Category: Bonanza Banzai



Voltam ma a WestEnd-ben, és szétnéztem a Media Markt-ban, és van egy pár korábban Sony által kiadott CD akciós áron, 750 forintért, vettem is hármat.

Akik ismernek, azoknak furcsa lehet a Ganxsta Zolee CD. Nos igen, annak ellenére, hogy a stílusa nem kompatibilis az enyémmel, mégis iszonyúan tetszik amit csinál. Pedig nem szerettem őt mindig, az elején kifejezetten utáltam, hogy beszélhet valaki trágárul az az embereknek? Akkoriban volt nagyon híres a Keleti oldal, nyugati oldal dala. Később, a bátyám megvette a Helldorado CD-t, és többször hallgatta a jelenlétemben, és megtetszett. Olyannyira, hogy többször kölcsönkértem, hadd hallgassam. És teljesen megszerettem, amit csinált, mert egyrészt felfedeztem, hogy mekkora tehetség, másrészt meg megtanultam megkülönböztetni, hogy mi az, amit komolyan kell venni tőle, és mi az, ami poén. Például, ahogy a nőkről beszél, 13 éves fejjel felértem, hogy biztosan nem éli úgy az életét, ahogy elrappeli a lemezein, hogy minden éjszaka vadássza a csajokat, meg nem él alvilági életet. De nagyon nagy tehetség, és néhány dalban úgy rappel, hogy az kifejezetten nevetésre ingerel, azokról tudtam, hogy nem kell komolyan venni, de vannak dalok, ahol a barátság jelentősségéről beszél, azok teljesen komolyak. És később a Csaba Centerben, az Alexandrában, ha nem is olcsón, de úgy fogalmaznék, hogy elfogadható áron megtaláltam az összes albumát kazettán, és összegyűjtöttem őket. A maxikat is megtaláltam, tökre örültem neki. Mostanában annyira nem hallgatom, de néha előveszem, a kazettái is megvannak, és néhányat CD-n is megvettem azóta.

Az Ákos CD-n nagyon meglepődtem, hogy megtaláltam olcsón az egyik legnagyobb CD-jét. O_O Pedig az összes albuma még ilyen 3.000-4.000 forintos áron van, mert a mai napig nagyon kelendőek, ehhez képest nagy változás ez a 750 forintos ár. De örömmel vettem meg. Ez az egyik legjobb albuma. Én nem vagyok annyira radikális véleményen, hogy ez az utolsó normális albuma, hogy de hogy utána átment egy stílusváltáson, az tény, ami nem is volt annyira rossz, mert nekem még az Ikon is nagy kedvenc. Sokkal inkább azt sérelmezem, hogy az Új törvény albumtól  kezdve teljesen nyilvánvalóan politikai indíttatásúak a dalszövegeinek többsége. Pedig most is tud jó dalokat írni. De az tény, hogy a csúcs a ’90-es években volt. Ezt az albumot is most jó újra hallgatni, ezek a dalszövegek teljesen mások voltak. Nagyszerűek, én mindig Sztevanovity Dusánhoz hasonlítom a képességét, de mégis Dusánt egy okból jobban szeretem: Ákos Indiántáncos dalszövegei nagyon elvontak, meg lehet érteni, hogy miről akar énekelni, de olyan érzésem van, mintha csak a kiválasztottak érthetik meg, hogy miről is akar valójában énekelni. Dusán szövegei meg ehhez képest sokkal szélesebb kör számára érthető, és mégis annyira professzionálisan fogalmazza meg a gondolatait a világ dolgairól, hogy öröm minden egyes alkalommal hallgatni, és az előző rendszerben íródott dalszövegek is valahol most is aktuálisak.

Ha Ákos, akkor természetesen a Bonanza Banzai is jöhet. Örültem ennek a CD-nek. ^^ Egyébként az együttest eléggé későn ismertem meg komolyan, 2001-ben, ezek közül is a Jóslat volt az utolsó, amit először hallgattam meg, egyben a legnagyobb hatással volt rám. 2001 őszén, gyakorlatilag pont életem egyik legrosszabb korszakában találkoztam ezzel az albummal, emiatt még jobban depresszívnek éreztem ezt az albumot. Olyan dalokkal, mint a Csak a dal, és az Evelyn Roe, ezekre a mai napig nagyon fejemben van, és mindig meghűl bennem a vér, amikor eszembe jutnak, nagyon-nagyon szépek, és nagyon szomorúak. Éppen most hallgatom ezt az albumot, ma már azért egy kicsit egy másabb, de visszajönnek azok az érzések. Nagyon élénkek az emlékeim ebből a korszakból, de ma már egy kicsit más színben látom. A 2001-2003-as időszakban volt egy depressziós korszakom, és azért volt jó megélni, mert tudom, hogy mennyire rossz volt az, és a mai napig, ha baj történik, akkor eszembe jut, hogy milyen volt az, és attól nem jutok előre, hogy teljesen magamba roskadok, ezért van az, hogy felveszem a harcot a megmérettetések ellen, és hát itt vagyok. ^^ De azért most az albumot is más hallgatni, annyira nem tartom már depresszívnek, bár ez a Térj vissza című dal, ahol most tartok, ez pont nagyon kellemes. De már előre várom a 9. tracket. Jól esik hallgatni olyan albumokat, melyeket régen szerettem.

Egy kis Nintendo is álljon itt, ugyanis megjött a vaterás rendelésem, egy Club Nintendós újság, és 576 KByte melléklet. A Club Nintendo magazinnak nagyon örültem, mert exkluzív-értéke van számomra. Az alul látható két kártyát azt nem most kaptam, azok még nagyon-nagyon régiek, 1993-ból valók. Csak azért fényképeztem le, mert a kártyák hátoldala egy levelezőlap, amit, ha visszaküldünk, az osztrák Stadlbauer-nek, akkor Club Nintendo tagok lehettünk, és nem tudom, hogy milyen kedvezményekkel járt, de a Club Nintendós újságról már akkor is tudtam, és nagyon szerettem volna megszerezni, de sajnos nem lehetett. De most megtaláltam ezt, és nagyon örülök neki. ^^ 1993. februári, van benne Super Mario Land 2: 6 Golden Coins, The Legend of Zelda: A Link to the Past, Sim City, és Super Mario Kart, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Mindegyik cikk több oldalas, végigjátszások, leírások, és grátiszként Super Mariós képregény. Szerepel benne Megaman, és Wario is. Élvezet volt olvasni, én megint imádom a német nyelvet! :D Ugyanis én németül kezdtem el tanulni 2. osztályban. Az ok egyszerű: Minden Super Nintendós papír, és a dobozon az írások is német nyelvűek voltak, és érteni akartam, hogy mi van odaírva. És meg kell mondjam, szerénység nélkül, nagyon jól ment általános iskolában a német, szinte végig ötös voltam belőle. Aztán gimnáziumban minden megváltozott. Ugyanis az ottani német tanár fiatal, kezdő volt, és nem volt rendszer a tanításában, és úgy összekutyulta az egészet, meg megutáltatta velem a német nyelvet, hogy nagyon sokat felejtettem azóta. Viszont mostanában egyre gyakrabban kacérkodok a gondolattal, hogy megint elővegyem a németet, akár a “Wie heißt du?”-ig visszamenőleg. Szeretném tudni a nyelvet, mert ki tudja, mikor jöhet jól. Egy ilyen újság elolvasásához biztosan.

Ismét régi értékek


Szeretek “kirándulni” Budapesten. Új helyeket felfedezni, ahol még soha nem jártam. Tegnap a Mexikói úton voltam, egy vaterás adás-vétel okán. Valahányszor a kis földalattin járok (ami elég ritka) mindig elképzelem, hogy a megállókon ilyen XX. század eleji emberek vannak, nagyon hangulatosak a megállók. Persze, tudom, hogy a kis földalatti Közép-Európa első metróhálózata. Ismeri / emlékszik még valaki az Egyszer volt hol nem volt… volt egyszer az ember című francia rajzfilmre? Nagy kedvencem volt, és abban volt egy jelenet talán 1907-ből, ahogy metróalagutat építenek, azt hiszem, hogy az a jelenet Budapesten játszódott. És nagyon tetszik, hogy megőrizték a megállók régies hangulatát.

Más. Ma ismét hazautaztam Békéscsabára a hétvégére, sikeresen letudtam a ZH-kat a főiskolában, és most pihenek. Előkerítettem a régi Ákos, Bonanza Banzai kazettákat és CD-ket. Hallgatni még nem tudom, mert minden lejátszómat Pesten hagytam, de már a borítók nézegetése is sok régi emléket hozott vissza. Elviszem majd magammal Pestre. Persze, tudom, hogy letöltéssel is tudnám hallgatni, anélkül, hogy elvinném a kazettákat, CD-ket, és helyet takarítanék meg a (egyébként eléggé kicsi) szobámban, de én annyira becsülöm az eredetit, hogy nagyon szeretem azon hallgatni. Ha régimódiságnak tűnne a mai technológia mellett CD-t és kazettát hallgatni, hát nyíltan vállalom. Amikor mutattam bagszinak múlt héten a kazettáimat, azt beszéltük, hogy lehet, hogy a mai 6-7 éves gyerekek azt se tudják már mi az a kazetta. Én valamilyen szinten sajnálom, hogy szinte megszűntek a kazetták, mert nekem anno arra volt jó, hogy ha szeretnék megismerni egy kiadványt eredetiben, és nincs annyi pénzem, hogy megvehessem CD-n, akkor ott volt kazettán. Ó, persze, ott vannak a letöltések, de nekem az a bajom velük, hogy azok nem olyan személyesek. Az nem olyan nekem, mintha az előadótól származnának. A letöltések problematikáját sokan felvetették már, de igazi megoldás a mai napig nem született rá. És nekem, mint zenekedvelőnek, és “eredeti-gyűjtőnek” is fájdalmas, hogy sorra bezárnak a lemezboltok, és a nagyáruházak lemezkínálata is egyre inkább csonkul. Mondjuk, próbálkoztak olcsóbbá tenni a CD-ket, úgy, hogy mindenféle fapados kiadásban megjelentették az albumokat újra, gondolván, hogy ha az embereket ennyire nem érdekli a minőség, és a szép borító, akkor kár pénzt pazarolni rá. Az az igazság, hogy ez a gondolat egyáltalán nem alaptalan, de ez mit sem segített a magyar zenepiacon, mert a letöltés még mindig ingyenes. A fapados kiadás meg mondjuk 1.500 forint, és a letöltés még mindig 1.500 forinttal olcsóbb. Nekem sokkal jobban tetszik a japánok módszere, akik úgy “védekeztek” a letöltések ellen (egy olyan országban virágzik csak igazán, ahol a csúcstechnika a legszegényebbeknek is elérhető), hogy preszízs-értéket adtak a kiadványaiknak azáltal, hogy van “regular edition” és van “limited edition”. És a limited edition-t megáldják mindenféle extrákkal videoklipekkel, making of videókkal, koncertvideókkal, stb. mindezt alacsony felárral. Ezt nagyon jó dolognak tartom, és bár Japánban is egyértelműen csökkentek a lemezeladások (A ’90-es években 10.000-es eladással a Top 30-ba sokszor esély se volt bekerülni, most meg Megumi Hayashibara új albuma 11.591-es eladással a 6. helyen végzett) de tartja magát. Én ezt sokkal járhatóbb útnak tartanám. Tanulok én Számvitelt, meg Közgazdaságtant, és hasonlókat, és nekem az az én véleményem, hogy ha egy vállalat anyagi nehézségekkel küzd, akkor azt ne a költségek megnyirbálásával, és a minőség rontásával oldja meg, mert azzal csak rövid távon lehet segíteni. Persze azt nem tudom, hogy ez a való életben hogy lehet kivitelezni, de az AnimeStars megszűnése valahol ezt igazolja. Ehhez az kell, hogy még a kezdeti stádiumban észrevegyék, hogy baj van. Visszatérve a magyar zeneiparra, véleményem szerint azzal lehetne segíteni a magyar kiadványokon, hogy presztízs-értéket adunk a CD-knek. És erre én jó megoldásnak tartom a CD+DVD limited edition kiadványokat, és szerintem nem sokkal nagyobb anyagi ráfordítás, és lehet, hogy hosszabb távon megtérülne. Én azt gondolom, ha a vásárló / rajongó látja, hogy a CD borítója, szép, igényes, és extrák járnak mellé, akkor lehet, hogy megváltozik a gondolkodása, és talán azt fogja gondolni, hogy megéri megvenni eredetiben. Aztán nem tudni, mi lesz az eredménye. De az nekem nagyon tetszik, hogy Ákos új albuma (A katona imája, ami 2010. október 20-án jelent meg) külsőre igényesnek tűnik, és hogy CD+DVD kiadás. Meg is venném, csak hát a 3.990 ft, az nekem sok, bár ha szépen lassan összespórolnám rá a pénzt… És biztos vagyok benne, hogy zeneileg is értékes lehet az album, hisz 4 éve nem jelentkezett stúdióalbummal, és biztosan nagyon sokat dolgoztak a dalokon.

%d blogger ezt kedveli: