Category: Free!


Free! anime vége


Na, hát véget ért a Free! Nagyon nyögvenyelősen néztem már a végét, ennek ellenére minden szerda este vártam, hogy mikor kerül nyilvánosság elé. Az eleje nagyon jónak indult, én komolyan azt hittem, hogy egy átlag sportaniméhez képest komolyabb érzelmekkel találkozhatunk, de hát nem így lett. Nem mondom azt, hogy sajnos, mert egy sport anime nem is nagyon követel meg komolyabb érzelmeket, inkább az zavar, hogy az egész tényleg átment Shoujóba. Ráadásul nyilvánvaló, hogy 10-12 éves lányok voltak a célközönség, mert amikor Haruka a 10. részben elmesélte az egész történés lelki hátterét, komolyan azt hittem, hogy leesek a székről. Ezt még én is ki tudtam könnyedén találni, és amit én ki tudok találni, az bizony bárkinek hasonló könnyedséggel megy. Nekem igazából a 6. résztől kezdett gyanússá válni, amikor egy, a főtörténet szempontjából teljességgel érdektelen eseményt láthattunk, konkrétan kimeríti a filler fogalmát. Egy darabig elmehetett volna, de a kastélyos részt egy az egyben kihagyhatták volna. Innestől kezdtem el úgy nézni az animét, hogy a kezdeti lelkesedés emlékére. Mondjuk a vége nem volt annyira rossz, tehát közel felnőtt korban ugyanazokat, megélni, amit gyerekként, de csak azért nem tért vissza Rin (az az igazság, hogy raw-osan néztem meg a 12. részt, úgyhogy nem teljesen tiszta, hogy mi történt), hogy legyen folytatás, nem véletlen láttuk a vége után, hogy See you next summer. Igazából sejthető is volt, hogy lesz valami folytatás, mert az, hogy az öt srácot együtt mutatták egy képen, az azt sejteti, hogy Rinnek vissza kell térnie. Amúgy a zenék viszonylag jók. Az opening nagyon erős, miután az a fontos számomra egy dalban, hogy a hangulata fogjon meg, ezért mondhatjuk, hogy mindenevő vagyok, és ez a fajta rock zene igazán a kedvemre való. Az ending meg tipikusan ilyen egynyári sláger. Én egy jó párszor meghallgattam, rá lehet kapni, de azzal a lendülettel meg is lehet unni.

Saber Marionette JSokkal pozitívabb véleményem van a Saber Marionette J-ről. Réges-régen kellett volna néznem, már akkor is teljesen, nem csak egy pár részt ebből és a J to X-ből, de hát így alakult. Mindenféleképpen kedvenc Hayashibara Megumi animék közé fog tartozni. Nem véletlen kapta meg Lime-ot, nagyon hasonlít jellemre Lina Inverse-hez, a különbség csak annyi, hogy a bár forrófejű, de nem abban manifesztálódik, mint a Slayers-ben, hogy pofon vág mindenkit, hanem meggondolatlan, és hirtelen cselekszik, nem kis fejfájást okozva ezzel környezetének. És nem kevés derűs perceket a nézőnek. Amiket csinál, és amilyen arcot vágnak hozzá, azt nem lehet nevetés nélkül bírni. A másik nagy poéngyáros Mitsurugi Hanataga, aki a marionetteknek köszönhetően gyakran kerül kellemetlen helyzetbe, amitől garantált a nevetés. Az egyik legviccesebb, még emlékszem a J to X-ből, amikor feltűnik, felette egy asztal van, elkezdi mondani magáról, hogy mekkora menőség, és beveri a fejét az asztalba. Az teljesen kész volt. Nem utolsó sorban szerelmes Otaru-ba, így a homoszexualitás is szerepet kap, de csak a legviccesebb formában, tehát semmi irritáló jelenet nincs. Egyébként az anime a 25. században játszódik a Terra II nevű bolygón, Japoness államban. Bár a lakók valószínűleg csak hírből ismerik Japánt, életmódjuk mégis az Edou-korszakot idézi, nekem személy szerint nagyon tetszik. Erre a bolygóra a 22. században érkezett először a Mesopotamia nevű kolónia, érdekessége, hogy csak férfiak lakják. Akkor hogy tudnak fennmaradni? Marionett-bábuk segítségével, akik lényegében androidok. Ezek a marionettek semmiféle érzést nem képesek kifejezni, és uruk minden egyes parancsát vakon teljesítik. A történet főhőse, Otaru sokáig marionett-bábu nélkül marad, amikor egyszer csak betér a Japoness Pioneer Museum-ba, akkor kel életre az egyik marionett-bábu, aki az övé lesz. Lime nem egy átlagos marionett, neki érzései vannak. Tud nevetni, sírni, őszintén örülni, és nem utolsó sorban szeretni. Talán túlságosan könnyed, lazasága – ahogy feljebb írtam – mindenképpen okoz néhány derűs pillanatot. Hayashibara Megumi pedig több, mint fantasztikus munkát végzett. A másik két bábu, Cherry és Bloodberry már más jellem. Cherry a teljesen ártatlan kislány, az örök álmodozó, aki őrülten szerelmes Otaru-ba, és minden egyes vele eltöltött percért hálás. Bloodberry is szívesen venné, ha Otaru őt választaná, ám ő sokkal nyomulósabb, a női praktikákat is beveti, hogy megszerezze Otaru-t. Lime meg szimplán csak szereti a főhősünket. Ő olyannyira nincs képben, hogy mi a szerelem, hogy meg találta kérdezni, hogy mi az a házasság. De ami hasonlóképpen vicces, amikor a Sógunnál járnak (ebben az államban is sógunátus van), és Lime ugrál, kiabálja, hogy “Sógun, sógun, sógun” megáll “Mi az, hogy sógun?”

