supermario4ever blog – 少年になりたい

Nintendo, Anime, Manga, Jpop, anison, és egy kicsit magamról is.

Archive for the ‘Anime’ Category

Rica Matsumoto – Yajirushi ni Natte!

Posted by supermario4ever - 2015. január 28. szerda


A kislemez borítója

A kislemez borítója

Megjelenés: 2012. július 18.
Kiadó: Pikachu Records
ZMCP-6093
Ár: ¥1.300

  1. Yajirushi ni Natte! (やじるしになって!) 4:02
  2. Nanairo Arch (七色アーチ) 3:34
  3. Kimi no Mune ni LaLaLa (君の胸にLaLaLa) 3:40
  4. Yajirushi ni Natte! (Original Karaoke) 4:02
  5. Nanairo Arch (Original Karaoke) 3:32

Yajirushi ni Natte! Rica Matsumoto 17. kislemeze. A címadó dal a Pokémon Best Wishes Kyurem vs. Seikenshi Keldeo anime opening dala. A kislemez az 57. helyet érte el az Oricon charton, 5 hétig volt listán és 3.031 példányt adtak el belőle.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3

Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét 38 44 49 50 57 1.278
2. hét 127 551
3. hét 48 107 584
4. hét 185 323
5. hét 199 295
Összes eladás 3.031

Posted in AniPedia, Letöltés, Pokémon, Rica Matsumoto | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Új Okui Masami kislemez

Posted by supermario4ever - 2015. január 9. péntek


2 és fél év után végre új Okui Masami kislemez fog megjelenni. Eleinte nagyon megörültem neki, hogy végre új kiadvány tőle, de aztán néhány információ árnyalta a képet. Az új dal a Shirobako anime második opening dala, és meghallgatva az első opening és ending dalokat (hogy mégis mire számítsak), eléggé elszörnyedtem. Teljesen komolytalan, ilyet már ezerszer hallottam. Ishida Yoko az opening előadója, egyébként sem szeretem a hangját, és most sem győzött meg arról, hogy esetleg újabb esélyt kellene adnom neki. Az ending dalt pedig három seiyuu adja elő, az már önmagában árulkodó, hogy Momoi Haruko írta a zenét. Egyedi stílusa senkit nem hagy hidegen, de sajnos zeneszerzőként most is a gyengébbik oldalát mutatta meg, az ének pedig… seiyuu-knál elvárás az énektudás, de döntő többségénél már régen sem tették magasra a lécet, ez most sem változott.

Egy hetes szünet után tegnap elérhető lett az anime 13. része, mely már az Okui Masami openinggel hallható. Meghallgattam, és több mindenre jöttem rá. Az előadó, az énekhang rengeteget számít. Azért tartom az egyik legigényesebb ’90-es évek popzenéjének azt, amit régen csinált, mert hallani, hogy komolyan vette, amit csinált, és már akkor is nagyon jól énekelt. Ez főleg abban érhető tetten, hogy már ezekben az időkben is sok feldolgozást énekelt, olyan dalokat, melyeket eredetileg ő írt, de egy seiyuu énekelte el. Néhány eredetit meghallgattam, és arra jutottam magamban, hogy Okui Masami előadásaiban inkább az hallatszik, hogy megmutatja, hogy ezt így kellett volna. Ez beképzeltségnek hangzik, de akkora a minőségbéli különbség, hogy ezt ki lehet jelenteni. A ’90-es években ha nem magának, akkor legtöbbször seiyuu-knak írt dalokat bizonyos animékhez (pl. Slayers, Saber Marionette, Bakuretsu Hunters), ezeket pedig a maguk módján felénekelték. Nem tartom kizártnak, hogy Okui-sama azért énekelte fel ezeket a dalokat, mert rettenetesen zavarta, hogy úgy lettek felénekelve a dalok, ahogy, de ezekkel a változatokkal nem tud mit kezdeni, mert az akkori trendek ezt diktálták, de hogy érvényre juttassa a saját elképzeléseit, felénekelte saját változatában ezeket a dalokat, a különbség pedig szinte fizikailag kézzel fogható.

A Shirobako opening dalt más írta, mégis úgy énekelte fel, hogy neki ez a munka is komoly, neki ez is sokat számít. A másik dolog, ami árnyalja a képet, hogy ez nem teljesen saját kislemez lesz, hanem az anime második opening és ending kislemeze, és mivel az endinget más adja elő (ha jól emlékszem, az is seiyuu előadás lesz), ezért sajnos nem önálló kislemez lesz. Pedig meghallgattam volna egy második saját dalt tőle, másrészt csak jobban ékesítené a diszkográfiáját, ha teljesen saját lenne. Mindenesetre bízok abban, hogy sikeres lesz, hátha valamit visszahoz a régi sikeresebb időszakból, és ismét gyakrabban jelentethet meg saját kiadványokat. A cím mindenesetre nagyon érdekes: Takarabako -TREASURE BOX-. Pontosan úgy kell írni, ahogy a best of angela album címet. Megjelenés 2015. február 25. Eredetileg elő akadtam rendelni, de így, hogy más énekli az endinget, már nem érdekel annyira.

Amúgy megnéztem az anime első részét, egyáltalán nem tudott lekötni, úgyhogy dobtam is. Nekem már túl egyszerű, érzelmileg komolyabb alkotásokat szeretnék. Mondjuk, ha végiggondolom, a komolyságról a zene is árulkodik. Keveset nézek már animéket, de vajon kinőttem volna belőle? Ennek utána akarok járni.

