Street Fighter II V animesorozat


Street Fighter II VSokan ismerik a Street Fighter movie-kat, hiszen minálunk is megjelent szép, díszdobozos kiadású DVD-n. Viszont az animesorozatról kevesen tudnak. Készült ugyanis egy 29 részes TV sorozat még 1995-ben Street Fighter II V néven. Ezt nézem most, sőt lassan a végére érek, ugyanis tegnap a 24. részt láttam. Lehet is látni, hogy mi lesz a vége, ugyanakkor a kivitelezés nagyon érdekesnek ígérkezik.

Ugyanis egy egész jó animéről van szó, határozottan érdemes minden Street Fighter rajongónak megnézni. Annak ellenére kicsit vérszegényen indul, de aztán nagyon jó történet kerekedik ki belőle. Az 1. részben Ken éli Amerikában a maga életét, amikor legjobb barátja Ryu Japánból meghívja őt, hogy eddzenek közönsen, és legyenek ők a világ legjobb harcosai. Természetesen örömmel elfogadja a meghívást, és találkoznak Japánban. Ahhoz, hogy a világ legjobb harcosai legyenek, bejárják a világot, és különböző harci stílusokat sajátítanak el. Közben baráti harcokkal edzik egymást. Tudható róluk, hogy csupa izom mind a kettő, mit nekik, ha földhöz vágják egymást, vagy a falnak csapódnak. Az első útjuk Hongkongba vezet. Itt találkoznak Chun Li-vel, és az apjával. Hongkongban az alvilági területnek számító Kowloon negyedbe mennek, itt megküzdenek a nehézfiúkkal. De úgy néz ki, hiába nyernek, az alvilág ura nem engedi el őket élve. Persze, hogy megmenekülnek, minek jöjjek olyan sokat sejtető kérdésekkel, hogy “Vajon sikerül-e élve kijutniuk a gettóból?” Ők a főhősök, lehet tudni a választ.

Útjuk során eljutnak Thaiföldre, Indiába, Spanyolországba és Amerikában. Aki ismeri és játszott a Street Fighter II-vel, az tudhatja, hogy hol kikkel fognak találkozni. Két karakterrel nem találkoztam eddig, és minden jel arra utal, hogy nem is fogok: E. Honda és Blanka. Természetesen Ken és Ryu fantasztikus fejlődésen megy keresztül útjuk során, amire felfigyel az úgynevezett “Shadowlaw” egyesület. Ennek a vezetője az a bizonyos M. Bison, aki az egész játék legerősebb, legkegyetlenebb harcosa, aki mellett szóhoz nem jutunk. Nagyon jól kitalálták a vezető szerepét. Ő ugyanis a szervezetével világuralomra akar törni, és ezért mindent meg is tesz. Hihetetlenül jól kitalálták a személyiségét, tényleg nagyon ijesztő. Az anime nagyon jó, a Seiyuu-kat is nagyon jól összeválogatták. Ha megnézzük a képen, néhány karakter rajzstílusa eltér a játékban látottól, főleg Chun Li lett igazán animés. Nem is igazán ismerhető fel benne az a Chun Li, akivel a játékban játszhatunk, mintha egy saját karakter lenne. Ennek ellenére szerethető és hihetetlenül aranyos.

Két komoly hibája van az animének. Az egyik az opening és az ending. Mindegyik női előadó által énekelt tipikus ’90-es évek-beli animés dalok. Amivel alapvetően nincs bajom, mivel a ’90-es évek voltak az animék aranykora. És egy kedves, aranyos kis animében nagyon jól hangzottak volna, de nem egy ilyen kemény, verekedős animéhez. Ide kellenének a kemény rockzenék. De az volt az érdekes, hogy amit én letöltöttem, annak kb. a 3. részéről valami instrumentális zene szólt. Jó eséllyel az az angol változat (ehhez képest érdekes, hogy japán a hang) zenéje, de az biztos, hogy ha van anime, melynek jobb az angol zenéje, mint a japán, akkor az a Street Fighter II V. Sokkal hangulatosabb, sokkal inkább átadja a játék hangulatát, ezáltal az animét is közelebb hozza az eredeti alkotáshoz. A másik elképesztően komoly hibája az animének, azok a nevek. Három karakter nevét összekeverték az animében. Néztem is furcsán, hogy most én emlékszem rosszul a nevekre, vagy valami komoly baj van? Kiderült, hogy nem nálam vam a hiba, az anime készítői óriási hibát követtek el nevek tekintetében. Az alábbi neveket keverték össze.

Videojátékos név Animés név
Vega Balrog
Balrog M. Bison
M. Bison Vega

Akkor még nem igazán gyanakodtam, amikor Vegát hívták Balrognak, de amikor M. Bison mutatkozott be, mint Vega, akkor kétségem nem volt arról, hogy itt valami óriási baki van. És ez rontja az összképet, emiatt gondolatban le is voltam egy pontot az animétől. Főleg annak fényében problémás ez, hogy a Capcom is szervesen részt vett az anime készítésével, és ilyen hibát megengednek, ez fájdalmas.

Ezt leszámítva egyébként hangulatos anime, ajánlom megtekintésre.

Tanulási lehetőség Vietnamban


Már tavaly szeptemberben meghirdették az egyetemen, ahova járok, a keleti nyelvek közül a vietnamit, amire már akkor jelentkeztem, csak akkor nem volt meg a megfelelő létszám, de most februárban elindították. Eddig csak japánra jártam, amit élvezek és imádok, de most felvettem mellé a vietnamit.

Három ázsiai ország – és nyelv – van, ami nagyon érdekel: Japán, Kína és a Vietnam. És életem egyik nagy álma valósulna meg, ha eljuthatnék ezekbe az országokba. Most lehetőség nyílt arra, hogy Vietnamba eljuthassak tanulmányi ösztöndíjjal. Az erre való jelentkezést pedig villámgyorsan le kellett adjam, ugyanis konkrétan ma van a jelentkezési határidő. Már októberben meghirdette a Tempus közalapítvány a jelentkezést, de mivel csak ezen a héten kezdődött a vietnami nyelvoktatás, ezért csak most szereztem róla tudomást. Nagyon fellelkesedtem, amikor a tanárnő említette (aki szintén vietnami), éreztem belül, hogy az adrenalin az egekbe szökik, minden gondolaton akörül forgott, hogy milyen lehetőségek tárulnak elém, ha eljutok Vietnamba. Ugyanakkor elérhetetlennek tűnt számomra, mert van néhány ismerősöm, barátom, aki eljutott valamelyik ázsiai országba, de ők mind olyanok voltak, hogy vagy tehetősebbek anyagilag, vagy állami ösztöndíjjal jutottak ki, vagy onan származnak és hazalátogattak. Úgy konkrétan semmi irigység nem volt bennem, de egy kicsit leértékeltem magamat hozzájuk képest, hogy nekik megadatik, de nekem nem. Ez egy kicsit visszavett az önbizalmamból, de aztán csak összeszedtem magam, és ahogy eljutott az agyamig, hogy ingyen van lehetőségem eljutni oda, azonnal elkezdtem intézkedni.

Minden csütörtökre, péntekre és szombatra összpontosult. Csütörtökön kezdtem el megírni az önéletrajzot és a motivációs levelet magyarul, majd elmentem az egyetemre, mert kellett egy-egy példány az iskolalátogatási igazolásból és az előző féléves leckekönyvből, melyen szerepel a korrigált kreditindex is. Ezek magyarul és angolul kellettek. Eléggé rosszallással néztem a 3. féléves eredményemet, azt ugyanis a “tragikus” jelzővel lehetne illetni. Pont csütörtökön volt vietnami nyelvórám, meg is kérdeztem a tanárnőt, hogy a tanulmányi eredmények mennyire számítanak bele. Azt mondta, nem nagyon fogják nézni, mert vietnami nyelvet és kultúrát fogok tanulni, ezért a gazdasági jellegű tárgyak eredményei nem igazán fognak beleszámítani. Ez megnyugtatott, legyen igaza. Pénteken írtam meg az önéletrajzot és a motivációs levelet angolul, valamint egy dokumentum beszerzése okozott komolyabb nehézséget, az ajánlólevélé. A tanárnő említette az egyik lányt, aki az ELTE-re jár (ő is alapvetően ott tanít, csak jön a BGE-re nyelvet tanítani), aki szintén menne Vietnamba, mondta, hogy írjak neki, hogy küldje el azt az ajánlólevelet, amit ő kapott. Meg is jött, de nem a tanárnő neve van rajta, hanem egy másik oktatóé. És mivel digitálisan jött át a levél, ezért nincs rajta aláírás, hát az pedig kell. Felhívtam az ELTE-t, kiderült, hogy az a tanárnő, aki írta az ajánlólevelet, nincs ma bent. Na most, akkor mi legyen. Vagy 56 helyre telefonáltam, írtam E-mailt, a tanárnőnek, aki az ajánlólevelet írta, a lánynak, aki megküldte azt, vietnami tanárnőnek, hogy akkor most mi legyen, meg a Tempus Közalapítványnak, annak, aki a vietnami ösztöndíjas képzést intézi. Valahonnan csak jön válasz. Végül a vietnami tanárnő írt, hogy menjek be az egyetemre, mert 14 órától ott fog órát tartani. Ahogy tudtam, elindultam, szerencsére már ott találtam az egyetemen. Bementünk a titkárságra, a kész ajánlólevélen átírtuk a nevet, kinyomtattuk mind a magyar, mind a vietnami nyelvű ajánlólevelet. Aláírta, és lepecsételte. Ezzel sikerült megoldani ezt. Aztán beadtam online a jelentkezésemet, de még egy papírt ki kellett tölteni. Ennek az volt a furcsasága, hogy számítógépen kellett kitölteni, de alá kellett írni, ezért ki kellett nyomtatni, majd aláírás után ezt is bescannelni. Ekkor volt meg minden dokumentum, ekkor adhattam be E-mailben is a jelentkezésemet, minden papírt csatolva mellé. Nemcsak a fentebb említetteket csatoltam az E-mailhez, hanem az érettségi bizonyítványt, a szakképzettséget igazoló bizonyítványokat, a tanúsítványokat, valamint a nyelvvizsga bizonyítványokat is. Angol B2 komplex, Német B2 szóbeli.

Nem igazán tapasztaltam amúgy azokat a bizonyos nehézségeket a bürokráciával kapcsolatosan, amikről beszélnek általánosságban. Annyi volt, hogy péntek délelőtt a hajamat téptem gondolatban, hogy miért kell ennyi papír, miért csak most tudok erről, miért nem adnak lehetőséget a hiánypótlásra (mert hogy nem adnak. Ha hiányos vagy hibás a jelentkezés, elutasítják azt), miért nincs bent az, aki írta az ajánlólevelet. Egyébként mindenki rendkívül készséges és segítőkész volt. Az ELTE-nél is segítettek, a vietnami tanárnő is mindent megtett, végül a Tempus Közalapítványtól is jött válasz, hogy bárki aláírhatja a tanszéken. Ez jelentősen megkönnyítette a helyzetet. Ha már ennyi papírt kérnek, legalább mindenben segítenek, ami probléma volt. Végül tegnap délután tudtam véglegesíteni a jelentkezésemet.

Január végén volt a Kínai tavaszünnep (Kínai újévi fesztivál) a Millenárisban, ami ugyan nem volt tökéletes (voltak csúszások, néhány előadás problémás volt), de ami jó volt, az annyira lenyűgözött, hogy néhány előadásnál majdnem meghatódtam, annyira tetszett. Ekkor döntöttem el magamban végleg, hogy az ázsiai kultúrával szeretnék hivatásszerűen foglalkozni. Sokáig fogalmazódott bennem, hogy mivel szeretnék hivatásszerűen foglalkozni: Kereskedelem, banki szektor, informatika. De ezek mind olyan “kompromisszum-jellegű” hivatások lettek volna az életemben. Csináltam volna, valószínűleg nem lettem volna frusztrált mellettük, de nem ezek azok, amiket szívvel-lélekkel csináltam volna. Régóta érdekel az ázsiai kultúra, de sokáig csak Japánra orientálódtam. 2014-ben kezdtem el Kung Fu edzésekre járni Angliában, és ott láttam néhány kínai kultúrális eseményt (például Őszközép ünnep), amik már akkor is megtetszettek, de mivel hazajöttem Magyarországra, nem igazán gondoltam, hogy ezeket itt is megünnepelhetik. Meg hát sokáig Békéscsabán laktam. Az meg minden, csak nem a lehetőségek városa. Csak akkor volt lehetőségem komolyabban találkozni Magyarországon ázsiai kultúrával, amikor visszaköltöztem Pestre. És úgy érzem, hogy hazataláltam. Még Dél-Korea szokta azokat érdekelni, akik az ázsiai kultúra iránt érdeklődnek. De engem nem. Bőven elég ez a három ország, ráadásul a koreai hangul karakterek bántják a szememet. Nagyon csúnyának tartom őket. Addig egyébként érdekelt a koreai történelem, amíg mentek a koreai történelmi doramák a köztévében. Ezek annyira megtetszettek, hogy akkoriban rengeteget olvastam a koreai történelemről. Mint egy gyerek, szentül meg voltam győződve arról, hogy minden, amit ezekben a sorozatokban látok, azok egy az egyben megtörténtek a maguk idejében. Aztán, amikor szembesültem azzal, hogy a történetek javarésze fikció, az olyan szintű csalódás volt számomra, mint amikor 8-9 évesen felértem ésszel, hogy a rajzfilmkarakterek nem léteznek. Ezzel együtt abba is maradt a koreai kultúra iránti érdeklődésem.

A vietnami tanárnő mondta, hogy mivel a vietnami nyelv és kultúra lesz a tanulmányunk tárgya, ezért várhatóan sokat fogunk az országban utazni. Ha lehet, ez még jobban felvillanyozott. Alapvetően Hanoiban leszünk, a Hanoi egyetemen fogok tanulni, és biztos vagyok abban, hogy a fővárosban is sok látnivaló van, de nagyon érdekel például Hue is, mely a történelmi Vietnami fővárosa volt. Ott van a királyi palota, meg rengeteg szentély és látnivaló. Emellett az egykori Dél-Vietnam fővárosa, Ho Chi Mihn Város is érdekel. Ez a legfejlettebb, egyben a legnépesebb város. agglomerációval együtt kb. 12 millió lakosa van. Illetve az egyik vietnami ismerősöm Da Nang-ot ajánlotta még, elmondása szerint gyönyörű város. Kikötőváros, azt láttam képeken, hogy nagyon szép tengerpartja van, és ez számomra imponáló, mert szeretem a vízközelséget. Az éghajlat nekem nem lesz probléma, mert nagyon jól bírom a meleget, a nyár a kedvenc évszakom. Vietnamban meg a téli hónapokban sem megy 20°C alá a hőmérséklet. Legalábbis Hanoiban, mert délre már nem jutnak el a hűvösebb légtömegek, Ho Chi Mihn városban az év minden hónapjánan 30°C körüli átlaghőmérséklet van, és az éjszakák is nagyon melegek.

Ami még meglepett, hogy a tanárnő elmondása szerint teljesen mások a vietnamiak, mint amilyennek elképzeltem őket. Ismerek itt Pesten néhányat, de azt gondoltam magamban róluk, hogy mivel a történelmük során soha nem volt igazán kiemelkedő állam (akár csak annyira is, mint Csoszon (Korea), nem kell feltétlen Kínára, Japánra gondolni), emellett vélhetően a háború is komoly csapást mért az országra, és jóval szegényebb ország, mint Kína, ezért azt gondoltam magamban, hogy a vietnamiak mindennél jobban tisztelik a hagyományokat, emellett mivel az emberek csak egymásra számíthathatnak, ezért nagyobb az összetartás, főleg a családtagok között. Ami egyrészről nagyon jó, de volt egy olyan gondolatom is, hogy ez komoly kötöttségeket ró a gyerekekre, miszerint folytatni kell a családi hagyományt, hivatást, nemigen szokás ettől letérni, kvázi “egyéniségnek” lenni. Mert ez szokás Kínában, és azt gondoltam magamban, hogy ugyanez van Vietnamban is, csak még jobban. Ehhez képest a tanárnő mondta, hogy a vietnamiak nagyon szabad gondolkodásúak és nyitottak. Ez olyan szinten meglepett, mintha most februárban 35°C lenne itt Pesten. Mondta, hogy rendkívül érdeklődőek, nem csodálkozzunk, ha ismerkedés gyanánt kérdésekkel fognak bombázni minket. Én nagy örömmel állok rendelkezésükre. Megkérdeztem néhány vietnami ismerősömet, hogy mit tudnak erről, mindenki visszaigazolta azt, amit a tanárnő mondott. Mindig ilyen kellemes meglepetés érjen. Ezt azért tartottam fontosnak tudni, hogy tudjam, hogy viszonyuljak a vietnamiakhoz. Azt például tudom a japánokról, hogy vannak dolgok, amikről nem illik náluk beszélni, mert az sértő nekik. Ugyanígy a kínaiak esetében is, de a vietnamiaknál ha lehet szabadon, bármiről beszélni (persze a megfelelő tisztelettel), az nagyon meg fogja könnyíteni a beilleszkedést, barátkozást és hogy jól érezzem magam ott. Azt is mondta a tanárnő, hogy ott már csak névlegesen van kommunizmus (arról egyébként olvastam, hogy Vietnam az első kommunista ország, amely engedélyezte 1986-ban, hogy a földek magántulajdonban legyenek). Egypártrendszer van, de más az ázsiai kommunizmus, mint az európai volt. Amíg nem olyan, mint az észak-koreai, addig baj nincs. Azt is mondta, hogy a vietnamiak nagyon szeretnek ünnepelni. Sok az utcai ünnepség, és akkor nagyon jól érzik magukat. Egyik kellemes meglepetést követi a másik.

A vietnamit meg mindenképp meg fogjuk tanulni, mert angolul relatíve kevesen beszélnek. Szinte csak az egyetemisták, de ha például bemegyünk boltba, jó eséllyel nem lesz szerencsénk az angol nyelvvel. A piacokra, utcai kifőzdékre kíváncsi leszek, illetve mondták még, hogy a sikátorok nagyon hangulatosak.

Egyébként Kínán belül leginkább Hongkong érdekel. Ugyanis minden, amit most megtudtam a vietnamiakról, hogy mennyire szabad gondolkodásúak, nyitottak, érdeklődők, azt én mind Hongkongról képzeltem el. Az ugyanis 1997-ig brit gyarmat volt, és amikor Angliában voltam, akkor találkoztam ott néhány hongkongi származású emberrel. Hihetetlenül kedvesek voltak, sokkal közvetlenebbek, mint a kínaiak. A kínaiak, ha kedvesek is, érzékeltem náluk egyfajta merevséget. Ehhez képest a hongkongiak sokkal közvetlenebbek voltak. Azt gondoltam magamban, hogy azért, mert brit gyarmat volt, ezért begyűrűzött hozzájuk a brit szabad gondolkodás, és ezt elegyítették az ázsiai hagyományokkal. Utanánéztem, a Hanoi-Hongkong távolság körülbelül 870 km, másfél óta repülővel. Ha lenne lehetőségem eljutni, két nagy ázsiai álomúticélom válna valóra. Ha összejön a vietnami ösztöndíjas utazás, külön blogot nyitok neki, és abba írom külön az élménybeszámolómat. Az esély megvan rá, ugyanis 10 fő mehet Vietnamba, és tudomásom szerint eddig hárman adták be a jelentkezésüket. Az biztos, hogy életem legizgalmasabb (és remélem legjobb) 10 hónapja lesz, ha összejön.

Amikor az ezüst is fénylik


Örömmel vettem tudomásul, hogy volt értelme annyit játszani Time Trial-t a Super Mario Kart-ban. Sikerült megnyerni az ezüstserleget 150cc Special Cup-ban. De ez is nagyon fényesen ragyog. Ahogy gyakoroltam, úgy tudatosott bennem, hogy kell végigmenni a pályán (mert huszonéves játéktapasztalatok után is lehet újat tanulni), és értem el jó eredményt. Ezeket tudtam kamatoztatni a versenyen. És akkor már nem számít annyira, hogy az ellenfél játékosok mennyire támadnak, mert könnyebb kikerülni. De persze nincs kegyelem a részükről. Koopa Troopával mentem, akkor Luigi van az első helyen. És ugye a Super Mario Kart-ban az van, hogy minden egyes gépi karakternek saját fegyvere van, és azt használja számolatlanul. Luigi például legyőzhetetlen a csillag miatt, és ahogy elmúlik az előző hatása, úgy aktivál magán egy újat, mint a Mario Kart Wii-ben a hackerek. De igazából nem nyugtáztam magamban, hogy csal a gép (mert lehetne ezt is), hanem azon gondolkodtam, hogyan lehetne ennek ellenére megelőzni. Nem hagyta magát. A Rainbow Road-on az utolsó körben gombát kaptam. Jól álltam, fel tudtam jönni a 2. helyig. Úgy kalkuláltam, hogy a célegyenesben felhasználom a gombát, és nyerek azon a pályán. Csakhogy Luigi pont akkor aktiválta magán a csillagot, én meg nekiütköztem, így kipördültem. Sikerült másodiknak beérnem, de az a érzés, hogy szinte már a markomban volt a győzelem, és egy apró hiba miatt nem sikerült, az valami rettenetes. Vagy nevezzük a gép csalásának, de akkor is, ha kicsit okos vagyok, kikerülhettem volna oldalról, és onnastól úgy villog Luigi, ahogy akar.

Összesen 30 pontot gyűjtöttem, volt benne egy győzelem, méghozzá a Ghost Valley 3 pályán. Ez egy nagyon jó pálya, ugyanis a végefele van egy kanyargós út, amin egyenesen végig lehet menni. Előtte van egy gyorsító nyíl és egy ugrató, amivel pont át lehet ugrani az utána levő szakadékot. De nemcsak ezért jó, hanem mert utána lendületet kap a kocsi, gyorsabban megyünk, és kellőképpen széles a pálya, hogy ki tudjuk kerülni a többieket. Úgyhogy ha ott jók vagyunk, ott könnyű nyerni. De a többi pályán mind meg kell szenvedni a győzelemért. De pont emiatt olyan fényes az ezüst serleg is.

Gyakorlás a Super Mario Kart-ban


HNI_0096Megvan Nintendo 3DS-re a Super Mario Kart, és sokat gyakoroltam benne. A sok gyakorlás után pedig ismét be kellett látnom, hogy a játékban nem lehet tökéletesnek lenni. Az 50cc és 100cc könnyen megy, de a 150cc-ben komoly izgalmak vannak. Már az 1. helyen végezni a bajnokságban is kész csoda, nemhogy elérni a maximális, 45 pontot. Azt meghagyom a japánoknak… Ha megvan mindenhol az aranyserleg, akkor elégedett vagyok.

A Mushroom Cup, Flower Cup, Star Cup bajnokságokban meg is van aranyserleg, a Special Cup még üres. És nem is tudom, hogy mit kell küzdenem, hogy egyáltalán a bronz serleg meglegyen, nemhogy az arany. Mert a rettenetesen nehéz sem eléggé kifejező. Svájci óramű pontossággal kell a pályákon végigmenni, de nem is ez okoz nehézséget, ahhoz képest, hogy a gépi ellenfél játékosok nem hagyják, hogy minden a terv szerint menjen. És csak egyet is hibázzunk, annyi mindennek. A Super Mario Kart-ban nincs kegyelem, nem várnak be a gépi ellenfél játékosok (ahogy a későbbi Mario Kartokban ez érzékelhető), hanem mennek előre, és ha leköröznek, akkor végképp nincs mentség. A Donut Plains 3 pályán a legkegyetlenebb, ha a gépi versenyzők belöknek a vízbe, akkor keresztet vethetünk egyáltalán a továbbjutásnak, nemhogy a győzelemnek. Egyetlen dolog mentheti meg a versenyünket, a villám. De az is nagyon ritkán jön. De ha sikerült megcsinálni arany serlegre a 150cc Special Cup-ot, az már jelzi, hogy profi játékosok vagyunk.

Amikor a mostani találkozón Super Mario Kart-oztunk, valaki viccesen megkérdezte, hogy van egyáltalán mesterséges intelligenciája a játéknak? Van, de sajátságos, az tény. Egyrészt a fentebb leírtak miatt. Hibáznak a gépi ellenfelek is, de alapvetően pontos és tökéletes a vezetési stílusuk. Ez azt eredményezi, hogy ha nem driftelve kanyarodunk, hanem úgy, hogy elengedjük a B-gombot, akkor biztosak lehetünk abban, hogy beelőznek minket, de legalább közelebb kerülnek hozzánk. Tehát tökéletesre ki kell ismerni a pályákat, tudni kell, hogy hol kell pontosan kanyarodni, hogy pontosan bevegyük a kanyart. És sok mai játékos hülyeségnek tartja, hogy életet számol a gép, és hogy csak akkor mehetünk tovább, ha legalább 4. helyen végzünk. Nekem az a véleményem, hogy ez az a fajta nehezítés, ami inspirál. Arra sarkall, hogy sokkal jobban összpontosítsunk a játék során. Pontosan vegyük be a kanyart, és viselkedjünk okosan, ha egy ellenfél játékos megkörnyékez. És ha sikerül túljutni a pályán, azt a sikerélményt, amit ez a játék megad, azt kevés másik játékban érzem. Talán ez a fajta sikerélmény inspirál arra, hogy akármennyire is nehéz ez a Mario Kart, de újra és újra nekimenjek. A sikerélmény érzése erősebb, mint az oda vezető út, ez a Super Mario Kart nagy erőssége.

Most egy darabig hanyagoltam a bajnokságot, és időmérőben erősítettem. Nemcsak azért, hogy jobban menjen a játék, hanem hogy mindegyik pályán legyen öt legjobb idő, tehát sehol ne legyen “üres adat”. Hát ez se volt könnyű, mert itt is az van, hogy ha nem tűrök el nagy hibát, akkor sokszor újra kellett kezdenem az időmérő versenyt. Nekimenni a falnak, ha az arcomnak jön egy Monty Mole, Twhomp… hát elnéztem, de leesni, komolyan kicsúszni egy ellenfél miatt, saroknak menni, akkor már újra kezdtem a versenyt. És persze ez is sok idegeskedéssel járt, és itt is megcsináltam azt, hogy már végképp úgy éreztem, hogy nem megy a játék, akkor kikapcsoltam, és félbehagytam. Lenyugodtam, pár óra múlva újra nekimentem, és akkor most is jobban ment. Az volt a rossz sokszor, hogy mivel tényleg nagyon nehéz egy pálya, többször tapasztaltam azt, hogy nem hiszem el, hogy sikerülhet, és emiatt kerültem vízbe, vagy vettem be rosszul a kanyart. A Special Cup pályák meg szinte megvalósult rémálmok. Ott még ellenfél játékosok nélkül is nagy precizitással kell versenyezni. A Rainbow Road pályán pedig egyszerűen nem lehet hibázni. Nincs fal, ha kimegyünk a pályáról, leesünk. Valamint a Thwomp-ok is csillag hatása alatt vannak (nem tudom ezt jobban kifejezni), tehát ha nekimegyünk, akkor kipördülünk, ami egyenértékű azzal, hogy vége a versenynek.

Tehát még a Time Trial időket kitölteni és nagyon nehéz volt. De erre is azt mondom, hogy a sikerélmény kárpótol. Aztán irány a 150cc Speical Cup, és 100%-os lesz Nintendo 3DS-en is a játék.

Elhallgat a Rock FM


Rock FM logoCsak ma reggel tudtam meg, ahogy a RockReggelt hallgattam, ott mondtak olyanokat, amik utalások voltak arra, hogy nagy változás lesz. Az volt az első gondolatom, hogy a RockReggeltnek lesz vége, de szétnézve a rádió Facebook oldalán, találtam meg a bejelentést, hogy a rádió megszűnik. Hihetetlenül meglepett, és rosszul is érintett, mert ez volt a kedvenc rádióadóm. Azt már jó ideje tudom magamról, hogy bár nincs olyan zenei műfaj, mely mellett végleg elköteleződnék, de amelyik igazán közel áll hozzám, az a rock zene. Szeretem az élő zenét, és úgy érzem, hogy egyre inkább erre van igényem. Próbálkoztam néhány rádióadóval, ahol a mai trend zenéje megy, azokkal úgy vagyok, hogy hallok néhány hangulatos dalt, amit esetleg meghallgatok néhányszor még, de hogy nem ott keresem a minőséget, az tény.

Akármelyik rádiót is hallgattam, mindig a Rock FM volt az egyedüli, amit huzamosabb ideig hallgattam a jó zenék miatt. Mondjuk ez persze nem azt jelenti, hogy minden egyes rock zenét úgy szeretek, ahogy van. Például csak a dallamosabb rock zenét szeretem, az ilyen nagyon kemény, üvöltözőseket már nem bírom hallgatni. Attól meg egyenesen a hajamat téptem, amikor olyan előadókat szólaltattak meg, mint Tóth Gabi, Oláh Ibolya, Hooligans, Dorothy, Roy és Ádám. Ezeket nálam a rock zene mélypontjai. Nagyon kevés női előadót hallottam, akinek alapvetően jól áll a rock zene, mert ez alapvetően férfi műfaj (erre utalás lehet az is, hogy ma a rádiósok mondták, hogy a Rock FM is férfias rádióadó… volt), és nagyon kevés olyan női előadót hallottam, aki nagyon jól énekel rock zenére. A fent felsorolt három előadó nagyon nem ide tartozik. A Hooligansnál meg amikor áttértek a trendi rockra, nem értem, miért nem változtattak nevet. Mégis milyen huligánok azok, akik vidáman mesélik, hogy a nőjük szívja a VISA-ját? Később is úgy jöttek a minden progresszivitást nélkülöző dalszövegeikkel. Roy & Ádámtól meg többségében ilyen jól érzem magam a bőrömben, semmi bajom nincs, szép az élet jellegű dalokat ismerek, hiteltelenek. Bár tőlük van egy üdítő kivétel, amit nagyon megszerettem, az a Komolyan sírok című dal. Hangulatában sokkal jobb, és szövegének mondanivalójáról is el lehet mondani, hogy érdemes foglalkozni vele. Illetve Révész Sándor énekstílusát sem szeretem.

Viszont van néhány olyan előadó, aki ha csak megszólalt, már éreztem, hogy nem volt rossz a napom. Például Földes László Hobo, akinek szarkasztikus szövegei érzékeltették, hogy próbáratette őt az élet, mégis ironikusan énekel a megélt élményeiről. Deák Bill Gyula hasonlóképp, de ha LGT dal szólt, akkor voltam igazán boldog, hiszen ők mai napig nagy kedvenceim. Meg szerencsére sok olyan dal szólt a Rock FM-en, amik miatt érdemes volt hallgatni a rádiót. Formálta a zenei ízlésemet, az itt hallott dalok hatására kezdtem el foglalkozni komolyabban néhány együttessel. Például azt régóta tudtam, hogy a Bikini jó zenét játszik, és D. Nagy Lajos énekét is szerettem, de itt figyeltem fel igazán a dalszövegekre, és itt hallottam meg, hogy hihetetlenül progresszívek. Van tőlük is néhány dal, mely iróniával közelítik meg az élet nehézségeit, de vannak nagyon szép dalaik. Például a Veled akarok… című dalukat ha meghallom, hihetetlen kellemes érzés lesz úrrá lesz rajtam. Nagyon ritka az, amikor valaki úgy énekli meg a szerelem szépségeit, hogy hiteles marad, nem válik csöpögőssé a dal. Jaj, hát iróniában nagy kedvencem az Ördögtől a Keringő. Amilyen szarkazmussal énekelnek pozitív gondolkodásról és az egymondatos motivációs szövegekről… Nem bírom nevetés nélkül végighallgatni azt a dalt.

Meg sok más dal miatt is érdemes volt hallgatni a rádiót, amik csak itt hangzottak el. Meg ami nagyon tetszett, hogy lehetőséget biztosítottak ismeretlen előadóknak, hogy szélesebb közben mutassák meg a zenéjüket. Köztük is voltak néhányan, akik bizonyították, hogy ma is lehet újat mutatni a magyar rock zenében. Úgyhogy nagy kár érte. Egy darabig egyébként politikai okot sejtettem a rádió megszűnése mögött. De amikor utánaolvastam, hogy pontosan mi történt, és hogy éjféltől a Sláger FM fog itt szólni, elvetettem ezt a gondolatot. Mert eredetileg ez az adó is megszűnt volna a Music FM-mel együtt, és emögött politikai indítékot sejtettek. De a Sláger FM megmenekült. Hogy pontosan mi van emögött, nem tudom, és igazából nem is érdekel. Talán fogom hallgatni a Sláger FM-et, de lehet, hogy inkább a Winamp-en állítok össze egy “saját” rádiót.