Régi cicatörténet


Nézegettem CD-ken a régi képeimet, és annyira elcsodálkoztam, hogy találtam régi képeket az egyik macskáról, és hogy annyira aranyos volt, hogy tényleg majdnem megkönnyeztem. Ő az:

DCFC0010.JPG

Egy fiúmacska, és hogy milyen története van? 2007. őszi AnimeCon napján volt, ami a Petőfi Csarnokban volt. Mellette volt ugye a bolhapiac, a Nintendós csapattal szétnéztünk ott, és láttuk, hogy kint van egy kismacska. Megsimogattuk, és már akkor is annyira aranyosnak találtam, hogy ez kell nekem. 1.000 forintért adja. Konkréta úgy dobtuk össze rá a pénzt, de akkor sem lett meg, csak 850 forint, annyiért odaadta. Hát nekünk az az AnimeCon nem az animézésről, videojátékokról, bulizásról szólt, hanem a macskázásról. Imádtuk ezt a macskát, egész nap vele játszottunk. Megetettük, szegény rettenetesen éhes volt. Nem mellesleg Bowsernek neveztük el.

Aznap este hazavittem Békéscsabára, egyébként a vonatúton látszott, hogy már szobatiszta volt, ugyanis elkezdte kapargatni a földet. Tudtam, hogy mit akar csinálni, adtam neki egy zsebkendőt, hogy azon “ténykedjen”, és tényleg oda csinált. Az egyik unokatestvérem, akivel ekkor és régebben rengeteget voltunk együtt, jött ki elém a vasútállomásra, együtt vittük haza a macskát. Amikor hazaértünk, a szobámban letettem, és mintha csak érezte volna, hogy ez lesz az otthona, egyből felfedezőútra indult. Csak hát akkor volt a baj, amikor anyám megjelent, akinek elmondása szerint állat nem lehet panelben. Nagyon nem örült a macskának, és követelte, hogy vigyem el innen. Azért mertem elhozni – mert amúgy tudtam, hogy régen nem tűrte meg – mert abban bíztam, hogy mivel már felnőtt voltam akkor is, ezért megbízik bennem annyira, hogy tarthatok macskát, tudok felelősséget vállalni iránta. Sajnos ez nem jött be. Levittem a közeli játszótérre, és nagyon szomorúan, de otthagytam. Kóbormacska leszel, nagyon sajnálom…

De fél órára rá eszembe jutott, hogy hát basszus, van egy szomszédunk, aki nagyon szereti a macskákat, hátha be tudja ő fogadni. Szerencsém volt vele. Lementünk a macskáért, és magához vette. Így meg lett mentve, és nagyon jó helye van / volt nála. Ez a kép három hétre rá készült, arra kaptam engedélyt, hogy nálam legyen pár órára.

Itt egy másik kép róla:

DCFC0011.JPG

Most meg csak nézem, hogy ilyen édes kismacskáért nagy kár lett volna. De szerencsére megvan. A szomszéd azóta elköltözött, egyszer-egyszer találkoztam vele, akkor mondta, hogy a macska nagyon jól van, de hogy esetleg most mi lehet vele. Remélem, még él. 🙂 Ezeken a képeken kb. 3 hónapos, úgyhogy jó eséllyel megvan még, de már sokkal nagyobb, és talán már öregesebb is. De nagyon örültem ennek a macskának, hogy egy napig az életem része volt, és utána egy kicsit. Néhány kép őrzi az emlékét, néha eszembe jut most is.

Konklúzió a macskatartásról


Sajnos nagyon rosszra fordult a helyzet, új albérletbe kell költöznöm. Nem akarom részletezni, hogy mi történt, lényegében annyi volt, hogy csúnyán összevesztünk a lakótársammal a macskák miatt, és nem tudtunk megegyezni. Az elmúlt egy hónap tapasztalatait szeretném kiírni, de fontosnak tartom kiírni, hogy ezek mind az én egyéni meglátásaim, egyáltalán nem szentírás.

Biztos vagyok abban, hogy macskát nem tartanék panelban. Ezeken is azt látom, hogy van mozgásigényük, mert amikor ritkán kint vannak az erkélyen vagy a bejárat előtti előtérben, akkor nagyon fürkészik, hogyan tudnának teljesen szabaddá válni (5. emeleten lakunk, így ez végzetes lenne rájuk nézve). Bár hallottam olyan történeteket, hogy azokat a cicákat, akiket kiskoruktól lakásban tartanak, és nem voltak soha kint, azok nem vágynak ki, mert nem tudják, hogy mi van kint, vagy milyen kint lenni. De ezek a macskák voltak a szabadban (régebben levitte őket, hogy sétáljanak), és akit egyszer megtalál a szabadság édes madara (Ganxsta Zolee után szabadon), azt örökké hívogatni fogja. A macska, ha hozzászokik valamihez, ami kedves számára, akkor onnan nagyon-nagyon nehezen szokik el. Talán soha? Nem tudni.

Akik panelban tartanak macskát, legtöbbször azzal szoktak védekezni, hogy a macskát a családi házban rengeteg veszély fenyegeti. Ha elszökik, nem tér vissza, nem talál vissza, fertőzést kaphat, ha harcol, megsebződik, ne adj isten, rosszindulatú ember megmérgezi. Ez sajnos benne van a pakliban, de ha macska be van oltva, illetve már nem vagyok annyira ellene az ivartalanításnak (mivel nemrég láttam ilyet személyesen, és láttam, hogy ennek semmilyen hosszútávú következménye nincs), ezért ha valaki ily módon védelmet biztosít a macskájának, akkor jó eséllyel megvédi az ártalmakkal szemben. De akkor is, én inkább megadnám a macskáimnak azt a szabadságot, hogy kint is tudjanak lenni, tudják, milyen a szabadban lenni, és tegyék magukat ott is próbára, egyáltalán valamennyire tapasztalják meg a természetes élőhelyüket. Mert egy macska mégiscsak a szabadban, kellő mozgástérrel van igazán otthon. Vagy mondjuk úgy, hogy elemében. És ezt nem venném el az állataimtól. Ugyanezt láttam, amikor a nővéreméknél laktam Angliában. Nekik két macskájuk van, és emeletes családi házban laknak (mint amilyen a brit házak átlagban), és ők ott sokkal inkább szabadon vannak. Kijárnak az utcára is, de mindig hazajönnek, mert hát tudják, hogy kaját biztosan kaptak. A másik személyesebb ok, ami miatt nem tartanék macskát panelben, hogy mivel nincs hova eljárnia, ezért sokkal többet van emberrel, így velem is. És amikor huzamosan vagyok itt egyedül a macskákkal (mint például hétvégéken, amikor a lakótársam hazamegy), akkor a macskák sokkal rám vannak utalva, amit egyfelől ugyan élvezek, mert akkor hozzám dörgölőznek, és annyira jó, amikor simogatom őket, és dorombolnak. De olyan is van, amikor a macska folyton nyávog, és hallom a hangján, hogy baja van, de nem tudom kitalálni, hogy mi is az (ha meg voltak etetve). Akkor nehezen viselem, hogy nem tudok egy kicsit magam lenni, és állandóan hallgatni kell őket. Egy idő után akkor kikészülök, hogy mégis mi az isten bajuk van, nem képesek 5 percre csendben maradni? Tudom én, ki akarnak menni, mert legtöbbször akkor nyávognak, amikor kinéznek az ablakon.

Ez nálam újabb ok arra, hogy macskát csak családi házban. Mert ha nagyon unja magát, akkor egyszerűen kimegy, és nincs annyira az emberre utalva. Egy macska egyébként sem lojális állat, mi több magányos vadászok, és eléggé öntörvényűek. Egyrészt ezért nem annyira hűségesek, másrészt a kutya azért szereti jobban az embert (mert tényleg), mert sokkal régebben háziasította az ember még farkasként, ezért jobban kötődik az emberhez. A macskát sokkal később, meg az is közrejátszik, hogy öntörvényű állat, nagyon nehéz nevelni. Ezt tapasztalom most is. Eleinte nem zavart, hogy a macskák felugrottak az asztalra, csak később, amikor azt tapasztaltam, hogy nem tudok annyira írni billentyűzettel, meg minden csupa macskaszőr, egy idő után nem engedtem, hogy az asztalon legyenek. Semmi hatása nincs, sőt, kiderült, hogy a macska mennyire okos állat. A jelenlétemben egy idő után nem ugrottak fel az asztalra, de amikor valami miatt kimentem pár percre a szobából, visszatérve az egyiküket szinte mindig az asztalon találtam. Annyi eszük mindig volt, hogy amikor megláttak, leugrottak az asztalról, és az ágy alá bújtak, hogy ne tudjam “megnevelni” őket. Innen látszik, hogy a macska a saját elvei szerint él, én meg azért is bosszankodtam miatta, mert gonoszságot is érzékeltem az egész mögött. Mi vagyunk a királyok a házban, ti, emberek meg a csicskáink vagytok, és mindent úgy csináltok, ahogy mi akarunk. Na nem úgy megy ez nálam. Ilyenkor azt csinálom, hogy megrángatom az ágyat, és ilyenkor ijedtükben mindig kiszaladnak a szobából. Csak hogy megtanulják, hogy hol van a helyük. Biztos vagyok abban, hogy egyébként egy macska nem lenne ennyire rossz, ha nagyobb tere lenne, és jobban le tudja foglalni magát ott, ahol igazán elemében érzi magát.

Azt azért szeretném leszögezni, hogy továbbra is nagyon szeretem a macskákat, és ha állatról van szó, mindenek felett áll nálam a macska. De soha nem tudnám embertársammal egyenrangúként szeretni őket, mert a macska az egy állat, és különbséget teszek ember és állat között. És nem értek egyet azzal a közmondással sem, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Tényleg nagyon barátságos tud lenni egy kutya, és adott esetben csodát művel az emberrel, de azért mondják azt, hogy a kutya az ember legjobb barátja, mert egy kutya (vagy általánosságban egy háziállat), mert sokkal kevésbé tudatos (egy állatnak nincs haláltudata, másképp működik az agyuk, nem látnak minden esetben ok-okozati összefüggést), sokkal kevesebb dolgot érzékel és fog fel a világból, az emberek viselkedéséből. Emiatt máshogy fogja fel azt, hogy ha az ember rosszindulatúan bánik velük hiszen nem bosszulná meg, és nem is haragtartó. Ha egy kutyát agresszivitásra nevelnek, az más kérdés. Biztos, hogy ha állatok lelke is sebződik, ha rosszul bánnak vele, de ha alapvetően szeretettel nevelték, akkor mindig szeretettel és naivitással fog az emberekhez viszonyulni. Ezért alakult ki bennem az a vélemény, hogy aki hisz a kutya az ember legjobb barátja mondásban, annak az állat egyfajta menekülés a valóság elől, hogy az emberek tudnak rosszindulatúak is lenni, és mekkora csalódás, hogy az, akit a legjobb barátunknak tartottunk, pont ő árt nekünk. Ezt én is megéltem egy jónéhányszor, mégsem éreztem, hogy egy háziállattal kellene kompenzálnom. Hanem újabb emberi kapcsolatokat alakítottam ki, és értek újabb és újabb csalódások. Ez tényleg nagy fájdalom, de egy idő után felmerült bennem a kérdés, hogy biztos, hogy csak a másik fél a szemét? Nem lehetséges az, hogy én is hibáztam az adott helyzetben? Túlzottan naiv voltam? Nem akartam meglátni, hogy a másik valójában mit gondol, vagy azt, hogy baj van? Ez nem a másik felelőssége, hanem az enyém. Amikor erre rájöttem, akkortól tudtam helyére tenni az emberi kapcsolatokat, amikből sokat tanultam. Persze ettől még történhetnek bajok, mert nem lehet eléggé fejlett az ember, de megszerzett igaz barátságok, ha csak néhány is van, minden nehézségért kárpótolnak. Ha pedig újabb csalódás ér, azt jobban tudom kezelni. És ebben a bizonyos barátságban megvan a méltó helye a kutyáknak és a macskáknak is.

Ivartalanított macska


Tegnap ivartalanították az egyik macskát. Annyira sajnáltam szegényt. Magamhoz vettem, és mondtam neki, hogy úgy sajnálom, hogy milyen szörnyűségeken megy keresztül. A lakótársam meg csak mosolygott, mintha felfogná, hogy mi történik vele. Az a helyzet, hogy nagyon vizuális típus vagyok, és férfiként szörnyű elképzelni, hogy mitől fosztják meg őt.

Az egyébként meglepett, hogy milyen jól viselték, hogy nem ehettek. Ha már az egyik nem ehetett, akkor már a másikat sem etette a lakótársam. Nem voltam otthon, én már csak arra mentem haza, hogy már megvolt a műtét, és úgy feküdt a kis kosarában, mint egy újszülött a bölcsőjében. Aludt mozdulatlanul. A másik macska meg úgy meg volt rémülve. Nem érti, hogy miért alszik ennyire, meg szagolgatta, úgy vitte el az orrát tőle. Érezhette rajta az állatkórház szagát, meg nem tudom, hogy az altató mennyire érződhetett rajta. Próbáltuk nyugtatni, nincs komoly baj. Átjött a szobámba, és estére, amikor berepült egy rovar, az már lekötötte a figyelmét.

Nagyjából 21.30 körül ébredt fel az operált macska. Hát az se volt akármi. Állandóan ki akart menni, de még jócskán benne volt az altató. Úgy járkált, szegény, mint egy részeg. Bizonytalanok voltak a léptei, dőlöngélt össze-vissza, meg a tekintetén is látszott, hogy nagyon gyenge. Maga alá pisilt, meg öklendezett. Annyira nem durván, de azért megijesztett. Annyira sajnáltam őt, olyan műtéten esett túl, amiről nem tehet, és még szenvednie is kell. A lakótársam gyorsan visszatette a kosarába, és próbálta nyugtatni, ennek hatására visszaaludt. Azt tartom érdekesnek, hogy jó órára rá felkelt, akkor némileg magabiztosabb léptekkel ment ki a konyhába, odament a tálkájához, ki volt töltve a kaja a másik macskának. Tehát ehetett volna, de csak odafeküdt elé, és nem evett belőle. Bizonyára éhes volt, de jó eséllyel még rosszul volt, és tudta magától, hogy árt neki, ha eszik.

De hogy a másik macska mennyire félt tőle, fel is állt a szőr a hátán, annyira meg volt rémülve a helyzettől. Kerülte az operált macskát, amikor a lakótársam megpróbálta odavinni hozzá, hogy lássa, hogy nem félelmetes, de ő csak nyávogott, meg fújtatott rá. Inkább hagyta, most külön aludtak éjjel, holnapra (vagyis mára) biztosan megnyugszik, és újra együtt fognak játszani. Ezt már nem látom, mert hazamegyek Békéscsabára a hétvégére.

Ez nem volt akármi. Nagyon sajnáltam szegény macskát. Megbeszéltem az egyik karaokés ismerősömmel, Leeával is az esetet. Ő is nagy macskabarát, mint én, a különbség ott van kettőnk között, hogy neki mindig volt macskája, amióta az eszét tudja, nekem meg soha. Legalábbis akkor volt, amikor a nővéreméknél voltam akkor ott volt két macska, de úgy konkrétan, akire én vigyáztam, és vállaltam felelősséget, olyan nem volt. Szóval én inkább saját megérzéseim miatt vagyok az ivartalanítás ellen, és az volt a véleményem (amit itt is megírtam), hogy ha családi házban laknék, akkor tartanék macskát, és nem ivartalaníttatnám, de beadatnék minden oltást neki, ami kell egy macskának kölyökkorában. Erre írta, hogy ezzel nem védem meg mindentől a macskát, mert elütheti egy autó, vagy megmérgezhetik. Én ilyenre tényleg nem gondoltam, de teljesen legitim érvek. Meg azt azért tudom, hogy a macska alapvetően ahhoz hűséges, aki enni ad neki, és nekem az volt a gondolatom, ha el is szökik csajozni (valamiért mindig kandúrokban gondolkodok), akkor visszajön egy idő után, mert tudja, hogy innen kapott enni. Az egyik legszomorúbb történet, amit elmesélt, hogy voltak olyan macskái, akik nem voltak ivartalanítva, az egyik egyszer elszökött, visszajött, és pár napra rá meghalt. Nem tudták, mi történt vele. Ez volt a végső tanulság arra, hogy egy felelős állattartó ivartalaníttatja a macskáját.

Így néhány órás kellemetlenség árán sokkal hosszabbá tehetjük a macska életét. Mi tagadás, szívesebben számoltam volna be saját élményekről macskák kapcsán, de bizonyos dolgokat azért sem tudtam számításba venni, mert mindig panelben laktam (ezért sem lehetett macskám gyerekkoromban), így bizonyos dolgokat, veszélyeket csak így, mástól tudhattam meg. Azt mondom, hogy átgondolom, ha családi házban fogok lakni, hogy lesz-e macskám, és hogy mit fogok vele tenni.

Macskatartás egy panellakásban


A másik dolog, ami miatt jól érzem magam az albérletben, hogy van két macska. Nagyon szeretem a macskákat, többször mondtam már másoknak, hogy ha tehetném, macskatenyészetet tartanék. Ebben azért van némi túlzás, de az biztos, hogy szívesen venném gondját legalább egynek.

IMG_20180429_112130De panelban? Gyerekkorom egyik fájdalma volt, hogy anyám soha nem engedte meg, hogy tartsak macskát, pedig nagyon szerettem volna. Panellakásban laktunk, és soha nem fogadtam el azon érvelésüket, hogy állat nem való lakásba. Még csak pár napja lakok itt, és hiába szeretem az itt lévő macskákat, kezdem érteni, hogy miért tiltották, hogy legyen macskám. A kép árulkodó, ez az egyik macska, és épp az erkélyen néz ki. Nem engedhetem csak úgy ki őket felügyelet nélkül, mert az 5. emeleten lakunk, és ha felmásznak az erkélyen lévő asztalra, onnan ők könnyen ráugranak a korlátra, és még egy ugrás a szabadság, ami már végzetes lenne… Igazából nem tudom, hogy mennyire érzékeli egy macska a magasságot, és hogy mivel járna, ha innen leugrana, de van egy kisebb rés, amin állandóan ki akarják dugni a fejüket, de szerencsére nem fér ki. De az látszik, hogy ha tehetnék, kimennének világot látni. Ez részint azért is van, mert lényegében még kölyökmacskák, májusban lesznek 8 hónaposak.

IMG_20180429_120043Mind a kettő fiú, így most még nem, de ha itt maradnak, mindenképp fontos lesz a közeljövőben ivartalanítani őket. Mondom ezt annak ellenére, hogy egyébként az ivartalanítás ellen vagyok. Már most is mozgékonyak, alkalomadtán harcolnak egymással (gondolom, ez a játék egyik módja náluk). Úgy tudom, hogy a macskák 1 éves korukra válnak ivaréretté, és az panelban végzetes, mert állítólag elviselhetetlenül büdös, ha kijelölik a területüket, azt viszont hallottam már, hogy milyen elviselhetetlen hangot adnak ki magukból, ha párosodási időszakuk van.

Én azt csinálnám, hogy ha családi házban laknék, nem ivartanalíttatnám őket. Akkor hagynám, hadd csavarodjanak el,  ha úgy érzik, nyugodtan lássanak világot, aztán ha számít nekik, hogy én etettem őket, meg szeretgettem őket, úgyis visszajönnek. Gondolom, a macskáknak is vannak oltásaik – sőt most néztem utána, hogy de még mennyire, hogy vannak – akkor azt csinálnám, hogy beoltatnám a macskámat, és utána oda mehetnek, ahova csak akarnak, mert jó eséllyel védettek lesznek. Ha pedig panelban laknék, akkor muszáj leszek ivartalaníttatni őket, mert akkor kicsi az esélye annak, hogy olyan helyen laknék velük, ahol ki tudnának menni. Ivartalanított macska meg nem akar kijárkálni, még inkább párosodni. Ellenben bújósabbak, jobban hagyják magukat megszeretgetni.

Azért vagyok az ivartalanítás ellen, mert úgy vagyok vele, hogy teljesen természetes, ösztönös cselekedetük a párzás, és úgy képzelem el, hogy nekik is egyfajta élvezet, ha egy kandúr és egy nőstény egymásra talál, némi szerenád után egymáséi lesznek egy rövid időre. És miért fosszam meg őket ettől az élvezettől? Amíg nem fertőzik meg egymást, csinálják csak. Ami a csavargást illeti, tudom, hogy a macska sokkal kevésbé hűséges állat, így igazából csak azzal lehet őket hozzánk “láncolni”, ha folyamatosan etetjük őket. Ez a két macska is csak akkor dörgölőzik a lábamhoz, amikor éhesek, egyébként nem feltétlen tartanak igényt a társaságomra meg a szeretetemre, elvannak magukkal. És inkább magukkal, mert például, amikor etetem őket, akkor is csak azon vannak, hogy ők maguk jóllakjanak, aztán, hogy a másiknak mennyi marad, az már az ő baja.

Egyébként meg a macskatartás kötelezettségei nem okoznak problémát nekem. Az etetés mellett cserélem az almot, meg pont ma történt az, hogy nyávognak, de nem tudtam kitalálni, hogy mi a bajunk. Adtam nekik enni, meg minden, de semmi eredménye. Kicsivel később jöttem arra rá, hogy az a bajuk, hogy szinte már csupa mocsok volt a tálkájuk környéke. Kitakarítottam ott, és utána már ettek.

Úgyhogy nem okozna nekem gondot a macskatartás, csak az lenne rossz, ha nem hálálnák meg szeretettel. Bár ezt valószínűleg egy ivartalanított macskától kapnám meg, mert ők bújósabbak. Az biztos, hogy szeretnék majd macskát tartani, de hogy az hogyan lesz, az majd kiderül.

 

Bizonyíték


Na, csak hogy mutassam, hogy nem a levegőbe beszélek:

A füzetben, ahol másfajta tollal van írva, az a mai nap, ha esetleg valaki szemfüles lenne. Ez az Unterwegs Neu A könyvek 1. leckéje. Nagyon el voltam maradva a tanulással, mert sehogy nem tudtam az itteni mindennapjaimba beépíteni. Igazából ezért is tettem a fogadalmat, hogy végre visszarázzam magam a nyelvtanulásba. Hiányzott már nagyon, jó újra tanulni, remélem, tényleg be tudom úgy tartani, ahogy mondtam.

Néhány alvó macskás képet csináltam a mieinkről:

És akkor csoda, hogy nem tudok ellenállni nekik.

Poszterezés


Kettes fokozatba érkezett a szórólapozás, ma posztereket osztottam szét boltokban, és megkértem őket, hogy ragasszák ki, vagy tegyék ki vásárlók számára jól látható helyre. Mindenki belement, és most is nagyon jó volt megtapasztalni az emberek kedvességét, közvetlenségét. Itt annyira más minden e téren, nemcsak közvetlenek, hanem van egy alapvető bizalom. Átnézték a posztert, és szimpatikus volt nekik, elfogadtak egyet. Egyvalaki volt, aki 50p-t kért hetente azért, hogy kiragassza a falra. Hát akkor köszönjük szépen… de mégis átvett egyet, és az asztalra tette. Aztán voltunk egy virágboltban, melynek eladója egy idősebb férfi, aki egy időben komolyan foglalkozott marketinggel, és kritikus szemmel nézve mondta, hogy a plakát itt meg ott hibádzik: az időpont rossz, külön mondattal kellett volna a kapcsolattartást kiemelni, és még isten tudja miket mondott, csak lestem, hogy mi ez a kritikus megnyilvánulás. Meg hogy csak a free taster sessions volt írva, de hogy utána mennyi az ára, azt hiányolta. Mondjuk ezt szerintem felesleges kiírni, mert a plakát csak a próbaórákról szól, ha már kritikust játsszunk. Amúgy végig kedvesen mondta, nem volt ezzel semmi baj. Amúgy ezt is élveztem, jó buli volt, ha kell még csinálni, szinte csak néhány mondatába kerül.

Szegény Jaspert holnap viszik ivartalanítani, egy kicsit sajnálom őt. Értem, hogy szabályozni kell a macskák szaporulatát, és hogy ne csavarogjon el csajok után kajtatva, és ne adj isten összeszed valami fertőzést, de akkor is úgy érzem, hogy azért megfosztjuk őt valamitől. Habár vasárnap, amikor hazajöttem a szórólapozásból, olyan kellemetlen macskaszag volt, hogy azonnal kinyitottam a hátsó ajtót, és mondtam, hogy azonnal kasztrálják ezt a macskát, ilyen nincs! Biztos, hogy lesz utóhatása, mert hallom, hogy amikor Lucy-t is elköttették, utána sokáig olyan lehangolt, rosszkedvű volt, Valószínűleg érezte, hogy van ő maga, de valami hiányzik… Valószínű hasonló lesz most is. Mondjuk a harcoskodástól nem féltem, mert Jasper nyugodt jellem, nem nagyon gondolnám róla, hogy nekiállna az utcán harcolni egy másik kandúrral.

Holnap igényelni fogok ilyen “előjogosítvány”-t. Nincs rendes magyar neve, az a lényege, hogy ilyenje bárkinek lehet, aki 17-18 éven felüli, és felügyelet mellett vezethet autót. Ugyanis itt Angliában nincs elméleti oktatás, azt mindenki magának tanulja meg, csak vizsgázni kell menni, és utána lehet gyakorlatot tanulni, vezetni oktató mellett, és megszerezni a végső jogosítványt, mellyel már egyedül is lehet vezetni. Na de nem azért akarok magamnak jogosítványt, hogy az országutak réme legyek, hanem hogy Angliában nyissak egy bankszámlát, ehhez meg valami angol fényképes igazolvány kell, nem fogadják el a magyart. Ugyanis történt az, hogy döbbenettel néztem hó elején, hogy egy testesebb szeletet levágtak a számlámról… Nem tudom ellenőrizni, hogy mi volt, mert ugye a netbankba belépéshez SMS-ben kapunk ellenőrző kódot, és nekik még mindig a magyar, immáron nem létező telefonszámom van nekik megadva. Az a gyanúm, hogy a bank levett valami extra költséget, mert itt használom a kártyát, ezért azt találtam ki, hogy ha jön valami pénz, akkor azonnal átutalom magamnak paypal-on keresztül a leendő angol számlára. Ehhez intézkedek, mert nincs pénzem extra költségeket fizetni.

Macskák, zene és egyebek


Na ha már itt élek két macskával, akkor szóljak róluk is.

Az egyik macska, Lucy, 3 éves nőstény (most is épp tisztítja magát előttem), sokat változott azóta, mióta utoljára voltam itt. Akkor rettenetesen harcias volt, szinte mindig karmolt. Azóta lenyugodott, mindig engedi, hogy simogassam, persze, amikor éhes, akkor mindig ő bújik hozzám, ami igen gyakran van. Minden reggel, szinte mindig én vagyok az első, aki felkel, és lemegy a konyhába, akkor Lucy mindig odabújik a lábamhoz, szinte tudom, hogy a macskakaja után kell nyúlnom, és a tálkáját megtölteni. Persze miután evett, tudomást sem vesz rólam, de néha jól esik magamhoz venni és megszeretgetni. Különben rengeteget eszik, és rettenetesen szemtelen. Minden egyes alkalommal, amikor eszünk, odajön az asztalhoz, vagy amikor kaját csinálunk, akkor a konyhába, és nem lehet elűzni. Mondjuk ma szerencséje volt, mert nem szoktam sok húst enni, és ami nem kellett azt odaadtam neki. Nővérem egyik magyar barátnője ma ünnepelte a születésnapját egy török étteremben, de néhányan nem maradtunk ott végig, mert Xingbónak King Fu versenyre kellett órát tartania, és néhányan vele tartottunk. A kaja épp akkor készült el, azt már nem vártuk meg, hogy megegyük, ezért elcsomagolták nekünk. Csirkehús volt rizzsel, meg valami zöldségköret. Ízlett mind, csak nem is volt elég rizs, ezért a maradékot odaadtam a macskának. Egy kép róla:

Látszik rajta, hogy sokat eszik, mi? Állítom, hogy ha egy ház lenne tele macskakajával, az sem maradna meg sokáig. Egyébként főleg akkor látszik rajta, hogy kövér, amikor megy le a lépcsőn, akkor csak lesek, hogy milyen gömbölyű… Amúgy nem tudtam normális képet csinálni róla. Ja, és el van köttetve, valószínűleg ezért szelídült meg ennyire, és eszik még annál is többet, mint előtte.

A másik macska, Jasper, 1 éves kandúr. Még megvannak a cuccai, néha érezzünk az orrunkon keresztül. Elvileg ivartalanítva lesz, nem tudom, mikor. Annyira nem látszik még a viselkedésén ivarérett lenne, néha előfordul az, hogy fetreng a földön, háton fekszik, és keres valamit, aminek utánakaphat. Ekkor szoktam a kezemet nyújtani neki, megkarmolná, de én gyorsan rácsapok. Már mondtam is, hogy piros pacsizok a macskával. Néha mondjuk véres pacsi lesz belőle, amikor megkarmol, de amúgy élvezem. Amúgy kevésbé szociális, mint az anyja, nem nagyon értékeli, ha simogatom, szeretgetem. És akkor sem nagyon bújik, ha kaja kell neki, de ha érzi az illatot, bizony ő is lesben áll. Meg ha tudja, hogy töltöm ki a kaját, bizony nem rest a tálkához jönni. Ő van itt:

Jellemző póz, ugyanis sokat alszik.

Nagy nehezen sikerült megtalálni azt a dalt, amiről írtam, hogy tetszik. Nem emlékeztem, hogy bemondták volna a rádióban az előadót és a címet, ezért azt találtam ki, hogy belehallgatok a Now That’s What I Call Music 87-be (ez a legújabb), itt nem találtam meg, ezért belehallgattam a 86-osba. Itt sincs, akkor jöjjön a 85-ös, de itt is csak a rosszabbnál rosszabb dalok vannak. Aztán egyik este UK chart ment, azon volt, aztán elkezdtem utánanézni a neten, belehallgattam a dalokba. Így lett meg valahogy. Ez az:

Hát istenemre, milyen kicsi a világ… hol forgatták a klipet? Japánban, és az elején is ott van az előadó és a cím japánul. A hivatalos videó alatt ott a leírás, hogy egy japán rajongóról szól a klip, aki többször látja vízióiban az együttest. Furcsa, amúgy tetszik még most is a dal, azt mondanám, hogy ha ilyen lenne a nyugati populáris zene, akkor semmi bajom nem lenne velük. Különben miután nem találtam meg egyik Now That’s What I Call Music válogatáson, azt gondoltam, hogy annyira friss, hogy még nem tudott felkerülni. De 2013. december 5-én rakták ki a hivatalos klipet, úgyhogy nem értem, hogy nem találtam meg. De most is fogom a fejem, hogy milyen zenék mennek itt. Az egyik, amin röhögni szoktam, az a “money on my mind”. Ezt már imitálni is szoktam néha, amikor egyedül vagyok, és ilyen “álmenő” hangon mondogatom, hogy “pénz az agyamon”. Nagyjából ennyit ér. A másik, amin ki vagyok akadva, a videoklipen öt fiatal srác azt játssza, hogy tud zenélni, és “she is so perfect” címen játsszák a nagymenőt. Na mondom magamban, ezek is kijárták a nagymenő-képzőt. Nem jó egyébként, ha ennyire menőnek mutatják azt, hogy milyen dolog sztárnak lenni, mert sok fiatal beugrik neki.

Múltkor írtam, hogy nem egységesek az árak. Csak egy példa, hogy mennyire igaz ez: Pénteken néztem tárolódobozt, hogy a papírjaim, füzeteim rendben legyenek, és ne össze-vissza. Először a WHSmith-ben néztem, és csak lestem, hogy £9.99 volt. Igaz, hogy buy one, get one free akció volt rá, de akkor is egy több emeletes papírdobozért nem adok ki ennyi pénzt. Aztán elmentem a mellette levő B&M boltba, itt meg találtam egy talán jobbat, ami £1.99 volt. Nagyon olcsó ez a bolt, többször lestem, hogy milyen jó áraik vannak, ugyanaz a termék olcsóbb, mint bárhol máshol, és ilyen mini mindenes. Élelmiszer mellett papír, ajándék, játék és egyéb D.I.Y cuccok, minden van itt.

Amúgy összességében jól érzem itt magam, csak eléggé ingatag az, hogy most itt akarok maradni, vagy később vissza szeretnék menni. Van olyan, amikor azt érzem, hogy igen, itt a helyem, aztán máskor, amikor elkap valami hangulat, akkor szeretnék hazamenni. Most például valami “nyár-imitátort” szeretnék, ami 35-40°C-ot csinál a közegemben, mert jelen pillanatban a közelgő nyár az, amit hiányolok. Egyszer előfordult már az is, eljátszottam a gondolattal, hogy jó, haza lehet menni, de akkor tessék átgondolni, hogy mik a lehetőségek otthon. Szinte üres maradt a képzeletbeli papír. Most, hogy itt vagyok Angliában, és tudom, hogy lehet olyan munkám, amivel akár £1.000-ot is megkereshetek, akkor nem akarok havi nettó 65.000 forintra hazamenni. Azóta egy kicsit megálljt parancsoltam a honvágyamnak. Meg mi az, amit szeretek itt? Hogy itt sokfélék az emberek, szinte minden nemzetiséggel találkozok nap mint nap, és nem nagyon emlékszem arra, hogy bárkiben a negatív oldalát láttam volna. Ezért férnek meg itt jól a különböző nemzetiségek.