Felvettek végül önkéntes munkára a British Heart Foundation-be. Tetszik nagyon, aranyos mindenki, jó a munka is. Én választhattam meg, hogy mit szeretnék csinálni, és a műszaki cikkek tesztelése mellett döntöttem. Viszont nagyon meglepődtem, hogy egy héten csak kétszer kell menni, szerdán és csütörtökön, akkor is csak 14-17 óra között. Én azt hittem, hogy ez ilyen hétfőtől péntekig 9-17 óra közötti rendes munka, csak fizetés nélkül. De így is jó, legalább lesz idő rendes, fizetős állást keresni. Bár gyanút fogtam akkor, amikor egy másik üzletben ezt a kiírást láttam: “Have few hours?” Akkor gondoltam már, hogy szabadabban vannak itt a dolgok, de úgy tűnik, itt tényleg csak néhány óráról van szó. De így is jó. Kezdeti munkatapasztalatnak nagyon is megteszi, hogy lássam, hogy mennyivel másabb itt dolgozni, mint otthon. Meg figyelek nagyon, hogy értsem a beszédet. Alakulgat… Ma a TV-ken volt a hangsúly, ezeket kellett bekapcsolni, egyáltalán működik-e, beállítani rajta az egy TV adást, ami általuk fogható, a SCART csatlakozást nézni, hogy működik-e, valamint a távirányítót. Mivel ingyen veszik át, ezért bekerül egy pár használhatatlan is, ezeket megsemmisítik. Ahogy megsemmisítésre szántak egy Super Nintendót is… Hogy mit éreztem akkor, amikor meghallottam ezt, azt ne firtassuk (persze tartottam magam). De csak azért akarták megsemmisíteni, mert nem volt controllere. De az az idősebb férfi, aki segített nekem dolgozni, felajánlotta, hogy megkérdezi nekem, és akkor az enyém lehet. Nem hiszem, hogy elemezni kell, hogy mennyire fel voltam dobva, de sajnos sikertelen, mert így eBay-en eladásra szánják. Megnyugtatott a tudat, hogy legalább megmentettem egy Super Nintendót. A SNES nekem a Nintendók bibliája, a top favorit, csak úgy megsemmisíteni… Na mindegy, természetesen ettől függetlenül is jó ott dolgozni, és kíváncsian várom a holnapi napot. Kinéztem amúgy egy régi, Samsung képcsöves TV-t magamnak, £25 az ára. Persze megvásárlásra, ha nem viszik el, örömmel tudnám magaménak. Egy régi TV-t szeretnék magamnak, amin elmennek a régi gépek, majd a végleges lakhelyemben szeretnék egy retro részleget.

Amúgy minden jól alakul, amikért örültem annak, hogy kijöhetek, azok rendre megvalósulnak. Ebbe benne van a több mozgás is. Hétfőn születésnapi parti volt az iskolában, ahol tanítják a kínai küzdősportokat. Négyen nem voltunk ebben érdekeltek, mivel gyerekzsúr volt, ezért sétálni mentünk. Christofer elhozta a kutyáját, őt sétáltattuk. Fehér nőstény szibériai husky. O_O Nem semmi. Nem is tudtam, hogy ennyire közel van a tengerpart. Majdnem elmentünk egészen New Brighton-ig, ami kb. 4 km-re volt, de végül az út 4/5-énél visszafordultunk, mert elfáradt mindenki. Én még bírtam volna. És kipróbálhattuk a gördeszkát is. Én kicsit félve álltam rá, akkor is csak segítséggel, de ráéreztem a működésre. Jól éreztük magunkat nagyon, sokat beszélgettünk, nevettünk egymás bukdácsolásán, és örültünk, ha valaki magától messzebbre jutott el. És külön örömmel tölt el látni a sok embert mozogni. Más itt a helyzet, aztán nem tudom, hogy a légkör teszi ezt, vagy az akaratom is hozzájárul ehhez, de a lényeg az, hogy többet mozgok itt, és jól is esik. Sokan is csinálják így. Néhányan futnak, akadnak, akik biciklire ülnek, de a nagyja sétált, vagy a közeli parkban pihent. Majd lehet, hogy kinézem az utat itthonról, és egyedül is elnézek a tengerpartra. Főleg a New Brighton-ban levő szélmalmok, szélerőművek tetszettek. Azokról mindig eszembe jut Ohmi Tomoe: Happy Days kislemezének borítója, az is ilyen tengerpartos, szélmalmos:

Yes, I do my best!

Yes, I do my best!

Mondjuk elég sokszor eszembe jut itt valami japán dal, mert sok az olyan angol kiírás, mely utalás számomra valamelyik dal angol szövegrészletére, vagy címére.

Ja, meg ma cirkuszban voltunk. Az előző után igencsak szkeptikus voltam, mert úgy voltam vele, hogy minden cirkusz egyforma, de nővérem meggyőzött, hogy menjek, ezek jobbak. És tényleg, össze sem lehet hasonlítani. Önmagában az sokat dobott a hangulaton, hogy élő volt a zene, és amit hallottam az is tetszett, de az előadások is színesebbek, és nem utolsó sorban innovatívak voltak. Végre nem az járt a fejemben, hogy de jó, eggyel többen képesek a levegőben akrobatázni, hanem élveztem, amit láttam. Egy-egy rossz cirkusz után nem biztos, hogy az ember egy másikra is kíváncsi, és ezzel aláássák önmagának a cirkusznak a hírnevét, státuszát is. De ezért kár lett volna.

Akartam venni angol papírpénzes perselyt. Ilyen henger alakú, oldalán körbe angol papírpénz van. Még az £1.50-es árát se sokalltam volna, de az eladót megkérdeztem, hogy ez hogy nyílik ki? Mondja, hogy fémből van, így konzervnyitóval kell körbe-körbe. Jaa, hát ha csak egyszer lehet felhasználni, úgy nem buli. Olyan, mint a malacpersely, amit ugye csak kalapáccsal lehet feltörni, úgy hozzájutni a pénzhez. Aztán gondolkodtam rajta, hogy lehet, hogy mégis veszek majd egyet, egyrészt spórolás céljából, másrészt meg ha fel is nyitom, abba még lehet tárolni dolgokat.

Most nagyjából ennyi. Amíg nem találok fizetős munkát, addig itt is segítek a háztartásban, megkönnyítem a nővéremék dolgát. Az iskola rengeteg idejüket és energiájukat felemészti, így elkél a segítség.