Posted in Masami Okui, Shirobako | Címkézve: , | Leave a Comment »

Piszkavas

Posted by supermario4ever - 2014. szeptember 23. kedd


Jó újra elmerülni a Játék határok nélkül műsoraiban. Az utóbbi időkben többször járt a fejemben az 1996-os játék eredményjelző tábla zenéje, ezért kezdtem el újra nézni egy pár műsort, és ismét írni a fordulók leírásait. Most már külön oldalt szentelek neki, ezzel jelezvén, hogy komolyan gondolom és most már be akarom fejezni. Gondolkodtam külön weboldalon is, de már unom az új weboldalak készítgetését, inkább a blogban szánok neki külön oldalt, ezzel is demonstrálva, hogy az életem része. Jelenlegi terveim szerint egy héten két elődöntőt csinálok meg, de ez a gyakorlatban több mindentől függ: Időtől, lehetőségektől, és nem utolsó sorban kedvtől is. “Munka” miatt az 1993-as év 2. fordulóját néztem meg, szórakozásképp pedig először az 1996-os év 6. fordulóját, majd az 1995-ös év 6. fordulóját és az 1997-es évnek szintén a 6. fordulóját. Semmi összehasonlítás, csak úgy voltam vele, hogy már, hogy megnézem az egyik évét, akkor lássam a “szomszédos” évekét is. Érdekes, hogy az 1996-osban nem zavar, hogy csak 6 ország játszik, nem úgy, mint az 1999-esben. A korábbi sokkal inkább élettel teli, és az eredménytábla zenéje pedig nagyon rövid, de annál hangulatosabb. Lényegében az 1995-ös gyorsított változata. Egy 1997-es adást nézni nekem továbbra is külön kaland. Magasan a legtartalmasabb, olyan érzés, mintha az egész gyorsan lemenne, de mire a végére érek, akkor meg azon kapom magam, hogy milyen hosszú volt, és távoli képként élnek az első játékok. És utána stílszerűen valami 1997-ben kiadott japán dallal akartam zárni. Jobb nem jutott eszembe, mint Okui Masami: Rose & Release dala, és hallgatva arra jutottam, hogy jobb nem is juthatott volna eszembe:

Hát, most egyszer megengedheti magának, hogy egyszerűre vegye a szövegírást. Ez Shoujo Kakumei Utena dal, de hogy ending, vagy csak a Rondo-revolution dalnak adtak egy egyedi változatot, azt már nem tudom.

Ma megnéztem az JSF 1996-os év 8. elődöntőjét, volt benne egy pár érdekesség. Például Szlovénia Iška Vas nevű faluból delegált játékosokat. Elnézést a címben rejlő szóviccért, de amint megláttam kiírva a falu nevét, egyből ez jutott eszembe. Nagyon szép eredményt értek el annak ellenére, hogy 356 fős a falu, 57 ponttal nyertek. Pedig egy ilyen kis településen 8 edzett embert találni biztosan nem volt könnyű. Majd tervezek egyszer egy Játék határok nélkül elméletet írni, mert aki komolyan figyeli a játékokat, az felfedezhet néhány érdekességet, összefüggést. Azért meglepő, hogy egy ilyen kis közösségből ilyen jó csapatot sikerült összehozni, mert például az 1994-1995-ben részt vett máltai csapatok hírhedten rossz eredményeket értek el, és ez összefüggésben lehet azzal is, hogy ugye kicsi ország, összesen 415.000 körüli lakosa van, és egy-egy településnek nehéz lehetett olyan csapatot összeállítani, melynek jó esélye lehetne. Láttam néhányszor, hogy 50 év körüli, középkorú játékosai voltak Máltának.  Meg azért is tervezek írni ilyenről, mert egyszer olvastam erről egy cikket, egy országos hírű hírportálon és elég sok idétlenséget hordtak össze összefüggések címszó alatt.

Posted in Játék Határok Nélkül, Masami Okui, Shoujo Kakumei Utena | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Megumi Hayashibara: Kagirinai Yokubou no Naka ni

Posted by supermario4ever - 2014. július 22. kedd


Nagyon rákaptam most az énekesnő egyik dalára, sokat hallgattam az elmúlt napokban, főleg az off vocal version változatot, mert már önmagában a háttérvokált is nagyon szépnek tartom. Pedig különös története van a dalnak, kb. 7 éve hallottam először, és bár soha nem ugrottam át, de nem szívesen hallgattam. Ennek egyszerű oka van: Olyan a hangulata, és Megumi-sama éneke, mintha valami nagy álom beteljesüléséről énekelne, és a benne rejlő boldogság hatalmas. Ugyanakkor nekem rossz volt hallgatni, mert olyan érzéseket ébresztett bennem, hogy én ezt a boldogságot még nem éltem meg, és rettenetesen hiányzik. Szinte fájdalmat okozott, ha meghallottam.

Azt nem mondom, hogy megtaláltam, de azokba az érzésekbe, amiket manapság megélek, nagyon beleillik, és most nagyon jó érzéssel tölt el a hallgatása.

Kicsit olyan ez, mintha most jött volna el az ideje.

Amúgy a kislemez:

A kislemez borítója

A kislemez borítója

Megjelenés: 1996. május 22
Kiadó: StarChild (King Records)
KIDA-134
Ár: ¥1.000

  1. Kagirinai Yokubou no Naka ni (限りない欲望の中に) 5:09
  2. Touch Yourself 5:09
  3. Kagirinai Yokubou no Naka ni (off vocal version) 5:09
  4. Touch Yourself (off vocal version) 5:09

A Kagirinai Yokubou no Naka ni Megumi Hayashibara 20. kislemeze. A címadó dal a Slayers Special OVA betétdala, míg a Touch Yourself a Sega Saturn-ra megjelent Slayers Royal játék dala. A kislemez a 20. helyet érte el az Oricon charton, 4 hétig volt listán, és 69.510 példányt adtal el belőle.

Letöltés itt / Download here
(320 kbps mp3 + BK scans)

Posted in AniPedia, Letöltés, Megumi Hayashibara, Slayers | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Animekarácsony 2013

Posted by supermario4ever - 2013. december 15. vasárnap


A karácsonyi időszakra új sablont állítottam be, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Mielőtt a lényegre térnék, egy örömhír: Több, mint 4 év kihagyás után új önálló Suara kislemez! ^_^ A Cardfight!! Vanguard kártyaharcos animének fogja a legújabb endingjét énekelni, a címe Fly away -Oozora he- lesz. Megjelenés: 2014. január 15. Alig várom, bár egy kicsit tartok attól, hogy milyen dallal fog jönni ennyi kihagyás után. Majd kiderül. Információk a kislemezről.

