Állítólag véletlenszerűen választották ki, hogy kik kapnak letöltőkódot a Tomodachi Life Welcome Version-höz, nekem jutott. Mondjuk érdekes dolog, nem értem, hogy miért ne lenne érdeke a Nintendónak, hogy mindenki kipróbálja. Na mindegy, ez már legyen az ő dolguk. A lényeg az, hogy kaptam, és ki is próbáltam. A cím árulkodó, életszimulátorról van szó, Nintendo módra. Nem ez az első ilyen próbálkozása a cégnek, ugyanis ott van az Animal Crossing és a Nintendogs is, de most nem kell se állatot keresztezni, se kutyákat nevelni, hanem szimplán Mii-nk életét kell egyengetni a játékban. Jókat nevettem azon, hogy hangszínt, beszédstílust is be lehet állítani, valamint személyiséget is. Egy nagy szállodában gyűlnek össze a Mii-k, átjárnak egymás szobájába, beszélgetnek, játszanak együtt, vagy közösen elmennek valahova. Így alakulnak ki barátságok, szerelmek. A szigetet nagyon fantáziadúsan “sm4e-island”-nek neveztem el, mivel 10 karakteres lehet csak. Jellemző, hogy megint csődöt mond a fantáziám. Képregényfigurákhoz hasonlóan buborékok vannak, de nem szövegeket olvashatunk bennük, hanem az a bizonyos “füstjel” jelenik meg, ami a haragot szokta jelezni. Senki nem akar törni-zúzni, csupán így jelzik a Mii-k, hogy igényük van: Éhesek, szomjasak, vagy előfordulhat, hogy például lakberendezési ötletük akad, ezt másképp jelzi. Lehetett még Mii-ket is betenni, hogy ne egy lakatlan szigetek éljek. Miután nagyon ismerősök, barátok nincsenek, ezért Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t vittem be a játékba, róluk még régen készítettem még a Wii-be Mii-t. Egyből barátja lettem mindkettőnek, Okui Masami még méltatja is a japán nyelvtudásomat, hiszen örömmel konstatálja, hogy tudom, hogy a Tomodachi japánul barátokat jelent. Ez ilyen véletlen, hogy pont egy japán, mert állítom, hogy bármelyik nemzetiségű Mii is hasonlóképp örülne az A1-es szintű japán nyelvtudásomnak. A csúcspont egyértelműen az volt, amikor hárman összegyűltünk, és nem tudom ki adta az ötletet, ugrálásban manifesztálódott minden örömünk. Még képet is csináltam:

HNI_0008Ez a kép sikerült a legjobban, bal oldalt van Okui-sama, jobb oldalt előttem meg Megumi. Tényleg nem tudom kinek az agyából pattant ki, de betegre röhögtem magam rajta. Elképzelem, ahogy három felnőtt azzal adja ki örömét, hogy ugrálnak körös-körül. Meg persze volt rockzenekar nálunk is. Egy koncertteremben alkottunk hárman együttest. A két énekesnő volt a gitáros, én pedig az énekes punk-frizurával. Hát ezzel a fazonnal nem fogunk Get along-ot énekelni… Ezt már nem tudtam lefényképezni, mert pont az utolsó pillanatban vettem észre, hogy az X-gombbal lehet fényképezni. Lényegében ennyi volt a demo. Eddig is tudtam, hogy a játék nem ér meg 30 fontot, ebben csak megerősített a próbaverzió. Viszont egy 15-20 fontért jöhet, ha arról van szó, de biztos, hogy nem maholnap viszik le a használt árát. Amúgy nem mozgatja meg úgy a fantáziámat.

Manapság egyébként is ilyen betegre röhögős időszakom van, ugyanis tegnap láttam a Jóbarátok 2. évadának 12. részét, amikor Joey-val randizik az a lány, aki tisztára azt hiszi, hogy ő doktor nemtudomkicsoda, akit az egyik filmjében eljátszott. A lényeg az, hogy egyszer ez a lány elmegy hozzá, mert látta a filmben csókolózni egy lánnyal, amikor vele jár… Leönti őt egy pohár vízzel, és a többiek azt találják ki, hogy úgy mentik meg Joey-t a lánytól, hogy kitalálnak róla valami történetet, hogy rászedi a lányokat, és mindegyik leönti egy-egy pohár vízzel. Az előadás, ahogy számunkra nyilvánvaló a kitaláció, és ahogy leöntik, azt nem bírtam ép ésszel végignézni.

Elindult az 1998-as Játék Határok Nélkül is az M3-on. Nagyon kíváncsi voltam erre is, mert ebből már jóval több mindenre emlékszem, mint a ’97-esből. Így összehasonlítva, marad az 1997-es elsőszámú kedvencnek. Jó oldala az újabb évadnak, hogy sokkal több játék van egy fordulóban: 15, míg egy évvel korábban 10 volt. A műsoridő ugyanakkor maradt a kb. 1 óra 20 perc, és így tömörnek hat egy-egy műsor, olyan mintha ledarálnák gyorsan az egész műsort, így nem jön át annyira a hangulat. E tekintetben mérföldekkel jobb volt a ’97-es. Ez az emlékezés meg érdekes dolog, ugyanis, ahogy figyeltem az 1997-es adásokat, folyamatosan az volt az érzésem, hogy ezt mintha láttam volna annak idején, erre mintha emlékeznék. De csak a 9. forduló az, ami olyan tisztán ugrott be, mintha tegnap láttam volna utoljára. Ekkor állt össze a kép, hogy csak a 9. fordulót vettem fel videóra annak idején, és annyiszor visszanéztem, hogy konkrétan Gundel Takács Gábor szavai, hanglejtései pontosan visszajöttek. Pedig talán 15 éve láttam utoljára. Amikor még otthon voltam, akkor hallottam egy nagyon jó mondatot a Ridikülben, azt hiszem, Jókai Anna mondta, mégpedig hogy a szerelem soha nem múlik el, csak hibernálódik. Egyrészt saját tapasztalat, hogy igaz, másrészt meg ez a hibernálás-dolog szinte minden téren igaz, hiszen, ahogy írtam a ’90-es évek zenéiről korábban, ahogy felrémlettek régi emlékek abból az időből, tényleg egy az egyben visszahozzák azokat az időket. Ugyanez van a Játék Határok Nélkül 1997-es év 9. fordulója kapcsán is. Olyan szinten felrémlettek a játékok, Borbás Mária, Gundel Takács Gábor szavajárásai, hogy az valami hihetetlen. Tényleg olyan ez, mint az agyban egy képzeletbeli könyvespolc, ahova könyvként elraktam ezeket, akkor nagyon sokat olvastam, aztán eltettem, és bár 15 évig elő nem vettem, de úgy feljöttek, mintha tegnap hallottam volna utoljára. Ettől a résztől kezdve vettem fel az összes adást videóra, de letörlődött (ezért nem tudtam visszanézni később). És eszembe is jutott az is, ahogy múlt vasárnap láttam az 1998-as év első adását, hogy csalódott is voltam akkoriban. Egyrészt, hogy hét csapat volt, nem nyolc, másrészt meg a lassítás, valamint a pont- és az eredménytábla alatt hallható zenék teljesen eltűntek. Furcsának tűnhet, mert kívülállónak jelentéktelen lehet, de nekem nagyon megadták a hangulatot. Főleg a ponttáblázat háttérzenéje maradt meg. Most semmi nincs. Az új főcímzene sem rossz, de összességében az 1997-es év magasan veri nálam az összeset. Talán az 1995-ös áll a második helyen, mert tetszett a műsorvezetők egyéni játéka. Az 1998-asból a fix játékok nagyon megmaradtak az emlékezetekben, a szumós játékot sokaktól hallottam, hogy emlékeznek rá. A rókás is vicces volt, amikor rókajelmezben kellett a frissen tojt tojásokat gyűjteni. A ’98-as lesz a bronzérmes, mert nagyon jó ötletek voltak benne, csak összecsapottnak érződik.