Egy kínai lány legendája


Április 1-jén, amikor voltam bagszinál, megnéztünk a Mulant, nagyon tetszett. Akkoriban számomra kicsit szerencsétlen időszakban került a mozikba, mert 1998-ban annyira már nem érdekeltek a Disney filmek. Pedig nagyon jó volt, kár, hogy kihagytam akkoriban. A történet egy legendán alapul, amiről nem tudni, hogy megtörtént-e vagy sem. Amikor megtámadták Kínát a hunok, akkor az összes férfit behívták a seregbe, hogy védje meg a hazáját, így Mulan apját is. Sajnos a férfi nagyon megrokkant az előző csata során, ennek ellenére be kell vonulnia, mert a haza védelme – ezek szerint – fontosabb az egészségi állapotnál. És persze akkoriban a nőknek szinte semmi joguk nem volt az ázsiai országban, különféle rituálékon kellett megfelelniük, hogy jó feleség váljék belőlük, egyetlen feladatuk, a férjüket kiszolgálni mindenben. Mulan ezen a “vizsgán” csúfosan elbukott, aminek bár következménye nem volt, de amikor titkon meglátta, hogy az apja szinte egy lépést nem tud magától tenni, akkor elhatározta, hogy megmenti, és ő maga áll be katonának. Ezzel halálos bűnt követett el, ugyanis Kínában akkoriban halálbüntetés járt annak a nőnek, aki férfinak mutatta magát. Persze egy férfi szabadon öltözhetett nőnek, de kinek van kedve olyan bőrébe bújni, akinek igencsak csorbultak a jogai? Ellenben Mulan csak azért, hogy megmentse az apját, bevonul helyette katonának a csatába. Itt döbben rá, hogy a férfiközpontúnak mondott országában milyenek a férfiak. Talán még ő maga a legalkalmasabb a csatára. És ezt be is bizonyítja. Mindenki őt ünneplni, ám amikor megsérül, és orvoshoz kerül, akkor derül ki, hogy ő lány. A sereg kapitánya kénytelen-kelletlen végre kell hajtsa a halálos ítéletet, ám ekkor valami hirtelen közbejön. A végén, amikor mindenki azt hiszi, hogy Kína megmenekült, és a császár ünneplésre hozza össze a népet, csak Mulan tudja az igazságot, de mivel nő, ezért nem hisznek neki. Bánhatják is, mert támadnak a hunok. Ám hősnőnk egy nagy csellel legyőzi az ellenséges csapatot, és a császár a haza megmentéséért szemet huny hősnőnk női mivolta felett, és kitüntetett szerepet kap az országban, igazi hősként tisztelik ezen túl.

Tényleg nagyon legendás, annyira jól el lehet mesélni. ^^’ De miért írtam ezt le? Mert a vaterán megtaláltam a Mulan videokazettát mindössze 200 forintért. Ennyiért bőven megérte. Fényképpel nem tudok  szolgálni, mert anyám magával vitte a gépet Angliába. A XVI. kerületbe mentem érte, úgyhogy a 85-ös busszal mentem el az Örs Vezér terére, majd onnan a 45-ös busszal. Érdekes volt az út, mert az egyik megállónál fel akart szállni egy idősebb hölgy, aki rosszul lett, és elesett, mielőtt felszállt volna a buszra. Szegény, annyira gyenge volt, hogy segítség nélkül nem tudott felállni, úgy segítettek neki többen. Kérdésre nem kért mentőt, semmi szükség nem volt rá. Ezzel a buszvezető dolgát nehezítette meg, mert így addig nem mehetett el, amíg nem jött valami segítség. Aztán végül nem tudom, miben állapodtak meg, többen ottmaradtak mellette, és kb. 10 perc után továbbment. Amikor le akartam szállni, a sofőr megállított, és megkért, hogy tanúskodjak, hogy a hölgy nem kért mentőt, de azt mondta, hogy ez semmilyen következménnyel nem jár, csak ha történne valami… Hát jó, ezen ne múljon semmi. Elmentem a videokazettáért. Nagyon kedves volt a nő, ilyennel mindig élmény üzletet kötni. Visszamentem, még egy kis időt eltöltöttem az Árkádban, és utána mentem haza.

Ha már Ázsia: Nemrég fedeztem fel a Duna TV-n egy dokumentum filmet: Korea, Kína és Japán kultúrájában a története. Ez egy 20 részes sorozat, mindegyik rész egy-egy szeletét mutatja meg a fent felsorolt ázsiai országnak. Csak az egyik részét láttam, a 19. részt, mely az óvodákról szól. És olyanokat mondtak Japánról, hogy lestem. Én azt hittem, hogy a gyerekeket szigorral nevelik, hogy megfeleljenek a családi elvárásoknak, ehelyett azt mondták, hogy az anya nagyon sokat van a gyerekkel, és hogy mennyire fontos, hogy a család nevelje a gyereket, Japánban sokszor még az édesanya is részt vesz az óvodai elfoglaltágokban, ezért sokszor még a munkáját is otthagyja, vagy csak félmunkát vállal. A munkamániás Japánról ezt nekem nehéz elképzelni. De legalább ennyire meglep, hogy a gyereket nagy szeretetben neveli a család, és rendkívül fontos a család jelenléte, mert elméletük szerint (mely igaz is), a gyerek a nevelés 90%-át a családtól kapja, ezért nagyon nem mindegy, hogy mit lát. És ami a legjobban meglepett az az, hogy nagyon törekednek a gyerek egyénisége felszínre törjön, és nagyon hamar megtanítják gondolkodni azáltal, hogy nem mondják meg a választ a kérdésre, hanem rávezetik a válaszra. Ez pontosan az az idealista kép, amit akkor képzeltem el Japánról, amikor még nem ismertem annyira mélyen a kultúrájukat. Utána én úgy tudtam, hogy az egyéniségüket igencsak korlátozottan élhetik meg, és rettegjen, aki különbözni mer. De én őszintén remélem, hogy igaza van a filmnek.

Visszatérve Disney-re: Még két régi videokazettám van: Aladdin és Macskarisztokraták.

Nem, ezeket még nem annak idején vettem meg, nemrég szereztem be a vateráról néhány száz forintért. De nagyon szívesen megvettem volna még akkoriban is, de csak most volt lehetőségem rá. Emlékszem, hogy akkoriban (1993-1994 körül) 1.800 forintba kerültek. Megnéztem most, hogy milyen a belső borítójuk, mert emlékeztem rá videotékákból, hogy különféle Disney videokazetta ajánlók voltak benne. Kicsit meglepett az, amit olvastam belül, nem idézem pontosan, de valami olyasmi, hogy “Biztos, hogy megvan mindegyik a gyűjteményedben?” meg ilyen hasonlók, és elgondolkodtam azon, hogy gyakran hallom, hogy a mai reklámok mennyire nyomulósak, mennyire azon vannak, hogy hassanak az emberekre, azért a régi reklámok sem voltak semmik. Tudták már akkoriban is, hogy a gyerekeket lehet a legjobban megfogni, mert ők még nem látják át, hogy miről szól az egész. Most már meglehet mindegyik az én gyűjteményembe, ugyanis elterveztem, hogy maximum 500 forintért beszerzem a Disney videokazettákat a vateráról. Ennyi pénzért lazán, de elképzeltétek, hogy kb. 20 éve mennyit ért 1.800 forint? Eszméletlen sok, és az Oroszlánkirály már 2.100 forint, míg a Notre Dame-i toronyőr 2.400 forint volt. Persze múltak az évek. Valamikor 2003 táján álltak le a videokazetták gyártásával, akkoriban 3.200 forintért is láttam egy-egy eredeti példányt, hát én mai fejjel maximum (de akkor már nagyon olyan filmet vettem, ami életem álma) 1000 forintot adnék ki egy VHS-ért.

És még nincs vége a videokazetta-történetnek, ugyanis néhány hete a CBA Remízben megtaláltam Ganxsta Zolee és a Kartel: Az első, az utolsó és az egyetlen videokazettát 199 forintért. Ezt egyébként is megvettem volna többért, de így gondolkodás nélkül. Itt nem tudtam megnézni, úgyhogy haza kellett vinnem Békéscsabára, anyámnál megnéztem. Nagyon érdekes volt, legalább 10 éve nem láttam ezeket a videoklipeket, amik felkerültek erre a kazettára, de ahogy néztem, minden jelenet beugrott, és az a régi életérzés a ’90-es évek végéről. Eszméletlen volt újra átélni. A Szerb határ felé az első klip, és Döglégy for Prezident az utolsó. De nemcsak emiatt éltem át, hanem még volt a VHS-en több interjú a néhai Z+-ból (számomra a magyar zenetévé már nem létezik), és akkoriban nagyon sokat néztem, zenecsatornát, és annyira feelinges volt újralátni a régi díszletet, és ahogy Ganxsta Zolee beszélt a régi dalairól, mintha most lenne aktuális, totálisan olyan érzésem volt, mintha újraéltem volna a ’90-es éveket, amikor igazán jó volt gyereknek lenni. Akkor én még csak hírből ismertem az internetet, és igaz, hogy mára már az életem részévé vált a számítógép, de ahogy elgondolkodok néha, én még a mai napig meg tudnék élni internet nélkül, de ez már a jelenkor velejárója, és jó, hogy van, mert sok jót kaptam az online világtól. Egyébként mostanság nagyon rákaptam megint Ganxsta Zolee zenéjére, most is jó hallgatni a régi dalokat, és bár a 2009-es “Amikor már azt hitted, hogy vége” albuma nem lett annyira jó, de a vadonatúj dala a “mitiszó?!” hatalmas alkotás lett, hozza a régi dalok hangulatát, ami miatt annak idején megszerettem a zenéjét.

Három akciós magyar CD


Voltam ma a WestEnd-ben, és szétnéztem a Media Markt-ban, és van egy pár korábban Sony által kiadott CD akciós áron, 750 forintért, vettem is hármat.

Akik ismernek, azoknak furcsa lehet a Ganxsta Zolee CD. Nos igen, annak ellenére, hogy a stílusa nem kompatibilis az enyémmel, mégis iszonyúan tetszik amit csinál. Pedig nem szerettem őt mindig, az elején kifejezetten utáltam, hogy beszélhet valaki trágárul az az embereknek? Akkoriban volt nagyon híres a Keleti oldal, nyugati oldal dala. Később, a bátyám megvette a Helldorado CD-t, és többször hallgatta a jelenlétemben, és megtetszett. Olyannyira, hogy többször kölcsönkértem, hadd hallgassam. És teljesen megszerettem, amit csinált, mert egyrészt felfedeztem, hogy mekkora tehetség, másrészt meg megtanultam megkülönböztetni, hogy mi az, amit komolyan kell venni tőle, és mi az, ami poén. Például, ahogy a nőkről beszél, 13 éves fejjel felértem, hogy biztosan nem éli úgy az életét, ahogy elrappeli a lemezein, hogy minden éjszaka vadássza a csajokat, meg nem él alvilági életet. De nagyon nagy tehetség, és néhány dalban úgy rappel, hogy az kifejezetten nevetésre ingerel, azokról tudtam, hogy nem kell komolyan venni, de vannak dalok, ahol a barátság jelentősségéről beszél, azok teljesen komolyak. És később a Csaba Centerben, az Alexandrában, ha nem is olcsón, de úgy fogalmaznék, hogy elfogadható áron megtaláltam az összes albumát kazettán, és összegyűjtöttem őket. A maxikat is megtaláltam, tökre örültem neki. Mostanában annyira nem hallgatom, de néha előveszem, a kazettái is megvannak, és néhányat CD-n is megvettem azóta.

Az Ákos CD-n nagyon meglepődtem, hogy megtaláltam olcsón az egyik legnagyobb CD-jét. O_O Pedig az összes albuma még ilyen 3.000-4.000 forintos áron van, mert a mai napig nagyon kelendőek, ehhez képest nagy változás ez a 750 forintos ár. De örömmel vettem meg. Ez az egyik legjobb albuma. Én nem vagyok annyira radikális véleményen, hogy ez az utolsó normális albuma, hogy de hogy utána átment egy stílusváltáson, az tény, ami nem is volt annyira rossz, mert nekem még az Ikon is nagy kedvenc. Sokkal inkább azt sérelmezem, hogy az Új törvény albumtól  kezdve teljesen nyilvánvalóan politikai indíttatásúak a dalszövegeinek többsége. Pedig most is tud jó dalokat írni. De az tény, hogy a csúcs a ’90-es években volt. Ezt az albumot is most jó újra hallgatni, ezek a dalszövegek teljesen mások voltak. Nagyszerűek, én mindig Sztevanovity Dusánhoz hasonlítom a képességét, de mégis Dusánt egy okból jobban szeretem: Ákos Indiántáncos dalszövegei nagyon elvontak, meg lehet érteni, hogy miről akar énekelni, de olyan érzésem van, mintha csak a kiválasztottak érthetik meg, hogy miről is akar valójában énekelni. Dusán szövegei meg ehhez képest sokkal szélesebb kör számára érthető, és mégis annyira professzionálisan fogalmazza meg a gondolatait a világ dolgairól, hogy öröm minden egyes alkalommal hallgatni, és az előző rendszerben íródott dalszövegek is valahol most is aktuálisak.

Ha Ákos, akkor természetesen a Bonanza Banzai is jöhet. Örültem ennek a CD-nek. ^^ Egyébként az együttest eléggé későn ismertem meg komolyan, 2001-ben, ezek közül is a Jóslat volt az utolsó, amit először hallgattam meg, egyben a legnagyobb hatással volt rám. 2001 őszén, gyakorlatilag pont életem egyik legrosszabb korszakában találkoztam ezzel az albummal, emiatt még jobban depresszívnek éreztem ezt az albumot. Olyan dalokkal, mint a Csak a dal, és az Evelyn Roe, ezekre a mai napig nagyon fejemben van, és mindig meghűl bennem a vér, amikor eszembe jutnak, nagyon-nagyon szépek, és nagyon szomorúak. Éppen most hallgatom ezt az albumot, ma már azért egy kicsit egy másabb, de visszajönnek azok az érzések. Nagyon élénkek az emlékeim ebből a korszakból, de ma már egy kicsit más színben látom. A 2001-2003-as időszakban volt egy depressziós korszakom, és azért volt jó megélni, mert tudom, hogy mennyire rossz volt az, és a mai napig, ha baj történik, akkor eszembe jut, hogy milyen volt az, és attól nem jutok előre, hogy teljesen magamba roskadok, ezért van az, hogy felveszem a harcot a megmérettetések ellen, és hát itt vagyok. ^^ De azért most az albumot is más hallgatni, annyira nem tartom már depresszívnek, bár ez a Térj vissza című dal, ahol most tartok, ez pont nagyon kellemes. De már előre várom a 9. tracket. Jól esik hallgatni olyan albumokat, melyeket régen szerettem.

Egy kis Nintendo is álljon itt, ugyanis megjött a vaterás rendelésem, egy Club Nintendós újság, és 576 KByte melléklet. A Club Nintendo magazinnak nagyon örültem, mert exkluzív-értéke van számomra. Az alul látható két kártyát azt nem most kaptam, azok még nagyon-nagyon régiek, 1993-ból valók. Csak azért fényképeztem le, mert a kártyák hátoldala egy levelezőlap, amit, ha visszaküldünk, az osztrák Stadlbauer-nek, akkor Club Nintendo tagok lehettünk, és nem tudom, hogy milyen kedvezményekkel járt, de a Club Nintendós újságról már akkor is tudtam, és nagyon szerettem volna megszerezni, de sajnos nem lehetett. De most megtaláltam ezt, és nagyon örülök neki. ^^ 1993. februári, van benne Super Mario Land 2: 6 Golden Coins, The Legend of Zelda: A Link to the Past, Sim City, és Super Mario Kart, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Mindegyik cikk több oldalas, végigjátszások, leírások, és grátiszként Super Mariós képregény. Szerepel benne Megaman, és Wario is. Élvezet volt olvasni, én megint imádom a német nyelvet! :D Ugyanis én németül kezdtem el tanulni 2. osztályban. Az ok egyszerű: Minden Super Nintendós papír, és a dobozon az írások is német nyelvűek voltak, és érteni akartam, hogy mi van odaírva. És meg kell mondjam, szerénység nélkül, nagyon jól ment általános iskolában a német, szinte végig ötös voltam belőle. Aztán gimnáziumban minden megváltozott. Ugyanis az ottani német tanár fiatal, kezdő volt, és nem volt rendszer a tanításában, és úgy összekutyulta az egészet, meg megutáltatta velem a német nyelvet, hogy nagyon sokat felejtettem azóta. Viszont mostanában egyre gyakrabban kacérkodok a gondolattal, hogy megint elővegyem a németet, akár a “Wie heißt du?”-ig visszamenőleg. Szeretném tudni a nyelvet, mert ki tudja, mikor jöhet jól. Egy ilyen újság elolvasásához biztosan.