Archive for november, 2012


Pilotwings Resort


Jónéhány 3DS játék akciós az Árkád Media Markt-ban, többek között a Pilotwings Resort. Mindig is érdekelt a játék, de 3.000 forintért úgy döntöttem, hogy megveszem. Most minden gamer szerelmem ezé a játéké, fantasztikus a hangulata, a zene egyszerűen csodás! A játék lényege egyébként az, hogy a különböző körberepüljük a szigetet, különböző küldetéseket teljesítve. Illetve repülhetünk szabadon is, ekkor “i” betűs köröket kell összegyűjteni, amikor a Wuhu Island különböző helyszínein vannak. Olvashatunk különböző információkat az adott helyszínről. Kellemes érzés, bejárni a tájat is, tényleg annyira magával ragad a hangulata, mintha a valóságban is ott lennénk. Háromféle légi járművünk van: Repülő, valami sugárhajtású gépezet, és sárkányrepülő. Úgyhogy most erre váltottam háttérképet:

Megjelent hivatalosan is az OST CD, bár kereskedelmi forgalomban nem kapható, a japán Club Nintendóban lehetett megvásárolni. Meg kitették letöltésre, majd ide is kiteszem. A játékot meg érdemes keresni, még 2-3 darab van belőle. Még a Street Fighter 3D-t néztem ki magamnak.

És, holnap Wii U megjelenés. Viszont a Media Markt-ban már ma ki volt állítva. Csak így dobozával, nem volt kicsomagolva egy sem. Viszont ma 23 órakor Wii U próba lesz a Console Corner-ben. Gondolkodok azon, hogy elmenjek-e, de akkor meg holnap leszek fáradt, akkor is lesz tennivaló.

Irány Anglia!


Éljen, ezt a karácsonyt és szilvesztert is Angliában töltöm! ^_^ És most anyám is jön, aminek örülök, mert végre kikapcsolódhat. December 22-én repülünk, és január 2-án jövünk haza. Nagyon várom, biztos most is olyan jól fogom érezni magam, mint tavaly.

Koopa Troopa plüss

Találkoztam ma bagszival, megkaptam tőle a karácsonyi ajándékot, egy Koopa Troopa plüsst. Nagyon örültem neki, szeretem Koopa Troopát. A Mario Kart 64-ben hiányoltam, a Super Mario Kart-ban szerettem meg. Toad mellett ő volt a kedvencem, mert őket a legkönnyebb irányítani. Na meg szimpatikusak voltak mindig. Nem, nem fogok ráugrani. ;) Néhány hete Kirby mamuszt találtunk a Szent István körúton, az egyik használt ruhaüzletben. 1.900 forint volt, ennyit megért nekem.

Ez mind 500 forint

Ja, új McDonald’s nyílt az Egressy téren, és december 16-ig minden szerdán 500 forintért van Big Mac menü. Nem rajongok a mekiért, de ennyiért lazánbetérek hozzájuk. Szerintem egyébként nem is nagyon ér többet, a Burger King Whopper menüje sokkal menőbb. Jövő szerdán majd oda megyek, ezzel várom a mikulást, kipróbálom a Santa Claus menüt.

Kényszer Windows reinstall


Nem csináltam volna, ha ma reggel nem jelentett volna beteget a Windows-om. Az volt, hogy tegnap este frissítette magát, majd ma reggel, amikor bekapcsoltam a gépet, elkezdte konfigurálni a frissítést, amikor 15%-on megállt. Sehogy nem akart továbbmenni, én megelégeltem a várakozást, kikapcsoltam a gépet, mert úgy voltam vele, hogy ha újraindítom akkor menni fog. Ekkor halt meg végleg. Próbáltam javítással, de ugyanott állt meg, ahol előtte. Úgyhogy újra feltettem a Windows-t. De mivel már nem maradt elég hely, ezért meg kellett formáznom a C meghajtót. Sokminden veszett el, de tudok arról, hogy van egy bonyolult módja, hogy hozzuk vissza az elveszett fájlokat, ennek igyekszek utánajárni. Már csak azért is, mert ahogy tippelem, én a D meghajtót formáztam meg tévedésből, ugyanis minden, ami eredetileg a C meghajtón volt, az átkerült a D meghajtóba. Abban sok fontos dolog volt. :( És meg kéne menteni őket.

Egyébként élek a gyanúperrel, hogy vírusos volt a gép, mert egy párszor újraindította magát a Windows, szerintem az zavart bele konfigurálásba.

