supermario4ever blog – 少年になりたい

Nintendo, Anime, Manga, Jpop, anison, és egy kicsit magamról is.

Archive for the ‘Játék Határok Nélkül’ Category

Játék határok nélkül 2014 – Az első adás

Posted by supermario4ever - 2014. október 19. vasárnap


Először bagszival beszélgettem róla, illetve mivel ő láttam előbb (nekem magyar TV-nek nem lévén), ezért ő mondta a véleményét. Csupa rosszat. Jaj, mi lesz itt még? Mindenesetre megfogadtam magamban, hogy nem fogom elhinni, amit mond, hanem saját szememmel győződök meg róla. Szerencsére egy-két dolgot nem magyarázott el elég részletesen, így az összkép egy kicsivel jobb, de amúgy a félelmeim java része beigazolódott, amit ebben a blogpostban írtam, és hát igaza is volt. És sajnos tényleg senki nem tudja (mondjuk én is csak onnan, hogy alaposan utánanéztem), hogy miről van szó, magyar nyelven nagyon jól össze van foglalva a wikipédián. A lényeg: A ’90-es évek-béli Jeux Sans Frontiéres már nincs, ez egy más műsor, hozzá hasonló, csak a franchise ugyanaz, ezért mehet nálunk Játék határok nélkül címen. Ez ugyanakkor félig becsapás a köztévétől, mert aki nem tudja, hogy mi a helyzet, joggal várhatja, hogy ugyanazt lássuk, mint annak idején, de ez csak hasonló. És sajnos, ahogy féltem tőle, tényleg másra helyezik a hangsúlyt. Elmaradnak a jó városbemutató filmek, helyette azt kell hallgatni, milyen keményen küzdöttek a magyarok. Ez az egész sajnos csak arról szól, hogy a közmédia azt mutassa, hogy milyen kemények a magyarok, így akarnak szemléletet formálni. Alapvetően nem szeretek politizálni, de ez azóta van erősen jelen az állami televízióban, amióta a jelenlegi politikai kormány van hatalmon. Ez egy érdekes figyelemelterelési módszer a valódi problémáktól, ezért is van többek között az, hogy ennyire nagy feneket kerítenek az Eurovíziós dalfesztiválnak, mint eddig bármikor, és dicsérnek agyon olyanokat, akiknél én már (még ha gondolatban is, de) kikapcsoltam a TV-t, mert azt kell mutatni, hogy mi magyarok mennyire jók vagyunk. És sajnos ugyanezt alkalmazzák a Játék határok nélkül adásaiban is. Érdekes, a régi JSF-ben nem kellett ilyen jellegű “országimázs”-építés, hogy elhiggyem, hogy igen, mi magyarok tudunk ilyenek lenni, ez az a bizonyos magyar virtus, meg ami miatt annyira féltek a magyarok nyilaitól a történelemben. Ott egyszerűen csak játszottak, küzdöttek, és örültem az eredményüknek.

Ez az élő bikás dolog meg… Erről eszembe jutott az 1999-es évi Játék határok nélkül 7. fordulója, amikor is a fonaljátékban két játékos öltött bikajelmezt, és az ellenfél csapat egyik lánytagja, mint torreádor tapasztja a bika hátára a tapadókorongokat. Na az vicces volt, amikor ők harcoltak együtt. Három fordulóban rendezték meg. Az első, a magyar-olasz páros az ilyen békés volt, de utána a francia-görög és a svájci-szlovén már sokkal erőszakosabb. Már-már izgultam a lányokért, hogy nehogy bajuk legyen, amúgy egyben nagyon vicces volt. Meg a városokat (vagy akkor most országokat) bemutató filmek hiányoznak. Egyrészt lássuk, honnan jöttek, másrészt így is megismerhettük az adott város kultúráját és látnivalóit. És engem is inspirál, hogy látogassak el külföldi városokba, ha lesz rá anyagi lehetőségem. Például Máltáról már írtam korábban, hogy mennyire tetszik. Vagy ott van például Franciaországból Nevers, a Ver-vert, a várost szimbolizáló papagáj nagyon aranyos, de a város is szép. Vagy az olasz Catanzaro, vagy aki hegyvidékekre vágyik, annak ott van az északi hegyvidék, például Val Gardena Südtirol. De Görögország önmagában eladja magát.

De ez most más. A főbíró nyakából hiányzik a síp, helyette látványos kézmozdulattal, kamerába belevigyorogva kell jeleznie, hogy vége van. És persze nem Dennis Pettiaux az, hanem valami Olivier, ami még szimpatikus is lenne, el tudom képzelni, hogy a privát életben egy rendes ember. Egy valami maradt a régi: Gundel Takács Gábor beszólásai. Ő hozza a tőle megszokott színvonalat. De az, hogy a harang meggongatós párbaj játékban jó, hogy nem lökik már le egymást, az azért durva. Bár azért még számít valamit a játék, mert a bíró megbüntette az oroszokat, amikor az egyik lány túl messzire ment, hogy ő gongassa meg a harangot. De nem. Ez már nem az, mint ami régen volt. Más itt minden, ne is várjuk az eredeti hangulatot. Bár élek a gyanúperrel, ha az eredeti játékot vitték volna tovább, az is hasonló irányba ment volna el, mert hát a 15 év az csak 15 év, és sok minden változik, és mint köztudott, nem feltétlen jó irányba. Meg fogom nézni a többit is, de ezek után senki ne csodálkozzon, ha én maradok a ’90-es éveknél. Nem sok értéket lehet a jelenből felmutatni.

Posted in Játék Határok Nélkül | Címkézve: | Leave a Comment »

GAME XL

Posted by supermario4ever - 2014. október 12. vasárnap


Az előző blogpost második felében tőlem szokatlanul durván fejeztem ki negatív véleményemet. Alapvetően tényleg olyan jellem vagyok, aki a pozitív dolgokat szereti kiemelni, de hát én is emberből vagyok, és sajnos én is láthatok olyat, vagy bármi, ami ilyen negatív érzelmeket vált ki belőlem. És ezekre nehéz nem odafigyelni, amikor olyan “körben” történik ez, amit nagyon szeretek. Na de szerencsére sok jó dolgot el lehet mondani az 1996-os Játék határok nélkülről. A városok bemutatkozó filmjei alatt zene szokott menni, és a szlovének bemutatkozófilmjének zenéje valami csodaszép. Kellemes, lágy, már-már andalító. Azt nem tudom, hogy milyen zene ez, de a stílusból ítélve valami szláv népdal, népzene lehet, a hangzása ugyanis hasonlít Zorán: Körtánc – Kóló albumán hallható dalokra, az az album tartalmaz szláv népzenei elemeket, valamint a Koncert 2003 albumán van egy instrumentális zene Szláv népdal címen, az is valami hasonló.

Úgy tűnik, hogy kisebb jele mutatkozik annak, hogy Angliában kezd magára találni a videojátékos piac. Tegnap ugyanis új GAME üzlet nyílt Birkenhead-ben, nagyobb üzletre váltottak. Az előző eléggé kicsi volt, éppen akkora volt, hogy a játékokat praktikusan el tudták helyezni a polcokon, de az új nemhogy nagyobb lett, hanem hangulatosabb is. Külsőre így néz ki:

Központi helyen van, így többen látják, a kicsi üzlet oldalt volt. Szeretem az ilyen változásokat, de sajnos az árak nem változtak, ugyanúgy néhány fonttal drágábbak, mint máshol. Eléggé ritka, hogy egy árban van a többi üzlettel, így kijelenthetem, hogy ha a GAME-ben vásárolok, azzal részint azt a hangulatot is megvásárolok, hogy ott vásárolhattam. Lehet dönteni. Na persze az első nap csak ne menjek már üres kézzel, találtam olyat, de nem kerül extra pénzbe, és jól is jön:

Ez egy kisebb, A5-ös méretű könyv. Ahogy a képen látható, négy játékról lehet olvasni a könyvben, de koránt sem teljesek a végigjátszások, mégis azért adták normál áron, mert egy kódot tartalmaz, mellyel elérhetők digitális formában elérhetők a teljes végigjátszások. Egészen ötletes, bár könyvek tekintetében sem vagyok a digitális formátumok híve. Letölteni nem lehet őket, csupán a weboldalon lehet megnézni őket normál méretben. Nyilván illegális letöltés elleni védelem, de az a hátránya, hogy csak a weboldalról lehet elérni online, letölteni sehogy nem lehet őket, legalábbis nem ismerem a módját. De legalább teljesek a leírások, bár a Mario Kart 7 megvan könyv formájában. A New Super Mario Bros. 2-nek örülök. És mivel majd a Zeldát is tervezem majd beszerezni (nincs prioritásban, majd egyszer), majd az is jó lesz akkor.

A két nap különbség a képen nem véletlen, kétszer voltam egymás után. Akartam már első nap is képet csinálni az üzletről, csak a fényképezőgép otthon maradt. Tegnap elvittem, mert egyébként is terveztem visszamenni, ugyanis ugye írtam régebben, hogy szeretnék egy 128 GByte-os Pen Drive-ot a Játék Határok Nélkül összes műsorának. És akkor néha nézegettem, láttam, hogy van £50-ért, és ugyanígy hétfőn spontán néztem, hogy hátha, és az Argos-ban láttam egyet féláron. De amikor megnéztem a Birkenhead-i üzletükben van-e, nem volt készleten. A legközelebbi is csak Bromborough-ban van, az meg fél óra kocsival. De megnéztem péntek este is, és láttam, hogy hoztak ide is, úgyhogy másnap elmentem érte. Amúgy £67 volt az eredeti ára, és £33.33-ra volt leértékelve. Örültem neki. Így már egy helyen van az összes JSF adás. Vitrinem nincs, de nagyon fogok rá vigyázni, különleges bánásmódban lesz része.

