2019. őszi PlayIT!


Újabb PlayIT!, újabb Nintendo stand, újabb promóteri munka. Nagyon érdekes volt, ugyanis inkább reggel éreztem azt, hogy ez már nem nekem való, már kiégtem, aztán délután meg megráztam magam, és teljesen jól ment. Mondta is nap végén bagszinak, hogy akár 22 óráig is csinálnám. XD

De kezdjük az elején. 8 órára kellett megérkezni. Megkaptuk a pólót, valamint, hogy ki melyik játéknál fog felügyelni. Én a Ring Fit Adventure-nél voltam, de a csehek szokásukhoz híven most is nagyobb standdal jöttek a PlayIT!-re, így most is sokkal több játék volt kipróbálható. Hordozható módban játszható volt például a Super Mario Odyssey, Mario Kart 8 Deluxe, Super Smash Bros. Ultimate, nagyban lehetett The Legend of Zelda: Link’s Awakeninggel, Luigi’s Mansion 3-mal játszani, meg még… FIFA 20, de biztos, hogy van teljes lista bagszinál. Mivel most a főnök is jelen volt, ezért most kicsit szigorúbban voltunk felügyelve.

Négy TV-n ment egymás mellett a Ring Fit Adventure. Két TV mellett felügyeltem én, másik kettő mellett egy másik srác volt. Az első vendégek 9 órakor érkeztek. Az elején egyáltalán nem volt vészes. Abból a szempontból egyébként teljesen jó a munka, hogy mivel fokozatosan érkeznek az emberek, ezért van idő belerázódni. De ez nekem most nagyon nehezen jött. Valamiért most nagyon éreztem, hogy ez már nem nekem való: kiégtem, túl sok ez nekem, haza akarok menni. De persze maradtam, és amennyire lehet, igyekeztem jól végezni a munkámat. Bár ez most eléggé nehezen jött. Nehéznek éreztem a munkát, meg persze voltak nehézségek a magyarázással. Most nem azzal volt a baj, hogy mindenki a B-gombot nyomkodta az A-gomb helyett, hanem a mozgás magyarázásával. Elsősorban a mini-játékokat mutattuk be, és mindegyiket másképp kell irányítani. Nem is azzal volt a baj, hogy mindegyiket egyedileg kellett elmagyarázni, hanem, hogy nem értették magát a mozdulatot, ahogy magyaráztam, hogy mit csináljanak. Pedig igyekeztem jól magyarázni. Aztán, ahogy láttam, hogy ha más mozdulatokkal is, de ugyan eredményt érnek el… hát csak tessék. Amikor már belejöttem, kitaláltam azt, hogy elkérem a játékostól a gyűrűt, és én magam mutatom meg a mozdulatsort. Ez ment mindenkinek. A vizualitás… A másik dilemmám az volt, hogy ugye van a combra rögzíthető kis pánt, melyre a bal Joy-Con-t csatlakoztatva érzékelte a lábmunkát. Na most, próbáltam magyarázni, hogy tegyék fel, de ez még nagyobb problémát okozott. Így legjobbnak éreztem, hogy ha én magam teszem fel a játékos combjára. Ez sokszor eléggé kellemetlen volt, mivel azért érzékeltem, hogy ezzel belemászok a másik privát szférájába, de úgy érzékeltem, hogy ez a kisebbik rossz, mert ha elkezdeném magyarázni (főleg egy gyereknek), hogy hogyan tegyék fel, azzal legalább fél óra elmenne. Úgyhogy így oldottam meg végül. De ha van valakinek valami okossága, hogyan magyarázzam, szívesen veszem.

Gyerekből egyébként most is, rengeteg volt. Persze, a YouTuberek fő nézőközönsége… Egyébként már 18-20 évesen is, amikor már jobban átláttam a világ dolgait, már akkor elgondolkodtam azon, hogy könnyű olyan dolgot (legyen az film, sorozat, játék, zene, rendezvény, stb) trenddé tenni a gyerekek körében, ami nem nyilvánvalóan gyerekes. Hiszen attól felnőttebbnek érzik magukat. De már akkor felmerült bennem a kérdés, hogy nem válik-e attól gyerekessé az adott dolog, ha túlnyomórészt gyerekek rajonganak érte? Főleg, ha kapcsolnak, és rájönnek, hogy a rajongójuk többségében gyerek. Akkor elkezdik őket megszólítani a maguk szintjén. Ugyanez a PlayIT! esetében. Eszméletlen sok a gyerek. Ennek anyagi vonzatát már korábban firtattam, de valahogy az az érzésem támad, hogy maga a rendezvény is ledegradálólik. Egyrészt a YouTuberekkel, másrészt meg hallva a konferansziék előadási stílusát, illetve a nagyszínpados beszélgetések nívóját, harmadrészt a szülőmegőrző… Habár látok felnőtteket is, nem is keveset (mármint, akik nem a gyereküket kísérik), meg jöttek a Nintendo standhoz, de továbbra is az az érzésem, hogy a PlayIT! fő célközönsége a gyerekek.

Igazából én magam sem értem, hogy mi történt velem délután, de sokkal jobban ment a munka, mint délelőtt. Sokkal jobban elememben voltam. Ha kisebb sor alakult ki, tisztelettel megkértem azt, aki régebb óta játszik, hogy adja át a helyét a következőnek. Vagy ha nálam felszabadult egy TV, de láttam, hogy máshol vár valaki, hogy kipróbálja, szóltam neki, hogy jöhet nyugodtan. Minden sokkal jobb lett. Itt kezdtem el már inkább úgy magyarázni, hogy elkértem a gyűrűt, és megmutattam, hogy például hogy ugorjon. Egyébként van a mini-játék, ahol futószalagon kell futni, és gyűjteni kell az érméket. Vannak érmék, melyek a magasban vannak, ugrani kell utánuk. Itt többen is csinálták (egyébként teljesen logikusan), hogy elkezdtek ugrani. És kiderült számukra, hogy másképp érzékeli a játék az ugrást. El is gondolkodtam azon, hogy gyakorlatilag totál feleslegesen csatoljuk szerencsétlen játékosok lábára a bal Joy-Con-t, mert egyetlen mini-játék sem érzékeli a lábmunkát. Hacsak nem pont az a futós, amelyiket itt most felhoztam, de erre így perpillanat nem emlékszem.

Ami érdekes, hogy a lábam sem fáradt el. Nem véletlen mondtam bagszinak, hogy tudnám még csinálni. Edzettebbnek érzem magam, mint korábban. Mondjuk kellett is az edzettség, mert a csehek megkértek, hogy maradjunk néhányan segíteni pakolni. Miután nem kellett a túljelentkezéstől tartani, bevállaltam. Egyébként nem szakadtunk bele a munkába. TV-ket állványokat csomagoltuk be, hogy szállításra készek legyenek. Az egyik cseh srác leszedte a molinókat, mi összegörgettük őket. A szemetet felszedtük magunk után. És ami a szépsége volt a dolognak, hogy nemcsak abban honorálták, hogy kifizették a plusz egy órát, hanem extrák terén is.

Ezt kaptuk a többiekkel:

img_20191124_032119

És néhányan, akik maradtunk pakolni, kaptuk még ezeket:

img_20191124_031816

Akkorákat röhögtünk, hogy kis plusz munkáért mennyi extrát kaptunk. Mondtuk is, hogy igen hamar eljött a karácsony. Bagszi elmondása szerint, hogy habár a nagyja játék mellé járt ajándékként, néhány cucc innen meglehetősen sokat ér, eBayen eléggé magas áron kelnek el. Nem szándékozom eladni őket, ezek nagyon jól mutatnak a gyűjteményemben. Önmagában annak örülök, hogy a csehek ennyire hálásak voltak nekünk. Nemcsak ajándékok terén is, hanem emberileg is érzékelem, hogy megbecsülik a munkánkat, és nagyra értékelik, ha megyünk nekik dolgozni. A Super Smash Bros. Ultimate póló egyébként kicsi rám, de nem akarta senki elvinni, mert S-es (mivel a 170 cm-es magasságommal nem számítok toronyembernek, képzelhetitek, hogy a többiekre milyen kicsi lett volna), ezért elvittem, ne vesszen kárba. Utcai viseletre szerintem nem lesz jó, de itthonra megfelel. Bár annyira nem kicsi rám. Ha leadnám azt a kb. 5-8 kg súlytöbbletet, ami rajtam van, akkor egész jól állna rajtam. Meggondolom még ezt az utcai viselet dolgát.

Összességében jó volt most is a Nintendónál dolgozni. Lehet menni decemberben is dolgozni. Ekkor plázákban lesznek, ott fogják promotálni a Nintendót. Elképzelhető, hogy bevállalok néhányat, van egy konkrét célom, amire költeném a pénzt.

Egyéni röplabda edzések


Örülök annak, hogy őszi szünet van, mert ismét többet tudok edzeni, mint iskolaidő alatt. Hogy miért? Mert iskolaidő alatt végig foglalt a tornaterem az egyetemen, így csak akkor tudok röplabdázni, amikor ténylegesen van edzés. És az némileg másabb, mert egyetemen kötelező 2 félév testnevelést elvégezni, és hát a résztvevők nagyjának tényleg csak kötelesség… Én meg egyénileg kitaláltam egy edzésprogramot, ami alaposan megmozgat. Egy ilyen edzés kb. 60-90 percig szokott tartani (nem feltétlen van kőbe vésve az időtartam), és közben a Haikyuu!! COMPLETE BEST albumot szoktam hallgatni.

