltése itt / Download here
320 kbps mp3
Special Disc letöltése itt / Download here
320 kbps mp3
BK scans (később / later)

Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét 44 29 65 2.087
2. hét 211 496
Összes eladás 2.583

Posted in AniPedia, Letöltés, Suara | Címkézve: , , | Leave a Comment »

 
%d blogger ezt kedveli: