Nintendós írások, valamint 1997-es Játék Határok Nélkül


Én itt a színfalak mögött továbbra is serényen dolgozok a Mariós oldalon, most nagyon belemerültem a konzolok leírásába. Ez tényleg felér egy fizika órával, hogy mi van a motorháztető alatt. És élvezem, pedig különösen soha nem érdekelt, hogy miből áll például egy TV vagy egy rádió, csak magát a műszaki cikkeket szeretem, hogy ilyen a képe, olyan a hangja, de hogy ezekért mi felel, az nem különösebben hozott lázba. A Nintendo gépek esetében ez érdekessé vált számomra. Azért is jó, hogy ilyen részletességgel írok róluk, mert ezzel nemcsak “szimpla” rajongó leszek, hanem mélyebben is ismerem, értem a dolgokat. Bár műszerész vizsgát nem tennék, és szerelő sem lennék. Olvassatok inkább:

Nintendo 64
Nintendo GameCube

Többször átolvastam ezeket is, úgyhogy elvileg minden rendben van vele, egy-két dolgot meg nem tudtam már nyelvhelyességileg sehogy megoldani. Nyelvész még nem vagyok.

Iszonyatosan hálás vagyok a közmédiának, hogy az 1997-es Játék határok nékül adásait is leadják. MINDEN EGYES pillanatát élvezem. Az nincs bennem, hogy láttam egy-egy adást, csak néhány játék rémlik fel, hogy igen, ez volt annak idején. A hangulat viszont annyira megvan, hogy este, amikor nézem, már sötétedik (Itt Angliában még 22 órakor is viszonylag világos van), teljesen bele vagyok temetkezve, és azt érzem, hogy 1997-ben vagyok. Ilyen szórakoztató műsorok mellett én azt mondom, hogy ajándék volt a ’90-es években gyereknek lenni. Úgy szurkolok nem is csak a magyaroknak, hanem úgy általánosságban a legjobbnak, mint más férfi focimeccseken, vagy mintha most menne élőben, egyenesben. Számomra ez életre szóló élmény. És szinte biztos vagyok abban, hogy ha nézik azok is, akik annak idején játszottak, hasonló véleménnyel vannak.

És elhatároztam, hogy megerőltetem magam, és megnézem az 1996-os évad részeit is. Nem rossz, csak tényleg a két műsorvezető borzasztó. Mondjuk a férfit csak akkor kell elszenvednem, amikor nem Gundel Takács Gábor vezeti az adott elődöntőt. A nő, akinek a nevét megjegyeztem, Farkas Beatrix, nem lenne annyira rossz, csak azt látom rajta, a műsorvezetés, riporterkedés, egyáltalán a média minden csínját-bínját megtanulta. Sőt olyannyira, hogy elvesztett egy számomra nagyon fontos dolgot, amiről már itt is többször beszéltem: spontaneitás. Tehát az, ahogy kérdezte a játékosokat, ahogy ismertette az aktuális játékot, ahogy bemutatta az adott várost, minden mesterkélt volt, és emiatt nekem nem szimpatikus. Bár nem emlékszem rá, hogy bármikor is láttam volna, úgyhogy nem alkotott maradandót. Konklúzió: Nem jövedelmező ez a fajta műsorvezetési módszer. Ennél még a Geszler Dorottya is sokkal jobb volt, akiről olvasom, hogy biztosan apuci protezsálta be. Ő ilyen kettős, mert lehet érezni, hogy előre betanult szöveget mond, de benne van az a spontán kifejezési mód, aminek köszönhetően minden kétségem “elszállt”, amikor az első adásokban megláttam őt, és láttam, hogy jól csinálta. Csak nagyjából emlékeztem rá, ő is eltűnt elég hamar. És nem tudtam volna róla elképzelni, hogy egy ilyen műsort levezessen, és mégis ment neki. Én úgy ítélem meg, hogy ért ahhoz, amit csinál, innestől kezdve nem érdekel, hogy ki kit hova protezsál. De az tény, hogy a női műsorvezetők tekintetében Borbás Mária a legeslegjobb. Meg azok az elődöntők a legjobbak melyeket Gundel Takács Gábor vezet. Egyrészt ő a rögtönzés nagymestere. A mostani vetélkedőkben is amilyen vicces beszólásai vannak, mindig megnevettet, de a Játék határok nélkülben azért jó, amit csinál, mert nemcsak úgy beszél a játékosokról, hogy név szerint említi őket, vagy csak hogy magyarok, vagy férfi, női, stb. hanem mindig úgy hívja őket, amilyen jelmezben vannak, vagy amit játszanak, és mindig viccesen jellemzi az adott szituációt. Például az egyik 1997-es játékban volt az, hogy kukacként kellett gyümölcsökön átmenni, és akkor az egyik ország játékosai beragadtak, és ezt nagyjából így mondta: “Ezek a kukacok már úgy túlették magukat, annyira meghíztak hogy már nem is férnek át”. Ezek legtöbbször találóak, jópofák, de én annyira belemélyedek a műsorokba, hogy én még az ilyen találó beszólásokon is úgy nevetek, mintha valami kabarét néznék. Ennyire belefeledkezek abba, amit látok. És akkor nekem minden egyes pillanat mennyország.

Azért soron kívül tegnap este megnézem az 1996-os döntőt, mert kíváncsi voltam, hogy nyertek a magyarok. Nem volt annyira egyértelmű, mint az 1993-as, vagy az 1998-as (erre nagyon emlékszem), de tény, hogy menő küzdelemben múlták felül a többieket. Volt egy érdekes jelenet az elején: Miután bemutatták a játékosokat és a műsorvezetőket, mondták, hogy a bírókra egy kicsit várni kell, addig hallgassuk meg egy rockzenekart. Hát nem a bírók voltak annak a bizonyos rockzenekar tagjai? -_- Nagyon durva volt látni a főbírót is, Dennis Pettiaux-t hosszú hajparókával “énekelni”, és a többieket gitározni, dobolni, a két női bíró pedig mint háttérvokalisták táncoltak. Egyedül a görög és a magyar bírók nem hordtak parókát, mert hosszú hajuk volt, de a többiek… Nagyon ötletes volt, kellett 1-2 perc, mire feldolgoztam a látottakat.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s