  1. Bemelegítésként futás. Ez általában 12 percig szokott tartani. Nem szoktam megállni. Előfordul egy-egy nap, hogy nem bírom annyira, akkor lassabban futok, de lefutom azt, amit célként kitűztem magam elé. Az album első 3 dala tart kb. 12 percig, azalatt futok.
  2. Aktív pihenésként séta. Ez egy 4 perces lazító séta a futás után, az album 4. dala alatt sétálok. Ekkor szoktam kezembe venni a röplabdát, és addig is pattogtatom, feldobom, és elkapom. Ennek főleg az elején volt jelentősége, mert jobban éreztem a két kezem közti különbséget. Jobbkezes vagyok, a bal kezem bizonyos tevékenységekre kifejezetten ügyetlen. Így a bal kezemmel pattogtattam a labdát, illetve feldobáskor a bal kezemmel igyekeztem elkapni. Ez segített, ügyesebb lett a bal kezem. Meg hát a felső szervánál sarkalatos kérdés a feldobás. Nem lehet eleget gyakorolni.
  3. Röplabdával végzek gyakorlatokat. Háromféle gyakorlatot szoktam csinálni. Kosárdobással a falhoz dobom a labdát, ezt addig, amíg nem esik a földre a labda. Igyekszek mindig utána menni a labdának, amikor csak lehetséges, akár a magasból utána ugrani és eldobni. Az egyéni rekordom 32 körül van. A második gyakorlat meg a fejem fölött zsonglőrködök a labdával. Ez kicsit a feladásra emlékeztet, csak nem magam elé vagy magam mögé irányítom a labdát, hanem azon vagyok, hogy egyenesen a fejem fölött tartsam a labdát. Ha elmegy valamerre, mindig utána megyek. Ebből is sikerül olykor 30 körülit megcsinálni. A harmadik meg alkarral gyakorlatozni a labdával. Ez szokott a legnehezebben menni, innen megy a legkönnyebben a földre a labda.
  4. Kis erősítés karizomra. A karizomra külön figyelmet szentelek. Egyrészt mert hajlamos begörcsölni a felkarom, másrészt meg eléggé gyenge. A görcs ellen karkörzéseket szoktam végezni. De lassabban csinálom, hogy ne legyen gond, ha hirtelen megterhelem. Egyébként egy idő után jól szokott menni, de ha hosszabb ideig nem csinálom, érzem, hogy újra gyengébb, merevebb a karom mozgása. A másik, amit csinálok, a fekvőtámasz. Ez továbbra is nagyon nehezen megy. Ha 10 szabályos fekvőtámaszt meg tudok csinálni, már örülök. A harmadik karizom erősítő gyakorlatot Plank-nak hívják (ennek a Wii Fit U európai változatában Parallel Stretch a neve). A lényeg, hogy fekvőtámasz pózban vagyok úgy, hogy az alkarom a földön van. Ezt 30 másodpercig is kegyetlen érzés tartani.
  5. Jön a szerválás gyakorlása. Az alsó szerva már jól megy. Sikeresen ráéreztem arra, hogyan üssem el jól erőből a labdát. Többször volt az korábban, hogy na most megmutatom, és akkora erővel ütöm el a labdát, hogy az ég kegyelmezzen neki! Hamar kiderült, hogy nekem kellene az égnek kegyelmeznie, mert akkor volt merev a karom mozgása, ahhoz emlékeztetett, mint amikor begörcsöl. Meg is ijedtem, ezután tapasztaltam ki magamban, hogy üssem el a megfelelő erővel a labdát. Ahogy ez sikerült, úgy megy már. Viszont a felső szervával nagyon komoly problémáim vannak. Ahogy feljebb írtam, sok múlik azon, hogy dobom fel a labdát, valamint az időzítés, hogy amikor lejön, mikor ütöm el. Na meg persze a mozdulat. Nekem nagyon nehéz jól szerválni felülről, nem is megy rendesen. Még ki sem teszem a hálót, mert egyelőre annak örülök, ha a felezővonalon átmegy a labda, nemhogy a háló fölött. Mondjuk akkor jobban megy, ha ököllel ütöm a labdát. Volt, amikor kifeszítettem a hálót a tornateremben, és egyszer volt, hogy átment a háló felett a labda felső szervával, úgy örültem, mintha egy egész szettet nyertem volna meg.

Lényegében ennyi. Ennyi lehetőséget tudok, amivel lehet egyedül is gyakorolni. El is megy az idő, de hasznosan. Azt viszont hozzáteszem, hogy nem mindig konstans, 100%-os lelkesedéssel gyakorlok. Vannak rosszabb napok, vagy amikor épp más foglalkoztat. De bemegyek ekkor is, mert bár ekkor rosszabbul mennek a gyakorlatok, szervák, és inkább csak 60 percet vagyok bent, de ezek a napok sem vesznek el, mert azért amennyire lehet, a röplabdára összpontosítok, és amikor újra nagyobb lelkesedéssel játszok, akkor azért érzem, hogy hasznos volt akkor is bemenni gyakorolni, amikor épp nem volt annyira kedvem hozzá. És akkor is bementem edzeni, amikor nyáron diákmunkán voltam. 8 órát dolgoztam, de bementem utána is. És jól esett. Eléggé rapszodikus volt az idei nyár diákmunka terén, így kifejezetten ellazított mentálisan az edzés. Ebben pont a Haikyuu!! adott inspirációt. Ott is megtették, hogy nem sokat aludtak, fárasztó nap után mentek edzeni, és mégis megcsinálták. Emlékezetes, amikor Hinata és Kageyama az első évad 3. részében hajnali 5-re mentek be edzésre. Én ezt úgy csináltam, hogy a diákmunka után is bementem edzeni. Így legtöbbször az volt, hogy 7 órakor elindultam reggel, és kb. 19.30-kor értem haza. Kevés időt töltöttem itthon, de összességében jól éreztem magam, még akkor is, ha úgy mentem be, hogy nem volt sok kedvem hozzá.

Bizonyos páros gyakorlatokat lehet próbálgatni egyedül. Például egyszer megpróbáltam a feladást egyedül. Feldobtam a labdát, és onnan feladtam. Így lehet gyakorolni, hogy előre vagy hátra menjen a labda. Érdemes is, mert ahogy próbálgatom, lehet érzékelni, hogy nem olyan könnyű irányítani a labdát, főleg hátrafelé. Úgyhogy, amikor tudok egyedül is gyakorolni, akkor csinálom ezt is.

Csak szünidőben tudok bejárni, mert az egyetem tornaterme órák alatt mindig foglalt. Ahogy írtam feljebb, járok röplabdázni, bár a két kötelező félévet rég teljesítettem. Habár nagyon jó gyakorlatokat végzünk, annak nem örülök, hogy nem játszunk különböző posztokban. Az is rossz, hogy átmenet sincsen. Vannak komoly edzések esténként, de ott magas szinten edzenek, és ott tényleg a profik vannak. Egy olyan csapatban szeretnék lenni, ahol lelkes kezdők vannak, akik készek fejlődni. Szétnéztem néhányszor a sanc.hu weboldalon, de itt is legtöbbször középhaladó, haladó edzéseket hirdetnek. Kevés a kezdő. Mindenesetre majd a jövőben többet nézem az oldalt, hátha szerencsém lesz. Addig maradnak az egyéni és egyetemi edzések.

