Hollandia – 1. nap


Hát eljött ez a nap. Alig hiszem el, hogy itt vagyok Hollandiában! Imádom ezt az országot, egyszerűen gyönyörű! Hogy csak vázlatosan foglaljam össze az érzéseimet, amik finoman szólva is pozitívak. Lássuk a részleteket.

Előkészületek

Jó ideje tervezgetem, hogy kijövök Hollandiába, ezért vállaltam be, hogy decemberben bevállalok extra munkát, mint Nintendo promóter, amikor a MondoConon, az Árkádban, és a Mikulásgyárban vittem a Nintendo jó hírnevét. Azért dolgoztam, hogy itt legyek Hollandiában, és már 10 órás ittlét után is azt mondom, hogy bőven megtérült a befektetett munka. És ha belegondolok, hogy előttem a szombat és a vasárnap! Az csak természetes, hogy visszatérek ide.

A MondoCon pénzét valamikor december 15 táján kaptam meg, ebből meg tudtam venni a repülőjegyet Eindhovenbe. A szállást viszont addig nem tudtam fizetni, amíg a decemberi munkából nem kaptam meg a pénzt. MondoCon novemberben volt, de a decembeti pénz eléggé lassan jött meg, ráadásul problémásan is. Elég annyit mondanom, hogy én voltam az egyedüli, aki a teljes összeget kapta meg, a többieknél volt valami félreértés. Amint megkaptam a pénzt, rögtön le is foglaltam a szállást magamnak Alphen aan den Rijn-ben. Ez a végső úticélom. Nekem a szállással volt gondom, mert úgy volt meghirdetve, hogy kb. 7.500 Ft / éj, ha jól emlékszem. Ez valamiért felugrott 14.500 forint körüli összegre éjszakánként. Gondolom, beleszámít az is, hogy mikorra foglalom a szállást, egyáltalán nincs tapasztalatom szállásfoglalásban, de ki tudtam fizetni. Egyéb előkészület nem nagyon volt, hiszen Hollandia EU ország, a beszállókártyát a WizzAir alkalmazásán keresztül is be lehet most már mutatni.

Repülőtér és utazás

Tehát február 7-ére vettem meg a jegyet magamnak. A gép reggel fél 7-kor indult, így tudtam, hogy előtte éjjel nem fogok aludni semmit. Így is lett. Hajnali negyed 3 után indultam el otthonról, sietnem kellett, hogy elérjem Kőbánya-Kispestről a 200E buszt. Nem lett volna baj, ha nem érem el, mert korán indultam, de annyira izgultam, hogy nagyon ott akartam lenni. 3-ra ki is értem a repülőtérre. Bőven ráertem volna még, hiszen még az ellenőrző-átvilágító részleg is zárva volt. Nagyjából fél órára rá nyitották meg, így elsők között mentem be. Éhes voltam, de kaját csak ellenőrzés után néztem magamnak. Egyelőre zárva volt minden, de ahogy az várható volt, drága is volt minden. Egyetlen egy dolog tűnt megfizethetőnek, a KFC Longer szendvicse, és az újratölthető üdítője. A kettő együtt 1.200 forint. Nyitás csak 4.30-kor volt, de türelmesen kivártam a soromat. Meg is érte, mert a pénztáros a végén 1.100 forintot mondott. Szeretem, ha valamit rosszul nézek ki, főleg, ha hasznom van belőle. Ízlett a szendvics, üdítőért meg folyamatosan jártam vissza.

A beszállókártyák ellenőrzése a frissen átadott részlegen történt. Ketten voltak, akik ellenőrizték, az egyikük kifejezetten bunkó volt. Sajnos ki kellett mennem (a túl sok üdítő…), ő meg azzal jött, hogy mégis hogy merészelem megnehezíteni a munkáját, amikor bőven időben voltunk… Nem hiszem, hogy bármi problémája adódott volna abból, ha nem jutok fel a gépre az én hibámból kifolyólag. Az ilyen embernek nincs helye olyan munkahelyen, ahol emberekkel foglalkozni. De annyira nem tudtam elhinni, hogy Hollandiába megyek, hogy még ezt is megörökítettem.

img_20200207_0543091432912033.jpg

És már a repülőre várva is hallottam, hogy emberek hollandul beszélgettek. Nagyon jó érzés volt hallgatni, nagyon szeretem a nyelvet. Egyáltalán manapság, mindent szeretek, ami holland.

A repülőút sima volt, más miatt volt problémás. Két olyan férfi mellett volt a helyem, akik szinte végig nagymenőztek, nevetgéltek. És ez ott és akkor rettenetesen zavart, mert nagyon fáradt voltam. Mivel reggel repültem, ezért a Napkelte is a felhők fölött ért, ami csodálatos élmény volt.

img_20200207_06585796059810.jpg

Ha leszámítjuk a két férfi szerencsétlenkedését, akkor nagyon jó utam volt. Ugyanis óriási szabadságérzet töltött el. Azért, mert amikor repültem, mindig Angliába mentünk a nővéremékhez, és most egy másik országba megyek, ami ráadásul úticéljaim egyike… Hihetetlen boldogság töltött el.

Eindhoven

Körülbelül 20 perccel korábban érkezett meg a gép. Már a repülőtéren is alig hittem el, hogy mindent hollandul látok kiírva. Ez tényleg Hollandia! ^_^ Nagyon boldog voltam. Egy kis probléma akadt a buszjegy vásárlással, ugyanis €50-es címlet volt nálam, és csak €20-assal lehetett maximum fizetni. Úgyhogy bementem a jegypénztár mellett lévő élelmiszerboltba venni magamnak valami innivalót. Így már tudtam venni magamnak jegyet. A 400-as busz visz az Eindhoven Centraal vasútállomásra, a jegyár pedig €4.40. A buszon végig gyermeki kíváncsisággal néztem ki az ablakon. Valami csodálatos. Nem lehet nem észrevenni, hogy mennyien járnak kerékpárral, és mennyire fejlett a kerékpárút-rendszer. Csodálatos város, már a buszról szétnézve is szerelmes lettem.

A vasútállomás eléggé furcsa volt, át akartam menni, hogy a túlsó oldalon lévő városközpontba, de a beléptetőkapu csak vonatjeggyel enged át. Szerencsére terveztem vonattal menni, ezért rajtam ne múljon, hogy átmenjek, megvettem a vonatjegyet Alphen aan den Rijn-be. Utrechti átszállással lehet eljutni oda €21.30-ért. Viszont kijutni is csak jeggyel lehet. Ez aggasztott, mert mi van, ha csak egy egyszer lehet kifele érvényesíteni a jegyet? Mivel nem szeretném még egyszer megvenni a jegyet, ezért inkább megkérdeztem egy ott dolgozót. Lehet többször érvényesíteni aznap. Így már más, kimentem.

A város első ránézésre erősen Liverpoolra emlékeztetett. Ami meglepett, hogy városközpont létére eléggé kihalt volt még délelőtt 9-kor, de 10 óra után is. Először valami élelmiszer boltot kerestem, mert nagyon éhes voltam. Telefonon néztem, milyen élelmiszer bolt van a közelben. Láttam, hogy van SPAR is, na mondom, azt ismerem, legyen az. Nem volt messze, ami miatt csalódás volt, az az ár. Eléggé drága hely, nagyobb szendvicsek már €3-4 áron vannak, de más dolgoknak is magasabb ára van ott. Inkább azon voltam, hogy egész napra vegyek kaját magamnak, így többet vettem és olcsóbbat.

Ami miatt izgatott voltam, hogy itt fogok találkozni az egyik holland sráccal, akit a Haikyuu!! által ismertem meg interneten. WhatsAppon cseréltünk telefonszámot, hogy tudjunk üzenni egymásnak (ezt sokkal gyakrabban nézi), és eljött a Heuvel nevű bevásárlóközpontba. A srác egyébként digitális rajzoló, műveit KaiGRT néven publikálja Twitteren, Instagramon és Tumblr-ön. Amellett, hogy Haikyuu!!-rajongó, UshiTen (Ushijima és Tendou) páros a kedvence. Shipping, annyira nem vagyok ebbe benne. Nagyon jól éreztem magam vele, nagyon kedves, vidám természet, ráadásul beszédes is. Nagyon is szeretek beszélgetni vele, mert bármit, amit elmondtam neki magamról, mindent empátiával kezelt, és mindig azon volt, hogy úgy mondja ki, hogy mit gondol az adott témáról, hogy igyekezett mindig megérteni, hogy ott és akkor miért gondolkodok úgy, ahogy. Ez pedig ritka pozitív tulajdonság, ami miatt felnézek rá. Most is végigbeszélgettük az időt, amíg együtt voltunk, közben elsétáltunk a Strijp-S nevű helyre. Ez egy kisebb szórakoztató központ, ahol kisebb éttermek, kávézók vannak, de fesztiválokat is szerveznek itt, nagy szabadtéri hely van. Az egyik teremben tartja a táncóráit. A rajz mellett a másik nagy szenvedélye a tánc, így igazán szerencsés, hogy abból él, ami a hobbija. De ez látszik is rajta, ugyanis hallatlanul erős kisugárzása van. Egyébként is a hollandok teljesen mások. Sokkal pozitívabb személyiségek, közvetlenek, mintha mindenkit a barátjuknak tekintenének. Beültünk Strijp-S-ben egy kávézóban, Kai a végén szinte úgy beszélgetett a pultos lánnyal, mintha máris jóbarátok lettek volna. Mondtam is neki miután kimentünk, hogy magyar szemszögből nagyon furcsa ez a közvetlenség. Hiszen, mi alapvetően távolságtartók vagyunk. Mosolygunk ugyan, de ez a közvetlen beszélgetés, hogy “alig ismerlek, de máris barátom vagy” attitűd, nem jellemző ránk. Az az igazság, hogy nekem szimpatikusabb a holland mentalitás.

A kávézóból kijövet visszamentünk a városközpontba, ahol bementünk egy élelmiszer boltba, még venni magamnak enni- és innivalót. Itt ajánlott egy olyan péksüteményt (nem emlékszem már a nevére), ami ilyen rácsos, belül sült virslivel, meg valami paradicsomszósszal. Mivel két darab volt €1.60, ezért vettem belőle, de valami isteni volt. A virslinek valami egyedi íze volt, és nagyon ízlett. Mondta is Kai, hogy ez tipikus holland péksütemény, amit imádnak. Nem csodálom, mert tényleg nagyon jó. Fogok belőle venni holnap is. Csak most vettem észre, ahogy elsétáltunk a vasútállomás mellett, hogy irgalmatlan mennyiségű bicikli van leparkolva. És ezt tényleg úgy, mintha egy kiállítás lenne. Ennyi biciklit egy helyen még megközelítőleg sem láttam soha. Tényleg nem találtam szavakat.

img_20200207_1411021797942960.jpg

Az eddig tudtam, hogy a holland nagy bicikliző nemzet, de hogy ennyire… Lenyűgözött a látvány. És tényleg, rengetegen járnak biciklivel, olyan fejlett kerékpárút-hálózata van Eindhovennek, de állítom, hogy a többi holland településnek is, hogy az valami csodálatos.

