Vaiana DVD


046Április 19-én megjelent a Disney legújabb klasszikusa a Vaiana DVD-n. Nem láttam moziban, amikor ment, nem értesültem róla, így kimaradt ez számomra. Így nem maradt más, mint megvárni a DVD megjelenését, ez most megtörtént. Képeket nézegettem a neten, az volt az első gondolatom, hogy követi a mai Disney-klasszikusok “hagyományait”, tehát a kornak megfelelő stílusban és megjelenítésben adja át a küzdj az álmodért, légy önmagad jellegű üzeneteket. Aztán amikor Lyraevi kérte, hogy MondoConra a How Far I’ll Go dalt, és megcsináltam a karaokét belőle, a szöveg csak megerősítette ezt a gondolatot. Ezeket egyáltalán nem negatívan gondolom, csupán látszik az, hogy a Disney is igazodik a mai kor igényeihez, de azt legalább igényesen teszi, és egy rajongónak, mint nekem így is nézhetővé teszi. Most szombaton volt lehetőségem megvenni eredeti DVD-t, és megnézni.

047Ez is nagyon jóra sikeredett, konkrétan jobban tetszett a Zootropolis-nál. Jobban bejött, ahogy ez közvetíti a mondanivalót, mint az előző Disney-klasszikus. És talán még a dalok is jobban megmaradnak bennem, mert dallamosabbnak hallottam, azt éreztem, hogy meg tudnám úgy jegyezni, mint a régieket. De ehhez többször meg kell nézzem a filmet. Már csak azért is, mert igazság szerint a végét elaludtam, úgyhogy igazából nem tudom, hogy fejeződik be a történet. ^^’ A biztos, hogy a csirke is poén, bár nekem még mindig az Aladdinból Dzsinn az etalon, ha Disney-s humoros karakterről van szó, de ez a félisten is jó ötlet volt.

Azt gondolom, hogy jól összerakták a sztorit, de most csak egy gondolat erejéig futotta, valamiért csak annyi maradt meg bennem, hogy szívesen néztem. Hát akkor majd megnézem még egyszer, és több marad meg bennem. Az biztos, hogy Disney klasszikusból nincs hiány. Egy gyors gyűjteményképet csináltam a Disney DVD-imről:

051050

És itt van a négy Blu-ray is. Mint látható, inkább az újabbak vannak meg, a régiekből hiányoznak, már csak azért is, mert elsősorban első kiadásokat veszek meg, és régi filmekből manapság elég nehéz találni első kiadású DVD-t. Mindenesetre folyamatosan szeretném begyűjteni az összeset.