Közeleg a Wii U megjelenés


Most pénteken fog megjelenni a Wii U. És tervezem megismételni a történelmet, ugyanis 2006. december 8-án, amikor megjelent a Wii, akkor is kipróbálhattam aznap a Game Park-ban, mert volt valami Nintendo Wii nap, vagy minek hívták. Emlékezetes nap volt számomra, még írtam is róla. És ha most is lesz ilyen a Wii U kapcsán, akkor lesz lehetőség kipróbálni.

HoldfényCon – 2012. november 24.


Nem terveztem elmenni a HoldfényConra, de végül azért döntöttem másként, mert kíváncsi voltam a karaokéra, hogy milyen, mennyivel másabb, mint az Adarnás. Meg úgy az egész dolog.

Itthon kényelmes készülődés után 9 órakor indultam el. Nem voltam biztos abban, hogy merre kellett menni, de csak követni kellett a sok animést, és 10 előtt nem sokkal értem oda. Látva a nagyon hosszú sort… Na én ezt nem várom meg, még szerencse, hogy még csütörtökön megvettem a jegyet, legalább 300 méteres volt a sor. Előrementem, bent az öltözőnél adták a karszalagot, úgyhogy nem is kellett várni. Meglepett, hogy már bent a bejáratnál az egyik pultnál 2 mangát vehettem el ajándékba: D, a vámpírvadász 3, Dominion. A metrón hazafele menet beleolvastam a vámpírvadászba, de nem nagyon tetszett. A rajz sem az igazi, meg a történet sem az én stílusom. Megkerestem bagsziékat, fent voltak a TCG részlegnél. Elütöttük az időt 12 óráig, a Mariós, Luigis, Wariós sapkában, és általuk kreált bajuszban bohóckodtunk, és fényképeszkedtünk. Ott gyűlt szépen lassan a társaság. Mivel késett egy pár versenyző, és a nyereményt szállító egyén, ezért csúszott a verseny. Mivel közvetlen alattunk volt a színpad, ezért néha figyeltem, hogy miket mondanak. Amikor a Dance Central-ról beszélnek, kb. ilyet mondanak (nem lesz pontos, a lényeg benne van): “A Kinect forradalmasította a videojátékokat, így olyan játékokkal is játszatunk, melyekkel ezelőtt még nem.” Mert nem volt előtte Nintendo Wii, a mozgásérzékelős Wiimote-tal… Ezek a kijelentések azért kiábrándítóak, pláne annak fényében, hogy már a Kinect-nek is megjelent az olcsó utánzata. Ha úgy vesszük, az egész szerkezet leegyszerűsítve nem más, mint egy sensor bar, és egy (vagy néhány) HD kamera.

A Pokémon TCG versenynek csak az első fordulóját láttam, szurkoltam az Attilának (LL-nek), aztán mentem is, mert 13.30-at ütött az óra, karaoke kezdet. Kisszínpad volt írva, nem tudtam, hogy mit neveznek annak. Azt hittem, hogy a földszinten azt a kis színpadot, de ott a lányok nem tudtak semmit. Elkönyveltem magamban akkor, hogy nem lesz karaoke, és visszamentem a pokésokhoz, amikor bagszi mondja, hogy az emeleten az elzárt résznél van a kisterem, ott van a karaoke, és a MAT pult. Hát ez csodás. Bementem, volt egy pár ember, ott volt Night, és Neela is, Meguminak haza kellett mennie, de később visszajött. Leültem melléjük, én is felírtam magam egy dalra: He is my Master: TRUST. Jó volt énekelni, hallottam magamon, hogy van pozitív hatása az elmúlt pár hét gyakorlásának. Ugyanakkor meg mély fájdalommal kell kérjem őket, hogy a kontrollcékontrollvé intézményét ebben az esetben vessék el. Nálam viszonylag jól szólt a zene, de egyébként borzalmas volt a hangtechnika. Utólag tudtuk meg, hogy azért volt csak egy hangfal, mert a másikat elvitték. Így a sztereó zenének csak az egyik oldala volt hallható. A másik gond meg az volt, hogy maga a zene is halk volt, az ének meg hangos, és nekem úgy tűnt, hogy nem nagyon ismernek sok lehetőséget a keverőpultnál. Szó nincs arról, hogy én igen, de miért nem kértek fel egy hangtechnikust?

