Ma nagytakarítás volt az iskolában, ugyanis ezen a héten hétköznapokon egész napos “foglalkozás” volt a részt vevőknek. Egy nyári iskola, minden nap 9.30-tól 14 óráig tartott, keményebb Kung Fu edzésekkel. Egész hétre kellett befizetni, 80 font volt, tagoknak 64. És ekkor nem tudtam annyira takarítani, inkább az adminisztratív dolgokat csináltam, így az egész porszívózás, ablak- és tükörtisztítás mára maradt. Szokás szerint vittem a laptopot, és beindítottam a három lemezes Slayers MEGUMIX albumot. Együtt kb. 3 óra 10 perc, ez szépen le is fog lenni, mire végzek. Juszt is úgy lett. De tényleg nagyon szeretem csinálni, nemcsak testvéri szolidaritásból, hanem mert szeretem a légkört is. Csak most már nagyon szeretném legyőzni az angol beszéddel kapcsolatos problémáimat. Aki ismer személyesen, az tudja, hogy néha akadozó a beszédem, és most, hogy beleégett az agyamba, hogy nem tudom úgy kifejezni magam, ahogy ideális esetben tenném, ez még jobban gátol a beszédben. Történik néha ugyanis, hogy jönnek érdeklődni. Ma is volt egy kínai pár 3-4 éves kisgyerekükkel, hát az apának a beszéde… Nem szavakból, hanem betűkből próbáltam meg kirakni, hogy mit is akart mondani, annyira csúnyán és értetlenül beszélt angolul. De egészen jól sikerült kivágni magam. Az szokott lenni, hogy igazából tökéletesen értem, hogy mit mondanak nekem, de bennem van az a gát, hogy rosszul hallom, vagy értem, és az elhangzott mondatok 95%-át vissza szoktam kérdezni. Ezek döntő többségében beigazolódik, hogy elsőre is jól értettem, amit mondanak nekem.

Ez az egy hetes nyári iskola volt a próba, és úgy tűnik, sikeres volt, mivel 15-en voltak. Aztán meg lehet fejelni az egy hetes szünidőkre is hasonló foglalkozásokkal. Bár megmondom őszintén, kicsit szkeptikusan olvastam, amikor láttam, hogy Facebook-on kiírták, hogy egész nyáron nyitva lesznek. Ezt azért látom problémásnak, mert nagyon sokat dolgoznak (ezért is örültem, hogy több feladatot kaphattam, így tudok segíteni rajtuk), és ugyan értem, hogy tartani kell a frontot, de kellene egy kb. 2 hetes szünet pihenésre, lazításra. És szerintem a diákoknak (már nem tudom, hogy hívjam őket) sem okozna gondot, ha mondjuk két hétig nem járnának órára. Utána újult erővel újra lehet kezdeni.

És miután van elfoglaltságom, ezért úgy döntöttem, hogy felhagyok a munkakereséssel. Lehet nem tisztelni érte, de meguntam az örökös sikertelen próbálkozásokat, csak egy állásinterjú sikerült, ott is világosabb volt a napnál, hogy alkalmatlan vagyok arra a munkára. A másik (és ez a fő) ok, pedig hogy átgondoltam az egész helyzetemet, mert nem tartottam normálisnak, hogy az életszemléletemtől eltérően több változást is frusztrációval éltem meg. Aztán rájöttem, hogy ez azért van, mert nem lelkesedéssel jöttem ki Angliába, hanem hogy próbáljuk meg, hátha lesz valami. Hát így meg hiányzott az a tűz, ami segített volna átlendíteni a nehézségeken, hiszen nem volt valódi akarat az egész mögött. És így, hogy nincs valódi akaratom elhelyezkedni a brit munka világában, így – bár nagyon durván hangzik – időpocsékolásnak tartom, hogy munkát keressek. Majd otthon… Még az a nagy szerencse, hogy azért van mit csinálni és tényleg szeretem, és bár novemberben hazamegyek, néha felmerül az, hogy jövő januárban visszajönni, de igen nagy esélyt látok arra, hogy akkor is úgy fogok gondolkodni, mint most, hogy csak akkor jövök vissza, ha nővérem tud annyi munkát adni az iskola körül, hogy minimálbéren teljesen ki tudjon fizetni, és akkor itt lesz saját életem. Viszont ha tényleg ennyire be fognak indulni a dolgok, akkor egyáltalán nem képtelenség.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azóta vagyok sokkal nyugodtabb, amióta megvettük a repülőjegyet hazafelé. Ugyanis így úgy érzem, hogy meglett a választás szabadsága, hogy hazamehetek, de mivel olyan olcsó volt a repülőjegy, ezért ha nagyon összejönnek a dolgok, akkor nem lenne nagy veszteség itt maradni. Amikor márciusban megtudtam, hogy kijövök, akkor átgondoltam magamban, hogy miért is lenne hasznos idejönni, van néhány pont, amiben szeretnék fejlődni, és érdekes, hogy ezek sorra megtörténnek. Alapvetően olyan dolgok ezek, amik egy átlag ember nehezebben old meg (miután érzelmi fejlődésről van szó, és itt is tapasztalom, hogy nincsenek megtanítva az emberek arra, hogyan kezeljék jól a lelki gondjaikat), nekem is több mindenen nehezemre esett túljutni, de mivel ezekben akartam fejlődni, ezért sokkal könnyebben vettem az akadályokat, mert elfogadtam, hogy a fájdalom a fejlődés része, és megtanultam hagyni, hogy fájjon. Ha kijött belőlem, utána mindent sokkal jobbnak látok, újult erővel nézek előre. És azt érzem, hogy ezekkel majd hazatérve könnyebb lesz az életem Magyarországon.