Ezután a közelben lévő egyik utcába sétáltunk, ahol mindenféle nemzetiségnek van boltja, étterme. De tényleg mindenfélének. Indiai, kínai, görög, török, szíriai, még etióp is, de ami fantasztikus volt, hogy kiválóan megfértek egymás mellett. Nagyon jó környék. Itt eszembe jutott, hogy semmilyen tisztálkodási szert nem hoztam magammal, de hogyan vegyünk, ha csak 2-3 napig vagyok itt? Bementünk a LIDL-be szétnézni, itt vehetünk valami olcsóbbat, aztán legfeljebb otthagyom. Itt is ért egy kellemes élmény. Ahogy nézelődtünk, az egyik idős férfi meghallotta, hogy angolul beszélgetünk, leszólított minket. Kíváncsi volt ránk, kik vagyunk, honnan jöttünk, mi célból vagyunk Hollandiában. Kai ugye ott lakik, én meg mondtam, hogy magyar vagyok, és a hétvégemet töltöm Hollandiában. Ez a fajta kedvesség, közvetlenség is lenyűgöz, ráadásul idős férfi létére olyan folyékonyan beszélt angolul, mintha a második anyanyelve lenne. Ez ugye nekünk, magyaroknak azért furcsa, mert inkább a fiatalok beszélnek angolul, idősebbek az oroszt tanulták. És hogy nekiálljanak angolul tanulni… Felejtsék el. Hollandiában meg igazából nem kell hollandul tudni, hogy boldoguljunk az országban, ugyanis szinte mindenki beszél vagy angolul, vagy németül, vagy franciául. Ezt a három nyelvet tanulják az iskolákban. Csak én vagyok olyan, aki szenvedélyesen tanul nyelveket, így a hollandot is. Szóval ez a férfi pozitív példa arra, hogy lehet élni idősen is. Erre is mondtam egyébkent Kai-nak, hogy teljesen szokatlan, hogy Magyarországon csak úgy leszólítja valaki idegen, és jót beszélgetnek. Itt meg ez teljesen másképp van. Olyan, mintha a hollandok között lenne egyfajta ösztönös bizalom egymás iránt. Azt gondolom, hogy többek között ennek is köszönhető, hogy Hollandia az Európai Unió egyik legfejlettebb országa.

Ezután nem maradt som időnk, mert Kai-nak dolgozni kellett menni. Nagyon jól éreztem magam vele, és hálás vagyok a vele eltöltött időért. Ugyanolyan volt élőben is, mint interneten, csak sokkal jobb volt, mert sokat mosolygott, nevetett, de úgy, hogy sugárzott az arca.

Vonatút

A vasútállomáson búcsúztunk el egymástól. Ő busszal ment dolgozni, én meg vonattal tovább. Maga a vonat gyönyörű emeletes vonat volt (úgy tudom, hogy ilyet akarnak Magyarországra behozni), jó volt utazni rajta. Csak meglepett hogy 5 perc késéssel indult el Eindhovenből. Maga az út nagyon jó volt, de az Utrecht Centraal vasútállomás előtt valamiért megállt, és ott állt legalább negyed órát. És olyan volt, hogy senki nem tájékoztatott arról, hogy mi történt, miért vesztegelünk. És mindezt a hollandok végtelen nyugalommal vették tudomásul. Ezzel egyrészt azt akarom érzékeltetni, hogy a holland vasúttársaság sem tökéletes, meg az emberek attitűdje is mennyire más, hogy nem kezdik el egyből szidni a vasúttársaságot, a politikát meg akit még lehetne, hanem türelemmel vannak, hogy áll a vonat. Végül 20 perc késéssel ért be Utrechtbe. Annyi időm maradt, hogy átfussak a Leidenbe közlekedő vonathoz, ez megy át Alphen aan den Rijn-en. Elérte.. Ez a vonat már jól ment, nem volt semmi gond.

Alphen aan den Rijn

Olyan dallamosan mondta a hangosbemondó Alphen aan den Rijn nevét, hogy most is hallom a lelki füleimmel. Ez is nagyon szép város, érdekes, hogy ez meg Gyulára emlékeztet, csak nagyobban. Gyönyörű folyója, hídja van, és hasonlóképp vannak az üzletek egymás mellett, mint Gyulán.

Magát a várost már nem nagyon tudtam megnézni, mert már késő délután volt, és már pihenni szerettem volna a szálláson. Viszont kalandosan sikerült odatalálni, ugyanis minimális töltöttségű volt már csak a telefonom. Bíztam abban, hogy kitart addig, amíg oda nem értek, de amikor azt láttam, hogy 2-3% van már csak a telefonon, gyorsan végignéztem az útvonalat, és azon voltam, hogy megjegyezzem. 29 perc volt az út gyalog a vasútállomástól, amikor lemerült, maradt kb. 18 perc, ezt jegyeztem meg, és mentem a szállás felé. Egy kicsit pánikba estem, mert nem 100% pontossággal jegyeztem meg az útvonalat, csak hogy nagyjából merre kell menni. Egyszer olyan érzésem volt, mintha túlmentem volna, de inkább tovább mentem. Kiderült, hogy jól emlékeztem, mert az utcanév aztán beugrott, egyedül számra emlékeztem biztosan. De furcsa volt, hogy magánlakásra szólna a szállásom? Nem mentem be, hanem a túloldalon lévő társasházba próbáltam bejutni, mivel láttam áramot belül, így ha bejutnék, tudnám tölteni a telefont. Legalább annyira, hogy lássam, hol vagyok. Bejutottam, amikor elkezdte tölteni a telefon, ellenőrizem a címet. Kiderült, hogy teljesen jó helyen vagyok, és tényleg egy magánlakás egy szobája lesz a szállásom. Aranyos volt a lány, aki fogadott. Fel is kísért az emeletre, ahol lakni fogok. És most itt vagyok, és lassan aludni fogok.

Érdekesség: Most a Játék határok nélkül pólóban vagyok. Alphen aan den Rijn a második olyan külföldi város, ahol jelen vagyok, és játszott a Játék határok nélkül sorozatban. Alphen aan den Rijn egészen pontosan az 1998-as év, 4. elődöntőjében volt jelen.

Képeket az Instagram profilomra tettem ki.

Új cikkek az Animagazinban


A legújabb AniMagazinba is írtam cikket, szám szerint négyet.

  • Slam Dunk
  • Haikyuu!! DVD és Blu-ray bemutató
  • Top 10 Haikyuu!! jelenet
  • Super Mario All-Stars

A Slam Dunkról szerettem volna írni, mert nagyon jó anime, másrészt meg van akkora klasszikus, hogy, hogy nálunk is ismert legyen. A Super Mario All-Stars cikk meg onnan jött, hogy az előző számban Venom írt egy Top 10 Super Mario cikket, és Hirotaka mondta, hogy nyugodtan megírhatom én is személyes Top 10-es listámat. Elolvastam a cikket, aztán oda jutottam magamban, hogy az én listám teljesen más lenne. De egy másik Top 10-es lista helyett inkább úgy döntöttem, hogy bemutatom a személyes #1 Mario játékomat.

Helyette másik Top 10-es listát írtam, a legjobb Haikyuu!! jelenetről. Ez talán még szubjektívebb, mint a Mariós lista, hiszen sok esetben a kedvenc jelenet egy-egy karakterhez köthető, aki személyes kedvenccé avanzsál. Így nem nehéz kitalálni, hogy a 10 jelenetből 5 Kageyamához köthető. Ezek közül a 2. helyezett egy kisebb vitát váltott ki. Odatettem ugyanis Kageyama és Oikawa közös alsó-középiskolás múltját. Aki látta a Haikyuu!!-t, az tudhatja, hogy az anime egyik komoly gócpontja a Kageyama és Oikawa közti rivalizálás, ami igazából nem is osztja meg a rajongókat, mert sokan szeretik Kageyamát és Oikawát is egyaránt. Csak én azok közé tartozok, aki erősen letette a voksát az egyik mellé. Próbáltam Oikawa részéről is megírni a pozitívumokat, mert valamennyire tényleg enyhült a gyűlöletem iránta. Főleg, hogy Iwa-chan, ahogy bánik Oikawával, az okoz némi derűs percet. Meg a röplabdás képességei. Ennek ellenére nem tudtam pártatlan maradni. Tényleg úgy vagyok vele, hogy megvanna Oikawának a maga erényei, de amikor Kageyamát szarosnak hívja (komolyan), és Ushijimával úgy beszél a Shiratorizawa elleni meccsről, hogy tényleg látszik rajta a frusztráció, mindezek mellett nem látok nála jellemfejlődést, nehéz pártatlannak maradni. Majdhogynem örömöt okoz kiírni, hogy Oikawa a leggyűlöltebb Haikyuu-karakterem. Szerettek volna beleírni a cikkbe, Hirotaka kérte is rá az engedélyemet. De amikor megmutatta, hogy hogy nézne ki a cikk javítva, és láttam, hogy az Oikawás résznél csak annyit írtak bele, hogy “ezzel azért vitatkoznék…” azért elég csúnyán néztem a cikkre. Meg is írtam neki, hogy ugyan maradhat, de szerintem nagyon csúnyán venné ki magát. Habár tudom, hogy az, aki beleírta azt a kis kommentet, nem ilyen, de ilyen jellegű hozzászólást azoktól szoktam olvasni, akik csak a saját igazukat harsogják nagyzolóan, de semmilyen érvük nincs, mondván, hogy annyira evidens, hogy azt nem kell megmagyarázni. Vagy talán nem tudják megmagyarázni? Na, de mivel tudom, hogy az, aki oda kommentelte, nem ilyen, ezért felajánlottam Hirotakának, hogy egy külön kis boxba írja le Oikawa mellett az érvét. Kifejtheti, hogy miért szereti, és még a cikknek is jót tenne, hogy egy kicsit pártatlanabb lenne. Ebbe végül nem ment bele, így maradt a cikk “natúran”, ahogy eredetileg megírtam.

De tényleg azt gondolom, hogy egyrészt nem lehet igazságot tenni kettejük között, másrészt meg egyáltalán 10-es listát nem lehet objektíven megírni. Ez megmaradt így.

A következő számba négy cikket tervezek írni, de szinte biztos, hogy nem lesz meg mindegyik, mert most kicsit korábban lesz lapzárta. Szeretném hitelesen megírni a cikkeket, ehhez pedig vissza kell néznem az animéket, amikről írnék, mert egy kicsit felejtettem. Ami jó eséllyel kész lesz, az a Toaru Kagaku no Accelerator és a Given. Ha ezek mellé befér a HIStory 3. évada és egy Nintendós cikk, az nagy bónusz lesz. Amúgy szeretek írni nekik, nagyon jó csapat gyűlt ott össze.

Talán az egyik legjobb japán dal


Kicsit nyögvenyelős a Higurashi no Naku Koro ni. Sokan összevetik az Anotherrel, mint két horror anime, ami az egész anime iparnak maga a horror, de azért a Higurashi mellett szól, hogy valamivel összetettebb a történet, de csak ennyi. Az a helyzet ugyanis, hogy a lányokat valamiért nem tudom komolyan venni. Valahogy nem érdekel, hogy megszállta őket egy átok, úgy viselkednek, mint a démonok, gyilkolják a szeretteiket, a jó ég tudja, milyen okból.

