Saját válogatás


Az iskolában több új órát is útjára indítottak október 13 óta, többek között kard edzést. Ezeket a fegyvereket Xing Yi kardoknak hívják, kétféle van belőlük: Egyenes (jian) és szablya (dao). Figyeltem az első néhány edzést, és szimpatikus volt számomra, úgy döntöttem, hogy ma kipróbálom. Gyakorlatban is szimpatikus, és ami még menőbb, és ahhoz képest, hogy először csináltam, egészen jól ment. Jól áll a kezemben a kard, azt érzem. Úgy döntöttem, hogy folyamatosan fogom csinálni, örvendtem a szerencsének, hogy kipróbálhattam valami újat.

Még régebben összeállítottam egy saját albumválogatást, mely 12 dalt tartalmaz: 11 Okui Masami és 1 Hayashibara Megumi. Az alábbiakat:

  1. Okui Masami: Just do it
  2. Okui Masami: Chou
  3. Okui Masami: Shounen
  4. Okui Masami: Mitsu
  5. Okui Masami: OVER THE END
  6. Okui Masami: WHEEL
  7. Okui Masami: CHAOS
  8. Okui Masami: lotus
  9. Okui Masami: Melted Snow
  10. Okui Masami: Moon
  11. Okui Masami: Gift
  12. Hayashibara Megumi: Kagirinai Yokubou no Naka ni

Úgy állítottam össze a sorrendet, hogy az egész egy történetet meséljen el. Itt-ott vannak bakik e téren, de ez a 12 dal nagyon jelentős, szinte kijelenthetem, hogy mintegy ideális album számomra. Természetesen vannak mások is, melyek legalább ekkora jelentőséggel bírnak az életemben, de úgy gondolom, hogy ezek a dalok így alkotnak egy teljes egészet. Miért?

Just do it – Egy útnak indító, bátorító dal, ha van álmod, célod az életedben. Harcolj érte, de ne félj szembenézni a fájdalmakkal!

Chou – Márpedig abból lesz bőven. Ez a dal az első nagy csalódásokat szimbolizálja, és az abból fakadó fájdalmakat. A címe magyarul pillangó, ez a lelket szimbolizálja, és minden vágya, hogy szabadon szállhasson annak ellenére, hogy ezt a körülmények nem engedik. Ez a fajta mondanivaló vissza fog még köszönni.

Shounen – Az egyik legérdekesebb dal Okui Masamitól. Itt nem egy létező fiúról énekel, ahogy a cím engedné következtetni, hanem ismét a lélekről énekel, a benne élő fiúról énekel. Akinek szárnyakat adott, de eltörték és lezuhant. Újra felszáll és ha megtanul repülni, akkor megcsodálja a mennyek országát is.

Mitsu – Sokáig gondban voltam afelől, hogy mi az az emberi kapcsolat, ami még erősít minket, és honnan kezdődik a társfüggőség. De az biztos, hogy nagyon kevés embernek mutathatjuk meg, hogy kik vagyunk valójában, szinte szomjazunk arra, hogy megmutassuk neki magunkat. Ha találkozunk valakivel, és annyira szimpatikussá válik, hogy a legféltettebb titkainkat is megosztjuk vele, annál nagyobb boldogság nem nagyon van. De ha ő csak félrevezet… Nos, nem gondolom, hogy elemezni kell, hogy mekkora fájdalom az.

OVER THE END – Hasonló az előzőhöz, de könnyedebb stílusban. Keserű felismeréssel kezdi, hogy egy kis szeretetért bárkivel képesek vagyunk összejönni, és észre sem vesszük, hogy összetöri a szívünket. A dal ennek túléléséről szól.

WHEEL – Nem véletlen választottam egy átmenetet, ennek a dalnak nagyon egyedi hangzása van. A természettel való azonosulást szimbolizálja a tradicionális hangzás, az album szempontjából pedig az eddigi problémákra megoldást, megnyugvást, melyet a természetben meg lehet találni. Lezárja az eddigi gondolatokat, és reményekkel néz az új időkbe.

CHAOS – De aztán alaposan vissza a közepébe. Főleg az Oroszlánkirály 2 kapcsán írtam, hogy nagyon szép bölcsességekkel rendelkezni, de mi van azok alkalmazásával? Az már teljesen más. Ez a dal nem is szerelmi csalódás, hanem nem ért a jelekből, és azt hiszi, hogy baj van, de az a tekintet, az a mosoly, az nem lehet véletlen… Ismerős? Ezt elemzi ez a dal, nem is akármilyen rock balladában.

lotus – Az egyik legnagyobb hatású Okui Masami dal. A keleti világban a lótuszvirág a tisztaságot jelképezi, hiszen még a legmocskosabb vízben is gyönyörűen virágzik. De ha olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik azt a bizonyos vizet szimbolizálják, ott nagyon nehéz gyönyörű virágként maradni. Ha nagyon költői akarnék lenni, erről szól ez a dal. De micsoda zene megy alatta! Ennek a válogatásnak ez a csúcspontja.

Melted Snow – Erről nemrég írtam, hogy ez karácsonyi ballada, a szeretet ünnepének nem a szép oldaláról. A magányosokról, de azokról is, akik lelkileg egyedül vannak.Nekik a karácsony a legszomorúbb ünnep, mert nem érzik meg az ünnep szeretet-mivoltát. Én ilyennek érzem ezt a dalt.

Moon – Bár a dal szövege az útkeresésről szól (I’m looking for the truth), mégis ide gondoltam a legjobbnak, mert van lezárása, mely azt jelképezi, hogy már az eddig felvértezett erővel képes tovább lépni a csalódásokon, és új utakon új boldogságot keresni, találni.

Gift – Ahogy meg is kapja azt, és ezzel vége a nehéz időknek. Ez a dal nekem azt a bölcsességet szimbolizálja, hogy minden egyes emberrel való találkozás egy ajándék, hiszen mindenkitől tanulhatunk valamit, amitől erősödhetünk, de kétségtelen, hogy a legszebb ajándék, ha mindezekhez tiszta érzelmek párosulnak. Ennek a boldogságát érzem ebben a dalban. Becsüljük meg, mert nagyon ritka.

Kagirinai Yokubou no Naka ni – És a még annál is nagyobb ajándék, ha megtaláljuk az igaz szerelmet. Az eddigi életút lezárását érzem ebben a dalban, hiszen ha tanulunk a megélt fájdalmakból, akkor csak még többek lehetünk, és olyan boldogságot élhetünk meg, ami csak azoknak adatik meg, akik megdolgoztak érte. Így találjuk meg önmagunkat, és így tudunk őszintén és oldottan mosolyogni, és tiszta szívből nevetni. Ez az élet értelme.

Valóságos érzelmi fejlődés ez a válogatás, nem véletlen hát a sorrend. Kellemes érzés így ezeket a dalokat végighallgatni. Benne van a fájdalom, a megnyugvás, de a végén ott van az is, hogy a kemény munka mindig kifizetődik.

Újabb videoklip feltöltve


A mai napon újabb videoklipet tettem fel YouTube-ra, ami nem más, mint:

Hayashibara Megumi: KOIBUMI

Már a legelső pillanattól megszerettem, az egyik legjobb szerelmes dal, amit életemben hallottam. Szenvedélyes, de nem annyira vad, pont amilyen egy igaz szerelem, ami beteljesülésre vár, hiszen a cím magyarul szerelmes levél. Megírja őszinte érzéseit, és reméli, hogy viszonzásra talál. Amúgy ma olvastam, hogy a szöveg idézeteket tartalmaz a “Manyoshu” című versből, mely az egyik legrégebbi japán vers, valamikor 736 körül íródott. Utánanéztem, valami részleteket találtam, azok valóban adnak egy olyan érzetet, mint a dal szövege.

És annyira jó a karaoke verzió, hogy úgy döntöttem, hogy azt is közzé teszem:

Sőt, a legjobb karaoke változat, amit valaha hallottam. Legalább tízen vokáloznak a dal alá, és a versében mindenki egy-egy szó erejéig beszáll, és a más hang más érzetet ad, a fontos szavak kiemelve: “I don’t WAIT, I want SHOUT!!!”, a legviccesebb pedig a refrénben hallható kislányos hang, lehet, hogy az maga Megumi-sama éneke, csak kicsit viccesre vette a figurát.

És van egy remix verziója is a dalnak:

Ez a center color album első dala. Talán jobb, mint az eredeti, mert ez lassabb, így olyan, mintha kívülről szolidan élné meg az érzéseit, de közben érződik, hogy legbelül fel tudna robbanni akkora szerelmet érez. Maga a zene is visszafogottabb, és nincsenek szavak kiemelve. Viszont pont emiatt disszonáns a második refrén utáni zene mögött hallható érdekes hang, az a rész nekem nem tetszik. Eleinte azt gondoltam, hogy olyan, mintha szexuális aktus közben lenne, de most már inkább csak az, hogy kellemetlen. De szerencsére csak ez az egyetlen probléma, hiszen nemcsak az eredeti dal a fantasztikus, hanem a különböző változatok. Ez a szám számomra örök klasszikus.

Megumi Hayashibara őrület #2


Szinte ugyanaz, mint ami tavaly volt, csak most más okból, ami önmagában szintén őrület. A Last.fm profilomhoz köthető, ugyanis “sérelmeztem” (természetesen nem úgy komolyan), hogy két nagyon jó válogatásalbuma igencsak szerényen áll nálam. Ezek pedig a Slayers Megumix és a VINTAGE White. És ahogy elkezdtem hallgatni őket, megint feljött bennem az érzés, hogy igen. Az a helyzet, hogy azért nem “egyenletes” az érdeklődésem iránta, mint Okui Masami iránt, mert eléggé egy síkon mozognak a dalai. Konkrétan a VINTAGE White egyik új dala, a Heart bridge az, amit amikor először meghallottam, azt hittem, hogy ki akarnak kergetni a világból. A legrosszabb Hayashibara Megumi dal, ami már túlzásba viszi ezt a pozitív gondolkodás és az ártatlanság elméletét, és már-már gyerekesre sikeredett. Ezt régen sokkal jobban tudta művelni, nála ugyanis itt érezhető az idő múlása. Néhány ilyen dal, amit a ’90-es évek elején énekelt fel egészen jóra sikeredett. De ebben egyrészt nem tud már újat mutatni, másrészt már nem állnak jól neki, mert változott a hangja. Viszont nemrég jöttem rá arra, hogy bár a dalai nagyrészt egy síkon mozognak, mégis változatosak, mert szinte minden egyes dala más és más érzetet kelt. Tehát azt az egyetlen egy kellemes pop zenét vesézi ki több oldalról, erről majd írok később.

És most van is lehetőségem több albumos válogatás CD-ket hallgatni, mert azért nem vagyok teljesen munka nélkül. Nővérem megkért, hogy segítsek neki az iskolában takarítani, én meg boldogan elvállaltam. Nemcsak testvéri szolidaritásból, hanem mert újra imádok órákra járni, és most még annál is jobb érzés oda járni, hogy egy kicsit az én munkám is benne van abban, hogy az iskola rendezett és tiszta. Ezért kapok hetente egy szerény juttatást. Tehát valamennyire megvalósult az, hogy foglalkoztat, és ezzel is elégedett vagyok annak ellenére, hogy az eredeti tervtől messze elmarad. De mivel nála lakok és etetnek, stb. ezért állapodtunk meg egy jóval kisebb összegben. És egyre gyakrabban segítek be egyéb háttérmunkálatokba is, például most hétvégén nem volt itthon, így pénteken és szombaton én szedtem az óradíjakat, meg számoltam el a pénzzel, valamint kérdőíveket is osztottam. Az egyéni igények, gondok megértését leszámítva egész jól ment, de a nehézségekben volt segítségem. Boldogan segítenék tartósan, akár sok évig is, mert amúgy élvezem, és szeretem csinálni, de rendes anyagi juttatás híján ez nem megy. Viszont addig is jó elfoglaltságként fogom fel, valamint bekerülhet az önéletrajzba is. Konkrétan ma is voltunk promóción, a tengerparton volt egy szabadtéri rendezvény, Egremont Festival néven, és helyet kaptunk mi is. Mi nyitottuk meg a műsort egy kis sárkány- meg oroszlántánccal. Érdekes, most egy olyan korú gyerek, aki sírni szokott az oroszlán láttán, nevetve simogatta. Tök aranyos volt. Nekem annyi dolgom volt, hogy a sárkány előtt tartottam a China Spirit táblát. Úgy éreztem magam, mintha egy felvonulás vezetője lennék. Amúgy a születésnapos posztnál elfelejtettem megírni, hogy megint voltam Kung Fu Panda. De szerencsére most nem kellett semmi attrakciót csinálni, csak integetni a gyerekeknek, akik megérkeztek.

Na szóval, mivel az iskolában egyedül vagyok délelőttönként, és az angol rádiókkal meg úgy vagyok, hogy mentsen meg tőlük az ég, ezért sokat hallgatok Hayashibara Megumit. Most konkrétan a Plain albumát hallgatom. Csak felidézésként, hogy milyen, ugyanis ezt az albumot hallgatom a legkevesebbet, mivel ezt tartom a legrosszabbnak. Egy kedvenc előadó is csak ember, ő is csinálhat rossz albumot. Azt nem szeretem benne, hogy régi dalok, melyek ezelőtt, nem kerültek fel nagylemezre (pl. Breeze, trust you, KOIBUMI), helyet kaptak, és a régi hangulatuk miatt nincs helye az újak között. Az új dalok meg nem nagyon sikeredtek jóra. Bár érdekesség, hogy erre az albumra került egy régi dal újragondolt változata. Ez pedig a 4 Gatsu no Yuki, mely eredetileg a Mahou no Princess Minky Momo anime egyik dala, ez kapott egy nagyon jó, újragondolt változatot. Az eredetit konkrétan gyerekhanggal énekli el, ezt pedig a rendes felnőtt hangján, így az a bánat, amiről énekel, sokkal komolyabbnak hangzik, jobban szívhez szól. A hangszerelés is új lett, sokkal komolyabb tehát az egész dal nagyon jóra sikeredett. Valószínűleg Okazaki Ritsuko emlékére került fel, ő az eredeti szerzője a dalnak. A 2007-es évet neki szánta Hayashibara-san, az album megjelenése előtt megjelent egy kislemez “A Happy Life” címmel, mely szintén a néhai zeneszerző egyik szerzeménye. Meg a Plain albumra került fel a híres Slayers dalnak, a Give a reason-nek a ballada változata, mely szintén nagyon szépre sikeredett. Úgyhogy nem olyan rossz korong, csak menten bealszok itt a macska mellett a többi dal hallatán…

Kerek számok


Az utóbbi időkben nem voltam túlzottan aktív se interneten, sem a “valós” világban, 2-3 hete nem érzem magam valami jól. Fejfájás, gyengeség, fáradékonyság… csak attól voltam lelkes, hogy étvágyam rendesen volt / van, ezért reméltem, hogy nincs nagy baj. De mivel nem javul magától, csütörtökön megelégeltem ezt az állapotot, és elmentem a háziorvoshoz, aki vashiány gyanújával vérvételre küldött. Ezt meg is csináltam már másnap, derüljön ki, minél hamarabb, hogy mi van. Hétfőn lesz eredmény, de van benne valami, ugyanis pénteken vettem vas pezsgőtablettát, és szerencsére szeretem a spenótot, úgyhogy nem nehéz kúrálni magam, és ma határozottan jobban érzem magam. Több energiát érzek magamban, végre buzog bennem a tenni akarás. Ezelőtt csak ágyban feküdni volt kedvem, és nem egyszer több mint 9 órás alvás után is olyan fáradt voltam, hogy tényleg nem sok mindenhez volt kedvem. De ha holnap is hasonlóan jobban leszek, mint ma, akkor szerencsére nincs nagy baj. Csak furcsa érzés betegségben megélni az emberi lét gyengébb oldalát. Amíg éli az ember az életét a maga ritmusában, ereje teljében, addig meg sem fordul a fejében, hogy bármikor beteg lehet, de amikor megtapasztalja… És így mentem el tegnap nyelvvizsgázni. Eleve nem volt valami könnyű a feladatlap, szóbelin is egyszer-egyszer kevertem a szavakat… eredmény december 20-án.

Egy ideje készen vagyok már a Mariós oldalon a Mario Party játék részletes leírásával, de csak most jutottam el oda, hogy ide is közzé tegyem. Most a Mario Party 5 készül, a december 5-ei megjelenés 10. évfordulója alkalmából, hamarosan hasonló okok miatt hasonló (legalább a maihoz hasonló) lendülettel vetem magam bele a Super Mario All-Stars leírásába, az december 16-án lesz 20 éves.

És néhány kerek szám a Last.fm-ről, bár az egyik nem annyira friss már, csak a kettőről együtt akartam írni. Elsőként Suara érte el nálam az összességében 4000-es meghallgatást:

Suara 4000 lastfmSuara 4000 scrobblerMég október végén elkezdtem ismét hallgatni a Karin albumát, a hamarosan elérkező téli szezon örömére, és nagyon kellemes érzés fogott el. Egyrészt, mert rég nem hallott dalokat hallottam, másrészt meg az volt az érzésem, hogy valahol itt kezdődik az örökzöld fogalma, szerintem ezt az albumot 20 év múlva is akkora hévvel fogom hallgatni, mint most. De ezt inkább nem akarom elkiabálni.

A másik egy sokkal szebb szám:

Megumi 10000 lastfmMegumi 10000 scrobblerHayashibara Megumi neve önmagában örökzöld, és azért látszik, hogy bár sajnos ma már nagyon inaktív, mégis élmény hallgatni a több éve ismert dalait. Igazán kijárt neki ez a nagy szám, és hogy Okui Masami mellett ő legyen a második, akinek ötjegyű szám van a hallgatottsági listáján. Csak sajnálom, hogy nincs neki karácsonyi albuma, mint Okui Masami-nak.

Ahogy november elején egyre inkább karácsonyi hangulatba öltözik az utca, meg járok a Tescóba, ott is egyre inkább emlékeztetik a vásárlót, hogy itt a karácsony, be kéne vásárolni, nem gondolod? Én nem gondolom. Nekem a sok díszlet nem a vásárlási lázat, hanem a zenehallgatási lázat hozta el. Szinte egész vásárlás alatt az Okui Masami: angel’s voice albumának dalait énekelgettem magamban, és itthon ténylegesen hallgatva az albumát, teljesen megérintette a szívemet. El is gondolkodtam azon, hogy milyen érdekes, hogy Japánban, ahol soha nem volt hagyománya a karácsonynak, oda is csak a fogyasztói társadalom miatt vitték be (de legalább szép jelentést adtak neki azzal, hogy szerelmesek ünnepe), és onnan jön egy énekesnő, aki nagyon hitelesen és csodálatosan énekel a karácsonyról, annak szépségéről és fájdalmáról. Már a dalcímekből is kisejlik, hogy ő is mint szerelmesek ünnepe énekel a decemberi ünnepről. Meg manapság a JAM Project-re kaptam rá ismét, őket is régen hallgattam már.

Egyéni vélemény Megumi Hayashibara: SpHERE albumáról


Az album borítója
Az album borítója

Hayashibara-san Slayers előtti időszakát amolyan tanuló-időszaknak lehet nevezni. Bevallotta, hogy nem készült énekesnőnek, minden spontán jött, úgy képezték ki a hangját. És az az érdekes, hogy ezen időszakból az anime dalok esetében nagyon odatette magát, viszont az önálló dalokban még érezhető, hogy azért szüksége van a fejlődésre. Nem véletlen hát, hogy az első, és a harmadik albumát (Half and, Half és a Perfume) sokan gyerekalbumnak titulálják, mivel a hangszerelésük eléggé egyszerű, és nincsenek benne olyan nagy énekek. De a fejlődés tetten érhető, az 1994-es SpHERE címet kapott ötödik nagylemez pedig elérte a nagyszerű szintet.

Sőt énnálam olyannyira, hogy ha megkérnének, hogy állítsak össze egy könyvet “100 japán album, melyet mindenképp meg kell, hogy hallgass, mielőtt meghalsz” címmel, akkor ezt az albumot biztosan beletenném. Nem azért, mert olyan zenei alapok vannak benne, hogy behalsz, vagy mert akkorát énekel, hogy a legnagyobb opera szerepekre is alkalmas lehet, egyszerűen lazább lett. Érezni, hogy nagyobb teret engedtek neki, díjazzák az első években tanúsított alázatosságát, tanulékonyságát, most egy kicsit jobban megmutathatja, hogy mit tud. És hogy mit is tud? Lássuk:

  1. Until Strawberry Sherbet: A Bakuretsu Hunters anime opening dala. Ha az animéhez viszonyítjuk a szerzeményt, akkor nem lett akkora durranás, a WHAT’S UP GUYS? fényévekkel jobb nála, és jobban vissza is adja az anime hangulatát. Viszont ha csak magát a dalt nézzük, akkor meg egy egyedi alkotással van dolgunk, végre zenében is megcsillogtatja Hayashibara-san a seiyuu-i képességét! Ebben a dalban ugyanis egy férfi és egy nő beszélget, mind a kettő Hayashibara (!!!) hangján. A másik érdekesség, hogy a férfi angolul, míg a nő japánul beszél, de mintha tökéletesen értenék egymást, mit nekik nyelvi különbség… a refrénben pedig angol nyelven egymásra találnak. Jó, nagyon jó alkotás, bár a zene tényleg kicsit lomha. 8,5/10
  2. Dance with me…Saigo no Paradise: A japánok nagyon értenek a latinos hangzáshoz. Okui Masami is a Red és a Jounetsu no Counter dalokkal bebizonyította, hogy ha kell, szenvedélyesen tud énekelni a fájdalmairól. Megumi dala annyira nem fájdalmas, de hogy szenvedélyes, az biztos! Kár, hogy nem kenyerem a tánc, erre nagyon jót lehetne táncolni. A zenét akárki is írta, hatalmas munka volt, Megumi ismét hatalmasat alakít, a férfi háttérvokál pedig csak emeli a hangulatot. 9,5/10
  3. Hoshi wo Tobikoete: Tipikusan az a fajta dal, amit többször meg kell hallgass, hogy ráérezz az ízére. Első néhány végighallgatásra azt gondolnánk, hogy csak egy átlagos nóta, semmi több, aztán később rájövünk, hogy nagyon is emeli az album hangulatát. Pont azért nem érezzük meg elsőre, mert olyan egyszerű, játékos. Kicsit olyan, mintha Megumi csak úgy játszana, közben énekli ezt a kedves kis nótát. 9/10
  4. Yume Hikou: Olyan, mint az előző (sokáig gondolatban össze is mostam a két dalt), csak egy kicsit továbblépett korban. Már nem játszótéren képzeljük el az énekesnőt, hanem fiatal lányként, aki előtt ott az élet, csak arra vár, hogy a lehetőségek ajtaját kinyissa. Fáradjon csak beljebb, remélem, hogy akárhova is lép be, azt fogja érezni, hogy megérte. 9/10
  5. Bon Voyage!: Valószínűleg az előző albumból maradhatott ki, ugyanis a SHAMROCK albumon szerepeltek a Mahou no Princess: Minky Momo anime dalai. Ez is az, és ez is Okazaki Ritsuko tollából származik. Ez valamivel szolidabb, nem annyira gyerekes, ezért is voltam meglepve, amikor megtudtam, hogy miféle animéhez készült ezen szerzemény. Akárhogy is, nagyon szép, szerethető, és sokszor visszahallgatná az ember. Igen, ez ilyen lassú, elengedős dal, sok sikert kíván, és őszintén reméli, hogy bármerre is tart, megleli az álmát, és boldog lesz vele. 9,5/10
  6. Living in the same time ~Onaji Toki wo Ikite~: A második igazi nagy durranás az albumon, én a címből, és a dal hangulatából mindig ilyen esélyegyenlőségi propaganda zenére asszociálok, valahányszor hallgatom. Látom is magam előtt, mint egy videoklip, hogy egy valamilyen téren más embernek (mindegy, hogy származás, identitás, meg mi van még) fogom a kezét, jelezve, hogy ő is ember, neki is vannak álmai. Mind az ének, mind a zene erőteljes, nagyon hiteles szerzemény, engem mindig felpezsdít, valahányszor hallgatom. 9,5/10
  7. Yume Hurry Up: A Bannou Bunka Nekomusume (vagy All Purpose Cultural Cat Girl Nuku Nuku, ki hogy ismeri) második nagy érájának a címadó dala. Jól hozza az előző széria hangulatát, érződik, hogy az animéhez idomították a dalt. Ettől függetlenül önmagában egy jó dalról van szó, bár tény, hogy Hayashibara-san ennél sokkal többet is tud. 8/10
  8. Sunao na Kimochi: Ez is Okazaki Ritsuko szerzemény, és érdekes hallani, hogy a Ritzberry Fields albumára feldolgozta valamennyi más előadóknak írt dalát, ahogy ezt is, a különbség füllel hallható. Hayashibara egyenesen énekel, míg Okazaki-sama hajlítva, ezzel kicsivel több érzelmet visz bele a saját szerzeményeibe (az énekhangját egyébként már megszoktam, eleinte nagyon furcsa volt nekem). Ez a dal egy rendkívül lassú, nyugodt, csendes, de egyáltalán nem unalmas zene. Egy fáradt nap estéjén lágyan megpihen párja ölében, átadja magát a pillanatnyi érzéseinek. Ilyen egy ideális szerelmes pár, aki ha hazamegy, akkor OTTHON van. 9/10
  9. Nakeba ii no: Aki ismer, az tudja, mit jelent számomra Okui Masami. Ez az első közös munkájuk, bár itt Okui-sama, “csak” háttérvokalista. A csak pedig szigorúan idézőjelbe teendő, ugyanis sokszor a háttérben ténykedők emelik a csúcsára a szerzeményt. Így van ez ezzel a dallal is, a zene, és az ének is fantasztikus, bármikor boldogan hallgatom, nagyon kellemes dal, de a ott a háttérben is ténykednek, méghozzá nagyon is! Az összetartó, baráti, közös munka ilyen eredményt von maga után: 10/10
  10. Ashita Smile: Az a fajta Megumi dal, ami ha nem egy ilyen jó albumon lenne, valószínűleg elengedném a fülem mellett, hogy ilyet már hallottunk. De többedik hallgatás után jövünk rá, hogy nagyon emeli az album hangulatát, igaz csak a háttérből segít. Amúgy álmodozós, kedves, kellemes, és a többi gumicsirkés hasonlat. 8/10
  11. Hoshi no Nai Yoru he: Még régen erről a dalról olvastam, hogy átkapcsolják, annyira szörnyűnek tartják. Nem is értem, mi a baj vele, szerintem nagyon jó lett. Igaz, hogy a szerelmi csalódás nem illik ennek az albumnak a profiljába, de Megumi éneke, az a egy kicsit torzított hang, rendkívül érdekes. Szoktam utánozni, mert nekem nagyon tetszik, ahogy a háttérvokál is. 9/10
  12. be Natural: Ez volt az, amit régen csodaszépen félregépelve “be Naruto”-nak írtam, most már odafigyelek. ^^’ Amúgy a második Okui Masami-val közös munka, szintén mint háttérvokalista, szintén mint tökéletesítő mode bekapcsolva. Főleg, hogy Okui-sama már itt megmutatja, mekkora hangterjedelme van, ugyanis a második refrén utáni részben nagyon magasra feltornázza a hangját. Megumi éneke pedig kicsit lágy, gyerekes, de rendkívül kellemes, szerethető. A természet szépségére hívja fel a figyelmet. Szintén hova tovább tökéletes munka. 10/10
  13. Rousseau no Mori / Chagall no Sora: Csak a többedik meghallgatás után jöttem rá, hogy ez az Until Strawberry Sherbet dalnak ilyen lassított változata. És szépített, de még mennyire! A dalban hallható vízcsobogás és madárcsicsergés, önkénytelenül az angliai tengerparti sétákat juttatja eszembe, de akkor is nagyon kellemes, ha csak becsukjuk a szemünket és egy nagyon szép helyen képzeljük el magunkat. Ellazít. A címben egyébként két francia név is fellelhető, Jean-Jacques Rousseau író, zeneszerző volt, valamint Marc Chagall festő, most így végigfutva mindkettejük életútját, nem sok kompatibilitást látok a két történelmi személyiség, és Hayashibara Megumi munkássága között, de ez semmit nem von le a dal csodálatos természeti hangulatából. 9,5/10

Hát ilyen az a Hayashibara Megumi album, amit a legjobbnak tartok. Bármikor jó érzéssel hallgatom, hiszen bár nem mindegyik dal tökéletes, de az albumszinten egy kerek egészet alkotnak. Egy olyan album a SpHERE, mely nemcsak önmagában nagyon jó munka, de egy fantasztikus karriert vetít elő, amiből biztosan legenda lesz. Mint ahogy az is lett, hiszen Hayashibara Megumi mára Japán egyik legismertebb énekesnője, és ha egy karrier ilyen gyökerekből táplálkozik, ott nincs mit csodálkozni, hogy az egész országban nagy kultusza van az énekesnőnek. Csak azt kapja, amit megérdemel!

40/40

お誕生日おめでとう林原めぐみ!^_^


VINTAGE+whitebooklet+picIsten éltesse Hayashibara Megumi-t ma lett 46 éves! ^_^ Ez a kép nem mai, hanem 2011-es, és nem is Photoshopos, ahogy azt sokan gondolják. Megumi nem a Photoshopnak köszönheti, hogy ma is ennyire fiatalosan néz ki, hanem az ázsiai genetikának. Az ő biológiai órájuk teljesen másképp működik, ahogy felnőnek ilyen ólomlábakon jár, majd beáll a menopauza olyan 60 éves kor körül, és hirtelen minden hátrányát behozza. De amíg csak lehet, lássuk ilyen szépnek. Egyébként nagyon örülök, hogy nemcsak pár napra tértem vissza Megumi zenéjéhez, most is nagyon szívesen hallgatom őt.

Attól, hogy nem írtam ide napokig, az nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem foglalkoztam a bloggal. Pont azért nem akarok most ilyen vázlatos élettörténetet leírni, mert ezt megtettem részletesen. De még milyen részletesen! Ezzel (is) foglalkoztam az elmúlt napokban. Én javaslom, hogy helyezzétek kényelembe magatokat, pattogatott kukoricát, üdítőt elővenni, mert nem lesz rövid, sőt, nagyon hosszú lesz, de annál menőbb. Kellemes olvasást mindenkinek. 🙂

Megumi Hayashibara cikk

Hayashibara Megumi őrület


Ma elvittem a laptopot kitakaríttatni, aztán kiderült, hogy kicsit hosszabb munka volt vele, elvileg meg is lett zsírozva. Az biztos, hogy ha nem is szebb, mint újkorában, de a billentyűzet nagyon szép lett. Csak az ára nem volt szép, 6000 forintot kért a munkáért, de úgy voltam vele, hogy 5 éves már ez a gépezet, ha ez a záloga annak, hogy még egyszer ennyit bírjon ki, akkor nem sok érte. A szívbaj meg kerülgethet itthon, mi? Azt hittem, hogy valamit rosszul tettek vissza, ugyanis a Windows a hibajavítót indította el, na mondom magamban, szép kis munkát végeztek… kb. fél óra után feladta, írta, hogy diagnosztizálta a hibát, de nem tudta kijavítani. De én csak azért is újraindítottam, és sikerült. ^^’ Bár mindenki így hazudna. XD Hogy nem sikerült, de mégis.

Hosszú szünet után az utóbbi néhány napban megint nagyon rákaptam Hayashibara Megumi dalaira. Közrejátszhatott az is, hogy az Animekarácsonyon, amikor a zenekvízben volt a Hayashibara Megumi kategória, több éve nem hallott dalának is pontosan tudtam, hogy melyik anime zenéje. De hogy miért kaptam rá megint, ennek sztorija is az ominózus tavaly év végi windows reinstallból indult, amikor vele veszett az összes Hayashibara Megumi zeném is. Szerencsére csak mp3-ban, flac-ban a külső merevlemezen vannak. De még így is sok veszett, mert azért sok kislemeze csak mp3-ban volt elérhető. Tényleg már csak volt, ugyanis rákerestem neten, sehol nem találtam meg ugyanazt a letöltést. Még régen, olyan 4-5 éve az egyik Megumi-rajongónak az ÖSSZES kislemeze megvolt (gondolom, megvan még most is), és feltette őket. Azóta eléggé inaktív lett Jpopos oldalakon, de azért írtam neki üzenetet, hogy segítsen, azóta sem válaszolt. Aztán eszembe jutott, hogy talán az egyik kiírt lemezen van egy másolat. És volt. ^_^ Amíg élek, imádni fogom a CD-ket, DVD-ket, innen nem vesznek el reinstall után az adatok. És ahogy láttam a kislemezek neveit, elgondolkodtam azon, hogy ezt is, meg azt is de régen hallgattam. Például a “brave heart” ilyen első Megumi dalok között van nálam, és amikor néhány napja meghallgattam, konkrétan olyan érzésem volt, mintha gyerekkorom óta nem hallottam volna. 😀 Sok régi emlék (már amennyire réginek lehet mondani a 2006-os, 2007-es évet) jött elő, ebből a szempontból nagyon jó volt újrahallgatni, ugyanakkor kicsit más is, hogy az elmúlt néhány év alatt azért innen-onnan tanulgattam japánul, és másabb úgy hallgatni egy dalt, hogy néhány szót, esetleg mondatot már ki tudok ragadni, hogy tudom, mit jelent. Például: “Kurayami no mukou ni” vagy “Tooku kagayaku hoshi” Szeretem ezt a dalt, szeretem azt a tüzet a refrénben van. Sok más dalát, albumát is elővettem, volt olyan, amit már tényleg évek óta nem hallgattam, és amikor felcsendült olyan dal például az Enfleurage albumról, mint a “Watashi Dake Yume he” vagy a “Daremo Shiranai Mirai wo Dakishimete” vagy a “Yoru wo Buttobase” tényleg olyan érzésem volt, mintha gyerekkoromban hallottam volna utoljára, és visszaidéztem, hogy mennyire szerettem annak idején. Sok-sok emlék. Mondjuk a mai napig eljátszogatok a gondolattal, hogy milyenek lennének ezek a dalok, ha valóban a megjelenésük óta ismerem. Például az Enfleurage 1995. március 3-án jelent meg, nagyjából azokból az időkből hozok be emlékeket. Lehet, hogy ennek hatása az, hogy ennyire réginek gondolom ezeket a dalokat, pedig csak 2008 óta ismerem az énekesnő albumait.

És ha belegondolok, amikor már lassan 4 éve, hogy elindítottam a Last.fm profilomat, sokáig nagyjából egy “szinten” volt nálam Hayashibara Megumi, és Okui Masami, akkor úgy voltam vele, hogy nagyjából egyforma meghallgatási számnál tartom őket, ezzel is szimbolikusan jelezve, hogy bár csak Slayers openinget és endinget énekeltek közösen, de akkor egy életre ilyen világ legjobb duettjének kiáltottam ki, és azóta is álmodom, hogy még egyszer közösen énekeljenek. Ott volt a Slayers Revolution, lett volna rá lehetőség, de sajnos ez elmaradt, bár háttérvokalistaként visszatért Okui Masami. Ezt az “egy szintet” mára azonban egyáltalán nem sikerült megtartani, olyannyira nem, hogy Okui Masami jelenleg 14.002 meghallgatáson áll, míg Hayashibara Megumi pedig 6.470-nél tart. Bizony, ekkora szünet volt. Bár állítom, hogy még így is világelső vagyok, ha lenne egy statisztika arról, hogy ki hallgatta az adott előadót a legtöbben. Okui Masaminál holtbiztos, ahogy az idők során nézegettem mások profilját, ilyen 4-5 ezret láttam, ami kiugróan magas volt nagy rajongóknál, ehhez képest az én 14 ezrem… A Last.fm az adott előadónál nemcsak azt mutatja, hogy összesen hányszor hallgatták őt, hanem, hogy hány ember. Ezzel átlagot lehet vonni. Például Okui Masamit 39.099 ember hallgatta összesen 951.850 alkalommal, míg Hayashibara Megumit 73.173 ember vette elő 2.140.157 alkalommal. Mindkettejüket japán átlaghoz képest viszonylag sokan hallgatják, még Okui Masami is átlagon felülinek számít a majdnem 40 ezer fővel, viszont egy ember átlagosan 24 dalt hallgat tőle, míg Hayashibara Megumi esetében ez az arány 29, és ez alacsonynak mondható. Ebből az szűrhető le, hogy sokan ismerik mindkét előadót, de megálltak ott, hogy Give a reason, Northern lights, Rinbu-revoution, Shuffle, és még, amik ismertebbek. Az albumokat kevesen hallgatják. Hayashibara-san több, mint 70 ezres hallgatottsága már csak annak fényében is átlagon felülinek számít, hogy Japán legnépszerűbb fiúcsapatát, az Arashi-t “csak” 52.667 ember hallgatja, csak annyi, hogy összesen 11.660.435 alkalommal tették ezt. Érdekes párhuzam, hogy az Arashi mennyire népszerű, és sztárolt fiúcsapat, mégis van más japán előadó, akit többen hallgatnak. Valószínűsíthető, hogy ez oda vezethető vissza, hogy sokan ismerik azokat az animéket (főleg a Slayers-t), melyek dalait Hayashibara-san énekelte, de valamiért megállnak az ismertebb szerzeményeknél. Írtam már arról korábban, hogy nálam az van, hogy ha egy előadónak egy dala komolyabban megtetszik, akkor elkezdek nyomozni a többi után is, mert nálam sokat számít, hogy ki énekel. És pont ezért nem értem ezt az alacsony átlagot, mert mind a ketten komoly szakmai eredményt mutathatnak fel, egyszerűen nem fér a fejembe, hogy nincs rájuk kereslet. Hayashibara-san egyik legelmebetegebb (pozitív értelemben) dalát, a “Kimi wa Mahou wo Shinjiru Kai?”-t is alig ismerik. Az ilyen “hogyan énekeljünk kawaii stílusban kemény rockzene alatt” kérdéskört meríti ki, és akkor ezzel azt gondolom, hogy sokat elárultam arról, hogy miféle dal lehet.

Mondjuk Hayahibara Megumi-nak az sem tesz jót, hogy mostanában igencsak ritkán ad ki új dalt, de ezt már a karrierje elején megmondta, hogy nagyon szereti csinálni, amit csinál, de ha férjhez megy, és gyereke lesz, akkor a család lesz az első helyen. És ehhez tartja is magát. 2004-ben született egy lánya, azóta nagyon megritkultak mind a seiyuu-szerepei, mind a fellépései, és persze az új dalok is. Bár szerencsére nem rest robbantani, amikor valami újdonsággal áll elő, de nagyon nem tesz jót a népszerűségének, hogy ilyen keveset hallani róla. Az, hogy nem éri el a régi 100.000-es eladásokat, az egy dolog, csökkentek a lemezeladások összességében, de az utóbbi idők legsikeresebb kiadványa a Shuuketsu no Sono he kislemez 43.588-as összeladással. Tavaly szeptemberben váratlanul jelentkezett egy új kislemezzel, én is csak onnan értesültem róla, hogy láttam a CD Japannél kilistázva, de se reklám, se promóció. Pedig egész jó dal, mégis kevesebb példányszámban kelt el, mint Okui Masami tavaly megjelent kislemezéből. Ami nagyon nagy szó annak fényében, hogy 1997-ben, amikor mind a ketten karrierjük csúcsán voltak, akkor Megumi Iravati albumából 277.060 példányt adtak el, míg Okui-san Ma-KING albumának számlálója 45.550-nél akadt ki. Tehát azért volt különbség, és azért sokat számít, hogy ki mennyire aktív, mert azért Okui Masami mostanság nagyjából tart egy szintet. Nagyon alacsonyan, de azt tartja. Csak az a baj, hogy Okui-samáról is inkább csak a JAM Project miatt hallani, mert amióta megszünt a saját kiadócége, és átigazolt a Lantis-hoz, nem nagyon foglalkoztatják. Én biztos vagyok abban, hogy ő is többet akar. Hayashibara-san meg láthatóan jól érzi magát, hogy ily módon is sikerült megvalósítani az álmát, hogy nemcsak, hogy seiyuu-énekesnő lett, hanem hogy prioritást élvezhet a családja. És ez Japánban nagy szó!