Három Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru OST dal jellemzése


Original Soundtrack borítóNem rajongok a hosszú címekért, de nem tudtam hirtelen ennél jobbat kitalálni. Folytatom a Haikyuu!! OST albumok jellemzését, és tervezek majd a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru OST lemezről is írni. De most külön kiemelném a három kedvenc dalomat az albumról.

A Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru zenéjét is Hayashi Yuuki írta, és azt kell mondjam, hogy felismerhetők benne a Haikyuu!!-hoz írt zenei jellegzetességek. Szinte ki lehet jelenteni, hogy van egy stílus, ami megkülönbözteti őt a többi zeneszerzőtől. Ezek tetten érhetők a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ben is, csak a különbség annyi, hogy valamivel komolyabb hangzásúak a zenék. Ennek oka lehet az is, hogy, hogy mivel későbbi a KgTF (már nem jutott eszembe, ahogy rövidítsem, és nem akarom annyit ismételni magam), ezért tovább fejlődhetett Hayashi Yuuki zeneszerzői kvalitása, de én inkább arra tippelek, hogy mivel egyetemisták, fiatal felnőttek szerepelnek KgTF-ben, ezért tűnnek komolyabbnak a zenék.

Összesen 49 OST zene készült az animéhez (ennyi került fel a két lemezes albumra), ebből három olyan zene van, ami azonnal, első hallgatásra megtetszett. Természetesen több kiváló zene van az animéhez, Hayashi Yuuki nagyon tud zenét írni. Egyrészt kiváló hangulatot tud teremteni a dalaival, másrészt meg azalatt a jellemzően másfél-két percben, amíg az adott zene tart, addig elindul egy úton, és célba is ér. Nem egy olyan dalt, zenét ismerek, ami hiányérzetet hagyott maga után, és azt gondoltam magamban, hogy ez itt félbe van hagyva, ezt én tudtam volna folytatni. Hayashi Yuuki zenéjénél ezt nem érzem. Itt kezdődik nálam az, hogy egy dal kiválóan meg van írva. És akkor nem beszéltünk még az olyan extrákról, hogy van egy hangulata annak a zenének, és a hangszerelés. Mert az sem mindegy, hogy a megírt zene, milyen hangszeren szólal meg, hiszen egy hangszer hangzása megerősítheti a zene és dallam érzelmi mondanivalóját.

Az általam kiválasztott három zene között van egy érdekes párhuzam, egy ív. Az optimistából megyünk a depresszív felé. Lássuk őket.

1. Explanation

Ez az optimista, életigenlő zene. Imádom a dinamikáját, annyira lendületes, hogy amikor utcán, telefonon hallgatom, mindig a zene ritmusára lépek. Hihetetlen felismerés volt, hogy a zene legeleje a Haikyuu!!-hoz írt Zasshoku zene elemeiből lett átvéve! Hát az az abszolút kedvenc Haikyuu!! zeném! Ugyanazok a zenei alapok, csak kicsit mélyebben szólnak, más hangszerrel, de a dallamot fel lehet ismerni. Az első hallásra megszerettem. Nagyon tetszik a lendülete, csak eleinte furcsálltam, hogy a zene főtémája után miért lassít? Aztán oda jutotta magamban, hogy kicsit megáll, pihen, talán megéli az addig befektetett munka örömét. De utána, ha lehet, még nagyobb lendülettel megy tovább. Mert újra megszólal a dal főtémája, de plusz erőt érzek a zenében. Mindig itt szoktam libabőrös lenni. És itt le is zárul, mintha célba ért volna. Természetesen valamiért küzdeni nem ennyiből áll, de fel lehet fogni úgy, hogy kapunk egy rövid “bemutatót” arról, micsoda élmény harcolni az álmainkért.

2. Kake

Ez is hasonlóan lendületes, mint az előző dal, de ebbe már van melankólia is. Úgy definiálom magamban ezt a zenét, hogy az álmainkért való küzdelem nehézségeiről szól. Mert megvan benne a küzdelem dinamikája, de érződik benne a fájdalom, talán fáradt is. De hogy a fájdalom közben is marad a dinamika, az azt érzékelteti, hogy csak megáll, és megéli a fájdalmat, de utána kész továbbmenni és folytatni az útját.

3. Kodoku

Na ez már sokkal fájdalmasabb, ráadásul lassú is. Mindig libabőrös leszek, ha meghallom. Alapvetően dalfüggő, hogy állok a balladákhoz, de alapvetően szeretem, hogy még ha egy dal szomorú, melankolikus, lassú, de szól valami ütőhangszer is. Mert az ad egy lüktetést, még ha lassú is. Ez azért jó, mert azt az érzetet kelti, hogy megéli a fájdalmat. Ebben a dalban az a nagyon jó, hogy erőteljesen szól a zene, tehát kitör belőle a fájdalom, és a lassú lüktetés pedig érzékelteti, hogy most megáll, és megéli azt. Csodálatos utat jár be ez a zene, mert a végére elcsendesedik, és olyan jó érzéssel zárul a dal. Így olyan ez a dal, hogy kisírja a fájdalmat, de aztán megnyugszik, és kész tovább menni. Nagyon szeretem ezt a dalt.

Igazából azért is nagyon jó választás ezt a három dalt bemutatni, mert ezzel kiválóan be lehet mutatni az animét is. Mert ilyen az anime. Megvan benne az életigenlés, a jókedv, olykor a humor is, de azért ott van az is, hogy egy átlag animével ellentetétben itt fiatal felnőttek a szereplők, akiket a sport mellett egyéb dolgok, gondok is foglalkoztatják. Nem hiszem, hogy lesz anime, mely megdönti a Sportanime Top 10 listámon a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru 2. helyét.

Első gondolatok a Suara: Tenmei no Marionette kislemezről


Suara - Tenmei no Marionette (single)Sajnos mára nagyon ritkák lettek azok a japán album és kislemez megjelenések, amik érdekelnek, így minden egyes kiadást meg kell becsülni. Külön örültem annak, hogy bár a Suara: Tenmei no Marionette dalt digitálisan is megjelentették korábban, megjelent kislemezen is, két másik dallal, és az instrumental verziójukkal.

Igazából nem hallgattam meg a dalt, amíg csak digitálisan volt elérhető. De amint megjelent kislemezen is, máris elkezdett érdekelni. Új Utawarerumono dalról van szó, így nagyjából lehet sejteni, hogy mire számíthatunk. Suara 2006 óta folyamatosan énekel az animéhez, videojátékhoz dalokat, és mivel fel lehet fedezni köztük hasonlóságot, lehet sejteni, hogy milyen dal lehet az új.

Suara - Tenmei no MarionetteEnnek ellenére ért meglepetés. Nem a dal lett teljesen más, mert tipikus Utawarerumono dal, a meglepetés abban ért, hogy imádom. Annyira furcsa, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy egy sablon alapján írják az Utawarerumonóhoz a dalokat, mégis egyszerűen nem tudom megunni. Valamit nagyon betaláltak ezzel a zenei világgal. Az új dalban sincs semmi egyedi. Tetten érhető benne a “Nue Dori” érzésvilága, a “Hikari” dinamikája és a “Kimi no Maede wa Shounen no Mama” melankóliája, hozzáadtak egy kis extrát, és kész a dal. És működik. Nem lehet megunni. Eltalálták nálam ezt a hangulatvilágot, nagyon tudok azonosulni érzelmileg ezekkel a dalokkal. És meg lehet nálam csinálni azt, hogy kisebb módosítással, de el lehet adni ugyanazt. Egyszerűen most is libabőrös leszek, ahogy hallom a fejemben a dalt. Suara pedig csodálatosan megénekli azt az érzést, amit a dal hordoz magában. Egyedi hangja van, nagyon szeretem. És nemcsak arról van szó, hogy tud énekelni, hanem hihetetlen hallani a kedvességet és szeretetet a hangjában. Mindig megnyugtat, amikor hallom őt énekelni.

De meg tudom érteni azt is, ha valaki azt mondja, hogy mindig ugyanaz, és ez neki már unalmas. Mert csak egy sablon alapján készülnek a dalok. Ugyanezt éreztem én is Yonekura Chihiro daloknál is egy idő után. Csak Suara esetében nálam bevált a recept.

De csak a címadó dal sikeredett ennyire jóra. Még két dal van a kislemezen, azok nem lettek ennyire emlékezetesek. A második dal túl lassú, ráadásul rá akarták venni, hogy kis túlzással élve, de operai szinten énekeljen. Mondjuk azt, hogy Suara tisztességes munkát végzett, de a hangja nem alkalmas ilyen énekre. Én pont azt szeretem benne, hogy teljesen természetes énekstílussal képes hiteles érzelmeket énekelni. Legalábbis, amivel tudok azonosulni. Hallatszik, hogy alkalmaz énektechnikákat, mégis természetesnek hat az éneke. Ez különleges képesség, amivel nem sokan rendelkeznek. Ez pedig mindennél többet ér, ezért szeretem Suarát. A harmadik dal meg egyáltalán nem maradt meg bennem. Azt meg kell hallgassam még egy párszor. Amit mindenképp megteszek, mert szeretnék részletes kritikát írni az új kislemezről.

A címadó dalból pedig videoklip is készült.

Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemez évforduló


img_20191126_094929Twitteren és Instagramon is megemlékeztem Okui Masami: Yume ni Konnichiwa ~Willow Town Monogatari~ kislemezről. Ma jelent meg 26 éve. Ez egyike azon két Okui Masami kislemeznek (az első kettő), mely nem került fel az Oricon chartra, és mivel keveset is gyártottak belőle, ezért ez a legritkább kislemeze az énekesnőnek. Kevés lelhető fel belőle eladásra. Ha meg is jelenik, kb. ¥70.000-es (kb. 190.000 Ft) áron kínálják eladásra. Egyetlen egy alkalommal volt 2014-ben, hogy volt egy példány nagyon olcsón, kb. ¥5.000-ért, akkor nem is volt kérdés, hogy megvegyem. Egy Okui Masami rajongónak ez a kislemez egy igazi kincs. Azóta is nagy becsben tartom, különleges helye van a japán zenei gyűjteményemben.

img_20191126_095008A kislemez ritka mivoltáról az is árulkodik, hogy addig nem volt elérhető letöltésre, amíg én nem vettem meg a saját példányomat, és nem tettem ki letöltésre. Akkor bescanneltem a borítót, és kitettem mp3-ban és flac-ban is, hogy elérhető legyen mindenki számára, aki szeretné magáénak tudni.

Nem ez az a kislemez, mellyel Okui Masami emlékezetessé tette az énekesnői karrierjét, de mindenképp megvan a helye. Különlegessége abban rejlik, hogy itt van kép Okui Masamiról, így ez a legrégebbi kép, amit láttam róla. Vannak, akik találtak videót Okui Masami-ról még régebbről, amikor még háttértáncos és vokalista volt, 1990-1991 körül. De mint énekesnő, ez az első kép róla 1993-ból, így megvan a maga jelentősége ennek a kislemeznek.

A belső képek a kislemezről:

img_20191126_095508img_20191126_095520

TV animation Haikyuu!! Original Soundtrack vol.2


TV animation Haikyuu!! Original Soundtrack Vol.2Megjelenés: 2014. december 17.
Kiadó: TOHO animation RECORDS
THCA-60048
Ár: ¥3.024

  1. Totsunyuu* (突入) 2:39
  2. Shinka* (進化) 2:55
  3. Otonatachi* (大人たち) 1:40
  4. Koutekishuu (Rival)** (好敵手(ライバル)) 1:43
  5. Kageyama VS Tsukishima** (影山VS月島) 1:38
  6. Tsunago to Iu koto* (繋ぐということ) 2:53
  7. Neko** (ネコ) 2:08
  8. Kanji Warui** (カンジワルイ) 3:45
  9. Tsuujou Unten** (通常運転) 1:59
  10. Shousha to Haisha* (勝者と敗者) 2:17
  11. 6-ri de Tsuyoi Kata ga Tsuyoi* (6人で強い方が強い) 2:51
  12. Kuyashisa* (悔しさ) 2:40
  13. Bunseki* (分析) 1:41
  14. Sakanoshita Shouten** (坂ノ下商店) 2:26
  15. Shikisha* (指揮者) 2:06
  16. Kamizawa Sokkou* (神業速攻) 2:53
  17. “1 Ten”* (“1点”) 2:38
  18. Nebari** (粘り) 1:42
  19. “Nou”** (“脳”) 2:11
  20. Aseri** (焦り) 2:06
  21. Ace no Shinshitsu** (エースの資質) 2:03
  22. Kansen Michi no Shireitou* (完全未知の司令塔) 2:20
  23. Team no Jiriki* (チームの地力) 2:58
  24. Ketchaku* (決着) 3:11
  25. Hon’ne* (本音) 2:04
  26. Tsuyoku Nare* (強くなれ) 3:10

*Zene: Hayashi Yuuki
**Zene: Tachibana Asami

Oricon chart: #70
Listán volt: 2 hétig
Összes eladás: 1.923 példány

Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét 44 46 50 70 1.509
2. hét 273 414
Összes eladás 1.923

Négy héttel a Haikyuu!! első OST CD-je után jelent meg a második album. Ki lehet jelenteni, hogy amíg az első albumon azok a dalok szerepeltek, amiket többet hallhatunk az animében, illetve az első 13 részben domináltak, addig itt néhány daltól eltekintve a kevésbé hangsúlyos dalok kaptak helyet, amellett, hogy az anime első évadának második felében hallható dalokat hallhatjuk ezen a CD-n, amik viszont hangsúlyos zenék. Ezért fontos album ez a második OST CD is, hiszen az első évad második fele az Aoba Johsai elleni meccsről szól többségében, amit komolyan vett a Karasuno, és ez a meccs tétje, hangsúlya tetten érhető a zenékben is.

Az egyik legemlékezetesebb, és a személyes kedvencem az albumról, az “1 Ten”, ami pont azért tetszett meg azonnal, mert megfelelt az akkori elvárásaimnak. Legalábbis, amilyen zenét ideálisnak tartok egy sportanimének, erről részletesen írtam az első CD kapcsán. Hiszen, lendületes dinamikus, erőteljes, és talán ez az a dal, amelyik a legjobban érzékelteti, hogy mennyire fontos a Karasuno VS Aoba Jousai meccs. A fontossága miatt ugyanakkor van benne egyfajta melankólia is, mert ha elvesztik a meccset, az komolyan érintené Hinatáékat. Ez a fajta tét és nyomás nagyon átjön a zenében, nagyon szeretem hallgatni.

De most is áll az, hogy ahogy engedtem az elvárásaimból, úgy tetszett meg egyik-másik dal. Sok Haikyuu!!-rajongó nagy kedvence a Kanji Warui, amit egyébként nagyon megértek. Ilyen csendes, nagyon titokzatos, már-már ijesztő légkört teremt maga körül. De amit külön kiemelnék, az a Nebari és Aseri. Mind a két dalt Tachibana Asami írta, és ezeknek is hihetetlen kellemes hangulatuk van. Ráadásul érdekes felismerés volt számomra, hogy az Aseri néhány zenei eleme az Ikari-ból származik (első album 17. dala, szintén Tachibana Asami írta). Egy az egyben onnan vett át a zenei elemeket, és kiválóan átdolgozta, ezáltal új értelmet kapott a Aseri-ben. Ahogy írtam az első albumnál is, Tachibana Asami felel a… nem is feltétlen a lassú dalokért, mert azt Hayashi Yuuki is ír, hanem… Tachibana Asami nagyon ért ahhoz, hogyan teremtsen légkört a zenéivel. Az általa írt dalok különleges színezetet adnak az egész albumnak, és mivel jól illeszkednek a Hayashi Yuuki által írt zenékhez, ezért nagyon jól kiegészíti egymást a két zeneszerző, és az egész album egy teljes egészet ad. Ez a Haikyuu!! albumok titka, ami miatt annyit hallgatom.

Hát, őszintén megbántam, hogy kritizáltam a zenét az AniMagazin Haikyuu!! cikkjében. Óriási hiba volt tőlem hatalmas elvárásokat támasztani felé, és hogy mivel nem feleltek meg, ezért dobtam az egészet. Néhány dal megtetszett, azokat örömmel hallgattam újra és újra, de a többi dalt lélekben elengedtem. De ahogy egyre jobban elmerültem a Haikyuu!! világában, újra és újra megnéztem az animét, olvasom a mangát, úgy adtam újabb és újabb esélyt a zenének, és rájöttem arra, hogy ha elengedem az elvárásaimat, akkor kiváló zenéket írtak az animéhez. A Tsuyoku Nare az a dal, ahol mindig összeszorul a szívem. Az album utolsó dala, az első évad utolsó részében szól, amikor a Karasuno elvesztette a meccset az Aoba Jousai ellen, és a nagy étkezéskor. Annyira beleillik abba a jelenetbe, valahányszor látom, én nem bírom ki sírás nélkül.

Úgyhogy kiváló zenék születtek az animéhez. Ajánlott dalok:

  • Otonatachi
  • Koutekishuu
  • Kanji Warui
  • 6-ri de Tsuyoi Kata ga Tsuyoi
  • “1-Ten”
  • Nebari
  • Aseri
  • Tsuyoku Nare

 

Haikyuu!! 4. évad opening és ending előadói


Nyilvánosságra került, hogy ki énekli a Haikyuu!! 4. évadának openingjét és endingjét:

  • Opening: BURNOUT SYNDROMES
  • Ending: CHiCO with HoneyWorks

Nos, összegezve a gondolataimat, azt tudom mondani, hogy szkeptikus vagyok. A BURNOUT SYNDROMES ugye két openinget énekelt a Haikyuu!!-nak. A FLY HIGH!! nagyon jó szám, viszont a Hikari Are nemhogy nem tetszik, hiszen kifejezetten rosszul megírt dalnak tartom. Egyrészt nem jön át a szöveg érzelmi mondanivalója, másrészt a refrén túlontúl hosszú. El van húzva, ezáltal elvész a szöveg lényegi mondanivalója, olyan érzetet ad, mintha többször tenné meg ugyanazt a kört, már nem tudom, hol tartunk, és egyszer csak azon kapom magam, hogy az énekes elordítja magát: “Terasu yo!”, mintegy lezárva a refrént.
Remélem, hogy az új opening inkább a FLY HIGH!!-ra fog hasonlítani minőség terén. Bár én sokkal inkább egy új előadóra bíztam volna az openinget, nem az eddigi opening előadók egyikére. A SPYAIR ugyanis nagyon sokat romlott minőség terén az évek során. És ez már a Haikyuu!!-nak énekelt két openingje alatt is tetten érhető. Az első, az Imagination egy mestermű! Jobb sem kell egy shounen animének. De a második évad első openingje, az I’m a Believer már komoly visszaesés. A dalban is nagyon komolyan visszavettek a lendületből, de ami nagyon komolyan meglepett, hogy a kislemez tartalmazza az Imaginationnek egy koncertfelvételét. Hát az valami katasztrofálisra sikeredett. Mélyebben énekelte végig, és hallhatóan végig szenvedett az énekes a dallal. Olyan érzésem volt, mintha maga a dal felvételkor komoly utómunkálaton esett volna át. Vagy azt tudom még elképzelni, hogy abban a dalban ugyan az énekes valódi hangját hallhatjuk, de abban a majdnem 3 percben minden erejét kiadta, és ugyanezt az erőt a többi dal mellett már nem bírja el. Főleg, ha a koncerteken hasonló erőkkel énekel meg egy dalt. Aztán meghallgattam az egyik későbbi albumukat, abból egyértelműen az jön le, hogy a SPYAIR engedett a minőségből. Nem írnak már olyan jó dalokat, talán mintha mentálisan elvesztették volna a fiatalságukat. De lehet, hogy ez így erős. És azt meg érdekes volt hallani, hogy a Bleach endingjük, a Last Moment (ami jóval az Imagination előtt jött ki) meg milyen jóra sikeredett. Azon a kislemezen van egy B-side track, ami nagyon tetszik. Úgyhogy határozottan voltak jobb időszakai a SPYAIR-nek, de ez régebben volt.
Semmiképp nem bíznám a Sukima Switch-re sem, mert az Ah Yeah!! is hasonlóképpen szörnyű dal, mint a Hikari Are. Nem tudom, hogy gondolták el, hogy egy olyan férfi, akinek jól hallgatóan inkább az érzelgősebb dalok állnak jól, az majd elénekel egy olyan dalt, amibe logikátlan sorrendbe beletesznek egy-egy igen extrém gyors ütemet, hogy azzal azt jelzik, hogy mennyire izgatott az énekes, és mennyire tud azonosulni a dallal, holott teljesen nyilvánvalóan hallható, hogy ez csak egy alibi, és nem illeszkedik a dal dinamikájához.
Úgyhogy a Sukima Switch nem jöhet szóba nálam. Viszont bíznám olyan előadóra az openinget, mint a FLOW, vagy a JAM Project. Nagyon szeretem azt a hangulatvilágot, amit a FLOW dalai árasztanak magukból, sok jó daluk van. És azt gondolom, hogy az a zene stílus, amit képviselnek, beleillik a Haikyuu!!-ba és a többi openingbe és endingbe. A JAM Project meg ugye kedvenc. Bár ők lehet, hogy erősek lennének a Haikyuu!!-nak. Úgyhogy talán maradjunk a FLOW-nál.

Nagyon megrökönyödtem, amikor utánanéztem az ending előadójának. Habár nem vagyok maradéktalanul elégedett mindegyik Haikyuu!! OP / ED dalával, de kétségtelenül komoly erősségnek tartom, hogy csak férfi előadó énekelt eddig dalt az animének. Ez most így talán szexistának hangzik, de szó nincs itt férfi preferenciáról. Nincs bajom azzal, ha egy shounen animének nő is énekel betétdalt, hiszen többségükben vannak női karakterek, sok esetben egy-egy női szereplő eléggé domináns. És az, ha őt egy női előadó reprezentál, az teljesen rendben van. Főleg, ha maga a dal is meg van írva. Viszont a Haikyuu!!-nál azért problémás a női előadó, mert bár vannak női karakterek, de egyértelműen a pasik dominálnak. Ugyanez a Kuroko no Basket-nél. Pont az volt a jó ott is, hogy mivel pasik voltak ott is döntő többségében, ott a GRANRODEO nagyon jól kiénekelte azt a fajta erőt, amit a fiúk képviselnek. Kis túlzással élve, a Kuroko no Basket-ben tombol a tesztoszteron, és ezt az opening és ending dalok kiválóan visszaadják. Nem utolsósorban maga a kosárlabda is meglehetősen dinamikus sportág, úgyhogy a GRANRODEO mindenképpen telitalálat volt. A Haikyuu!! esetében ugyan a röplabda nem annyira dinamikus sportág (bár mégis kiválóan ábrázolták az energiát, amit elsősorban a röplabda iránti lelkesedés adhat) de női előadó… Ráadásul ahogy belehallgattam néhány dalukba rettenetesen szkeptikus vagyok, hogy az animéhez illő dalt fognak énekelni. Mivel a Haikyuu!! dalainak többsége a rock kategóriába sorolható. Legalábbis nagyra becsültem, hogy domináltak az élő hangszerek. És ahogy belehallgattam néhány CHiCO with HoneyWorks dalba, egyértelműen az jön le, hogy a szintetizátor, elektronikus zene donimál náluk. Most két eset lehetséges: 1. Vagy írnak egy többi Haikyuu!! betétdalhoz illő dalt, és vagy beleillik a stílusukba és az animébe, vagy nem. 2. Előadnak egy pop dalt, ezzel megszakítva a többi dallal való harmóniát. Ebből pedig nem hiszem, hogy bármi jó sülhet ki.

Úgyhogy nagyon szkeptikus vagyok, hogy jó dalok fognak készülni. Cáfoljanak meg, és írjanak nagyon jó openinget és endinget. Az esélyt mindenképp megkapják.

MondoCon 2019. ősz


No, hát eléggé rapszodikus időpontban volt a MondoCon, de hát, ha már minden időpont le volt foglalva, akkor legyen november 2-3. Már csak azért is, mert vasárnap segítő voltam a Nintendo standon. Eredetileg nem volt betervezve, bagszi relatíve későn kezdte el keresni hozzá az embereket. Ha nehezen is, de végül meglett a szükséges létszám.

Szombat

A MondoCon egy kis pénzkereséssel indult, ugyanis a vasárnapi munkának köszönhetően kaptam vendégjegyet, ami szombatra is érvényes. De a jegyet már korábban megvettem magamnak, hogy még 3.500 forintért bejussak. Bagszi csak később hirdette meg a munkalehetőséget. Így lehetőségem volt eladni a jegyet. Nem is kellett sokáig várni. Odamentem a helyben vásárló sorhoz, és hátul elkezdtem ajánlani a jegyet eladásra. Az első nem tudta megvenni, mert túl nagy címletű papírpénze volt, és nem tudtam volna visszaadni neki. A másodiknak sikerült. Kicsit gyanakodva nézte a srác a jegyet, de mondtam is neki, hogy nézze meg a dátumot rajta, tapintsa meg, hogy eredeti a jegy. Miután meggyőződött arról, hogy minden rendben van vele, megvette. Neki nem kellett várni, én meg kerestem egy kis pénzt. Ahogy bementem, most nem az volt az első dolgom, hogy karaoke terembe felmenjek, hanem hogy megkeressem bagszit. A Nintendo stand nagyjából akkora volt, mint szokott lenni MondoConon. 12 TV-n volt külön-külön Switch kiállítva, illetve állványokon voltak Switchek és Switch Lite-ok kézikonzol módban kiállítva. Volt például Luigi’s Mansion 3, Super Mario Maker 2, The Legend of Zelda: Link’s Awakening, Ring Fit Adventure, két Dragon Quest, FIFA 20, és sok egyéb menőség. Hiszen a Nintendón csakis menőség van, ez nem is lehet kérdés.

Miután szétnéztem, felmentem a karaoke terembe. Mivel hamar bejutottam, ezért még kevesen. A szervezőkön kívül csak néhányan voltak: Azt hiszem Mazsibazsi, ToumeiNi, meg egy páran voltak ott nyitásra, de így hirtelen csak ők ketten jutnak eszembe. Mivel korán értem oda, ezért harmadikként énekeltem először. Méghozzá egy dalt, amit már többször is előadtam: Mobile Suit Gundam 08th MS Team: Arashi no Naka de Kagayaite. Ezt most annak örömére, hogy a végére értem az animének. Egyébként nem rossz, de se nem Gundam, se nem mecha rajongó nem leszek tőle. Továbbra is távol áll tőlem az, hogy óriási gépekben emberek vívjanak csatákat. Nem mondom, értem, mit akar közvetíteni az anime, csak nem az én stílusom. De az openinget és az endinget annyira jónak tartom, hogy emiatt megérte megnézni az animét. Bár mindenkinek olyan debütje lenne, mint Yonekura Chihirónak. A dalt meg nagyon jó volt elénekelni, akárhányszor eléneklem, mindig élmény, mert annyira átjön a dal hangulata, hogy hiába ismerem már 10 éve a dalt, még most is libabőrös leszek, ha meghallom. Aztán egy kis szünet, jöttek a többiek: 8, John, Mai. Waka most kihagyta ezt a MondoCont.

És akkor a verseny. Hát, nagyon érdekes volt, mert elég későn szereztem tudomást arról, hogy előnevezős verseny lesz. Így 17.-nek jelentkeztem, ami biztos várólistát jelentett, ugyanis 12 főre limitálták a versenyzők számát. De természetesen hagyták jelentkezni az embereket, ha valaki visszamondja, vagy nem jelenik meg, akkor a várólistásokat hívják be. Végül csak úgy döntöttek, hogy versenyezzen mindenki, aki jelentkezett. Így sorra kerültem én is. De most az égvilágon semmit nem gyakoroltam a verseny előtt. Nekem ugyanis a ZH-hét szombatján volt a MondoCon, és most sokkal inkább azon voltam, hogy felkészüljek, és sokkal jobban sikerüljenek a vizsgák, mint eddig. Így most ahogy esik úgy puffan elven énekeltem. Puffantam is rendesen, mert énekelni elég régen énekeltem komolyabban, így most nem jött össze a versenydalom. De ez most annyira nem érintett mélyen, lett, amilyen lett. Egyébként a Slam Dunk: Kimi ga Suki da to Sakebitai című dallal készültem. Maga a dal egyébként ment, de nem volt igazán hangom, így annak ellenére, hogy az addig énekelt versenydalok minősége vegyes volt, borítékolható volt, hogy nem jutok tovább. Nyolcadikként énekeltem. Egy páran azért kifejezték tetszésüket. Ha nem irónia volt, köszönöm.

Mindenesetre a versenyt nem néztem végig, a dalom után elmentem szétnézni. Most minden máshol van, mert óriási felújítás van. Konkrétan az egész Hungexpót úgy, ahogy van, nullára lebontják épületenként, és újra felhúzzák az egészet. Úgyhogy az előadások a 25-ös csarnokban voltak, az árusok, konzolok, egyebek meg a G-csarnokban. Abban nem reménykedtem, hogy az árusok között találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel az nálunk valamiért nem terjedt el. Ja, persze! A Trilliannál Haikyuu!! manga 4.500 forint. Hogy is felejthettem el. Mondjuk van náluk 6. kötet, aminek borítója az egyik kedvenc Haikyuu!! artworköm. Amikor a háló egyik oldalán Kageyama az egyik oldalra megy, a háló túlsó oldalán meg Oikawa a másik oldalra. Jól szimbolizálta a mangaka a köztük lévő rivalizálást. De mivel nálunk annyira nem terjedt el a Haikyuu!!, mint mondjuk a Kuroko no Basket, ezért nem nagyon voltak Haikyuu!!-s relikviák. Legalább a pénzem biztonságban van. Természetesen mindenféle gamer, esport dolgok voltak: PlayStation 4, XBOX ONE, de amit nagyon érdekesnek tartottam, az egyik számítógépes kiállítás, ahol különböző, amúgy modern gépek kaptak fa burkolatot, de azok valami csodálatosan meg voltak munkálva, és mindegyik gépnek saját formája van. Az egyik gép például úgy nézett ki, mint egy Commodore 64. Nagyon ötletes volt. Aztán a G2Pont-nál (mert most már nem videojatekbolt.hu) kerestem azt a Nintendo 64-es bögrét, amit egyik üzletükben láttam korábban, és nagyon megtetszett, de azt nem hozták ki. Azt megvettem volna.

Visszamentem a karaoke terembe, mert gondoltam, hogy hamarosan szólítani fognak. De annyira eltöltöttem ott az időt, hogy kiderült, hogy már túl is mentek rajtam. Most gondoltam amúgy Haikyuu!! dalt énekelni. Mivel biztos voltam abban, hogy nem jutok tovább, ezért úgy voltam vele, hogy nyugodtan kicsinálhatom a hangomat az Imagination dallal. Végül visszahívtak, és háát… Nagyon furcsa, mert alapvetően jobban ment, mint a Slam Dunkos dal, igazából ki tudtam énekelni, csak azzal jöttek a végén, hogy ordítva éneklem ki a magas hangokat, amit nagyon kellemetlen hallgatni. Hát legyen. Kellene valaki, aki segítene megtanítani, hogyan énekeljem ki a dalt magas hangon, ha egyáltalán menne. Mert amúgy szeretném jól előadni, kár, hogy többeknek nem tetszett az előadásom. Azt meg kisebb pofonnak éltem meg, hogy nem sokkal utánam egy srác szintén felénekelte a Haikyuu!! Imaginationt. Többen is mutattak rá, hogy tanuljak tőle, ugyanis nagyon jó volt. Jónak nagyon jó volt, de meg lett sértve az egóm. Habár nem mutattam ki, igyekeztem jól viselni, de belül határozottan rosszul éreztem magam. De azért gratuláltam neki, mert tényleg jó volt.

Ugyanakkor úgy éreztem, hogy tisztára kell mosnom magam. Ennek érdekében a következő dalt, amit felénekeltem az Suzuki Yuuto: Garden of Eden dala volt. Hallottam, hogy többen pozitívan konstatálták a dal lendületes mivoltát, mintha elnyerte volna a tetszésüket. Mi tagadás, az enyémet is elnyerte, sőt, annak idején, amikor megismertem, imádtam hallgatni, mert enyhe erotikus dallamvilága és szövege igencsak megmozgatta a fantáziámat annak idején. Milyen érdekes, hogy magam sem tudom, mikor hallottam a dalt utoljára, és mégis úgy emlékeztem minden egyes dallamra, a ritmusra, mintha pár perce hallottam volna utoljára. Sokkal jobban is ment. Erre büszke voltam, valamit visszaszedtem a romba döntött egómból. Most már csak Mazsibazsit kell meggyőzni arról, hogy a Haikyuu!! nem egy meleg sportanime. Elvan a saját maga elméleteivel, és hiába magyaráztam neki, hogy mi a helyzet a Haikyuu!!-val, az nem fér bele az animés értékrendjébe, ő nem hajlandó Haikyuu!!-t nézni. Na de nem adom fel. Megnézetem vele a Haikyuu!!-t, ha addig élek is! Bár ha ezzel a lendülettel tiltakozik, akkor nagyon hosszú élet elé nézek.

Az ötödik dalomra a hagyományos karaokén nem került sor, úgyhogy újra fel kellett iratkozni a Late Night Karaokéra. Az volt a poén, hogy volt még kb. 10 perc a Late Night Karaoke kezdetéig, 8-cal beszélgettünk a japán zenei kiadókról, melyek animékre szakosodtak, és csak 2-3 perccel a kezdés előtt vettük észre, hogy azért áll akkora sor Leea előtt, mert már a Late Night-ra vártak, hogy feliratkozzanak. Hát, igen későn kaptunk észbe, de bepróbálkoztam a sor közepén, hogy ugye, milyen jóbarátok vagyunk? Küldtek a sor végére… Persze, milyen barát az, aki nem segít a bajban? Na de semmiség, 21. lettem a listában. A Fuyu no Rondo: Fuyu no Himawari dalát énekeltem el. Ezt közönség előtt még nem énekeltem el, mert túl érzelgősnek tartom, de most mégis, a karácsonyi időszak kezdetének örömére. A Melted Snow már volt néhányszor, ráadásul az túl komoly. Most jobb kedvem van, úgyhogy egy könnyedebb, érzelgősebb dallal szerettem volna a karácsonyi szezon közeledtét jelezni. Amíg nem jöttem, addig beszélgettem a többiekkel, meg figyeltem az éneklőket. Miután énekeltem, hazamentem, hiszen másnap hosszú nap elé nézek.

Vasárnap

Még az óra csörgése előtt felébredtem, így volt időm nyugalomban elkészülni. Általában, ha reggel korán kell kelni, úgy állítom be az órát, hogy pont annyi időm legyen, hogy elkészülődök, és már indulhatok is. Most is ez lett volna, de volt időm. Mivel 8-ra kellett odaérni, ezért nagyjából 7 órakor indultam el, hogy nyugodtan odaérjek. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóig, aztán a villamossíneken át a Hungexpóig. Aztán a kettes kapun át mentem be, most egész nap a Nintendósokkal leszek. Én voltam az első, aki megérkezett, a többi kiállítóhelyen is alig voltak egy páran 8 órakor. Leültem, megreggeliztem, utána gondoltam, hogy amíg meg nem érkeznek a többiek, bekapcsolom a TV-ket. Csak kettőt tudtam, a többinél nem találtam a bekapcsoló gombot. De nem is kellett ezzel foglalatoskodni, hiszen jöttek a többiek is hamarosan. Bagszi kitöltetett velünk egy papírt, ami által a ConQuest hivatalosan is foglalkoztathat minket. Ezután megismerkedtünk az új játékokkal. Az alapbeállítások, a játékról néhány szóban. A Luigi’s Mansion 3 hihetetlen nagy alkotás. Nagyon megtetszett a történet, és hogy mennyi extra van a játékban. Komolyan felmerült bennem, hogy végre végigjátszhatnám a GameCube-os Luigi’s Mansion-t. Az ugyanis még nincs meg. O_O Meg a Ring Fit Adventure volt az, amit kipróbáltam. Ez is hasonlóképpen fitnesz játék, amit a Wii Fit fejlesztői készítettek. Csak itt nem mérleg van, hanem egy autókormány méretű gyűrű, ami meglehetősen merev, ezáltal nehéz vele dolgozni. De pont ez a lényeg, ugyanis például össze kell nyomni, szét kell húzni, de hihetetlen, hogy megdolgoztat. Van olyan gyakorlat rajta, hogy gyorsan kell összenyomkodni a gyűrűt, közben meg egy csík elindul. Minél gyorsabban nyomkodjuk a gyűrűt, annál lassabban megy, és akkor persze többet tudunk nyomkodni, de irgalmatlanul megdolgoztatja a kart. Kipróbáltam, és még pár óra után is éreztem a karomat. Ráadásul nemcsak olyan gyakorlatok vannak, ahol elől tartjuk a karunkat, hanem a fejünk fölött, vagy a tarkónk mögött, így sokféle módon megdolgoztatja a kart. Meg a lábat is, ugyanis például a két láb közé lehet lehet tenni a gyűrűt.

Az emberek most lassabban jöttek. Vasárnap lévén effektíve kevesebben vannak, de komoly meglepetés volt számomra is, hogy amikor ott voltam bagsziéknál szombaton, milyen sokan voltak. Nagyobb volt a forgalom egy átlagos MondoCon-hoz képest. Mondjuk vasárnap a tavalyi vasárnapi forgalomhoz képest is többen voltak. Ami több szempontból is nagyon jó volt. Egyrészt lássanak minél többen Nintendo Switchet, másrészt a mi munkánk sem annyira unalmas.

Inkább én voltam az, aki annyira nem élvezte a munkát. Benne van már a fejemben, hogy 10 órán keresztül ugyanazt kell mondani. Bár most nem volt annyira probléma, hogy valaki a B-gombbal akarná elindítani a játékot, és mondogatni mindig, hogy az A-gombbal kell elindítani a játékot. Amúgy eredetileg a Luigi’s Mansion 3-hoz voltam beosztva, de nem voltunk annyira szigorúan felügyelve, hogy ki hol van, én oda mentem, ahol épp kevesebben vannak, valamint ha láttam, hogy valaki segítségre szorul. Illetve, ha valamiért mindig járkálni kellett, mert a látogatók előszeretettel lépnek ki a játékból, megnézni, hogy van-e rajta másik játék, illetve rá akarnak csatlakozni az internetre. De azt sajnos nem lehet. És akkor ezt is magyarázni kell. Mondjuk ez is olyan dolog, amit nem értek, hogy ha egy adott játék megy rajta, és a felső tábla világosan mutatja, hogy melyik játék az, akkor miért érzi magát a látogató felhatalmazva magát arra, hogy kilépjen a játékból, másikat indítson el (ha lenne mit…), vagy felcsatlakozzon az internetre? Azok ott kiállított konzolok, ami arra szolgál, hogy bemutassa a játékot, és nem arra, hogy azzal játsszunk, amivel kezdünk van.

Mondjuk azt személy szerint problémának éreztem, hogy most olyan játékok voltak kiállítva, amiket nem feltétlen lehet gyorsan lejátszani. Gondolok itt például a Mario Kart 8 Deluxe-re, vagy a Super Smash Bros. Ultimate-re, amihez bárki le tud ülni pár percre, lejátszik egy pályát vagy egy meccset, és egyből ráérez a játék hangulatára. A Super Mario Maker 2 és a Luigi’s Mansion 3 is olyan játékok, amik hosszabb lélegzetvételűek, ezáltal nem igazán adja át a hangulatot az, ha pár percet játszani velük. Kipróbáltam például a Dragon Quest-et, de nem tudtam eldönteni, hogy kell-e nekem ez a játék, jó-e ez a sorozat, vagy sem. Értem, hogy a ConQuest mindig a legújabb játékokat akarja bemutatni, de azt gondolom, hogy érdemes meghagyni a Mario Kart 8-at, Super Smash Bros.-t, amik funkcionálhatnak úgy is, hogy a Switch-et mutassák be.

Egyébként meg meglepősen pörgősen ment el egy nap. Jött Mazsibazsi is kicsit játszani a Luigival. Még mindig nem hajlandó meleg sportanimét nézni… De ő is felfigyelt arra a kiállításra, ahol modern gépek voltak fával befedve. Az történetesen a Nintendo stand mellett volt közvetlen, de engem már azért is érdekelt a dolog, mert a molinón, amin hirdette magát a srác, egy .de domain nevű weboldal áll, tehát a kiállító német. Meg is mutattam a német ismerőseimnek Discordon, mondták, hogy ismerik őt, de annyira nem tartják érdekesnek az ötletét. De nekem itt a lehetőség, hogy beszélgessek valakivel németül. Mazsibazsi is odament, megpróbáltunk németül beszélni az egyik segítő sráccal, de még bazsi is feladta a maga C1-es nyelvvizsgájával. Túl nagy volt a zaj, és tényleg nem lehetett jól hallani a srác beszédét, így angolra váltottak. Egyébként is nehéz érteni a német szöveget, mert gyorsan beszélnek, az utolsó szótagot általában elharapják, ráadásul az r betűt nem mondják annyira harácsolósan, mint mi. Nekem is nagyon kell figyelnem, amikor német rádióadót hallgatok, és érteni akarom, hogy mit mondanak. De érdekes, hogy azért én mondtam neki néhány mondatot németül, és nem feszengtem, hogy úristen, németül kell beszélni, vajon érteni fogja-e, amit mondok… Teljesen természetesen beszéltem hozzá, és értette is, amit mondok. Nyilván egyszerűbben fejeztem ki magam, de nem volt az, hogy megálltam, mert most úristen ezt és ezt hogy kell mondani. Hanem amit tudtam, azt folyékonyan mondtam. Mindig is tudtam, hogy a német nyelv a hozzám való nyelv.

A késő délutáni órákat némileg felrázta az, hogy amikor már kevesen voltak, akkor bagszi megengedte két promóter srácnak, hogy kicseréljék a FIFA 20-at a Super Smash Bros. Ultimate-re. Egyből odacsődült köréjük mindenki, és játszani akartak vele. Nos, igen. Van különbség. Meg abból a szempontból is szabadabb volt a mai nap, hogy voltak székek, leülhettünk. Úgyhogy nem fáradtunk ki annyira, mint korábban, én legalábbis jól bírtam még este is. Bár erről eszembe jutott egy korábbi alkalom, amikor korábban 2 napos volt a PlayIT!, akkor a második napon, hogy provokáljam a többieket, nekiálltam táncolni, hogy imitáljam, hogy milyen jól bírom. El is küldtek nagyon messzire. Mindenesetre azon komolyan elgondolkodtam, hogy ez legyen az utolsó promóteri munkám egyike. A PlayIT!-re jelentkeztem, azt megcsinálom, de utána szerintem részemről vége. Hacsak nem találok ki valamit, amivel érdekesebb lesz a munka számomra. Ha igen, akkor lehet csinálom jövőre. Amúgy annyira nem érdekes már számomra ez a munka.

A mostani MondoConon csak annyi volt a különbség, hogy más épületben voltak az előadások és a többiek, egyébként ugyanolyan volt, mint eddig. A karaoke miatt megvan a hangulat, amiatt érdemes járni, vannak emberek, akikkel csak itt találkozok, de amúgy megvagyok MondoCon nélkül. Csináltam néhány képet, azok itt megtekinthetők.

A karácsonyi szezon kezdete


Ugyan többször írtam erről az évnek ezen a napján, de a Twitterre még nem tettem ki, és úgy voltam vele, hogy akkor álljon itt is. November 5-e a karácsonyi szezon első napja nálam. Méghozzá azért, mert ezen a napon jelent meg Okui Masami: Melted Snow és Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemeze. Meg is vannak eredetiben.

Soha nem felejtem azt a 2008-as napot, amikor megjelent. Bár akkor az Ohmi Tomoe kislemezt még nem ismertem, de az Okui Masami kislemezét nagyon kerestem aznap. És ekkor vártam az Akasha albumot is, mert nem volt biztos számomra, hogy akkor most elhalasztják a megjelenést 2009-re vagy nem? Végül elhalasztották, de ez a kislemez óriási örömöt okozott számomra annak ellenére, hogy amúgy szomorú karácsonyi dal. Emlékezetessé tette számomra 2008 karácsonyát. Meg a későbbieket is, amikor hallgattam. Nagyon sok ilyen emlékezetes dala van Okui Masami-nak, ezért van az, hogy ugyan jött idén a Haikyuu!! az életembe, ami olyan hatással volt rám, mint amikor gyerekkoromban felfedeztem magamnak a Super Mario játékokat, és más zene dominált nálam a japán zenén belül, de semmi nem fogja Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t kitörölni nálam.

És ha már Nintendo, akkor a Nintendo 3DS-emben is beállítottam, hogy a három karácsonyi Mario téma váltakozzon.

HNI_0003HNI_0004HNI_0002