A verseny. Tegnap reggel írta ki a Holdfény, hogy két X-faktoros srác lesz a zsűri, valami Rocktenors-ból. Nos, én alapból lenézem azokat, akik oda mennek, miután aki abban a cirkuszban akar boldogulni, az valószínűleg nem látja át az egészet, ami egyébként teljesen nyilvánvaló. De miután megmosolyogtam magamban a dolgot, úgy voltam vele, hogy attól még emberileg lehetnek jófejek. Eredetileg a Zankoku na Tenshi no Teeze dalt akartam volna énekelni, de annak ellenére, hogy rajta van a listán, nekik nincs meg. Így maradtam megint a TRUST-nál. Másodjára is jó ezt a dalt énekelni. Kíváncsiságból ránéztem a zsűrire, ahogy elnéztem, tetszett nekik. A második, a Disney kategória, itt is énekeltem, a Mulan-ból a kiképzést. Azért két ének után egy kicsit jobban próbára tett. Meg az volt nagyon nehéz, hogy a refrén 3. sora után hirtelen kezdődik meg a negyedik, és annak végén felmegy a hang, a levegő mennyisége meg le, így kénytelen voltam sor közben levegőt venni. Úgyhogy hibákkal, de azért jó lett. Mondjuk, azt láttam, hogy a zsűri kipécézett minket, sokszor nézett felénk.

A verseny után előadás volt a Johnny’s Entertainement-ről, de a lányok nem voltak rá kíváncsiak, és mivel az előadás sem kezdődött olyan bíztatóan, ezért mentem velük. Ők az XBOX360-nál Call of Duty-ztak, én a háttérből figyeltem őket. Zombihentelős játék, valahogy nem villanyozott fel. Bár lehet, hogy ha lenne nekem is, és játszanék vele, megfogna a hangulata, de így látva nem érzem azt, hogy szükségem lenne rá. Amikor PS Vitán játszott Night, akkor jött meg Megumi, de előtte keresett minket a karaokés csaj, hogy megkérdezze Neelának a teljes nevét. Ezzel csodálatosan elárulta, hogy dobogós lett, és miután az enyémet nem kérdezte, ezért én nem lettem az. Pedig, ha őszinte akarok lenni, igazából jól esett volna, hogy ha elismernek. Megumi szerencsére magával hozta a jó hangulatát is, úgyhogy sokat nevettünk. Eredményhirdetés, meglepő, hogy másodjára hirdették ki a karaokét. A Disney kategóriában mivel csak hárman versenyeztünk, így csak az elsőt díjazták, vagyis Neelát. Szép nagy tortát kapott! O_O A másik kategóriában is második lett. Ezután Night és Megumi még COD-ozni akartak volna, de most van még hagyományos karaoke, így mentünk vissza. Túl sok Disney… Most ez lesz az idegesítő, de az a helyzet, hogy nincs is nagy választék. Nekem is csak a TRUST, meg esetleg egy Slayers dal. Fel is írtam a Give a reason-t, de már késő volt. Az utolsó előadás a lányoktól volt, az Oroszlánkirály: Érzed már a szív dalát volt. A dal végén, ahogy Megumi utánozta Pumba hangját… szakadtunk a röhögéstől, de úgy konkrétan az egész terem. Nekem azt vegyétek fel csengőhangnak, én azt mindig akarom hallani. :D Ezzel megcsinálta a napomat. Amikor vége lett, a lányok mentek haza, én meg még vissza bagsziékhoz. Még egy kis lézengés, aztán mi is mentünk.

A retro részleg NES, és SNES konzoljaiért külön dicséret. A Super Mario All-Stars pedig csillagos ötös választás! Volt egy kis retro rész, tele régi gépekkel, jól megcsinálták. Az egész rendezvény jó volt, talán a PlayIt!-nek nagyobb szerepe volt, mint a HoldfényCon-nak. Következő rendezvény, december 8, Animekarácsony, úgyhogy ne menjetek messzire.


Csütörtökön voltam a Game Park-ban, és elkértem a magyar nyelvű GameCube leírást, láttam, hogy van egy. Hát, nagyon szép munka volt, minden elismerésem. Azért sokkal jobb érzés dicsérni a Nintendo Magyarország munkáját, mint szidni. :) Teljesen ugyanúgy néz ki, mint az eredeti soknyelvű, és a magyar szöveg is igényes, egy kivételtől eltekintve: Az analóg kart pálcának írja. De amúgy tényleg kiváló munka.

Magyar nyelvű Nintendo GameCube használati utasítás

Jobb lett volna pdf-ben, de nem tudom, melyik a jó program arra, hogyan egyesítsek több képet egy pdf-be. Adobe Reader-be próbáltam, de csak egy képet engedett, és a Google sem volt nagy segítség… Visszatérve a Stadlbauer-re, ha ilyen használati utasítást adnának ki most is a kezükből, akkor azt mondom, hogy tényleg látható, hogy sokmindent megtesznek.

