Digitalizált The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D


A blog “nagytakarításának” hatására megint elkezdtem Zeldázni. Ahogy írtam korábban, a régi postok címkéinek javítgatása közben, amikor a Zeldás postokat javítottam, átéltem megint azt a hangulatvilágot, amit annak idején, és ez Zeldázásra inspirált. Most azon vagyok, hogy Nintendo 3DS-en és Wii U-n is végigvigyem a NES-es Zeldákat. Először a The Legend of Zelda legyen meg 100%-osra, a Zelda II-re külön lelki világ kell annak nehézsége miatt. Az első játékot viszont mindkét konzolon játszom egyszerre, Wii U-n az 5. dungeonnál tartok, míg Nintendo 3DS-en a hatodikat kezdtem el. Az 5. dungeon legnagyobb nehézsége a varázsfuvola megszerzése, ugyanis összesen 11 Darknut-ot kell megölni, hogy megszerezzük. Eleinte sokat szenvedtem vele, mert nem volt meg a kék gyűrű, amivel feleannyit sebződnék, valamint a levél sem volt meg, aminek segítségének az öreg nőtől (old woman-nek van írva, ezek után mégis minek hívjam? ^^’) lehet potiont venni. Eszembe jutott, hogy a potiont régen szörpnek hívtam, mert mintha szörpös üvegben adná a varázsló néni. Most is jó így hívni poénból. Szóval a levelet odaadtam a néninek, tőle lehet potiont venni. Soha nem vettem 40 rúpiáért egyszer használatosat (kék színűt) mindig a kétszer felhasználhatóból vettem, a pirosból. Ennek ára 68 rúpia és kétszer újra lehet tölteni az életerőnket. Így és feleakkora sebzéssel már lényegesen könnyebb dolgom volt, de mire ez eszembe jutott. De amúgy is eléggé szivatós az 5. dungeon, mert bomba nélkül nehéz megtalálni a megfelelő utat (nagyot kell kerülni). Aztán megtaláltam, közben meg már a bombáim is gyűltek, de akkorra meg már mindegy volt. A főellenségnél megfújtam a varázsfuvolát, ő összezsugorodott a hang hatására, onnan meg már könnyű dolgom volt. A 6. dungeonba csak belenéztem, de ide úgy nézem, hogy nincs szükség erősítésre.
A NES-es Zeldában egyébként több dolog sem vehető ki rendesen, hogy mi az. A memóriakorlátok néha érdekes dolgot művelnek a játékban. Arra emlékszem, hogy a 7. dungeonban majd egy Goriya az utunkat fogja állni, aki mormogással jelzi, hogy éhes. Neki kell húst venni, és például azt cukorkának néztem régen.

100E1068A Nintendo a “My Nintendo” nevű újdonságával nagyon ráment arra, hogy a digitális játékokat promotálják. Gamerek pedig szidják az új rendszert több ok miatt is, például azért, mert régen a játékok fizikai kiadásáért jártak csillagok, amiket különböző jutalmakra lehetett beváltani. Most már csak a digitálisan vásárolt játékokért jár jutalom, amit most már virtuális aranyérme testesít meg. A másik probléma, hogy ezeket az aranyérméket csak digitális tartalmakra lehet beváltani, míg régen a Club Nintendónál különböző tárgyakat lehet vásárolni, például OST CD-ket, vagy Mario Kart 7 trófeákat, Mario Golf mintázatú golflabdákat és egyéb jópofa dolgokat. Ez most már nincs, csak digitális játékokat vagy kedvezményekre lehet beváltani az aranyérméket. Alapvetően nekem sem tetszik az új rendszer, ennek ellenére, ha van lehetőségem, veszek digitálisan (is) játékokat. Főleg most, hogy azok a Nintendo 3DS játékok, melyek bekerülnek a “Nintendo Selects” katalógusba, tehát új kiadást lehet olcsóbban megvenni, ez természetesen a digitális változatok árára is jótékony hatással van. A The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D letölthető változata £39.99 / €44.99 volt, ez most lement £15.99 / €19.99-re. Az őrülten magas ár lement az elfogadható kategóriára. Lehet azt mondani, hogy fizikai mivoltában az új kiadás is olcsóbb, de az nekem egy forintot nem ér,The Legend of Zelda Ocarina of Time 3D Nintendo Selects mert az a bordó színű keret borzasztóan elcsúfítja a borítót. Itt is egy kép róla, nekem nagyon nem tetszik. Viszont, ha digitális változatának “külseje” (menüje) ugyanolyan, mint az eredeti kiadásé, (tehát semmiben nem mutatkozik, hogy miért olcsó) akkor vonzónak gondolom a digitális változatot. Meghánytam-vetettem az anyagi lehetőségeimet, és ha megveszem, az milyen anyagi áldozattal jár, és úgy döntöttem, hogy jöhet. 3.656 blokk az egész játék, ez a Nintendo saját memória mértékegysége. Ha ezt elosztjuk 8-cal, akkor kapjuk meg, hogy hány MByte-os az adott játék. Ez körülbelül 457 Mbyte. Bőven ráfér, mert még régebben vettem egy 32 GByte-os SD kártyát a külön a Nintendo 3DS-nek, ugyanis jelen állás szerint 32 GByte-os memóriakártya a maximum, amit támogat a kézikonzol. Ez körülbelül 262.000 blokknak felel meg. Letöltöttem, és örömmel láttam, hogy semmi változtatás nincs a menü ikonjában. Ez elvisz engem a digitális játékok felé, egyébként is azt gondolom, hogy ez lesz a jövő. Bár nemrég terjedtek el olyan hírek, mely szerint a Nintendo legújabb konzolja, ami jövő márciusban jelenik meg, megint cartridge-es lesz, mint például a Nintendo 64. O_O Nagyot néztem, amikor olvastam, elképzeltem, ahogy megint váltogatjuk a kazettákat, mint a régi szép időkben. De szerintem olyan lesz, mint a Nintendo DS-nél, 3DS-nél, tehát memóriakártya-szerű lesz a cartridge. Aztán továbbgondolva, arra jutottam magamban, hogy egyáltalán nem hülyeség, mert ugye a Blu-ray az eddigi legnagyobb kapacitású optikai lemez, ami 25 GByte-os (az egyrétegű), míg egy memóriakártya akár 128 GByte-os is lehet (legalábbis ez a legnagyobb, amit láttam). Bár az ár megint kérdéses, mert annak idején a Nintendo 64-re is azért morogtak a fejlesztők, mert baromira drága volt kazettára rámásolni a játékot. Ha belegondolunk, hasonló árak figyelhetők meg, hiszen például egy 128 GByte-os SD kártyának, jelenleg körülbelül 25.000 forint az ára, míg egy írható Blu-ray lemez nagyjából tizedáron vásárolható meg. Azt mondjuk elképzelhetőnek tartom, hogy azért gondolkodik cartridge-ben a Nintendo, mert az új konzol 4k-s (vagy UHD, nem tudom, melyik a legnagyobb manapság) felbontású lesz, és arra nem biztos, hogy elég lesz a Blu-ray lemez, vagy valami hasonló formátum. Már csak az ára miatt vagyok szkeptikus, amúgy tiszta nosztalgia így első körben a dolog.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy meglepő lesz, ha tényleg cartridge-es lesz az új Nintendo konzol, mert tényleg a My Nintendóval annyira érződik, hogy a “digitális átállást” promotálja a cég, hogy lazán az volt a gondolatom, hogy meghajtó nélküli lesz az új gépezet. El is gondoltam magamban, hogy a dobozos, fizikai játékoknak más lesz a “szerepük”, ezután – hogy úgy fogalmazzak – dísztárgyak lesznek, elvesztik a használati tárgy mivoltukat, mivel a digitális játékokat fogjuk használni. És hogy ezek után úgy fogok nézni a dobozos játékokra, mint egy relikvia, például egy Link figura, ami ott van a polcon, jó érzést okoz, hogy van, mert kifejezhetem vele, hogy Zelda rajongó vagyok, de ennyiben ki is merül a szerepe. Egy előnyük biztosan van, hogy nem kell cserélni a kártyát, de legalább ekkora veszélye is van, hiszen ha elvész a konzol, akkor a digitális játékoknak is oda. Ugye erről én tudnék bőven mesélni, miután jártam így, és milyen nehéz volt visszaszerezni az NNID-met. Különben annyira hülyeség, hogy nem lehet csak úgy kiköt(tet)ni, hanem mindenféle hivatalos dolgot kellett majdnem intézni. Ugyanúgy kéne, mint az Androidnál, ha bármi baj történik, a Google oldalánál ki lehet köttetni az adott telefonról a felhasználói fiókot. Miután úgyis csak egy Nintendo 3DS-nél lehet az adott NNID-t használni, ezért a felelősség mindenképp az enyém. Ha nincs más mód rá (mert elhagytam, vagy ellopták, esetleg elromlik a gép), a kiköttetésre nagyon jó lenne, ha a Nintendo lehetőséget biztosítana például a My Nintendo profilunkon keresztül. Nagyon vigyázok a Nintendo 3DS XL-re, hogy ilyen ne forduljon elő még egyszer, egyelőre nincs baj. A hátrányaival együtt is jó dolognak tartom a digitális játékokat, a “Save Data Transfer Tool” nevű programmal átvihetők a mentések a digitális játékba, tehát ugyanott folytathatjuk, ahol abbahagytuk, csak vigyázni kell. Azok a játékok, amik megvannak digitálisban (az OoT mellett a Mario Kart 7 és a Super Street Fighter IV), azokat visszatettem az eredeti tokjukba, és ott tárolom őket, így a DS / 3DS cartridge tartóban felszabadulnak helyek így olyan DS játékok kerülhetnek be, amik nem voltak annyira fontosak, mert nem játszottam velük annyit.

Két mentésem van az Ocarina of Time 3D-ben, az egyikben a Fire Temple-ig jutottam el, emlékszem, hogy a főellenséget, Volvagiát nem tudtam megölni, aztán már inkább nem szenvedtem vele. Nem kifejezetten nehéz, de sokat sebez, így könnyű meghalni, ha nem vagyunk eléggé ügyesek. Abba is hagytam, aztán új mentést kezdtem el, itt még Young Link vagyok, épp az első dungeont csináltam meg. A következő a Goron City-ben lesz a Dodongo’s Cavern. Elég sok mindent megcsináltam már, hogy eljussak oda, megtáncoltattam Daruniát, megvan a karperec, amivel bombákat tudok felemelni, csak arra nem emlékeztem, hogy a Dodongo’s Cavern bejárata hol van. A Goron City-ben kerestem, amikor eszembe jutott, hogy van a nagy elzárt bejárat a Death Mountain lábánál, szóval az lenne az. Bementem oda, de itt mentettem. Este folytatom. Amúgy nagyon tetszik az Ocarina of Time 3D, szebb lett, ami nyilvánvaló, de úgy újították fel grafikailag, hogy sokkal jobban néz ki az egész játék tőle.

Abban gondolkodok, hogy fokozatosan állok át a digitális Nintendo 3DS játékokra, ahogy bekerül egyre több a Nintendo Selects kínálatba. És ahogy anyagilag lehetséges. Az biztos, hogy 35-40 fontért nem fogok játékot venni. Eddig két plusz olyan játék van, ami megvan fizikai mivoltában, és olcsóbb digitálisan: a NIntendogs + Cats: Toy Poodle & New Friends és a Mario Tennis Open, meg néhány játék, ami érdekel, például a Paper Mario: Sticker Star, Yoshi’s New Island, Mario & Luigi: Dream Team Bros., The Legend of Zelda: A Link Between Worlds, meg esetleg a Star Fox 64 3D és a Mario Party Island Tour.

Top 24 Nintendo játékzene #11


Mario Party 2
Pirate Land

Mitsuda Yasunori, 2000

Ahogy a Mario Golfnál is méltattam, hogy néha kicsi játékokhoz milyen jó zenét szereznek, ugyanez igaz a Mario Party sorozat néhány játékára, elsősorban az első, második, ötödik és hatodik részére. A Mario Party 2 táblás zenéi mind nagyon jóra sikeredtek, majdhogynem mindegyikhez külön érzésvilágot lehet társítani. A csúcspont közülük a Pirate Land zenéje, ami folyamatosan hallgattatja magát. Hihetetlen kellemes érzetet kelt, hovatovább enyhe szexualitást érzek a zenében. A táblán nincs mit méltatni, mert ugyanolyan jó lett, mint a többi, a Mario Party 2-t tartom a legjobb a sorozat legjobb játékának.

Top 25 Nintendo játékzene #12


F-Zero X
The Long Distance of Murder

Bando Taro & Wakai Hajime, 1998

Mindenki, aki most is nyugis zenére számít, de meg fog lepődni, ugyanis ma zúzni fogunk keményen. Az F-Zero X-et tartom a sorozat legjobbjának, nem utolsó sorban a zenéi is nagyon tetszenek. Kifejezetten tetszik a kemény, rockos hangzás, alapvetően híve vagyok az élő zenének. Bár Nintendo 64-es játék esetében talán erős lenne élő zenéről beszélni, de a hangzás mindenképpen élethű. Ez a zene a kedvencem a játékból a különleges hangulata miatt. Érzelmileg nehéz időszakból való kilábalás érzetét kelti, és pozitív jövőt helyez kilátásba. Van úgy, hogy egy játékzene ilyen gondolatokat vált ki, de akárhogy is van, mivel nálam sokat számít a játék zenéje, ezért Time Attack-ben sokszor választom azt a két pályát, ahol ez a zene szól.

Stream a Luigi’s Mansion-ből


Amikor itt volt LernenBoy, rábíztam, hogy nézzem körbe a játékaim közül, és válassza ki azokat, amikből úgy érzi, hogy jó live stream-et tudna csinálni. Így esett a választása többek között a GameCube-os Luigi’s Mansion-re. Egyébként is Luigi a kedvenc karaktere, meg ha már ott van, miért ne próbálná ki? Milyen igaza van. Tegnap este megcsinálta a live streamet a játékból. Ahogy ment előrébb a játékban, úgy juttatta egyre inkább az eszembe, hogy miért nem játszottam soha végig ezt a játékot. Mert lassú, és megmondom őszintén, nekem unalmas volt nézni, ahogy játszik. Nem nagyon történnek benne dolgok, és mivel a helyszín egy elhagyatott kastély, ezért ellenségek sincsenek benne nagyon. Egyféle van belőlük a játékban, szellemek, és nem feltétlen van belőlük sok a kastély minden szobájában. Ez olyan vontatottá teszi a játékot. Azt gondolom, hogy inkább a pörgős játékokat kellene előnyben részesíteni egy élő adásban. Közben megnéztem a Tears to Tiara anime 11. részét, egy tapasztalat: Nem érdemes egyszerre két dolgot nézni, mert semmi nem marad meg egyikből sem. ^^’ Az animéből sem fogtam fel semmit, Lernie adása is kiesett az elmémből arra az időre. Tényleg nem az igazi, viszont ő maga ügyes volt. Nézzétek meg:

Viszont egyre nyitottabb vagyok arra, hogy besegítsek neki én is egy páros játék erejéig. Sportjátékokat játszanék vele szívesen, méghozzá a Super Tennis-re vagy az International Superstar Soccer-re gondoltam. Közben beszélhetnénk az adott sportágról, személyes tapasztalat, ki mennyire nézi TV-ben, kommentálni a játékot. “NAGYON JÓ LABDAMENET!” ordítanám el magam egy több mint 10 menetes teniszjátékban. Vagy amit mondtam még Lernie-nek, az a Zelda II: The Adventure of Link. Utaltam már rá korábban, hogy újra játszok Zelda játékokkal, és hogy milyen izgalmakat okozott. Miközben játszottam, elgondoltam magamban, hogyan kommentálnám a látottakat, és oda jutottam magamban, hogy jó adást lehetne csinálni a Zelda II-ből. Csak tudni is kell játszani vele, ami önmagában hatalmas kihívás.

Top 25 Nintendo játékzene #13


Mario Golf (GBC)
Tiny’s Theme

Sakuraba Motoi, 1999

Talán az egyik legjobb 8bites zene, de az biztos, hogy az élvonalban van. Sakuraba Motoi rengeteg játékhoz írt zenét, ezek közül sok RPG-nek (ismertek például a Tales of… és a Golden Sun sorozat zenéi), és repertoárjainak egyike a Mario Golf is, melynek zenéjét nem győzöm dicsérni, ugyanis hihetetlen jóra sikeredtek. Igaz ez elsősorban a Nintendo 64-es játékra igaz, a Game Boy Coloros zenék annyira nem lettek emlékezetesek, de a Tiny’s Theme magasan kiemelkedik a többi közül. Tiny a Dune Club bajnoka, a Story Mode-ban mérhetjük össze golfozói tudásunkat vele. Egyébként abból a szempontból vicces a neve, hogy a négy bajnok közül a legmagasabb kapta ezt a nevet. Ez a zene pedig igazán élvezetessé teszi a golfpárbajt.

Top 25 Nintendo játékzene #14


Super Mario Galaxy 2
Beat Block Galaxy

Kondo Koji, Nagamatsu Ryo & Yokota Mahito, 2010

Megmondom őszintén, ezt a dalt kicsit amolyan “lázadásként” tettem ide, amellett, hogy tényleg ez a zene maradt meg legjobban bennem a Super Mario Galaxy párosból. Ugyanis nem nagyon tetszik a SMG-duó szimfonikus hangzása, mert olyan érzetet ad, mintha a zenével is azt akarták volna éreztetni, hogy nagyot akarnak robbantani ezzel a két játékkal, ezáltal elveszti a spontaneitását. Az első játékot abba is hagytam, mert nem találtam már érdekesnek, a Super Mario Galaxy 2 viszont sokkal jobban tetszett, végig is játszottam. Ezen a galaxison pedig különösen szerettem lenni, mert a ritmusra váltakozó platformok kifejezetten érdekessé tették a játékot. Az a lényeg, hogy a zene ritmusára feljöttek platformok, majd eltűnnek, és mások jönnek elő. Ezeken átugrálva kell végigmenni a pályán. Ez adja a zene hangulatát is, hogy a ritmusa által részévé válik a játék, mindazonáltal szerintem ez a legjobb Super Mario Bros. Underground music újragondolt változata. Kellene játszanom a Rhythm Heaven-nel…

Top 25 Nintendo játékzene #15


Mario Party DS
DK’s Stone Statue

Yahata Hironobu & Outouge Shinya, 2007

Annyira remegek még mindig a Zelda II miatt, hogy még azt se tudtam rendesen beírni, hogy youtube.com. Nagyban játszok vele, 800 pont kell a következő szint eléréséhez (úgy tudom, hogy a varázserő fog fejlődni), és 783 körül kaptam Game Over-t. Szerintetek milyen érzés volt ezt betudni, miután lenullázódik az egész? T_T De térjünk rá a mai játékzenére, mely ismét a Mario Party DS lesz. Talán furcsának hat, hogy két zene is van ebből a játékból, de tényleg annyira kiemelkedőnek gondolom ezt a kettőt, hogy úgy érzem, hogy van helyük ezen a listán. Az enyémben mindenképp. A DK’s Stone Statue a harmadik tábla a Mario Party DS-ben, Donkey Kong-hoz híven dzsungeli hangulat uralkodik a táblán, ezt hivatott a zene is rekonstruálni. Igazából a zene miatt eléggé leszűkítettem magamban, hogy mely táblákon játszok, amikor előveszem ezt a játékot, akkor vagy ezen, vagy a Kamek’s Library-n játszok, de akkor a maximális 30 kört, hogy minél tovább élvezhessem a táblák zenéit.

Top 25 Nintendo játékzene #16


The Legend of Zelda: A Link to the Past
Hyrule Castle

Kondo Koji, 1991

A Super Nintendós Link to the Past vitt be engem annak idején az egész Zeldás világba. Pedig csak egy ártatlan gondolattal kezdődött, miszerint milyen Nintendós az, akinek nincs jártassága a Zelda játékokban? A The Link to the Past régóta megvolt SNES-re, na mondom, akkor lássuk. 4 órás játék lett a vége. Kell ennél többet mondani? Ehhez a nagyon hosszú játékhoz az is hozzájárult, hogy a Hyrule Castle-ben kezdjük ugye a játékot, és teljesen elragadott a zenéje. És az a zene, aminek rabja leszek, onnastól nincs menekvés. Különben azt vettem észre, hogy Super Nintendóra erős hangzású zenéket írtak, különösen az anyacég játékaira. A dallamok emlékezetesek és erőteljesen szólnak. Ez is közrejátszik abban, hogy a Super Nintendo zenék olyan emlékezetesek. Főleg ez a zene annyira megemelte a Hyrule Castle-béli kalandjaim hangulatát, hogy teljesen elmerültem a játékban, konkrétan észre sem vettem a végére, hogy már 4 órája játszok vele. Ha van játék, amit kötelezővé tennék SNES-re (a Super Mario All-Stars mellett), az a Link to the Past lenne. Már ez a zene is bőven elég indok:

Top 25 Nintendo játékzene #17


Pilotwings Resort
Hang Glider

Ito Asuka, 2011

Gyakran lenyűgöz, hogy a kisebb játékokhoz is milyen nagyszerű zenéket szereztek a Nintendónál. A Pilotwings Resort nyitócím volt Nintendo 3DS-re, mely egy ügyességi játék, valamilyen légi járművel (nem feltétlen repülővel) kell a Wuhu Island légterében a pontokon átmenni, amik természetesen különböző helyeken vannak. Hangulatos játék, kifejezetten szeretem. Ennek az egyik zenéje a Hang Glider, ami akkor szól, amikor olyan küldetést választunk, amit vitorlázó repülőgéppel kell teljesíteni (glider). Mivel maga a gépezet is lassan, nyugodtan jár, a zene is ilyen. Nagyon megemeli a játék hangulatát, kellemes dallama van, szinte alfa állapotba helyez, amikor ezen zene alatt játszok.

Top 25 Nintendo játékzene #18


The Legend of Zelda: Ocarina of Time
Water Temple

Kondo Koji, 1998

A legismertebb dungeon az összes Zelda játék dungeonjai közül. Sokan nem szeretik, de a mai napig kiállok amellett, hogy az egyik legjobb. Nagyon szeretem, annak ellenére, hogy rengeteget kell járkálni benne, vízszintet változtatni, cipőt, ruhát cserélni, de a hangulata valami eszméletlen. És nem olyan nehéz. Bár azt bevallom őszintén, hogy amikor annak idején először harcoltam meg a főellenséggel, Morphával, szabályosan megrázott lelkileg, hogy felkapja Linket, összeszorítja, és eldobja a harctér szélére. Ez csak első látványra sokkolt, de emlékszem, hogy valahányszor megjelent Ruto a játékban (akit meg kellett menteni ettől a főellenségtől) mondtam magamban neki, hogy érted szenvedtem meg ennyit.

Most egyébként kicsit újraélem lélekben a Zeldás korszakot, mert toldozom-foltozom a blogot, nagyon sok a felesleges címke, tag, ezeket törlöm postonként egyesével. És amikor elértem a 2008-as blogpostokat, amikor nagyon erős Zeldás korszakom volt, újra megéltem azt az időszakot, és elképzeltem, hogy mennyire jó lenne ismét olyan nagyokat Zeldázni, mint annak idején. Még suliból is ellógtam, annyira bele voltam zúgva az egész szériába. Az Ocarina of Time meg önmaga egy külön játékélmény, amiről könyvet lehetne írni. Nem véletlen a 97% körüli átlag a világ tesztjeiben. Most is beleborzongok, ha eszembe jutnak azok az önfeledt játékidők. A Zelda volt az a játékszéria, mely nagyon hosszú idő után több órás játékra inspirált egyhuzamban. Volt, hogy 4-5 órát is játszottam szünet nélkül, ez nekem nagyon soknak számít. Ha valaki nagyon véletlenül nem tudná miről van szó, ízelítőként álljon itt a Water Temple zenéje. Nem árulok el nagy titkot, hogy fogunk még OoT-vel találkozni a későbbiekben.