És még nagyon sok mindent lehet mesélni az animéről, nagyon tetszik a tradicionális japán környezet, a lakók sokszor tradicionális öltözködése. Többször fordult velem elő már az, hogy egy anime zenéjét jelentőssé tette maga az anime. Ugyanez történt most is. Bár eddig is szerettem Hayashibara Megumi: Successful Mission és I’ll be there dalait, de az anime által nőtt igazán naggyá.


Ma láttam az 5. részt az új Yondemasuyo, Azazel-san. animéből, és tényleg kicsit problémás, ugyanis sokkal brutálisabb a második évad. Van itt már minden, csak ne az anime nézése közben együnk, mert kajánkat garantáltan viszont fogjuk látni nem éppen gusztusos formában.

SPOILER

Megjelent az aranyeret felrobbantó démon, úgyhogy tudom, mit beszélek. Annyiban rosszabb, hogy nem látom egyelőre az okát a durva agressziónak, ugyanis Akutabe kegyetlenül bedurvult. Már a démonoknak sincs kegyelem. Azon még elnevetgéltem, ahogy Azazel-san-t kétszer kidobja az ablakon, és mind a kétszer elvasalja egy autó, aztán tolókocsiban tér vissza, de hogy Mossan-t miért üldözte ennyire agresszívan, arra számomra nincs magyarázat. Egyelőre csak annyit tudunk róla, hogy nem szabadna ott lennie. Mossan feltűnése sem volt semmi, ugyanis Rinko találja meg, aki csak egy aranyos kis plüssbábut lát benne, De Azazel, és Beelzebub nagyon szeretné, hogy senki ne tudjon róla. Miután többszöri kérésre sem engedi el, Azazel egy vasvillával fenékbe szúrja a csajt, aki válaszul úgy fejbe vágja, hogy több emeletet zuhan. Mint kiderül, azért titkolják ennyire a jelenlétét, mert ő volt az, akinek a Grimoire-ja végül felkerült a mennybe, tehát neki kéne halottnak lenni, ennek ellenére megjelenik. De a harmadik rész volt a legviccesebb. Kellemetlen, amikor aranyérrel kell orvoshoz menni, nem igaz? Akkor milyen ciki a történet, ha az orvos egy transzvesztita, főleg hogy Beelzebub kihozza belőle, hogy miért is épp az ágát választotta az orvostudománynak. Aztán jön az öregember, annak története, és úgy robban a hátsója, ahogy csak nem szégyellik. A disznó alakú démon neve még ismeretlen számomra, de azt már lehet tudni, hogy ő a felelős érte. A többi majd kiderül.

SPOILER VÉGE

ArataA másik anime, amit nézek, az az Arata Kangatari. Na ez egy rendkívül érdekes történet. Most tartok az utolsó előtti résznél, és tetszik, hogy több háttér-üzenete van. A történet lényegében egy 17 év körüli srácról, Hirohara Aratáról szól, akit nem fogadnak el az iskolában, ijime áldozata lesz. És amikor úgy tűnik, hogy az egyetlen barátja is elfordul tőle, és végleg hikikomori lesz, akkor kerül át a másik világba, ahol annak Aratája kerül egy titokzatos erdőbe, ahol megtörténik a bizonyos csere. Egyvalamit tudni kell az animéről: A manga már a 14. kötetnél jár, így egyáltalán nem titok a sorozat a maga 12 részével sokat nem tud elmondani. A nagyobb baj az, hogy amit elmesél, azt is foghíjasan. Például nem értettem, hogy a csere után, amikor a két Arata még csak nem is hasonlít egymásra, hogy nem látják a többiek, hogy nem ugyanarról a két karakterről van szó. Tukeinon olvassa a mangát, és megírta, hogy csak ott térnek ki arra, hogy ez a csere úgy történik, hogy a külső ott “megmarad”, csak a jellem cserélődik. Ehelyett az animében a csere úgyszólván 100%-os lesz. Szerintem sokkal jobb lett volna, ha az animében ezt valahogy megoldják, még akkor is, ha bizonyos történetek kimaradnak emiatt. Ez a 12 rész effektíve kevés arra, hogy a lényegi történetet megismerjük, így gondolom, több évadosra tervezik. Azt már most látom, hogy ezt a sztorit le fogják zárni, de ez az egész tényleg csak egy rövid ízelítőnek jó a hosszú mangából. Csak hogy ennek az egész cserének a legyen értelme: Hinohara Arata a másik világba kerülve sok mindent megél. Ez egy fantázia-világ. Itt a másik Aratát vádolják meg a hercegnő meggyilkolásával. Mint kiderül, ártatlan, sőt, a hercegnő is túlélte a támadást, ám csak úgy gyógyulhat meg, ha Arata eljut hozzá. Az biztos, hogy annak ellenére, hogy az anime történetének is lehet értelmet adni, tele van klisékkel. Minden látott történetszeletről el lehet mondani, hogy már láttuk valamelyik előző animében. Véleményem szerint alapjáraton nem a klisékkel van a baj, hanem azok alkalmazásával. Sok történet itt vérzik el, ahogy az Arata animében sem győzedelmeskedik ebben. Illetve pontosítok: A végén levő nagy harc értelme az, ami egészen jó lett, az elején, közepén levő csaták engem nem hatnak meg. És ahányszor mondják Aratának, hogy “hiszek benned”, ha az nem lelkesíti fel, akkor semmi. Összecsapott lett az anime, szerintem jobban jártak volna akkor, ha szépen nyugisan, mindenre kitérve mesélik el a történetet több évadra bontva, a mangát hűen követve. Legfeljebb az adott évad végén térnek le a főtörténetről, hogy valami lezárást kapjon. A zene viszonylag jó. Nekem az opening (Sphere: GENESIS ARIA) alapból tetszene, de nem jön be, ahogy a lányok éneklik. Nem érzem a hangjukban azt az érzelmi érettséget, amellyel hitelesen elő tudják adni a dalt, pedig nagyon jó lenne, és a hangjuk megvan hozzá. Az ending (OLDCODEX: The Misfit Go) viszont nagyon menő. Ilyen rock-ballada hangulatú, tetszik az énekes hangja is. Viszont a 9. résztől beszúrtak egy második endinget, ami szerintem csak azért történt, mert a történet azon részéhez azok a képsorok jobban illenek. Ez is OLDCODEX dal, a kislemez B-side track-je, de ez egyrészt nem gyakorolt rám hatást, másrészt meg véleményem szerint csak azért mert a történés új képsorokat kíván meg, az nem kéne feltétlen azt jelentse, hogy a zenét is le kell cserélni.

free! 400mA harmadik anime, amit nézek, az konkrétan idei nyári: Free! Iwatobi Swim Club. Na most, nem sok sport-animét láttam, de tudtom szerint a sport-animék alapvetően a shounen kategória berkein belül mozognak. Ennek is elvileg annak kéne lenni, mert bár az úszást mindkét nem egyformán műveli, ám itt 5 fiú a főszereplő. Miről is van szó? Négy fiú gyerekkorában együtt tanul meg úszni, és együtt járnak versenyekre. Ám amikor Haruka és Rin versenyeznek, mindig Haruka győz. Rin nehezen viseli a vereséget, mindig sírva fakad, és ezt ellenfele is észreveszi. Hogy a vereséget szenvedett fiú fejlődjön, pár évre Ausztráliába költözik, eközben Haruka abbahagyja a versenyszerű úszást. Pont azért, mert neki is legalább annyira fájt, hogy barátját így megviselte a vereség, ezért úgy döntött, hogy ő maga felhagy az úszással. Így végül az eredetileg négy fősnek indult csapat az évek során két főre csappan (mármint azok száma, akik továbbra is úsznak, Harukával azért megmaradt a barátság). Tinédszer korukra ők ketten nagyot álmodnak, és úszóklubot alapítanak. Harukát nagy nehezen beszervezik, de időközben Rin is hazatér. Nagyon örülnek neki a többiek, ám ez nem kölcsönös, ugyanis annyira alávetette magát az úszásnak, annyira szenvedélyévé vált, hogy semmi nem számít neki, és “ellök” magától mindenkit, aki az útjába mer állni. Eddig 7 részt adtak le az animéből, ezalatt kiderül az is, hogy miért is akarja ennyire az egészet. De hogy vajon idővel többet ér-e a barátságuk és újra kibékülnek, vagy örök ellenfelek (vagy itt már inkább ellenségek) lesznek, az idővel kiderül, még előttünk is titok. Mindeközben csatlakozik hozzájuk egy srác, aki rúdugrásban jeleskedik. Neki az a legnagyobb hibája, hogy bár nagyon jól ki tudja számítani az ugrását, semmi spontaneitás nincs benne, ezért nem látnak élvezetet a mutatványában. Ellenben a srác észreveszi, sőt meg is irigyli Haruka gyorsúszási technikáját, és úgy dönt, sportágat vált, és csatlakozik a fiúkhoz. Egyetlen baj van: Egyáltalán nem tud úszni, ezért úgy kell megtanítani. És hamar kiderül, hogy a számító készsége (itt nyilván nem abban a negatív értelemben) finoman szólva sem elég, hogy megtanuljon úszni. Sokat küzd, mire eléri a fiúk szintjét. A történet talán nem hangzik annyira mélynek. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy ahogy megyünk előre a részekben, mintha úgy válna egyre irrelevánsabbá az alapsztori. De érdekes, hogy pont a 7. részre térünk rá vissza, előtte pont elhagytuk ezt. Lehet érteni a kitérő lényegét, csak nem biztos, hogy egy 12 részesre tervezett animében ez megengedhető. Ez az egyik probléma, a másik meg az, hogy ahogy az elején írtam, elgondolásom szerint shounennek kéne lennie. Ám néha annyira nagy hangsúlyt helyeznek a fiúk izmos felsőtestére, ahogy megvilágítja a napfény, és ahogy hullanak róluk a vízcseppek, miközben a női karakterek (pontosabban egy, aki a menedzseli a fiúkat) kishíján elélvezve nézik őket, hogy micsoda bicepsz, meg milyen csodálatosan kidolgozott tricepsz… A férfi nézők nem biztos, hogy erre kíváncsiak. Az már csak hab a tortán, hogy több shounen ai-ra utaló jelenet van, így ezek alaposan kimerítik a shoujo fogalmát. Én mégis nézem, mert annak ellenére, hogy nem tudok úszni, nagyon szeretem a vizet, és egy ilyen anime nézése közben sajnálom, hogy nem tanultam meg. A zenék egészen jók. Az opening (OLDCODEX: Rage on) rendkívül lendületes, energiával tölt fel, miközben hallgatom. Az ending (STYLE FIVE: SPLASH FREE) az öt főszereplő srác seiyuu-ja éneklik, tipikus trendi fiúegyüttes dal. Szerintem ezt az animét nem fogják sokan szeretni. Fiúk a fenti okok miatt szinte kizárva, és a lányok közül azok is, akik komolyabb történetre vágynak, ők is dobni fogják.

%d blogger ezt kedveli: