supermario4ever blog – 少年になりたい

Nintendo, Anime, Manga, Jpop, anison, és egy kicsit magamról is.

Út JAM Project-től a Pokémonig

Posted by supermario4ever - 2015. február 7. szombat


Matsumoto Rica (松本梨香)

Matsumoto Rica (松本梨香)

Nem rögös, de annál hangulatosabb. Ahogy írtam múlt hónapban, jól esett ismét JAM Project dalokat hallgatni, csak amikor hasonlóan pörgős dalba szerettem volna elmerülni, akkor nem éreztem semelyik iránt sem késztetést, hogy bármelyiket is hallgassam tőlük, viszont egy hirtelen jött pillanatban eszembe jutott Matsumoto Rica: OK! dala, ami szintén nagy kedvenc, és legalább annyira pörgős, mint a több JAM dal. Hihetetlen módon átjárt a hangulata, ez a dal ékes bizonyíték arra, hogy az énekesnő bizony méltó tagja volt 2008-ig az együttesnek. Az OK! a Pokémon anime 3. opening dala, és ha valaki azt hinné, hogy egy ilyen animének csak gyerekdala van, sajnos téved. Rock dal, kemény gitárszólóval, és az énekesnő akkorát énekel, mint előtte soha! Emellett még a Mezase Pokémon Master van meg digitálisan, de az OK! hirtelen arra inspirált, hogy megszerezzem Matsumoto Rica többi Pokémonos kislemezét. Nagyon nehéz volt megtalálni, meg kitalálni, hogy azon az egy helyen, ahol elérhető, hogyan tudnám megszerezni, végül LL segítségével sikerült rájönni a megoldásra. És megvan az összes kislemez digitálisan:

  • Mezase Pokémon Master
  • Rival!
  • OK!
  • Challenger!!
  • Spurt!
  • High Touch!
  • Best Wishes!
  • Yajirushi ni Natte!
Matsumoto Rica ga Utau Pokémon Song Best

Matsumoto Rica ga Utau Pokémon Song Best

Valamennyit már ismertem ezek közül a Matsumoto Rica ga Utau Pokémon Song Best albumról, melyet már korábban megszereztem. Az első helyen a Challenger!! állt, amit meg akartam szerezni, mert már az albumon felfigyeltem a hangulatára. Meghallgatva a kislemezt, totális katarzis-élmény. Titokzatos a zenéje, olyan sokat sejtető, az énekesnő stílusa is teljesen egyedi, úgyhogy szinte teljesen belezúgtam a dalba. De a többit is hallgatva elsősorban tőle egyrészt iszonyúan hangulatosak, másrészt meg ezen dalok által teljesen más érzetet kelt a Pokémon, mint olyan. Sokkal hangulatosabb, és azt érezteti, hogy felnőttként is bátran lehet foglalkozni a játéksorozattal, igazából nincs felső korhatára a játéknak. Nagyon jó hallani, hogy az énekesnő egy (Japánon túli sztereotípia által) gyerekeknek szánt animéhez legalább olyan komolyan énekelt dalokat, mintha csak a JAM Project-nek dolgozna. Az első három opening fejlődése az, amire felfigyeltem még: A Mezase Pokémon Master egyfajta bevezető, de akár kísérletező jellegűnek is lehetne mondani, mert vannak benne erősebb, rockosabb elemek, de azt gondolom, hogy nem merték nagyon elvinni, nehogy nagyon elüssön az anime hangulatától, hiszen akármennyire is lehetne jogszerű, hogy legnagyobb Pokémon mester leszek, és olyat énekel, hogy a legnagyobb rockénekeseknek is tátva marad a szájuk, azért akárhogy is nézzük, a Pokémon mégiscsak egy gyermeki világ, erre valami keményet énekelni, nem lenne jó döntés. Ehhez képest a Rival! iszonyú fejlődés. Sokkal bátrabb lett, keményebb, rockosabb, de úgy, hogy közben az énekesnő játszik a hangjával. Ezzel csempészi be azt a játékosságot, amilyen a sorozat is, hiszen mégiscsak egy videojáték adaptációról van szó. Az OK! meg már maga a csúcs. Itt már nincs kertelés, bele a közepébe, elő a kemény gitárszólóval, hadd szóljon! Aztán itt van egy szakadás, mert innentől már más is énekelt openingeket, a Challenger!! meg csak 4 évvel az OK! után jelent meg, és ez már teljesen más hangulat. De annyira a fülembe mászott már az első pillanattól, hogy most is szinte teljes hangerővel hallom a fejemben. És a másik az, hogy megint rácsodálkoztam, hogy mennyire szerteágazó a japán zene, és ahány előadó, annyiféleképpen művelik, és úgy érzem, hogy Matsumoto Rica nagyon beújított nekem. És iszonyatosan örülök neki, már pár napos hallgatás után is azt érzem, hogy mindegyik szám egyéniség, és mindegyiket másért lehet szeretni. Egyedül a High Touch! volt kicsit furcsa, az viszont tényleg gyerekesebbre sikeredett, de csakhamar megragadt annak is a hangulata. Jelen állás szerint az OK! és a Challenger!! az első számúak.

Viszont ezeken a kislemezen mások is énekelnek, mivel opening és ending single-ök, és az énekesnő csak nyitódalokat énekel. Az endingek tetszési indexének tekintetében már jóval nagyobb a szóródás. Meglepetés volt számomra, hogy KAORI is mozog a Pokés világban, Haruka (May) hangja. Tőle az Ayakashi anime ending kislemezét, a Kagaribi-t ismertem eredetileg, melynek szövegét Okui Masami írta, ezért tettem egy próbát vele. Kellemes ballada. Viszont a Spurt! kislemezen hallható tőle a Watashi, Makenai! ~Haruka no Theme~ extrém jó zenei szólója van, és az énekesnő is nagyon jót énekel, öröm hallani, hogy ennyire beleéli magát a hangulatba. Viszont van negatív pólus is, méghozzá a High Touch! kislemez B-side track-je, az Ashita wa Kitto, mely Yoshii Kanako éneke, hát csak ha nagyon muszáj, akkor hallgatom. Borzasztó az énekstílus, a zene sem fogott meg, három szóban összefoglalva vallatni lehetne vele. Viszont felmerülnek itt már olyan dalok, melyek vélhetőleg gyerekeknek szólnak inkább. Egyrészt a különböző Pokémon Ieru Kana? változatok, de a Pokémon Sandwich sem marad el sokkal tőlük hangulatban. Ami még érdekes volt, azok a Meowth (Nyasu Japánban) image dalai, az énekhang kissé bántotta a fülemet, és ezek is inkább gyerekeknek írt dalok. Bár a Hey! Pikachu meglehetősen aranyos szám. Pontosan nem ismerem még a szöveget, de olyan feelingje van, mintha Meowth bevezetné Pikachu-t az élet rejtelmeibe, aki nem győz rácsodálkozni, hogy hát így mennek itt a dolgok.

De ezekkel együtt is teljesen más hangulatvilága van így a Pokémonnak, mint az angol dalokkal. Magyarokat azért nem hozom ide, mert az megint más kategória, ugyanis az angolok már jobban éreztetik, hogy a Pokémon nem felnőtt játék, ehhez képest két olyan kvalitású énekes énekli fel magyarul a dalokat, akik előadásukkal megint csavarnak a jelentésen, hangulaton. Németh Attila musical-énekes, és a Pokémonos dalokban sem titkolja ezen jellegű énekesi kvalitásait, Fehér Adrienn meg énektanárnő, ő is lépett fel színházban, kedves, barátságos hangjával igazán üde színfoltja a daloknak. Mert amúgy másfelől innen indult a dolog, hogy ugye korábban írtam, hogy ismét rákaptam a kfn-ezésre, és bagszi felvetette a kérdést, hogy nem akarok-e Pokémonos kfn-eket csinálni? Ez akkor nem jutott az eszembe, viszont régen tervbe volt, csak félbeszakadt. Aztán nyitott lettem az ötletre. Nem azért, hogy kedvezzek neki, hanem mert tudom, hogy a Pokémon zenei világ hatalmas, és ehhez képest igencsak méltatlannak érzem, hogy csak néhány Pokés kfn van. Nos, ha ez nemcsak fellángolás lesz, hanem komolyra fordul, akkor lehet készülni arra, hogy jelentősen meg fog duzzadni a választható Pokémon dalok tárháza. Első körben a magyar Pokémonos dalok (az Utazások Johto-ba CD-n rajta van 7 dal karaoke verziója, ebből még annak idején kész lett: a Pokémon Johto, a többi 6-ot most csinálom), és aztán jönnek a japánok.

Pokémon HeartGoldÉs ha már zene, akkor elkezdtem nézegetni a játékokat is… Első lépésként konstatáltam, hogy lemerült az elem a PokéWalker-ben, így azt cseréltem benne, és magammal viszem mindenhová, és visszatértem a Pokémon HeartGold Version-höz. Eredetileg új mentést akartam kezdeni, mert úgy voltam vele, hogy évek óta nem játszottam vele, és biztosan fogalmam sincs, hogy hol tartok, mit kell csinálni, ehhez képest tudtam folytatni. Csak az zavaró mostani fejjel, hogy bár változtattam a kezdeti módszereken, úgy tűnik, mégsem tudtam teljesen leszakadni róla. Ugyanis amikor 2006-ban elkezdtem komolyan Pokémonozni, a Sapphire volt az első, és akkor még úgy csináltam, kaptam ugye az elején egy Pokémont (Mudkip volt azt hiszem akkor az én kezdőm, azóta is a vízi pokémonok mellé teszem le a voksomat), és csakis és kizárólag azt fejlesztettem. Nem nagyon kaptam el vad Pokémont, ha elkaptam, azt is csak azért, hogy valamivel több adat legyen a PokéDEX-emben, amúgy azért látszott, hogy halvány lila gőzöm nem volt annak idején, hogy is kell ezt a játékot komolyan játszani. Mert ha egy olyan teremvezetőhöz kerülök, aki olyan Pokémontípushoz szakosodott, mely super effective az én egyetlen pokémonom ellen, onnastól vége a játéknak. Van ő pl. 35-ös szinten, a többi meg 4-6, mit kezdjek velük? Ez finomodott valamennyire, és fejlesztem a többieket is, de nem tökéletes. A HeartGold-ban Cyndaquil volt a kezdő Pokémonom, ha jól emlékszem, ő most 26-os szintű (vagyis már Quilava), a többiek meg 8-12, úgyhogy van még mit javítani. De az a jó ebben a verzióban, hogy két választási lehetőség van: Vagy visszamész a játékban és alacsony szintű vad pokémonokkal fejleszted őket, vagy PokéWalkerbe viszed őket, és azáltal is szinteket fejlődnek. Amúgy most újra játszva pont kapóra jött, hogy így is lehet Pokémont fejleszteni, ugyanis amikor hosszú idő után újra bekapcsoltam, látom, hogy van egy tojás a Pokémonjaim között, hát mi lesz belőle? Hamar kikelt egy kis Togepi. De milyen kicsi… 1-es szintű! Hát ezt még a házból se engedném ki, nemhogy harcolni! Illetve PokeWalker által kiengedtem a házból, és most már 6-os szintű lett. Most jelen pillanatban 10 óra játékidő mellett 3 jelvényem van, és 16 Pokémonról adat a PokéDEX-ben. Ez is nagyon kevés. Gondolkodok is azon, hogy most hagyni kéne a jelvényeket, és inkább fejleszteni a többi Pokémont, mert egyrészt minek annyira sietni a történet végigvitelével, másrészt meg a fenti tapasztalatból kiindulva biztos, hogy most is lesz olyan teremvezető, akivel nem fogok elbírni (a harmadik se volt könnyű, Miltank állandóan Attract-tal indított, ezáltal Cyndaquil szerelmes lett belé, és nem mindig akarta megtámadni), így leszek arra kényszerítve, hogy visszatérjek. Emlékszem is, hogy régen csodálkoztam, hogy lehet egy Pokémon játékkal több száz órát játszani? Hát úgy, hogy teletöltöd a PokéDEX-edet, és mindegyiket felfejleszted a legmagasabb szintre.

Hogy idáig eljutok-e, arról egyelőre nem tudok nyilatkozni, de az biztos, hogy a lelkesedés bennem most hatalmas, Matsumoto Rica által visszatért egy régi életérzés, és ahogy ő visszahozta nekem, és amennyire szeretem a japán zenét, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy komolyabbra is fordulhat. A Last.fm-es statisztikiája már most az egekbe ugrott a profilomban, 126-ról felszökött 373-ra, és ez még koránt sem a vége! Bezzeg, ha ma lenne a szegedi Pokémon találkozó… Volt egy január 17-én, csak arról azért nem írtam, mert részemről a lehető legrosszabbul jött ki minden. Beteg is voltam, lelkileg is nyomasztottak dolgok, azt hittem, hogy ha kimozdulok, segíteni fog, de majdhogynem csak rosszabb lett az egész. Mára fizikailag is rendbejöttem, lelkileg is sokkal jobb lett minden, újra játszok, most kellett volna. De ez már így alakult. Játszok már amúgy egy néhány napja, csak eddig azért nem akartam nagydobra verni, nem akartam, hogy megint egy fellángolás legyen, aztán ha kiírom, nem marad belőle semmi. Meg is beszéltem ezt Lernie-vel, ő mondta, hogy a fellángolások is jó dolgok, és rájöttem, hogy igen. Mert ez idő alatt is lehet tanulni, amik később a hasznunkra válhatnak, nem is beszélve arról, hogy tényleg azt érzem, hogy ez most komolyra fog fordulni, de még tényleg óvatosan!

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: