Lista Chihara Minori dalokból


Írtam nemrégiben Chihara Minori-ról, és mi tagadás. Nagyon jól jött, hogy van egy új dal tőle, amit megszerettem. Teljesen ráfüggtem. Szerencsére a Spotify-en elég sok dala fellelhető, így össze tudtam állítani egy listát a kedvenc dalaimtól tőle.

Ezeknél a daloknál érzem leginkább azt, hogy igazán elemében van. Olyan érzelmeket énekel ki, melyekkel teljes mértékig tudok azonosulni, a zene is tökéletesen passzol az énekhez. Minden egyes dala ékes bizonyítéka annak, hogy miért imádom a japán zenét, és bizony ő méltán öregbíti a japán zene hírnevét. Ezek mind olyan dalok, amelyek már ha csak az első hangot meghallom, már akkor széles mosolyra derülök, hát még ha még jobban elmélyedek a dalokban. Írnak sem tudok, túl vagyok áradva a jókedvtől.

Duncan Laurence: Love don’t hate it dal elemzése


Nemcsak nyelvtanulás céljából szeretek holland rádiót hallgatni, hanem szoktam hallani jó nyugati dalokat. Néha hallani holland nyelvű dalokat is, vannak kifejezetten jók is. Most egy ilyenről írnék.

A dal angol nyelvű, és az énekes neve is angolosan hangzik, de ahogy utánanéztem, Duncan Laurence holland. Ráadásul nem is akárki: megnyerte Hollandiának 2019-ben az Eurovíziós dalfesztivált. Ezzel Hollandia 1975 után nyert először Eurovíziót. Sokat is hallani a címben említett dalt a holland rádióban. Nem hallottam még azt a dalt, amivel nevezett az Euróvízióban, de ha a Love don’t Hate it-re alapozok, megérdemelte a győzelmet, megérintett érzelmileg. Rá is kerestem Spotify-on, sokat hallgatom egyénileg is. A dal annak ellenére tetszik, hogy amúgy nem szeretem, ha egy férfi fejhangon énekel, de itt ezen felül tudok kerekedni.

Nagyon mély érzelmileg, ugyanis a szöveg az intimitásról, a szerelem megéléséről szól. Talán túl is idealizálja a szerelmet, van egy ilyen szövegrészlet:

Lay your head on my chest,
I wish that we’d be like this every night.

Ilyet márpedig nagyon szívesen hallgatok, mivel én is kifejezetten romantikus alkat vagyok. Főleg akkor nyerő, ha az érzelmi világgal tudok azonosulni.

Alapvetően a spontán kialakult szerelemről szól a dal, és hogy ne féljünk meg megélni az érzéseinket. Bár a refrénben a szöveg így szól:

If it’s love, don’t hate it.

Én a gyűlölet szót átírnám félelemre. Hiszen a többség nem utálja a szerelmet, hanem valójában fél megélni az érzéseit. Egyébként az énekes esetében van alapja annak, hogy a szerelem nehézségeiről írjon, hiszen vállaltan biszexuális. Az érzésből, amit kiénekel, számomra kiderül, hogy nagyon is tudja, hogy miről énekel.

A dal kapcsán két dologgal nem vagyok megbarátkozva. Az egyik, hogy nagyon rövid. Mondjuk azt értem, hogy a rádióbarát hosszúságúra kell írni egy dalt, sok mai dalnál megfigyelhető, hogy vannak, melyek a 3 perc hosszúságot sem érik el. Ahogy ez is 2:51 hosszú. Csak így nem bontakozik ki a dal érzelmi mondanivalója. Vagy ha ki is bontakozik, nem lehet benne a hosszúsága miatt elmerülni. Nagyon szeretem a 6-7 perc hosszú dalokat, különösen, ha ki van töltve tartalommal, mert el lehet az érzelmi mondanivalóban merülni. Nemcsak azért szeretem nagyon Okui Masami: DEVOTION című dalát, mert olyan érzelmeket énekel ki az énekesnő, hogy mindig összeszorul a torkom, amikor meghallom, hanem a maga 7:15 hosszúsága végig tartalommal van kitöltve. Egyetlen egy unalmas másodperc sincs a dalban, végig harmóniában van a zene a szöveg mondanivalójával, ezáltal el lehet merülni a dal által közvetített érzelmekkel. Egy kb. 3 perc hosszú dalnál erre nincs lehetőség. Illetve egy lehetőség van: Ha ismételgetjük a dalt, ahogy szoktam is csinálni. Így megélem a Duncan Laurence dal mondanivalóját is.

A másik problémám ennél komolyabb: Mégpedig a videoklip.

Nagyon alacsony költségvetésből készülhetett, de az biztos, hogy semmilyen módon nem reflektál a dal mondanivalójára. Szinte csak az énekest lehet látni, de az is problémám, hogy nem látom az arcán, hogy átélné a dalt. Én biztos, hogy kitaláltam volna valami rövid történetet a videokliphez. Talán még egy elcsépelt romantikus jelenet is jobban illett volna a dalhoz.

De inkább csak magát a dalt összegezném, mert az kiváló.

Újabb diep.io tapasztalatok


Játszok ezzel a mai napig, szinte már magamtól veszem elő. Alapvetően jó játék, csak az a baj, hogy nem ismerek kezdőket, akikkel egyenrangú ellenfélként játszhatnék. És micsoda véletlen… Drága lett barátom, Noob, pont most hívott be egy sandbox szerverbe, amely tele van profi játékossal. Én meg ott kezdőként valamit próbálok csinálgatni… Persze, hogy másodpercek alatt megölnek, levegőhöz se hagynak jutni. Tökre nagy lelkesedéssel vetettem magam bele az írásba, ez úgy gyorsan el is szállt. Mindegy, lenyugszok. Amúgy tényleg az lenne a jó, ha egy kezdő játékossal mérettethetném meg magam, akivel együtt fedezhetnénk fel a játékot. Nem utolsósorban sokkal lelkesebb lennék a fejlődés terén, ha nem vérprofival játszanék, mert nem érezném magamat annyira nyomorultnak a játékban. Ugyanez egyébként megvolt vica versa is. Gyerekkoromban, amikor mindig áthívtam a barátaimat Nintendózni, sokkal jobban élveztem azokkal játszani, akik velem egy szinten vannak. Gyengébbekkel, hát… Játsszon, ha akar, de nem csinálok titkot abból, hogy untam azokat a játékokat.

Persze, azért figyelem a saját játékomat, meg igyekszem összegezni, hogy mik okoznak problémát, miben érdemes fejlődni. Most így hirtelen két dolog jutott eszembe.

  • A drónok nagyon erősek, és nehéz felvenni ellenük a harcot. Sokat sebeznek, és ha egy játékos olyan fegyverrel játszik, amely sok drónt bocsát ki magából, az nagyon veszélyes. Irányítottam én is olyan fegyvert, mely drónt lövell ki magából, ezeket a bal egérgombbal lehet irányítani. Elég gyorsan mennek, több lövéssel meg lehet ölni őket, de nem egyszer húztam én a rövidebbet, amikor drónnal támadtak engem, én meg más fegyverrel voltam. Nincs annyi idő, hogy megöljem a drónokat, azok hamarabb látják el a bajomat. Főleg akkor szokták piszok módon használni, amikor maga a játékos a saját csapatának bázisában van. Ide már nem jut be a lövedékünk, de ő onnan kényelmesen irányítja a drónjait, legtöbbször megágyazva az ellenfél játékos végzetének. Ezekkel szemben kell megtanulni védekezni, adott esetben sikeresen felvenni a harcot, és az óriási előrelépés lesz.
  • Érdemes lenne megtanulni mozgás közben célozni. Amikor 2 csapatos párbajban vagyok, úgy tudok fejlődni, ha a különböző alakzatokat lelövöm: sárga négyzetek, piros háromszögek, kék ötszögek… Ezek mind pontokat érnek. Pontok függvényében fejlődünk, nő a szintünk. Lényege a dolognak, hogy ezekkel lehet azt is gyakorolni, hogy mozgás közben célozzunk. Ez nekem nem mindig megy. Többek között azért nem, mert van egy sajátságos maximalizmusom a videojátékoknál, ez a Mario játékoknál is megfigyelhető volt nálam. Szeretek minél több érmét összegyűjteni. Hasonlóképp játszok itt is. Szeretek minél több alakzatot szétlőni. Ami még csak nem is rossz ötlet, mert ezzel lehet gyakorolni a mozgás közbeni célzást. Ami mindenképp hasznos, talán ez az egyik kulcsa annak, hogy felvehetem a drónok ellen a harcot.

Szerencsétlen időben csatlakoztam egyébként a játékba, mert régóta nem frissítik már. Nincsenek benne újdonságok, ezáltal egyre kevesebben játszanak diep.io-val. Ukrán ismerősöm szintén játszott, mondta, hogy fénykorában 15.000 körül játszottak a diep-io-val egyszerre. Ma ez a szám 3.500-4.000 körülre csökkent. Mindig mutatja a jobb-alsó sarokban, hogy épp mennyien játszanak, ez nemrég 2.900 körül volt. Úgyhogy jobb időket is megélt már ez a játék, így azt gondolom, hogy az egyetlen módja, hogy gyakoroljam a képességeimet, ha egyedül vagyok a Sandbox-ban. Aztán a szerzett képességeket átvinni a gyakorlatba.

Illetve azon gondolkodok, hogy a német barátomat OriginalNoel-t kéne rávenni, hogy játsszon velem. Mondjuk egyszer próbálta Noob-bal a játékot, de legalább akkora lendülettel hagyta abba, mint én a mostani játékot, mondván, hogy unalmas, hogy mindig meghal. Meg tudom érteni. Tényleg erősen demotiváló a játék, ha az ellenfél játékos nemcsak, hogy sokkal magasabb szinten áll, hanem levegőhöz sem hagy jutni. Ráadásul a lett barátom (most már leakaszkodok a “volt párom” elnevezésről) állítólag szeret tanítani, de ezt két módon teszi meg: Vagy nem mond semmit, vagy olyan szinten túláraszt információval, hogy aztán hámozzam ki belőle a lényeget. Amikor az ukrán barátommal, Sudo Kakeru-vel játszottam, ő mindig a lényegre tért: “Egy aranyszabály van: Mindig mozogj támadás közben!” És ennyi. Nem jó játék közben túlragozni a dolgot, mert úgysem fogok fel belőle szinte semmit. Már én untam folyamatosan azt írogatni, hogy “Yes”, “It’s true”, “You’re right!”, “I’ll do my best!” És társai. Írtam Noob-nak, hogy ha tanítani akar, akkor szorítkozzon a lényegre, azzal többet jegyzek meg.

A másik kritika, amit folyamatosan kapok, hogy lassan tanulok. Ennek egyik fő oka, hogy nem játszok minden egyes nap órákon át. Egyrészt egy idő után túltelítődök, és elfáradok, ami komoly hatással van a játékomra. Másrészt meg vannak egyéb dolgok is, amik érdekelnek, és szeretnék azokban is fejlődni: Nyelvtanulás, írás, fizikailag fejlesztem magam, más játékokkal játszok, animéket nézek (bár ez érdeklődés, nem fejlődés…). Gyorsan leszögezném, hogy nem arról van szó, hogy diep.io kockákkal vagyok körülvéve, szoktunk másokról is beszélgetni, de ők több időt töltenek a játékkal. Én átlagban 1 órát játszok, ha nagyon élvezem, akkor túlmegyek 2 órán is, de ez ritka. Úgyhogy maradok a lassú fejlődésnél, de hátha egyszer ez a lassú víz partot fog mosni.

Újabb kiváló Chihara Minori dal


Többször írtam már arról, hogy azért szeretem a japán zenét, mert azok az előadók, akiket szeretek, képesek most is olyan dalokat írni, hogy valósággal rácsodálkozok, hogy születnek most is olyan dalok, melyek valósággal a hatalmukba kerítenek? Ez azért nagyon jó, mert olyan érzésem van, hogy általuk jobban megélhetem a jelent. Hiszen ha folyamatosan régebbi dalokat hallgatnék, az olyan érzetet adna, mintha beleragadnék a múltban. De ha folyamatosan felfedezem, hogy ma is születnek kiváló dalok, azáltal folyamatosan megélem az újdonság élményét, és ez nemcsak azért jó, mert úgy érzem, hogy megélem a jelent, hanem lélekben fiatalon tart.

Néhány napja a gépemen pihen Chihara Minori: Amy kislemeze, mondván, hogy majd meghallgatom. Ma végül rászántam magam. A címadó dal a Violet Evergarden movie betétdala, igazából jó, de nem az a fajta dal, ami lázba hoz. Na de a kislemez harmadik dala… Sokszor visszahallgattam, teljesen ráfüggtem.

Imádom, amikor Chihara Minori ennyire elemében van, mindig tűzbe hoznak az ilyen szenvedélyes dalai. Márpedig van neki jó néhány ilyen, mégis olyan érzetet ad, hogy képes újat mutatni. Ez a dal is csupa élet, tűz, szenvedély. Én is ilyen vagyok, amikor nagyon önmagam vagyok.

Lehetséges jövőkép


Hát, mi tagadás, amióta hazajöttem Hollandiából csak azon gondolkodom, hogyan mehetnék ki végleg az országba. Dolgozni, élni, és talán tanulni is, ha kedvem lesz hozzá.

Nos, lehetőségek vannak, méghozzá egészen jók. Aminek nagyon örülök, hogy nem kell megvárnom, amíg befejezem itt az egyetemet, ugyanis távoktatásban is befejezhetem. Amennyit olvastam erről, ez azt jelenti, hogy nemcsak az óralátogatás alól ment fel, hanem akár a vizsgákat is tömbösíthetem, így nem kell többször hazautazni. Egyébként is azt tapasztaltam, hogy a tanárok nagyrésze segítőkész, így ezzel nem lenne gond. Így pedig megtehetem azt, hogy ha minden összejön, akkor még a nyáron kimehetek Hollandiába. Folyamatosan fogom nézni, hogy hol érdemes munkát keresni, milyen jó munkák vannak. Folyamatosan kezdem el keresni, bár aktuális csak júniustól lesz, mert ezt a félévet még megcsinálom az egyetemen. Utána lényegében bármikor kimehetek, hiszen iskola szeptemberben folytatódik.

Talán abból a szempontból jók az esélyeim, hogy egész jól tudok angolul és németül, így a nyelvtudást igénylő munkák nem okoznának problémát. Illetve szeretnék megtanulni hollandul is, azt olvastam, hogy bár a hollandok alapvetően beszélik az angolt és németet, de nagyra értékelik, ha egy külföldi beszéli a nyelvüket. Talán azért is érdemes lenne most elkezdeni munkát keresni, mert ha egy mód van rá, szeretném elkerülni az ilyen tipikus külföldieknek szóló munkákat (konyhában mosogatás és társai), így ha jobb munkát szeretnék, azt érdemes idejében elkezdeni keresni. Persze nem arról van szó, hogy semmi szín alatt nem vállalnám el, nyilván, ha nem adódik más, akkor jöhet, de nemcsak arról van szó, hogy szívesebben végeznék el egy olyan munkát, amiben jól érzem magam, hanem hosszútávon bevállalnám azt, így fixen lennék egy helyen.

És hogy hol élnék? Mivel Alphen aan den Rijn-ben voltam, és nagyon is tetszett a város, ezért sokat gondolkodtam azon. Ami ott van, azzal elégedett lennék, egyetlen hátránya van: A közlekedés. A vasút kizárólag átmenő fogalmat biztosít Leiden és Utrecht között, illetve Goudába jár vonat. Busz is csak Amsterdam Schiphol repülőtérre megy közvetlenül. Tehát, ha Amsterdamban találnék munkát, akkor problémás lenne a bejárás. Akkor inkább Leiden lenne az ideális város, ahol lakhatnék. Innen van közvetlen járat Amsterdamba, üzletek terén is több a lehetőség, ráadásul nagyon hasonlít a fővárosra. Az utóbbi években egyre többen költöznek ki a környező kisvárosokba, többek között Leidenbe, mert a lakhatás nagyon drága Amsterdamban. Úgyhogy már csak ezért sem élnék a fővárosban. A legjobb alternatíva Leiden tűnik, de ha úgy alakulna, hogy Utrecht-ben találnék munkát, akkor boldogan laknék Alphen aan den Rijn-ben is. Onnan kb. 35 perc vonattal Utrecht Centraal.

Persze ezek csak kezdet jövőképek, hogy valóban tudjam, hogy mik a lehetőségeim, ahhoz néhány helyen szét kell néznem. Kezdetnek böngésztem a Hollandiai magyarok weboldalt, illetve találtan néhány Facebook oldalt, csoportot:

Hogy lesz-e ebből valami, és hogy milyen lehetőségek vannak, az ki fog derülni. Ha lesz érdemleges információ, fogok írni róla.

Hazatérés Hollandiából


Bölcs mondás a “Nincsen rózsa tövis nélkül”, de ezt olykor nagyon nehéz megélni. Belekalkuláltam, hogy a repülőtéri éjszakázás nehéz lesz, de ami itt történt, az mindent felülmúlt. Az van ugyanis, hogy 0.00 és 4.30 között bezárják az Eindhoveni repülőteret! Amikor éjfél előtt szóltak, hogy zárnak, azt hittem, hogy csak a La Place nevű éttermet zárják be, ahol eltöltöttem az időt, aztán amikor láttam, hogy a földszintről is tessékelnek ki mindenkit, be kellett látnom, hogy itt sokkal rosszabb dolog van készülőben. Tényleg bezárják a repülőteret! Ilyenkor egy helyre lehet menni, a parkoló lépcsőháza az egyetlen fedett hely. Volt olyan, aki hajléktalan módjára a földön aludt. Én inkább kihasználtam, hogy több emeletes a lépcsőház, és felmentem a legfelső szintre, ahol egyedül lehettem.

Ez igazából nem úgy nehéz, hogy nincs fűtés a lépcsőházban, és mi az, hogy elküldenek a repülőtérről, hanem sokkal inkább mentálisan. Nincs körülöttem senki, akit ismerek, a parkolóház teljesen üres, a szél meg még mindig tombol kint, ez hagyott maga után egy elhagyatottság-érzést. Ezzel volt nehéz együtt lenni, de később eszembe jutott, hogy az elmúlt időszakban megélt fájdalom megtanított arra, hogy azt becsüljem meg, ami van, és ne azt hiányoljam, ami nincs. Végig is gondoltam magamban, hogy megvan mindenem, van ennivalóm, innivalóm, és egy kis pénz is maradt, innen nézve nem is annyira rossz a helyzetem. Sokat segített rajtam ez a gondolkodás, jobban viseltem a helyzetet, és az idő is gyorsabban telt. Csakhamar eljött a 4.30, amikor kinyitották a repülőteret, és újra melegben várhattam a gépre. De ezt ezután bele fogom kalkulálni, ha visszamegyek Hollandiába.

Valamit próbáltam ténykedni, de nemcsak hogy fáradt voltam, de fájt a fejem, migrénem is volt, úgyhogy inkább úgy döntöttem, hogy bemegyek az ellenőrzésre, és a belső részen várok a gépre. Ott konkrétan van alvóhely… És el is gondolkodtam azon, hogy ha még előző este megyek át az ellenőrzésen, és a gépre várva töltöm az éjszakát, akkor onnan biztosan nem tessékeltek volna ki. Inkább ezt kalkulálom bele. Azért egy órát tudtam aludni, ami azért egy kicsit segített. Pár perccel azelőtt ébredtem fel, ahogy kiírták, hogy melyik kapunál kell várni a gépre. A gép indulása is problémás volt, hiszen 9.25-kor kellett volna indulnia, és akkor még mindig csak arra vártunk, hogy felengedjenek a gépre. 10 órakor tudott elindulni.

A rossz idő miatt számítottam arra, hogy kellemetlen lesz az utazás, és tényleg az volt. Már felszállás után közvetlen rázkódott a gép. Egyből azt gondoltam, hogy na, épp hogy felszálltunk, és máris annyi. Aztán leszálláskor, a felhők között rázkódott úgy a gép, mintha kátyús úton mentünk volna. Ez megijesztett annyira, hogy azt gondoltam magamban, hogy úgy éreztem, hogy inkább biztonságban lennék, ha megállnánk, és aztán újra elindulnánk, miután megnyugodtam. Hát, ha biztonságban nem is lennék, de a halálom felől biztos lehetek, ha egyszer csak ott a magasban leállítanák a motort. Végül rendben földet ért a gép, de erősen megéreztem, hogy miért is utálok repülni.

Ahogy lehet igyekeztem kijutni a repülőtérről, felszállni a 200E buszra, hazajutni, hogy aludjak, mert nagyon fáradt voltam. Kipakoltam mindent, aztán feküdtem is le aludni. A repülőtéri affértől eltekintve életem egyik legnagyobb élménye volt ez a holland utazás. Lesz ismétlés valamikor júniusban, az hétszentség.

Hollandia – 3. nap


És egyben az utolsó teljes nap. Vasárnap lévén később ébred a város, így én sem siettem. Másfelől meg a szállás 11 óráig szólt, úgyhogy ha már adódott a lehetőség, akkor élveztem a szállás adta kényelmet. Bár mivel sehol senki nem volt 11-kor, jó eséllyel nem lett volna gond, ha maradok még, de inkább elmentem.

De nem is csak azért nem kellett volna sietni, mert későn ébred a város (boltok 12 órakor nyitnak), hanem mert irgalmatlan szél támadt! Konkrétan lépni nem lehetett, biciklisek is szálltak le, és kapaszkodtak, amibe csak tudtak. Mondjuk, mondta tegnap Tukeinon, hogy vihar várható holnapra, de itt a vihar, az tényleg kemény. Narancssárga riasztás volt országszerte. Jellemző Hollandiában is a brit időjárás, de ez a helybélieknek is erős volt. Tehát 12 órakor nyitott a De Aarhof nevű bevásárlóközpont. Azt gondoltam ki, hogy itt eltöltök egy pár órát, de ehhez az lett volna az ideális, ha lett volna valami kajáldás rész, ahol asztal mellett leülhettem volna. Ennek híján csak padra tudtam ülni, így miután vettem magamnak kaját, nem maradtam itt sokáig.

Gondolkodtam azon, hogy hamarabb átmegyek vonattal Eindhovenbe, de mivel a Heuvelben (ottani bevásárlóközpont) sincs ülőhely asztallal, ezért úgy döntöttem, hogy maradok még Alphen aan den Rijn-ben, beülök a McDonald’s-ba, eszek Big Mac menüt, és itt töltöm el az időt. Szerencsére anyagiak terén jól álltam, úgyhogy ez belefért. Hollandiában az Albert Heijn-ben egész olcsón lehet vásárolni.

Jó is volt a Mekiben. Kényelembe helyeztem magam, nem siettem sehová, tanultam hollandul.

Hollandiában hollandul tanulni… Esküszöm, minden imádatom a hollandoké, és annyira motivált vagyok most a nyelvtanulásban, hogy akár felsőfokú szinten is megtanulnék hollandul. Ablak mellett ültem, a kilátás is marasztalt.

img_20200209_1405101545544210.jpg

Egyszerűen gyönyörű város! Már csak egy dolog aggasztott, a beszállókártya. A WizzAir-nél van ugye a mobil beszállókártya, de egyrészt nem biztos, hogy Eindhovenben lehet-e érvényesíteni, másrészt meg mi van, ha lemerül a telefon? Inkább a második része aggasztó, mert ha Budapesten lehet érvényesíteni a mobil beszállókártyát, akkor feltételezhetően Eindhovenben is, de miután teljesen egyedül vagyok itt, ezért biztos, ami biztos. Nem volt olyan hely nyitva, ahol lehet nyomtatni, ezért megkértem a McDonald’s-os dolgozókat, hogy nyomtassák ki a beszállókártyát. Megadták az E-mail címüket, és kinyomtatták nekem. Hálás köszönet érte. Egyébként a McDonald’s, Burger King, KFC holland árakhoz képest olcsó. Még az átlagosnak mondható éttermek is €12-20 körül kínálnak ételt, a Big Mac menü ehhez képest €7.20 volt.

Nagyjából 15.30-ig maradtam, utána elindultam a vasútállomáshoz. Még a jegy vásárlásával volt egy kisebb probléma, ugyanis nincs jegypénztár, csak automata, ahol ugyan lehet készpénzzel fizetni, de csak érmével. A közeli boltban váltottam fel a €20 bankjegyet. Ami meglepett, hogy €21.30-nak volt írva a jegyár, de csak €20.30-at kért. Tehát 1 euró kedvezmény van, ha automatából veszem a jegyet. Szép. Aztán mentem is a vonathoz, ami pontosan indult, de búcsúzóul ezt lefényképeztem magamnak:

img_20200209_1552501718258067.jpg

Életem egyik legszebb hétvégéjét köszönhetem ennek a városnak, és pont azzal varázsolt el, hogy nem fő úticél turisták számára, ha Hollandiáról van szó, de az Archeonnal olyan szintű élményt adott, amit csak nagyon ritkán élek meg. Ehhez hozzájönnek a hangulatos utcák, szép házak, épületek. Egyszerűen imádtam minden egyes percet itt.

A vonat jól ment, és nagyon kényelmesek az IC vonatok. Most is átszálltam Utrechtben, de mivel most jól jött a vonat, ezért volt egy kis időm a vasútállomáson. Gyorsan bementem a vasútállomáson lévő Burger King-be és vettem magamnak egy cappuccinót, aztán mentem is az Eindhovenbe tartó vonat felé. Itt is minden rendben volt.

Mielőtt a repülőtér felé tartó buszhoz mentem volna, bementem a közeli Albert Heijn-be, itt vettem magamnak még egy kis ennivalót a repülőtérre. Sajnos szükség van rá, mivel a repülőtéren töltöm az éjszakát, a gép ugyanis holnap 9.25-kor indul. Indult egy gép vasárnap késő délután is, de oda drágább volt a jegy, hétfőre volt olcsóbb. Jó lett volna vasárnap hazaérni, de ha már így alakult, akkor a repülőtéren töltöm az éjszakát. A 401-es busz vitt a repülőtérre. És innen már csak Budapestre van út.