Az aknakeresés új szintje


Igazából előnynek gondolom azt, hogy kíváncsi személyiség vagyok. Ha barátra teszek szert, sok minden szokott érdekelni vele kapcsolatosan. Ki ő, mit szeret, mi a hobbija, mi az, amit szívesen mesél magáról. Ez nemcsak a kíváncsi természetemből fakad, hanem mert soha nem tudhatom, hogy az, ami iránt ő érdeklődik, nem-e válna hasznomra. Milyen új ismereteket sajátíthatok el általa, nem-e lennék több általa. Csernus Imre írta az egyik könyvében, hogy a kíváncsisága tartja őt fiatalon. Tökéletesen átérzem. De ez a kíváncsiság persze megsokszorozódik, ha a másik félbe történetesen szerelmes vagyok. Ha még ez a szerelem viszonzásra is talál, akkor ott már nincs menekvés. Márpedig most az utóbbi esete áll fenn. A közös érdeklődési kör megvolt, hiszen Haikyuu!! szerveren találkoztunk, onnan kezdtünk el privát beszélgetést. Az is részint közös érdeklődési kör, hogy mind a ketten szeretjük a logikai játékokat. Csak én többségében a Tetris-ben, Dr. Marióban, Picross-ban vagyok otthon, addig ő bár a Picross-ban is, de a másik nagy kedvence az Aknakereső. Lévén, hogy a Picross közös hobbi, beregisztráltam a Nonograms.org weboldalra, szoktam néha én is feladványokat megcsinálni. Ami az Aknakeresőt illeti, szinte keresztrejtvény szintjén old meg feladványokat. Ilyet senkinél nem láttam. Mondta is, hogy benne van egy közösségben, ahol feladványokat adnak fel egymásnak, segítik, tanítják egymást. Nekem egész életemben annyi kapcsolatom volt az aknakeresővel, hogy megnyitottam a Windows játékok között, elkezdtem totál véletlenszerűen kattintgatni, aztán 2-3 másodperc után robbantam. Hogy ebben esetleg valami logika lehet… Valamit láttam belőle, a számok nemcsak úgy ott vannak, de egyáltalán nem érdekelt annyira, hogy mélyebben is elemezzem magamban a dolgot. Ha már Windows játékok, akkor Pasziánsz meg a Fekete Macska volt a fő időtöltési mód nálam.

Most sem feltétlen életem célja, hogy Aknakereső mester legyek, de úgy voltam vele, hogy hátha az abból szerzett ismeret az élet más területén is hasznomra lehet, ezért úgy döntöttem, hogy meghallgatom a páromat, hogy miért szereti, hátha tanulok valami újat. Emellett elmagyarázta az alapokat. Hamar kiderült, hogy nem azért szenvedek a matekkal egyetemen, mert lusta vagyok, hanem mert egy bizonyos szint fölött nem látok logikát dolgokban, és bár meg lehet magyarázni, de nehezen értem. Például most tanulok ZH-ra matematikai alapokból (harmadjára…), alkalmazott matematikából és operációkutatásból. És az a helyzet, hogy ezen a szinten én már csak megtanulni, bemagolni tudom az összefüggéseket, de megérteni nem. Példa: Értem a deriválás alapját, elméletét, meg néhány deriválási azonosságot is átlátok, de az összetett függvény deriválását már csak bemagolni tudom. Hát hasonlóképpen mentem neki az aknakereső rejtelmeinek megértéséhez. Habár konkrét vita nem volt, de azért feltettem magamban a kérdést, hogy mi szükségem van erre? Hagytam, hogy írja, magyarázza, én valamit odaírtam neki, hogy igen, jó eséllyel így van, logikusnak tűnik, miközben meg igazából akkor nem értettem semmit, és mással foglalkoztam. Kerestem egy online aknakeresőt, hogy magam alkalmazzam azt a logikát, amit látok benne. Kérdéseire meg folyamatosan rossz választ adtam, és nem értette, hogy miért azt elemezgetem, amin ő már rég túl van. Talán azért, mert agyban még ott tartok, és azt próbálom megérteni. Ilyenkor szoktam bedühödni, és ilyenkor van az, hogy valami mással kell foglalkoznom, különben bedurran az agyam. Alapvetően lobbanékony természet vagyok, de nagyon ritka az, amikor üvöltözök, meg török-zúzok. Azért maradok nyugodtnak, mert tudom magamról, hogy most robbanni fogok, de még tudom kontrollálni magam. Ilyenkor nekem mással kell foglalkozni ahhoz, hogy lenyugodjak. De ez nem azt jelenti, hogy akkor nem ott vagyok gondolatban. De, az jár fejemben, csak kell valami, ami ilyenkor eltereli a figyelmemet, lenyugtat, mert így tudom átgondolni azt, hogy hol rontom el, és megemésztem a mondottakat (jelen esetben leírtakat). Ugyanez van a videojátékoknál is. Ha elakadok valahol, akkor ki szoktam kapcsolni a gépet, és mással foglalkozok. De ezalatt is azt szoktam átgondolni, hogyan tudnék továbbmenni ott, ahol elakadtam. De ha tovább játszanék, és továbbra sem sikerülne, akkor egy idő után az idegesség miatt már nem is tudnék rendesen gondolkodni. De ha kijövök abból a közegből, akkor lenyugszok, és jobban át tudom gondolni, hogy mit csináljak másképp. És általában sikerül is. Ezért van az, hogy még nem vágtam a földhöz egyetlen controllert sem. Ugyanez az Aknakeresőnél. Pár perc után már magam próbálgatom, hogyan csináljam, és többedik próbálkozás után már sikerül.

Sikeres aknakeresés

Nálam így működik az, hogy addig csinálok valamit, amíg valami nem megy. Csak ezt sokan nem látják át, nem értik meg, ezért kapok a fejemre, hogy mit képzelek, hogy ilyen könnyen feladom? Pedig szó nincs arról, hogy feladnám, aminek látom értelmét, hogy küzdjek érte, meg motivált vagyok, azt csinálom, csak mivel tudom magamról, hogy hajlamos vagyok arra, hogy bedühödjek, ezért saját módszerrel csinálom.

Azért érzékelem, hogy igaza volt Jucukynak, amikor írta, hogy nem is baj, hogy távkapcsolat a miénk, mert így ismerjük meg egymást, és ha eljutunk oda, hogy együtt leszünk élőben, akkor kevesebb lesz a konfliktus. Azt nem gondolom, hogy ha ez élőben történt volna, akkor hangos szóváltás kíséretében zajlott volna le ez az oktatás, de megkértem volna, hogy hagyjon most békén. De ez nem ellene szólna, hanem idő kell, amíg átgondolom magamban a dolgokat. Már csak azért sem szól ellene, mert pont attól kímélném meg, hogy durva legyek vele. Szeretem őt, és életem utolsó cselekedeteinek egyike legyen, hogy indokolatlanul durva legyek vele. Ezért is voltam azon, hogy visszafogjam magam, meg az is sokat segített, hogy végül békésen le lett rendezve a dolog, hogy ő is belátta, hogy túlzottan nyomulós volt, és utána kíváncsi volt arra, hogyan tanulok. Én meg készségesen elmagyaráztam neki, hogy vannak nálam ilyenkor a dolgok. Ha oda-vissza működik, hogy megértjük egymást, az sok konfliktustól megkímél, és jó esély lesz arra, hogy ez a párkapcsolat hosszútávú legyen. Főleg, ha eljutunk odáig, hogy élőben legyünk együtt.

Régi cicatörténet


Nézegettem CD-ken a régi képeimet, és annyira elcsodálkoztam, hogy találtam régi képeket az egyik macskáról, és hogy annyira aranyos volt, hogy tényleg majdnem megkönnyeztem. Ő az:

DCFC0010.JPG

Egy fiúmacska, és hogy milyen története van? 2007. őszi AnimeCon napján volt, ami a Petőfi Csarnokban volt. Mellette volt ugye a bolhapiac, a Nintendós csapattal szétnéztünk ott, és láttuk, hogy kint van egy kismacska. Megsimogattuk, és már akkor is annyira aranyosnak találtam, hogy ez kell nekem. 1.000 forintért adja. Konkréta úgy dobtuk össze rá a pénzt, de akkor sem lett meg, csak 850 forint, annyiért odaadta. Hát nekünk az az AnimeCon nem az animézésről, videojátékokról, bulizásról szólt, hanem a macskázásról. Imádtuk ezt a macskát, egész nap vele játszottunk. Megetettük, szegény rettenetesen éhes volt. Nem mellesleg Bowsernek neveztük el.

Aznap este hazavittem Békéscsabára, egyébként a vonatúton látszott, hogy már szobatiszta volt, ugyanis elkezdte kapargatni a földet. Tudtam, hogy mit akar csinálni, adtam neki egy zsebkendőt, hogy azon “ténykedjen”, és tényleg oda csinált. Az egyik unokatestvérem, akivel ekkor és régebben rengeteget voltunk együtt, jött ki elém a vasútállomásra, együtt vittük haza a macskát. Amikor hazaértünk, a szobámban letettem, és mintha csak érezte volna, hogy ez lesz az otthona, egyből felfedezőútra indult. Csak hát akkor volt a baj, amikor anyám megjelent, akinek elmondása szerint állat nem lehet panelben. Nagyon nem örült a macskának, és követelte, hogy vigyem el innen. Azért mertem elhozni – mert amúgy tudtam, hogy régen nem tűrte meg – mert abban bíztam, hogy mivel már felnőtt voltam akkor is, ezért megbízik bennem annyira, hogy tarthatok macskát, tudok felelősséget vállalni iránta. Sajnos ez nem jött be. Levittem a közeli játszótérre, és nagyon szomorúan, de otthagytam. Kóbormacska leszel, nagyon sajnálom…

De fél órára rá eszembe jutott, hogy hát basszus, van egy szomszédunk, aki nagyon szereti a macskákat, hátha be tudja ő fogadni. Szerencsém volt vele. Lementünk a macskáért, és magához vette. Így meg lett mentve, és nagyon jó helye van / volt nála. Ez a kép három hétre rá készült, arra kaptam engedélyt, hogy nálam legyen pár órára.

Itt egy másik kép róla:

DCFC0011.JPG

Most meg csak nézem, hogy ilyen édes kismacskáért nagy kár lett volna. De szerencsére megvan. A szomszéd azóta elköltözött, egyszer-egyszer találkoztam vele, akkor mondta, hogy a macska nagyon jól van, de hogy esetleg most mi lehet vele. Remélem, még él. 🙂 Ezeken a képeken kb. 3 hónapos, úgyhogy jó eséllyel megvan még, de már sokkal nagyobb, és talán már öregesebb is. De nagyon örültem ennek a macskának, hogy egy napig az életem része volt, és utána egy kicsit. Néhány kép őrzi az emlékét, néha eszembe jut most is.

Konklúzió a macskatartásról


Sajnos nagyon rosszra fordult a helyzet, új albérletbe kell költöznöm. Nem akarom részletezni, hogy mi történt, lényegében annyi volt, hogy csúnyán összevesztünk a lakótársammal a macskák miatt, és nem tudtunk megegyezni. Az elmúlt egy hónap tapasztalatait szeretném kiírni, de fontosnak tartom kiírni, hogy ezek mind az én egyéni meglátásaim, egyáltalán nem szentírás.

Biztos vagyok abban, hogy macskát nem tartanék panelban. Ezeken is azt látom, hogy van mozgásigényük, mert amikor ritkán kint vannak az erkélyen vagy a bejárat előtti előtérben, akkor nagyon fürkészik, hogyan tudnának teljesen szabaddá válni (5. emeleten lakunk, így ez végzetes lenne rájuk nézve). Bár hallottam olyan történeteket, hogy azokat a cicákat, akiket kiskoruktól lakásban tartanak, és nem voltak soha kint, azok nem vágynak ki, mert nem tudják, hogy mi van kint, vagy milyen kint lenni. De ezek a macskák voltak a szabadban (régebben levitte őket, hogy sétáljanak), és akit egyszer megtalál a szabadság édes madara (Ganxsta Zolee után szabadon), azt örökké hívogatni fogja. A macska, ha hozzászokik valamihez, ami kedves számára, akkor onnan nagyon-nagyon nehezen szokik el. Talán soha? Nem tudni.

Akik panelban tartanak macskát, legtöbbször azzal szoktak védekezni, hogy a macskát a családi házban rengeteg veszély fenyegeti. Ha elszökik, nem tér vissza, nem talál vissza, fertőzést kaphat, ha harcol, megsebződik, ne adj isten, rosszindulatú ember megmérgezi. Ez sajnos benne van a pakliban, de ha macska be van oltva, illetve már nem vagyok annyira ellene az ivartalanításnak (mivel nemrég láttam ilyet személyesen, és láttam, hogy ennek semmilyen hosszútávú következménye nincs), ezért ha valaki ily módon védelmet biztosít a macskájának, akkor jó eséllyel megvédi az ártalmakkal szemben. De akkor is, én inkább megadnám a macskáimnak azt a szabadságot, hogy kint is tudjanak lenni, tudják, milyen a szabadban lenni, és tegyék magukat ott is próbára, egyáltalán valamennyire tapasztalják meg a természetes élőhelyüket. Mert egy macska mégiscsak a szabadban, kellő mozgástérrel van igazán otthon. Vagy mondjuk úgy, hogy elemében. És ezt nem venném el az állataimtól. Ugyanezt láttam, amikor a nővéreméknél laktam Angliában. Nekik két macskájuk van, és emeletes családi házban laknak (mint amilyen a brit házak átlagban), és ők ott sokkal inkább szabadon vannak. Kijárnak az utcára is, de mindig hazajönnek, mert hát tudják, hogy kaját biztosan kaptak. A másik személyesebb ok, ami miatt nem tartanék macskát panelben, hogy mivel nincs hova eljárnia, ezért sokkal többet van emberrel, így velem is. És amikor huzamosan vagyok itt egyedül a macskákkal (mint például hétvégéken, amikor a lakótársam hazamegy), akkor a macskák sokkal rám vannak utalva, amit egyfelől ugyan élvezek, mert akkor hozzám dörgölőznek, és annyira jó, amikor simogatom őket, és dorombolnak. De olyan is van, amikor a macska folyton nyávog, és hallom a hangján, hogy baja van, de nem tudom kitalálni, hogy mi is az (ha meg voltak etetve). Akkor nehezen viselem, hogy nem tudok egy kicsit magam lenni, és állandóan hallgatni kell őket. Egy idő után akkor kikészülök, hogy mégis mi az isten bajuk van, nem képesek 5 percre csendben maradni? Tudom én, ki akarnak menni, mert legtöbbször akkor nyávognak, amikor kinéznek az ablakon.

Ez nálam újabb ok arra, hogy macskát csak családi házban. Mert ha nagyon unja magát, akkor egyszerűen kimegy, és nincs annyira az emberre utalva. Egy macska egyébként sem lojális állat, mi több magányos vadászok, és eléggé öntörvényűek. Egyrészt ezért nem annyira hűségesek, másrészt a kutya azért szereti jobban az embert (mert tényleg), mert sokkal régebben háziasította az ember még farkasként, ezért jobban kötődik az emberhez. A macskát sokkal később, meg az is közrejátszik, hogy öntörvényű állat, nagyon nehéz nevelni. Ezt tapasztalom most is. Eleinte nem zavart, hogy a macskák felugrottak az asztalra, csak később, amikor azt tapasztaltam, hogy nem tudok annyira írni billentyűzettel, meg minden csupa macskaszőr, egy idő után nem engedtem, hogy az asztalon legyenek. Semmi hatása nincs, sőt, kiderült, hogy a macska mennyire okos állat. A jelenlétemben egy idő után nem ugrottak fel az asztalra, de amikor valami miatt kimentem pár percre a szobából, visszatérve az egyiküket szinte mindig az asztalon találtam. Annyi eszük mindig volt, hogy amikor megláttak, leugrottak az asztalról, és az ágy alá bújtak, hogy ne tudjam “megnevelni” őket. Innen látszik, hogy a macska a saját elvei szerint él, én meg azért is bosszankodtam miatta, mert gonoszságot is érzékeltem az egész mögött. Mi vagyunk a királyok a házban, ti, emberek meg a csicskáink vagytok, és mindent úgy csináltok, ahogy mi akarunk. Na nem úgy megy ez nálam. Ilyenkor azt csinálom, hogy megrángatom az ágyat, és ilyenkor ijedtükben mindig kiszaladnak a szobából. Csak hogy megtanulják, hogy hol van a helyük. Biztos vagyok abban, hogy egyébként egy macska nem lenne ennyire rossz, ha nagyobb tere lenne, és jobban le tudja foglalni magát ott, ahol igazán elemében érzi magát.

Azt azért szeretném leszögezni, hogy továbbra is nagyon szeretem a macskákat, és ha állatról van szó, mindenek felett áll nálam a macska. De soha nem tudnám embertársammal egyenrangúként szeretni őket, mert a macska az egy állat, és különbséget teszek ember és állat között. És nem értek egyet azzal a közmondással sem, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Tényleg nagyon barátságos tud lenni egy kutya, és adott esetben csodát művel az emberrel, de azért mondják azt, hogy a kutya az ember legjobb barátja, mert egy kutya (vagy általánosságban egy háziállat), mert sokkal kevésbé tudatos (egy állatnak nincs haláltudata, másképp működik az agyuk, nem látnak minden esetben ok-okozati összefüggést), sokkal kevesebb dolgot érzékel és fog fel a világból, az emberek viselkedéséből. Emiatt máshogy fogja fel azt, hogy ha az ember rosszindulatúan bánik velük hiszen nem bosszulná meg, és nem is haragtartó. Ha egy kutyát agresszivitásra nevelnek, az más kérdés. Biztos, hogy ha állatok lelke is sebződik, ha rosszul bánnak vele, de ha alapvetően szeretettel nevelték, akkor mindig szeretettel és naivitással fog az emberekhez viszonyulni. Ezért alakult ki bennem az a vélemény, hogy aki hisz a kutya az ember legjobb barátja mondásban, annak az állat egyfajta menekülés a valóság elől, hogy az emberek tudnak rosszindulatúak is lenni, és mekkora csalódás, hogy az, akit a legjobb barátunknak tartottunk, pont ő árt nekünk. Ezt én is megéltem egy jónéhányszor, mégsem éreztem, hogy egy háziállattal kellene kompenzálnom. Hanem újabb emberi kapcsolatokat alakítottam ki, és értek újabb és újabb csalódások. Ez tényleg nagy fájdalom, de egy idő után felmerült bennem a kérdés, hogy biztos, hogy csak a másik fél a szemét? Nem lehetséges az, hogy én is hibáztam az adott helyzetben? Túlzottan naiv voltam? Nem akartam meglátni, hogy a másik valójában mit gondol, vagy azt, hogy baj van? Ez nem a másik felelőssége, hanem az enyém. Amikor erre rájöttem, akkortól tudtam helyére tenni az emberi kapcsolatokat, amikből sokat tanultam. Persze ettől még történhetnek bajok, mert nem lehet eléggé fejlett az ember, de megszerzett igaz barátságok, ha csak néhány is van, minden nehézségért kárpótolnak. Ha pedig újabb csalódás ér, azt jobban tudom kezelni. És ebben a bizonyos barátságban megvan a méltó helye a kutyáknak és a macskáknak is.

Mizéria a lapraszerelt bútorokkal


Tegnapelőtt új albérletbe költöztem, mely bútorozatlan volt. Csak a TV állvány volt meg, és egy könyvespolc, és mivel egyik sem alkalmas ottalvásra, ezért venni kellett néhány bútort. Ágyat, mellé vettünk íróasztalt, széket és éjjeli szekrényt. A JYSK-ben vettük meg. Az ágykeretből, ágyrácsból a legolcsóbbat vettük meg, a matracból egy kicsivel jobbat. Az éjjeli szekrényből a legolcsóbb tetszett a legjobban. Az íróasztal esetében meg szerencsés voltam, mert volt egy, amit már korábban kinéztem magamban, de az eredeti árán, 37.500 forintért nem tudtam volna megvenni magamnak, de pont most akciózták le, amikor a vásárlásra került a sor, 25.000 forintért már jöhet. Pénteken hoztuk el, a bátyám segített a pakolászásban. Az összeszerelést már nem vállalta, de a szállítás is nagy segítség volt tőle.

IMG_20180429_203137Viszont lapraszerelt bútorokat szerelni tényleg nagyon problémás. Nem feltétlen tapasztaltam olyat, amit más, hogy nincs is olyan, mint amilyen a rajzon, másképp néz ki, meg ilyenek, inkább arról van szó, hogy nekem nincs jó képességem a barkácsolásban, és előfordult olyan, hogy a rajzból nem tudtam kikövetkeztetni, hogy kell összeszerelni, és elkezdtem másképp csinálni. A legnagyobb hiba a képen látható. Aki szerelt már össze bútort, biztosan volt dolga ilyen csavarszerűséggel. Az a lényege, hogy van egy olyan csavar, melynek a másik oldala is nagyon hosszú, és két olyan “kiállás-szerűség” van (ennyire szakbarbár vagyok), hogy ha ráteszem a ráillő bútorrészletet, akkor egy kis rés kiáll, így nem ér össze a két bútorlap. Ekkor azt csináltam, hogy eszeveszett erővel vertem kalapáccsal, de semmi eredménye nem volt. Amikor megpillantottam egy másik, szabadon lévő hengerszerűséget (ami a képen van), akkor jöttem rá, hogy ez rögzíti meg a csavar másik oldalát, ha kicsit csavarunk rajta. Csak már késő volt, ugyanis, amit beleillesztettem, az teljesen elferdült, és kivenni se tudtam már. Pont úgy, ahogy a képen látható. A másik, amivel nagyot lehet hibázni, ha polcba vagy asztalba szöget kell verni. Ezek kicsi szögek. A másik komoly hiba, amit elkövettem, hogy az íróasztalnak van egy polca, és annak az alja egy vékony falemez, azt vertem rá fordítva. Már három szöget teljesen belevertem, mire észrevettem, hogy rosszul van benne. Esélytelen volt, hogy kiimádkozzam onnan, ezért maradt az alja a látható oldalon. Úgyhogy lehet ezekkel szívni, akinek nincs hozzá képessége, és nem eléggé körültekintő. Aztán, olyan, hogy fordítva teszek össze polcrészeket, azokkal így nincs gond, mert kicsavarozom, és jól összeillesztem, csak hosszabbá teszi az összeszerelési időt. Ezért nekem ezek a dolgok lassan mennek, de azért elkészültem. Az eredmény:

IMG_20180429_185107IMG_20180429_185203IMG_20180429_111829Azért elégedett vagyok. Összességében azért is írtam le, hogy jobban megmaradjon bennem, és ha lesz alkalom még bútort szerelni, akkor már gördülékenyebben menjen. Maradtam Pesten, úgy szoktam mondani, hogy eddig Kőbánya-Kispest egyik oldalán laktam, most átköltöztem a másik oldalra. Egy távoli ismerősköz költöztem. Ez egy kicsivel nagyobb szoba, ahol előzőleg laktam, és olcsóbban is kaptam, úgyhogy nem is volt kérdés a költözés. Főleg, hogy tetszik a szoba, igazán otthonosnak érzem. A környék is nagyon jó, úgyhogy az az előzetes tervem, hogy ha jól kijövünk egymással, és meg tudjuk beszélni a problémákat, akkor innen már a végleges lakhelyemre költöznék. De ez még több tényezőtől is függ, például párkapcsolat valamelyikünknél. Bárhogy is lesz, egyelőre elégedett vagyok a jelenlegi helyzettel, és csak így tovább, mindent megteszek azért, hogy innen már csak feljebb vezessen út.

Próbaképek az okostelefonnal


Az utóbbi időkben napi szinten átjártam Gyulára, mert itt dolgoztam. De most, hogy felvételt nyertem egyetemre, közös megegyezéssel kiléptem. És úgy voltam vele, hogy mivel Gyula nagyon népszerű üdülőváros, ezért itt teszem próbára a telefon kameráját, csinálok néhány látványosságról képet, hogy lássam, mit tud. Azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy nincsenek feltétlen megelégedve a Xiaomi Redmi Note 4X kamerájával (ahhoz képest, hogy milyen képességű a telefon), szerintem egész jó képeket csinál. Felteszek néhány képet.

Az első egy kis szökőkút-szerűség, ahova gyakran kiültem ebédszünetben.

IMG_20170712_122458

Itt olvasgattam könyvet, magazint, éppen amihez kedvem volt. Kifejezetten kellemes hangulata volt, a víz csobogása nyugtató hatással volt rám.

De van jónéhány “vizes” kép, mert ugye Gyula, mint fürdőváros, ennek jellegét nagyon kidomborították a felújítás során, ami az elmúlt években volt. A második kép is ilyen, ez a Városház utcánál levő kis szökőkútról készült, mögötte a Katolikus templommal.

IMG_20170713_161056

Most nézem, hogy nem látszik rajta a szökőkút, úgyhogy ez csak a templom.

A harmadik pedig a híres-neves világóra, ami valóban működik.

IMG_20170713_161252

Egyébként sokáig nem tűnt fel nekem, hogy jár az óra, azt hittem, hogy ez csak extra látványosság, mely mutatja, hogy a világ nagyvárosaiban épp mennyi az idő, mikor Gyulán mondjuk 12 óra van. De amikor láttam ezt a nagy pöcköt, rudat, nevezzük bárminek, akkor kezdett gyanús lenni a dolog. És amikor megfigyeltem, hogy amikor reggel elmegyek mellette, tényleg 7 óra múlt, ahogy délután is elmentem mellette, tényleg ennyi az idő, amennyit mutat a képen, akkor jöttem rá, hogy ez tényleg jár.

És íme a Kossuth tér, amit felújítottak néhány éve, és meg kell hagyni, nagyon szép lett.

IMG_20170713_161654IMG_20170727_162106

Amikor ide jártam gimnáziumba, még a régi állapotában volt, nagyjából akkor kezdték a munkálatokat, amikor végzős voltam.

Illetve még egy kép a hídnál, mely a Városház utcáról átvisz a Kossuth térre.

IMG_20170727_161837IMG_20170727_161850

Azt hiszem, ez az élővíz csatorna, ez is kedvelt hely.

Végezetül egy kép a vasútállomásról.

IMG_20170717_163252

Engem komolyan megdöbbentett, hogy a vasútállomás ugyanolyan állapotban van, mint 15-20 éve, főleg annak fényében, hogy a Budapest-Lőkösháza vasútvonal állomásait és megállóhelyeit milyen szépen felújították, és amikor megláttam, hogy a gyulai maradt a régi, komolyan meglepett. Ezek szerint csak a budapestet érintő vonatok vasútállomásait újították fel, mert hogy azt sokkal többen használják, de amelyiket csak elvétve, azt hagyták úgy, ahogy van. Egyébként se nagyon forgalmas a vasútállomás, jobbára csak átmenő forgalmat biztosít Békéscsaba és Vésztő között.

A százéves cukrászda épületét akartam még lekapni, de azt utólag elfelejtettem, pedig elmentem néhányszor mellette. Nem ettem ott soha, de nyilván méltán népszerű. Úgyhogy gyertek nagyon sokan Gyulára. Nagyon szép város, én személy szerint úgy vagyok vele, hogy nagyon jó itt eltölteni néhány napot, de nem laknék itt. Már nagyon távol van mindentől. Egyébként érdekesség, hogy amikor átbuszoztam (illetve néhányszor vonattal jártam), kipróbáltam, hogy Békéscsabáról kijövet meddig tudom fogni a Csaba Rádiót a hordozható rádiómon, és nem jutott el Gyuláig, de itt már valami román adót lehetett fogni a helyén. Gyula ugye határváros, Gyulavári az a városrész, ahonnan ha sétálsz néhányat, Romániában találod magad.