Az album borítója

Az album borítója

Hayashibara-san Slayers előtti időszakát amolyan tanuló-időszaknak lehet nevezni. Bevallotta, hogy nem készült énekesnőnek, minden spontán jött, úgy képezték ki a hangját. És az az érdekes, hogy ezen időszakból az anime dalok esetében nagyon odatette magát, viszont az önálló dalokban még érezhető, hogy azért szüksége van a fejlődésre. Nem véletlen hát, hogy az első, és a harmadik albumát (Half and, Half és a Perfume) sokan gyerekalbumnak titulálják, mivel a hangszerelésük eléggé egyszerű, és nincsenek benne olyan nagy énekek. De a fejlődés tetten érhető, az 1994-es SpHERE címet kapott ötödik nagylemez pedig elérte a nagyszerű szintet.

Sőt énnálam olyannyira, hogy ha megkérnének, hogy állítsak össze egy könyvet “100 japán album, melyet mindenképp meg kell, hogy hallgass, mielőtt meghalsz” címmel, akkor ezt az albumot biztosan beletenném. Nem azért, mert olyan zenei alapok vannak benne, hogy behalsz, vagy mert akkorát énekel, hogy a legnagyobb opera szerepekre is alkalmas lehet, egyszerűen lazább lett. Érezni, hogy nagyobb teret engedtek neki, díjazzák az első években tanúsított alázatosságát, tanulékonyságát, most egy kicsit jobban megmutathatja, hogy mit tud. És hogy mit is tud? Lássuk:

  1. Until Strawberry Sherbet: A Bakuretsu Hunters anime opening dala. Ha az animéhez viszonyítjuk a szerzeményt, akkor nem lett akkora durranás, a WHAT’S UP GUYS? fényévekkel jobb nála, és jobban vissza is adja az anime hangulatát. Viszont ha csak magát a dalt nézzük, akkor meg egy egyedi alkotással van dolgunk, végre zenében is megcsillogtatja Hayashibara-san a seiyuu-i képességét! Ebben a dalban ugyanis egy férfi és egy nő beszélget, mind a kettő Hayashibara (!!!) hangján. A másik érdekesség, hogy a férfi angolul, míg a nő japánul beszél, de mintha tökéletesen értenék egymást, mit nekik nyelvi különbség… a refrénben pedig angol nyelven egymásra találnak. Jó, nagyon jó alkotás, bár a zene tényleg kicsit lomha. 8,5/10
  2. Dance with me…Saigo no Paradise: A japánok nagyon értenek a latinos hangzáshoz. Okui Masami is a Red és a Jounetsu no Counter dalokkal bebizonyította, hogy ha kell, szenvedélyesen tud énekelni a fájdalmairól. Megumi dala annyira nem fájdalmas, de hogy szenvedélyes, az biztos! Kár, hogy nem kenyerem a tánc, erre nagyon jót lehetne táncolni. A zenét akárki is írta, hatalmas munka volt, Megumi ismét hatalmasat alakít, a férfi háttérvokál pedig csak emeli a hangulatot. 9,5/10
  3. Hoshi wo Tobikoete: Tipikusan az a fajta dal, amit többször meg kell hallgass, hogy ráérezz az ízére. Első néhány végighallgatásra azt gondolnánk, hogy csak egy átlagos nóta, semmi több, aztán később rájövünk, hogy nagyon is emeli az album hangulatát. Pont azért nem érezzük meg elsőre, mert olyan egyszerű, játékos. Kicsit olyan, mintha Megumi csak úgy játszana, közben énekli ezt a kedves kis nótát. 9/10
  4. Yume Hikou: Olyan, mint az előző (sokáig gondolatban össze is mostam a két dalt), csak egy kicsit továbblépett korban. Már nem játszótéren képzeljük el az énekesnőt, hanem fiatal lányként, aki előtt ott az élet, csak arra vár, hogy a lehetőségek ajtaját kinyissa. Fáradjon csak beljebb, remélem, hogy akárhova is lép be, azt fogja érezni, hogy megérte. 9/10
  5. Bon Voyage!: Valószínűleg az előző albumból maradhatott ki, ugyanis a SHAMROCK albumon szerepeltek a Mahou no Princess: Minky Momo anime dalai. Ez is az, és ez is Okazaki Ritsuko tollából származik. Ez valamivel szolidabb, nem annyira gyerekes, ezért is voltam meglepve, amikor megtudtam, hogy miféle animéhez készült ezen szerzemény. Akárhogy is, nagyon szép, szerethető, és sokszor visszahallgatná az ember. Igen, ez ilyen lassú, elengedős dal, sok sikert kíván, és őszintén reméli, hogy bármerre is tart, megleli az álmát, és boldog lesz vele. 9,5/10
  6. Living in the same time ~Onaji Toki wo Ikite~: A második igazi nagy durranás az albumon, én a címből, és a dal hangulatából mindig ilyen esélyegyenlőségi propaganda zenére asszociálok, valahányszor hallgatom. Látom is magam előtt, mint egy videoklip, hogy egy valamilyen téren más embernek (mindegy, hogy származás, identitás, meg mi van még) fogom a kezét, jelezve, hogy ő is ember, neki is vannak álmai. Mind az ének, mind a zene erőteljes, nagyon hiteles szerzemény, engem mindig felpezsdít, valahányszor hallgatom. 9,5/10
  7. Yume Hurry Up: A Bannou Bunka Nekomusume (vagy All Purpose Cultural Cat Girl Nuku Nuku, ki hogy ismeri) második nagy érájának a címadó dala. Jól hozza az előző széria hangulatát, érződik, hogy az animéhez idomították a dalt. Ettől függetlenül önmagában egy jó dalról van szó, bár tény, hogy Hayashibara-san ennél sokkal többet is tud. 8/10
  8. Sunao na Kimochi: Ez is Okazaki Ritsuko szerzemény, és érdekes hallani, hogy a Ritzberry Fields albumára feldolgozta valamennyi más előadóknak írt dalát, ahogy ezt is, a különbség füllel hallható. Hayashibara egyenesen énekel, míg Okazaki-sama hajlítva, ezzel kicsivel több érzelmet visz bele a saját szerzeményeibe (az énekhangját egyébként már megszoktam, eleinte nagyon furcsa volt nekem). Ez a dal egy rendkívül lassú, nyugodt, csendes, de egyáltalán nem unalmas zene. Egy fáradt nap estéjén lágyan megpihen párja ölében, átadja magát a pillanatnyi érzéseinek. Ilyen egy ideális szerelmes pár, aki ha hazamegy, akkor OTTHON van. 9/10
  9. Nakeba ii no: Aki ismer, az tudja, mit jelent számomra Okui Masami. Ez az első közös munkájuk, bár itt Okui-sama, “csak” háttérvokalista. A csak pedig szigorúan idézőjelbe teendő, ugyanis sokszor a háttérben ténykedők emelik a csúcsára a szerzeményt. Így van ez ezzel a dallal is, a zene, és az ének is fantasztikus, bármikor boldogan hallgatom, nagyon kellemes dal, de a ott a háttérben is ténykednek, méghozzá nagyon is! Az összetartó, baráti, közös munka ilyen eredményt von maga után: 10/10
  10. Ashita Smile: Az a fajta Megumi dal, ami ha nem egy ilyen jó albumon lenne, valószínűleg elengedném a fülem mellett, hogy ilyet már hallottunk. De többedik hallgatás után jövünk rá, hogy nagyon emeli az album hangulatát, igaz csak a háttérből segít. Amúgy álmodozós, kedves, kellemes, és a többi gumicsirkés hasonlat. 8/10
  11. Hoshi no Nai Yoru he: Még régen erről a dalról olvastam, hogy átkapcsolják, annyira szörnyűnek tartják. Nem is értem, mi a baj vele, szerintem nagyon jó lett. Igaz, hogy a szerelmi csalódás nem illik ennek az albumnak a profiljába, de Megumi éneke, az a egy kicsit torzított hang, rendkívül érdekes. Szoktam utánozni, mert nekem nagyon tetszik, ahogy a háttérvokál is. 9/10
  12. be Natural: Ez volt az, amit régen csodaszépen félregépelve “be Naruto”-nak írtam, most már odafigyelek. ^^’ Amúgy a második Okui Masami-val közös munka, szintén mint háttérvokalista, szintén mint tökéletesítő mode bekapcsolva. Főleg, hogy Okui-sama már itt megmutatja, mekkora hangterjedelme van, ugyanis a második refrén utáni részben nagyon magasra feltornázza a hangját. Megumi éneke pedig kicsit lágy, gyerekes, de rendkívül kellemes, szerethető. A természet szépségére hívja fel a figyelmet. Szintén hova tovább tökéletes munka. 10/10
  13. Rousseau no Mori / Chagall no Sora: Csak a többedik meghallgatás után jöttem rá, hogy ez az Until Strawberry Sherbet dalnak ilyen lassított változata. És szépített, de még mennyire! A dalban hallható vízcsobogás és madárcsicsergés, önkénytelenül az angliai tengerparti sétákat juttatja eszembe, de akkor is nagyon kellemes, ha csak becsukjuk a szemünket és egy nagyon szép helyen képzeljük el magunkat. Ellazít. A címben egyébként két francia név is fellelhető, Jean-Jacques Rousseau író, zeneszerző volt, valamint Marc Chagall festő, most így végigfutva mindkettejük életútját, nem sok kompatibilitást látok a két történelmi személyiség, és Hayashibara Megumi munkássága között, de ez semmit nem von le a dal csodálatos természeti hangulatából. 9,5/10

Hát ilyen az a Hayashibara Megumi album, amit a legjobbnak tartok. Bármikor jó érzéssel hallgatom, hiszen bár nem mindegyik dal tökéletes, de az albumszinten egy kerek egészet alkotnak. Egy olyan album a SpHERE, mely nemcsak önmagában nagyon jó munka, de egy fantasztikus karriert vetít elő, amiből biztosan legenda lesz. Mint ahogy az is lett, hiszen Hayashibara Megumi mára Japán egyik legismertebb énekesnője, és ha egy karrier ilyen gyökerekből táplálkozik, ott nincs mit csodálkozni, hogy az egész országban nagy kultusza van az énekesnőnek. Csak azt kapja, amit megérdemel!

40/40