Posted in Játék Határok Nélkül, Mario Kart, New Super Mario Bros. 2, Zorán | Címkézve: , , , , | Leave a Comment »

Néhány 2014-es Játék határok nélkül adat

Posted by supermario4ever - 2014. október 9. csütörtök


Na, látom promotálja a közmédia az új Játék határok nélkült. Viszont az sg.hu oldalon olvasva az információkat, csalódottan vettem tudomásul, hogy nem ugyanazt fogjuk látni, mint a ’90-es években. Ugyanis nem a Jeux Sans Frontiéres játékot indítják újra, hanem az Intervilles-t. Ennek utánaolvastam, nem áll annyira messze a megszokott játékoktól, konkrétan a franchise része. Sőt ez volt a nagy előd, ugyanis az első adás még 1959-ben ment le. Ezután jött az It’s Knock Out, majd a Jeux Sans Frontiéres. Részletes információ itt olvasható, ahogy elnézem, teljesen mások a szabályok. A ponttáblázatot nézve párosával játszanak az országok, a győztes kap 1 pontot, döntetlen esetén nem kap pontot egyik ország sem, a vesztest pedig -1 ponttal büntetik, illetve az újaknál 3-1-0 pont az arány, mint a fociban. Hát, nagyon érdekes, az biztos. Esélyt mindenképpen adok a játéknak, de azt hiszem, hogy az úgy a legreálisabb, ha egyrészt nem várom a ’90-es évek hangulatát, másrészt meg biztos, hogy az új szabályok, új pontkiosztás másképp fog festeni teljesen. Azt olvastam már több helyen, hogy a játékok keményebbek, balesetveszélyesebbek lesznek, és ebből a szempontból megint félek, hogy meg fog valósulni az a félelmem, hogy 2014-ben már nem a puszta játék a lényeg, hanem a nézettség is, amit mai trendeknek megfelelően akarnak generálni. Ha észreveszem ugyanazokat, mint a néhány éve újraindított Szerencsekerék játékban, hogy “megbutították” az egészet, akkor nem fogom követni. Az egyik jel erre az élő állat. Láttam az előzetesben a bikát… több mint félek. De majd kiderül minden 2014. október 18-án 20:20-kor, már a port.hu is reklámozza az új részt.

De vajon lehet-e rosszabb az 1996-os év 1. elődöntőjénél? Még néhány hete gondoltam ki, hogy ezt az adást akkor érdemes megnézni, amikor már olyan tökéletes napod volt, hogy annál szebb már nem lehet, akkor ez majd segít leszállni a földre, és rájössz, hogy túl szép volt az egész ahhoz, hogy igaz legyen. Eléggé rosszmájúnak hangzik, ma meg is néztem még egyszer, hátha mostani fejemmel másképp gondolkodok. Ez az az ominózus adás, amit Gundel Takács Gábor helyett Márton Csaba vezetett, és gondoltam, hogy hátha… de nem. Nagyon nem. Olyannyira nem, hogy most is rácsodálkoztam, hogy lehet ennyire rosszul vezetni egy műsort? Ez a pasas egy utolsó kereskedelmi TV jósolós műsorába illik, azt a színvonalat tudja. Fájdalmas volt végighallgatni a ráadásul nagymenőzős szövegelését, bár egyszer-egyszer voltak találó beszólásai, de a nagyja siralmas. Azon meg már kínomban röhögtem, amikor már csak a magyar és a görög csapat nem használta ki a jokerét, és már az ő csapatkapitányuk maradt a pódiumon, és ilyet mond: “A többi csapatkapitány nem büfézni ment, hanem már elhasználták a jokerlehetőségüket”. Fájdalmas. Talán még a nagyon depressziós napokra ajánlom, amikor már minden mindegy. Ja, hogy ilyen létforma is lehet műsorvezető? Most mit számít. Hála istennek, nem hallottam róla utána, és a második elődöntőre ismét visszatér Gundel Takács Gábor, Márton Csabára meg mondták, hogy hangszalag-gyulladás (vagy mi a fene) miatt szünetel. Mesebeszéd, meg merem kockáztatni, hogy úgy kirúgták, hogy a lába nem érte a földet. 1996-ban még nem volt annyira igény az igénytelenségre.

Posted in Játék Határok Nélkül | Címkézve: | 1 Comment »

Játék határok nélkül 1993 – 4. elődöntő

Posted by supermario4ever - 2014. október 4. szombat


A 4. elődöntő Görögországban játszódik, a téma pedig Héraklész hőstettei.

Részt vevő városok:
Svájc: Locarno
Csehország: Mariánské Hory / Ostrava
Wales: Rhydaman / Ammanford
Görögország: Amaroussion
Magyarország: Sárospatak
Olaszország: Firenze
Portugália: Aveiro

Felvétel: 1993. július 10.
TV-ben leadták: 1993. július 18.

1. játék

1. játékEurüsztheusz azt parancsolta Héraklésznak, hogy hozza el a nemeai oroszlán lenyúzott bőrét. Fegyverrel nem tudta megsebezni, így buzogánnyal vette üldözőbe, ahol egy barlangba menekült és puszta kézzel fojtotta meg a sebezhetetlen állatot. A játékban az oroszlán hátára kell ugrani, a szájánál levő kötelet kell kibogozni, majd lenyúzni a bőrét, azt visszavinni társának, aki magára ölti azt. Neki aztán fel kell mászni a nagy kötéllétrán onnan leszedni a buzogányt, azzal rá kell ütni a gongra.

Jokert kért: Wales

Magyar játékosok: Stoll László és Szerencsi Árpád (nincs meghatározva, hogy ki melyik feladatot csinálja. Aki nem tud felugrani az oroszlán hátára, cserélni kell, és ő viszi a lenyúzott bőrt)

Eredmények:
1. Firenze [I] – 1:42 (7 pont)
2. Aveiro [P] – 1:48 (6 pont)
3. Amaroussion [GR] – 1:55 (5 pont)
4. Locarno [CH] – 1:59 (4 pont)
5. Sárospatak [H] – 2:02 (3 pont)
6. Mariánské Hory / Ostrava [CZ] – 2:17 (2 pont)
7. Rhydaman / Ammanford [GB] – 3:00 (2×1 pont) nem fejezték be

Jelenlegi állás:
1. Firenze [I] – 7 pont
2. Aveiro [P] – 6 pont
3. Amaroussion [GR] – 5 pont
4. Locarno [CH] – 4 pont
5. Sárospatak [H] – 3 pont
6. Mariánské Hory / Ostrava [CZ] – 2 pont
6. Rhydaman / Ammanford [GB] – 2 pont*

2. játék

2. játékHéraklész 10 hónaposan bizonyította be, hogy Zeusz gyereke. Miután anyja megfürdette, megszoptatta két gyermekét, nem a bölcsőbe, hanem öblös ércpajzsba fektette mindkét gyermekét, és Héra férjének hűtlenségét megbosszulva kígyót küldött a két gyerekre. Zeusz viszont kardjával vigyázott gyerekeire, ami a kígyó megjelenésére nagy fényt adott ki magából, így a gyerekek felriadtak. Héraklész pedig mindkét kígyót megfojtotta. A játékban zsákban kell mászni egy lánynak és egy fiúnak, ő alakítja a kígyót, és be van kötve a lábuk, így kell eljutni Héraklész éjszakai nyughelyére.

Magyar játékosok: Nagy Zsuzsanna, Győrki Erika (2 kígyó) és Stoll Krisztián (Héraklész)

Eredmények:
1. Locarno [CH] – 1:00 (7 pont)
2. Rhydaman / Ammanford [GB] – 1:02 (6 pont)
3. Firenze [I] – 1:12 (5 pont)
4. Amaroussion [GB] – 1:20 (4 pont)
4. Aveiro [P] – 1:20 (4 pont)
6. Sárospatak [H] – 2:00 (2 pont) nem fejezték be
7. Mariánské Hory / Ostrava [CZ] – 2:00 (1 pont) nem fejezték be, és nem jutottak el addig, mint a magyarok

Jelenlegi állás:
1. Firenze [I] – 12 pont
2. Locarno [CH] – 11 pont
3. Aveiro [P] – 10 pont
4. Amaroussion [GR] – 9 pont
5. Rhydaman / Ammanford [GB] – 8 pont*
6. Sárospatak [H] – 5 pont
7. Mariánské Hory / Ostrava [CZ] – 3 pont

3. játék

3. játékA következő játék a sztümphaloszi madarak legendáját eleveníti meg. Ezek emberevő madarak voltak, és nagy pusztulást okoztak a sztümphaloszi tó vidékére. Őket Héraklész egy kereplővel ijesztette el úgy, hogy felmászott egy fára, és közben nyilakat lőtt a madarakra. A madarak tollazata rézből volt, ezzel támadtak vissza, de nem találták el hősünket, így olyan messze repültek Görögországtól, hogy többé vissza sem tértek. A játékban egy lány megy a vízbe a madárért, aki a katapult egyik végére teszi, a másik végéről a magasba röpítve pedig hálóval el kell kapni őket.

Jokert kért: Csehország

Magyar játékosok: Tégely Szilvia (hozza a madarakat), Szerencsi Árpád (katapultra ugrik), Réti Anna és Géczi Tamás (elkapják a madarakat)

Eredmények:
1. Firenze [I] – 16 madár 2:09 (7 pont)
2. Locarno [CH] – 16 madár 2:24 (6 pont)
3. Rhydaman / Ammanford [GB] – 15 madár 2:18 (5 pont)
4. Aveiro [P] – 12 madár 2:24 (4 pont)
5. Mariánsé Hory / Ostrava [CZ] 11 madár 1:31 (2×3 pont)
6. Sárospatak [H] – 11 madár 2:03 (2 pont)
7. Amaroussion [GR] – 6 madár 1:31 (1 pont)

Jelenlegi állás:
1. Firenze [I] – 19 pont
2. Locarno [CH] – 17 pont
3. Aveiro [P] – 14 pont
4. Rhydaman / Ammanford [GB] – 12 pont*
5. Amarousson [GR] – 10 pont
6. Mariánsé Hory / Ostrava [CZ] – 9 pont*
7. Sárospatak [H] – 7 pont

4. játék

4. játékEhhez a játékhoz konkrét történet nem kapcsolódik. A labirintus Héraklész egész életét jellemzi. Egy nagy labirintus közepét kell megtalálni, ott megtalálni az amforára erősített saját színű zászlójukat, majd csak a saját színnel ellátott kijáraton jöhetnek ki, különben kiesnek a játékból.

Magyar játékos: Nagy Zsuzsanna

Eredmények:
1. Locarno [CH] – 7 pont
2. Sárospatak [H] – 6 pont
3. Firenze [I] – 5 pont
4. Rhydaman / Ammanford [GB] – 4 pont
5. Aveiro [P] – 3 pont
6. Amarousson [GR] – 2 pont
7. Mariánsé Hory / Ostrava [CZ] – 1 pont

Jelenlegi állás:
1. Locarno [CH] – 24 pont
1. Firenze [I] – 24 pont
3. Rhydaman / Ammanford [GB] – 17 pont*
3. Aveiro [P] – 17 pont
5. Sárospatak [H] – 13 pont
6. Amarousson [GR] – 12 pont
7. Mariánsé Hory / Ostrava [CZ] – 10 pont*

5. játék

5. játékHéraklész egyik próbája volt, hogy egy nap alatt ki kellett takarítani Augeiasz islállóját, ami tele volt trágyával, mocsokkal és szennyel, ezért szinte lehetetlennek tűnt a feladat, így Augeiasz belement abba a fogadásba, hogy ha Héraklész végez a munkával, megkapja a marhacsorda 10%-át. Kiterelte az állatokat a közeli legelőre, majd a közeli két tó vizét az istállóba vezette, így elvezette a szennyet, a szennyvíz pedig egy külön árokba került. A játékban egy kis vödörrel kell a csúszdán felfele menni, majd a fent található sárból lehordani minél többet a mérőedénybe.
Ennek a játéknak nekem nagyon tetszik a zenéje.

Jokert kértek: Magyarország, Olaszország, Portugália

Magyar játékosok: Stoll László, Stoll Krisztián (hordják a sarat) és Györgyi Erika (adagolja a vödörbe).

Eredmények:
1. Sárospatak [H] – 38 liter (2×7 pont)
1. Firenze [I] – 38 liter (2×7 pont)
3. Aveiro [P] – 35 liter (2×5 pont)
4. Amarousson [GR] – 29 liter (4 pont)
5. Mariánsé Hory  / Ammanford [CZ] – 28 liter (3 pont)
6. Rhydaman / Ammanford [GB] – 27 liter (2 pont)
7. Locarno [CH] – 26 liter (1 pont)

Jelenlegi állás:
1. Firenze [I] – 38 pont*
2. Sárospatak [H] – 27 pont*
2. Aveiro [P] – 27 pont*
4. Locarno [CH] – 25 pont
5. Rhydaman / Ammanford [GB] – 19 pont*
6. Amarousson [GR] – 16 pont
7. Mariánsé Hory / Ostrava [CZ] – 13 pont*

6. játék

6. játékPoszeidón bikát küldött Minósz királynak, hogy mutassa be áldozatul. De nagyon sajnálta, ezért egy másik bikát mutatott fel áldozatul. Poszeidón azonnal észrevette a csalást, és megvadította azt a bikát, amelyiket küldte, az pedig mindent elpusztított maga körül. Héraklész szelídítette meg, hiszen nem bírt a bika vele. A játékban egy nagyobb bikát kell darabjaira szétszedni, átvinni az akadálypálya túlsó oldalára, és ott ismét összerakni. A lányjátékosnak pedig a végén rá kell ülni a bikára.

Jokert kért: Svájc

Magyar játékosok: Szerencsi Árpád és Gészi Tamás (viszik a bika darabjait), Réti Anna (ül a bikára)

Eredmények:
1. Locarno [CH] – 1:38 (2×7 pont)
2. Mariánsé Hory / Ostrava [CZ] – 1:57 (6 pont)
3. Rhydaman / Ammanford [GB] – 2:01 (5 pont)
4. Sárospatak [H] – 2:02 (4 pont)
5. Firenze [I] – 2:08 (3 pont)
6. Amarousson [GR] – 2:17 (2 pont)
7. Aveiro [P] – 2:19  (1 pont)

Jelenlegi állás:
1. Firenze [I] – 41 pont*
2. Locarno [CH] – 39 pont*
3. Sárospatak [H] – 31 pont*
4. Aveiro [P] – 28 pont*
5. Rhydaman / Ammanford [GB] – 24 pont*
6. Mariánsé Hory / Ostrava [CZ] – 19 pont*
7. Amarousson [GR] – 18 pont

7. játék

7. játék IIHippolüté, az amazonok királynője övet kapott Árésztól, hogy mindig viselje, hogy jelezvén, hogy mindnyájuk közül ő a legjobb. Héraklésznak ezt az övet kellett megszereznie. A királynő át is adta volna önszántából, de Héra elterjesztette az amazonok körében, hogy Héraklész elrabolni készül Hippolütét. Így háború lett, és Héraklész csak úgy tudta megszerezni az övet, hogy megölte a királynőt. A játékban a férfijátékosnak kell női társától egy-egy ruhát levetni, és felaggatni a szárítóra. A sztriptíz természetesen csak bizonyos kereteken belül zajlik. Inkább ügyességi játék, mert a ruhák többször át vannak kötve.
Ennek a játéknak is nagyon jó a zenéje.

Jokert kért: Görögország

Magyar játékos: Stoll László
Geszler Dorottya ebben a játékban vett részt több műsorvezetővel együtt.

Eredmények:
1. Sárospatak [H] – 2:37 (7 pont)
2. Aveiro [P] – 2:45 (6 pont)
3. Mariánsé Hory / Ostrava [CZ] – 2:46 (5 pont)
4. Locarno [CH] – 3:03 (4 pont)
5. Firenze [I] – 3:06 (3 pont)
6. Rhydaman / Ammanford [GB] – 3:12 (2 pont)
7. Amarousson [GR] – 3:15 (2×1 pont) nem fejezték be

Jelenlegi állás:
1. Firenze [I] – 44 pont*
2. Locarno [CH] – 43 pont*
3. Sárospatak [H] – 38 pont*
4. Aveiro [P] – 34 pont*
5. Rhydaman / Ammanford [GB] – 26 pont*
6. Mariánsé Hory / Ostrava [CZ] – 24 pont*
7. Amarousson [GR] – 20 pont*

Döntő játék

8. játékHeszperiszek almáit kell összeszedni az utolsó játékban. Ezeket a mitológiában Ladón, a százfejű halhatatlan sárkány őrizte. Héraklész kérte meg Atlaszt, a Heszperiszek apjét, hogy szedjen le az aranyalmából, cserébe addig tartja az égboltot, mivel még ő maga sem mert megküzdeni a sárkányokkal. Atlasz boldogan hozott az almákból, de az égboltot már nem akarta visszavenni, így cselhez folyamodott, hogy végül el tudjon menni az almákkal. Az első játékos átmegy egy akadálypályán, akkor a második játékos lehozza az almákat, a harmadik játékos pedig a fent található Földgömbbe dobja be azokat.

Magyar játékosok: Nagy Zsuzsanna (ő megy át az akadálypályán), Stoll Krisztián (ő dobja a fáról az almákat) és Tégely Szilvia (ő dobja a Földgömbbe az almákat)

Eredmények:
1. Rhydaman / Ammanford [GB] – 10 alma 3:29 (14 pont)
2. Aveiro [P] – 7 alma 2:51 (12 pont)
3. Sárospatak [H] – 7 alma 3:13 (10 pont)
4. Mariánsé Hory / Ostrava [CZ] – 4 alma 2:30 (8 pont)
5. Firenze [I] – 4 alma 3:08 (6 pont)
6. Locarno [CH] – 3 alma 1:26 (4 pont)
7. Amarousson [GR] – 2 alma 1:46 (2 pont)

Végeredmény:

1. Firenze [I] – 50 pont*
2. Sárospatak [H] – 48 pont*
3. Locarno [CH] – 47 pont*
4. Aveiro [P] – 46 pont*
5. Rhydaman / Ammanford [GB] – 40 pont*
6. Mariánsé Hory / Ostrava [CZ] – 32 pont*
7. Amarousson [GR] – 22 pont*

Posted in Játék Határok Nélkül | Címkézve: | Leave a Comment »

Super Smash Bros. Nintendo 3DS-re

Posted by supermario4ever - 2014. október 3. péntek


 Hát, egy kicsit így meg úgy, de nekem is meglett a Super Smash Bros. Sokunknak meglett a Nintendós közösségből (ezt úgy írtam, mintha még most is napi szinten tartanám velük a kapcsolatot, pedig manapság nincs így), és én is. De nem azért, hogy felmutassam, hogy nekem is megvan, hanem mert nagyon érdekelt. De eleinte nem tudtam, hogy meg tudom-e venni, vagy sem, volt olyan, hogy előrendeltem, de azt is visszavontam. Aztán tegnap este megnéztem egy pár videót, és úgy voltam vele, hogy jó, pénz van rá, ha megtalálom maximum £35-ért, akkor jöhet. Ma reggel elmentem érte. £37 volt, de nem akartam már azon a két fonton őrlődni, inkább kispórolom magamnak. A Grainger Games az egyetlen konzolbolt, ami nem GAME (ami ugye nagyon drága), és adnak újonnan játékot, tehát nagyon nem volt más alternatíva.

Még csak kipróbálni volt időm, mert megint rengeteg a munka az iskola körül, egyelőre nagyon tetszik, de értem, hogy miért nem adnak maximális pontszámot a játéknak. Nem érzek egyelőre annyi tartalmat a játékban annak ellenére, hogy elég sok karakter és pálya van a játékban. Ez részint érthető is, mert egy kézikonzolos játékban nincs annyi tartalom, majd a Wii U-s biztosan sokkal jobb lesz. Az első játékban meg ahogy nézegettem a pályákat, és láttam a Nintendogs-os nappalit, egyszerűen nem bírtam ellenállni neki. Magát a játékot nagyon élvezem, az előző játékokból megszokott beállításokkal játszok, tehát 5 élettel. Alig várom, hogy újra játsszak, aki játszani akar velem, az jelezze kommentben, vagy barátok Facebook-on vagy Skype-on. Részletesebb vélemény később.

És egy információ, mert hamarosan adásba kerül a legújabb Játék határok nélkül, mely pontosan 2014. október 18-án lesz a köztévében.

Posted in Játék Határok Nélkül, Super Smash Bros. for Nintendo 3DS | Címkézve: , | Leave a Comment »

Játék határok nélkül 1993 – 3. forduló

Posted by supermario4ever - 2014. szeptember 28. vasárnap


A harmadik forduló Svájcban játszódik, a téma pedig Svájc 700 éves történelme és az országra jellemző közhelyek, sablonok. Ötletes korhű Tell Vilmos videóval indítják a műsort, a csapatokat úgy mutatják be, hogy Tell Volmos különböző, számára furcsa fegyverekkel találja el a műsorvezetők feletti almát, felettük mutatják be a csapatokat

Részt vevő városok:

Svájc: Loeche-Les-Bains
Csehország: Karlovy Vary
Wales: Bethesda
Görögország: Kessariani
Magyarország: Gödöllő
Olaszország: Rosolina Mare
Portugália: Amadora

Felvétel: 1993. június 22.
TV-ben leadták: 1993. július 11.

1. játék

1. játékAz Alpokot és az alpesi teheneket eleveníti meg az első játék. Egy óriási 6 részes tehén puzzle-darabokat kell szánkón egy dombon felvinni (inkább felvonszolni) és a dombtetőn kirakni a tehenet. A leesett darabokért vissza lehet menni.

Jokert kértek: Portugália

Magyar játékosok: Vörös Beatrix, Liptói Krisztina, Polyák Gyula, Meggyes Gábor és Mucsai Zoltán

Eredmények:

1. Rosolina Mare [I] – 2:48 (7 pont)
2. Amadora [P] – 2:55 (2×6 pont)
3. Karlovy Vary [CZ] – 3:04 (5 pont)
4. Bethesda [GB] – 3:06 (4 pont)
5. Loeche-Les-Bains [CH] – 3:21 (3 pont)
6. Gödöllő [H] – 3:24 (2 pont)
7. Kessariani [GR] – 3:30 Nem fejezték be (1 pont)

Jelenlegi állás:

1. Amadora [P] – 12 pont*
2. Rosolina Mare [I] – 7 pont
3. Karlovy Vary [CZ] – 5 pont
4. Bethesda [GB] – 4 pont
5. Loeche-Les-Bains [CH] – 3 pont
6. Gödöllő [H] – 2 pont
7. Kessariani [GR] – 1 pont

2. játék

2. játékAz alpesi falvakban kutyafogattal viszik a tejet a sajtfeldolgozóba. A játékban meg kell fejni a tehenet, 1-1 játékos csinálja a csapatokból egyszerre, ők irányítják a tejet a másik játékosnak, aki egy kannába gyűjti, ott átönti a kutyának, akinek a fején van a kanna, és ő viszi el az akadálypályán keresztül mérőedényhez.

Jokert kért: Csehország

Magyar játékosok: Buherna Erika, Zsákai Annamária és Hamernik Tibor

Eredmények:

1. Gödöllő [H] – 29 liter (7 pont)
2. Karlovy Vary [CZ] – 26 liter (2×6 pont)
3. Amadora [P] – 21 liter (5 pont)
4. Bethesda [GB] – 18 liter (4 pont)
4. Kessariani [GR] – 18 liter (4 pont)
4. Rosolina Mare [I] – 18 liter (4 pont)
7. Loeche-Les-Bains [CH] – 17 liter (1 liter)

Jelenlegi állás:

1. Karlovy Vary [CZ] – 17 pont*
1. Amadora [P] – 17 pont*
3. Rosolina Mare [I] 11 pont
4. Gödöllő [H] – 9 pont
5. Bethesda [GB] – 8 pont
6. Kessariani [GR] – 5 pont
7. Loeche-Les-Bains [CH]  – 4 pont

3. játék

3. játékA világhírű svájci csokoládé, melyek a XX. század elején még kézzel készítettek. Felnőttek, gyerekek kedvence, de legjobban a tanároké, mert nagyon jól lehetett jutalmazni vele. A játékban egy hatalmas csokoládérudat kell átvinni egy akadálypályán, hol egy szobor felett, hol alagút alatt. A csokoládét szállító játékosok szeme be van kötve, de könnyítésként egy női játékos irányítja őket.

Magyar játékosok: Bucsai Zoltán és Meggyes Gábor
Geszler Dorottya ebben a játékban vesz részt, ő irányítja a fiúkat.

Eredmények:

1. Loeche-Les-Bains [CH] – 1:45 (7 pont)
2. Amadora [P] – 1:52 (6 pont)
3. Rosolina Mare [I] – 2:18 (5 pont)
4. Karlovy Vary [CZ] – 2:24 (4 pont)
5. Gödöllő [H] – 2:27 (3 pont)
6. Kessariani [GR] – 1:58 nem értek a végére (2 pont)
7. Bethesda [GB] – 2:30 nem értek a végére (1 pont)

Jelenlegi állás:

1. Amadora [P] – 23 pont*
2. Karlovy Vary [CZ] – 21 pont*
3. Rosolina Mare [I] – 16 pont
4. Gödöllő [H] – 12 pont
5. Loeche-Les-Bains [CH] – 11 pont
6. Bethesda [GB] – 9 pont
7. Kessariani [GR] – 7 pont

4. játék

4. játék1950 és 1970 között megváltozott a csokoládégyártás hagyománya. Az addig ismert tej- és mogyorós csokoládé mellett megjelentek a különböző mandulás és gyümölcsös csokoládék. Persze Svájcban ma is a mogyorós csoki a legkedveltebb. A játékban nagy vízi léggömbök szimbolizálják a mogyoródarabkákat, amiket a mókusjelmezben levő játékosnak kell elkapni egy trambulinon ugrálva. A leesett mogyoródarabokat a cukrászlány viszi el a csokoládégyárba.

Jokert kért: Wales

Magyar játékosok: Liptói Krisztina (cukrász), Polyák Gyula (mókus)

Eredmények:

1. Amadora [P] – 8 mogyoró 2:05 (7 pont)
2. Bethesda [GB] – 4 mogyoró 1:31 (2×6 pont)
3. Kessariani [GR] – 4 mogyoró 1:56 (5 pont)
4. Gödöllő [H] – 3 mogyoró 0:49 (4 pont)
5. Karlovy Vary [CZ] – 2 mogyoró 1:05 (3 pont)
6. Loeche-Les-Bains [CH] . 1 mogyoró 0:11 (2 pont)
7. Rosolina Mare [I] – 1 mogyoró 0:13 (1 pont)

Jelenlegi állás:

1. Amadora [P] – 30 pont*
2. Karlovy Vary [CZ] – 24 pont*
3. Bethesda [GB] – 21 pont*
4. Rosolina Mare [I] – 17 pont
5. Gödöllő [H] – 16 pont
6. Loeche-Les-Bains [CH] – 13 pont
7. Kessariani [GR] – 12 pont

5. játék

5. játékÉvente körülbelül 60.000 tonna sajtot gyártanak Svájcban, melyet főleg belföldön értékesítenek. A játékban egerek egy mókuskereket hajtanak, mellyel átmennek a pálya egyik végéből a másikba, ott magukhoz veszik a sajt darabjait, azzal visszamennek a mókuskerékben a kiindulási pontra, ahol is összerakják a sajtdarabokból a kerek egészet. A sajtdarabokat csak kettesével lehet hordani.

Jokert kért: Olaszország

Magyar játékosok: Vörös Beatrix és Hamernik Tibor

Eredmények:

1. Rosolina Mare [I] – 4 sajt 1:56 (2×7 pont)
2. Karlovy Vary [CZ] – 4 sajt 1:58 (6 pont)
3. Bethesda [GB] – 2 sajt 0:55 (5 pont)
4. Loeche-Les-Bains [CH] – 2 sajt 0:59 (4 pont)
5. Gödöllő [H] – 2 sajt 1:06 (3 pont)
6. Amadora [P] – 2 sajt 1:16 (2 pont)
7. Kessariani [GR] – 2 sajt 1:34 (1 pont)

Jelenlegi állás:

1. Amadora [P] – 32 pont*
2. Rosolina Mare [I] – 31 pont*
3, Karlovy Vary [CZ] – 30 pont*
4. Bethesda [GB] – 26 pont*
5. Gödöllő [H] – 19 pont
6. Loeche-Les-Bains [CH] – 17 pont
7. Kessariani [GR] – 13 pont

6. játék

6. játékSvájc luxusszállodáiról is híres, valamint vendéglátóképző iskoláiról. Világszerte nagyon sokan jelentkeznek ezekbe az intézményekbe annak ellenére, hogy nagyon drága, bejutni pedig nagyon nehéz. Különböző bútorokat kell költöztetni az alagúton egy szűk, kör alakú résen. Ha átment az asztal, szék az italos üveg és az üvegpohár, akkor viszik át a vendégek a hosszúkás párnát, végül megpihenhetnek az ágyukban.

Jokert kért: Svájc

Magyar játékosok: Meggyes Gábor (költöztető), Mucsai Zoltán és Zsákai Annamária (vendégek)

Eredmények:

1. Rosolina Mare [I] – 1:36 (7 pont)
2. Amadora [P] – 1:41 (6 pont)
3. Loeche-Les-Bains [CH] – 1:42 (2×5 pont)
4. Bethesda [GB] – 1:57 (4 pont)
4. Gödöllő [H] – 1:57 (4 pont)
6. Karlovy Vary [CZ] – 1:58 (2 pont)
7. Kessariani [GR] – 3:30 nem fejezték be (1 pont)

Jelenlegi állás:

1. Rosolina Mare [I] – 38 pont*
1. Amadora [P] – 38 pont*
3. Carlovy Vary [CZ] – 32 pont*
4. Bethesda [GB] – 30 pont*
5. Loeche-Les-Bains [CH] – 27 pont*
6. Gödöllő [H] – 23 pont
7. Kessariani [GR] – 14 pont

7. játék

7. játékA svájciakra mindig is jellemző volt a pontosság és a takarékosság. Egy malacperselybe kell pénzt gyűjteni. Az egyik játékos mackó jelmezben gurítja a hordót, melyben társa van a pénzérmékkel. Ő odadobja a malacpersely tetején ülő játékosnak, aki végül bedobja a pénzérméket.

Jokert kértek: Magyarország és Görögország

Magyar játékosok: Polyák Gyula (mackójelmezben), Liptói Krisztina (hordóban) és Buherna Erika (persely tetején)

Eredmények:

1. Rosolina Mare [I] – 8 érme 1:59 (7 pont)
2. Kesseriani [GR] – 8 érme 2:17 (2×6 pont)
3. Loeche-Les-Bains [CH] – 6 érme 2:01 (5 pont)
4. Karlovy Vary [CZ] – 5 érme 1:53 (4 pont)
5. Amadora [P] – 5 érme 2:26 (3 pont)
6. Gödöllő [H] – 4 érme 2:06 (2×2 pont)
7. Bethesda [GB] – 2 érme 2:20 (1 pont)

Jelenlegi állás:

1. Rosolina Mare [I] – 45 pont*
2. Amadora [P] – 41 pont*
3. Karlovy Vary [CZ] – 36 pont*
4. Loeche-Les-Bains [CH] – 32 pont*
5. Bethesda [GB] – 31 pont*
6. Gödöllő [H] – 27 pont*
7. Kessariani [GR] – 26 pont*

Döntő játék

8. játékA Fondü egy tipikus svájci sajtféleség, baráti körben szokás fogyasztani, és az a szokás, hogy akinek beesik a kenyere a sajtba, az fizet egy üveg bort a többieknek. A játékban egy hatalmas “fondü-medencében” kell a kenyérdarabkákat megtalálni, és beadni a nagy arcbábu szájába. Csak a saját színű kenyereket lehet kihalászni.

Magyar játékosok: Vörös Beatrix és Hamernik Tibor

Eredmények:

1. Amadora [P] – 10 kenyér 3:22 (14 pont)
2. Loeche-Les-Bains [CH] – 9 kenyér 3:15 (12 pont)
3. Gödöllő [H] – 8 kenyér 3:05 (10 pont)
4. Rosolina Mare [I] – 8 kenyér 3:25 (8 pont)
5. Karlovy Vary [CZ] – 7 kenyér 2:57 (6 pont)
6. Bethesda [GB] – 7 kenyér 3:24 (4 pont)
7. Kessariani [GR] – 6 kenyér 3:06 (2 pont)

Végeredmény

1. Amadora [P] – 55 pont*
2. Rosolina Mare [I] – 53 pont*
3. Loeche-Les-Bains [CH] – 44 pont*
4. Karlovy Vary [CZ] – 42 pont*
5. Gödöllő [H] – 37 pont*
6. Bethesda [GB] – 35 pont*
7. Kessariani [GR] – 28 pont*

Posted in Játék Határok Nélkül | Címkézve: | Leave a Comment »

Játék határok nélkül teória

Posted by supermario4ever - 2014. szeptember 27. szombat


Aztán végül utánanéztem, az Origón találtam meg azt a cikket, amelyikről azt gondoltam, hogy több ferdítés is van a Játék határok nélkül résztvevő országok játékainak “moráljának” kapcsán. Nagyon rossz szó ez ide, de a lényeg az, hogy mennyire vették komolyan a játékot. Aztán most újra elolvasva, és végiggondolva arra jutottam magamban, hogy vannak azért igazságok benne. Az, hogy 1993-tól rettegett volt a citromsárga szín, a magyaroké, az szinte biztos, de legalább ennyire rettegett volt 1995-ig a narancssárga is, mely a cseheké volt, az is tény. Rendkívül komolyan vették a játékokat, és a csehek aránya jobb, mint a miénk, hiszen ők négyszer vettek részt a játékokban, és ezalatt háromszor nyertek döntőt. Ők ugyanis 1992-ben neveztek be először a játékokba, ekkor még Csehszlovákiaként, de már ekkor is a későbbi Csehország városai játszottak, ezért amikor 1993-ban kettévált a két ország, csak Csehország indult.

A világosabb sárga meg tényleg csak a magyarok által lett rettegett, mivel előttünk Belgium, San Marino és Tunézia viselték ezt a színt, és Belgium még csak-csak, de San Marino és Tunézia nem jeleskedett túlságosan. Sőt, Tunézia érte el azt a “bravúrt” az 1992-es évben, hogy az egyik városunk, méghozzá Tabarka 14 ponttal lettek utolsó helyezettek, úgy, hogy nyolcas mezőny volt és 11 pont volt a minimálisan megszerezhető pontszám. Úgyhogy bőséggel voltak a görögöknél rosszabbak is. Azt gondolom, hogy több tényező is közrejátszhatott abban, hogy ki miért szerepelt rosszul. Bár egy 1992-es adást sem láttam, de a Tunéziai csapatnál inkább egyfajta tudatlanságot merek feltételezni. Arra tippelek, hogy ők csak könnyed játékra gondoltak, és nem sejtették, hogy itt komolyabb fizikai erőre meg ügyességre lesz szükség.

A másik hírhedten rosszul játszó ország, Görögország esete némileg árnyaltabb, bár tény, hogy inkább az maradt meg az emberekben, hogy örültek, ha egyáltalán befejezték a játékot, de nekik azért volt egy-két nagyon jó megmozdulásuk is. Például az 1998-as év negyedik elődöntőjében játszott Limni Evias csapata, melynek volt egy pár “tipikusan görögös” utolsó helyük, de ahol meg jól szerepeltek, ott annyira kiugrottak a többiektől, hogy csak lestem. Mintha az olimpiai aranyéremre pályáztak volna. Végül 72 ponttal második helyezettek lettek. Arról meg nem szokás beszélni, hogy bár a görögök egy döntőt sem nyertek meg, mégis a döntő játékaiban koránt sem szerepeltek annyira rosszul, mint az indokolt lenne, legtöbbször a középmezőnyben végeztek. Esetükben feltételezhető gazdasági ok is, nem volt elég pénz a felkészülésre. Hozzájuk köthető az az ominózus 1994-es elődöntő is, amelyet Görögországban forgattak. Többször állt a forgatás, mert a technika ördögének nem volt nehéz dolga, sőt a műsorban is benne volt, hogy több játékot újra fel kellett venni, mert pont akkor állt be valami baki. A végén megmosolyogtatott, amikor Gundel Takács Gábor, mesélte, hogy milyen sokáig tartott a forgatás, a háttérben meg Geszler Dorottya aludt (szerintem inkább csak úgy tett, hogy viccesen érzékeltesse, hogy mennyire kimerült, de azt elhiszem, hogy nem kellett volna külön altatni).

Málta egy rendkívül érdekes ország, róluk már írtam múltkor, náluk inkább az lehetett a probléma, hogy nem volt megfelelő emberük. Mivel nagyon kicsi államról van szó, félmillióan sem lakják, így nem sokan laknak egy-egy városban, így nagyon nehéz lehet kiválasztani azokat az embereket, akik alkalmasak lennének a játékra. Feltételezem, hogy élsport dolgában is nagyon hátul járnak, mivel sem olimpián, sem egyéb sportokban nincs kiemelkedő teljesítményük. Konkrétan volt olyan, hogy valami 50 év körüli középkorú embert láttam játszani az ország színeiben. Máltát sokkal inkább gyönyörű szép tájairól és városairól ismerjük, de onnan méltán. Ez az ország ragadott meg a legjobban, ahogy mutatják a játékok alatt az adott város kisfilmjét, mondtam is magamban, egyszer biztosan elmegyek ide nyaralni. Fővárost La Vallettát pedig férfiak alapították férfiaknak, ahogy Geszler Dorottya mondta a játékokban. És érdekes, hogy korántsem ez a legnépesebb város, sőt csak 6.315-en lakják, pedig 20 éve ez több mint 9.000 volt. A legnépesebb városuk egyébként Birkirkara 21.775 fővel. Na de, visszatérve a játékokra, 1994-ben csak 8. helyet tudtak felmutatni a 9-ből 54 ponttal. Ez a pontszám máskor nagyon jó eredménynek számít, de ebben az évben, amikor 9-en voltak, a pontszámok is magasak voltak, 90-92 pontot is elértek a legjobbak. Azon már mosolyogtam, amikor a 10. elődöntőben Gozo városa játszott, és a második játék után elég jól sikerült a jokerük, és feljöttek a 2. helyre, és mondta Gundel Takács Gábor, hogy mellette a máltai műsorvezető, John sem hisz a szemének. De persze sajnos ez csak tiszavirág életű volt.

Inkább az lehet az ok, hogy nincs megfelelő sportemberük, mert Szlovéniában sem laknak sokkal többen, összesen alig több mint 2 millióan, mégis rendre veszélyesek voltak ránk. Szlovéneknél inkább az lehet, hogy komolyan vették a játékokat, bár sajnos rájuk lehetne aggatni a legpechesebb döntős csapat címét, mert elődöntőkön akármennyire is jól szerepeltek, nemhogy egy döntőt nem tudtak megnyerni, hanem azokon mind rosszul szerepeltek, az eredménytábla hátsó felében végeztek. Viszont az elődöntőkön nagyon jók voltak. Az egyik legemlékezetesebb az 1996-os év 9. elődöntője, amikor is a fonaljátékban csak a szlovének tudtak eredményt felmutatni. Ez volt az a játék, amikor három ember egymás fölé volt lógatva, fel kellett adniuk egymásnak a vízzel teli léggömböket, és a legmagasabban fekvő játékosnak oda kellett dobnia a negyedik játékosnak, aki egy baseball ütővel várta, hogy “eldobhassa”. Az éles játékban ezt azzal nehezítették, hogy távolabb voltak egymástól a játékosok, mint a főpróbán, így alig tudták feladni egymásnak. Egyedül a Szlovéneknek sikerült ez, így ők 6 pontot kaptak, a többi csapat viszont csak 1-1 pontot. Ez a bírói döntés elég nagy füttykoncertet váltott ki a közönségből, még Gundel Takács Gábor sem tudott megszólalni egy pár másodpercre az eredmény láttán. Amúgy a szlovének ilyen visszatérő játékosok voltak. Először 1994-ben, majd 1996-1997-ben, végül 1999-ben játszottak. Sokan beveszik 1990-et is, amikor Jugoszlávia játszott egy évig (ugye ekkor még egy nagy ország volt a déli szomszédunk), ám ahogy utánanéztem, sokkal inkább a mai Horvátország és Szerbia területéről játszottak városok, viszont csak a mai Horvátország és Szlovénia területén adták le a műsorokat. Az ő egyik műsorvezetőjük Eva Longyka pedig az egyik legszimpatikusabb számomra. És még valami: 1996-1997-ben mindig mondták, hogy lilában, vagy (a hölgyek kedvéért) ciklámenben játszottak a szlovének. Ne szépítsünk: A szlovének rózsaszínben játszottak. Semmit nem ront a játékuk minőségén, mert olyan színben játszottak, ami egy átlagos férfi szemét bántja.

És ha már környékünkön járunk, ugyan ne hagyjuk ki Magyarországot, mert tényleg ennyi év távlatából is büszkeség volt nézni a hazaiak szereplését. Konkrétan az volt a gondolatom, hogy ez az a bizonyos magyar virtus, amiről oly büszkén beszélünk a történelmünk felelevenítése kapcsán, meg a magyarok nyilaitól ments meg uram minket mondás is itt-ott igencsak érvényesült. Ugyanakkor érdekes volt az a három év, melyben megnyertük a döntőt, ugyanis akkor az volt, hogy az elődöntőket biztosra nyertük, szinte rajt-cél győzelem, viszont a döntők eredményei koránt sem voltak ennyire biztosak, azok ebből a szempontból izgalmasabbak voltak. Kecskemét városának csapata 1993-ban nagy magabiztossággal nyert, viszont az 1996-os év nagyon érdekes volt. Csak a Kecskeméti csapat tudott nyerni az utolsó elődöntőben és legtöbbször az utolsó, döntő játékban, a hangszerhordásnál buktunk nagyot, de az utolsó elődöntőre a kecskemétiek megvédték a mundér becsületét. Ugyanígy hatalmas eredmény volt 1998-ban a százhalombattai csapat eredménye, amikor is 77 ponttal álltak az első helyen a döntő játék előtt, és azt is magasan nyerték. Sehol senki, nem az, hogy számolgatni kelljen, hogy x és y ország ennyi ponttal előzhet meg, hogy az első helyen maradjunk. Akkor is a legjavát hozták ki magukból. Borbás Marcsit jól meg is fürdették utána. Tehát mi magyarok rendkívül komolyan vettük a játékokat. De persze mi is emberek vagyunk, rólunk is lehet negatív példát felhozni. Az egyik, amit rossz volt látni az 1993-as év második elődöntője, amikor Debrecen város csapata játszott, és az egyik játékban, ahol hangszereket kellett felvinni az egyre emelkedő rámpára, ott volt valami konfliktusa az egyik játékosnak a magyar bíróval, és amikor Geszler Dorottya kérdezte, hogy mi történt, és még akkor is volt egy-két keresetlen szava a bíróhoz, legalábbis az, hogy kisípolták néhányszor, erősen erre enged következtetni. Nyilatkozott az a srác később is, akkor már valamivel normálisabban, de már akkor is az volt a megérzésem vele kapcsán, hogy köszönöm szépen, de most már jellemezze őt a hallgatagság is. A másik kellemetlen élmény az 1998-as év harmadik elődöntője, amikor az egyik fix játékban, a várból ki kellett szabadítani a raboskodó lányt, a mi lányunk felfeszítette a rácsot, és kiszabadult magától, a kulcs meg később került a zárba. És még szabadkozott is ártatlan arccal Borbás Marcsinak, hogy fogalma sincs, hogy mi történt. Erre nagyon felidegesítettem magam. Állítom, hogy ezt a belga főbíró Dennis Pettiaux hallotta (és értette) volna, nemhogy pontot vont volna le abból az eredményünkből, hanem ki is zárta volna a gyöngyösi csapatot. Azt a bizonyos gyöngyösi csapatot (bár nem tudom, hogy a tagok ugyanazok-e), akik 1997-ben pozitív rekordot állítottak fel. Az első elődöntőben ugyanis ők vesztették az egész játék során a legkevesebb pontot, szám szerint 5 pontot. 96 pont volt az akkor elérhető maximális pontszám, és mi 91-et értünk el. A második helyezett svájciaknak meg csak 65 pontja volt. A bírók és a magyarok “kapcsolata” is érdekes volt, ugyanis több játék is volt, ahol pontot vontak le tőlünk, és néhány helyen joggal gondolhattuk, hogy igazságtalanul. Az egyik legemlékezetesebb eset az 1997-es év 8. elődöntője volt. Elég nehéz játék volt, a medencében játszódott, és úgy kellett a kötelet a karikára tenni, hogy ne essünk le. Az történt, hogy éppen át tudtuk tenni, a játékos viszont lendületében beleesett a vízbe. A görög bíró (Babis Ioanidis) viszont tovább engedett minket. Mi az első futamban voltunk, ki is írták azt a eredményt, hogy végeztünk. Majd a második futam végére a magyarok eredményét váratlanul “kijavították”, rontottak rajta. Emlékszem, ezen még Gundel Takács Gábor is felhördült, hogy ez nem a mi hibánk volt, hanem a bíróé, mégis tovább engedett minket. Igaza volt, én sem tudtam mire vélni a hirtelen jött változást. Mondjuk a görög bíró többször is okozott fejtörést a főbírónak, mert nem egyszer volt rá alkalom, hogy másodjára kellett egy csapatnak újrajátszani a játékot, mert rosszul ítélkezett. A másik érdekes eset, ami eszembe jutott egy 1995-ös játék (pontosan nem emlékszem melyikben volt) egy labirintuson kellett végigmenni valamivel a fejükön (erre sem emlékszem, hogy mi volt ez), a lényeg, hogy nem láttak ki. És villámgyorsan végzett a magyar játékos, magasan a többiek előtt. Ez gyanús volt a főbírónak, ezért pontot vont le az eredményből. Ez például kettős dolog. Egyrészről jogos a gyanú, mert tényleg olyan magabiztossággal ment át, mintha nemhogy nem takarná el semmi az arcát, de tudná is utat, másfelől meg elég nehéz volt azon a maskarán kilátni (arra emlékszem, hogy eléggé nagy volt), ha felemelte volna az feltűnő lett volna. Én magamban mégis a bírónak adtam igazat, nekem is nagyon furcsa volt.

A fenti cikkre visszatérve egy gondolat erejéig, az nem feltétlen igaz, hogy ahogy haladtunk a térképen észak felé, úgy vették egyre komolyabban a játékot. Három ellenpélda is van: Wales, Hollandia és Portugália. Az első két ország északon van, mégsem kötődnek nagy eredmények a nevükhöz. Az viszont elmondható, hogy volt egyszer-egyszer kiugróan szép teljesítményük, sőt a Walesiek 1994-ben ha jól emlékszem másodikok vagy harmadikok lettek a döntőben. Portugália meg délen van, ők konkrétan versenyben voltak velünk, nagyon komolyan vették a játékokat. Igazából ez az egész ki hogy veszi a játékot téma hasonlít az Eurovíziós dalfesztiválhoz. Ott is rend szerint a gazdaságilag szegényebb országok teljesítenek jobban, míg az olyanok, mint például az Egyesült Királyság, nekik ez csak jó buli. Delegálnak valakit, azt jól van. A Walesiek játékát is többségében ez jellemzi.

Az olaszok helyzete viszont érdekes. Ugyan több döntőt is megnyertek, de abban igaza van az Origónak, hogy sokkal inkább a német nyelvterületek jeleskedtek, például Dél-Tirol. Az 1999-es döntőt Bolzano nyerte, amely Dél-Tirol egyik legszebb városa, személyesen is volt lehetőségem látni 1994-ben. Viszont ahogy haladunk az olasz csizmán egyre inkább dél felé, tényleg úgy tűnt, hogy egyre inkább csak szórakozásnak veszik a játékot, aztán, hogy nyerni is lehet… Érvényesül a játékukban az olaszos temperamentum, az a lazaság, jókedv, erre rájön az az olaszos beszédstílus. Ja és persze nagyon szerettek óvni, a legapróbb nemtetszésüket is jelezték a bírónak, és ezek egy részét helyben is hagyták. A svájciak is tényleg nagyot alakítottak, amikor francia vagy német nyelvterületről delegáltak csapatot, de ez elég ritka volt, döntő többségében az olasz határhoz közeli városok játszottak. Volt is egy olyan gyanúm, hogy ez valami egyezmény-szerűség lehetett, mert csak két ellenpéldát tudok így hirtelen mondani: Le Bouveret (francia) és Schattdorf (német), viszont döntő többségében olasz ajkú svájci csapatok játszottak. A műsorvezető is olasz anyanyelvű (Caterina Ruggeri), aki szintén nagyon szimpatikus volt nekem, a bíró viszont francia volt, Pierre.

Nagyjából ennyi jutott eszembe. Jól esett egy kicsit filozofálni rajtuk, elmélkedni, és ezeket leírni. Meg ezek mind csak gondolatok. Nem vagyok nagy titkok tudója, néha figyelem, hogy a felállított sztereotípiák igazak-e, de inkább csak élvezem, amit látok. Sok oldottan boldog órát köszönhetek a Játék Határok Nélkülnek, és nem győzök hálálkodni a közmédiának, hogy leadták újra az összes részt. Viszont, hogy a 2014-eset mikor adják le, az még mindig rejtély számomra.

Posted in Játék Határok Nélkül | Címkézve: | Leave a Comment »

Piszkavas

Posted by supermario4ever - 2014. szeptember 23. kedd


Jó újra elmerülni a Játék határok nélkül műsoraiban. Az utóbbi időkben többször járt a fejemben az 1996-os játék eredményjelző tábla zenéje, ezért kezdtem el újra nézni egy pár műsort, és ismét írni a fordulók leírásait. Most már külön oldalt szentelek neki, ezzel jelezvén, hogy komolyan gondolom és most már be akarom fejezni. Gondolkodtam külön weboldalon is, de már unom az új weboldalak készítgetését, inkább a blogban szánok neki külön oldalt, ezzel is demonstrálva, hogy az életem része. Jelenlegi terveim szerint egy héten két elődöntőt csinálok meg, de ez a gyakorlatban több mindentől függ: Időtől, lehetőségektől, és nem utolsó sorban kedvtől is. “Munka” miatt az 1993-as év 2. fordulóját néztem meg, szórakozásképp pedig először az 1996-os év 6. fordulóját, majd az 1995-ös év 6. fordulóját és az 1997-es évnek szintén a 6. fordulóját. Semmi összehasonlítás, csak úgy voltam vele, hogy már, hogy megnézem az egyik évét, akkor lássam a “szomszédos” évekét is. Érdekes, hogy az 1996-osban nem zavar, hogy csak 6 ország játszik, nem úgy, mint az 1999-esben. A korábbi sokkal inkább élettel teli, és az eredménytábla zenéje pedig nagyon rövid, de annál hangulatosabb. Lényegében az 1995-ös gyorsított változata. Egy 1997-es adást nézni nekem továbbra is külön kaland. Magasan a legtartalmasabb, olyan érzés, mintha az egész gyorsan lemenne, de mire a végére érek, akkor meg azon kapom magam, hogy milyen hosszú volt, és távoli képként élnek az első játékok. És utána stílszerűen valami 1997-ben kiadott japán dallal akartam zárni. Jobb nem jutott eszembe, mint Okui Masami: Rose & Release dala, és hallgatva arra jutottam, hogy jobb nem is juthatott volna eszembe:

Hát, most egyszer megengedheti magának, hogy egyszerűre vegye a szövegírást. Ez Shoujo Kakumei Utena dal, de hogy ending, vagy csak a Rondo-revolution dalnak adtak egy egyedi változatot, azt már nem tudom.

Ma megnéztem az JSF 1996-os év 8. elődöntőjét, volt benne egy pár érdekesség. Például Szlovénia Iška Vas nevű faluból delegált játékosokat. Elnézést a címben rejlő szóviccért, de amint megláttam kiírva a falu nevét, egyből ez jutott eszembe. Nagyon szép eredményt értek el annak ellenére, hogy 356 fős a falu, 57 ponttal nyertek. Pedig egy ilyen kis településen 8 edzett embert találni biztosan nem volt könnyű. Majd tervezek egyszer egy Játék határok nélkül elméletet írni, mert aki komolyan figyeli a játékokat, az felfedezhet néhány érdekességet, összefüggést. Azért meglepő, hogy egy ilyen kis közösségből ilyen jó csapatot sikerült összehozni, mert például az 1994-1995-ben részt vett máltai csapatok hírhedten rossz eredményeket értek el, és ez összefüggésben lehet azzal is, hogy ugye kicsi ország, összesen 415.000 körüli lakosa van, és egy-egy településnek nehéz lehetett olyan csapatot összeállítani, melynek jó esélye lehetne. Láttam néhányszor, hogy 50 év körüli, középkorú játékosai voltak Máltának.  Meg azért is tervezek írni ilyenről, mert egyszer olvastam erről egy cikket, egy országos hírű hírportálon és elég sok idétlenséget hordtak össze összefüggések címszó alatt.

Posted in Játék Határok Nélkül, Masami Okui, Shoujo Kakumei Utena | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Játék határok nélkül 1993 – 2. forduló

Posted by supermario4ever - 2014. szeptember 22. hétfő


Velencében, Olaszországban rendezték meg a második fordulót, a játékok a Manin család történetét elevenítik meg.

Résztvevő városok:
Svájc: Tesserete
Csehország: Smržovka
Wales: Abertawe / Swansea
Görögország: Poros
Magyarország: Debrecen
Olaszország: Lignano
Portugália: Evora

Felvétel: 1993. június 12.
TV-ben leadták: 1993. július 4.

1. játék

1. játékA játékosok vízre szállnak, és hajóval kell eljutni egy adott helyre, ahol megszerezheti a Szerecsentől egy végselymet. Ezt kell letekerni, eközben a Szerecsen két kezében egy-egy hatalmas érme áll ki, ami tekerés alatt folyamatosan “pofozza” a játékosokat. Ha sikerült letekerni, azzal vissza kell menni a kiindulási pontra, és az oszlopra felmászni, és a tetejére akasztani a selyem egyik végét.

Jokert kértek: Svájc, Portugália és Csehország

Magyar játékosok: Kovács Beáta, Tumbák József és Kircsik Károly

Eredmények:
1. Smržovka [CZ] – 10 (2×7 pont)
2. Evora [P] – 9 (2×6 pont)
3. Poros [GR] – 8 (5 pont)
4. Tesserete [CH] – 7 (2×4 pont)
4. Debrecen [H] – 7 (4 pont)
6. Abertawe / Swansea [GB] – 6 (2 pont)
6. Lignano [I] – 6 (2 pont)
(Ezek viszonyszámok, egyedül a csehek tudták befejezni a játékot)

Jelenlegi állás:
1. Smržovka [CZ] – 14 pont*
2. Evora [P] – 12 pont*
3. Tesserete [CH] – 8 pont*
4. Poros [GR] – 5 pont
5. Debrecen [H] – 4 pont
6. Abertawe / Swansea [GB] – 2 pont
6. Lignano [I] – 1 pont

2. játék

2. játék1571-ben földosztásra került sor, melyet a Manin család is támogatott. A játékban egy sármedencében kell három búzakalászt kell egy hölgyjátékosnak átvinni úgy, hogy az alatta levő három teknősbéka viszi át őt, amit két férfi- és egy női játékos alkotnak. A játékkal a Velence környékén fellelhető gyógyiszapra próbálják meg felhívni a figyelmet.

Jokert kért: Wales

Magyar játékosok: Kovács Zsuzsanna, Katkó Andrea, Cziráki Zsolt és Rácz Attila

Eredmények:
1. Poros [GR] – 3 búzakalász 1:44 (7 pont)
2. Lignano [I] – 3 búzakalász 2:00 (6 pont)
3. Debrecen [H] – 3 búzakalász 2:01 (5 pont)
4. Smržovka [CZ] – 3 búzakalász 2:03 (4 pont)
5. Abertawe / Swansea [GB] – 2 búzakalász 1:10 (2×3 pont)
6. Tesserete [CH] – 2 búzakalász 1:24 (2 pont)
7. Evora [P] – 2 búzakalász 1:39 (1 pont)

Jelenlegi állás:
1. Smržovka [CZ] – 18 pont*
2. Evora [P] – 13 pont*
3. Poros [GR] – 12 pont
4. Tesserete [CH] – 10 pont*
5. Debrecen [H] – 9 pont
6. Abertawe / Swansea [GB] – 8 pont
6. Lignano [I] – 8 pont

3. játék

3. játékA Manin család épületének a hatalmat kellett jelképeznie, ezért nemcsak magát az kastélyt kellett nagy gondossággal berendezni, hanem a parkot is. Egy játékos traktorral hozza át a virággal teli vázákat úgy, hogy a többi három játékos egy-egy vázában van. A vázák egy hosszú szőnyegen állnak, és miközben a traktorral viszik őket a kiindulási pontra, vázában levő játékosoknak nemcsak oldalt kell egyensúlyozni, hanem arra is vigyázni kell, hogy ne essenek le a szőnyegről, hiszen az már nem állhat vissza.

Magyar játékosok: Kircsik Károly (traktort vezeti), Szepesi Andrea, Kovács Beáta és Tumbák József (növények)

Eredmények:
1. Evora [P] – 3 váza 1:09 (7 pont)
2. Tesserete [CH] – 3 váza 1:16 (6 pont)
3. Poros [GR] – 3 váza 1:17 (5 pont)
4. Smržovka [CZ] – 3 váza 1:18 (4 pont)
4. Debrecen [H] – 3 váza 1:18 (4 pont)
6. Lignano [I] – 3 váza 1:21 (2 pont)
7. Abertawe / Swansea 2 váza 1:12 (1 pont)

Jelenlegi állás:
1. Smržovka [CZ] – 22 pont*
2. Evora [P] – 20 pont*
3. Poros [GR] – 17 pont
4. Tesserete [CH] – 16 pont*
5. Debrecen [H] – 13 pont
6. Lignano [I] – 10 pont
7. Abertawe / Swansea – 9 pont*

4. játék

4. játékA fogadások szerves részét képezték a Manin család életének. Ahol persze mindennek tökéletesnek kell lenni. A játékosok inasoknak öltöznek, és egy-egy hangszert kell elhelyezni az egyre jobban ferdülő lapon is. Nemcsak emiatt nehezedik a játék, hanem akadályozó játékosok slaggal locsolják a terepet, így egyre síkosabb lesz.

Jokert kért: Görögország

Magyar játékosok: Kovács Zsuzsa és Cziráki Zsolt

Magyarokat akadályozta: Svájc
Kaszkó Andrea akadályozta a portugál játékosokat.

Ez volt az a játék, ahol Cziráki Zsoltnak komoly konfliktusa támadt a magyar bíróval, Németh Lehellel, mert nem kézről kézre adták a hangszert.

Eredmények:
1. Tesserete [CH] – 6 hangszer 2:25 (7 pont)
2. Lignano [I] – 5 hangszer 1:53 (6 pont)
3. Poros [GR] – 5 hangszer 2:00 (2×5 pont)
4. Smržovka [CZ] – 4 hangszer 1:14 (4 pont)
5. Abertawe / Swansea [GB] – 4 hangszer 1:57 (3 pont)
6. Evora [P] – 4 hangszer 2:00 (2 pont)
7. Debrecen [H] – 4 hangszer 2:17 (1 pont)

Jelenlegi állás:
1. Poros [GR] – 27 pont*
2. Smržovka [CZ] – 26 pont*
3. Tesserete [CH] – 23 pont*
4. Evora [P] – 22 pont*
5. Lignano [I] – 16 pont
6. Debrecen [H] – 14 pont
7. Abertawe /Swansea [GB] – 12 pont*

5. játék

5. játékAz 1738-ban megrendezett vacsora máig emlékezetes, hiszen a nápolyi királyság, Lengyelország és Szászország uralkodóit látta vendégül a Manin család. A játékban pedig az ételeket kell az asztalra eljuttatni a hintán hason fekve. A hintát hátulról egy játékos löki, azt addig kell lendíteni, amíg a hintázó játékos az étellel el nem éri a túloldalon levő játékost, akinek fejére kell tenni az ételt, neki kell az asztalra tenni úgy, hogy a kezével nem foghatja meg.

Magyar játékosok: Szepesi Andrea (hintán), Rácz Attila (hajtja a hintát) és Kovács Beáta (viszi az ételt)

Eredmények:
1. Debrecen [H] – 5 tányér 1:36 (7 pont)
2. Smržovka [CZ] – 5 tányér 1:57 (6 pont)
3. Lignano [I] – 5 tányér 1:59 (5 pont)
4. Tesserete [CH] – 4 tányér 1:28 (4 pont)
5. Evora [P] – 4 tányér 1:52 (3 pont)
6. Abertawe / Swansea [GB] – 4 tányér 1:54 (2 pont)
7. Poros [GR] – 2 tányér 1:53 (1 pont)

Jelenlegi állás:
1. Smržovka [CZ] – 32 pont*
2. Poros [GR] – 28 pont*
3. Tesserete [CH] – 27 pont*
4. Evora [P] – 25 pont*
5. Debrecen [H] – 21 pont
5. Lignano [I] – 21 pont
7. Abertawe / Swansea – 14 pont*

6. játék

6. játékNapóleon 1797-ben főhadiszállásául választotta a Manin villát azután, hogy győzelmet aratott az osztrákok felett. A játékosok Napóleon jelmezében kelnek át egy sárgödrön két különböző méretű ágyút és egy rakomány ágyúgolyót cipelve.

Jokert kértek: Magyarország és Olaszország

Magyar játékosok: Cziráki Zsolt, Tumbák József és Kircsik Károly

Eredmények:
1. Lignano [I] – 2 ágyú + ágyúgolyók 1:28 (2×7 pont)
2. Tesserete [CH] – 2 ágyú + ágyúgolyók 1:30 (6 pont)
3. Evora [P] – 2 ágyú + ágyúgolyók 1:31 (5 pont)
4. Debrecen [H] – 2 ágyú + ágyúgolyók 1:57 (2×4 pont)
5. Poros [GR] – 2 ágyú + ágyúgolyók 2:14 (3 pont)
6. Abertawe / Swansea – 2 ágyú + ágyúgolyók 2:18 (2 pont)
7. Smržovka [CZ] – 2 ágyú 1:40 (1 pont)

Jelenlegi állás:
1. Lignano [I] – 35 pont*
2. Tesserete [CH] – 33 pont*
2. Smržovka [CZ] – 33 pont*
4. Poros [GR] – 31 pont*
5. Evora [P] – 30 pont*
6. Debrecen [H] – 29 pont*
7. Abertawe / Swansea [GB] – 16 pont*

7. játék

7. játékAz 1797. október 18-ai Campoformiói békeszerződés vetett véget a Manin család hatalmának. Az egyik játékos Napóleont alakítva fenekén egy N betűvel kell a női játékos felé szaladnia, aki festékkel színezi azt a bizonyos N betűt, ezután a játékosnak rá kell ülni a túloldalon levő papírra, ez egy érvényes szerződés. Ebből kell minél többet kreálni. A pálya közepén forgószínpad van.

Magyar játékos: Rácz Attila
Geszler Dorottya ebben a játékban vett részt, ahogy a legtöbb női műsorvezetőnek is ez volt a legszimpatikusabb.

Eredmények:
1. Abertawe / Swansea [GB] – 16 szerződés (7 pont)
2. Smržovka [CZ] – 15 szerződés (6 pont)
3. Tesserete [CH] – 14 szerződés (5 pont)
4. Poros [GR] – 13 szerződés (4 pont)
4. Lignano [I] – 13 szerződés (4 pont)
6. Evora [P] – 12 szerződés (2 pont)
7. Debrecen [H] – 10 szerződés (1 pont)

Jelenlegi állás:
1. Smržovka [CZ] – 39 pont*
1. Lignano [I] – 39 pont*
3. Tesserete [CH] – 38 pont*
4. Poros [GR] – 35 pont*
5. Evora [P] – 32 pont*
6. Debrecen [H] – 30 pont*
7. Abertawe / Swansea [GB] – 23 pont*

Utolsó játék

8. játékA Manin család utolsó képviselője 1802-ben halt meg, utána az épületek, birtokok állapota egyre jobban romlott, mert az oldalági örökösök nem foglalkoztak vele. 1962-ben az olasz állam kisajátította magának, és 1969-re felújították. A csapatok 5 tagja vesz részt a játékban, az épületelemeket kell megtalálni. Minden egyes elem meg van jelölve az adott ország színével, csak azt viheti át egyesével. Ha végeztek, fel kell építeni az épületet, és felállni rá.

Magyar játékosok: Kovács Zsuzsa, Szepesi Andrea, Tumbák József, Kircsik Károly és Cziráki Zsolt.

Eredmények:
1. Debrecen [H] – 2:00 (14 pont)
2. Lignano [I] – 2:10 (12 pont)
3. Poros [GR] – 2:12 (10 pont)
4. Tesserete [CH] – 2:19 (8 pont)
5. Smržovka [CZ] – 2:19 (8 pont)
6. Evora [P] – 2:30 (4 pont)
7. Abertawe / Swansea – 2:43 (2 pont)

Végeredmény:

1. Lignano [I] – 51 pont*
2. Smržovka [CZ] – 47 pont*
3. Tesserete [CH] – 46 pont*
4. Poros [GR] – 45 pont*
5. Debrecen [H] – 44 pont*
6. Evora [P] – 36 pont*
7. Abertawe / Swansea [GB] – 25 pont*

Posted in Játék Határok Nélkül | Címkézve: | Leave a Comment »

Csonka Játék határok nélkül és új “sorozat”

Posted by supermario4ever - 2014. augusztus 17. vasárnap


Totál meglepett, hogy hamarosan vége lesz a Játék Határok Nélkül 1999-es évadának. Ugyanis a 7. elődöntő után lesz a döntő, holott eddig a kilencedik, korábban a tizedik után volt. Már akkor is nagyon úgy nézett ki, és igazából most is látszik, hogy már az 1999-es évi játékokra sem volt nagyon pénz. Nem tudom, mi lehetett a háttérben, hogy ez amolyan áthidaló év lett volna, remélték, hogy 2000-re több támogatás jön, vagy tudták, hogy vége lesz, csak ezt még meg akarták csinálni. Amúgy nekem egy ideje az a véleményem, hogy nem változik az igény a média világában, hanem változtatják, és a kettő között óriási különbség van. Szinte biztos vagyok abban, hogy ha kiszolgálta volna azokat a célokat, melyeken az akkor új műsorok alapultak, akkor hogy tovább szponzorálták volna a játékokat, ennek fényében inkább jobb, hogy abbamaradt. Megmondom őszintén, ezért félek is, hogy milyen lesz a 2014-es megújult sorozat, remélem, nem fog elveszni az eredeti szellemisége. Amúgy tegnap este megnéztem az 1996-os év harmadik elődöntőjét, mivel ebben is hat csapat játszik, ezért kíváncsi voltam, hogy milyen az 1999-es évi elődöntők láttán a 3 évvel korábbi. Több életet érzek a ’96-osban, és ezt nem “akadályozza” az, hogy itt is 50 ponttal lehetett már nyerni. Meg nekem hiányoznak az eredménytáblák szignáljai, azok megadták a hangulatot. Nem volt nehéz kitalálni, de érdekes volt hallani, hogy az 1996-os jelenlegi állás táblázatának alatt hallható szignál, az 1995-ös gyorsított változata. Úgyhogy lassan teljes lesz a Játék Határok Nélkül repertoár, pótolhatatlan kincs. Gondoltam rá, hogy veszek neki külön pen drive-ot, vagy külső merevlemezt és külön vitrinben fogom tárolni, és különleges bánásmódot fog kapni.

Hát, ahogy elnézem, különleges bánásmódot is kell kapjon, mert az egész, ami eddig megvan, az 78,2 GByte, tehát 128 GByte-os pen drive kellene hozzá, ami most kezd elterjedni, ezért itt még ilyen £50-ért van. Bár láttam az eBay-en £8-ért. Gyanús… nagyon gyanús…

Nem új TV sorozatról szeretnék írni, hanem itt szeretnék egy új sorozatot kezdeni, méghozzá F-Zero karakterek bemutatása kezdődne holnaptól. Még sehol nem láttam róluk magyarul leírást, és mivel innovatívnak menő lenni, ezért én. 30 karakter van, úgyhogy egy havi munka lesz. Olyan sokat nem akarok, inkább csak ismertetni, hogy kik ők, kocsijukról írni, animés szereplésükről. Nézem is az animét, jelen állás szerint átlagon felülinek minősítem. Komolyabb, mint az átlag játékadaptációk, kifejezetten élvezetes, az opening (HIRO-X: THE MEANING OF TRUTH) és az ending (Maeda Ai: Resolution) is elég jók. Szinte minden karakternek saját feladata, küldetése van. A lényeget már korábban megírtam, nem akarom ismételni magam. Amúgy a GBA-s Maximum Velocity-ben az első bajnokságban (mely Pawn névre van elkeresztelve) sikerült az Expert-et is teljesíteni, ez az alapból megnyitottak közül a legnehezebb. Meg is nyílt a Master, amit olyan nehéznek képzeltem el, hogy mindenki alapból megelőz, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy hamar kimenjen az erő a kocsimból. Hát, tényleg nem könnyű, minden egyes versenyző kemény ütközéssel jelzi előzési szándékát felém, de elég jól sikerült tartani magam. És amikor láttam, hogy a második pálya után is második lettem, elégedetten mutattam magamra, hogy ez vagyok én, én, ÉN!!! De a harmadik pálya után már elbuktam, de annak is nagyon örülök, hogy elképzelésemen felül teljesítettem, ugyanis azt gondoltam, hogy már az első pályán el fogok taknyolni. Ez nem így lett, és még több gyakorlással bizony F-Zero Maximum Velocity mester lehet belőlem. Aki végig csinálja a Master szintet, az tényleg megérdemli a mester címet.

Posted in F-Zero, Játék Határok Nélkül | Címkézve: , | Leave a Comment »

 
%d blogger ezt kedveli: