supermario4ever blog – 少年になりたい

Nintendo, Anime, Manga, Jpop, anison, és egy kicsit magamról is.

Archive for the ‘WHITE ALBUM’ Category

Animekarácsony 2013

Posted by supermario4ever - 2013. december 15. vasárnap


A karácsonyi időszakra új sablont állítottam be, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Mielőtt a lényegre térnék, egy örömhír: Több, mint 4 év kihagyás után új önálló Suara kislemez! ^_^ A Cardfight!! Vanguard kártyaharcos animének fogja a legújabb endingjét énekelni, a címe Fly away -Oozora he- lesz. Megjelenés: 2014. január 15. Alig várom, bár egy kicsit tartok attól, hogy milyen dallal fog jönni ennyi kihagyás után. Majd kiderül. Információk a kislemezről.

Régen utaztam már, kifejezetten hiányzott, hogy egy kicsit kimozduljak. Bár tény, hogy egy kicsit még féltem, mert még nem éreztem magam, teljesen rendben, nem tudtam, hogy fog érinteni az utazás, de minden rendben volt. :) 6.15-ös vonattal mentem. Az út elején kifejezetten fájt a fejem, és attól tartottam, hogy ez be fogja árnyékolni az egész napomat, de kb. Mezőtúr után olyan szinten áthatott az utazás kellemes érzése, és hogy visszatérek Pestre, hogy ettől szinte elmúlt a fejfájásom. Innentől kezdve minden rendben volt. Az úton folytattam a Super Mario Advance 2: Super Mario World végigjátszását, végigvittem a 6. világot, meg olvasgattam a Konzol magazin új számának még azon tesztjeit, amiket még nem olvastam, de érdekeltek. Vártam, hogy most hétvégére megjelenik a legújabb szám, de láttam a weboldalon, hogy dec. 13-ig várják a leveleket, hát akkor biztosan nem fog most megjelenni… De mindegy is. A vonat rendben 8.50-kor érkezett meg. Lementem a Keleti metróaluljárójába először jegyet venni, de olyan hatalmas sor állt, hogy úgy döntöttem, hogy én ezt nem várom meg. Visszamentem a vasútállomásra, és egy újságosnál vettem jegyet, ahol alig pár ember volt. Ha nem muszáj, ne álljak nagy sorba.

Először csak a Deák térig mentem el, ugyanis egy vaterás adás-vételt lerendeztem. A Zrínyi utcára kellett mennem, itt átvettem a Baby Sisters: Hoppá!!! albumát CD-n. Bár csak ez az egy CD hiányzott a teljes gyűjteményhez, gyakorlatilag a legjobb albumuk. 1998. júniusában jelent meg, megjelenés után pár nappal vettem meg kazettán, és rengeteget hallgattam. Mivel nyáron jelent meg, ezért mint nyári album maradt meg az emlékeimben. Walkman-en szinte mindig velem volt.

Baby Sisters gyűjtemény

Hát így néz ki. És hogy tizenegynehány év múlva is jó ezeket az albumokat hallgatni, azt én sem hittem volna.

A Deák térről már egyenesen a Széll Kálmán térre (nekem szóban ez mindig Moszkva tér marad) mentem metróval. Innen nem voltam biztos, hogy pontosan merre kell menni, ezért felosontam a 4-es villamosra 1 megálló erejéig. A Széna térről már magabiztosabban sétáltam. Sajnos nagy sor állt a Millenáris előtt, több mint egy órát álltam sorba, de türelmesen kivártam. Olyan 11.30-ra értem be, és miután a karaoke terem közvetlen a főbejáratnál volt, ezért benéztem oda. Döbbenten láttam, hogy a 10 órára ígért kezdést ismét valami hiba miatt el kellett halasztani. Még ott próbáltak, beénekeltek, én addig szétnéztem. A konzoloknál most több régi konzol volt, azokat mind az Insert Coin kulturális egyesület adta be, totál meglepődtem a Nintendo GameCube-on Mario Kart: Double Dash!!-sal és négy szinte makulátlan állapotú controllerrel. Én nem is tudom, hogy lehet a controllereket megőrizni ilyen jó állapotban, amikor az analóg karja ilyen gumis alapú (nem tudom pontosan milyen), az a lényeg, hogy nyoma marad, ha például belemélyesztem a körmömet. Nekem egy lila és egy fekete GC controllerem van, a lila analóg karja már eléggé leharcolt állapotban van, a feketéé talán jobb, azt ritkábban használom. A 3DS Hungary jelen volt, amit nagyon díjaztam, innen felnéztem a MAT pulthoz bagszihoz. Régen láttam, hiányzott nagyon.

Kicsit beszéltünk, utána visszamentem a karaoke terembe, de már csak a 12 órakor kezdődő előadásra tértem vissza. Mivel a karaokésoknak nem volt dolguk, ezért elmentek enni, én elkísértem őket. A Sushi előtt sorban állva beszélgettük el az időt. Én nem vettem semmit, bár amit egyszer vettem náluk Sushit, az nagyon ízlett, úgyhogy majd valamikor elképzelhető, hogy sort kerítek rá. Bár egyébként manapság sok rizst eszek, mert kívánom, és nagyon jól esik. Főleg a jázmin rizs, az nagyon laktat. Miután visszamentünk, már nem maradt sok az előadásból, ezért azt türelmesen végighallgattam, bár Quentin Tarantino filmjei egyáltalán nem hoznak úgy lázba, és hogy őszinte legyek, magát az előadást sem éreztem olyan magas röptűnek, egyáltalán nem is értem, hogy fér bele egy japán tárgyú rendezvény kereteibe. Oldalra nézve, viszont totál meglepődtem, amikor megláttam Tukeinont. Nem is tudtam, hogy hazajött Hollandiából. O_O Jó érzés volt újra látni, és beszélgetni vele egy kicsit. :)

A következő másfél órás karaokés blokkban volt lehetőségem egyet énekelni: WHITE ALBUM: POWDER SNOW dalát. Ezt úgy jól esett, írtam is a dalról, hogy amikor láttam az anime utolsó részét, mennyire kellemes volt hallgatni. És úgy voltam vele, hogy mivel karácsonyi dal (legalábbis nálam), ezért mostanra nagyszerű lehetőség. Terveztem még több dalt is énekelni, de most csak ez az egy fért bele, mert eléggé zsúfolt volt most is a karaoke terem, több előadás is ide jött, ne is beszéljünk a Jrock (bár ez csak névlegesen) Kpop videoklip vetítésről. Ebből a szempontból nézve szerencse, hogy elkülönített helyen volt a karaoke, így nem hallatszott ki annyira a sikongatás.

És persze a zenekvíz, de ez csakis jó dolog lehet, főleg ha van szaloncukor-dobálás, amely idén is legalább akkora sikert aratott, mint tavaly. A Gamer zenekvízre csak időközben tudtam bekapcsolódni, így csak a horror, böngészős és Final Fantasy kategóriát ismerhettem meg. Daki nem is sorolta végig, mert a játékos közönség mindig az elsőre bólintott rá, így nem tudtam, melyek a többi kategóriák. Az animés zenekvízben sem jutott mindegyikre idő, de jól szórakoztam, többet jól tippeltem be. A 2013-as animék között megmosolyogtam a Kyoukai no Kanata openinget, mivel Chihara Minori énekli, ezért meghallgattam. Egészen jó zene lett. Az anime első részét is megnéztem, de annyiban is maradt, mert nem fogott meg engem. Sok-sok szaloncukor repült a levegőben, mindenki örömmel kapta el őket.

A zenekvíz végén elmentem a konzolokhoz, és mivel láttam, hogy szabad a GameCube, ezért birtokomba vettem egy pár perc erejéig. Játszottam egyet a Mario Kart: Double Dash!!-sal. Érződik azért, hogy más az irányítása, kicsit csúszósabb a többihez képest. A fizikája volt az egyik ok, ami miatt nem rajongtam ezért a Mario Kart-ért, amikor sokat játszottam vele. Olyan sokat nem játszottam vele, mert 16 órára helyet kapott a karaoke a nagyszínpadon. Nahát, mi ez a megtisztelő lehetőség? Amina, Daki, Lucy és Mai énekeltek egy-egy dalt. Meglepett, hogy ki voltak írva a kfn-be a dalszövegek magyar fordításai. Csak nem lehetett jól látni, mert a monitor eltakarta. Előbb átültem máshova. Ott láttam volna, csak egy páran beálltak a vászon elé, akkor meg ezért nem láttam. A végén a Naruto: GO!!! dalával nagy bulit csaptak, a végére sokan felmentek tombolni a nagyszínpadra. Mivel nem vagyok annyira az a tombolós fajta, ezért szolidan ünnepeltem az Adarnások nyilvános szereplését.

A fellépések után visszamentem bagszihoz, és nála töltöttem el a még megmaradó időt. Ott volt LL is, aki rendkívül “jókedvű” volt, hogy a konzolok szervizénél nem nyert semmit. Eredetileg bagszi se, csak volt ott egy The Legend of Zelda: The Wind Waker HD póló, amit hiányol. Elmesélte az egyik MAT-os lánynak, és akkor lement, hogy ő majd megnyeri. És láss csodát: Tényleg megnyerte. És odaadta bagszinak a pólót, úgyhogy részéről nagy volt az öröm. Amúgy nagyon jól néz ki, és eredeti Nintendo of Europe forgalmazás, úgyhogy valami előrendelői ajándék lehetett. Aztán már 17.40 körül járt az idő, úgyhogy bár feliratkoztam még egy dal eléneklésére, de már nem vállaltam be, mert az italom is elfogyott, így a SPAR-t is útba kellett ejtenem, én meg egyre inkább úgy vagyok a vonattal, ahogy Demjén Ferenc énekelte: “A vonat nem vár” Bagsziék is szedelődzködtek, mert LL már nagyon akart menni. Miután elkészültünk, még bagszi felajánlotta, hogy pörgessek én is a Konzolok Szervizénél, hátha nyerek. Pörgettem és úgy nyertem, hogy nem nyertem. Eredetileg a “nem nyertél” feliratnál állt meg, mégis választhattam ajándékot. Gondolom, hogy nap vége, és hogy ne maradjon meg. De maradt még egy Nintendós cucc:

Mario & Luigi: Dream Team Bros. valami alvóka-szerűség. Rossz a megfogalmazás, valójában egy ilyen nyakvédő volt benne, ami ha hosszas vezetés után kocsiban aludnék (erre minden esély megvan, miután nincs jogosítványom), akkor védi a nyakat. És volt hozzá valami szemfedő, hogy semmi fény ne zavarjon. Kibontva is lefényképeztem, mert nagyon poén.

Az az ásító Luigi azért befigyel rendesen. És ez is eredeti Nintendo of Europe forgalmazás. Örültem neki, legalább nem üres kézzel megyek haza az Animekarácsonyról. Igaz, nem fogom tudni használni, de elteszem, mint Nintendós emlék.

A karaoke terembe még gyorsan visszaosontam, elköszöntem azoktól, akiktől tudtam. Jó lenne, ha Tukeinon évente legalább egyszer remélem el tud jönni. Bagszival és LL-lel mentem, bementünk a Mammut-ban levő SPAR-ba, ott vettem magamnak Bravo zöldalmás üdítőt, erre már régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen. Egészen bejövős, a zöldalmát italban egyébként is nagyon szeretem. Aztán mentünk metróval, én leszálltam a Keletinél. Úgy tűnik, nem búcsúztunk el hosszú időre, ugyanis bagszi elhívott magához szilveszterezni, meg úgyis akörül tartjuk a nagy Nintendós találkozókat, és mivel már nagyon rég nem voltam ilyenen, ezért nagyon szeretnék végre eljutni ismét oda. A vonathoz meg fél órával indulása előtt odaértem kényelmes sétával. Sokszor rohantam már vonathoz, ezt akartam most biztosra elkerülni. A hazaúton a CD-t hallgattam, meg olvasgattam a Keletiből elhozott metrós újságot és fejtegettem benne a rejtvényeket. Volt is benne mit, meglepődtem, hogy mennyi volt most benne. Végül rendben hazaértem. Nagyon jól éreztem magam, végül az lett az eredmény, hogy még jót is tett az utazás, talán jobban érzem magam, mint amikor elindultam. Ha minden igaz, december végén folytatás.

Posted in Animekarácsony, Baby Sisters, Mario & Luigi: Dream Team, Mario Kart, Minori Chihara, Suara, WHITE ALBUM | Címkézve: , , , , , , | 2 hozzászólás »

Asatte no Houkou

Posted by supermario4ever - 2013. október 6. vasárnap


asatte-no-houkouA WHITE ALBUM után elkezdtem nézni ezt az animét. Érdekes történet, ajánlom figyelmekbe, bár ez is olyan lassú és érzelemdús. A főszereplő egy 8 év körüli kislány, Iokawa Karada, aki mindig az út szélén levő kőhöz jár imádkozni. Azt tartják ugyanis arról a kőről, hogy teljesít egy kívánságot. A lány egyik nagy vágya, hogy felnőtt legyen. Ugyanis rettenetesen zavarja, hogy ismerősei nem veszik őt komolyan. Szereti a felnőtteket, ők is barátjuknak fogadták, de nem mégsem teljesen, hiszen mindig amikor odamegy két beszélgető felnőtthöz, hogy miről beszélgetnek, csak mondják neki, hogy úgysem érti, de ha nagy lesz, mindent elmondanak neki, és visszaküldik játszani. Ezért is akar felnőtt lenni, ám ennél sokkal komolyabb oka is van. A kislány szülei meghaltak, így Shoukónak és Hirónak haza kellett térni Amerikából a temetésre, és azért is, hogy gondját viseljék a kislánynak. Shouko többször nyíltan Karada szemére veti, hogy gyerek, érezhetően nagyon zavarja, hogy vissza kellett jönnie Japánba miatta, és ezt a kislány is tudja, ezért is akar felnőni. Egyik este Karada ismét a kőhöz imádkozik, és teljesült a vágya, felnőtt lett. De egyáltalán nem boldog, ugyanis ennek hatalmas ára lett. Éppen Shouko is arra járt, ő pedig gyerek lett. Karadát ezért iszonyú bűntudat gyötri, a kő közben elhamvadt, úgy tűnik nem lehet visszacsinálni. Vagy mégis? Én még csak 2 részt láttam belőle, a végkifejlet majd kiderül. Kíváncsi leszek a történetre. Kellemes alapokat szolgál, de aki nem szereti a lassú történeteket, az nem tud ezzel az animével mit kezdeni.

WHITE ALBUM 2Ha már említettem a WHITE ALBUM-ot, akkor essék szó a második évadról is, ugyanis a héten indult útjára, ezért is néztem meg az első szériát. Bár tényleg nincs sok köze az első évadhoz, teljesen mások a szereplők, hiszen 10 évet ugrottunk az időben, 1997-ben járunk. Egy zeneiskola ad színteret a cselekménynek A főszereplő srác Kitahara Haruki, aki fél év múlva végez az iskolában. Nagyszerűen gitározik, egy együttes tagja volt, amelyik feloszlott. Álma, hogy újra együttesben játsszon, ehhez keres tagokat. Az első szériával való kapcsolat ott van, hogy Hirokawa Yuki: WHITE ALBUM dala inspirálta zenélésre, ő volt ugye az első sorozat főszereplője. Álmához közel érzi magát, amikor egyszer egy gitározás közben egy lányt hall énekelni, konkrétan ugyanazt a dalt énekelte, amit játszott. Rohan, hogy megkeresse a hang forrását, végül megtalálja. Az énekhang már csak azért is megérintette a szívét, mert attól a lánytól szólt, akibe titkon szerelmes. Setsuna Ogiso az iskola legnépszerűbbje. A lányok irigylik, mert szépségversenyt nyert, a fiúk meg mind a kegyeiért pályáznak. Alapból jól kijön, de sokszor rideg másokkal. Haruki ennek ellenére beleszeretett a lányba, hiszen látja mögötte azt, amitől igazán értékes. Amúgy érdekesség még, hogy a WHITE ALBUM dalt énekelte a lány, úgyhogy vannak összeköttetések az előddel.

Eddig úgy tűnik, nem lesz rossz, a többi idővel kiderül, nézni fogom a többi részt is.

Posted in Asatte no Houkou, WHITE ALBUM | Címkézve: , | Leave a Comment »

Fehér hó

Posted by supermario4ever - 2013. október 2. szerda


Ma végeztem a WHITE ALBUM animével. Szerettem, jó volt nézni, és érdekes, hogy nem volt egyértelmű lezárása a Touya és Yuki közötti szerelmes történetnek, bár utalások vannak rá, hogy végződött. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a nézőkre bízzák, hogy milyen véget sejtenek a történet mögött. De amúgy az egész anime határozottan az igényesebb romantikus történetek közé tartozik, a szerethető karakterekkel.

Nem is nagy spoiler, a 26. rész egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Yuki a koncertjén tök váratlanul elkezd egy nem tervezett dalt zongorázni, és énekelni: POWDER SNOW. Nekem ez a dal egyébként is nagyon kedves, mert Suara is felénekelte, a Karin album 13. dala, de hogy az animében ilyen jó jelenetet csináltak a dal köré, igencsak jókedvűvé tett. Én is végigénekeltem, mert valahogy annyira énekelteti magát, nagyon jó hallgatni a dallamát. Fenn is van YouTube-on:

Hirano Aya & Mizuki Nana: POWDER SNOW

És itt van Suara énekhangjával:

Suara egyébként, mint a PS3 WHITE ALBUM játék ending dalaként énekelte fel, ugyanis, mint ahogy annyi animéből, ebből is csináltak játékot. A duett pedig nagyon szép. Én csak most hallottam először így, végig azt gondoltam, hogy ez egy Suara dal. A talán még jobb is az eredeti, több élet van benne, és tényleg annyira énekelteti magát. Kislemezen csak, mint Mizuki Nana szóló jelent meg, az is nagyon tetszik. És rajta van az off vocal is, úgyhogy nagyon lesz belőle kfn.

Egyébként végig ilyen “kettős szereppel” néztem az animét, ugyanis bár maga a történet 1986-1987-ben játszódik, így részint mint Morikawa Yuki és Ogata Rina énekesnői karrierjét is figyeltem. De mivel a seiyuu-juk két ismert és közkedvelt énekesnő: Hirano Aya és Mizuki Nana, és mivel annyira belém égett, hogy ők szinkronizálják a két énekesnőt, így néha olyan érzésem volt, mintha az ő énekesnői karrierjüket is látnám. Egyébként Touyára sokszor haragudtam, hogy nem volt képes nemet mondani a nőknek, ugyanis, ha legalább 5 nővel nem csókolózott akkor eggyel sem. És valahol legbelül mindig is érezte, hogy a szíve Yukié, de a nemképessége (ha már vannak képességek) meggátolta abban, hogy az iránta érzett szerelme felhőtlen legyen. Egyébként az utolsó rész feltár egy nagyon érdekes múltat Touya gyerekkorából, ebből kiderül, hogy miért is fél nemet mondani. Nagyjából ennyit tudok mondani. Nem váltott meg világot bennem, de okozott egy pár kellemes percet, főleg az utolsó rész tetszett nagyon. Aki unja a túl sok iskolás, szupererős történetet, és lassítani szeretne, az bátran tegyen próbát ezzel az animével, mert a maga műfajában kiemelkedő.

Ezután az Asatte no Houkou-val teszek egy próbát. Szeretném megnézni az összes Suara zenés animét, és most épp erre esett a választásom. Egyébként az alábbi animékhez van köze:

  • ToHeart 2
  • Utawarerumono
  • Asatte no Houkou
  • Blue Drop: Tenshitachi no Gikyoku
  • KimiKiss Pure Rouge
  • WHITE ALBUM
  • Tears to Tiara

És természetesen a különböző OVA-i az animéknek, melyeknek van. A ToHeart 2-t elvileg meg lehet nézni anélkül, hogy láttuk volna az első szériát, mert az csak nevében őrzi az első széria emlékét, amúgy totál más szereplők, és már történet. És az az érdekes, hogy a WHITE ALBUM-ot is eredetileg azért kezdtem el nézni, mert most ősszel jön a WHITE ALBUM 2, de az is olyan, hogy teljesen más szereplők, és más történet, csak a nevében és műfajában lesz hű elődjéhez. Meg majd nézni fogom, kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még híd a két évad között.

Posted in WHITE ALBUM | Címkézve: | Leave a Comment »

Cseberből vedelek

Posted by supermario4ever - 2013. szeptember 19. csütörtök


Több nap után újra itt, és látom, hogy pont most reggel értük el a 70.000-es látogatottságot. Ez igazán szép, köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzájárult eme kerek szám eléréséhez. :)

70000Most már komolyan készülget az új Mariós oldal. Saját domain név, wordpress általi weboldal, saját grafikai elemekkel. Először az egészet HTML-be, és CSS-be akartam elkezdeni csinálni, aztán bagszi javasolta a Joomlát, mert elmondása szerint azzal is meg lehet valósítani grafikailag az elképzeléseimet. Hát legyen akkor. Feltelepítettem, beregisztráltam aztán az admin felület… Maga a rémálom. Nagyon barátságtalan, nehéz megtalálni azokat a beállításokat, amiket fontosnak tartok. Ezzel szemben tele van számomra irreleváns beállítási lehetőséggel. Azért írtam, hogy számomra, mert lehet, hogy aki sokkal jártasabb az internet világában, azoknak mondanak valamit, de én nem tudtam velük mit kezdeni, viszont, amiken meg állítani akartam, azokat meg nagyon nehezen találtam meg. Aztán Trunerrel kezdtem el egyeztetni, megegyeztünk a WordPress használatában. Mondjuk már ezen blog által ismertem, de ha feltelepítjük weboldalként, akkor másabb a kezelőfelület, de ez akkor is sokkal barátságosabb, könnyű megtalálni benne minden beállítást, amit használni akartam, és nem éreztem magam hülyének használata közben. Amiken meg nem tudtam változtatni, azt Truner csinálta meg azáltal, hogy belenyúlt a CSS-be. Aztán reménykedek, hogy amit szeretnék grafikailag, azt majd meg lehet valósítani. Minden egyes Mario játéknak lesz saját adatbázisa, azokon belül lesz minden információ, kép, videók, teszt, végigjátszás, és azt szeretném, ha minden egyes játéknak egyedi, külleméhez illő háttere lenne. Emellett saját fejléc, egyedi betűtípus (mely adja a játék hangulatát), stb. Ezt elvileg meg tudtam volna csinálni HTML / CSS szerkesztéssel, hiszen CSS-sel csináltam volna meg az egyedi grafikai megoldásokat. Hosszú munka lett volna, de a végeredmény inspirált volna. Pont júniusban kezdtem el komolyabban olvasni erről, megvettem a Tanuljuk meg a HTML és CSS használatát 24 óra alatt című könyvet, csak aztán közbejött a német tanfolyam. Szerettem olvasni a könyvet, mert olvastatja magát, másrészt meg úgy magyarázza el a dolgokat, hogy bárki megértheti, mégsem konyhanyelven van írva. Végül a WordPress lett. Azt nem tudom, hogy FTP-n keresztül is lehet-e látni a CSS-t (Truner szokta ott állítgatni a dolgokat, azt jobban szereti), de jelen tudásom szerint az oldalak grafilailag egyedi testreszabását az admin felületen nem látok. Aztán ki tudja, milyen csodákat lehet művelni még. Aki akarja, éppenséggel megnézheti az oldalt, de még eléggé fapados állapotú, még sokat kell rajta tartalmilag fejleszteni, meg a külsején is szeretnék még alakítgatni: Gombabirodalom. De egyáltalán nem akarom ezt a blogot sem elhanyagolni, csak most valószínűleg a Mariós oldal nagyobb prioritást fog élvezni, amíg nem lesz olyan állapotban, hogy lehet hirdetni.

Alapból az animékről akartam írni, csak kicsit hosszúra nyúlt a “bevezető” szöveg. Úgy döntöttem, hogy egyelőre félreteszem a Bakemonogatari animét, mert igazából látom benne a minőséget, és hogy akar valamit mondani, de nem tudom dekódolni. Majd akkor kéne megnéznem, amikor majd sokkal többet tudok a japán nyelvről, és a történelmükről. Viszont, ami felváltotta… Mushibugyou. Ez az anime egyszerűen borzasztó. Az, hogy rondák a karakterek, arra még esetleg rá lehet mondani, hogy nem az én ízlésvilágom ez a rajzstílus, de hogy ennyire ostobák legyenek, arra nincs mentség. Egyikük jellemével sem tudok azonosulni, így maga a történet is érdektelenné válik számomra. Ami egyébként Edou-ban játszódik a XIX. században, szörnyűzős buli. Hajaz (erről jut eszembe, szörnyű hajköltemények vannaz animében) az Inuyashára, csak az legalább kinéz valahogy… Három részt láttam eddig, talán mostanra lehet azt mondani, hogy valami ki fog alakulni, de mivel nem érdekel, ezért inkább dobom, és helyette egy olyan animét fogok mától nézni, amit már a kezdetek óta végig akartam nézni: Saber Marionette. Eddig csak egy pár részt láttam belőle, azok nagyon szórakoztattak Eljött hát az idő, hogy minden OVA-val együtt végignézzem.

Néhány napja befejeztem a WHITE ALBUM első 13 részét. Annak ellenére, hogy úgy olvastam, hogy már a 13. részre lezárul ez a szerelmi szál, folytatják tovább. Ami nem baj, bár annak a résznek a történései alapján el tudtam volna képzelni, hogy vége lesz, de egyelőre nincs “összejövetel”. Egyébként megszerettem ezt az animét. Azt tudni kell a romantikus történetekről, hogy alapból nagyon lassúak. Így aki nem szereti a lassú történetvezetésű animéket, azokat várhatóan nem fogja lekötni, két dolgot tudok elképzelni, amitől megnézné az ember, erről már írtam korábban: ha tudunk azonosulni a szereplőkkel, és hitelesnek érezzük az érzéseiket, és megértjük, hogy azt, amit csinálnak, azt miért úgy csinálják. És sajnos értem, hogy Yuki menedzsere miért akarja Touyát távol tartani tőle… De egyébként a szereplőkről alkotott személyes elvásáraim megvannak nálam azáltal, hogy kellően komolynak látom őket, néhányuk szimpatikus számomra, így maga a történet is bár lassú, mégis nézeti magát. És el kell, hogy ismerjem, hogy akármennyire is nem szeretem Hirano Ayát, nagyon szép munkát végzett Yuki japán hangjaként, és nem úgy ismertem (vagyis nem úgy képzeltem el) Mizuki Nanát, hogy erőteljesebb hangja lenne, de hangjával nagyon jól visszaadja Ogata Rina határozottabb jellemét. Találónak tartom azt az animében, hogy olvashatjuk a szereplők (legtöbbször Touya) belső gondolatait, és hatásos volt az első szériában, ugyanis minden egyes részt az adott történet lezárásával fejeztek be úgy, hogy ezen gondolatok kiírásával Touya levonja a – sokszor nem is vidám – konklúziót, és erre rájön a nagyon szép ending (Suara – Maiochiru Yuki no You ni). Jó dramaturgiai megoldás volt, alapból nem rajongtam annyira azért a számért, de ez így felvitte nálam az értékét. Csak azt sajnálom, hogy a 13. rész nem kapott rendes lezárást, ugyanis, ahogy írtam korábban, volt 6 hónapos szünet, ha én annak idején néztem volna, igencsak elégedetlen lettem volna. De folytatják, és várom, hogy alakul a történet. A második széria openingjét (Mizuki Nana – Mugen) eddig nem ismertem, de tetszetős ez is, mint az első. Az ending (Suara – Akai Ito) nagy kedvenc, és nagyon jó volt látni anime endingként. Az első 13 részt egy erős 7-esre értékelném, eleinte 8 pontot adtam volna neki, de hogy sehogy nincs lezárva, az csúnya. És grafikailag sem tetszett. Ha már egy kicsit távolabb voltunk a szereplőktől, akkor már nem volt arcuk… És többször is romlott a rajz minősége, itt most persze nem a kézzel rajzolt határú mozgóképekre gondolok, mert az szép volt, hanem bizonyos jelenetekben nem fordítottak elég gondot a karakterek részletgazdag megrajzolására. Viszont a második évad – az első két rész alapján – sokkal szebb.

Rozen Maiden Träumend komolyabb, mint az első széria, bár az első évadnak is megvolt a maga története, és jó lezárást kapott! Érdekes volt látni, hogy Suigin Tou miért harcolt ennyire, hogy megnyerje az Alice Game-et. És nagyon szerettem a japán hangját, Tanaka Rie szinte ilyen hidegvérű gyilkos hangot adott neki adott a negatív főhősnak, aki élvezte, hogy szenvedést okoz Shinku-éknak. A Träumend másabb. Eddig hat Rozen Maiden babáról tudunk, mégis honnan jön a hetedik? Talán kiderül a sorozat végére. Persze a poén itt sem maradhat el, szükség van olyan karakterre, mint Kanaria, aki kicsit oldja a néha feszült hangulatot. Ez a széria is nagyon jónak tűnik, és remélem, hogy nem fogom én is azt gondolni a 2013-as sorozatról, amit hallottam, hogy tele van fillerrel, a főtörténetet 2-3 részben el lehetett volna mesélni.

Posted in Bakemonogatari, Mushibugyou, Rozen Maiden, WHITE ALBUM | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Múltban a jövő

Posted by supermario4ever - 2013. szeptember 6. péntek


Kezd beindulni a WHITE ALBUM anime. Még mindig ugyanaz a romantika, és emiatt sokan lassúnak gondolhatják, de mintha több élet lenne az animében, és jobban átérzem a karakterek érzéseit. Amúgy érdekesség, hogy a történet 1986-ban játszódik, és eléggé korhű lett: Számítógép sehol, régi TV-k, kocsik, és személyes kapcsolatok mellett vezetékes telefonon kommunikálnak egymással, mégis mennyivel modernebbnek tűnik a mi akkori világunkhoz képest. Miután Mizuki Nana énekli az openinget, így szinkronizál is az animében, konkrétan Ogata Rena seiyuu-ja, a főszereplő lány, Yuki seiyuu-ja pedig Hirano Aya. Na, ő az a nő a japán zenei iparban, akit felrúgnék a csillagos égig. Nem sok dalát ismerem, de ilyen érzéketlen éneket nagyon ritkán lehet hallani. A másik a botrányos élete, a harmadik pedig hogy több album- és kislemezborítón nem tetszik, ahogy kinéz. Ehhez képest seiyuu-ként nagyon jó, érzelmes hangot ad Yuki-nak, de a képek alapján nem nézek ki belőle többet. De úgy isten igazából  nem nagyon tudok olyan seiyuu-e mondani, akinek a hangjáról azonnal meg tudom mondani, hogy ki ő. Régről is most így hirtelen kettő ugrik be: Yamaguchi Kappei és Hayashibara Megumi. Amikor először meghallottam Hayashibara-san hangját a Slayers-ben, azonnal felfigyeltem rá. Igaz, hogy ekkor már ismertem, mint énekesnő, de állítom, hogy ha seiyuu-ként ismerem meg, hasonlóképpen gondolkodnék róla. Szó nincs arról, hogy rossz lenne a japán szinkron, isten mentsen. Az esetek döntő többségében jó hangot kap az adott karakter, csak nekem nehéz hangról megkülönböztetni őket.

Pár napja végeztem a Yondemasuyo, Azazel-san. Z-vel. Ennek a vége nem durrant akkorát, mint az első szériáé, de szolgáltatott egy pár tanulsággal, nem utolsó sorban agyatlan poénnal. Külön említettem a Detective Conan paródiát. Annak ellenére, hogy szeretem a Conan szériát, sok mindent jól kiparodizáltak. Például, amikor meghal valaki, elmésen elemzik a helyzetet, szinte mindig olyan szituáció akad, ahol a gyilkos mindig köztünk van. És ilyenkor elkezdődik a mindenféle logikátlan vádak alapján az egymásra mutogatás, hogy csak te lehetsz a gyilkos. Persze ezt lehet pszichológiára fogni, hogy ha a gyilkos közvetlen közelben van, akkor az ember veszélyben érzi magát, és mindezek mellé társul egy bizonytalansági faktor, ezt akarja kilőni, ezért felelőtlenül elkezd vádaskodni. Az epizód végén ahogy becsapódik az ajtó, az is nagyon élethű volt. A Conan paródia után jön a perverz pasas, aki a 48 arcú aberrált nevet kapta. Na ő tipikusan az a férfitípus, aki azt hiszi, hogy ott a két lába közötti szervtől lesz férfi. Amikor Rinkót beviszi a saját világába, ott konkrétan minden hímvessző-alakú. Vicces, hogy a sajátja helyén meg az anime hatalmas logója látható, amely sokszor az égig ér. Ennél férfiasabb már nem is lehetne… Az anime vége felé pedig Azazel-san lesz próbára téve, ugyanis ekkor jelenik meg az a démon, név szerint Incubus, aki pontosan ugyanolyan képességekkel rendelkezik, mint Azazel-san, vagyis a csábítással. Ám ő sokkal sikeresebb, így nem is csoda, hogy kedvenc démonunk féltékeny lesz rá. Incubus tisztában van a képességével, és nem is szerénykedik vele, és nem másra pályázik, mint Azazel-san szíve választottjára. Vicces csattanóval ér véget a történet, azért ez a sorozat is megért egy misét, de az első széria valamivel jobb volt.

És akkor új anime a helyére… Most ez kétesélyes lesz: Vagy valahogy végignézem, vagy meglesz az első “dobott” animém: Bakemonogatari. Nem a minőségével van a baj, mert az megvan, csak ezzel a történettel és hangulatvilággal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Sajnos egyáltalán nem hoz lázba, és az opening és az ending videók elvont mivolta sem lelkesít. Bár annak idején írtam a Supercell: Kimi no Shiranai Monogatari dalról (ending), hogy akkoriban mennyire szerettem. Most is szívesen hallgatom néha, de nem nehéz számomra jobban találni nála. Amúgy a főszereplő srác: Araragi Koyomi egyáltalán nem átlagos, ugyanis vámpír volt. Segített neki egy szerzetes, így Látszólag most már nem az, ám maradt nyoma, ugyanis a sebei rendkívül gyorsan gyógyulnak. Attól sem riad vissza, hogy egy lány, nevezetesen Senjougahara Hitagi egy késsel és egy tűzőgéppel megtámadja. A rendkívül megható fogadtatás ellenére csatlakozik hozzá, ugyanis vámpít-mivoltától teljesen meg akar szabadulni. A lány sem átlagos, ugyanis testsúlyának jelentős részét elvesztette. De hogy miért… Amúgy meztelen nők, kivillanó mellek és bugyik bőséggel, mindezek ellenére ez az első olyan anime eddig, amit csak úgy nézek, de ezer másfele jár a gondolatom közben, pedig szolgáltat egy-két tanulsággal. Majd látjuk, mi lesz a sorsa.

Posted in Bakemonogatari, WHITE ALBUM, Yondemasuyo Azazel-san. | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Tiszta romantika

Posted by supermario4ever - 2013. szeptember 3. kedd


Nem kell megijedni, nem fogok a Junjou Romanticáról írni, bár azt elárulom, hogy lesz Shounen ai a terítéken.

Mielőtt a tárgyra térnék, engedjétek meg, hogy figyelmetelókbe ajánljam a legújabb játéktesztemet: Yoshi Touch & Go

Rozen-Maiden-15-1024x768Hihetetlen, hogy nemrég végeztem egy olyan animével, amelyik a hikikomori “életmódba” engedett egy kis betekintést (Arata Kangatari), itt egy másik, a Rozen Maiden, mely sokkal komolyabban foglalkozik ezzel az egyébként nagyon súlyos jelenséggel. Egyébként amióta ismerem és szeretem az ALI PROJECT-et, azóta látni akartam ezt az animét, de csak most, az új évad megjelenésének hatására szántam rá magam, hogy megnézzem. Nagyon érdekes anime, már az első 5 rész, amit eddig láttam, azok is szolgáltattak némi mondanivalóval. A főszereplő srác, Sakurada Jun (ilyen 12 év körülinek tippelem) beilleszkedési problémái miatt nem jár iskolába. Egyetlen mániája van: Internetről különös, elátkozott játékbabákat rendel. Van olyan, amelyiket megtart, de jórészüket visszapostáztatja a családjával. Egyik nap egy nagy doboz érkezik a fiú nevére, benne egy átlagnál jóval nagyobb játékbaba. Jun-kun megrémül, amikor látja, hogy életre kel a baba, és be is mutatkozik: Shinku, és arra kéri, hogy legyen a szolgája. Ám a srác csak akkor mond igent, amikor az élete veszélybe kerül, és a baba megmenti őt. Egy rózsagyűrű által medium-ja lesz. Aztán hamar kiderül, hogy miért is tud élni, és hogy mi volt a készítőjének szándéka vele. A fiú személyisége azért megér egy misét: Nem tudják elfogadni az iskolában, ezért bezárkózik a szobájába, és esze ágába sincs még onnan sem kijönni, nemhogy iskolába járni. Egyelőre a nővérét láttam, mint családtag, de mint a kutyával, úgy beszél vele, de rosszabb az, hogy lány nemhogy tűri, de fel is lelkesedik attól, ha az öccse egy fokkal kedvesebb hangnemben szól hozzá. Ez önmagában borzasztó, de a testvére jelleme általánosabb, ugyanis beleesett abba a hibába, amibe sokan szoktak, hogy ha nem fogadják el őt az embertársai. Ekkor kialakul benne egy felsőbbrendűségi érzés, hogy csak az én elméletem a jó, az összes többi ember mind pokolra való. Ez lehet sértettségből vagy egyéb más érzésből. Ez a srác is ilyen, hiszen nemcsak a testvérével beszél alpári hangnemben, hanem általában az emberekkel. Viszont a 3. rész nagyon jól rávilágít arra, hogy belőle a sértettség váltotta ki ezt az érzést, ugyanis kimerészkedik a lakásból. Csendben, suttyomban járja az utcákat (egyébként boltba megy), és látszik rajta, hogy nagyon fél, nehogy bárki is megjegyzést tegyen rá. Tettek is, amikor nem figyelt az úttesten való áthaladáskor, az egyik autó sofőrje rárivall, hogy nem képes figyelni. Bár maradt volna otthon… Gondolja magában. A kialakuló gazda-szolga kapcsolat pedig nem véletlen, hiszen Jun így jön rá arra, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, és más által nagyszerűen lehet látni bizonyos emberi hibákat. Például a 2. részben Tomoe-chan játékbabája mutatja be az önzőséget. Nem jut eszembe a neve, de ő az, aki ha nem is követeli meg, de mindig kéri, hogy Tomoe-chan álljon rendelkezésére, és kéréseit teljesítse. És amikor Shinku-val harcol, akkor döbben rá, hogy mit csinált valójában. Szolgája eszméletlenül fekszik, ez az önzőségének a következménye. Csak saját magával volt elfoglalva, és nem vette észre, hogy a lány minden energiáját elszívta. Ennyi komolyság mellett talán érdekesnek hathat, hogy van humor is az animében, márpedig az a helyzet, hogy az 5. rész úgy bohózat, ahogy az elő van írva. Nem lehet nem könnyes szemmel végignézni, ennyi gyerekes állatságot kitalálni… XD

WHITE ALBUMA blogpost címe, a WHITE ALBUM animére utalt, ez a sorozat ugyanis önmagában kimeríti a brazil sorozatok romantikus csöpögését. Bár talán annyira nem is csoda, hiszen az anime visual novel-ként látott napvilágot még 1998-ban, ehhez képest csak 2009 januárjában láthattuk először anime formájában. A történet főszereplői Fujii Touya és Morikawa Yuki, akik középiskolában ismerkedtek meg, egymásba szerettek, és jártak is, ám a lány emellett olyan álmokat kerget, mely idővel szétválasztja őket: Énekesnő akar lenni. Mindezért tesz is, tehetségének köszönhetően felfigyelnek rá, és híres énekesnő, Ogata Rina háttérvokalistája lesz koncerteken. Időnként találkoznak, ám aki egy kicsit is benne van a könnyűzenében, az tudhatja, hogy nem sok szabadideje van még vokalistaként sem. A fiú, Touya meg ehhez képest tökéletesen az ellentéte barátnőjének, ugyanis őneki fogalma sincs, hogy mit akar csinálni. Édesanyja meghalt, apja elvárja, hogy önálló élete legyen, ezért albérletben él. Ráadásul nincs romantikus anime harmadik, negyedik sőt – ebben az esetben – sokadik fél nélkül, ugyanis Touyába két lánybarátja is beleszeret, és a fiú olyan, hogy mindenkin kész segíteni, így a lányok nagy reményt éreznek nála, ami tovább bonyolítja a helyzetet. És akkor nem is beszéltünk még Yuki menedzseréről, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa igaz szerelmét. És csak hogy teljes legyen a kör, maga az énekesnő is szemet vet Touyára. Nyilván nem véletlen kérte el a telefonszámát. Hát eddig nagyjából ennyi. Az első 13 részben állítólag kibogozódik ez az igen kusza szerelmi szál. A zene nagyon tetszik. Az opening (Mizuki Nana: Shinai) a legnagyobb kedvencem az énekesnőtől, igazi szenvedélyes szerelmes dal. Viszont az opening video nagy csalódás volt számomra. És abból a szempontból elgondolkodtató, hogy Mizuki Nana ekkor már nagy név volt a japán zenei iparban, és én azt gondoltam, hogy egy ilyen nagy névhez minimum igényes videót csinálnak, ám ehhez képest csak szimbólumokat, motívumokat láthatunk, amik adott esetben bírhatnak jelentéssel, de egy ilyen dalhoz nem feltétlen jó választás. Ehhez képest az ending video sokkal jobb lett. A dal (Suara: Maiochiru Yuki no You ni) egy lassú ballada, nem épp a kedvencem Suarától, de a hozzá készült mozgóképsorozat nagyon átadja a dal hangulatát. Rajzolt képek, szereplők gyerekkorukban, miközben játszanak, álmodoznak. Én ezzel maximálisan elégedett vagyok. Az anime meg mindazonáltal a srácba vagy 20 csaj szeret bele, nagyon lassú. Ráadásul a grafika nem is egyenletes minőségű. És ha ezt én észreveszem, az már tényleg problémás… Úgyhogy ezt az animét csak azok fogják szeretni, akik fogékonyak a túlzott romantikára. Ez még nekem is sok, de a lassú történetmenet sokkal jobban zavar. De végignézem csak azért, mert Suarának is köze van hozzá. És hát úgy voltam vele, hogy most ősszel jön a második évad, de így meglátjuk, hogy mi lesz az első 26 részben (két részre van osztva, az első 13 2009 telén ment, a második tizenhármat pedig ugyanezen év őszén folytatták).

antique-bakeryNa, a harmadik anime, viszont nagyon érdekes. Ezzel most végeztem, Tukeinon ajánlotta nekem, és igaza volt abban, hogy az Antique Bakery messze a legnézhetőbb a Shounen ai kategóriában. Bár a férfiszerelem inkább csak mellékszál, mivel a főszereplő srác nem szeret bele senkibe, és a történet körülötte forog. Keiichiro Tachibana jómódú szülők nevelték fel… legalábbis félig, ugyanis gyerekkorában egy férfi elrabolta őt, és arra kötelezte, hogy minden nap egy-egy szelet tortát vagy süteményt meg kell enni. Így nem csoda, hogy utálja az édességeket, de akkor miért nyit cukrászdát? Sokan kiakadtak ezen, de akik jártasabbak a pszichológiában, azok joggal gyanakodhatnak Stockholm-szindrómára (azaz, amikor a fogvatartott megszereti a fogvatartóját), ám a kép ennél sokkal árnyaltabb. Minden ki fog derülni az anime végére. Ahogy írtam, a homoszexualitás csak mellékszál, ám így is szükségeltetik némi tolerancia a végignézésére, mert egyes jelenetek akármennyire is még a “belefér” kategóriába tartozik, zavarhatnak embereket, ugyanis az egyik cukrász Yusuke Ohno kicsapongó meleg-életet él, de szerencsére ebbe csak ritkán nyerünk betekintést. Annak ellenére, hogy a grafika nem tetszik (nekem fakók a színek), és nagyon lassú volt a történet, de nézhető volt számomra. Összesen két Shounen ai animét láttam: Gravitation, Loveless, ezek bőven bizonyították, hogy ez nem az én műfajom. De ez az anime némileg enyhített a negatív megítélésemen, bár ettől nem leszek shounen ai rajongó, de ha akad egy-két hasonlóan jó, akkor azt lehet, hogy megnézem.

Posted in Antique Bakery, Mizuki Nana, Rozen Maiden, Suara, WHITE ALBUM | Címkézve: , , , , | Leave a Comment »

 
%d blogger ezt kedveli: