Önbecsülés


Tengap már hajnali negyed 5-kor felébredtem. Igencsak nehéz lett volna visszaaludni, miután azt álmodtam, hogy mentem valamerre, de egy kék, hosszúszőrű macska elállja az utamat, aki iszonyúan bosszúsan néz rám, és olyan fülsüketítő hangerővel nyávogott felém, hogy annak álombéli hangjára ébredtem fel.

Rossz érzés volt tudatosítani magamban, hiszen a macska azért teljesen mást jelent nálam, de szerény álomfejtési képességemmel ezt úgy dekódoltam magamban, hogy a macska szimbolizálja azokat a bennem rejlő démonokat, melyek útját állják annak, hogy előrébb lépjek az életben. A legnagyobb démonok a félelem, és a gyávaság. Ezt két vetületben tudnám a saját életemre vetítve megfogalmazni.

Az egyik az érzelmi oldal. Múlt héten itt utalást tettem arra, hogy beregisztráltam egy társkereső oldalra, néhány napja ugyanazzal a lendülettel töröltem magam, mivel többszöri szétnézés után rájöttem, hogy ez nem nekem való. Ugyanakkor elgondolkodtam azon, hogy jó-e az, ha ennyire óvatos vagyok (ahogy írtam akkor, a majdnem 700-ból egy sem érdekelt komolyan)? Váltottam néhány E-mailt egy személlyel, aki mondta, hogy mennyire fontos számára a testbeszéd, és nagyon figyeli azt, mert azzal nagyon sokmindent le lehet szűrni a másik félről. Ugyanez igaz az arcra is. Amit mutat magáról a másik fél… most lehet azzal jönni, hogy ne ítéljük meg egy képről a másik felet, nos én ebben nem hiszek. Mert az, amit mutat magáról, az is az énjének egy bizonyos százalékát képezi. És nagyon sokat számít az első benyomás, és ismét lehet jönni azzal, hogy ha valakit szeretsz, akkor azt úgy fogadod el, ahogy van, de ha valaki valami okból kifolyólag nem szimpatikus már az első kép alapján, az nem véletlen. Olyan megeshet, sőt, volt is már példa arra, hogy valaki nem volt szimpatikus, de aztán, ahogy jobban megismertem, mégis jó fej, meg hasonlók, de valamiért egyáltalán nem éreztem késztetést affelé, hogy próbálkozzak. Az érzelmi lét másik oldala, a bennem lévő szerelem. Ahogy még ősszel írtam róla, nagyjából elmosottnak hittem, aztán kiderült, hogy annyira mégsem, mert nem érzem lezártnak az egészet. Most erre könnyű mondani, hogy beszéljek vele akkor, de pár napja ért a nagy felismerés, hogy miért nem beszélek hozzá komolyan. Nem azért, mert félek, hogy esetleg durván leszólna, én erre fel vagyok készülve, hanem azért, mert semmi más kapcsolódási pont nem maradt hozzá, csak az érzelem. És túlságosan régen beszéltünk már ahhoz, hogy ezt csak úgy spontán felhozzam neki. És ilyen egyszerű mi újság, meg hasonlókkal kezdeni a beszélgetést egyszerűen annyira snassz, hogy itt érvényesülne igazán az “azzal, hogy nem mondok semmit, azzal mondok el mindent” elv. Közös élmények meg túlságosan régiek ahhoz, hogy csak úgy újra felelevenítsem neki, szerintem. Úgyhogy még sok bennem a kérdés.

A másik, amire nemrég jöttem rá, hogy miért van bennem sok esetben még most is önbizalomhiány. Ez olyan dolog, hogy ahogy a szerelemben is az egyenrangú partnert keresem, így az élet más területein is sokkal szívesebben vagyok azokkal az emberekkel, akiken érzem, hogy nagyjából egyenrangúak vagyunk, vagy ha jobb nálam valamiben, vagy én vagyok jobb valamiben, akkor az nem jár kvázi “rangbéli” különbséggel. A rangot persze nem szó szerint kell érteni, a lényeg az, hogy nem szeretek uralkodni senkin, és azt is nagyon nehezen viselem, ha más uralkodik rajtam. Nagyon régóta gondolkodok azon, hogy miért van az, hogy bizonyos emberektől ugyanazt a vereséget (mondjuk a Super Smash Bros. Brawl-ban) sokkal könnyebben viselem, míg másoktól megalázónak érzem. Arra tippelek, hogy ebben nagyban közrejátszik az egyenrangúság témája, ugyanis a videojátékok nagyszerűek arra, hogy rájöjj arra, hogy ki az, akit lélekben magad mellé állítasz, és ki az, akit magad fölé, vagy magad alá. És azoktól “könnyű” kikapni, akiket magad mellé állítasz. Valamiért még ha megsemmisítő vereséget is mér rám, akkor is az ő győzelme sokkal inkább inspirálóbb, mert azt érzem, hogy az ő szintjét el tudom érni, mert azzal az emberséggel, ahogy az élet más területein megnyilvánul, én tudok azonosulni, és a videojátékokban is megadja azt az inspirációt, hogy el tudom érni az ő szintjét. Nem is egy ilyen ember van nálam. A másik oldal meg az, hogy még ha nem is győz le annyira, de fogalmam sincs miért, de nem kapom meg tőle azt az öntudatlan lelki ösztönzést, hogy adjak bele mindent, és akár nyerhetek is. Hanem, ha látom, hogy nyerésre áll, akkor hagyom magam (sőt, néha még be is segítek), hadd nyerjen. Emlékszem, az egyik srác nagyon kiakadt amiatt, mert látta, hogy hagyom, hogy nyerjen. Akkor még ezt ennyire nem tudtam megfogalmazni, de utaltam valaki másra, hogy vele jobb játszani, de hogy miért… És valószínűleg ez áll az egész hátterében. Ugyanakkor ez rossz dolog is lehet, mert lehet, hogy ha tőle is éreznék egyfajta inspirációt, akkor lehet, hogy jobban menne, és még ő is megdicsérne, hogy ez igen, sokat fejlődtél.

Ez most nagyon videojátékos oldalra ment át, de ez az élet egyéb területein is megnyilvánul nálam, és ez tényleg nem jó, mert ha dolgozni fogok, akkor bizony a munkatársakat nem én választom meg, és ha akad olyan (márpedig az eddigi diákmunka-tapasztalataimból kiindulva adódik bőven), akivel nem érzem magam egy szinten, akkor ott már nincsenek ilyen mentségek. Ott majd biztosan le fogom tudni győzni ezeket a dolgokat (le kell győzni), és akkor fogok nagyot fejlőni érzelmileg. A szerelmi oldal meg… hülyén hangzik, de majd alakul. Nem csak azért vetettem el végleg az internetes társkeresést, mert azt éreztem, hogy nem nekem való, hanem mert, ha van az életnek olyan területe, ahol a spontaneitás erejében hiszek, akkor az a szerelem.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s