A 3DS Hungary egyébként jó irány lenne arra, hogy egy jó magyar Nintendós közösség jöjjön létre, egyetlen egy dolgot hiányolok: A közös kommunikáció az oldalon. Én mindig a Nintendo Life-ról szedem a híreket, ezen az oldalon egy nagyon jó közösségi élet alakult ki. Szinte minden hírhez legalább 10 komment van alsó hangon, de nem ritka az 50 feletti hozzászólás, és a fórumon is aktív az élet. És én egy ilyen Nintendós oldalt szeretnék.


Ismét scannelt Nintendós ereklyéket szeretnék közzé tenni:

Stadlbauer Club Nintendo kártya eleje

Stadlbauer Club Nintendo kártya hátulja

Waldmeier Club Nintendo kártya eleje

Waldmeier Club Nintendo kártya hátulja

A Stadlbauer az osztrák, míg a Waldmeier a svájci Nintendo forgalmazó cég. Hozzánk valamiért mindkét kártya bejutott, igazából ennek okát a mai napig nem tudom. Szerintem van kettejük között valami fúzió, mert bár a Stadlbauer által jutottak el hozzánk a játékok, viszont a Waldmeier német, és francia nyelvet is használ, és hozzánk a SNES dobozok, és leírások is mind német, és francia nyelvűek voltak. Ezek jártak a Super Nintendo mellé, most lássuk a Nintendo 64-eseket:

Stadlbauer Club Nintendo kártya eleje

Stadlbauer Club Nintendo kárta hátulja

Waldmeier Club Nintendo  kártya eleje

Waldmeier Club Nintendo kártya hátulja

Az ilyenek számomra mára már kincsnek számítanak, és örülök annak, hogy megőriztem őket akkoriban. :) Már csak egyetlen egy valamit hiányolok, ami megvolt nekem régen, csak elveszett: magyar nyelvű Super Mario All-Stars leírás.


Bár még nincs munkám, de már önmagában az is pozitív, hogy javítani tudom az általános statisztikát azzal, hogy egy jónéhány állásinterjún voltam már, vagy legalább válaszra méltattak, hogy nem engem választottak ki. Eddig szinte mindenkitől azt hallottam, hogy kismillió helyre beadták az önéletrajzot, de még csak válaszra sem méltatják, vagy legfeljebb 1-2 helyről. Tehát több helyen is voltam állásinterjún, és ahol ma voltam, onnan kifejezetten jó érzéssel jöttem el.

Ingatlanértékesítői állásra adtam be a pályázatomat, és ma 15 órára hívtak be állásinterjúra. Egy nő volt, már azzal meglepett, hogy bemutatkozáskor milyen erős volt a kézfogása. Egyből belevágtunk a közepébe. Ami nagyon tetszett, hogy már elején tisztázta velem, hogy pontosan hogy is néz ki egy ilyen munka. Mivel itt nem alkalmazásban vannak a dolgozók, ezért megbízási szerződést kötnek. Elárulta azt is, hogy az első kb. 3 hónap nagyon nehéz, mert sokat kell dolgozni azért, hogy kialakuljon egy ügyfélkör, gondolom nem nagy titok, hogy az ingatlanértékesítés jutalékos munka. Tehát végig korrekt volt, és már itt megmondta az őszintét, hogy elnézve az önéletrajzomat, hogy többször voltam adatrögzítő, ezért nem tudná elképzelni, hogy ott dolgozzak, mert a kettő ég és föld, és ezt konkrét példákkal is illusztrálta. Igazából az tény, hogy teljesen más a kettő, és szeretem a nyugodt munkát, és lehetséges, hogy sokan azt mondanák, hogy nem tudnám megcsinálni, de én úgy voltam vele, hogy fejlődéssel ezt még el tudom képzelni a profilomba, miért is ne? A nő annak ellenére, hogy igazgató, végig rendkívül közvetlen volt, felajánlotta, hogy tegeződjünk. Nagyon ritka az, amikor valakinek ennyire pozitív a kisugárzása, és ez engem is erősített. Persze, azért egy illendő távolságot tartottam, de éreztette velem, hogy kérdezzek nyugodtan, mert nála nincs rossz kérdés. Nagyon becsültem az őszinteségét, de mondta, hogy nem tett le rólam, gondoljam át, és ha úgy érzem, akkor hívjam fel, és beszélgethetünk tovább.

Jó érzéssel jöttem el, tényleg ritka az, hogy valaki ennyire pozitív személyiség legyen. Lehet, hogy sokan naivnak gondolnak, és még el is ismerem, hogy van valóságalapja, de amióta jobban figyelem az embereket, meg tudom különböztetni, hogy ki az, aki csak udvariasságból kedves, és ki az, akinek belülről jön mosolya. Az álláson meg még gondolkodok, mert lehet, hogy van megoldás.