Régen utaztam már, kifejezetten hiányzott, hogy egy kicsit kimozduljak. Bár tény, hogy egy kicsit még féltem, mert még nem éreztem magam, teljesen rendben, nem tudtam, hogy fog érinteni az utazás, de minden rendben volt. :) 6.15-ös vonattal mentem. Az út elején kifejezetten fájt a fejem, és attól tartottam, hogy ez be fogja árnyékolni az egész napomat, de kb. Mezőtúr után olyan szinten áthatott az utazás kellemes érzése, és hogy visszatérek Pestre, hogy ettől szinte elmúlt a fejfájásom. Innentől kezdve minden rendben volt. Az úton folytattam a Super Mario Advance 2: Super Mario World végigjátszását, végigvittem a 6. világot, meg olvasgattam a Konzol magazin új számának még azon tesztjeit, amiket még nem olvastam, de érdekeltek. Vártam, hogy most hétvégére megjelenik a legújabb szám, de láttam a weboldalon, hogy dec. 13-ig várják a leveleket, hát akkor biztosan nem fog most megjelenni… De mindegy is. A vonat rendben 8.50-kor érkezett meg. Lementem a Keleti metróaluljárójába először jegyet venni, de olyan hatalmas sor állt, hogy úgy döntöttem, hogy én ezt nem várom meg. Visszamentem a vasútállomásra, és egy újságosnál vettem jegyet, ahol alig pár ember volt. Ha nem muszáj, ne álljak nagy sorba.

Először csak a Deák térig mentem el, ugyanis egy vaterás adás-vételt lerendeztem. A Zrínyi utcára kellett mennem, itt átvettem a Baby Sisters: Hoppá!!! albumát CD-n. Bár csak ez az egy CD hiányzott a teljes gyűjteményhez, gyakorlatilag a legjobb albumuk. 1998. júniusában jelent meg, megjelenés után pár nappal vettem meg kazettán, és rengeteget hallgattam. Mivel nyáron jelent meg, ezért mint nyári album maradt meg az emlékeimben. Walkman-en szinte mindig velem volt.

Baby Sisters gyűjtemény

Hát így néz ki. És hogy tizenegynehány év múlva is jó ezeket az albumokat hallgatni, azt én sem hittem volna.

A Deák térről már egyenesen a Széll Kálmán térre (nekem szóban ez mindig Moszkva tér marad) mentem metróval. Innen nem voltam biztos, hogy pontosan merre kell menni, ezért felosontam a 4-es villamosra 1 megálló erejéig. A Széna térről már magabiztosabban sétáltam. Sajnos nagy sor állt a Millenáris előtt, több mint egy órát álltam sorba, de türelmesen kivártam. Olyan 11.30-ra értem be, és miután a karaoke terem közvetlen a főbejáratnál volt, ezért benéztem oda. Döbbenten láttam, hogy a 10 órára ígért kezdést ismét valami hiba miatt el kellett halasztani. Még ott próbáltak, beénekeltek, én addig szétnéztem. A konzoloknál most több régi konzol volt, azokat mind az Insert Coin kulturális egyesület adta be, totál meglepődtem a Nintendo GameCube-on Mario Kart: Double Dash!!-sal és négy szinte makulátlan állapotú controllerrel. Én nem is tudom, hogy lehet a controllereket megőrizni ilyen jó állapotban, amikor az analóg karja ilyen gumis alapú (nem tudom pontosan milyen), az a lényeg, hogy nyoma marad, ha például belemélyesztem a körmömet. Nekem egy lila és egy fekete GC controllerem van, a lila analóg karja már eléggé leharcolt állapotban van, a feketéé talán jobb, azt ritkábban használom. A 3DS Hungary jelen volt, amit nagyon díjaztam, innen felnéztem a MAT pulthoz bagszihoz. Régen láttam, hiányzott nagyon.

Kicsit beszéltünk, utána visszamentem a karaoke terembe, de már csak a 12 órakor kezdődő előadásra tértem vissza. Mivel a karaokésoknak nem volt dolguk, ezért elmentek enni, én elkísértem őket. A Sushi előtt sorban állva beszélgettük el az időt. Én nem vettem semmit, bár amit egyszer vettem náluk Sushit, az nagyon ízlett, úgyhogy majd valamikor elképzelhető, hogy sort kerítek rá. Bár egyébként manapság sok rizst eszek, mert kívánom, és nagyon jól esik. Főleg a jázmin rizs, az nagyon laktat. Miután visszamentünk, már nem maradt sok az előadásból, ezért azt türelmesen végighallgattam, bár Quentin Tarantino filmjei egyáltalán nem hoznak úgy lázba, és hogy őszinte legyek, magát az előadást sem éreztem olyan magas röptűnek, egyáltalán nem is értem, hogy fér bele egy japán tárgyú rendezvény kereteibe. Oldalra nézve, viszont totál meglepődtem, amikor megláttam Tukeinont. Nem is tudtam, hogy hazajött Hollandiából. O_O Jó érzés volt újra látni, és beszélgetni vele egy kicsit. :)

A következő másfél órás karaokés blokkban volt lehetőségem egyet énekelni: WHITE ALBUM: POWDER SNOW dalát. Ezt úgy jól esett, írtam is a dalról, hogy amikor láttam az anime utolsó részét, mennyire kellemes volt hallgatni. És úgy voltam vele, hogy mivel karácsonyi dal (legalábbis nálam), ezért mostanra nagyszerű lehetőség. Terveztem még több dalt is énekelni, de most csak ez az egy fért bele, mert eléggé zsúfolt volt most is a karaoke terem, több előadás is ide jött, ne is beszéljünk a Jrock (bár ez csak névlegesen) Kpop videoklip vetítésről. Ebből a szempontból nézve szerencse, hogy elkülönített helyen volt a karaoke, így nem hallatszott ki annyira a sikongatás.

És persze a zenekvíz, de ez csakis jó dolog lehet, főleg ha van szaloncukor-dobálás, amely idén is legalább akkora sikert aratott, mint tavaly. A Gamer zenekvízre csak időközben tudtam bekapcsolódni, így csak a horror, böngészős és Final Fantasy kategóriát ismerhettem meg. Daki nem is sorolta végig, mert a játékos közönség mindig az elsőre bólintott rá, így nem tudtam, melyek a többi kategóriák. Az animés zenekvízben sem jutott mindegyikre idő, de jól szórakoztam, többet jól tippeltem be. A 2013-as animék között megmosolyogtam a Kyoukai no Kanata openinget, mivel Chihara Minori énekli, ezért meghallgattam. Egészen jó zene lett. Az anime első részét is megnéztem, de annyiban is maradt, mert nem fogott meg engem. Sok-sok szaloncukor repült a levegőben, mindenki örömmel kapta el őket.

A zenekvíz végén elmentem a konzolokhoz, és mivel láttam, hogy szabad a GameCube, ezért birtokomba vettem egy pár perc erejéig. Játszottam egyet a Mario Kart: Double Dash!!-sal. Érződik azért, hogy más az irányítása, kicsit csúszósabb a többihez képest. A fizikája volt az egyik ok, ami miatt nem rajongtam ezért a Mario Kart-ért, amikor sokat játszottam vele. Olyan sokat nem játszottam vele, mert 16 órára helyet kapott a karaoke a nagyszínpadon. Nahát, mi ez a megtisztelő lehetőség? Amina, Daki, Lucy és Mai énekeltek egy-egy dalt. Meglepett, hogy ki voltak írva a kfn-be a dalszövegek magyar fordításai. Csak nem lehetett jól látni, mert a monitor eltakarta. Előbb átültem máshova. Ott láttam volna, csak egy páran beálltak a vászon elé, akkor meg ezért nem láttam. A végén a Naruto: GO!!! dalával nagy bulit csaptak, a végére sokan felmentek tombolni a nagyszínpadra. Mivel nem vagyok annyira az a tombolós fajta, ezért szolidan ünnepeltem az Adarnások nyilvános szereplését.

A fellépések után visszamentem bagszihoz, és nála töltöttem el a még megmaradó időt. Ott volt LL is, aki rendkívül “jókedvű” volt, hogy a konzolok szervizénél nem nyert semmit. Eredetileg bagszi se, csak volt ott egy The Legend of Zelda: The Wind Waker HD póló, amit hiányol. Elmesélte az egyik MAT-os lánynak, és akkor lement, hogy ő majd megnyeri. És láss csodát: Tényleg megnyerte. És odaadta bagszinak a pólót, úgyhogy részéről nagy volt az öröm. Amúgy nagyon jól néz ki, és eredeti Nintendo of Europe forgalmazás, úgyhogy valami előrendelői ajándék lehetett. Aztán már 17.40 körül járt az idő, úgyhogy bár feliratkoztam még egy dal eléneklésére, de már nem vállaltam be, mert az italom is elfogyott, így a SPAR-t is útba kellett ejtenem, én meg egyre inkább úgy vagyok a vonattal, ahogy Demjén Ferenc énekelte: “A vonat nem vár” Bagsziék is szedelődzködtek, mert LL már nagyon akart menni. Miután elkészültünk, még bagszi felajánlotta, hogy pörgessek én is a Konzolok Szervizénél, hátha nyerek. Pörgettem és úgy nyertem, hogy nem nyertem. Eredetileg a “nem nyertél” feliratnál állt meg, mégis választhattam ajándékot. Gondolom, hogy nap vége, és hogy ne maradjon meg. De maradt még egy Nintendós cucc:

Mario & Luigi: Dream Team Bros. valami alvóka-szerűség. Rossz a megfogalmazás, valójában egy ilyen nyakvédő volt benne, ami ha hosszas vezetés után kocsiban aludnék (erre minden esély megvan, miután nincs jogosítványom), akkor védi a nyakat. És volt hozzá valami szemfedő, hogy semmi fény ne zavarjon. Kibontva is lefényképeztem, mert nagyon poén.

Az az ásító Luigi azért befigyel rendesen. És ez is eredeti Nintendo of Europe forgalmazás. Örültem neki, legalább nem üres kézzel megyek haza az Animekarácsonyról. Igaz, nem fogom tudni használni, de elteszem, mint Nintendós emlék.

A karaoke terembe még gyorsan visszaosontam, elköszöntem azoktól, akiktől tudtam. Jó lenne, ha Tukeinon évente legalább egyszer remélem el tud jönni. Bagszival és LL-lel mentem, bementünk a Mammut-ban levő SPAR-ba, ott vettem magamnak Bravo zöldalmás üdítőt, erre már régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen. Egészen bejövős, a zöldalmát italban egyébként is nagyon szeretem. Aztán mentünk metróval, én leszálltam a Keletinél. Úgy tűnik, nem búcsúztunk el hosszú időre, ugyanis bagszi elhívott magához szilveszterezni, meg úgyis akörül tartjuk a nagy Nintendós találkozókat, és mivel már nagyon rég nem voltam ilyenen, ezért nagyon szeretnék végre eljutni ismét oda. A vonathoz meg fél órával indulása előtt odaértem kényelmes sétával. Sokszor rohantam már vonathoz, ezt akartam most biztosra elkerülni. A hazaúton a CD-t hallgattam, meg olvasgattam a Keletiből elhozott metrós újságot és fejtegettem benne a rejtvényeket. Volt is benne mit, meglepődtem, hogy mennyi volt most benne. Végül rendben hazaértem. Nagyon jól éreztem magam, végül az lett az eredmény, hogy még jót is tett az utazás, talán jobban érzem magam, mint amikor elindultam. Ha minden igaz, december végén folytatás.

Posted in Animekarácsony, Baby Sisters, Mario & Luigi: Dream Team, Mario Kart, Minori Chihara, Suara, WHITE ALBUM | Címkézve: , , , , , , | 2 hozzászólás »

Angyalok drámája

Posted by supermario4ever - 2013. október 18. péntek


Tegnap végeztem az Asatte no Houkou és a Saber Marionette J animékkel. Mind a kettő nagyon tetszett, bár mindkettő vége hagyott kérdőjelet maga után.

SPOILER

Nagyon érdekes az Asatte no Houkou, a történet sok tanulságos elemet tartalmaz. Ahogy írtam, Iokawa Karada felnőtt akar lenni, több tényező miatt, ezért mindig ahhoz a bizonyos útszéli kőhöz jár imádkozni, hogy teljesítse a vágyát. Vágya teljesül, ám egyáltalán nem boldog, hiszen Nogami Shouko gyerekké változott. Karada bánata nemcsak ebben merül ki, hanem szembeszülnie kell azzal, hogy koránt sem veszi le a problémát nevelői válláról azzal, hogy felnőtt, hiszen egyrészt hogyan mondja meg nekik, másrészt meg ettől nem képes varázsütésre mindent megcsinálni, és nem fog tudni azonnal dolgozni. Viszont gyerekkori vágya azért inspirálta is, hiszen a konyhában nagyon ügyes, sok mindent megcsinál egyedül. De ezzel egyáltalán nem elégszik meg, és megpróbál munkát keresni. Emlékezetes volt számomra a 8. rész, hiszen miközben Karada gyerekkori múltját nézzük vissza, felhangzott Suara: Kasa dala, mely az opening kislemez B-side track-je, és nem tudtam, hogy a azon túl, hogy ahhoz a kislemezhez tartozik, bármi köze lenne hozzá, de mégis. Nagyon odaillik ahhoz a jelenethez, emelte a dal értékét. Szép ballada, szomorú gyerekkor… És amikor nem sikerül munkát találnia, egy másik városban próbál szerencsét. Ez egyébként hiteles történet, Japánban általános dolog, hogy amikor felnő a gyerek, anyagilag is független akar lenni, mert azt gondolják, hogy a családjukra hoznak szégyent, ha egy bizonyos kor után nem találnak munkát. Karada nevelői hiába próbálják maradásra bírni, ő mégis megy. Egy tengerparti családnál végül el tud helyezkedni szobalányként, itt álnéven ténykedik. Végső nyugalomra itt sem lel, hiszen Shiozaki Kotomi rokonaihoz szegődött, aki Amino-kun egyik barátja, aki viszont Karada osztálytársa. Ő is keresi a lányt, amikor Kotomi felajánlja, hogy szálljanak meg a rokonainál. Amino-kun nem ismeri fel a felnőtt Karadában az osztálytársát, és igen nagy viszály kerekedik amikor megtudja, hogy mi lett azzal a kislánnyal, akibe még szerelmes is volt. Mindeközben Shouko és Karada bátya Hiro is rájönnek, hogy hol van a lány, el is mennek érte. Eközben a konfliktusok rendeződnek, mindenki hazamegy, és láss csodát… Karada ismét gyerek lesz, Shouko pedig felnőtt. És itt jön a kérdés, hogy honnan őrizték meg a követ, amikor elvileg csak egy darab volt belőlük? Vagy ez már az a szituáció, amikor nem érdemes ezen gondolkodni, csak örülni, hogy végül minden rendben lett? Nagyon nem is lehet erre mit kitalálni, ahogy végiggondolom. De szép volt, tetszett.

A Saber Marionette J anime tökéletes példa arra, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Érdekes Faust múltja, és hogy mi is a valódi célja, és igazából nem is ellene kell harcolni. Japoness végül megmenekül, de elvileg Otaru Marionettjei már nincsenek többé, és mégis hazatérnek, és Otaru várja is őket. Ez is furcsa, mert nincs utalás arra, hogy pontosan mi történt.

SPOILER VÉGE

Csak azért nem tudok 8 pontnál többet adni az Asatte no Houkou-ra, mert az ilyen lassú, érzelemdús történetek nem hoznak úgy lázba, mint a pörgősek. De a maga nemében nagyon tetszett. A Saber Marionette J pedig megérdemel akkora hírnevet, mint a Slayers, hiszen pörgős, jó poénok vannak, és megismerjük Japoness múltját, létezésének hátterét, viszont érződik, hogy itt még nincs vége, és lesz folytatás. Mint ahogy lett is J to X néven. Alig várom, hogy láthassam, de előbb a J Again OVA van kronológiailag. Ami rendkívül érdekes, hogy az első szériához képest az OVA sokkal színgazdagabb lett. Élénkebb, erősebb lett a színezet, ez mindenképpen megemeli a hangulatot. Amúgy Otaru “családja” 4 tagúról, 7 tagúra nőtt, hiszen Faust három Marionettje is csatlakozott hozzájuk. Tiger Maiden Circuit-ja még mindig rossz, ezért ő nem tud teljes valójában jelen lenni, mindenkiről, akit meglát azt hiszi, hogy Faust az. De neki el kellett mennie. Jó kis 6 részes OVA-nak tűnik. Tetszik az első openingje, kár hogy csak az első részben hallhatjuk:

Az előadó Imai Yuka, a cím pedig Sakaseruze! Dokyo Bana. Egész jó énekhangja van, engem Matsumoto Rikáéra emlékeztet. Imai Yuka Otaru seiyuu-ja, tehát ismét egy nő szinkronizál férfit. Ami furcsa, hiszen Otaru fiatal felnőtt. Ezek után képest felettébb vicces, hogy Hanagata Mitsurugi hangját egy férfi (Toyasu Takehito) adja, lévén, hogy homoszexuális érzelmeket táplál Otaru iránt.

Miután írtam, hogy az összes Suara-animét végig akarom nézni, így az Asatte no Houkou után a BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~-ra esett a választás. Talán eddigi legsötétebb hangulatú anime, amit eddig láttam. Mondjuk a történet hátterét ismerve talán nem is csoda. A főszereplő lány Wakatabe Mari egy tragédia következtében elvesztette otthonát, családját és barátait, a nagymamájával él együtt. Ő maga az emlékezetét is elvesztette. A nagymamája féltve az unokája jövőjét, a Kaihou Akadémiára adja be taníttatni. Ez egy bentlakásos lányiskola, az igazgatónő igencsak szigorú, a legkisebb udvariatlanságot sem tolerálja. Sem Mari-tól sem a tanárkollégiától. Itt lesz szobatársa Senkouji Hakino, akiz az üdvözlő kézfogás után különös, nagyon kellemetlen érzés fogja el, melynek hatására öntudatlanul elkezdi fojtogatni a lányt. Még idejében magához tér, viszont nem emlékszik semmire, ami abban az önkívületi állapotban történt. Mari ennek ellenére elkezd vonzódni a lányhoz. Engem is meglepett, de mint kiderült, egy Shoujo-ai-val van dolgom, ez az első ilyen, amit látok. Hogy mi lesz ebből, egy zsenge 13 rész után kiderül, de eléggé depressziós, szinte demoralizáló hatása van az animének. Ez a szerelem már csak azért is lesz fájdalmas, mert mint hamar kiderül, hogy Hakino egy űrlény, aki emberként teljesen beilleszkedett az emberi társadalomba. A BLUE űrhajóval érdekezett a Földre, ez csapódott be Kamikakushi szigetére, ahol Mari is lakott, ezáltal vesztette el a családját. Egyelőre ennyit tudok. Az openinget pedig teljesen az animéhez írták, ugyanis Suara: BLUE dala bár nem a legdemoralizálóbb, de ott jegyzik a szomorú balladák között. Az endinget (Tsubomi -blue dreams-) még nem hallottam az animében (az első rész végén csak az opening hangzott el), az egy fokkal optimistább dal eredetiben. Vajon mit hoznak ki ebből a történetből… Valószínűleg végignézem, de ha továbbra is ennyire nyomasztó lesz, az nem hiszem, hogy 6 pontnál többet fog nálam érni. Ez függ a történet végkimenetelétől is.

Posted in Asatte no Houkou, BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~, Saber Marionette, Suara | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Néhány gondolat az új Rozen Maiden-ről

Posted by supermario4ever - 2013. október 10. csütörtök


Rozen Maiden 2013A 10. résznél járok az új Rozen Maiden sorozatban, így most már összetettebb véleményt tudok alkotni az animéről. Sajnos bejöttek a negatív “jóslatok”, tényleg elég lassú a történetvezetés. Amit láttam az első három részben, az gyakorlatilag egy részbe befért volna. Igazából nem is csak azért, mert lassú, hanem mert kihangsúlyoz olyan történéseket, amiknek a főtörténet szempontjából semmi köze nincs. Sakurada Jun felnőtt lett, egy könyvesboltban dolgozik, tanulmányait abbahagyta, mert bár végül szeretett tanulni (ahogy láthattuk korábban), mégis csak egy harmadrangú egyetemre vették fel, ahova a japán fiatalság aljanépe jár, így úgy döntött, hogy inkább dolgozni megy. A könyvesbolt, ahova felvették, főnöke igencsak zsémbes, nem biztos, hogy bárki is ilyen főnököt kívánna magának. Sokat szekálja Jun-t, mert bár mindent megtesz, hogy jó munkaerő legyen, meglehetősen ügyetlen néha, és főnöke előszeretettel köszörüli a nyelvét a rossz tulajdonságain. Az önmagában jó dolog, hogy Jun saját lakásban lakik, de nagyon nem tetszik, hogy szürkék a falak és olyan színtelen az egész, nagyon lerontja a hangulatot. Így nővérét bár nem látjuk, viszont főhősünk munkatársa Saito jellemre tisztára olyan, mint Nori. Naiv, mindenkivel kedves, és nyugodtan leszúrhatják késsel, az sem érdekli.

Igazából én az elejére nem szántam volna ennyi időt. Teljesen felesleges Jun-t ennyit látni a munkahelyén, a történet szempontjából semmi érdekeset nem csinál, csak dolgozik, meg beszerzi azt a bizonyos könyvet. És amint az célt nyert, utána sem indul be az egész, pont azért írok csak most róla, mert konkrétan most kezd forrani a levegő, és végre felébreszt. Úgy nem ad értelmet a korábbi történéseknek, de hogy végre van valami fordulat, esetleg abban segít, hogy az elején levő történéseknek érzelmi töltetet ad azáltal, hogy empatikussá tesz a szereplőkkel. Azt érdekes egyébként látni, hogy mi lett a gyerekkori Jun-nel, aki mindenkit elmart maga mellől, gyűlölt mindenkit, mert mindig bántották, most meg ő biztatja a másikat, hogy igenis meg tudja csinálni. Nem semmi fordulat. Beleillik ez a jellemvonás, hiszen az első szériában és a Träumend-ben folyamatos jellemfejlődésen ment keresztül. Viszont azt logikai bakinak tartom, hogy ahogy kerülnek elő a Rozen Maiden babák, nem emlékeznek Jun-re, és mint egy vadonatúj Medium-ként bánnak vele. Az nem játszik, hogy elvesztik az emlékezőtehetségüket, mert akkor az Ouvertüre-ben Shinku hogy tud visszaemlékezni egy ajándék által egy több, mint 200 éves történésre? De az a helyzet, hogy a fiatal felnőtt Jun sem úgy köszönti a babákat, mint régi ismerősök. Úgyhogy sokban elmarad az új széria a régiektől, azok igazi kuriózumok voltak. Végignézem az első sorozatok tiszteletére, de koránt sincs meg az a hangulat. Ja, és hiányoznak a német epizódcímek.

Ejtsünk szót a zenéről is. Már többször említettem, hogy szeretem az openinget az ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai dalt, viszont azt el kell ismerni, hogy nem olyan nagy szám, mint az előző három. Azokba jóval több ötlet volt. Takarano Arika szinte színésznő volt az énekhangjával, annyira hitelesen játszotta el az alárendelt szerepét, itt meg nincs nagyon színészkedésről szó, ebből a szempontból egyszerűbb lett a dal. Az endingnek viszont örültem. A régi Rozen Maiden-eknek Shimotsuki Haruka énekelte az endinget, és egy időben fárasztott, idegesített, mert nincs képzett énekhangja. Jók azok a dalok, amiket énekel, alap énekhangja is van, de konkrétan nem tud énekelni. Tök mindegy, hogy Shimotsuki Haruka+refio vagy kukui néven csinálja, nem tetszett egyik sem. Az új endinget viszont Annabel énekli. Vele először az Another animében találkoztam, szép endinget énekelt neki, de akkor még nem figyeltem rá komolyan, Most viszont tettem egy próbát az Alternative kislemezzel, és tetszett a B-side track is, ami abból a szempontból fontos, hogy ha az nem anime dal, akkor az jóformán saját szerzemény, ott jobban megmutatja, hogy ki ő valójában, milyen dalokat énekel, és ez sokszor eltér az animéhez írt daltól. Egészen jó volt, bár az Rozen Maiden ED is tetszik. Szépen énekel, egyedi, tetszetős a hangzásvilág. Egy albuma jelent meg hivatalosan (van még kettő vagy három saját maga által producerelt, indie album is), azt is meghallgattam, és egészen jó dalai vannak, ajánlom figyelmekbe. Amúgy valószínűleg azért Annabel énekli az endinget, mert az a csoport írta a zenét, amelyik a korábbi endingeknek (myu), innen az összeköttetés.

Posted in ALI PROJECT, Annabel, Rozen Maiden, Shimotsuki Haruka | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Asatte no Houkou

Posted by supermario4ever - 2013. október 6. vasárnap


asatte-no-houkouA WHITE ALBUM után elkezdtem nézni ezt az animét. Érdekes történet, ajánlom figyelmekbe, bár ez is olyan lassú és érzelemdús. A főszereplő egy 8 év körüli kislány, Iokawa Karada, aki mindig az út szélén levő kőhöz jár imádkozni. Azt tartják ugyanis arról a kőről, hogy teljesít egy kívánságot. A lány egyik nagy vágya, hogy felnőtt legyen. Ugyanis rettenetesen zavarja, hogy ismerősei nem veszik őt komolyan. Szereti a felnőtteket, ők is barátjuknak fogadták, de nem mégsem teljesen, hiszen mindig amikor odamegy két beszélgető felnőtthöz, hogy miről beszélgetnek, csak mondják neki, hogy úgysem érti, de ha nagy lesz, mindent elmondanak neki, és visszaküldik játszani. Ezért is akar felnőtt lenni, ám ennél sokkal komolyabb oka is van. A kislány szülei meghaltak, így Shoukónak és Hirónak haza kellett térni Amerikából a temetésre, és azért is, hogy gondját viseljék a kislánynak. Shouko többször nyíltan Karada szemére veti, hogy gyerek, érezhetően nagyon zavarja, hogy vissza kellett jönnie Japánba miatta, és ezt a kislány is tudja, ezért is akar felnőni. Egyik este Karada ismét a kőhöz imádkozik, és teljesült a vágya, felnőtt lett. De egyáltalán nem boldog, ugyanis ennek hatalmas ára lett. Éppen Shouko is arra járt, ő pedig gyerek lett. Karadát ezért iszonyú bűntudat gyötri, a kő közben elhamvadt, úgy tűnik nem lehet visszacsinálni. Vagy mégis? Én még csak 2 részt láttam belőle, a végkifejlet majd kiderül. Kíváncsi leszek a történetre. Kellemes alapokat szolgál, de aki nem szereti a lassú történeteket, az nem tud ezzel az animével mit kezdeni.

WHITE ALBUM 2Ha már említettem a WHITE ALBUM-ot, akkor essék szó a második évadról is, ugyanis a héten indult útjára, ezért is néztem meg az első szériát. Bár tényleg nincs sok köze az első évadhoz, teljesen mások a szereplők, hiszen 10 évet ugrottunk az időben, 1997-ben járunk. Egy zeneiskola ad színteret a cselekménynek A főszereplő srác Kitahara Haruki, aki fél év múlva végez az iskolában. Nagyszerűen gitározik, egy együttes tagja volt, amelyik feloszlott. Álma, hogy újra együttesben játsszon, ehhez keres tagokat. Az első szériával való kapcsolat ott van, hogy Hirokawa Yuki: WHITE ALBUM dala inspirálta zenélésre, ő volt ugye az első sorozat főszereplője. Álmához közel érzi magát, amikor egyszer egy gitározás közben egy lányt hall énekelni, konkrétan ugyanazt a dalt énekelte, amit játszott. Rohan, hogy megkeresse a hang forrását, végül megtalálja. Az énekhang már csak azért is megérintette a szívét, mert attól a lánytól szólt, akibe titkon szerelmes. Setsuna Ogiso az iskola legnépszerűbbje. A lányok irigylik, mert szépségversenyt nyert, a fiúk meg mind a kegyeiért pályáznak. Alapból jól kijön, de sokszor rideg másokkal. Haruki ennek ellenére beleszeretett a lányba, hiszen látja mögötte azt, amitől igazán értékes. Amúgy érdekesség még, hogy a WHITE ALBUM dalt énekelte a lány, úgyhogy vannak összeköttetések az előddel.

Eddig úgy tűnik, nem lesz rossz, a többi idővel kiderül, nézni fogom a többi részt is.

Posted in Asatte no Houkou, WHITE ALBUM | Címkézve: , | Leave a Comment »

Fehér hó

Posted by supermario4ever - 2013. október 2. szerda


Ma végeztem a WHITE ALBUM animével. Szerettem, jó volt nézni, és érdekes, hogy nem volt egyértelmű lezárása a Touya és Yuki közötti szerelmes történetnek, bár utalások vannak rá, hogy végződött. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a nézőkre bízzák, hogy milyen véget sejtenek a történet mögött. De amúgy az egész anime határozottan az igényesebb romantikus történetek közé tartozik, a szerethető karakterekkel.

Nem is nagy spoiler, a 26. rész egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Yuki a koncertjén tök váratlanul elkezd egy nem tervezett dalt zongorázni, és énekelni: POWDER SNOW. Nekem ez a dal egyébként is nagyon kedves, mert Suara is felénekelte, a Karin album 13. dala, de hogy az animében ilyen jó jelenetet csináltak a dal köré, igencsak jókedvűvé tett. Én is végigénekeltem, mert valahogy annyira énekelteti magát, nagyon jó hallgatni a dallamát. Fenn is van YouTube-on:

Hirano Aya & Mizuki Nana: POWDER SNOW

És itt van Suara énekhangjával:

Suara egyébként, mint a PS3 WHITE ALBUM játék ending dalaként énekelte fel, ugyanis, mint ahogy annyi animéből, ebből is csináltak játékot. A duett pedig nagyon szép. Én csak most hallottam először így, végig azt gondoltam, hogy ez egy Suara dal. A talán még jobb is az eredeti, több élet van benne, és tényleg annyira énekelteti magát. Kislemezen csak, mint Mizuki Nana szóló jelent meg, az is nagyon tetszik. És rajta van az off vocal is, úgyhogy nagyon lesz belőle kfn.

Egyébként végig ilyen “kettős szereppel” néztem az animét, ugyanis bár maga a történet 1986-1987-ben játszódik, így részint mint Morikawa Yuki és Ogata Rina énekesnői karrierjét is figyeltem. De mivel a seiyuu-juk két ismert és közkedvelt énekesnő: Hirano Aya és Mizuki Nana, és mivel annyira belém égett, hogy ők szinkronizálják a két énekesnőt, így néha olyan érzésem volt, mintha az ő énekesnői karrierjüket is látnám. Egyébként Touyára sokszor haragudtam, hogy nem volt képes nemet mondani a nőknek, ugyanis, ha legalább 5 nővel nem csókolózott akkor eggyel sem. És valahol legbelül mindig is érezte, hogy a szíve Yukié, de a nemképessége (ha már vannak képességek) meggátolta abban, hogy az iránta érzett szerelme felhőtlen legyen. Egyébként az utolsó rész feltár egy nagyon érdekes múltat Touya gyerekkorából, ebből kiderül, hogy miért is fél nemet mondani. Nagyjából ennyit tudok mondani. Nem váltott meg világot bennem, de okozott egy pár kellemes percet, főleg az utolsó rész tetszett nagyon. Aki unja a túl sok iskolás, szupererős történetet, és lassítani szeretne, az bátran tegyen próbát ezzel az animével, mert a maga műfajában kiemelkedő.

Ezután az Asatte no Houkou-val teszek egy próbát. Szeretném megnézni az összes Suara zenés animét, és most épp erre esett a választásom. Egyébként az alábbi animékhez van köze:

  • ToHeart 2
  • Utawarerumono
  • Asatte no Houkou
  • Blue Drop: Tenshitachi no Gikyoku
  • KimiKiss Pure Rouge
  • WHITE ALBUM
  • Tears to Tiara

És természetesen a különböző OVA-i az animéknek, melyeknek van. A ToHeart 2-t elvileg meg lehet nézni anélkül, hogy láttuk volna az első szériát, mert az csak nevében őrzi az első széria emlékét, amúgy totál más szereplők, és már történet. És az az érdekes, hogy a WHITE ALBUM-ot is eredetileg azért kezdtem el nézni, mert most ősszel jön a WHITE ALBUM 2, de az is olyan, hogy teljesen más szereplők, és más történet, csak a nevében és műfajában lesz hű elődjéhez. Meg majd nézni fogom, kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még híd a két évad között.

Posted in WHITE ALBUM | Címkézve: | Leave a Comment »

Rozen Maiden: Ouvertüre

Posted by supermario4ever - 2013. szeptember 29. vasárnap


Rozen-Maiden-ouvert-re-DVD-rozen-maiden-7010124-1469-2003Gyorsan le lehetett zavarni a Rozen Maiden OVA-t, hiszen csak 2 részes. Bár ha őszinte akarok lenni, azt hittem, hogy egy rész ilyen 35-40 perces lesz, mert általában az OVA-k hosszabbak szoktak lenni, de megmaradtak az anime rész hosszúságnál.

Már a Träumend-nél is elgondolkodtam azon, hogy mennyire volt tudatos a folytatás, most is felmerült bennem a kérdés, ugyanis belegondoltam abba, hogy gyakorlatilag nekem már az első széria után sem volt hiányérzetem. Nem hagytak nyitott kérdést, az adott történetet lezárták az első szériában, és a Träumend-ben pedig teljesen logikusan egészítették a történéseket, és mindig csak annyiba engedtek betekintést, hogy felkeltse az érdeklődést a következő rész iránt, de ne szaladjanak túl előre, és ne tűnjön esetlegesen furcsának, vagy logikátlannak, hogy az a szereplő hogy kerül oda, vagy az adott esemény miért történik. A Träumend-et is nagyszerűen lezárták, és ebből a szempontból nézve mesterműnek tartom ezt a szériát, ezért is merült fel bennem egyáltalán az, hogy tudatos volt-e a folytatás.

Az Ouvertüre nyitányt jelent németül. Nem véletlen a cím, hiszen az egész történet gyökerébe enged betekintést. A sztori eleje valahol a Träumend közepén van, amikor Jun egy medált ajándékoz Shinku-nak, aki semmi áron nem akarja azt elfogadni, sőt láthatóan rossz érzései vannak iránta. De miért? Ezt magyarázza el Jun-nek Sousei Seki. Ekkor konkrétan több száz évet megyünk vissza az időben. Mondjuk, ez felveti a kérdést, hogy akkor az a férfi, aki “Otou-sama”-nak hívnak a Rozen Maidenek, valami istenség, hogy az idők során nem öregedett? A hajviselet, az akkori dekoráció, az utcák ilyen XVII. századra utalnak. Sarah volt Shinku első mediuma, és itt csatlakozott hozzá Suigin Tou is. Bizony, itt kiderül, hogy régen nagyon jó barátok voltak, sokat segített Shinku Suigin Tou-nak, aztán végül kiderül, hogy miért is lettek ellenségek. És egy érdekesség: Sarah és Sakurada Jun seiyuu-ja ugyanaz: Sanada Asami. Ez a nő nemhogy egy fiú és egy lány hangját kölcsönözte úgy, hogy fel se lehetett ismerni, hanem két teljesen különböző jellemet tudott nagyon jól visszaadni a hangjával. Számomra itt kezdődik a művészet.

Hát így már érthető az ellenségeskedés. Nagyon várom holnaptól a 2013-as szériát, és most így belegondolva, azért egy kérdést nyitva hagytak a Träumend-ben: Mi lesz Shinku és Suigin Tou végső sorsa? Vajon ki fog derülni? Holnaptól meglátjuk. Alig várom, nagyon szeretem az openinget, és remélem nem lesz igaz, amit mondtak rá negatívumot, hogy túlságosan el van húzva a történet.

Posted in Rozen Maiden | Címkézve: | Leave a Comment »

 
%d blogger ezt kedveli: