Végül csak elindult a német oktatás. Remélem, hogy jó lesz, és meglesz novemberre a nyelvvizsga. Az biztos, hogy anyagilag megéri, ugyanis ez a tanfolyam önmagában 230.000 forintos spórolás (ennyibe kerülne, ha fizetni kéne érte), és akkor említsük meg azt is, hogy a TB-t se kell addig sem fizetni, és havonta 36.000 forint juttatás jár a munkaügyi központtól, és akkor már szinte 450.000 forintnál tartunk. Egyébként egész jó, csak egyvalamit nem értek: Miért félnek az emberek idegen nyelven beszélni? Komolyan mondom, néhányan úgy nyilvánulnak meg, mintha tojáshéjakon lépkednének, és minden egyes rossz szó hatalmas bűn. Amikor szóban kell megnyilvánulni, és nem tudnak egy-egy szót, akkor megállnak, és várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Én azt szoktam csinálni, hogy mondom az adott idegen nyelven amíg tudom, és ha nem tudok egy szót, akkor átváltok magyarba, és mondom, hogy ezt a szót nem tudom. Ebből eddig bajom soha nem volt, sőt, azonnal segítenek, és dinamikusabb volt a beszélgetés. Persze ez külföldön nem működik, de most magyar embernek beszélünk idegen nyelven. Remélem, hogy azok a személyek, akik szókincs hiánya miatt félnek megnyilvánulni, azok ezt leküzdik, máskülönben nagyon nehezen fognak tudni levizsgázni.

Ma megírtam a Mario Golf tesztet. És hogy lehetőleg mindenről tudjak írni, kipróbáltam a Transfer Pak-es adatátvitelt Game Boy Color-ról Nintendo 64-re. Hát nekem nagyon tetszik. A saját karakterünket lehet átvinni a kézikonzolos játékból az asztali párjára, így van egy Attila nevű játszható karakter a “nagy” Mario Golf-ban. ;) És ez még nem minden! A N64-es játék alatt szerzett EXP pointok átvihetők a GBC verzióba, így mindkét játékban fejleszthető a karakterünk. Lassan 14 éve, hogy játszok a N64-es Mario Golf-fal, és még most is tud újat mutatni, én nem is gondoltam volna, hogy ezt ennyire jól megcsinálták. Most perpillanat teljesen oda meg vissza vagyok ettől, erre a játékra is igaz, hogy jobban a magadénak érzed, ha valamilyen szinte te is benne vagy. A GBC verzió pedig az RPG-s mivolta miatt túlságosan jó, hogy bármilyen rossz szavam legyen hozzá. Egyedül a zene, ami miatt alulmarad, ellenben az irányítás (ami a Nintendo 64 változat vesszőparipája) hihetetlenül precíz és könnyed lett. Ahogy van kötelező olvasmány, úgy kellene, hogy legyenek kötelező játékok is, a Mario Golf-ot azzá tenném.