Tomodachi Life demo


Állítólag véletlenszerűen választották ki, hogy kik kapnak letöltőkódot a Tomodachi Life Welcome Version-höz, nekem jutott. Mondjuk érdekes dolog, nem értem, hogy miért ne lenne érdeke a Nintendónak, hogy mindenki kipróbálja. Na mindegy, ez már legyen az ő dolguk. A lényeg az, hogy kaptam, és ki is próbáltam. A cím árulkodó, életszimulátorról van szó, Nintendo módra. Nem ez az első ilyen próbálkozása a cégnek, ugyanis ott van az Animal Crossing és a Nintendogs is, de most nem kell se állatot keresztezni, se kutyákat nevelni, hanem szimplán Mii-nk életét kell egyengetni a játékban. Jókat nevettem azon, hogy hangszínt, beszédstílust is be lehet állítani, valamint személyiséget is. Egy nagy szállodában gyűlnek össze a Mii-k, átjárnak egymás szobájába, beszélgetnek, játszanak együtt, vagy közösen elmennek valahova. Így alakulnak ki barátságok, szerelmek. A szigetet nagyon fantáziadúsan “sm4e-island”-nek neveztem el, mivel 10 karakteres lehet csak. Jellemző, hogy megint csődöt mond a fantáziám. Képregényfigurákhoz hasonlóan buborékok vannak, de nem szövegeket olvashatunk bennük, hanem az a bizonyos “füstjel” jelenik meg, ami a haragot szokta jelezni. Senki nem akar törni-zúzni, csupán így jelzik a Mii-k, hogy igényük van: Éhesek, szomjasak, vagy előfordulhat, hogy például lakberendezési ötletük akad, ezt másképp jelzi. Lehetett még Mii-ket is betenni, hogy ne egy lakatlan szigetek éljek. Miután nagyon ismerősök, barátok nincsenek, ezért Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t vittem be a játékba, róluk még régen készítettem még a Wii-be Mii-t. Egyből barátja lettem mindkettőnek, Okui Masami még méltatja is a japán nyelvtudásomat, hiszen örömmel konstatálja, hogy tudom, hogy a Tomodachi japánul barátokat jelent. Ez ilyen véletlen, hogy pont egy japán, mert állítom, hogy bármelyik nemzetiségű Mii is hasonlóképp örülne az A1-es szintű japán nyelvtudásomnak. A csúcspont egyértelműen az volt, amikor hárman összegyűltünk, és nem tudom ki adta az ötletet, ugrálásban manifesztálódott minden örömünk. Még képet is csináltam:

HNI_0008Ez a kép sikerült a legjobban, bal oldalt van Okui-sama, jobb oldalt előttem meg Megumi. Tényleg nem tudom kinek az agyából pattant ki, de betegre röhögtem magam rajta. Elképzelem, ahogy három felnőtt azzal adja ki örömét, hogy ugrálnak körös-körül. Meg persze volt rockzenekar nálunk is. Egy koncertteremben alkottunk hárman együttest. A két énekesnő volt a gitáros, én pedig az énekes punk-frizurával. Hát ezzel a fazonnal nem fogunk Get along-ot énekelni… Ezt már nem tudtam lefényképezni, mert pont az utolsó pillanatban vettem észre, hogy az X-gombbal lehet fényképezni. Lényegében ennyi volt a demo. Eddig is tudtam, hogy a játék nem ér meg 30 fontot, ebben csak megerősített a próbaverzió. Viszont egy 15-20 fontért jöhet, ha arról van szó, de biztos, hogy nem maholnap viszik le a használt árát. Amúgy nem mozgatja meg úgy a fantáziámat.

Manapság egyébként is ilyen betegre röhögős időszakom van, ugyanis tegnap láttam a Jóbarátok 2. évadának 12. részét, amikor Joey-val randizik az a lány, aki tisztára azt hiszi, hogy ő doktor nemtudomkicsoda, akit az egyik filmjében eljátszott. A lényeg az, hogy egyszer ez a lány elmegy hozzá, mert látta a filmben csókolózni egy lánnyal, amikor vele jár… Leönti őt egy pohár vízzel, és a többiek azt találják ki, hogy úgy mentik meg Joey-t a lánytól, hogy kitalálnak róla valami történetet, hogy rászedi a lányokat, és mindegyik leönti egy-egy pohár vízzel. Az előadás, ahogy számunkra nyilvánvaló a kitaláció, és ahogy leöntik, azt nem bírtam ép ésszel végignézni.

Elindult az 1998-as Játék Határok Nélkül is az M3-on. Nagyon kíváncsi voltam erre is, mert ebből már jóval több mindenre emlékszem, mint a ’97-esből. Így összehasonlítva, marad az 1997-es elsőszámú kedvencnek. Jó oldala az újabb évadnak, hogy sokkal több játék van egy fordulóban: 15, míg egy évvel korábban 10 volt. A műsoridő ugyanakkor maradt a kb. 1 óra 20 perc, és így tömörnek hat egy-egy műsor, olyan mintha ledarálnák gyorsan az egész műsort, így nem jön át annyira a hangulat. E tekintetben mérföldekkel jobb volt a ’97-es. Ez az emlékezés meg érdekes dolog, ugyanis, ahogy figyeltem az 1997-es adásokat, folyamatosan az volt az érzésem, hogy ezt mintha láttam volna annak idején, erre mintha emlékeznék. De csak a 9. forduló az, ami olyan tisztán ugrott be, mintha tegnap láttam volna utoljára. Ekkor állt össze a kép, hogy csak a 9. fordulót vettem fel videóra annak idején, és annyiszor visszanéztem, hogy konkrétan Gundel Takács Gábor szavai, hanglejtései pontosan visszajöttek. Pedig talán 15 éve láttam utoljára. Amikor még otthon voltam, akkor hallottam egy nagyon jó mondatot a Ridikülben, azt hiszem, Jókai Anna mondta, mégpedig hogy a szerelem soha nem múlik el, csak hibernálódik. Egyrészt saját tapasztalat, hogy igaz, másrészt meg ez a hibernálás-dolog szinte minden téren igaz, hiszen, ahogy írtam a ’90-es évek zenéiről korábban, ahogy felrémlettek régi emlékek abból az időből, tényleg egy az egyben visszahozzák azokat az időket. Ugyanez van a Játék Határok Nélkül 1997-es év 9. fordulója kapcsán is. Olyan szinten felrémlettek a játékok, Borbás Mária, Gundel Takács Gábor szavajárásai, hogy az valami hihetetlen. Tényleg olyan ez, mint az agyban egy képzeletbeli könyvespolc, ahova könyvként elraktam ezeket, akkor nagyon sokat olvastam, aztán eltettem, és bár 15 évig elő nem vettem, de úgy feljöttek, mintha tegnap hallottam volna utoljára. Ettől a résztől kezdve vettem fel az összes adást videóra, de letörlődött (ezért nem tudtam visszanézni később). És eszembe is jutott az is, ahogy múlt vasárnap láttam az 1998-as év első adását, hogy csalódott is voltam akkoriban. Egyrészt, hogy hét csapat volt, nem nyolc, másrészt meg a lassítás, valamint a pont- és az eredménytábla alatt hallható zenék teljesen eltűntek. Furcsának tűnhet, mert kívülállónak jelentéktelen lehet, de nekem nagyon megadták a hangulatot. Főleg a ponttáblázat háttérzenéje maradt meg. Most semmi nincs. Az új főcímzene sem rossz, de összességében az 1997-es év magasan veri nálam az összeset. Talán az 1995-ös áll a második helyen, mert tetszett a műsorvezetők egyéni játéka. Az 1998-asból a fix játékok nagyon megmaradtak az emlékezetekben, a szumós játékot sokaktól hallottam, hogy emlékeznek rá. A rókás is vicces volt, amikor rókajelmezben kellett a frissen tojt tojásokat gyűjteni. A ’98-as lesz a bronzérmes, mert nagyon jó ötletek voltak benne, csak összecsapottnak érződik.

Windows 8


Feltettem magamnak a Windows 8-at, mert egyre jobban kezdett érdekelni, hogy milyen lehet a gyakorlatban. De az ilyen telepítések akkor a legszebbek, ha egyáltalán nem mennek simán, most is ez történt. Nagy elánnal formázom a C meghajtót, hogy teljesen frissen rákerüljön az új Windows, amikor hidegzuhanyként ér, hogy nem telepíthetem rá. Egyik meghajtóra sem engedi. Igyekeztem nem kétségbe esni, amikor elolvastam a problémát, valami olyasmi volt EFI módban csak GPT típusú partíciókra enged Windowst telepíteni. Hát én ilyennel még életemben nem találkoztam. O_O Először azt gondoltam, hogy megoldás lehet az, ha törlöm a C meghajtót, és ha újat hozok létre, akkor abban lehetséges. Törölni töröltem, de nem tudtam újat létrehozni. Nem is értem, hogy nem lehetett, minden egyértelmű volt. Nővérem gépénél kerestem valami megoldást, szerencsére a Windows 8 javításánál van Parancssor, így ott olvasva, tudtam valamit cselekedni. Diskpart, ugyanis azt olvastam, hogy MBR-ből GPT-be kell konvertálni a partíciót. Ezt akartam, amikor eszembe jut, hogy töröltem a C meghajtót, így minden szabad helyet “átadott” a D meghajtónak. Megfordult a fejemben az, hogy formázom a D meghajtót is, de valahogy éreztem, hogy annak nincs szüksége. Meg ott sok fontos dolog van nekem. A megoldás végül úgy lett meg, hogy megnéztem a bootolási lehetőségeket, és látom, hogy kétféle módja van a lemezről való bootolásnak. Ekkor már éreztem, hogy jó úton járok, mert akkor nem UEFI módban kell bootolni lemezről, hanem “normál” módon. És mit ad isten? Nemhogy sikerült visszahozni a C meghajtót, hanem végre elindulhatott ott a telepítés. Mindig szeretek újat tanulni. Annak fényében is érdekesnek tartom ezt a dolgot, mert nemcsak hogy az volt, hogy ilyennel még soha nem találkoztam, hanem mert láttam, hogy Win7 környezetében hogy lehet ilyet csinálni. Ezért úgy voltam vele, hogy ha visszateszem a Win7-et, akkor ezt megcsinálom, és jöhet rá a win8. De most a Win7-et sem engedte telepíteni. O_O Ez így alakult. Már csak ezért is megtartom a Win8-at, ha már ennyit szenvedtem a felrakásával. Az, hogy valóban olyan rossz-e, mint ahogy ismerősi körökben hallom, az majd kiderül. Én a Vistával is jól elvoltam, pedig az aztán tényleg minden volt, hogy Szent Johanna nem. Ami máris tetszik a Win8-ban, hogy végre tudom használni a bal oldali bemeneteket a Laptopomon. Ez a HP gép egyébként Win8-ra van optimalizálva, és amíg Win7-em volt, addig a bal oldali USB portok egyáltalán nem működtek, így lényegében egy USB porton éltem. Most már három van. Lenne itt nekem egy SD kártya-bemenetem is, valahogy ez még nem akar működni. Vajon külön driver kell neki? Majd utánanézek. A Start menü nekem is hiányzik, de tetszenek ezek az alkalmazások.

Érdekes dolog ez, mert végig táblagép-ellenes voltam, egyszerűen nem láttam értelmét. A China Spirit nyílt napján elbeszélgettem egy magyar lánnyal, egyszer csak elővette a táblagépét, és megkérdeztem tőle, hogy miért jó neki, hogy az van. Csak mint érdeklődő. Ő magyarázta el, hogy az alkalmazások megkönnyítik a dolgait. Elgondolkodtam rajta, és arra jutottam magamban, hogy az alkalmazás lényegében nem más, mint egy “dinamikus” program vagy szoftver, amit folyamatosan frissítenek adatokkal, és csak olvasni tudjuk. Adott esetben weboldalt is helyettesíthet. Nekem tetszik az, hogy a Windows 8 lényegében nem más, mint egy operációs rendszer, melyre alkalmazások is kerülhetnek. Persze csak a Windows áruházból, így azok az alkalmazások, melyek csak Androidon érhetők el (pl. Időkép), azok egyelőre bukta, de amit eddig láttam, elégedett vagyok a Win8-cal. A technikai része dolgoknak meg majd kiderül.

Donkey Kong Country őrület


Vártam már, hogy végre legyen egy olyan játék, mely ismét lázba hoz. Most már megértem, hogy a zsida miért nem adott hetekig életjelet magáról, amikor annyira belefeledkezett a Donkey Kong Country Returns-be. Ilyen veszély nálam ugyan nem áll fenn, de hogy nagyon élvezem, és akkor is leköti szinte minden gondolatomat, még akkor is, amikor nem játszok vele, az biztos. Úgyhogy tegnap beszereztem a Wii-s változatot.

Így most párhuzamosan játszom végig a kettőt. Az eleje egyáltalán nem nehéz a játéknak, így könnyen eljutottam a Wii-sben is a második világ főellenségéhez (ahol a 3DS-esben is tartok). Az meg viszont veszett nehéz… Három óriásrákkal kell megküzdeni, de eléggé összetett a harc, ugyanis először egyenként kell megsebezni őket. Ezután egymásra állnak. Ekkor azt hittem, hogy az a legjobb, ha a legmagasabban álló fejére ugrok, de ahogy elnéztem, ez nem hatja meg túlzottan. Aztán jön az instrukció, hogy le kell rohanni. Ja, hogy erre tagba szakad a csapat? Ezután lehet egyesével ráugrással sebezni őket. De mire oda eljutok… Ugyanis a rákok az ollóikat egyszer oldalt máskor meg égnek tartják, és nyilván csak akkor lehet oldalról lerohanni őket, ha égnek állnak az ollóik. Közben mozognak egyik végéről a másikba, és ha szorítanak… Egy szó, mint száz: nehéz. De nem ért váratlanul, hallottam róla, hogy nem könnyű játékról van szó, ugyanakkor meg olyan hangulata van ami további játékra, küzdelemre inspirál. Nálam itt kezdődik a 90+% játék fogalma. Ugyanakkor megértem, hogy a 3DS-es rész nem kapott olyan jó értékeléseket, mint a Wii-s. Nincs sokkal elmaradva, de mivel az alapjáték szinte ugyanaz, ezért nem ér akkora újdonságként, mint az asztali konzolos változat. Végső ítéletet meg majd végigjátszás után mondok. Az jó egyébként, hogy kezdőknek ott van, hogy három szívvel kezdhet, bár az első két világot elég könnyű volt Wii-n is végigjátszani.

Az első világ az őserdő. Donkey Kong házától indult a kalandunk. Főellenség a Tiki Tak törzs, mely meghipnotizálta a dzsungel állatvilágát, hogy segítsenek nekik elhordani a teljes banánállományt. Hát persze, hogy Donkey Kong bespájzolt banánrakományára is fáj a foguk. Orvul el is rabolják azokat, viszont hősünk meghipnotizálása meghiúsul. Itt vesszük át az irányítást, szétverjük a Tiki-t, mely sikertelen támadást indított ellenünk, és kezdődik a nagy kaland. Először lakóhelyünket járjuk be, innen elég sok elem ismerős a SNES-es DKC-ből. A számomra nagy “kedvenc” is visszatér a Mine Cart Carnage pályáról, a kocsi, melyen nincs fék, és elég egyszer megsebződni, hogy bevégezzük. Viszont a vártnál könnyebb, Super Nintendón sokszor volt olyan, hogy éppen csak sikerült tovább menni. Ehhez képest elég könnyű volt végigcsinálni. Azért látszik, hogy a játékot nem akarták összességében olyan nehézre csinálni, mint a nagy elődöket. Hasonlóképp nem volt nehéz második nekifutásra a második világ harmadik pályája, a rakétahordós. Itt a levegőben repülünk. Fék ezen sincs, és amitől nehezebb, hogy folyamatosan repülni kell (nyomkodni az A-gombot), mert ha mélybe zuhanunk, ugyanúgy vége. Itt a három főellenség lövöldöz ránk ágyúval, és ugyanúgy halál a vége, ha egyszer is elhibázzuk. De érdekes, hogy ez is csak elsőre volt nehéz, aztán másodjára már lényegesen jobban ment.

Az eddigieket tegnap írtam, ma update, hiszen játszottam azóta a Donkey Kong-gal: Ha megvan az agyadban, hogy kell legyőzni a második világ főellenségét, a három rákot, korántsem annyira nehéz. Csak persze most is többször meghaltam, mert képes vagyok túlizgulni a dolgokat, és akkor persze kapkodás a vége. Viszont most a harmadik világtól kezd csak igazán benehezedni. Több váratlan támadás ér, és több fele kell egyszerre figyelni. Így érnek hirtelen sebzések és halálok. És érzem, hogy kissé leamortizál a játék. Többen megjegyezték a Mario Party játékok alatt, hogy a végére úgy elfáradok, mintha valami kemény munkát végeztem volna. Helyes észrevétel. A különbség csak az a DKCR javára, hogy sokkal jobban élvezem. És inkább azt mondom, hogy tartsak szünetet, aztán pár óra múlva újult erővel belevágok.

Most látom csak a “segédoldalon”, hogy az M3 leadja a HÁROM KÍVÁNSÁG műsorokat! Először körültekintően szétnéztem, hogy ez biztos, hogy az a Dévényi Tibor-féle műsor, és miután kiderült, hogy igen, megörültem neki. Hát lássuk. Csak az első pár percbe néztem bele, mert be akartam végre fejezni ezt a postot, de kíváncsi voltam, hogy egyáltalán milyen. Tehát valóban az első adásokból származik az a bizonyos pöttyös labda, amihez úgy párosítják paródiákban, mintha vele született volna. Érdekes dolog ez a közönség: dobja a labdát, és ha talál benne valamit (rövidtávú memória meghalt perpillanat), akkor kívánhat valamit a rendelkezésre álló 15 kívánság körül. Hát, nekem egyik sem jött be… De vicces volt hallani, hogy minden egyes kívánságra ugyanaz a taps és ováció volt. Voltam egyszer én is műsorfelvételen, meséltem talán már itt is (Csillag születik első évad egyik adása), és ott is mutatták, hogy kell tapsoltatni, most látom, hogy egyáltalán nem új dolog a tapsolóember alkalmazása. Csak akkor még nem volt kiforrott a dolog, mert tényleg annyira egyforma volt mind a 15 kívánságra a taps egyenként, hogy géppel is nyomathatták volna. Az meg, hogy ’80-as évek-béli frizura és ruhaviselet… Nem kell ezen nevetni, hát honnan tudhatták akkor, hogy ez idővel ciki lesz? Akkor ez volt a megszokott. Visszatérve a kívánságokra, a két híres emberen: Depeche Mode, Pet Shop Boys és plusz Madonnán külön mosolyogtam. Kíváncsi leszek a többi részre is. És a Nintendo miatt is örülök. Nagyon várom, hogy újra leadják azokat a részeket, ahol Super Nintendón játszottak. Emlékszem a Super Mario World-ös játékokra. Azt érzem, hogy már csak egy karnyújtásra vagyunk az Elektor Kalandor adásitól…

Apák napja és némi újdonság


Mert Angliában ilyen is van, június 15-e apák napja. Miután tele voltak az üzletek emlékeztetőkkel, ezért nyilván marketing tekintetében annyira fontos, mint bármelyik más ünnep. Másfelől meg jó dolog, hogy a férfiakról is ugyanúgy megemlékeznek, mint szülők, hiszen ők is sokat tesznek a gyerekekért. Már csak azért is, mert manapság ugye egyre inkább felborulnak a szerepek, hiszen egyre gyakrabban az apák maradnak otthon a gyerekkel, egyre nagyobb szerepet vállalnak a nevelésben, és nemcsak az van, hogy hazahozzák a pénzt.

Szombaton este voltunk egy étteremben vacsorázni. Nem olyan nagyvonalú dologra kell gondolni, Bidston-ban a Tescóban a pizzéria helyett nyílt egy új, nagyobb étkezde DECKS néven, itt ettünk. Ugyanaz a fajta étterem, hogy kivágnak 1-2 szelet húst, amit választasz, és zöldséget, szószt te szedsz magadnak amennyit akarsz. Nem volt rossz most sem, két szelet marhahúst ettem, valamilyen öntettel, ami eléggé sós volt. Meg krumplipürét szedtem mellé. Egy tányérral elvoltam. Ezután átmentünk Liverpool-ba, itt nővérem meglepetéssel szolgált nekünk. Egy olyan étteremben voltunk, mely a 34. emeleten volt. Igazából csak a kilátásban jöttük gyönyörködni, meg ittunk egy-egy üdítőt. Amellett, hogy félelmetes, nagyon szép is, egész Liverpool-t be lehet látni a környező településekkel együtt. Kár, hogy nem hoztam a fényképezőgépet. Legközelebb, amikor nővérem mondja, hogy meglepetés, hogy hova megyünk, mindig viszem magammal.

Hétfőn megérkezett az egyik rendelésem, Game Boy Advance doboz védő műanyagokat vettem. Ezek rendkívül masszív műanyagból készültek. A képen több kilós súlyt ráhelyezve illusztrálta, hogy mennyire strapabíró. És tényleg, még hajtogatni is nehéz volt. Azért vettem meg, mert ha hazamegyek, és ha hazaviszem, vagy postázom, akkor ne sérüljenek meg a dobozok. Addig is védelemben tartja a külső behatásoktól. Öt darabos csomag volt 5 font.

Így érkezett meg. A többi három már a dobozt védi rendeltetésszerűen:

Lehet látni, hogy be vannak fedve. Így már haza lehet vinni őket.

Valamint még több mint egy hónapja vettem egy Nintendo 3DS tartó tokot, hogy ne a nagy obentós doboz szerűséget cipeljem magammal állandóan. 5 fontért nem is volt olyan sok. Azért is menő, mert nemcsak egy, hanem két kézikonzol is belefér, ily módon:

Játékokat a hátuljába lehet tenni, összesen 12 darab fér be (az előzőbe 6 fért).

Olvastam a CeX weboldalán, hogyan lehet az általuk kiállított kupont felhasználni internetes vásárláshoz. Eléggé bonyodalmas, mivel a papíron nincs kód, és úgy lehet felhasználni, hogy postán kell megküldeni a kupont, addig leveszik az egész összeget a számláról, és ha megkapják, akkor visszautalják a kuponnak megfelelő összeget. És ha elvész? Azt is írták, hogy a papírt, amit kapunk nagyon vigyázzunk rá, mert ha elvész a kupon, akkor az összeg rajta is elvész. Na ez például hülyeség. Miért nincs egy internetes adatbázis, ahol a nevem alatt látható, hogy mekkora összeg van? Kaptam kártyát, amikor visszavittem a Mario Party: Island Tour játékot, de ennek akkor lenne értelme, ha az eladó bescanneli a kártyát, és megjelenne neki az összeg, amit levásárolhatok. Inkább úgy döntöttem, hogy ugrik a Mariós kiadású Nintendo DSi XL, ellenben eszembe jutott egy játék, amire szintén kíváncsi vagyok, és szinte biztos voltam benne, hogy tetszeni fog. Íme:

Úgy voltam vele, hogy ha ez a játék sem fog tetszeni, akkor végleg feladom. Hála istennek, nem kell. Ez igen! Valahol itt kezdődik nálam a játék fogalma, amikor izgalmas, érdekes az egész produktum, és azt érzem, hogy meg fog izzasztani, de élmény lesz utána elkönyvelni, hogy sikerült. A tesztjeimben szoktam kihívást is értékelni. Ezt a nagyon régi 576 KByte magazinokból vettem át, rájöttem, hogy ezt most is lehet alkalmazni. Azt nem tudom, hogy ők milyen irányelv alapján értékelték, én a játék nehézségét szoktam vele mérni, de csak az kap 10 pontot, mely úgy nehéz, hogy ha sikerült, azt érzed, hogy megérte végigcsinálni. Másképpen fogalmazva inspirálóan hat. Ugyanakkor ez részint egyesíti a többi értékelési irányelvet is, ugyanis egy játék többek között akkor tud inspirálóan nehéznek hatni, ha tetszik a zene, bejön a hangulata, és akinek fontos, annak, hogy szép a grafikája, nem utolsó sorban az irányítás is elsajátítható. Eddig flottul teljesít a játék, csak legyen inspirációm végigjátszani. Olyan hangulata volt a SNES-es első résznek (csak ezzel játszottam), hogy szinte belefeledkeztem a játékba. Ez is hasonló tüneteket mutat. Wii-n nincs meg ez a játék nekem (Donkey Kong Country Returns), csak próbálgattam, ezért a 3DS-es változat némileg újdonságként hat. És nagyon bejön, tökéletesen reprodukálták az SNES-es hangulatot, a sok új ötlet is bejövős. Az már csak a hab a tortán, hogy ez a játék 22 font volt, így 6 fontot visszakaptam kupon formájában, azt is le lehet vásárolni. Azon mosolyogtam, mutatta is az eladó csaj, hogy nem kell aggódni, mert bármikor levásárolhatom. Konkrétan rá van írva a kuponra, hogy 3014. június 18-áig érvényes. Azt hittem, hogy csak viccelt azzal, hogy 1000 évig érvényes, de tényleg. Úgyhogy sikerült megoldani a problémát, most már teljesen nyugodt vagyok.

És a 3DS-es Mario Golf-ot továbbra is nagyon szeretem. Teljesen minőségi spin-off, élvezetes játéklehetőségekkel. Az ilyenekre egyáltalán nem sajnálom a pénzt.

Már látom is a jobbik oldalát…


Mert ugye van olyan, hogy az ember megjárja, ha vásárol, aztán viszonylagos alapokon nézve helyrejönnek a dolgok. Mi történt?

Egy nagyon jó oldallal kezdődött a történet, ugyanis sikerült eladni a GameCube-ot, nem is akárhogy. Untam már, hogy nem jön rá licit eBay-re, ezért úgy döntöttem, hogy bemegyek a CashConverters-be, és kikísérletezem, hogy mennyit adnának érte. Először úgy voltam vele, hogy ha 10 fontot adnak érte, akkor rendben van. Aztán kigondoltam, hogy alkudozhatnék azzal, aki átveszi a cuccokat, ezért mondok 15 fontot. Ennyi volt a kikiáltási ár eBay-en, és mivel tisztába voltam vele, hogy ez egy Secondhand shop, mely szeret spórolni a vásárlási árakkal, ezért igazából már a 10-nek is örültem volna. Megnézi a srác, kipróbálja és nemhogy rendben találja 15 fontért, hanem még a Sonicért plusz egy fontot számol fel. Így 16 fontot kaptam kézhez. Lényegében a Mario Kart: Double Dash!! és az ezüst színű controller együtt 2.96 font volt. Elégedett voltam magammal.

De jött a fekete leves, ugyanis elgondolkodtatott a Mario Party: Island Tour. Tegnap megvettem… De ne tettem volna. A Nintendo egyszerűen képtelen normális Mario Party-t csinálni, ez az új 3DS-es rész magasan a legrosszabb, mellyel játszottam a sorozatban. Rettenetesen unalmas volt, még a mini-játékok sem voltak érdekesek. Talán a Bowser Tower az, ami valamennyire érdeklődésre tartott számot, de az egész produktum messze nem ért meg 28 fontot. Idegesítettem is magam rajta, hogy ennyit kiadtam érte. Én nem is gondoltam volna, hogy lehet igazán rossz Mario Party-t csinálni, eddig azt hittem, hogy a 4. és a 9. rész a legrosszabb, de kiderült, hogy ezeket is alul lehet múlni. Szétnéztem weblapokon, szinte ez az egyetlen Mario Party, melyről egyöntetűen negatív véleményeket lehet olvasni. Igazából még a rossz vélemények ellenére is megvettem volna, mert úgy lettem volna vele, hogy attól még, hogy a nagyvilágnak nem tetszik, nekem még bejöhet. De nem, most egyetértek a közvéleménnyel. Az unalmassága mellett másik probléma, hogy rettenetesen gyerekes az egész. Én még viszonylag úgy vagyok a Mario játékokkal, hogy nem zavar, hogy gyerekes, mert megnyitja a gyermeki oldalamat, de a 3DS-es Mario Party már kínos e tekintetben. Összességében a Nintendo kifogyott az ötletekből, és már előre félek a Mario Party 10-től, amit ugye most jelentettek be.

Ma visszavittem a játékot, meg is mondtam, hogy ha egy mód van rá, szeretném visszakérni a pénzt, de végül náluk levásárolható kupon formájában kaptam vissza az értékét. Nem voltam 100%-ig elégedett ezzel a megoldással, de elfogadtam, mert nem az eladó hibája, hogy a játék szörnyű. Sokkal értékesebbre fogom majd elkölteni ezt a pénzt, ha már van ez a kupon. Különben én, mint Mario rajongó, max 10-12 fontért venném meg ezt a játékot, azt is csak azért, hogy a gyűjteményemben legyen, és néha elővegyem, de általánosságban nem ajánlom. Amúgy a CeX-ben vettem, náluk elég olcsó a Mariós kiadási Nintendo DSi XL.

ChinaCon


Ma volt a nyílt nap a China Spirit UK-nek, melyet oly sokat promotáltunk. Nagyon-nagyon jól sikerült, majdnem olyan volt, mint egy AnimeCon, csak kínaiban. Azért látszik, hogy nővérem az évek során nagyon kitanulta a marketinget, és hogy hogyan kell egy vállalkozást fellendíteni, minden flottul ment.

9-kor indultunk el itthonról, még az utolsó simításokat el kellett végezni a 10 órási kezdéshez. Az emberek nem nagyon jöttek az elején, ami részint az útlezárásnak is betudható, ugyanis 10 km-es futóverseny volt, és Birkenhead Road-ot is érte. Csak hallom, hogy tapsolnak, nem tudtam, minek örülnek ennyire. Kimegyek, és látom, hogy a futóknak tapsolnak, beszálltam én is. Jó volt látni a sok lelkesen futó egyént, később kihoztuk a kínai dobot, és Anna valamint Christofer, a két hozzáértő, doboltak nekik. Örültek a biztatásnak. Miután kezdtek beszállingózni az első vendégek, kezdtük csinálni a workshop-okat. Úgy volt ugyanis a program, hogy 10-13 óra között lesznek a workshop-ok, majd 13-14 óra között a nagy bemutató műsor, majd 14-17 óra között ugyanazok a workshop-ok, melyek délelőtt voltak. Először gyerek- majd felnőtt jóga volt, majd gyerek- és felnőtt kung fu, san shou végül Tai Chi. Most nem vettem részt semmiben, inkább fényképeztem, és segítettem, ahol tudtam. A műsorra pedig elég sokan lettünk, olyan 120-150 körülire tippelem a jelen lévők számát. A China Spirit UK elit tagjai tartottak Tai Chi, Kung Fu bemutatókat, de volt oroszlántánc, kínai tradicionális hangszer, valamint evőpálcika használó verseny is. Az két oroszlán elég érdekesen debütált. Jött a polgármester is, és velük akarták üdvözölni. Egyszer csak látom, hogy robajjal megjelennek az oroszlánok, és a mellettem álló kisfiú rémülten rohan az apjához. Hát biztos, hogy én is sírógörcsöt kaptam volna, ha gyerekként láttam volna. Nekem nem szimpatikusak, hogy őszinte legyek, de elfogadom, hogy az oroszlán a kínai kultúra része. Inkább a Kung Fu Panda, de néha még attól is megijednek a gyerekek, hiába mosolygós a jelmez. A lényeg inkább, hogy a polgármester megjelent. Ők viselik azt a nagy láncot, amit lehet látni filmekben is. Az előadáson természetesen az első sorban kapott helyet. Nagyon jó lett az egész, mindenki a legtöbbet hozta ki magából. Voltak vendégek is, például az egyik hölgy, aki tradicionális kínai táncot mutatott be. Ő az a tipikus szépség, akit úgy kifestenek, és kecses mozdulataival olyan távolinak tűnik a jelenléte. A másik vendég játszott azon a bizonyos kínai pengetős hangszeren, nagyon szép volt a játéka. Csak a háttérben levő vendégek zsibongása nagyon zavaró volt. Erre azt csinálom, hogy kizárom a tudatomból a “háttérzajt”, és csak zenére összpontosítok. Máris másképp hangzik. A kaját csak 14 órára hozták meg, de sajnos a hatalmas sor nem csillapította az éhségemet. Azt találtam ki, hogy nem állok be a sorba, majd ha nem lesz ott senki, akkor majd veszek magamnak. De szükség nemcsak törvényt, hanem tervet is bont, inkább beálltam. Az eleinte igen lassan induló sor végre önmagára talált, és találtam pirított tésztát, volt valami rántott szezámmagos kenyér, vagy mi, de rizs mellett tekercsből is lehet enni. Sajnos csak csirkeszárny volt, pedig reméltem, hogy teleehetem magam szezámmagos csirkével vagy illatos-omlós csirkével. Maradt a fentebb felsoroltak (a csirkeszárnyat leszámítva) és a rákszirom. Nagyon finomak voltak. A délutáni workshop-okat már nem néztem, és nem is nagyon találtam a helyem. Még mindig úgy vagyok, habár több embert is ismerek, de kevés emberrel tudok beszélni, és még félek angolul megnyilvánulni, mert sokszor keresem a szavakat, így a kommunikáció akadozóvá válik. Azok, amiket korábban írtam, azok még most is igazak, bár tényleg úgy érzem, hogy valami haladgat, csak belassult. De nagyon jó volt látni, hogy mennyien jöttek el. Az apróbb csúszások ellenére amilyen jól ment a szervezés, ezek után fel kell lendülnie a vállalkozásnak.

A délutáni workshop-ok már nem voltak olyan komolyan megtartva, 16-17 óra között rapid sebességgel csökkent a létszám. Utána páran takarítottak, míg mi nlhányan a kis szobában beszélgettünk, és játszottunk. Az egyik szervezőnek, Annának (aki dobolt) a telefonján van tarot kártya alkalmazás, azzal játszottunk. Illetve kezdtük komolyan venni, ugyanis szinte minden igaz volt, amit kihoztak a virtuális kártyák. Rajtam és egy másik magyar lányon, Icukán nevettünk a legtöbbet, ugyanis nekem mindig azt hozta ki, hogy szerelem közelít, a titkos kérdésemre is a LOVERS kártyát hozta ki. Nem bírtam már megállni, hogy ne piruljak bele. Icukának meg kisbabája lesz hamarosan. Nekem annyiszor hozta ki, hogy mondom magamban, ha júniusban nem jön el az igaz szerelem (true love, úgy kérdeztem rá), akkor minden egyes szava hazugság volt. Írtam már többször róla, hogy fontos számomra a szerelem, ugyanakkor az utóbbi időkben feladtam, hogy bármi sikerem is legyen e tekintetben. Nem a csalódásokról van szó, hanem ismerem magamat, és tudom, hogy vannak olyan tulajdonságaim (ez főleg itt, Angliában jött ki, amik belső háborgást váltottak ki bennem), melyekről tudom, hogy a sok ezer emberből, aki ismer, maximum 10 fogadja el. Nevezhetném egyfajta védelemnek is, hogy nem akarom a másik felet kitenni annak, hogy frusztrált legyen miattam. Bár tény, hogy azonnali hatállyal ki is lépnék abból a kapcsolatból. Mindenesetre ez most őszintén fellelkesített, aztán ki tudja. Lehet, hogy maholnap tényleg lesz valami.

Képeket is csináltam, kitettem őket a képmegosztó oldalon a profilomra. Elég sok homályos lett, mert nem akartam a műsort “adók” szemébe belevakuzni, mint múltkor. Valamint egy idő után abbamaradt a fényképezés, mert nagy tumultus alakult ki ott, ahol fényképeztem, és ahova álltam, onnan nem nagyon lehetett jó képeket csinálni. Mindenesetre lessétek meg őket:

China Spirit UK Open Day

És azt is örömmel vettem, hogy visszatért a lelkesedésem a Kung Fu-hoz. Csak helyre kellett tenni a dolgaimat. Az egyik kissrác, aki rendszeresen jár, mondta is, hogy örül, hogy újra lát. Ez jól esett. Ha minden jól megy, ismét rendszeresen fogok járni. Nővérem is megköszönte a segítséget, ami a mai napért tettem. Boldogan, amibe az akaratom benne van, abba a tudásom legjavát adom bele.

Az 1996-os Játék határok nélkül


Hétfőtől máig “egyhuzamban” lenyomtam a Játék határok nélkül 1996-os évadát. Szinte nem is túlzás kijelenteni, hogy hikikomori módjára merültem bele a játékba, voltam ma Kung Fu-n és gondolatban a játék módjára pontoztam a látottakat, meg sokat is volt a gondolataimban, nagyon rá tudok függeni egy-egy dologra.

Alapvetően nem volt rossz az 1996-os év, legnagyobb problémám az volt, hogy csak 6 csapat volt így nem volt az igazi. Hála istennek az a srác, Márton Csaba, a férfi műsorvezető csak az első fordulóban volt jelen, így elég csak arra úgy gondolnom, mint egy nagy baki. Még úgy sem vezette jól a műsort, hogy túltettem magamat azon, hogy szemmel láthatóan kijárta a menő-képzőt. Semmi egyéniség nem volt a beszédében a betanult kifejezéseket mondogatta, amiket olyan sportriporterektől lehet hallani, akiknek nincs egyéniségük. Ami igazán fárasztó volt tőle, hogy mindig elhadarta a jelenlegi állást, de úgy, hogy csak mondta a várost és a pontszámot. Semmi olyasmi, hogy x csapat y ponttal vezet, vagy z csapat nagyon le van maradva, és a végére már fárasztó volt hallgatni, hogy változatosság nélkül elhadarja a pillanatnyi állást. Volt egy-két jó beszólása, de túlsúlyban voltak azok, melyek negatív értelemben lefárasztottak. Úgyhogy örültem annak, hogy csak egy elődöntőben kommentált. Nem is azzal van a baj, hogy Gundel Takács Gáborhoz viszonyítom, hanem önmagában olyan műsorvezető, riporter, akinek nem túl nagy karriert jósolnék, ha élő lett volna az adás. De nem is lett nagy karrierje, mert nem emlékszem arra, hogy később vezetett volna bármit is, de nem is figyeltem az évek során, hogy mi van vele, mert csak most ismertem meg. A hölgy kollégáját Farkas Beatrixet már jellemeztem, de azóta “újdonság” számomra, hogy az első fordulóban az egyik játékot ő kommentálta. Ha lehet, még rosszabbul csinálta, mert az még csak hagyján, hogy nem volt találó, amit mondott, de többször tartott szünetet, amikor nyilvánvalóan érezhető volt, hogy számára volt a legkínosabb, hogy úristen, miket mondjon. Hallgatni arany… És legyen is elég ennyi, mert tényleg nem szeretek rosszakat írni senkiről, nem az én stílusom.

Maga a játék a részt vevők száma miatt nem volt az igazi, de a játékok most is találóak voltak. Most figyeltem fel arra (bár korábban is volt rá példa) hogy jobban ügyeltek arra, hogy a háttérzene adja meg a játék hangulatát, szellemiségét. Mindig nevettem azon, amikor valamelyik állat jelmezébe öltöztek, “megszólalt” az az állat is a háttérzenében. Az egyik legviccesebb az volt, amikor tyúkként tojásokat vittek át a visszafele forgó körplatformon. Az mondjuk nehéz játék volt. A legtalálóbb háttérzene az egyik görög játék alatt volt, amivel az egyik karácsonyi legendájukat elevenítették meg. Miszerint valami manók, vagy démonok berontanak házakba és azzal szórakoznak, hogy elrontják a karácsonyi vacsorát és a karácsonyfát leégetik, vagy ledöntik (szelektív memória…). És a játék alatt a Csendes éj rockváltozata ment. Nagyon tetszett. Amúgy maga a játék kivitelezése is nagyon ötletes volt, ugyanis két fiú, mint a démonok, kettesével vitték el a kajákat, és az egyik ellenfél csapat lánya egyesével visszahozta azokat, és az a játékos nyert, amelyik a legtöbb kaját tudta ellopni.

A magyarok most eléggé pechesek voltak, főleg az utolsó játék miatt, mert azt rendre elrontotta szinte mindegyik város (mindegyik fordulóban ugyanaz volt), így a nyolcadik döntőig egy első helyezésünk sem volt. De aztán jött az 1993-as játék győztese, a kecskeméti csapat, és megmutatták, hogy mi a magyarok istene! Rendesen helyre tették a többi csapatot, és megmutatták az előző forduló magyar csapatainak, hogy is kell ezt játszani. Volt egy szép jelenet is a 9. fordulóban. A rossz oldala az volt, hogy a svájci csapat egyik játékosa betegség miatt eleve nem tudta vállalni a játékot. Emellett az első játékban részt vevő svájci játékos megsérült a játék alatt, így ő sem tudta vállalni a játékot a továbbiakban, így a svájciak kiszálltak a játékból. A szép az volt, hogy a svájci szurkolótábor megtapsolta őket, és az összes többi csapat egyenként odamentek kezet fogni velük. Egyrészt együttérzésüket kifejezni, másrészt meg gratulálni, hogy eljöttek. Ez a sport. Úgyhogy maradtak öten, de a maximális pontszámot természetesen meghagyták 6-ra, hogy ne induljanak hátrányból a tekintetben, hogy kevés esélyük lenne döntőbe jutni. Az utolsó helyezett pedig 2 pontot kapott így. Viszont ezen forduló fonaljátéka nagyon rosszul sült el. Nehéz volt: három játékos egymás felett lóg, és fel kell adni egymásnak vízibombákat (vízzel töltött léggömböket), viszont a távolság olyan nagy volt, hogy alig tudták elérni egymást. A lényeg az, hogy ha feljut a harmadik játékoshoz, neki kell az oldalt álló játékosnak dobni, aki baseball ütővel “eldobja”, ez számít egy pontnak. Ez csak a szlovéneknek sikerült, de nekik is csak egyetlen egyet. A durva az volt, hogy ők kaptak 6 pontot, az összes többi csapat, akik találat nélkül maradtak, mind 1-1 pontot kaptak. Durván nemtetszésének adott hangot a közönség, ami nem csoda, mert tényleg igazságtalan volt. Nemcsak azért, mert erre az egy fordulóra 2 pont volt a minimális pontszám, hanem azért is, mert nincs méltatva az igyekezet. Én például, 3-3 pontot adtam volna a többieknek, mert az tényleg durva lett volna, ha minden csapat, akinek nem sikerült egy vízibombát sem elbaseballütőzni, azok mind 5-5 pontot kapjanak a szlovének mögött (így a szlovének sikere nem számítana olyan nagynak), de az egy pont nagyon méltatlan.

Végülis az 1996-os JHN sem volt eseménytelen. De az biztos, hogy a 2014-es év a Játék határok nélkül éve, ugyanis nemcsak hogy az M3 ismétli a régi adásokat, hanem végre igazak a pletykák: LESZNEK VADONATÚJ JÁTÉKOK!!! Magyarországon már le is forgatták az új részeket, és még idén leadják. Legjelentősebb változás, hogy most már nem városok szerint lesznek a csapatok, hanem országok szerint, ugyanis nemcsak Európa játszik majd. Ázsia színeiben Indonézia fog játszani, Afrikát Egyiptom képviseli, de Amerikát három ország fogja egybe: Kanada, USA és Brazília. Három európai ország külön játszik: Magyarország, Franciaország és Oroszország. Mi a jó öreg sárga színt kaptuk meg, melyben régen is játszottunk. Különben érdekesség, hogy mi 1993-ban Tunéziától vettük át a sárga színt, akik csak 1992-ben játszottak. Tunézia volt az egyetlen nem európai ország a régi időkben. Mostanra ugye ez most már megváltozik. Hát, nagyon kíváncsi leszek, milyen lesz egy olyan játék, amit imádok régi mivoltjában, megmondom őszintén, azért tartok a változásoktól, ugyanakkor meg izgalommal várom, hogy mit fognak felmutatni. Azzal már lefektették az alapokat, hogy ismét Gundel Takács Gábor lesz a műsorvezető.