Archive for október, 2014


Kísérlet a sakkozásra


Nem akármilyen sakktábla került az iskolába, fémből volt a tábla is, a figurák egyik fele aranyozott, a másik pedig ezüstözött volt. Nem kérdeztem rá, honnan került oda, de jól megnéztem magamnak, és amint lehetőségem volt, kipróbáltam. Legalább 15 éve nem sakkoztam, és ugyan nem jósoltam magamnak nagy jövőt, de azért tettem egy próbát. Az egyik sráccal játszottam. Közben alig bírtam megállni, hogy ne nevessek magamban, amikor mondták körülöttem, hogy “Chess”. Egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy magyar hangzása kissé explicit. De nem ezért veszítettem, hanem mert ennyire nincs érzékem hozzá. Ez az már az a kategória, amikor már nem az volt a baj, hogy vesztettem, hanem hogy tálcán kínáltam neki a győzelmet. Nem egyszer fordult elő, hogy annyi sütnivalóm sem volt, hogy legalább azt átgondoljam, hogy ha odalépek, az ellenfelem kiüthet. Az egész játék maximum 15 percig tartott. Ezt inkább oda vezetem vissza, hogy több tekintetben annyira egyszerű gondolkodásom van, hogy néha ilyet nem tudok átgondolni. Ugyanakkor arra jutottam magamban, hogy ha lenne valaki, akivel folyamatosan játszhatnék, akkor beletanulnék, és a gondolkodásom is fejlődne. 28 év ide vagy oda, valamiben én is nagyon gyenge vagyok. Ha lenne valaki akivel szívesen játszanék, akkor szívesen tanulnék. A másik gyengeségem, amit szívesen legyőznék, az a közönség előtt való beszéd. Az angol tanfolyamon volt egy feladat, négyes csoportban kellett egy általunk elképzelt éttermet megtervezni, majd ezt előadni. Izgatottan vártam a részemet, de ugyanakkor féltem, hogy fel fogok sülni. Valamennyire felsültem, de senki nem gúnyolódott és nevetett miatta, de tudtam, hogy fejlődni kell. Csak sajnos nincs rá lehetőség.

Csak az első két kötetről tudtam, hogy megjelent hivatalosan, a többi elég érdekes. A Harry Potter hangoskönyvről írok, most hallgatom a 3. kötetet. Ettől kezdve a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége megbízásából készült el. Egyáltalán nem rossz, “az Azkabani fogoly”-t Romoda Klára olvassa fel, és tetszik a beszédstílusa. Gondolom, hogy nem színésznő, mivel most hallok róla először, ehhez képest szépen olvassa fel a könyvet, a probléma a kivitelezéssel van. Ugyanis csak kazettára vették fel, így a digitalizálás problémás, de ami még szembetűnőbb, hogy a bakikat nem javították ki. Többször is mintha dadogna a felolvasó, szinte olyan, mintha Mógus professzor beszélne. Ennél sokkal zavaróbb néhány angol név kiejtése. Néhányat jól mond, de az olyanokat, mint “Vezli” vagy “Gránger” kriminálisan rosszul. Az utómunka hiánya is hallatszik (néha megakad a felolvasó), de mivel nagyon tetszik, ahogy nő felolvassa a szöveget, ezért ezektől el tudok tekinteni. Nem akarja nagyon imitálni a szereplők hangját, olyan, mintha egy anya esti mesét olvasna a gyerekének. Kellemes a hangja, nagyon.

Heti edzés és magyar zene


Ha lehet, ma még annál is családiasabb hangulatú volt az eheti Kung Fu edzés, ugyanis csak ketten voltunk a kínai sráccal. Illetve később csatlakozott egy lány, de ő eredetileg San Shou-ra akart volna jönni, csak eltévesztette az időpontot, így csatlakozott hozzánk. Remélhetőleg nem bánja, hogy tévedett, járjon heti szinten. A felnőtt edzéseken ezen túl a formák gyakorlása mellett mindig lesznek gyakorlatok arra, hogyan szabaduljunk ki fogságból. Mint megtudtam, ezek a mozdulatok a legerősebb kézszorítások esetén is hatásosak, hiszen ezeknek az a céljuk, hogy a lehető legkisebb fizikai erő kifejtése mellett a lehető legnagyobb hatást érjük el. Hiszen ahogy írtam régebben, a távol-keleti küzdősportoknak az a lényegük, hogy a belső energiáidat használjuk fel, így erősebb támadásokra vagyunk képesek, mintha a fizikai erőnket használnánk. És hogy mennyire nem szükséges izom a Kung Fu edzésre, jól példázza az is, hogy jár egy pár fizikailag jobban kigyúrt fiatal (bár azt hiszem, hogy ezt is írtam) edzésekre, és bizony nem is csinálják annyira jól, mert az izomerejüket használják fel. Ez például abban nyilvánul meg, hogy a válluk felemelkedik, mert oda helyezik az energiáikat, így viszont a karjuk erőtlen marad. Ezért is van az, hogy a mozdulatsoruk nagyon furcsán néz ki. Viszont, akiknek nincs annyi erejük, azok tényleg csak a belső energiáikkal fejlődnek, így a mozgásuk sokkal szebb. Persze ehhez formálni kell a tudatot, hiszen aki másfajta edzésekre járt, és annak köszönhetően tettek szert nagy fizikai erőre, náluk érthető, hogy szinte ösztönösen jön, hogy onnan merítsenek erőt, ahonnan eddig is.

Az utóbbi időkben ismét a magyar zenék felé orientálódtam, köszönhetően annak, hogy teljessé tettem a Skorpió zenei gyűjteményemet flac-ban. Mivel nem jelent az összes albumuk CD-n, ezért csak egyféle módon lehetett ezt megtenni: Ha megvásároljuk a Hungaroton weboldaláról a zenéket. A kiadó egy ideje ugyanis digitális formában teszi elérhetővé a náluk kiadott lemezeket. Valaki más jóvoltából elérhető lett a “Kelj fel” album veszteségmentesen, így osztottam, szoroztam, két album hiányzott a gyűjtemény teljessé tételéhez:

  • Gyere velem
  • Azt beszéli már az egész város

Miután az azt beszéli már az egész város album a kedvencem a Skorpiótól, ezért úgy döntöttem, hogy beadom a derekam, és megszakítva “digitális formában nem vásárolok zenét” szokásomat, megvettem. De nem ám az egész albumot, ugyanis a Hungaroton árszabása rettenetesen idétlen. Egy dal letöltése flac-ban 289 forint, az egész album pedig 2899 forint, de az album csak 9 dalból áll… Valószínűleg a kiadó is tudja, hogy nem megfelelő az album árszabása, az ilyen eseteket úgy oldják meg, hogy egy bizonyos dalt csak albummal értékesítenek. Itt az a szerencsés eset állt elő, hogy a “Ne félj” dalt adják csak albummal, ami viszont rajta van a Skorpió 1973-1993 válogatásalbumon, ami már nekem be van rippelve CD-ről, és a címadó dal is rajta van, így csak 7 dalt kellett külön leszedni, így kb. 1000 forinttal lett kevesebb számomra az egész album. Legalább annyi esze lehetett volna a kiadó cégnek, hogy egy olyan dalt tesznek csak albummal elérhetővé, ami csak azon a lemezen hallható, és akkor ne adj isten, az én eszemen is túljártak volna. De maga a mentalitás az, ami nem tetszik: Nem vagyunk hajlandóak csak azért olcsóbban adni egy lemezt, mert kevesebb dal van rajta, ezért egy-egy dalt nem adunk oda csak úgy. Ez valószínűleg a CD-ről visszamaradt gondolkodás, hiszen egy lemez sem volt csak azért olcsóbb, mert kevesebb dal volt rajta, és ezt nem akarják a digitális letöltéssel sem megváltoztatni.

A Gyere velem album viszont ellenpélda, ugyanis az albumon eredetileg 10 dal van, viszont rátették a Boszporusz partján című dalt is, ami az albumot promotáló kislemezen jelent meg eredetileg, és az összesen 11 dalra alkalmazták azt az árszabást, amit az Azt beszéli már az egész város albumon. Ebből a szempontból meg sokkal jobb az összkép, és ha már csak ez az album hiányzik, akkor megveszem ezt is. Meghallgatom, de annyira nem szeretem. Az aranyalbum 1973-1983-on meg mivel nincs új dal, ezért a korábbi albumokról hoztam össze az azon szereplő dalokat, így újabb albummal lettem gazdagabb. Így sikerült teljessé tenni a digitális gyűjteményt. Flac-ban 3,56 GByte, míg 320 kbps mp3-ban 1,09 GByte-ot tesznek ki. Úgyhogy örvendve vagyok, és így megint jobban elmerültem azokban a magyar zenékben, amiket szeretek, így az LGT és Zorán is előtérbe került. De még a Skorpióról: Továbbra is az a véleményem róluk, amit 1-2 éve írtam, hogy amit Frenreisz Károly csinált zeneileg (az LGT első 2 albumán is) az világszínvonalú, ha csak erre alapozunk, akkor az együttes sokkal többet érdemelt volna, viszont szerintem pont a szövegek miatt nem lett akkora jelentősége  a csapatnak az utókorra, mint például a fentebb felsorolt LGT-nek vagy Zoránnak. Azt már korábban is írtam, hogy egyetértek azokkal a kritikákkal, hogy a szövegeik igencsak hagynak kívánnivaló maga után. De érdekes, hogy inkább most kezdett el zavarni, hogy például a Vezess át az éjszakán és a Kelj fel jóember dalokban sorokat, versszakokat a végtelenségig ismétel, gyerekként ez egyáltalán nem foglalkoztatott. Ugyanakkor, ha megnézek egy Frenreisz Károly interjút, akkor odajutok magamban, hogy tőle nem is kell többet várni, ez ő maga. Amiket mond, és ahogy beszél, nem tűnik nekem olyan embernek, akiből mély érzelmek törnek elő. Ezt lehet érezni annak ellenére, hogy valaki egyébként teljesen normálisan nyilatkozik, de például Presser Gábor vagy Zorán teljesen más. Frenreisz Károly ilyen, ő így egyéniség, és így alkotott maradandót a Skorpióval. Bár nem annyira a nagyvilágnak, hiszen a rádiók legtöbbször két dalt játszanak az együttestől: Így szólt hozzám a dédapám és az Azt beszéli már az egész város, míg más rock együttesektől többet. Erre mondom azt, hogy bár szövegileg tényleg problémás (legtöbb esetben, mert azért van egy-két nagyon jó szövegük), de mégis többet érdemeltek volna. Több olyan kritikát is olvastam, hogy ha egy nagyon jó szövegíró írt volna az együttesnek szövegeket, sokkal jobb lett volna. Én ebben kételkedek, és pont a frontember egyénisége miatt. Mert írhat például Sztevanovity Dusán olyan kaliberű szövegeket az együttesnek, amilyeneket még testvérének sem, de ha nem igazodik az énekes stílusához, akkor nem tudja jól előadni, és hiába teljesít a szöveg versként világszínvonalút, ha az előadásmód nagyot csorbít rajta. Ezért gondolom azt, hogy a Skorpió úgy jó, ahogy van. Tőlük nem kell többet várni.

És máris jelentkezett a hatás a Last.fm profilomon, ugyanis az eddig oly sokáig 8. helyen álló Ohmi Tomoe helyére az LGT került.

LGT8Egyébként is akarom erősíteni a magyar zenei vonalat a profilomban, ezzel is jelezni, hogy örök érvényűek nálam. A másik meg az, hogy ha magát a zenét nézem, akármennyire is szeretem Ohmi Tomoe dalait, de korántsem annyira jelentősek, mint az LGT, úgyhogy  a változtatás nem volt kérdés. A Skorpió sincs messze a nyolcas listától, de ahhoz, hogy mind a ketten fent maradjanak, ahhoz Yonekura Chihirónak kell áldozatot mutatni. Most egyelőre ennyi van.

Harry Potter hangoskönyv


Harry Potter 1 hangoskönyvNem, nem vettem meg, csupán “segédprogram”nak köszönhetően elérhetővé vált számomra. Néhány hete voltunk a Kung Fu iskolával Birkenhead-ben a vakok és gyengénlátók intézetében Kung Fu órát tartani gyerekeknek, és ismét Kung Fu pandának öltöztem. És amikor végeztem a részemmel, szétnéztem egy kicsit az intézetben, és többek között egy rakat hangoskönyvet láttam CD-n és kazettán egyaránt. Ekkor jutott eszembe a Harry Potter. Kerestem, de nem találtam. Nyilván nem pakolásztam, csak amiket lehetőségem volt megnézni. De erről jutott az eszembe, hogy már annak idején is tudtam arról, hogy megjelent nálunk Harry Potter hangoskönyv, és igencsak meglepődtem azon, hogy Kern András olvassa fel őket. Nem tudtam elképzelni, hogy ő benne lenne ebben a világban, és mivel távolinak éreztem őt ettől, nem is gondoltam, hogy jól olvassa fel. Ugyanakkor eszembe jutott az is, hogy amikor szerepel a Heti Hetesben, és “elfog” egy levelet, akkor mindig élethűen utánozza az adott embert hangjával, vagy a helyzetet, és reméltem, hogy ez fog dominálni, így adtam neki egy esélyt. Hát, kettősre sikeredett. A felolvasós részek nagyon jók, amikor meséli a történetet, szinte úgy mondja, mintha egy vele történt esetet mesélne el élethűen. Viszont amikor valamelyik szereplő hangját utánozza, azok nem mindig jók. Igyekeztem elvonatkoztatni a magyar szinkrontól (ami nekem nagyon tetszik), és még ennek fényében sem találtam igazinak. Például amikor Harry elmegy az abszol útra vásárolni Hagriddal, néhány gyerek csodálja a Nimbus 2000-est, úgy mondja, hogy “akarok én is egy ilyet”, mintha panaszkodna valakinek, hogy mondjuk az ő gyereke állandóan hajtogatja, és nagyon unja, és nem azzal a gyermeki rácsodálkozással. Nem éli bele magát a gyerek lelkesedésébe. Meg az elején nagyon megrökönyödtem azon, hogy utánozza Ron Weasley hangját, aztán végiggondoltam magamban, és rájöttem, hogy logikus, ha elvonatkoztatok a filmtől, mert Ron tényleg olyan karakter, aki kicsit szerencsétlen, anyámasszony katonája, helyzeteket esetlenül old meg, és valószínűleg úgy akarták visszaadni a hangban ezt a jellemet, hogy külseje is visszaadja ezt az esetlenséget, ebből a szempontból meg jól adja vissza ezt a hangjával. Akit viszont nagyon eltaláltak, az Dobby. Majdnem vegigröhögtem az egészet, de teljesen pozitívan, mert annyira jól visszaadja a karaktert hangjával, hogy akár filmbéli manó szinkronhangja is lehetne. Majdhogy nem jobb is lett, mint a filmbéli hang. Igen, az első köteten már túl vagyok, most hallgatom a másodikat. Végigmegyek mind a héten. Csak az első két kötetet mondja fel Kern András, de többit más, nem is tudom hirtelen, hogy ki. Remélem, hogy legalább ezt a színvonalat hozzák. Mert végig lehet hallgatni, csak néhány hang nagyon furcsa lett.

A másik fél


Múlt héten írtam, hogy csak az egyik CD érkezett meg abból a kettőből, amit rendeltem, ma megjött a másik is: Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari. Ezzel is nagy boldogság van, ezt a dalt is szeretem. Amúgy ez a negyedik olyan japán kislemezem, mely nem került fel az Oricon chartra. Nagyon keveset szállíthattak le belőle, és ilyenkor megfordul a fejemben, hogy végül is minek írnak zenét, ha nem terjesztik el széles körben? Hiszen nem azért ír valaki zenét és énekel, hogy minél többen megismerjék? Ez az egész Okui Masami, evolution dolog részint a rossz üzletpolitika miatt veszett el, titoknak meg nem vagyok tudója, csak az lehet, hogy a folyamatosan csökkenő lemezeladások okoztak problémát. De nem akarok még egyszer ebbe belemenni, elemezgettem már egy párszor. Mostani fejemmel inkább az zavar, hogy az ilyen jó zenékkel vajon mi lesz? Elvész a semmibe. Na de ezért vannak a rajongók, hogy valamennyire életben tartsuk őket, és vigyük a hírét. Meg az internet, hogy minél több helyen legyen híre, minél többen tudjanak róla. Az átlagember olyan sok helyen nem tudja saját erejéből megjelentetni, de mindent meg kell tenni, hogy minél szélesebb körben tegye ismertté azt a zenét, amit szeret.

És a két CD együtt:

Sírhatnékom támad a gyönyörűségtől. Nem elég, hogy mind a kettő zenéje fantasztikus, de a borító is nagyon tetszetős. Mind a két dal szomorú lírai, de másról szólnak:

Okui Masami: Melted Snow: Fuyu no Rondo PC játék opening dala. Ez is az a tipikus Visual Novel, ami szerelmeskedős, talán többet is mutatnak a kelleténél, amúgy valami téli, karácsonyi történet. Ez a dal szomorúbb. Pontosan nem tudom, hogy miről szól a szöveg, csak az általam ismert szavakból tudom nagyjából kikövetkeztetni, hogy mi is lehet. Meg hangulatból próbálok rájönni, hogy mi lehet. Mivel karácsony a legszebb ünnep, mivel a szeretetről szól, ugyanakkor a legkegyetlenebb is, mivel belénk sulykolták, hogy a szeretet ünnepe, ezért az ember ekkor szokott rájönni, hogy azok, akik körülveszik, nem szeretik igazán. És akkor ne is beszéljünk azokról, akik egyedül ünneplik a karácsonyt. Meg persze jobban érezzük bizonyos emberek hiányát. Leginkább ezt érzem a dalban. Bár a cím utalhat arra, hogy a szívében levő hó olvad, tehát feldolgozza magában a lelki problémát. A dalt hallgatva el is tudom képzelni, hogy olyan szöveget írjak hozzá magyarul, ami a probléma felismerésétől elmegy egészen a megoldásig. Olyan dalszöveg nem is nagyon van, ami egy teljes utat megtesz. Ez a dal pedig van olyan komoly, hogy ilyen szövege legyen.

Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari: Ez a dal is lírai ballada, de koránt sem annyira szomorú, mint a másik dal. Ennek azt hiszem, hogy megtaláltam az angol fordítását. Valami olyasmiről szól, hogy van valaki, akit szeret, eléggé zárkózott, és szeretné megnyitni őt. Kedves, ártatlan énekstílus, a dal nem olyan, hogy teljes történetet írnék dalszöveg formájában rá. Ez a dal inkább a karácsony meghitt oldalát mutatja, olyan vidáman vágyakozó. Ugyan tudom, hogy a cím Téli Napraforgót jelent a címe, de valamiért mindig a Téli Harangvirág jut róla eszembe, hogy miért, nem tudom. De a legviccesebb az volt, amikor Romajival beírtam a címet a Google fordítóba, de  az angol volt beállítva, ezért egy pillanatra “Fuyu nem Himawari” fordítást láttam. Ezen elmosolyodtam, a tél valóban nem napraforgó.


Először bagszival beszélgettem róla, illetve mivel ő láttam előbb (nekem magyar TV-nek nem lévén), ezért ő mondta a véleményét. Csupa rosszat. Jaj, mi lesz itt még? Mindenesetre megfogadtam magamban, hogy nem fogom elhinni, amit mond, hanem saját szememmel győződök meg róla. Szerencsére egy-két dolgot nem magyarázott el elég részletesen, így az összkép egy kicsivel jobb, de amúgy a félelmeim java része beigazolódott, amit ebben a blogpostban írtam, és hát igaza is volt. És sajnos tényleg senki nem tudja (mondjuk én is csak onnan, hogy alaposan utánanéztem), hogy miről van szó, magyar nyelven nagyon jól össze van foglalva a wikipédián. A lényeg: A ’90-es évek-béli Jeux Sans Frontiéres már nincs, ez egy más műsor, hozzá hasonló, csak a franchise ugyanaz, ezért mehet nálunk Játék határok nélkül címen. Ez ugyanakkor félig becsapás a köztévétől, mert aki nem tudja, hogy mi a helyzet, joggal várhatja, hogy ugyanazt lássuk, mint annak idején, de ez csak hasonló. És sajnos, ahogy féltem tőle, tényleg másra helyezik a hangsúlyt. Elmaradnak a jó városbemutató filmek, helyette azt kell hallgatni, milyen keményen küzdöttek a magyarok. Ez az egész sajnos csak arról szól, hogy a közmédia azt mutassa, hogy milyen kemények a magyarok, így akarnak szemléletet formálni. Alapvetően nem szeretek politizálni, de ez azóta van erősen jelen az állami televízióban, amióta a jelenlegi politikai kormány van hatalmon. Ez egy érdekes figyelemelterelési módszer a valódi problémáktól, ezért is van többek között az, hogy ennyire nagy feneket kerítenek az Eurovíziós dalfesztiválnak, mint eddig bármikor, és dicsérnek agyon olyanokat, akiknél én már (még ha gondolatban is, de) kikapcsoltam a TV-t, mert azt kell mutatni, hogy mi magyarok mennyire jók vagyunk. És sajnos ugyanezt alkalmazzák a Játék határok nélkül adásaiban is. Érdekes, a régi JSF-ben nem kellett ilyen jellegű “országimázs”-építés, hogy elhiggyem, hogy igen, mi magyarok tudunk ilyenek lenni, ez az a bizonyos magyar virtus, meg ami miatt annyira féltek a magyarok nyilaitól a történelemben. Ott egyszerűen csak játszottak, küzdöttek, és örültem az eredményüknek.

Ez az élő bikás dolog meg… Erről eszembe jutott az 1999-es évi Játék határok nélkül 7. fordulója, amikor is a fonaljátékban két játékos öltött bikajelmezt, és az ellenfél csapat egyik lánytagja, mint torreádor tapasztja a bika hátára a tapadókorongokat. Na az vicces volt, amikor ők harcoltak együtt. Három fordulóban rendezték meg. Az első, a magyar-olasz páros az ilyen békés volt, de utána a francia-görög és a svájci-szlovén már sokkal erőszakosabb. Már-már izgultam a lányokért, hogy nehogy bajuk legyen, amúgy egyben nagyon vicces volt. Meg a városokat (vagy akkor most országokat) bemutató filmek hiányoznak. Egyrészt lássuk, honnan jöttek, másrészt így is megismerhettük az adott város kultúráját és látnivalóit. És engem is inspirál, hogy látogassak el külföldi városokba, ha lesz rá anyagi lehetőségem. Például Máltáról már írtam korábban, hogy mennyire tetszik. Vagy ott van például Franciaországból Nevers, a Ver-vert, a várost szimbolizáló papagáj nagyon aranyos, de a város is szép. Vagy az olasz Catanzaro, vagy aki hegyvidékekre vágyik, annak ott van az északi hegyvidék, például Val Gardena Südtirol. De Görögország önmagában eladja magát.

De ez most más. A főbíró nyakából hiányzik a síp, helyette látványos kézmozdulattal, kamerába belevigyorogva kell jeleznie, hogy vége van. És persze nem Dennis Pettiaux az, hanem valami Olivier, ami még szimpatikus is lenne, el tudom képzelni, hogy a privát életben egy rendes ember. Egy valami maradt a régi: Gundel Takács Gábor beszólásai. Ő hozza a tőle megszokott színvonalat. De az, hogy a harang meggongatós párbaj játékban jó, hogy nem lökik már le egymást, az azért durva. Bár azért még számít valamit a játék, mert a bíró megbüntette az oroszokat, amikor az egyik lány túl messzire ment, hogy ő gongassa meg a harangot. De nem. Ez már nem az, mint ami régen volt. Más itt minden, ne is várjuk az eredeti hangulatot. Bár élek a gyanúperrel, ha az eredeti játékot vitték volna tovább, az is hasonló irányba ment volna el, mert hát a 15 év az csak 15 év, és sok minden változik, és mint köztudott, nem feltétlen jó irányba. Meg fogom nézni a többit is, de ezek után senki ne csodálkozzon, ha én maradok a ’90-es éveknél. Nem sok értéket lehet a jelenből felmutatni.


Hát döbbenten vettem tudomásul, hogy vége az Official Nintendo Magazine-nak. Meg is fogadtam magamban, hogy ha nem is végleg, de amíg itt leszek Angliában, addig megveszek minden számot. Nem tartott sokáig. Mondjuk vicces, mert az újságosnál nem esett le, hogy az utolsó számot fogom megvenni, szokásomhoz híven kerestem a videojátékos újságok között, megvettem, aztán már csak utólag láttam oldalt, hogy “Xmas” szám, és nem december. Egy évben ugyanis 13 szám jelent meg, mivel négyhetente jöttek ki az új számok, így a havi számozásban mindig előbb jártak. Ennek eredményeként a decemberi szám után mindig megjelent egy karácsonyi is. A novemberi szám még szeptemberben jelent meg. De a lényeg az, hogy hiába volt a címoldal aljára írva, hogy “last issue ever”, nem tűnt fel. Majd amikor otthon elkezdtem olvasni, akkor sem értettem, miért írnak olyan játékokról tesztet, ami még meg sem jelent (future reviews). A Top 100-as listát meg betudtam az új SSB páros megjelenésének. Majd aztán felmentem valamiért az újság weboldalára, már nem emlékszem, hogy miért, ott láttam először, hogy vége. Nagyon meglepődtem, majd jobban szemügyre vettem az újságot, összeállt a kép, és akkor láttam meg, mi van az aljára írva. Nekem így sokszor lassan esnek le a dolgok, többször mondta nővérem, olyan vagyok, mint a Jóbarátokból Joey. Vagy lassan esik le a tantusz, vagy teljesen félreérti a dolgokat.

Az újság tekintetében nem is azért “nem örülök” neki, mert már nem lesz Nintendós újság, hanem mert ez azt jelzi, hogy már Angliában is haldoklik a nyomtatott sajtó. Bár itt még rengeteg témában lehet különféle magazinokat kapni, de nagyon úgy tűnik, hogy ezek száma az elkövetkezendő 5 évben drasztikusan csökkenni fog. 2012 táján megszűnt az NGamer magazin (később Nintendo Gamer), most ez következik. Amúgy már lehetett sejteni, hogy nem olyan már a magazin helyzete, mint régebben, ugyanis pár éve még mindenféle apró menőségeket csomagoltak az újságok mellé, és nagyobb kartonban adták őket, de ez idővel megváltozott, már csak maga az újság jelent meg, és legtöbbször posztert, vagy Pokémon TCG-t csomagoltak mellé. És úgy tűnik, hogy most már semmi sem lesz. A Top 100-as listára visszatérve, gondolom abból, hogy mely artworkök vannak nagyban és melyekből adnak posztert, nem nehéz kitalálni, hogy mely két játék van az első két helyen. Szép, nagyon szép. Zelda OoT a második, a Mario Galaxy pedig az első. Mondjuk én speciel fordítva raktam volna ki, mert az első Super Mario Galaxy-t annyira nem bírom, a második sokkal jobb volt. Meg persze néhány játékot máshova tettem volna, de hát ez így is van rendjén, hiszen nincs az a lista, mely a világ összes emberének megfelelne.

Aztán elkezdtem átértékelni magamban az újságot ilyen 576 KByte, 576 Konzol jelentősségűre, melyeknek nagyon szeretem a régi számait olvasni, és úgy döntöttem, hogy szétnézek az eBay-en, hogy mennyire lehet kapni az Official Nintendo Magazine régi számait. Lehet, szép számmal, és nem is drága (legalábbis ahhoz képest, amire számítottam), ilyen 2-4 fontért postával elvihető egy-egy régi szám. Majd szépen lassan elkezdem bepótolni őket. Innen tudtam meg egyébként, hogy nagyjából 1992. októberében jelenhetett meg az első szám, mert novemberit, decemberit, valaki második és harmadik számként hirdette meg. Tényleg létezett már a Nintendo hőskorától az újság. Amúgy az eredeti számozás 2006-ig ment, onnastól valamiért újra kezdték. Én eredetileg a Wii megjelenésére datáltam az új számozást, csak most láttam, hogy már 2006 nyári számok is már az új elején vannak. Gondolom, valami kiadó- vagy stábváltás lehetett az oka. Az új számozásban amúgy ez a 114. szám, tehát eddig ment az újság. A régi valami 160-ig ment, tehát összesen körülbelül 275 szám lehet. Otthon is van egy jó néhány régi szám, ezek szinte kivétel nélkül a nővérem jóvoltából lettek meg. Az első szám, ami megvan, az valami 2000. novemberi, most így hirtelen nem ugrik be, Csak az, hogy Zelda: Majora’s Mask van a címlapon. Na majd látjuk, hogy lesz, mivel nagyon szeretek újságot lapozgatni, olvasgatni, képekben elmerülni, szagolgatni (a friss nyomdaillat…), ezért én ebben is maradok régimódi, és ha tudok, igyekszek minél több régi számot beszerezni, és ez a gondolat most lelkesít.

Meg most minden boldogságom tárgya az új Okui Masami CD, amit szintén az Amazontól rendeltem ugyanattól az eladótól, akitől a Mitsu kislemezt is. Csak félig vagyok boldog, és félig üresnek látom a poharat, ugyanis vele együtt Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemezt is megrendeltem, de azt nem postázta. Volt mellette egy papír, hogy nem képes egyszerre kettőt postázni. Meg tudom bocsájtani, és még attól is el tudok tekinteni, hogy nem értem, hogy miért nem képes egyszerre postázni, nem ismerem, hogy mennek az eladónál a dolgok. De mivel ez a két kislemez párban együtt az igazi, ezért rendeltem meg őket együtt, és ezért vártam őket egyszerre. Úgy voltam vele, hogy addig nem bontom fel ezt, amíg nem jön meg a másik, de csak nem bírtam ki. Nagyon szeretem, csodálatosan szép karácsonyi lassú zene. Amúgy ez az a dal, amire mondta nekem Tukeinon, hogy ha megtanulnám, indulhatnék vele karaoke versenyre. Még megtörténhet. Különben több éve tervezem, hogy a Melted Snow és az Ohmi Tomoe kislemezeket karácsonyra megveszem. Minden évben elterveztem, aztán jött az október, november, december, a lehetőség meg elszállt. De most van. Vele együtt boldogság is van. Van egy érdekes hangulata az evolution kiadású Okui Masami albumoknak, kislemezeknek, erre ez a gyűjteménykép világított rá. Ezek mind az énekesnő saját kiadója gondozásában megjelent albumok és kislemezek, és olyan érzésem volt, mintha ezeket a kiadványokat nemcsak az köti össze, hogy azonos az előadójuk, hanem … nehéz értelmesen úgy szavakkal elmagyarázni, hogy ne tűnjön hülyeségnek. Az a lényeg, hogy minden egyes Okui Masami kiadás egy hatalmas kincs, és folyamatosan, amint lehetőségem lesz, beszerzem az albumait és kislemezeit, hogy a gyűjtemény teljes legyen.

Valaki keresett a blogban eladó Marie figurát a Macskarisztokratákból felnőtteknek. Aki egészségesen gyereklelkű, annak tárháza végtelen, de én szívesebben vennék Berliozzal kapcsolatosan valami figurát, jelezve, hogy nekem ő a kedvencem. Csak ez a fajta gyűjtögetés inkább a lányok privilégiuma, nekik meg erre csak egy kislány macska felel meg, úgyhogy én kiestem ebből a szórásból.


A héten beindították a Kung Fu iskolában az új órarendet, ami részemről annyi változással jár, hogy a csütörtöki edzés átkerült szerdára. Ugyanis külön lettek választva a gyerekek és a felnőttek, és a gyerekek maradtak csütörtökre, mi pedig átjöttünk szerdára. Hát, nagyon meglátszik, hogy gyerekek járnak döntő többségében, a felnőtt edzésen ugyanis csak négyen voltunk. Nővéremék más okok miatt gondolom nem lelkesek érte (bár erre még lehet mondani, hogy most kezdtük), de hogy ilyen jó órában soha nem volt részem, az is egyszer tény. Szerintem mindenki ismeri a kis csoportos foglalkozások előnyeit: Oldottabb hangulat, jobban odafigyel az edző (jelen esetben Huicong) az egyénekre. És jobban mondta, hogy az adott gyakorlatot így és így kell csinálni, ezzel együtt jött a felismerés, hogy ja… Ha ezt így csinálom, nem is olyan egyszerű. Én is jobban odafigyelek, és menőnek érzem magam, ha meg tudok csinálni egy gyakorlatot. És végre új dolgot is tanultunk! Persze nem haszontalan a shaolin formát (vagy hogy mondják magyarul) gyakorolni, de a változatosság gyönyörködtet. Különböző fogásokat kezdtünk el gyakorolni, hogyan szabadulhatunk eredményesen egy hirtelen jött támadásból. Ezeket elsősorban San Shou-n oktatják, de jól jön ide is, nem árt tudni őket. Egy kínai sráccal gyakoroltam párban, ilyen vak vezet világtalant elv alapján. Amikor Huicong nem mutatta nekünk a kézmozdulatot egyénileg, akkor ment egy darabig nélküle, de utána már csak elszórakoztuk az egészet amíg nem tért vissza. Egy kicsit azért elgondolkodtam azon, hogy ezek tényleg mind szépek és jók, de mi van akkor, ha egy olyan erős egyén támad meg minket, akinél örülhetünk, ha egyáltalán nem töri ripityára a csontunkat. Vagy ha nem számít, hogy milyen erősen fog le minket, mert ezek biztos fogások, akkor semmi baj. Mindenesetre nagyon örültem ennek az órának. A szombati menetrend marad, mivel akkor felnőttek és gyerekek együtt vannak, és megmondom őszintén, örülök, hogy pont a csütörtöki lett külön választva, mert kevesen járnak mindkét alkalommal egy héten, és a szombati csoport jobb. Nem hittem el, hogy néha fegyelmezni kell a gyerekeket. Eddig én csak örülök a változásoknak, és bízok abban, hogy majd jönnek többen is.

Az angol nyelviskola is elég jól megy. Már itt is meg lehet tapasztalni, hogy valóban vannak különbségek angol is magyar oktatási rendszer és elmélet között. Itt jobban odafigyelnek magára az egyénre és a tanulási módszereire. Volt egy amolyan “tutorial” elbeszélgetés a tanárral, akihez lehet fordulni, amikor is mindenkivel egyénileg elbeszélget, hogy kinek mi a célja ezzel a nyelviskolával, hogyan tudja azt elérni, mik a múltbéli tanulási módszerei, mennyire jöttek be, és ilyenek. Ez tetszik, mondta is a tanár, hogy mindenki egyéniség, és mindenki más módszerrel jut el a céljáig. Effektíve a tanárok is szimpatikusak, és abból a szempontból érdekes, hogy mivel ugye az ismeretlen szavakat nem tudja elmondani mindenkinek a saját nyelvén, ezért körülírja. Ez is érdekessé teszi, bizonyos szavakat hogyan lehet körülírni angolul. Voltak közmondások, szólások. Például macskát a galambok közé engedni azt jelenti, hogy szándékosan megzavar egy addig jól menő dolgot. Vagy még egy macskás: Kijön a macska a táskából = Kibújik a szög a zsákból. Meg akik ugyanabból az énekkönyvből énekelnek, azok mind egy követ fújnak. És hasonlók, most ezek jutottak eszembe. Meg sok az interaktív, párban dolgozós, beszélgetős feladat. Jobban kíváncsiak arra, hogyan gondolkodunk. Úgyhogy örülök ennek a tanfolyamnak, akár itt maradok Angliában, akár hazamegyek, csak a hasznomra válik.


Az előző blogpost második felében tőlem szokatlanul durván fejeztem ki negatív véleményemet. Alapvetően tényleg olyan jellem vagyok, aki a pozitív dolgokat szereti kiemelni, de hát én is emberből vagyok, és sajnos én is láthatok olyat, vagy bármi, ami ilyen negatív érzelmeket vált ki belőlem. És ezekre nehéz nem odafigyelni, amikor olyan “körben” történik ez, amit nagyon szeretek. Na de szerencsére sok jó dolgot el lehet mondani az 1996-os Játék határok nélkülről. A városok bemutatkozó filmjei alatt zene szokott menni, és a szlovének bemutatkozófilmjének zenéje valami csodaszép. Kellemes, lágy, már-már andalító. Azt nem tudom, hogy milyen zene ez, de a stílusból ítélve valami szláv népdal, népzene lehet, a hangzása ugyanis hasonlít Zorán: Körtánc – Kóló albumán hallható dalokra, az az album tartalmaz szláv népzenei elemeket, valamint a Koncert 2003 albumán van egy instrumentális zene Szláv népdal címen, az is valami hasonló.

Úgy tűnik, hogy kisebb jele mutatkozik annak, hogy Angliában kezd magára találni a videojátékos piac. Tegnap ugyanis új GAME üzlet nyílt Birkenhead-ben, nagyobb üzletre váltottak. Az előző eléggé kicsi volt, éppen akkora volt, hogy a játékokat praktikusan el tudták helyezni a polcokon, de az új nemhogy nagyobb lett, hanem hangulatosabb is. Külsőre így néz ki:

Központi helyen van, így többen látják, a kicsi üzlet oldalt volt. Szeretem az ilyen változásokat, de sajnos az árak nem változtak, ugyanúgy néhány fonttal drágábbak, mint máshol. Eléggé ritka, hogy egy árban van a többi üzlettel, így kijelenthetem, hogy ha a GAME-ben vásárolok, azzal részint azt a hangulatot is megvásárolok, hogy ott vásárolhattam. Lehet dönteni. Na persze az első nap csak ne menjek már üres kézzel, találtam olyat, de nem kerül extra pénzbe, és jól is jön:

Ez egy kisebb, A5-ös méretű könyv. Ahogy a képen látható, négy játékról lehet olvasni a könyvben, de koránt sem teljesek a végigjátszások, mégis azért adták normál áron, mert egy kódot tartalmaz, mellyel elérhetők digitális formában elérhetők a teljes végigjátszások. Egészen ötletes, bár könyvek tekintetében sem vagyok a digitális formátumok híve. Letölteni nem lehet őket, csupán a weboldalon lehet megnézni őket normál méretben. Nyilván illegális letöltés elleni védelem, de az a hátránya, hogy csak a weboldalról lehet elérni online, letölteni sehogy nem lehet őket, legalábbis nem ismerem a módját. De legalább teljesek a leírások, bár a Mario Kart 7 megvan könyv formájában. A New Super Mario Bros. 2-nek örülök. És mivel majd a Zeldát is tervezem majd beszerezni (nincs prioritásban, majd egyszer), majd az is jó lesz akkor.

A két nap különbség a képen nem véletlen, kétszer voltam egymás után. Akartam már első nap is képet csinálni az üzletről, csak a fényképezőgép otthon maradt. Tegnap elvittem, mert egyébként is terveztem visszamenni, ugyanis ugye írtam régebben, hogy szeretnék egy 128 GByte-os Pen Drive-ot a Játék Határok Nélkül összes műsorának. És akkor néha nézegettem, láttam, hogy van £50-ért, és ugyanígy hétfőn spontán néztem, hogy hátha, és az Argos-ban láttam egyet féláron. De amikor megnéztem a Birkenhead-i üzletükben van-e, nem volt készleten. A legközelebbi is csak Bromborough-ban van, az meg fél óra kocsival. De megnéztem péntek este is, és láttam, hogy hoztak ide is, úgyhogy másnap elmentem érte. Amúgy £67 volt az eredeti ára, és £33.33-ra volt leértékelve. Örültem neki. Így már egy helyen van az összes JSF adás. Vitrinem nincs, de nagyon fogok rá vigyázni, különleges bánásmódban lesz része.


Na, látom promotálja a közmédia az új Játék határok nélkült. Viszont az sg.hu oldalon olvasva az információkat, csalódottan vettem tudomásul, hogy nem ugyanazt fogjuk látni, mint a ’90-es években. Ugyanis nem a Jeux Sans Frontiéres játékot indítják újra, hanem az Intervilles-t. Ennek utánaolvastam, nem áll annyira messze a megszokott játékoktól, konkrétan a franchise része. Sőt ez volt a nagy előd, ugyanis az első adás még 1959-ben ment le. Ezután jött az It’s Knock Out, majd a Jeux Sans Frontiéres. Részletes információ itt olvasható, ahogy elnézem, teljesen mások a szabályok. A ponttáblázatot nézve párosával játszanak az országok, a győztes kap 1 pontot, döntetlen esetén nem kap pontot egyik ország sem, a vesztest pedig -1 ponttal büntetik, illetve az újaknál 3-1-0 pont az arány, mint a fociban. Hát, nagyon érdekes, az biztos. Esélyt mindenképpen adok a játéknak, de azt hiszem, hogy az úgy a legreálisabb, ha egyrészt nem várom a ’90-es évek hangulatát, másrészt meg biztos, hogy az új szabályok, új pontkiosztás másképp fog festeni teljesen. Azt olvastam már több helyen, hogy a játékok keményebbek, balesetveszélyesebbek lesznek, és ebből a szempontból megint félek, hogy meg fog valósulni az a félelmem, hogy 2014-ben már nem a puszta játék a lényeg, hanem a nézettség is, amit mai trendeknek megfelelően akarnak generálni. Ha észreveszem ugyanazokat, mint a néhány éve újraindított Szerencsekerék játékban, hogy “megbutították” az egészet, akkor nem fogom követni. Az egyik jel erre az élő állat. Láttam az előzetesben a bikát… több mint félek. De majd kiderül minden 2014. október 18-án 20:20-kor, már a port.hu is reklámozza az új részt.

De vajon lehet-e rosszabb az 1996-os év 1. elődöntőjénél? Még néhány hete gondoltam ki, hogy ezt az adást akkor érdemes megnézni, amikor már olyan tökéletes napod volt, hogy annál szebb már nem lehet, akkor ez majd segít leszállni a földre, és rájössz, hogy túl szép volt az egész ahhoz, hogy igaz legyen. Eléggé rosszmájúnak hangzik, ma meg is néztem még egyszer, hátha mostani fejemmel másképp gondolkodok. Ez az az ominózus adás, amit Gundel Takács Gábor helyett Márton Csaba vezetett, és gondoltam, hogy hátha… de nem. Nagyon nem. Olyannyira nem, hogy most is rácsodálkoztam, hogy lehet ennyire rosszul vezetni egy műsort? Ez a pasas egy utolsó kereskedelmi TV jósolós műsorába illik, azt a színvonalat tudja. Fájdalmas volt végighallgatni a ráadásul nagymenőzős szövegelését, bár egyszer-egyszer voltak találó beszólásai, de a nagyja siralmas. Azon meg már kínomban röhögtem, amikor már csak a magyar és a görög csapat nem használta ki a jokerét, és már az ő csapatkapitányuk maradt a pódiumon, és ilyet mond: “A többi csapatkapitány nem büfézni ment, hanem már elhasználták a jokerlehetőségüket”. Fájdalmas. Talán még a nagyon depressziós napokra ajánlom, amikor már minden mindegy. Ja, hogy ilyen létforma is lehet műsorvezető? Most mit számít. Hála istennek, nem hallottam róla utána, és a második elődöntőre ismét visszatér Gundel Takács Gábor, Márton Csabára meg mondták, hogy hangszalag-gyulladás (vagy mi a fene) miatt szünetel. Mesebeszéd, meg merem kockáztatni, hogy úgy kirúgták, hogy a lába nem érte a földet. 1996-ban még nem volt annyira igény az igénytelenségre.


Elég sokat játszottam az utóbbi időkben az új Super Smash Bros.-szal, így lássunk egy kicsit részletesebb elemzést. Tetszik, nagyon tetszik. Eddig jobbnak tartom, mint a Brawl-t, a Wii-s Smash Bros.-t mostani fejjel nem szeretem annyira. Túlságosan nagymenőre akarták csinálni, ezáltal elvesztette a spontaneitását, ami például a Melee-ben még megvan, a GameCube-osat is többre tartom a Brawl-nál. De most az új játék van fókuszban. Az új harcosok tetszenek, már néhányukról nem tudom, hogy a Kid Icarus-ból, vagy a Fire Emblem-ből vannak eredetileg, ezeket a sorozatokat nem ismerem. Viszont Little Mac-nek örültem, új főkarakter lesz nálam. PUNCH OUT!! menő játék, hősünk pedig kellőképp erős, csak nem tudom, hogy honnan a Final Smash-e, mert én nem tudok arról, hogy egy játékban is szörnnyé változott volna. Ilyen nagydarab szörnnyé változik, és ütlegel mindenkit, ahogy ér. Szoktam néha Wii Fit Trainer-rel is játszani, ő nem annyira erős. A mozdulatai a különböző jóga és izomerősítő gyakorlatokból van, ami kicsit furcsának hat, de az vicces, amikor a Napüdvözlés (Sun Salutation) jógapózt csinálja az egyik speciális támadás gyanánt, és a Nap olyan szinten viszonozza az üdvözlést, hogy megjelenik harcosunk előtt, és fegyverként felajánlja magát. Hatásos. A Final Smash-e érdekes: Az összes gyakorlat sziluettje megjelenik előtte, és azokat alkalmazza támadás gyanánt.

Azt hittem, hogy külön meg kell nyitni, de csak tüzetesebb szétnézés után jöttem rá, hogy alapból készíthetünk Mii harcost. Három alaplehetőség van: “kézi harcos” (verekedős), kardharcos és fegyveres. Nekem a kardos tetszett a legjobban, ehhez menő támadások párosulnak, és a ninja-ruha pedig csak tökéletesíti az ideális harcos képét a szememben. Így nézek ki:

HNI_0024Ez ilyen lopakodós, hátulról támadós stílus. Játék közben, ha szünetelünk, lehet képet csinálni, és ez sikeredett abban a pillanatban. Nálamnál menőbb harcost a Föld nem hordott a hátán. Amúgy egész gyorsan ráéreztem az irányításra, egy pillanatra nem is tudtam eldönteni, hogy most én fejlődtem ennyit, vagy a gépi játékosokat gyengítették meg ennyire, de többször tudtam vert helyzetből fordítani. És még rengeteg minden van. Nem is állok még készen teszt írására, mert rájöttem, hogy sokkal több tartalom van benne, mint eddig gondoltam. De majd. Addig is (és persze utána is) kiélvezem minden egyes pillanatát. Jó lesz ez, nagyon.

Komolyabb update-en ment át a Nintendo 3DS konzol menüje. Nemcsak hogy testre szabható letta menü dizájnja, hanem képeket is lehet csinálni. Eszembe jutott, hogy így a digitális gyűjteményünkről is lehet képeket készíteni. Emígyen:

HNI_0025

3DS Classics játékok

HNI_0026

Game Boy játékok I.

HNI_0027

Game Boy játékok II.

HNI_0028

Game Boy Color játékok

HNI_0029

Game Boy Advance játékok

HNI_0030

NES játékok I.

HNI_0031

NES játékok II.

HNI_0032

DSiWare játékok

Akárhogy is nézzük, nagyon belehúzott a Nintendo. A Wii U-s Super Smash Bros. is olyan extrákkal fog megjelenni 2014. december 5-én, ami nem igazán jellemző rájuk. GameCube controller adapter, Amiibók, új GameCube controller, a régiek is köthetők az adapterhez… Egyetlen rossz, hogy sajnos az adapter segítségével csak a Super Smash Bros. játszható, semelyik másik Wii U játék nem. De így is azt mondom, hogy fantasztikus, amit a Nintendo csinál, egyben nem értem, hogy miért kellett leküldeni magukat a pokolba, hogy ilyen nagyszerű ötletekkel rukkoljanak elő.

%d blogger ezt kedveli: