Kicsit megszaladtam a kilencessel a címben, és majdnem a 18000 évvel későbbi adásról kezdtem el írni. ^^’ De a lényeg. Hát, levetíti az M3 az 1999-es Játék Határok Nélkült is. Soha nem felejtem el, hogy annak idején mennyire csalódott voltam. Már önmagában amiatt is, hogy csak 6 csapat volt. Ez nekem már azt jelezte elő, hogy valami baj van. Bár akkoriban nem láttam az 1996-osat, ezért nem tudtam, hogy nem az ezredforduló előtti évi az első, melyben 6 csapat volt csak. Ugye 1997-től kezdtem el nézni, és ahhoz képest kevésnek tűnt a hat csapat, olyan lassú volt, de ami még érdekesebb, hogy úgy tűnik, hogy nem nagyon maradtak meg bennem az újdonságok, ugyanis nemhogy totál elfelejtettem, hogy nem egy, hanem két csapat maradt ki egyszerre, hanem még be sem ugrott, hogy esetleg volt ilyen. És egyszerre ketten játszottak fonaljátékot. Ez azért rossz, mert azokban a játékban, ahol kimaradtak, ott csak négyen játszottak, így 4 ponttal gazdagodott a játék győztese. Még az a szerencse, hogy jokerezni csak akkor lehet, amikor mind a hatan játszanak, így azért meg lehet ugrani pontok tekintetében, de hogy 50-55 ponttal lehet nyerni, az nagyon kevés. De van egy érdekes pontja az 1999-es játékoknak. Ennek akkoriban nagyon haragudtam, de mostani fejjel nagyon jónak tartom. Ugyanis az eredménytábla háttérzenéje szignifikánsan megváltozott, olyannyira, hogy nem is emlékeztet az előző évek hangulatos zenéire. De mostanra azt mondom, hogy nagyon tetszik, mert konkrétan a Nintendo 64-es Mario Party játékok zenéire emlékeztetnek. És akár egyéb gondolatokra is alapot adhat, mivel az első Mario Party 1999 elején jelent meg, így lehet tovább gondolni, hogy mivel a MP is sokban hasonlít a Játék Határok Nélkül szellemiségéhez, ezért találtak ki hozzá hasonló zenét.

De annak idején éreztem, hogy valami nincs rendben, és hogy ebben a formában nem mehet tovább a játék. És megmondom őszintén nem is csodálkoztam rajta 2000-ben, hogy nincsenek új adások. Annyira nem volt rossz, de ezt élveztem a legkevésbé, konkrétan majdnem elaludtam. Most még csak az első adás volt, de szinte biztos, hogy az 1999-es lesz a sereghajtó az eddigi hét évből. De ezek adásait is megőrzöm magamnak az örökkévalóságig. És most már 100%-osan biztos vagyok valamiben:

1997-ES JÁTÉK HATÁROK NÉLKÜL MINDENEK FELETT!!!

Magasan a legjobb. De ezeket az adásokat majd otthon fogom nézni novemberben, mert tényleg annyira különleges számomra az 1997-es adások, ennél érzem a legjobban, hogy visszamegyek abba az időbe. És ez szent és sérthetetlen, ezt csak magyar közegben lehet elérni.