Azt már jó ideje tudom magamról, hogy animékben pasik terén sokkal megbocsájtóbb vagyok. Elég csak a Haikyuu!!-ra gondolni. Azt a személyiséget, ami Kageyamának van, nem tolerálnám egy női karaktertől, de Kageyama esetében… Majdhogynem abszolút kedvenc karakter. A miértjéről külön blogpostot szánhatnék, de ezért is van az, hogy a My Anime List profilomban csak fiúk vannak kedvenc karakternek. Csak arra fel mondom, hogy a Higurashi-ban most ott tartok, hogy Maebara Keiichi van elátkozva, és hogy vele mi fog történni, az érdekel. Csak az a baj, – és ez a Higurashi másik nagy hibája – hogy kiszámítható. Még csak 11. résznél tartok az animében, de annyira nyilvánvaló, hogy ki a sáros az átkokért, ami a falut éri, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy Maebara Keiichi úgy rá van baszni a gyilkosságra, amit elkövetett, hogy öröm lesz nézni.

A Higurashi no Naku Koro ni-t egyébként 2 éve kezdtem el nézni, de annyira kiakasztottak az első néhány rész hülyeségei, ráadásul mivel éjszaka néztem, folyamatosan attól féltem, hogy nálam is meg fog szólalni a csengő, valaki hátulról meg fog támadni. Úgyhogy 2 ponttal dobtam az animét. Nem feltétlen csak az ijesztő mivolta miatt, hanem mert az egész egy marhaság. Nem jött át, hogy mit akar közvetíteni. Aztán nemrég úgy döntöttem, hogy előveszem, és végignézem. Ez egy kihívás-szerűség számomra. Egyrészt szembesülni az animével és végignézni. Alapvetően érdemes, mert aztán valamivel jobb lesz. De valamiért mégsem az igazi.

A másik ok, ami miatt kihívás számomra az anime, az a második évad openingje. 2011-ben, talán nyáron, vagy ősszel hallottam először MondoCon karaokén a Kai openingjét, a Naraku no Hana című dalt. Maga az előadás is kivételesen szép volt, de már ott annyira szíven ütött a dal, hogy alig bírtam kijönni a hatása alól. Meg is hallgattam az eredetit, ahogy hazaértem, és akkor nagyon rá voltam függve. Olyan érzelmek szólalnak meg benne, amik miatt nagyon fájdalmas hallgatni a dalt, ezért volt időszak, amikor kifejezetten féltem hallgatni. De mostanság ismét elővettem. És közel 9 évnyi ismertség után, hogy ugyanúgy megérint, az nagyon kemény.

A mai napig azt gondolom, hogy ez az egyik legzseniálisabban megírt dal, amit valaha hallottam életemben. Már a borító is beszédes, de ez azon nagyon kevés dalok közé tartozik, amiről azt gondolom, hogy ez így tökéletes, ahogy van. Ezen nincs mit módosítani, jobbá tenni. Az énekesnő, Shimamiya Eiko is valami csodálatos érzelmeket énekel ki: Végig átjárja a fájdalom a dalt, de az az érdekes, hogy nem azzal nyugtat meg, hogy ne sírj, el fog múlni, hanem pont ellenkezőleg: Sírd csak ki magadból a bánatod, utána minden könnyebb lesz. Megvigasztal, átölel, utat mutat. Így szól az egyik refrén:

Törj ki, törj ki
A bánatos sorsodból
Nem vagy a pokol virága.
Ne nyílj olyan helyen,
Ne nyílj ott,
Ne hagyd, hogy tőrbe csaljanak
Az idő töredéke hang nélkül el fog repülni.

Olyan ez, mint amikor valaki meglátja egy másik emberben a szépet, akiről már rég lemondtak. És emiatt van az, hogy bár nagyon szomorúnak hangzik a dal, de valójában nem az. Régóta elnyomott fájdalom tör ki, ha azt kiadja magából, utána sokkal könnyebb lesz, és lesz esély egy jobb jövőre. A zene is ezt erősíti, bár inkább a fájdalom részére fókuszál. Azt juttatja eszembe, amikor valami miatt nagyon rosszul voltam, és szinte fizikálisan éreztem, hogy az agyamban kiömlik valami maró sav. Azért szeretem az I’ve Sound-ot, mert bár alapvetően a trance-ben mozognak, de olyan dallamokat írnak élő hangszerekre is, hogy az elképesztő. Itt is az elektromos gitár mély hangzása kiemeli a fájdalom érzését, de az is tetszik, hogy nem lassú a dal. A lüktetésével teszi intenzívvé az érzelmeket.

Leginkább akkor szoktam hallgatni ezt a dalt, amikor valami miatt nagyon rosszul érzem magam, de nem reménytelen a helyzet. Mivel ebben a dalban nagyon intenzíven jelen van a fájdalom, egyben megvigasztal, ezért akkor jó hallgatni ezt a dalt, amikor aggyal ugyan tudom, hogy van kiút, de még nem érzem, ezért nehéz. Ez a dal az érzelemben erősít meg, ezért is mondom, hogy valójában nem szomorú a dal, mert ha kiéljük azt a fájdalmat, amit hallunk benne, utána könnyebb. Viszont veszélyes is lehet, mert ha akkor hallgatjuk, amikor végképp reménytelennek érezzük a helyzetet, akkor bekerülhetünk a bánat egyre mélyebb spiráljába, mert tényleg tetten érhető a dalban a vigasz, és ezt inkább rossz hallani, amikor nem látjuk a kiutat. Legalábbis én így vagyok vele. Egy biztos: Az egyik legszebb dal, amit valaha hallottam.

Néhány gondolat a Toaru Majutsu no Index-ről


Több újságcikkben, pszichológiai könyvben olvastam, hogy a társfüggőségnek egy komoly jele, ha a szerelmünk rajongási tárgyát magunkévá tesszük. Van ebbe egyébként valami, mert ha belegondolunk, ez olyan, mintha ugyan közvetve, de a szívünk választottja mindig velünk lenne. Ha pedig csak azokat csináljuk / nézzük / hallgatjuk, stb. amiket ő szeret, az még komolyabb. De azt gondolom, hogy addig, amíg csak érdeklődünk iránta, de a saját értékrendünkkel látjuk az adott dolgot, mondunk róla véleményt, azzal semmi baj nincs. Főleg, ha még fejlődhetünk is általa.

Toaru Majutsu no Index IIIBevallom őszintén, valami hasonló ok miatt kezdtem el nézni a Toaru Majutsu no Index-et ismét. Ahogy korábban írtam, 2012 táján néztem az animét, és már akkor nagyon tetszettek a PSI-missing és a See visionS dalok Kawada Mami-tól. Most van valaki, aki iránt komolyan érdeklődök, és amikor mondta, ez a kedvenc animéje (neki olyan az Index, mint nekem a Haikyuu!!), sok emléket hozott vissza azokból az időkből, amikor először láttam. Meg is néztem a Toaru Kagaku no Accelerator-t és folyamatban van a Toaru Majutsu no Index III, de azon kapom magam, hogy nem sokat értek a történetből. Mondjuk effektíve már akkor is furcsa volt nekem az egész, mert nem nagyon értettem, hogy miről szól az Index. Úgyhogy már csak ezért is jól jön az emlékezetfrissítés. Most jobban értem, hogy mi történik, jó eséllyel azért is, mert Netflixen magyar felirattal nézem. És mivel a Toaru Kagaku no Railgun is elérhető magyarul, ezt is nézem.

Aranyos anime, de értem, hogy miért népszerűbb a Railgun és az Accelerator. A Toaru Majutsu no Index azon kevés animék közé tartozik, ahol a mellékszereplők erősebbek, mint a két főszereplő. Nagyon aranyos Index-san, de lássuk be, hogy az aranyosságán túl, valamint hogy mindig megharapja Toumát, amikor mérges, nem mondható emlékezetes karakternek. Még az a “tudatmódosult” állapota sem menti meg, amikor elkezd varázsolni. Touma meg mint nullás szintű Esper… Értem én a szerencsétlen srác esetét, sok ilyen anime van, főleg ahol lányok veszik körül az ilyen srácokat, csak ezekben az animékben is inkább lányokat szokták megjegyezni, nem feltétlen a srácot. És hát Touma sem egy emlékezetes karakter. Viszont a történet nemcsak hogy nagyon jó, de izgalmas, és érdekel a végkifejlet. Érdekel Index-san sorsa, a 103.000 könyv sorsa, az emlékezetkiesés, meg az emlékezet törlésének esete. És ha erre rájött volna az, hogy Toumának és Index-nek erős személyisége lett volna, akkor kiváló anime lett volna a Toaru Majutsu no Index. De így csak szimplán egy jó animéről beszélünk.

Toaru Kagaku no AcceleratorMár abból is lehet látni, hogy két mellékszereplő, nevezetesen Mikoto Misaka és Accelerator sokkal jelentősebb, hogy a My Anime List-en őket jelölték be legtöbben kedvenc karakternek az animéből. És tökéletesen megértem. Misaka még számomra is szerethető karakter, mert úgy erős a személyisége, hogy nem “uralja” a többieket. Lánykarakterek esetében kényesebb vagyok személyiség terén. Accelerator meg számomra is az anime legmenőbb karaktere. Egyrészt tetszik nála ez a “nem mutatja ki az érzelmeit, de valójában vannak érzései” személyiség, mert annyira nyilvánvaló, hogy szereti Last Order-t, különben nem vigyázna rá. Olyan érzetet ad, mintha ez egy játék lenne számára. Meg az is nagyon tetszik, hogy első látásra ugyan gonosznak tűnik, de ő is a jó ügyért harcol, csak a maga módján. Nagyon jól kitalálták a személyiségét.

Toaru Kagaku no RailgunNem véletlen, hogy ők ketten kaptak külön spin-off animét. Csak a Toaru Kagaku no Railgun és a Toaru Kagaku no Accelerator történet terén nem virít annyira. Eddig 5 részt láttam a Railgunból, és eddig az jött le, hogy Gakuen Toshi (Akadémiaváros) mindennapjait láthatjuk Misaka szemszögéből. Csak mivel Misaka önmagában érdekes személyiség, ezért nézeti magát az anime. Sőt, a Railgunnak magasabb az átlagértékelése, mint az Indexnek. A Toaru Kagaku no Accelerator valamivel jobb történet terén, mert Accelerator a Gakuen Toshi gonoszaival veszi fel sérülten a harcot, akik pont azért kapnak vérszemet, mert tudomást szereztek arról, hogy Accelerator megsebesült.

 

Viszont a zenére komolyan rá vagyok függve, és annyira beleszerettem a ROAR-ba, hogy konkrétan gondolkodok azon, hogy megrendeljem a kislemezt. De nem is csak egyet, hanem két változatot. Igazából beérném az Anime Edition-nel, csak a Limited Edition DVD kiadásán más tartalom van, és az is érdekel. Úgyhogy ha tényleg megrendelem, akkor a ROAR lesz az első olyan kislemez, amiből két kiadás lenne meg. És mivel az új Haikyuu!! dalok kislemezein is gondolkodok, ezért négy kislemezt tervezek megrendelni:

De hát Japánból CD-t rendelni távolról sem olcsó szórakozás. A négy kislemez együtt ¥6.506 lenne a regisztrált légiposta költsége pedig ¥2.880, így az egész együtt ¥9.386, ami kb. 26.100 forint lenne. Drága, nagyon drága. És hiába van már ott a Spotify, egy CD a maga fizikai mivoltával csak egy gyűjtemény részét erősíti. És ha adott a jó zene, akkor miért is ne támogassam az eredeti előadót, és a zeneszerzőket? Sok ilyen zenét akarok. De teljesen felesleges szabadkozni és sajnálkozni, ha továbbra is imádni fogom a dalt, és lesz rá lehetőség, megrendelem magamnak.

Toaru Majutsu no Index


Most az utóbbi időkben nagyon rá vagyok függve a Toaru Majutsu no Index-re. Még karácsony körül megnéztem a Toaru Kagaku no Accelerator-t, és most tervezek cikket írni az AniMagazinnak az animéről. El is kezdtem írni, de eléggé rosszul indult. Rájöttem, hogy alig emlékszem erre az animére, ami nem is csoda, hiszen 2012 táján néztem az első két évadot. Így úgy döntöttem, hogy az egész animét újra végignézem, kell egy kis emlékezetfrissítés.

Ehhez jól jött az, hogy előfizettem a Netflix-re. Kevés az anime, ami elérhető Magyarországon, a Toaru Majutsu no Index speciel jelen van. Úgyhogy itt kezdtem el nézni. Ami nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a Netflix működik Wii U-n is. Azt tudtam, hogy maga az alkalmazás elérhető Nintendo konzolon, de amikor megpróbáltam rácsatlakozni a YouTube profilomat, nem tudtam, mert lekapcsolták a Wii U szervereit. Ehhez képest a Netflix működik.

img_20200119_172141

Legkedvesebb német barátom OriginalNoel totál meglepődött, hogy Wii U-n van Netflix, Nintendo Switch-en meg nincs. Lám, nemcsak a játékok az egyedüli ok, ami miatt érdemes a Wii U-t aktívan használni, hanem az ilyen alkalmazások miatt is. És nemcsak, hogy elérhető a Toaru Majutsu no Index, hanem magyar címet is kapott.

img_20200119_172757

Amikor megláttam a Tiltott varázslatok jegyzéke címet, valósággal le voltam nyűgözve. Zseniális fordítás, ha engem kérdeztek. Van benne egy kis szabad fordítás, mégis kiválóan leírja az anime mondanivalóját. Egyébként most sokkal jobban élvezem az animét. Akkor is érzékeltem, hogy jó ez, de valamiért nem kapott meg annak idején. De Kawada Mami: PSI-missing és See visionS dalai már ekkor is nagy kedvencek voltak. Úgyhogy már csak ezért is nagyon jó újra megnézni az animét.

És most annyira megkapott, hogy a dalokat is hallgatom. Ugyanis nemcsak a Netflix-re, hanem a Spotify-ra is előfizettem. Hogy hagyhattam ki eddig ezt a zenei alkalmazást? Azonnal ráfüggtem, szinte már csak itt hallgatok zenét. Ráadásul mivel van diákkedvezmény is, ezért nem havi €4.99-et fizetek a szolgáltatásért, hanem €2.49-et. Ráadásul csak áprilistól esedékes, ugyanis él a 3 hónapos próbaidőszak. Nagyon sok japán zenét megtaláltam itt, néhány magyart is, ami érdekel. De az egész rendszer nagyon tetszik, ahogy fel van építve. Ugyanis PC-n is lejátszhatom a dalokat, de mobilon is hallgathatom az alkalmazással. Ez egyrészt azért jó, mert ha nem a szobában vagyok, hanem például a konyhában ténykedek, ott is tudom hallgatni. Másrészt így a telefonról tudom fülhallgatóval hallgatni a zenét, ami nekem azért fontos, mert nemrég kaptam egy vezeték nélküli Bluetooth fülhallgatót, a PC-n meg nincs Bluetooth támogatás, így csak telefonról tudom hallgatni fülhallgatón keresztül a dalokat. Összeállítottam egy saját listát a Toaru Majutsu no Index opening dalokból.

2020-01-23 (2)

Tudom, hogy van hivatalos lejátszási lista, sokkal több dallal, de a saját listám abban különbözik a hivatalostól, hogy a kislemezekből válogattam össze a dalokat, így a Last.fm profilomban a kislemez hallgatása növekszik. Aki meghallgatná és követné, az itt megteheti.

És hogy nagyon szerettem az Index dalokat ahhoz az is nagyban hozzájárult, hogy az új dalok is kiválóak. A Gravitation-t is sokat hallgatom Kurosaki Maon-tól, de amikor a ROAR-t először meghallottam, pár másodperc után szabályosan felüvöltöttem, hogy “BASZD MEG, EZ KIBASZOTT JÓ!!!” Ilyen pedig ritkán fordul elő nálam. Az igaz, hogy nagyon elüt a megszokott Index-hangzásvilágtól, felesleges is letagadni, de maga a dal nálam 10/10 pont. Imádom azt a vadságot, ahogy az énekesnő énekel, és az a lendület… Állítom, hogy 24 órás ébrenlét után is felrázna! Egyébként is nagyon izgatott vagyok a holland utazásom miatt, ezt erősíti ez a dal. Úgyhogy Kurosaki Maon karrierjét ezentúl figyelni fogom.

Első gondolatok a Haikyuu!! TO THE TOP 1. részéről


Hát, végül eljött a várva várt nap! Elstartolt a Haikyuu!! 4. évada, amit rajongók, annyira vártunk, mint a kedvenc játékunk megjelenését! És komolyan, olyan érzésem volt egész nap, mintha egy régóta várt Nintendo játék jelent volna meg ma, amit alig vártam, hogy kezembe vegyek, és elsők között játszhassak! Konkrétan a Twitter és a Facebook is valósággal fel volt robbantva. Mindenhol Haikyuu!! volt, még volt külön interjú Murase Ayumu-val, Ishikawa Kaitóval, valamint a BURNOUT SYNDROMES-zal az animével kapcsolatosan. Elképesztő, hogy az együttes is mennyire benne van a Haikyuu!!-ban, mintha tényleg szeretnék ezt az animét, és nemcsak kiszabott munkaként énekelték el az új openinget, a PHOENIX-et. Nagyon nehezen, de végre eljött a nagy nap! 2020. január 10. számomra a Haikyuu!! újjászületésének napja!

Bár eléggé problémásan jelent meg az interneten, mert egyszerre néztem a HorribleSubs-on és a nyaa.si-n, hogy mikor kerül ki letöltésre angol felirattal. Késve érkezett meg, kicsit féltékeny is voltam, hogy Japánban a mi időnk szerint 17:25-kor már láthatták az animét. Már akkor be voltam zsongva, hogy mi miért nem láthatjuk. Nekünk a mi időnk szerint 18:30-ra ígérte a HorribleSubs a megjelenést, de ezt nem tudták tartani (előbb a CrunchyRoll-on megy le, ők onnen szedik le). Percenként frissítettem az oldalt, hogy kikerüljön, de semmi. Valósággal szétspammeltem a Discord Haikyuu!! reddit szerverét, hogy megöl a várakozás, és sehol semmi. Most teljességgel szabadjára engedtem a gyermeki énemet (nem mintha nagyon korlátoznám…), de mivel rajongókkal voltam körülvéve, ezért voltak, akik velem tartottak. Nagyon kedves francia barátom, TuyNOM elővette szokásos formáját, és mondta, hogy Kageyama nem akar engem párjául. De hát mit tud ő?

Előbb került ki spanyol felirattal letöltésre, és mivel nem tudtam kivárni, megnézem spanyolul. Minimálisat tudok spanyolul, ahogy azt a Coco-ról szóló postban írtam, úgyhogy nagyon keveset értettem első ízben az animéből. De erre a képre már az első előzetes videóknál is felfigyeltem, most hogy láttam az animében, lementettem magamnak:

vlcsnap-2020-01-10-22h13m13s503

Hacsak nem lesz jobb kép, de ez számomra a 4. évad szimbóluma. Annyira aranyos ez a jelenet. Végül elérhető lett az anime angol felirattal is, itt tudtam meg, hogy Kageyama és Tsukishima (külön) edzőtáborba kerülnek, ahova Hinata is szeretett kijutni, de végül nem hívták meg. Tiszta méreg volt emiatt, Kageyama meg megeresztett egy gonosz mosolyt Hinata felé. Erről már most kijelentem, hogy ott lesz minden idők legemlékezetesebb jelenetei között ebben az évadban. Bár a “HINATA, BOKE!!” felkiáltás hiányzott.

Amivel nem vagyok teljesen elégedett, azok a szinkronhangok. Szinte mindenki megmaradt, de azt éreztem, hogy azért a seiyuu-knak is sok volt ez a 3 év szünet. Olyan érzetet keltett, mintha nem teljesen rázódtak volna bele a Haikyuu!!-ba, kicsit lazának tűntek a szinkronhangok. Az ugye tudható, hogy Ukai Keishin eredeti seiyuu-ja, Tanaka Kazunari meghalt a 3. évad felvétele során, a helyére pedig Egawa Hisao jött. Hát mit mondjak, eléggé meglepett, hogy teljesen más hangon szólalt meg a coach. Bár abból a szempontból teljesen jó hangot választottak neki, hogy rekedtesebb hangja volt. Ami azért jó, mert hát Ukai coach valósággal láncdohányos, így kijelenthető, hogy a sok dohányzás következményét hallhatjuk a hangjában. Akit legfurcsább volt hallani, az Murase Ayumu, azaz Hinata hangját. Talán változott is a hangja, de nekem ő tűnt a leglazábbnak. Nem jött át tőle az a “Hinata-életérzés”. Remélem, a későbbiekben jobb lesz.

Amúgy az egész első rész maga a tökéletesség, természetesen 10/10 pontot kapott általam, de hát most az elvakult rajongó is beszél belőlem, aki úgy várta már az animét, mint az éhező a falat kenyeret. Ráadásul a rajzstílust is szokni kell, ami nem tudom, hogy fog-e menni. Az az igazság, hogy sokkal csúnyább a réginél. Azt gondolom, hogy megszeretni nem lehet, csak megszokni. Ahogy a manga új fejezeteinek rajzstílusát is. De ez mind semmiség, hiszen 25 új Haikyuu!! rész vár ránk!

Haikyuu!! DVD és Blu-ray összehasonlító képek


A gyűjtőszenvedély, hogy amit szeretek, azt több formátumban megveszem, az többek között abból fakad, hogy abban az időszakomban, amikor nagyon gyűjtöttem a műsoros kazettákat, látva egymás mellett ugyanannak az albumnak a kazetta és CD változatát, az az érzésem támadt, hogy van annyi különbség a két kiadás között, hogy mind a kettőt megvegyem abból, ami komolyan érdekel. Így jött az, hogy CD-ket is elkezdtem komolyan gyűjteni. Habár mára a kazetta-korszaknak régesrég leáldozott, CD-t is már inkább csak a gyűjtők vesznek, ezért más formában élem meg a gyűjtőszenvedélyem ezen sajátos formáját. Például játékokat veszek meg több kiadásban, illetve filmek kapcsán megveszem DVD-n és Blu-rayen is, ha kapható.

Így van az, hogy a Haikyuu!! esetében evidenssé vált, hogy megveszem mind a két kiadást, ami megjelent Angliában. Hogy aztán abból három lett végül, az a véletlen műve. Mindenesetre mutatnék képeket arról, hogy néznek ki.

Először a brit kiadású DVD és Blu-ray kerül bemutatásra.

img_20200102_110151
img_20200102_110237
img_20200102_110401
img_20200102_110445

Másodízben pedig jöjjön a kétféle Blu-ray kiadás, ami megvan. A brit és az amerikai. Arról már írtam, hogy lett meg az amerikai, nem is ismételném magam. De megmutatom ezeket is.

img_20200102_110621img_20200102_110648img_20200102_111000img_20200102_111018

A képeken is látható, hogy nemcsak azért preferálom a brit változatot, mert az az európai, hanem mert van belső képe, nem utolsósorban vastagabb tokban van, ami szintén növeli számomra a kiadvány értékét.