Próbaképek az okostelefonnal


Az utóbbi időkben napi szinten átjártam Gyulára, mert itt dolgoztam. De most, hogy felvételt nyertem egyetemre, közös megegyezéssel kiléptem. És úgy voltam vele, hogy mivel Gyula nagyon népszerű üdülőváros, ezért itt teszem próbára a telefon kameráját, csinálok néhány látványosságról képet, hogy lássam, mit tud. Azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy nincsenek feltétlen megelégedve a Xiaomi Redmi Note 4X kamerájával (ahhoz képest, hogy milyen képességű a telefon), szerintem egész jó képeket csinál. Felteszek néhány képet.

Az első egy kis szökőkút-szerűség, ahova gyakran kiültem ebédszünetben.

IMG_20170712_122458

Itt olvasgattam könyvet, magazint, éppen amihez kedvem volt. Kifejezetten kellemes hangulata volt, a víz csobogása nyugtató hatással volt rám.

De van jónéhány “vizes” kép, mert ugye Gyula, mint fürdőváros, ennek jellegét nagyon kidomborították a felújítás során, ami az elmúlt években volt. A második kép is ilyen, ez a Városház utcánál levő kis szökőkútról készült, mögötte a Katolikus templommal.

IMG_20170713_161056

Most nézem, hogy nem látszik rajta a szökőkút, úgyhogy ez csak a templom.

A harmadik pedig a híres-neves világóra, ami valóban működik.

IMG_20170713_161252

Egyébként sokáig nem tűnt fel nekem, hogy jár az óra, azt hittem, hogy ez csak extra látványosság, mely mutatja, hogy a világ nagyvárosaiban épp mennyi az idő, mikor Gyulán mondjuk 12 óra van. De amikor láttam ezt a nagy pöcköt, rudat, nevezzük bárminek, akkor kezdett gyanús lenni a dolog. És amikor megfigyeltem, hogy amikor reggel elmegyek mellette, tényleg 7 óra múlt, ahogy délután is elmentem mellette, tényleg ennyi az idő, amennyit mutat a képen, akkor jöttem rá, hogy ez tényleg jár.

És íme a Kossuth tér, amit felújítottak néhány éve, és meg kell hagyni, nagyon szép lett.

IMG_20170713_161654IMG_20170727_162106

Amikor ide jártam gimnáziumba, még a régi állapotában volt, nagyjából akkor kezdték a munkálatokat, amikor végzős voltam.

Illetve még egy kép a hídnál, mely a Városház utcáról átvisz a Kossuth térre.

IMG_20170727_161837IMG_20170727_161850

Azt hiszem, ez az élővíz csatorna, ez is kedvelt hely.

Végezetül egy kép a vasútállomásról.

IMG_20170717_163252

Engem komolyan megdöbbentett, hogy a vasútállomás ugyanolyan állapotban van, mint 15-20 éve, főleg annak fényében, hogy a Budapest-Lőkösháza vasútvonal állomásait és megállóhelyeit milyen szépen felújították, és amikor megláttam, hogy a gyulai maradt a régi, komolyan meglepett. Ezek szerint csak a budapestet érintő vonatok vasútállomásait újították fel, mert hogy azt sokkal többen használják, de amelyiket csak elvétve, azt hagyták úgy, ahogy van. Egyébként se nagyon forgalmas a vasútállomás, jobbára csak átmenő forgalmat biztosít Békéscsaba és Vésztő között.

A százéves cukrászda épületét akartam még lekapni, de azt utólag elfelejtettem, pedig elmentem néhányszor mellette. Nem ettem ott soha, de nyilván méltán népszerű. Úgyhogy gyertek nagyon sokan Gyulára. Nagyon szép város, én személy szerint úgy vagyok vele, hogy nagyon jó itt eltölteni néhány napot, de nem laknék itt. Már nagyon távol van mindentől. Egyébként érdekesség, hogy amikor átbuszoztam (illetve néhányszor vonattal jártam), kipróbáltam, hogy Békéscsabáról kijövet meddig tudom fogni a Csaba Rádiót a hordozható rádiómon, és nem jutott el Gyuláig, de itt már valami román adót lehetett fogni a helyén. Gyula ugye határváros, Gyulavári az a városrész, ahonnan ha sétálsz néhányat, Romániában találod magad.

 

A második okostelefon


Pár hete megérkezett az okostelefon, amit rendeltem, és már akkor szerettem volna írni róla, de nem voltak olyan összeszedettek a gondolataim, mint most, mert mostanság fedezem fel csak igazán a telefonban rejlő lehetőségeket. Furcsa erről nekem írni, mert soha életemben nem voltam oda az okoscuccokért, úgy voltam velük, hogy ezeket csak azért találták ki, hogy gátlástalanul lopják az adatainkat mindenhonnan, ahonnan nem szégyellik. És miért lenne szégyenérzetük? De ez nem az első, hanem a második, amit kaptam. Az elsőt tavaly májusban kaptam. Hogy milyen a viszonyulásom az okostelefonokhoz, azt nagyon jól jelzi, hogy anyám mondogatta már nagyon, hogy ugyan legyen már okostelefonom, mi az, hogy nekem nincs? Nagyon sokáig következetesen elhatárolódtam tőlük, de úgy voltam vele tavaly, akkor legyen. Annak ellenére, hogy mindig, amikor másnál láttam ilyen készüléket, egyáltalán nem mozgatott meg, nem éreztem semmit, ahogy rájuk néztem. Talán azért, mert a többségüknél csak a Facebookot láttam megnyitva, azon beszélgetnek, és olyan érzés, mintha a telefonjuk rabjai lennének, és örültem a szabadságomnak. Amikor nézelődtem, hogy melyik lehet a menő, megkérdeztem bagszit is, mondta, hogy neki Xiaomi telefonja van, és maximálisan elégedett vele, mert elmondása szerint sokat tud ahhoz képest, hogy milyen jó ára van. Akkor legyen az. A Xiaomi Redmi 3 mellett döntöttem. Megjött, és kifejezetten tetszett, mert tényleg volt benne “erő”. De a belőle fakadó lelkesedés nem tartott sokáig, mert nem ismertem a benne rejlő lehetőségeket, soha nem használtam ki a valódi tudását, ezért 9 hónap után félretettem, és elővettem a régi Nokia 106-os telefont. Egyáltalán nem bántam meg akkor, hogy visszacseréltem, mert akkor tényleg, amire használtam a telefont (vagyis szinte semmire), nekem bőven elég volt a sima mobiltelefon. El is adtam a Xiaomi telefont.

De aztán csak elkezdett hiányozni az okostelefon, kezdett felmerülni bennem, hogy egy újabb olyan adás-vételt bonyolítottam le, amit megbánok. És egyre jobban hiányzott, és kezdtem érezni, hogy igenis tudnám mire használni. Nézelődtem, azóta már új Xiaomi telefon jelent meg, méghozzá a Redmi Note 4X-es, amit épp, hogy nem vonnak be cukormázzal, de annyira dicsérik, hogy középkategóriás áron csúcsminőségű telefon, ilyen erős processzor, olyan erős váz, tiszta, gyönyörű hang, pixelsűrűség tökéletes. Egyedül a kamerát kritizálták. De az nálam azért nem játszik, mert van digitális fényképezőgépem, amit szeretek használni, úgyhogy ez nem hiszem, hogy nagyon fog érinteni. Hacsak nem szeretem meg annyira a telefont, hogy még a TV-t is helyettesíteni fogja. Mindenesetre összegeztem az anyagi lehetőségeket, és az euStock-tól megrendeltem a telefont, 57.000 forint volt. Gyorsan megérkezett, ami miatt szidtam a webshopot, az a sokrétegű ragasztás. Gyűlölöm, ha egy rendelt terméket túlcsomagolnak. Komolyan mondom, többet ártanak vele, mint használnak. Kishíján ráment az idegrendszerem, mire nagy nehezen kiszabadítottam a telefont a dobozából. A telefon doboza… Hát, meg kell hagyni, nagyon minimalista.

029

Legalább a telefonról valami “modellkép” kerülhetett volna a dobozra, de semmi ilyesmi. Viszont nem értettem, hogy miért csomagoltak hozzá külön magyar adapter átalakítót. Ja, hogy ez a telefon annyira kínai, hogy a töltője és a használati utasítása is kínaiul van írva. Amúgy érdekes volt olvasni az oldalán a kínai karaktereket a “Note 4X” kifejezés előtt, mert az első karakterre speciel emlékszem, a piros kínaiul. Japánul is használnak egy ehhez hasonló karaktert (kurenai), csak az nem a konkrét piros, hanem annak egy árnyalata.

Azt a nagyon kevés kínait is, amit tanultam, szinte tökéletesen elfelejtettem, úgyhogy még annyi hasznát sem veszem neki. Igen, ott a kínai csatlakozós töltő is, ehhez kaptam magyar átalakítót.

031

Ez az első olyan eset, amikor örülök egy okostelefonnak, és úgy érzem, hogy hasznát tudom venni. Gyorsan birtokba is vettem, személyre szabtam rajta mindent. És hihetetlenül tetszik. Nem gondoltam volna, hogy mennyire fogok örülni egy okostelefonnak, de ez tényleg rengeteget tud. 8 magos processzor, 2,1 GHz, IPS képernyő, mely 5,5″, Full HD-s, és megannyi termékjellemző, amit még nem tudok értelmezni, mert nincs összehasonlítási alapom. Bár a telefon hatására elkezdtem komolyabban nézegetni, hogy mit is jelentenek ezek a számok. És meg kell hagyni, hogy árához képest tényleg sokat tud. Örültem annak, hogy a Nokia komolyan visszatér a telefonok piacára, és felmerült bennem, hogy a Nokia 6-os okostelefont vegyem meg, de az Árukeresőn összehasonlítva azzal a telefonnal, ami nekem van, meglepetten láttam, hogy a Xiaomi telefon technikailag többet tud, csak a Nokiának jobb a kamerája. De ez nálam tényleg nem téma.

De a telefon pozitív dolgaira tényleg csak most kezdek ráérezni, mert amúgy rettenetesen zavar, hogy legtöbben csak kommunikációra használják azt. Pszichológusok is állandóan mondják, hogy már az élő kapcsolat rovására megy, amit részint tapasztalok is, mert egyáltalán nem örülök annak, amikor együtt vagyok egy ismerőssel, baráttal, és azt látom, hogy 10 percenként ránéz a telefonjára, hogy na, írt-e neki valaki, és ha igen, no arra válaszolni… Mert nem ér rá akkor, amikor egyedül van. -_- Ez most is zavar. Mert azt gondolom, hogy ha valakivel élőben vagyunk, akkor azzal töltsünk el minőségi időt, már ha szívesen vesszük a társaságát. Ha nem, effektíve felesleges egymás idejét pazarolni, szerintem mindenki ideje drága a felületes kapcsolattartáshoz. Legalábbis az én introvertált személyiségem ezt mondatja velem. Egy telefont sokkal több mindenre is lehet használni, hiszen egyben lehet rádió, zene-, videólejátszó eszköz, különböző játékok vannak rajta, de akár még a Microsoft Office programjainak alkalmazásai is letölthetők rá. De ugyanúgy lehet újságot, könyvet olvasni rajta elektronikus formában. Sőt, újabban fizetni is lehet vele, és még nem is soroltam fel mindent, ezek jutottak eszembe hirtelen. Úgyhogy rengeteg mindent lehet használni egy telefont, nemcsak kommunikációra.

Kipróbáltam a képernyőről képet csinálni, ez eléggé problémás ennél a telefonnál, mert két gombot kell megnyomni egyszerre, de ezt sokszor nehezen érzékeli. Jobb oldalon a kapcsoló, és a hangerő-csökkentő gombokat kell egyszerre megnyomni, de volt olyan, hogy csak a huszadik nyomásra reagált.

Screenshot_2017-06-22-23-34-28-370_com.miui.home

A főoldal így néz ki. Komolyabban szétnéztem a Google Play áruházban. Zenét már korábban is vettem ott alkalomadtán, mert nagyon imponáló, hogy kislemezeket akár 3-400 forintért is meg lehet venni, egy teljes albumot is olcsóbban, mintha dalonként venném meg. Zene terén kiváló lehetőségeket nyújt, néhány japán zene is fent van. Konkrétan úgy lett meg Hayashibara Megumi: with you albuma, hogy innen leszedtem digitálisan. Alkalmazások tekintetében azért változékony a terep. Ingyenes letöltéseken belül az mikrotranzakciós lehetőségek nem mindig rosszak, annak ellenére, hogy sokan kritizálják ezt a rendszert. Ha egy alkalmazás jó, és felajánlja például a reklámmentességet párszáz forintért, akkor azt gondolom, hogy azt megéri, ezzel is támogatjuk az alkalmazás fejlesztőjét. De ha tényleg az van, hogy kényszerít a vásárlásra, például egy játék esetében nem lehet továbbmenni, vagy más módon vet véget a játékunknak, ha nem fizetünk, az már tényleg problémás, és ott többségében jogos a felháborodás. Személy szerint tényleg úgy vagyok vele, hogy ha egy alkalmazás kellőképpen jó, akkor megvenném kb. 3-500 forintért a reklámmentességet. Volt olyan alkalmazás vagy játék, amit azért töröltem, mert telenyomta reklámokkal, és nem ajánlotta fel a reklámmentesség megvásárlását. Sokszor sokkal zavaróbb a reklám, mint maga a jó alkalmazás. Filmek tekintetében ért csalódás árak tekintetében. Emlékszem, Szelivel beszélgettem néhány éve, aki elkötelezett híve a digitális formában vásárolt filmeknek. Azzal érvelt, hogy nem kell tokban gyűjteni lemezen a filmeket, hanem digitális formában bárhol elérheti. Én meg ebből a szempontból a hagyományos híve vagyok. Úgy vagyok vele, hogy az adott film DVD-n és Blu-rayen meglesz nekem mindig a polcomon, és bármikor betehetem a lejátszóba és megnézhetem. És úgy néz ki, hogy maradok ennél, mert szétnéztem, milyen lehetőségek vannak. Filmek ugyan vannak bőven, de az árakon igencsak megrökönyödtem. Sok helyen láttam ilyen 900-1200 forintot, na mondom, de olcsón hozzá lehet jutni filmekhez. Na persze, ahogy én azt képzelem… Ezek kölcsönzési díjak, ezekért az árakért lehet 24 órára kikölcsönözni az adott filmet, és megnézni. Megvásárolni is meg lehet, de azon néhány film esetében, amit megnéztem, ilyen 3.700 forintért vannak körülbelül, de ami még érdekesebb, hogy külön van ára annak, hogy SD vagy HD formában vásárolunk meg egy filmet. A legmagasabb ár, amit láttam HD-ben, az 5.200 forint volt. Hát biztos, hogy digitális filmért nem adok ki ennyit. Komolyan mondom, még mindig jobban megéri Blu-rayen megvenni a filmet, mert az fizikális formában kézben fogható, ezáltal jobban érződik, hogy az enyém. Egyelőre nem érzek késztetést arra, hogy digitálisan vegyek filmet… Könyvek körében néztem még szét, ez már nem annyira rossz, de kevés a magyar nyelvű könyv. Ezek sem sokkal olcsóbbak, mint a könyvesboltban kapható könyvek, úgyhogy szerintem könyveket sem nagyon fogok digitálisan venni. A filmre és a könyvre “alternatív” megoldásokat fogok alkalmazni.

A végére pedig álljon két kép. Amint lehetett letöltöttem a Super Mario Run játékot, és kipróbáltam. Tetszetős, ezt már fényképezőgéppel csináltam.

032033Menő játék, és ha hatékonyan ki tudom használni az okostelefon előnyeit, az új korszak kezdetét jelenti számomra.

 

Csernus Imre: Bevállalom! könyv elolvasva


003A végére értem a Csernus Imre: Bevállalom! című könyvének. Itt-ott javult az írásmód, de összességében a végére is azt tudom mondani, hogy ez volt Csernus Imre legrosszabb könyve. Rettentő problémás ilyen stilisztikai hibával könyvet írni, hogy szinte csak tőmondatokban fogalmaz, mert így bár konkrét tartalma van a könyvnek, de érzelmi alapú nincs. Legalábbis tényleg olyan érzet volt, mintha a félelem járná át a könyvet, ahogy írtam a korábbi postban. Ennek ellenére olvastatta magát, mert azért tetten érhető volt a stílusa, és olyan érdekes történeteket mesélt el, amiket semelyik másik könyvében nem mesélt el ilyen részletességgel, de a terjedelme miatt értem gyorsan a végére. Maga a fősztori 151 oldalas volt, aztán a függelék (újságcikkek, egy interjú) 24 oldalas, valamint a végére egy fényképalbum, maga a könyv a többi Csernus könyv mellé téve, méretre ez a legkisebb. Egyébként nagyon jó sztorikat mesél el (annak ellenére volt nagyon jó olvasni, hogy ismert okokból egy része inkább tragikusnak mondható), csak a tőmondatok miatt nincs érzelmi tartalom az egész mögött, emiatt a végére nem fogott el semmilyen érzés, amikor befejeztem. Amikor a többi Csernus Imre könyv végére értem, azt éreztem, hogy egy nagyon jó könyvet olvastam el, élményszámba ment, ez most kimaradt.

LGT – A fiúk a kocsmába mentek albumkritika


032Ismét egy albumról szeretnék írni, méghozzá egy magyar nyelvűről. Ez pedig az LGT utolsó stúdióalbuma lenne, mely A fiúk a kocsmába mentek címet kapta. Sajnos biztosra vehető, hogy nem lesz több LGT album, mivel Somló Tamás tavalyi halálával Presser Gábor bejelentette, hogy az együttes nem fog többé fellépni, ennek fényében pedig erősen gyanítható, hogy új zenei kiadványok sem várhatók.

Amit kifejezetten sajnálok, mert nekem az LGT két “újkori” albuma (1997-es és 2002-es) is kifejezetten tetszik. Hallható, hogy teljesen más, mint a ’70-es, 80-as években, fénykorukban, de azt gondolom, hogy az utolsó két album is nagyon jónak mondható, ha úgy vesszük, hogy a zene minőségi, az előadásmód és a szövegre lehet legfeljebb azt mondani, hogy “öreges”. Illetik is ezzel a jelzővel ezt az albumot is, de azt gondolom, hogy ez így van rendjén, hiszen ekkor már szinte mindenki az 50-es éveiben járt, és ha előálltak volna egy fiatalos szövegű és előadásmódú lemezzel, az nemcsak azért lenne rossz, mert rájuk lehetne mondani, hogy nem tudják elfogadni az öregedést (ahogy mondják ezt néhány más előadóra), hanem az elmúlt néhány évtized élettapasztalatai is mint olyan, semmibe vesznének, ha tapasztalatlan tinédzserek szintjét ütő szövegekkel állnának elő. Meg hát szerencsére az LGT van olyan nagy név a magyar könnyűzenei iparban, hogy ne menedzserek és producerek írják elő, hogy milyen legyen az album, hanem teljesen mértékig ők írják a zenéjüket, úgy, ahogy szeretnék. Ennek eredménye lett többek között 2002-ben A fiúk a kocsmába mentek című album, amin lehet hallani a sokat látott és tapasztalt emberek gondolatait az életről, akiknek ugyan vannak problémáik, de azért a szórakozásuk is megvan. Óriási hiba ezt az albumot a régiekhez viszonyítani, a fentiek okán soha nem lehet olyan, mint a régi nagy klasszikusok, és nagyon jó, hogy hallhatóan az LGT tagjai sem ragaszkodtak ahhoz, hogy megpróbálják a régi időket visszahozni. Önmagában kell nézni ezt a lemezt, és hogy önmagához képest mit nyújt. Lássuk is.

  1. A mi kocsmánk: Kezdjük is rögtön a szórakozással, egy igazán vidám hangulatú, bevezető jellegű dallal indulunk, ez ugyanis csak 2 perc hosszú. A zene is kellemes, nincs benne semmi komolyság, az előadásmód is az oldott, jó hangulatot árasztja. Minden bizonnyal élmény lehet velük közösen kocsmázni. 7/10
  2. De jó lenne észnél lenni: Ez kicsit ilyen társadalomkritika, de mindenképp egy vidám dal, már-már ironikusnak hat. A szöveg lényegében különböző furcsa, sajátságos, vicces élethelyzetet sorol fel, és hogy akkor milyen jó lenne észnél lenni. Ez a dal rendkívül hosszú, 8 perces, a második felében “csak” zene hallható, de az annyira tartalmas, hogy fel sem tűnik, hogy ennyire hosszú a dal. Minden egyes másodpercét élmény hallgatni, egy unalmas, időt kitöltő zenei motívum sincs a dalban. A végefele pedig a zenei rész az “És jött a doktor” című dalból hihetetlenül ötletes volt. Úgy tűnik nem sikerült észnél maradni. 9/10
  3. Visszamenni nem tudok: Egy olyan fáradt dal, amit nagyon jóra sikeredett. Ez a párosítás pedig nagyon ritka, mert általában a lassú, melankolikus dalokhoz “beletörődős” szöveget írnak. Ez is olyan, mégis hihetetlenül hangulatos lett. Elsősorban az ilyen dalok teszik úgymond öregessé ezt az albumot, nem ez lesz az utolsó, és ami érdekes, hogy nem ez lesz az utolsó nagyon jó öreges dal. 10/10
  4. Megjött Moszkvából a csomag: Ez egy hihetetlenül érdekes dal, sztorizós szöveggel. Méghozzá nem egy vidám dolog az, amit az a bizonyos csomag rejt, egy kalóz LGT CD-t az orosz fővárosból. Vagy nevezzük bootlegnek, a lényeg, hogy nem hivatalos kiadás. Ez nyilván nagyon felháborítja az együttest, próbálnak érvényt szerezni a szerzői jogoknak, de ez nem sikerül. A dalt főleg azért érdekes hallgatni, mert aki egy kicsit is jobban ismeri Presser Gábort, az tudhatja róla, hogy rettenetesen kényes a szerzői jogokra és a jogdíjakra. És ha ennek nem sikerül érvényt szerezni, akkor sejthető, milyen hangulatban hagyja el az irodát, ahol ezzel foglalkoznak. 7/10
  5. Nem olyan könnyű: Egy másik szomorkás, öreges, melankolikus dal, amit a hangulata ellenére nagyon jó érzés hallgatni. Ez inkább lélekben megöregedett ember dala, aki már túl sok mindent élt meg, őt már meggyűrte az élet, neki már semmi nem könnyű. A zene tompa, halk és távoli mivolta is ezt sugallja, nem beszélve a fáradt fütyülésről a versék között. Ennek ellenére szeretem ezt a dalt. 9/10
  6. Nem felejtem el sosem: Nosztalgikus dal, a jó emlékek vidámmá teszik. Amúgy érdekesnek tartom, hogy az ilyen visszarévedő, vagy fáradt dalokhoz mind csendes, halk zenét írtak, és valahogy meg tudták fogni az egésznek a pozitív oldalát. Talán mégsem olyan rossz dolog az öregség, megvan annak is a maga jó oldala. Ez a dal is ezt sugallja, a dal végén levő zene pedig különösen jóra sikeredett. 10/10
  7. Mikor leszek a tiéd: Na erre gondoltam az elején, amikor írtam, hogy miért lett volna rossz, ha fiatalos hangvételű szövegeket írnának 50 éves létükre az együttes tagjai. Ez ilyen, és egyértelműen az album mélypontja. A zene ugyan rendkívül jó, de elképzeltem, hogy valaki az 50-es éveiben kérdezi meg a párjától, hogy mikor leszek a tiéd, és ezt én problémásnak érzem. A zene viszont nagyon jó pont. 5/10
  8. Én úgy emlékszem: Ez is egy visszarévedős dal, de ami érdekessé teszi, hogy maga a zene is retrós hangulatú, erősen visszahozza a nyugodt ’60-as, ’70-es évek zenéjének hangulatvilágát. Régi időkre emlékeznek vissza, Gershwin, Beatles, cenzor az előző rendszerből, mi kell még? Nekem személy szerint a régies zene miatt nem igazán tetszik, de meghallgatom, ha odaér a CD. 6/10
  9. Miért fáj úgy: Hasonlóan az ötös dalhoz ez is kicsit “megviselt” dal, de annyiból jobb, hogy a zene sokkal erősebb, és a szöveg sem annyira reményvesztett. De mégis fáj, mert az élet terheitől igenis megrokkan az ember, és ennek fényében kell helyt állnia, ami nem könnyű. A zene is ugyan szomorkás, lehet érezni rajta az élet terheit, de mégis valahol azt érezni (a szövegben is), hogy van benne erő, ettől ennyire jó ez a dal. 10/10
  10. Mindent megtennék: Somló Tamás szerelmes dalokban mindig is nagyon alakított a maga stílusában, és bár ez is öregesre (nincs ennek szinonimája?), komolyra sikeredett, mégis hihetetlenül szerethető dal. Kellemes, lassú zene, a szövegben is kimondja, hogy már nem lesz többé fiatal, nincsenek nagyra törő álmai, de ha mellette marad, sok szeretetet tud adni neki. Ennél több pedig nem is kell a szerelemhez. 8/10
  11. Magyarország: Egy nagyon sajátságos dal szerény országunkról. Így még soha senki nem fejezte ki a hazaszeretetét. Szerethetően énekelnek az ország helyzetéről, valamint érzéseiről Magyarország felé. A zene valamivel lágyabb, nem annyira jelentőségteljes, ezt a dalt egyértelműen a szöveg viszi el. És ebben a formában, ahogy énekelnek hazánkról, tényleg lehet szeretni ezt az országot. 8/10

Így összegezve azt mondanám, hogy aki nem a régi albumok hangulatát keresi, hanem ráérez, hogy pontosan mit is akar elmondani ez az album, és megtetszik a zene, az rájöhet arra, hogy mennyire erős albummal zárta az LGT a zenei repertoárját.

37/40

 

Régi-új Csernus Imre könyv


003A napokban beszereztem egy Csernus Imre könyvet, ami még hiányzott a gyűjteményemből, ez a bevállalom! Gyakorlatilag ez lenne az utolsó, ami még nincs meg, de kiderült, hogy a “Ki nevel a végén?” című könyvből is van egy első kiadás, ha az meglesz, akkor teljes lesz a Csernus Imre könyvgyűjteményem. Örültem a könyvnek, mert hiányzott már valami “újdonság” tőle, amit még nem olvastam, és most itt van. De sajnos 46 oldal elolvasása után kiderült, hogy ez a legrosszabb könyve. Maga az ötlet, hogy most ő írjon magáról a sok Bevállalja? Igen vagy nem? műsor után kifejezetten tetszetős volt, a stilisztika az, ami miatt olvashatatlan a könyv. A sok rövid, tőmondat, sokszor egyszavas mondatok rettenetesek. Egyszer-egyszer, mint hatásvadász mondatok elmennek, de folyamatosan rövid mondatokat olvasni, olyan érzetet ad, mintha egy írni nem tudó ember, vagy egy kisgyerek írta volna a könyvet. Netán holtfáradtan, egy álmatlan éjszaka után hozta volna össze ezt a könyvet, de azok után, hogy milyen fantasztikusakat írt a többi könyvében, ez valami óriási minőségi zuhanás. Ez egyébként a harmadik könyve, tehát még azt sem lehet mondani, hogy tapasztalatlan lenne könyvírásban, főleg annak fényében, hogy az első két könyve nagyon jóra sikeredett. De ez most nagyon nem jött össze. Az is eszembe jutott, hogy valójában nehezére esik írni magáról, és az ebből fakadó félelem gátolja meg az, hogy megmutassa írói tudását (mert nagyon jól ír, legalább olyan jó írásban olvasni a beszólásait, szavajárásait, mint szóban hallani), de akármi is van, ez nagyon el lett rontva. Végig fogom olvasni, de nem hiszem, hogy jobb lesz a könyv.