Spice Girls


Ismét egy olyan együttesről szeretnék írni, melyet szerettem gyerekkoromban. Szerettem… Az nem kifejezés. Imádtam őket, ők voltak az első igazi idolok számomra, rám is legalább olyan nagy hatással voltak, mint a világra a ’90-es évek második felében! Nem hiszem, hogy bármelyik 20+ évesnek be kell mutatni a Spice Girls-t, egy öttagú brit lánycsapatról van szó, melynek népszerűségi szintjét a Beatles-hez hasonlítják.

Ahogy olvastam most, 1994-ben alakultak meg, és 1996-ban lettek ismertek (ezt persze tudtam), már amikor először láttam az első videoklipjüket (Wannabe), akkor felfigyeltem rájuk, aztán jött ez egyre jobban:

Nemcsak a zene tetszett, hanem az a szabadságérzet, ami átjött a videoklipből, hiszen lényegében arról van szó, hogy egy flancos úri muriba csöppennek, és adnak egy pofont a képmutató összejöveteleknek, fogadásoknak. Aztán jött egyre inkább a zene és a következő két videoklip (Say, You’ll Be There és 2 Become 1) csak tett róla, hogy igazi rajongójuk legyek. A harmadik videoklipjük volt az, amikor már nagyon szerettem volna a lemezüket (Spice). Én mondtam otthon (tisztán emlékszem, 1997 eleje körül volt), hogy nekem elég a kazetta, erre a CD-vel fogadnak. Nagyon boldog voltam vele, ahogy a kazettákra mondani szokás, hogy rongyosra hallgattam, addig én a CD-jüket szinte karcosra. Olyannyira megmaradtak bennem a dalok, hogy most is vissza tudom dúdolni őket, és nemrég hallgattam vissza az albumot, tisztán visszajöttek a dalok. Bár azért, mint annyi mindent, ezt is most azért más hallgatni, mert most felnőtt fejjel már nem nehéz rájönni, őket is csak megcsinálták, de hát hol érdekli ezt egy 10-12 éves gyereket, aki csak élvezi a dalokat? Még két dalból készült videoklip, miután megvettem a CD-t, és nagyon megörültem, amikor a kedvenc dalomból is megcsinálták a videoklipet, és ismertté tették azt is:

Igazság szerint nálam a mai napig éreztetik a hatásukat abból a szempontból, hogy ők voltak az első női előadók, akiket megszerettem, és ők vittek rá arra, hogy énekesnőket hallgassak. Az öt lány öt egyéniség, legalábbis előírták, hogy ki milyen legyen, és mindenki kapott egy becenevet:

  1. Spice GirlsGeri Halliwell (Ginger Spice): “Lángoló” vörös hajáról kapta a nevét, és hogy mindig kihívóan öltözködik. Mozgásával és öltözködésével ő fejezte ki legjobban a nőiességét.
  2. Victoria Adams (Posh Spice): Gazdag családban nevelkedett, ezért kapta az elegáns becenevet. Keveset szokott mosolyogni, igazából látszik rajta, hogy más, mint a többi lány. Ő házasodott meg David Beckham-mel, ezután hivalkodott csak igazán azzal, hogy mennyi pénze van. Már a SG alatt sem szerettem igazán.
  3. Melanie Brown (Scary Spice): A csapat sötétbőrű tagja, a nyelvében levő piercing miatt, és a dalok alatt hallható néha gonosz nevetések is az ő műve, valamint szokott hangosan, kiabálva énekelni. Őt szerettem a legkevésbé annak idején, most nem zavar annyira, de az “annoying spice” név jobban illene rá.
  4. Emma Bunton (Baby Spice): A szőke hajú lány a csapat legfiatalabb tagja, ártatlan mosolyával, és kislányos öltözködésével érdemelte ki ezt a becenevet. Annak ellenére, hogy nem nagyon van hangja, ő volt a személyes a kedvencem, mert szerettem a kisugárzását, mosolyát.
  5. Melanie Chisholm (Sporty Spice): Valódi sportoló, szinte csak ennek megfelelő ruhában látni. Amúgy ő kapta a legtöbb egyéni szólamot, mert neki van a legnagyobb hangja.

Annak idején ezt persze nem láttam át ennyire, de zavart, hogy mindig Mel C (ez a rövidített neve, a két Melanie-t így különböztették meg. A másik Mel B volt) kapta a legtöbb szólót. Persze most már tisztán hallom, hogy magasan neki van a legjobb hangja, kritikusabb füllel már erre is érzékeny vagyok. Még talán Geri-nek van jó hangja, a többiek képzett hang terén hanyagolhatók, de jó hangulatot adnak a dalokhoz, hozzájárultak a sikerhez, ezt ne vegyük el tőlük. A Spice albumból világszerte 28 millió példányt adtak el, mi ez, ha nem tömény siker? Róluk szólt az egész világ, számomra is ez a két album, ami a képen látható, ikonok voltak számomra. Utat törtek a második albumnak, a Spiceworld-nek, mely természetesen szintén hatalmas siker lett. A Spice Up Your Life dal rendesen megadta az alaphangulatot:

Az, hogy a videoklip azt érezteti, hogy minden róluk szól, egyáltalán nem túlzás, mert tényleg minden róluk szólt. A második albumból is több mint 20 millió példány ment el, és szerencsére ez is volt olyan jó, hogy minden egyes dala emlékezetes maradt, és ezt a CD-t is sokat hallgattam. Viszont érdekes most olvasni, hogy a dalaikat mennyi kritika érte mind zeneileg, mind szövegileg. Zenei stílusok furcsa, egymáshoz nem passzoló keveredése, és buta szövegrészletek ismételgetése, hogy nagyon dióhéjban összefoglaljam, hogy mik a negatív kritikák, viszont az albumokat összességében dicsérni szokták a hangulata és a fülbemászó dalok miatt. Különben jogosnak tűnnek a kritikák, de pont a hangulat miatt annyira nem érződik, hogy bármi baj is lenne a dalokkal, mert nagyon ott van.

A Spiceworld is külön történetet hagyott maga után, 1997-ben kaptam karácsonyra az albumot. Ott van még a Spice World című film, mely az album összes dalát tartalmazza. A film igazából nem lett valami nagy szám, egy koncertturnéjukat mutatja be, a lányok önmagukat alakítják, és talán nem is kell nagy színészi alakítás, hiszen saját bőrükön tapasztalták nap mint nap, amit filmben is láthattunk. Viszont díjazták is, a legrosszabb filmnek járó díjjal. Ehhez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni, valóban nincsenek benne nagy színészi alakítások, egy párszor megnéztem a filmet annak idején. A film betétdala, a Too Much szép, ballada.

Az sem volt akármi, amikor Geri Halliwell kilépett az együttesből. Mindenki megdöbbent, hogy mire föl, de ez jól szemléltette, hogy a lányok igen drágán fizették meg a siker árát, ugyanis az köztudott volt, hogy a csapaton belüli viták miatt vált ki. Geri emlékére készítették el a Viva Forever dalból a videoklipet, melyen mivel már nem szerepelhettek mind a öten, ezért ilyen repülő játékbabaként tűntek fel. De már lehetett tudni ekkor, hogy valami megtörik, nem véletlen volt hosszabb szünet az együttes életében. Végül 2000-ben tértek vissza persze négyen a Forever című albumukkal, mely a 4 milliós eladásával igencsak alulmaradt az első kettővel szemben. De minőségben is, ugyanis, a dalok jó része egyhangú lett, nem lehet megkülönböztetni egyiket a másiktól, és nem marad meg az ember fejében. És ha van jogos kritika, akkor a “Holler” dalukban a rap rész tényleg borzasztó lett. Abból kifolyólag sem nagyon érdekelt már az album, hogy eltelt már egy pár év, és azért nekem is formálódott a zenei ízlésem, és mivel a Spice Girls nem hallatott magáról, ezért szépen lassan elmúlt a láz, és az a hatalmas imádat feléjük. Meg én is úgy voltam vele, hogy a Spice Girls csak öten Spice Girls, sehogy máshogy nem azok. Az albumborítón található bilinccsel összekötik egymást téma már annak idején is átlátszó volt számomra negatív értelemben, erőltetett volt, de az eladásokból látszik, hogy sok más embernek (korábbi rajongónak) is nyilvánvaló volt.

Folytatás nem lett, és már a harmadik album előtt is elkezdték egy páran a szólókarrierjüket építeni. Annyi még azért maradt bennem, hogy Geri Halliwell szólókarrierjére figyeljek egy kicsit. A debütáló Look At Me dalát szerettem, meg is kaptam a kislemezét, meg a Schizophonic album meglett kazettán. CD-n most vettem meg 50p-ért. De nem is ér többet, max, hogy a gyűjteményembe tudjam, mert eléggé jellegtelen album. Vannak rajta jó dalok, de az egész album egybe nem alkot egy egészet, és amióta ráálltam a japán zenére, és hozzászoktam, hogy az album önmagában elmesél egy egész történetet, azóta erre nekem külön igényem van. Ezt ettől az albumtól nem kaptam meg, de arra tényleg megért fél fontot, hogy mint emlék, hogy egykoron szerettem volna megszerezni ezt az albumot CD-n, de csak kazettáig jutottam el. De csak ezt az albumot hallgattam meg tőle, a többi már így feledésbe merült részemről. Hallgattam rádióban, de akkor már csak legyintettem rá, hogy ja, ő volt az egykori Spice Girls tag, aki idő előtt kivált a csapatból… Viszont hozzá fűződik az egyik kedvenc remixem:

Miután ugye megvan a kislemez (szerintem otthon még most is megvan, hacsak nem keveredett el valahova. Eladni biztos nem adtam el.), és szerepel rajta ez a remix is, melyet nagyon sokat hallgattam. Igazából nem vagyok híve annak, hogy remixek kerülnek fel egy kislemezre, mert nem látom értelmét, hogy valaki ide-oda forgatja a lemezt, azt majd lesz belőle valami. Az sokkal jobban megadja egy dal hangulatát, ha egy-egy egyedi verziót készítenek belőle, de emlékeztet valamennyire az eredetire, és teljesen új hangulatot és értelmet ad az adott dalnak. Ismét mutogatok Japán felé… De nem, mert most Angliában vagyok, nemcsak fizikailag, hanem most zeneileg is.

Igazából a hatás miatt is azt mondanám mostani szemmel, hogy a Spice Girls iránti rajongásom nem múlt el, csak hibernálódott, mert most is meghallgattam egy párszor az első két albumukat, és ahogy írtam nemrég egy régi kedvencről, hogy olyan furcsa volt hallgatni, a Spice Girls-re ez egyáltalán nem igaz. A Spice-t és a Spiceworld-öt most is olyan jó volt hallgatni, mintha tényleg semmit nem vesztett volna a rajongási szintem az idők során, pedig mennyi víz lefolyt már a Dunán azóta… Örültem az újbóli szerencsének.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s