Személyes LGT történelem


Az utóbbi években néha-néha elővettem az LGT dalokat, de valamiért nem hallgattam olyan komolyan. De aztán, amikor múlt hónapban az ottani munkahelyemre vittem a gépemet, akkor többször hallgattam magyar zenét, többek között LGT-t, és Zoránt is, és elkapott megint az a hangulat, ami miatt szeretem őket. Nem mondanám magam “hardcore” magyar rock zene rajongónak, de mindig kellemes érzés fogott el, amikor egy-egy régi magyar dalt hallok.

Az LGT-t körülbelül 1992 óta (6 évesen) ismerem két, egymástól független “úton” ismertem meg. Egyrészről nővérem hallgatott egy számomra nagyon kellemes dalt. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez, csak nagyjából megjegyeztem, hogy melyik CD-ről volt (ekkor adta ki a Hungaroton a Locomotiv GT. összes nagylemeze címen az együttes összes albumát CD-n is), és próbáltam visszakeresni a dalt, akkor jöttem rá, hogy ez a “Neked írom a dalt” a Mindig magasabbra albumról. Ez volt az első nagy hatás. Aztán apám tette fel többször több lemezt (bakeliten is megvoltak), ez volt a második nagy hatás, mely után már magamtól is hallgattam. Fogalmam sem volt a dalszövegek mondanivalójáról, de a zene hangulata, és az ének annyira megfogott, hogy én rajtuk keresztül szerettem meg egyáltalán a zenét, és rengeteg mindenben nyújtottak inspirációt nekem.

Én magamban 4 korszakra osztom az LGT albumokat (illetve 5-re, ha az újakat is belevesszük), és az “Ilyen a Boksz, az LGT sztori” könyvet olvasva sok érdekes információt találtam. Az együttes ugye, 1971-ben alakult meg, és még ebben az évben december 10-én jelent meg az első albumuk. Érdekes, hogy ezt az albumot csupán 1 hét alatt vették fel, és valahol érződik, hogy ez inkább ilyen kísérletező album. Nagyon jók lettek a dalok, de lehetett volna még finomítani rajta. Az már akkor is feltűnt, hogy nagyon előtérben van a gitárszóló. Aztán olvastam, hogy Barta Tamás mindig is azt gondolta magáról, hogy ő Magyarország egyik legjobb gitárosa, és ezt meg is mutatta, itt-ott eszméletlen gitárszólót nyomatott. Az album mélypontja számomra a “Hej, én szólok hozzád” című dal: Szövegileg sem áll a helyzet magaslatán, de az ottani gitárszóló… Szerintem ember nincs, aki azt vissza tudná dúdolni. Nem olyan a dallama, hogy az megmarad az emberben. A másik dal, ami nem éppen negatívum, de én konkrétan féltem tőle: Ez a “Sose mondd a mamának” dal. A végén hallható gonosz nevetéstől sokáig annyira féltem, hogy nem mertem újra meghallgatni a dalt, vagy csak átugrottam a végét. Mondjuk Frenreisz Károly (ez az ő dala) munkássága több szót is érdemel, róla majd később. Aztán a második album, a Ringasd el magad már érettebb lett, érződik, hogy többet dolgoztak rajta, mindezek mellett, még változatos is lett. Kellemes atmoszférát nyújt, én szertartás-szerűen szoktam hallgatni az albumot, mert mindegyik dalra külön kell figyelni. És pont ezért, mert mindegyik dal más, ezért nem nagyon tudnék kedvencet mondani innen, viszont a “Megvárlak ma délben” dal különös hatással volt rám. Akkoriban nem nagyon értettem akkoriban a szöveget, de ahogy Frenreisz Károly énekelte, annyira átjött a hangulata, hogy szomorúvá tett, főleg a dal végén hallható basszusgitár szólam miatt. Egyébként számomra érdekes “A semmi kertje” dal, ugyanis még 1971-ben az együttes Japánban lépett fel a Yamaha fesztiválon, és ennek volt abban a dalban egy utózöngéje, ugyanis minden refrén végén hallható halkan a “Mite kudasai” (見てください) szöveg, mely azt jelenti, hogy “kérlek, nézd meg”. A második album után lépett ki Frenreisz Károly. Több helyről több indokot is olvastam, hogy miért, valahol azt olvastam 1972 táján már tervben volt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról színházi alkotás, és már ekkor felkérték az LGT-t a zenei munkálatokra, viszont Karesz egyáltalán nem akart színházi munkát. Van ennek alapja, egyrészt maga az album címe, másrészt meg annak zárótétele, de annak nagyobb valóságalapját látom, hogy nem tudta összeegyeztetni a dalait az LGT “profiljával”. Ha jobban meghallgatjuk az első két albumot, akkor tényleg megfigyelhető, hogy az ő dalai mindig más irányba mentek el. De ez engem egyáltalán nem zavart, sőt, mivel szerettem a dalait, ezért nyitottam a kiválása után megalakult Skorpió együttes felé is. Na ez az együttes is megérdemelne egy külön blogpostot. Szeretem a Skorpió dalokat is, de személy szerint nem vagyok 100%-ig elégedett. Arra már magamtól is rájöttem, hogy nem kell feltétlen mindegyik daluk szövegében keresni az értelmet, nemrég olvastam róluk, hogy a dalszövegeiket sokszor érte kritika, sajnos van igazság benne. Vannak mély mondanivalóval rendelkező dalszövegek, de a döntő többségére tényleg nem ez jellemző. Én kifejezetten rossznak tartom a “Kelj fel” és az “Új! Skorpió” albumokat, ezekről csak az 1973-1993 válogatásalbumra másolt dalokat tartom jónak, de azok nagyon jók. Az is gond egyébként, hogy Frenreisz Károly néha túlságosan magas hangon énekel. De nem az az erőből kiénekelt igazi férfi tenorhang, hanem az a már-már fület bántó fejhang. A többi album elég jó, nagy kedvencem például az Ünnepnap, és az Azt beszéli már az egész város. De visszatérve az LGT-re, a harmadik albummal vált igazán népszerűvé az együttes, hiszen a rajta szereplő dalok már “könnyebben fogyaszthatóak”, viszont érdekes, hogy nekem az első két album jobban tetszik. Az tény, hogy egységes lett az album hangzása, és úgy tűnik, hogy Frenreisz Károly és megtalálta a számításait a Skorpióval, mindkét albumból (LGT – Bummm!, Skorpió – A rohanás) 200.000 példány fogyott. Ez mai szemmel nézve hatalmas szám annak fényében, hogy ma már 10.000-es összeladás után is szinte már ünnepel a kiadó cég. Ezután jött az együttes egyik legzűrösebb időszaka, amikor nyugaton próbáltak szerencsét, de ez ugye nem sikerült, sőt igen csúnyán ért véget az egész történet. Ekkor volt az, hogy Barta Tamás annyira megszerette Amerikát, hogy ő ott maradt, és ott akart tovább zenélni. Ha jól emlékszem, azt olvastam, hogy ő tartotta magát olyan nagyra, hogy akár Amerikában is megállná a helyét. Így kint maradt, és az ő helyére Karácsony János került.

Az együttes csak lassan talált magára, mire elkészült 1975-ben a Mindig magasabbra albummal. Én személy szerint innen számolom az LGT második korszakát. Ez egy nagyon kellemes album számomra, annak ellenére hogy mintha jóval szerényebben lenne hangszerelve, nem hallatszik annyi hangszer. Ezen az albumon van az együttes szerintem egyik legszebb szerelmes dala, az “Álomarcú lány”. Össze se tudnám számolni, hányszor hallgattam, ma is valahányszor meghallgatom, hihetetlen kellemes érzés fog el. Egy évre rá, 1976-ban jött az LGT szerintem legnagyobb dobása az ötödik album (Locomotiv GT V.). Ezt az albumot hallgattam legtöbbet gyerekkoromban, mert a dalok rendkívül élettel teliek, szinte mindegyik vidám, és a CD utolsó 9 dalának (ami a 2. lemez B oldala) koncertverziója meg csak emel a hangulaton. Érdekes volt utólag értesülni arról, hogy az nem is valódi koncertfelvétel, csak utólag keverték rá a tapsot gépről. Megfigyelhető, hogy az utóbbi két albumban háttérbe szorult a gitárszóló. Gondolom ez egyrészt azért van, mert Karácsony János nem akarta annyira megmutatni, hogy mekkora virtuóz, másrészt mert ő más stílusban játszik, az ő szólói valahogy nyugodtabbak. Egyébként a “Rohanj hozzám” dal után vált személyes kevencemmé. Kellemes légkört teremt a dalaival, egyszerűek, letisztultak, és ez az érzés tetten érhető a három szóló albumán is, melyeket a mai napig nagyon szeretek hallgatni. Az ötödik album után volt az, hogy a dobos, Laux József egyre inkább eltűnőben volt, később már közvetlenül sem tartotta a kapcsolatot a többi taggal. Amerikába disszidált a feleségével. Arra már nem emlékszem, hogy miért, de mivel ő volt a zenekar vezetője, ezért nem kis probléma volt a kiválása. Egyrészt, hogy egyáltalán ki veszi át az együttes irányítását, másrészt meg, hogy ki lesz a dobos. Jött Solti János.

És miután Laux József felesége Adamis Anna volt, ezért ő is vele ment, szövegíró sem volt, jött helyébe Zorán testvére Sztevanovity Dusán. Ő valahogy más életérzést hozott magával. Az 1977-es “Mindenki másképp csinálja – Zene” album felnőttes hangzású lett, mind szövegben, mind zenében. Ezen a felnőttes hangzáson sokat oldott a Jóbarátok vagyunk dal. A történetmesélős dalok (A rádió, Boogie a zongorán) hallgattatják magukat, és el is képzelem, hogy azokban az időkben hogy történhettek a dolgok. Ez számomra az “alapalbum”, ez volt az első, amit meghallgattam annak idején, ezzel szerettem meg az együttest. A rá egy évre megjelenő “Mindenki” album érdekes. könyvben sem beszélnek róla sokat, annyi maradt meg bennem, de ebben sem vagyok biztos, hogy ez az album sehogy nem akart úgy összejönni, ahogy szerették volna. Igazából, most ahogy gondolkodok, nem tudok róla ilyen gyors jellemzést írni, hogy milyen. A kedvenc dalom innen a “Hirdetés”, de nagyon tetszik a “A téma” című dalban a beszélgetés-szerű éneklés. Énekben vitatják meg, hogy mitől lesz érdekes az emberek számára egy téma. A “Baba-rock” dal pedig nagyon szép, engem konkrétan megérintett. Maga a zene fantasztikus, és a dalban felsíró kisgyerek Somló Tamás újszülött kisfia. Ha jól tudom, ő az, aki a 2000-ben a Zenecsomag című albumában a “Nagy bohóc” című dalban énekel. 1979-ben egy kisebb szünet volt az együttes életében, csak egy kislemez jelent meg, amire négy fantasztikus dal került fel. Viszont az 1980-as Loksi album számomra az ötödik album folytatása. Talán azért, mert ez is dupla lemezes, de valamiért ezen a két dupla lemezes albumon valahogy felszabadultabbnak érzem az együttest. Arról olvastam, hogy ez az album valami trükkel jelent meg ebben a formában, de már nem emlékszem, hogyan. De az érdekes, hogy a lemezhez mellékeltek egy kis papírt, melyen a nehezen érthető dalszövegrészletek olvashatók. Hát igen, annak idején tényleg nem értettem sok szövegrészletet benne, viszont az idő múlásával, ahogy egyre jobban füleltem, ki tudtam venni a szövegeket. Ezt az albumot tartom az előző kettő kiteljesedésének. Imádom azt a rockos hangzást, ami a Loksiban van. Annak idején a “Szentimentális rakenroll” dalra tomboltam, kiabáltam, ugráltam, egyszerűen imádtam a hangulatát. Persze, hogy miről szól a szöveg valójában, arról halvány lila gőzöm nem volt, csak később, ahogy egyre több mindent tudtam meg az előző rendszerről, úgy érettem meg, hogy miről is énekel Presser Gábor valójában. Annak ellenére, hogy az együttes mindig táncolt a “tiltott” és a “tűrt” kategória között, ebben az albumban szóltak be a legjobban a rendszernek, amit ugye cenzúráztak. Azt hiszem, több dalt be akartak tiltani, de szerintem bizonyos helyeken azért érthető nehezen a szöveg, mert így átmehetett a rostán. Ami tetszik még, az az utolsó dal, az Áldd meg a dalt másodjára. Karácsony János távolinak hangzó (vagy inkább álombéli) énekhangja nagyon szépen búcsúztatja az albumot.

Ugyanakkor szerintem egy korszakot is búcsúztat. Ugyanis ezek után ritkábban jelentek meg az albumok, és korántsem arattak akkora sikert. Én sem hallgattam sokáig, nem tetszett az utolsó két album. A Locomotiv GT X. album (ami egyébként kilencedik) már más stílus. Az, hogy miért lett tizedik? Ha jól emlékszem, túl későn vették észre a hibát, már ki volt nyomtatva a borító. Emlékszem is, hogy annak idején számolgattam, de mindig csak 9-ig jutottam, mire elértem ezt az albumot, és kerestem, hogy hol maradt ki egy. Egy időben az volt a tippem, hogy a Képzelt Riport CD maradt ki, és akkor meglenne, hogy ez a 10. De akkor meg az V. album lenne a hatodik (mert a Képzelt Riport 1974-es), úgyhogy így sem stimmel. Aztán annyiban hagytam. Aztán megtudtam a titkot, jót mosolyogtam magamban. Persze, ez semmit nem von le az értékéből. Sőt, igaz, hogy később kezdtem el hallgatni ezt az albumot, de akkor nagyon ráéreztem az ízére. Ez még viszonylag sikeres volt, de az 1984-es Ellenfél nélkül már nagyon hamar feledésbe merült. Na ezt az albumot meg a címadó dal miatt kerültem sokáig. Olyan kellemetlen érzésem volt, kicsit gonosznak éreztem a hangulatát. Mostanra meg majdnem kedvenc lett. Nekem nagyon tetszik az utolsó két album hangulatvilága, teljesen más, mint az előzőek. Az Ellenfél nélkül albumot azért is kerültem sokáig, mert olyan hangszereket hallottam benne, amit még előtte soha (és utána sem), és ettől annyira idegennek tűnt az egész. És tényleg, lehet, hogy én nem hallgattam még túl sok lemezt, de ilyen hangszereket még soha életemben nem hallottam. Például kíváncsi lennék arra, hogy a “Banális Blues”-ban mi a neve annak a hangszernek, amin Presser Gábor játszik. Nagyon furcsa a hangzása. Sajnálom, hogy akkoriban nem kapott nagy hírverést ezt az album, de akkor már teljesen más volt a trendi zenei stílus. Megmosolyogtató, hogy amit akkoriban zenei élet lezüllésének mondtak, ma már kifejezetten igényesnek számít. De mivel ebből az albumból már nem fogyott sok (tippem szerint), ezért már nem készültek újabb albumok.

Az 1992-es Búcsúkoncert jó volt, de már akkoriban tudtam, hogy ez pontosan mit jelent. Tudtam, hogy nem dolgoznak most már közösen, mégis mindig reménykedtem, hogy hátha megjelenik az életemben új LGT nagylemez. És igen! 1997. október 24: 424 mozdonyopera. Teljes titoktartás közepette készült el az album. Emlékszem, hogy akkor volt az első interjú, amikor megjelent az album. Iszonyatosan örültem neki. Nem sokkal ezután meg is vettük CD-n. Nagyon sokat hallgattuk, azt éreztem, hogy ez már más, de ezt az idő múlására fogtam rá, a másik meg az, hogy nekem ez is nagyon bejött. Tíz fantasztikus dal került az albumra. Hatalmas siker volt, szerintem adtak el belőle annyit, mint a régi nagylemezekből. Aztán a ténylegesen utolsó nagylemez a 2002-es “A fiúk a kocsmába mentek” album. Ez már nem lett annyira erős, mint 424 mozdonyopera, de van egy-két jól sikerült dal rajta. Ezek után azt gondoltam, hogy ötévente jönnek új albumok, ezért vártam 2007-re, de elmaradt.

Ami persze nem baj, mert ezzel a 12 stúdió albummal komplett életművet hagytak maguk mögött. Nagyon jó együttes van (igaz, hogy az én szemszögemből elsősorban Japánban), de biztos vagyok abban, hogy amíg élek, az LGT zenéje el fog kísérni.

50.000 és magyar nyelvű Dr. Mario leírás


Az éjszaka folyamán átléptük az 50.000-es látogatottságot! Nagyon örülök neki, és köszönöm mindenki, aki látogatja a blogot! ^_^ Ennek örömére majdnem kigyulladt a lakás. De viccen kívül. Ma reggel ébredés után valami enyhe szikrázó hangra lettem figyelmes. El nem tudtam képzelni, mi az. A fürdőszobából jött, szétnézek, és látom, hogy a mosógép mögött füstöl a dugalja. O_O Gyorsan áramtalanítottam az elosztót, utána kihúzom a mosógépet, látom beszivárgott egy kis víz. Még jó, hogy megvárta a reggelt a víz, álmomban haltam volna meg. O_O

És lefordítottam magyar nyelvre a Dr. Mario német nyelvű leírását. Igyekeztem nagyjából oda tenni a képeket, ahol a füzetben van, néhány artwork-öt a Spielanleitung-ból vettem, ezeket sehova nem rakták ki netre, pedig nagyon menők. Lehet, hogy a vájt szeműeknek látszani fog, hogy csak Painttel vágtam ki, de szerintem így is nagyon jó. De mindegy is, inkább nézzétek meg:

Magyar nyelvű Dr. Mario (NES) leírás

PDF formátum. Azt örömmel konstatáltam, hogy mégsem felejtettem sokat németből. ^^ Általános iskolában két nagyon jó tanárom volt, akik jól megtanítottak németül, de gimnáziumban egy kezdő tanár volt, aki eléggé rendszertelenül tanított, és úgy összekutyulta az egészet, hogy szinte meg is utáltatta velem a nyelvet. De ezen túllépve, érdemes lenne szerintem németet is tanulni, hiszen ha nem is világnyelv, de fontos nyelv Európában.

%d blogger ezt kedveli: