2019. őszi PlayIT!


Újabb PlayIT!, újabb Nintendo stand, újabb promóteri munka. Nagyon érdekes volt, ugyanis inkább reggel éreztem azt, hogy ez már nem nekem való, már kiégtem, aztán délután meg megráztam magam, és teljesen jól ment. Mondta is nap végén bagszinak, hogy akár 22 óráig is csinálnám. XD

De kezdjük az elején. 8 órára kellett megérkezni. Megkaptuk a pólót, valamint, hogy ki melyik játéknál fog felügyelni. Én a Ring Fit Adventure-nél voltam, de a csehek szokásukhoz híven most is nagyobb standdal jöttek a PlayIT!-re, így most is sokkal több játék volt kipróbálható. Hordozható módban játszható volt például a Super Mario Odyssey, Mario Kart 8 Deluxe, Super Smash Bros. Ultimate, nagyban lehetett The Legend of Zelda: Link’s Awakeninggel, Luigi’s Mansion 3-mal játszani, meg még… FIFA 20, de biztos, hogy van teljes lista bagszinál. Mivel most a főnök is jelen volt, ezért most kicsit szigorúbban voltunk felügyelve.

Négy TV-n ment egymás mellett a Ring Fit Adventure. Két TV mellett felügyeltem én, másik kettő mellett egy másik srác volt. Az első vendégek 9 órakor érkeztek. Az elején egyáltalán nem volt vészes. Abból a szempontból egyébként teljesen jó a munka, hogy mivel fokozatosan érkeznek az emberek, ezért van idő belerázódni. De ez nekem most nagyon nehezen jött. Valamiért most nagyon éreztem, hogy ez már nem nekem való: kiégtem, túl sok ez nekem, haza akarok menni. De persze maradtam, és amennyire lehet, igyekeztem jól végezni a munkámat. Bár ez most eléggé nehezen jött. Nehéznek éreztem a munkát, meg persze voltak nehézségek a magyarázással. Most nem azzal volt a baj, hogy mindenki a B-gombot nyomkodta az A-gomb helyett, hanem a mozgás magyarázásával. Elsősorban a mini-játékokat mutattuk be, és mindegyiket másképp kell irányítani. Nem is azzal volt a baj, hogy mindegyiket egyedileg kellett elmagyarázni, hanem, hogy nem értették magát a mozdulatot, ahogy magyaráztam, hogy mit csináljanak. Pedig igyekeztem jól magyarázni. Aztán, ahogy láttam, hogy ha más mozdulatokkal is, de ugyan eredményt érnek el… hát csak tessék. Amikor már belejöttem, kitaláltam azt, hogy elkérem a játékostól a gyűrűt, és én magam mutatom meg a mozdulatsort. Ez ment mindenkinek. A vizualitás… A másik dilemmám az volt, hogy ugye van a combra rögzíthető kis pánt, melyre a bal Joy-Con-t csatlakoztatva érzékelte a lábmunkát. Na most, próbáltam magyarázni, hogy tegyék fel, de ez még nagyobb problémát okozott. Így legjobbnak éreztem, hogy ha én magam teszem fel a játékos combjára. Ez sokszor eléggé kellemetlen volt, mivel azért érzékeltem, hogy ezzel belemászok a másik privát szférájába, de úgy érzékeltem, hogy ez a kisebbik rossz, mert ha elkezdeném magyarázni (főleg egy gyereknek), hogy hogyan tegyék fel, azzal legalább fél óra elmenne. Úgyhogy így oldottam meg végül. De ha van valakinek valami okossága, hogyan magyarázzam, szívesen veszem.

Gyerekből egyébként most is, rengeteg volt. Persze, a YouTuberek fő nézőközönsége… Egyébként már 18-20 évesen is, amikor már jobban átláttam a világ dolgait, már akkor elgondolkodtam azon, hogy könnyű olyan dolgot (legyen az film, sorozat, játék, zene, rendezvény, stb) trenddé tenni a gyerekek körében, ami nem nyilvánvalóan gyerekes. Hiszen attól felnőttebbnek érzik magukat. De már akkor felmerült bennem a kérdés, hogy nem válik-e attól gyerekessé az adott dolog, ha túlnyomórészt gyerekek rajonganak érte? Főleg, ha kapcsolnak, és rájönnek, hogy a rajongójuk többségében gyerek. Akkor elkezdik őket megszólítani a maguk szintjén. Ugyanez a PlayIT! esetében. Eszméletlen sok a gyerek. Ennek anyagi vonzatát már korábban firtattam, de valahogy az az érzésem támad, hogy maga a rendezvény is ledegradálólik. Egyrészt a YouTuberekkel, másrészt meg hallva a konferansziék előadási stílusát, illetve a nagyszínpados beszélgetések nívóját, harmadrészt a szülőmegőrző… Habár látok felnőtteket is, nem is keveset (mármint, akik nem a gyereküket kísérik), meg jöttek a Nintendo standhoz, de továbbra is az az érzésem, hogy a PlayIT! fő célközönsége a gyerekek.

Igazából én magam sem értem, hogy mi történt velem délután, de sokkal jobban ment a munka, mint délelőtt. Sokkal jobban elememben voltam. Ha kisebb sor alakult ki, tisztelettel megkértem azt, aki régebb óta játszik, hogy adja át a helyét a következőnek. Vagy ha nálam felszabadult egy TV, de láttam, hogy máshol vár valaki, hogy kipróbálja, szóltam neki, hogy jöhet nyugodtan. Minden sokkal jobb lett. Itt kezdtem el már inkább úgy magyarázni, hogy elkértem a gyűrűt, és megmutattam, hogy például hogy ugorjon. Egyébként van a mini-játék, ahol futószalagon kell futni, és gyűjteni kell az érméket. Vannak érmék, melyek a magasban vannak, ugrani kell utánuk. Itt többen is csinálták (egyébként teljesen logikusan), hogy elkezdtek ugrani. És kiderült számukra, hogy másképp érzékeli a játék az ugrást. El is gondolkodtam azon, hogy gyakorlatilag totál feleslegesen csatoljuk szerencsétlen játékosok lábára a bal Joy-Con-t, mert egyetlen mini-játék sem érzékeli a lábmunkát. Hacsak nem pont az a futós, amelyiket itt most felhoztam, de erre így perpillanat nem emlékszem.

Ami érdekes, hogy a lábam sem fáradt el. Nem véletlen mondtam bagszinak, hogy tudnám még csinálni. Edzettebbnek érzem magam, mint korábban. Mondjuk kellett is az edzettség, mert a csehek megkértek, hogy maradjunk néhányan segíteni pakolni. Miután nem kellett a túljelentkezéstől tartani, bevállaltam. Egyébként nem szakadtunk bele a munkába. TV-ket állványokat csomagoltuk be, hogy szállításra készek legyenek. Az egyik cseh srác leszedte a molinókat, mi összegörgettük őket. A szemetet felszedtük magunk után. És ami a szépsége volt a dolognak, hogy nemcsak abban honorálták, hogy kifizették a plusz egy órát, hanem extrák terén is.

Ezt kaptuk a többiekkel:

img_20191124_032119

És néhányan, akik maradtunk pakolni, kaptuk még ezeket:

img_20191124_031816

Akkorákat röhögtünk, hogy kis plusz munkáért mennyi extrát kaptunk. Mondtuk is, hogy igen hamar eljött a karácsony. Bagszi elmondása szerint, hogy habár a nagyja játék mellé járt ajándékként, néhány cucc innen meglehetősen sokat ér, eBayen eléggé magas áron kelnek el. Nem szándékozom eladni őket, ezek nagyon jól mutatnak a gyűjteményemben. Önmagában annak örülök, hogy a csehek ennyire hálásak voltak nekünk. Nemcsak ajándékok terén is, hanem emberileg is érzékelem, hogy megbecsülik a munkánkat, és nagyra értékelik, ha megyünk nekik dolgozni. A Super Smash Bros. Ultimate póló egyébként kicsi rám, de nem akarta senki elvinni, mert S-es (mivel a 170 cm-es magasságommal nem számítok toronyembernek, képzelhetitek, hogy a többiekre milyen kicsi lett volna), ezért elvittem, ne vesszen kárba. Utcai viseletre szerintem nem lesz jó, de itthonra megfelel. Bár annyira nem kicsi rám. Ha leadnám azt a kb. 5-8 kg súlytöbbletet, ami rajtam van, akkor egész jól állna rajtam. Meggondolom még ezt az utcai viselet dolgát.

Összességében jó volt most is a Nintendónál dolgozni. Lehet menni decemberben is dolgozni. Ekkor plázákban lesznek, ott fogják promotálni a Nintendót. Elképzelhető, hogy bevállalok néhányat, van egy konkrét célom, amire költeném a pénzt.

MondoCon 2019. ősz


No, hát eléggé rapszodikus időpontban volt a MondoCon, de hát, ha már minden időpont le volt foglalva, akkor legyen november 2-3. Már csak azért is, mert vasárnap segítő voltam a Nintendo standon. Eredetileg nem volt betervezve, bagszi relatíve későn kezdte el keresni hozzá az embereket. Ha nehezen is, de végül meglett a szükséges létszám.

Szombat

A MondoCon egy kis pénzkereséssel indult, ugyanis a vasárnapi munkának köszönhetően kaptam vendégjegyet, ami szombatra is érvényes. De a jegyet már korábban megvettem magamnak, hogy még 3.500 forintért bejussak. Bagszi csak később hirdette meg a munkalehetőséget. Így lehetőségem volt eladni a jegyet. Nem is kellett sokáig várni. Odamentem a helyben vásárló sorhoz, és hátul elkezdtem ajánlani a jegyet eladásra. Az első nem tudta megvenni, mert túl nagy címletű papírpénze volt, és nem tudtam volna visszaadni neki. A másodiknak sikerült. Kicsit gyanakodva nézte a srác a jegyet, de mondtam is neki, hogy nézze meg a dátumot rajta, tapintsa meg, hogy eredeti a jegy. Miután meggyőződött arról, hogy minden rendben van vele, megvette. Neki nem kellett várni, én meg kerestem egy kis pénzt. Ahogy bementem, most nem az volt az első dolgom, hogy karaoke terembe felmenjek, hanem hogy megkeressem bagszit. A Nintendo stand nagyjából akkora volt, mint szokott lenni MondoConon. 12 TV-n volt külön-külön Switch kiállítva, illetve állványokon voltak Switchek és Switch Lite-ok kézikonzol módban kiállítva. Volt például Luigi’s Mansion 3, Super Mario Maker 2, The Legend of Zelda: Link’s Awakening, Ring Fit Adventure, két Dragon Quest, FIFA 20, és sok egyéb menőség. Hiszen a Nintendón csakis menőség van, ez nem is lehet kérdés.

Miután szétnéztem, felmentem a karaoke terembe. Mivel hamar bejutottam, ezért még kevesen. A szervezőkön kívül csak néhányan voltak: Azt hiszem Mazsibazsi, ToumeiNi, meg egy páran voltak ott nyitásra, de így hirtelen csak ők ketten jutnak eszembe. Mivel korán értem oda, ezért harmadikként énekeltem először. Méghozzá egy dalt, amit már többször is előadtam: Mobile Suit Gundam 08th MS Team: Arashi no Naka de Kagayaite. Ezt most annak örömére, hogy a végére értem az animének. Egyébként nem rossz, de se nem Gundam, se nem mecha rajongó nem leszek tőle. Továbbra is távol áll tőlem az, hogy óriási gépekben emberek vívjanak csatákat. Nem mondom, értem, mit akar közvetíteni az anime, csak nem az én stílusom. De az openinget és az endinget annyira jónak tartom, hogy emiatt megérte megnézni az animét. Bár mindenkinek olyan debütje lenne, mint Yonekura Chihirónak. A dalt meg nagyon jó volt elénekelni, akárhányszor eléneklem, mindig élmény, mert annyira átjön a dal hangulata, hogy hiába ismerem már 10 éve a dalt, még most is libabőrös leszek, ha meghallom. Aztán egy kis szünet, jöttek a többiek: 8, John, Mai. Waka most kihagyta ezt a MondoCont.

És akkor a verseny. Hát, nagyon érdekes volt, mert elég későn szereztem tudomást arról, hogy előnevezős verseny lesz. Így 17.-nek jelentkeztem, ami biztos várólistát jelentett, ugyanis 12 főre limitálták a versenyzők számát. De természetesen hagyták jelentkezni az embereket, ha valaki visszamondja, vagy nem jelenik meg, akkor a várólistásokat hívják be. Végül csak úgy döntöttek, hogy versenyezzen mindenki, aki jelentkezett. Így sorra kerültem én is. De most az égvilágon semmit nem gyakoroltam a verseny előtt. Nekem ugyanis a ZH-hét szombatján volt a MondoCon, és most sokkal inkább azon voltam, hogy felkészüljek, és sokkal jobban sikerüljenek a vizsgák, mint eddig. Így most ahogy esik úgy puffan elven énekeltem. Puffantam is rendesen, mert énekelni elég régen énekeltem komolyabban, így most nem jött össze a versenydalom. De ez most annyira nem érintett mélyen, lett, amilyen lett. Egyébként a Slam Dunk: Kimi ga Suki da to Sakebitai című dallal készültem. Maga a dal egyébként ment, de nem volt igazán hangom, így annak ellenére, hogy az addig énekelt versenydalok minősége vegyes volt, borítékolható volt, hogy nem jutok tovább. Nyolcadikként énekeltem. Egy páran azért kifejezték tetszésüket. Ha nem irónia volt, köszönöm.

Mindenesetre a versenyt nem néztem végig, a dalom után elmentem szétnézni. Most minden máshol van, mert óriási felújítás van. Konkrétan az egész Hungexpót úgy, ahogy van, nullára lebontják épületenként, és újra felhúzzák az egészet. Úgyhogy az előadások a 25-ös csarnokban voltak, az árusok, konzolok, egyebek meg a G-csarnokban. Abban nem reménykedtem, hogy az árusok között találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel az nálunk valamiért nem terjedt el. Ja, persze! A Trilliannál Haikyuu!! manga 4.500 forint. Hogy is felejthettem el. Mondjuk van náluk 6. kötet, aminek borítója az egyik kedvenc Haikyuu!! artworköm. Amikor a háló egyik oldalán Kageyama az egyik oldalra megy, a háló túlsó oldalán meg Oikawa a másik oldalra. Jól szimbolizálta a mangaka a köztük lévő rivalizálást. De mivel nálunk annyira nem terjedt el a Haikyuu!!, mint mondjuk a Kuroko no Basket, ezért nem nagyon voltak Haikyuu!!-s relikviák. Legalább a pénzem biztonságban van. Természetesen mindenféle gamer, esport dolgok voltak: PlayStation 4, XBOX ONE, de amit nagyon érdekesnek tartottam, az egyik számítógépes kiállítás, ahol különböző, amúgy modern gépek kaptak fa burkolatot, de azok valami csodálatosan meg voltak munkálva, és mindegyik gépnek saját formája van. Az egyik gép például úgy nézett ki, mint egy Commodore 64. Nagyon ötletes volt. Aztán a G2Pont-nál (mert most már nem videojatekbolt.hu) kerestem azt a Nintendo 64-es bögrét, amit egyik üzletükben láttam korábban, és nagyon megtetszett, de azt nem hozták ki. Azt megvettem volna.

Visszamentem a karaoke terembe, mert gondoltam, hogy hamarosan szólítani fognak. De annyira eltöltöttem ott az időt, hogy kiderült, hogy már túl is mentek rajtam. Most gondoltam amúgy Haikyuu!! dalt énekelni. Mivel biztos voltam abban, hogy nem jutok tovább, ezért úgy voltam vele, hogy nyugodtan kicsinálhatom a hangomat az Imagination dallal. Végül visszahívtak, és háát… Nagyon furcsa, mert alapvetően jobban ment, mint a Slam Dunkos dal, igazából ki tudtam énekelni, csak azzal jöttek a végén, hogy ordítva éneklem ki a magas hangokat, amit nagyon kellemetlen hallgatni. Hát legyen. Kellene valaki, aki segítene megtanítani, hogyan énekeljem ki a dalt magas hangon, ha egyáltalán menne. Mert amúgy szeretném jól előadni, kár, hogy többeknek nem tetszett az előadásom. Azt meg kisebb pofonnak éltem meg, hogy nem sokkal utánam egy srác szintén felénekelte a Haikyuu!! Imaginationt. Többen is mutattak rá, hogy tanuljak tőle, ugyanis nagyon jó volt. Jónak nagyon jó volt, de meg lett sértve az egóm. Habár nem mutattam ki, igyekeztem jól viselni, de belül határozottan rosszul éreztem magam. De azért gratuláltam neki, mert tényleg jó volt.

Ugyanakkor úgy éreztem, hogy tisztára kell mosnom magam. Ennek érdekében a következő dalt, amit felénekeltem az Suzuki Yuuto: Garden of Eden dala volt. Hallottam, hogy többen pozitívan konstatálták a dal lendületes mivoltát, mintha elnyerte volna a tetszésüket. Mi tagadás, az enyémet is elnyerte, sőt, annak idején, amikor megismertem, imádtam hallgatni, mert enyhe erotikus dallamvilága és szövege igencsak megmozgatta a fantáziámat annak idején. Milyen érdekes, hogy magam sem tudom, mikor hallottam a dalt utoljára, és mégis úgy emlékeztem minden egyes dallamra, a ritmusra, mintha pár perce hallottam volna utoljára. Sokkal jobban is ment. Erre büszke voltam, valamit visszaszedtem a romba döntött egómból. Most már csak Mazsibazsit kell meggyőzni arról, hogy a Haikyuu!! nem egy meleg sportanime. Elvan a saját maga elméleteivel, és hiába magyaráztam neki, hogy mi a helyzet a Haikyuu!!-val, az nem fér bele az animés értékrendjébe, ő nem hajlandó Haikyuu!!-t nézni. Na de nem adom fel. Megnézetem vele a Haikyuu!!-t, ha addig élek is! Bár ha ezzel a lendülettel tiltakozik, akkor nagyon hosszú élet elé nézek.

Az ötödik dalomra a hagyományos karaokén nem került sor, úgyhogy újra fel kellett iratkozni a Late Night Karaokéra. Az volt a poén, hogy volt még kb. 10 perc a Late Night Karaoke kezdetéig, 8-cal beszélgettünk a japán zenei kiadókról, melyek animékre szakosodtak, és csak 2-3 perccel a kezdés előtt vettük észre, hogy azért áll akkora sor Leea előtt, mert már a Late Night-ra vártak, hogy feliratkozzanak. Hát, igen későn kaptunk észbe, de bepróbálkoztam a sor közepén, hogy ugye, milyen jóbarátok vagyunk? Küldtek a sor végére… Persze, milyen barát az, aki nem segít a bajban? Na de semmiség, 21. lettem a listában. A Fuyu no Rondo: Fuyu no Himawari dalát énekeltem el. Ezt közönség előtt még nem énekeltem el, mert túl érzelgősnek tartom, de most mégis, a karácsonyi időszak kezdetének örömére. A Melted Snow már volt néhányszor, ráadásul az túl komoly. Most jobb kedvem van, úgyhogy egy könnyedebb, érzelgősebb dallal szerettem volna a karácsonyi szezon közeledtét jelezni. Amíg nem jöttem, addig beszélgettem a többiekkel, meg figyeltem az éneklőket. Miután énekeltem, hazamentem, hiszen másnap hosszú nap elé nézek.

Vasárnap

Még az óra csörgése előtt felébredtem, így volt időm nyugalomban elkészülni. Általában, ha reggel korán kell kelni, úgy állítom be az órát, hogy pont annyi időm legyen, hogy elkészülődök, és már indulhatok is. Most is ez lett volna, de volt időm. Mivel 8-ra kellett odaérni, ezért nagyjából 7 órakor indultam el, hogy nyugodtan odaérjek. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóig, aztán a villamossíneken át a Hungexpóig. Aztán a kettes kapun át mentem be, most egész nap a Nintendósokkal leszek. Én voltam az első, aki megérkezett, a többi kiállítóhelyen is alig voltak egy páran 8 órakor. Leültem, megreggeliztem, utána gondoltam, hogy amíg meg nem érkeznek a többiek, bekapcsolom a TV-ket. Csak kettőt tudtam, a többinél nem találtam a bekapcsoló gombot. De nem is kellett ezzel foglalatoskodni, hiszen jöttek a többiek is hamarosan. Bagszi kitöltetett velünk egy papírt, ami által a ConQuest hivatalosan is foglalkoztathat minket. Ezután megismerkedtünk az új játékokkal. Az alapbeállítások, a játékról néhány szóban. A Luigi’s Mansion 3 hihetetlen nagy alkotás. Nagyon megtetszett a történet, és hogy mennyi extra van a játékban. Komolyan felmerült bennem, hogy végre végigjátszhatnám a GameCube-os Luigi’s Mansion-t. Az ugyanis még nincs meg. O_O Meg a Ring Fit Adventure volt az, amit kipróbáltam. Ez is hasonlóképpen fitnesz játék, amit a Wii Fit fejlesztői készítettek. Csak itt nem mérleg van, hanem egy autókormány méretű gyűrű, ami meglehetősen merev, ezáltal nehéz vele dolgozni. De pont ez a lényeg, ugyanis például össze kell nyomni, szét kell húzni, de hihetetlen, hogy megdolgoztat. Van olyan gyakorlat rajta, hogy gyorsan kell összenyomkodni a gyűrűt, közben meg egy csík elindul. Minél gyorsabban nyomkodjuk a gyűrűt, annál lassabban megy, és akkor persze többet tudunk nyomkodni, de irgalmatlanul megdolgoztatja a kart. Kipróbáltam, és még pár óra után is éreztem a karomat. Ráadásul nemcsak olyan gyakorlatok vannak, ahol elől tartjuk a karunkat, hanem a fejünk fölött, vagy a tarkónk mögött, így sokféle módon megdolgoztatja a kart. Meg a lábat is, ugyanis például a két láb közé lehet lehet tenni a gyűrűt.

Az emberek most lassabban jöttek. Vasárnap lévén effektíve kevesebben vannak, de komoly meglepetés volt számomra is, hogy amikor ott voltam bagsziéknál szombaton, milyen sokan voltak. Nagyobb volt a forgalom egy átlagos MondoCon-hoz képest. Mondjuk vasárnap a tavalyi vasárnapi forgalomhoz képest is többen voltak. Ami több szempontból is nagyon jó volt. Egyrészt lássanak minél többen Nintendo Switchet, másrészt a mi munkánk sem annyira unalmas.

Inkább én voltam az, aki annyira nem élvezte a munkát. Benne van már a fejemben, hogy 10 órán keresztül ugyanazt kell mondani. Bár most nem volt annyira probléma, hogy valaki a B-gombbal akarná elindítani a játékot, és mondogatni mindig, hogy az A-gombbal kell elindítani a játékot. Amúgy eredetileg a Luigi’s Mansion 3-hoz voltam beosztva, de nem voltunk annyira szigorúan felügyelve, hogy ki hol van, én oda mentem, ahol épp kevesebben vannak, valamint ha láttam, hogy valaki segítségre szorul. Illetve, ha valamiért mindig járkálni kellett, mert a látogatók előszeretettel lépnek ki a játékból, megnézni, hogy van-e rajta másik játék, illetve rá akarnak csatlakozni az internetre. De azt sajnos nem lehet. És akkor ezt is magyarázni kell. Mondjuk ez is olyan dolog, amit nem értek, hogy ha egy adott játék megy rajta, és a felső tábla világosan mutatja, hogy melyik játék az, akkor miért érzi magát a látogató felhatalmazva magát arra, hogy kilépjen a játékból, másikat indítson el (ha lenne mit…), vagy felcsatlakozzon az internetre? Azok ott kiállított konzolok, ami arra szolgál, hogy bemutassa a játékot, és nem arra, hogy azzal játsszunk, amivel kezdünk van.

Mondjuk azt személy szerint problémának éreztem, hogy most olyan játékok voltak kiállítva, amiket nem feltétlen lehet gyorsan lejátszani. Gondolok itt például a Mario Kart 8 Deluxe-re, vagy a Super Smash Bros. Ultimate-re, amihez bárki le tud ülni pár percre, lejátszik egy pályát vagy egy meccset, és egyből ráérez a játék hangulatára. A Super Mario Maker 2 és a Luigi’s Mansion 3 is olyan játékok, amik hosszabb lélegzetvételűek, ezáltal nem igazán adja át a hangulatot az, ha pár percet játszani velük. Kipróbáltam például a Dragon Quest-et, de nem tudtam eldönteni, hogy kell-e nekem ez a játék, jó-e ez a sorozat, vagy sem. Értem, hogy a ConQuest mindig a legújabb játékokat akarja bemutatni, de azt gondolom, hogy érdemes meghagyni a Mario Kart 8-at, Super Smash Bros.-t, amik funkcionálhatnak úgy is, hogy a Switch-et mutassák be.

Egyébként meg meglepősen pörgősen ment el egy nap. Jött Mazsibazsi is kicsit játszani a Luigival. Még mindig nem hajlandó meleg sportanimét nézni… De ő is felfigyelt arra a kiállításra, ahol modern gépek voltak fával befedve. Az történetesen a Nintendo stand mellett volt közvetlen, de engem már azért is érdekelt a dolog, mert a molinón, amin hirdette magát a srác, egy .de domain nevű weboldal áll, tehát a kiállító német. Meg is mutattam a német ismerőseimnek Discordon, mondták, hogy ismerik őt, de annyira nem tartják érdekesnek az ötletét. De nekem itt a lehetőség, hogy beszélgessek valakivel németül. Mazsibazsi is odament, megpróbáltunk németül beszélni az egyik segítő sráccal, de még bazsi is feladta a maga C1-es nyelvvizsgájával. Túl nagy volt a zaj, és tényleg nem lehetett jól hallani a srác beszédét, így angolra váltottak. Egyébként is nehéz érteni a német szöveget, mert gyorsan beszélnek, az utolsó szótagot általában elharapják, ráadásul az r betűt nem mondják annyira harácsolósan, mint mi. Nekem is nagyon kell figyelnem, amikor német rádióadót hallgatok, és érteni akarom, hogy mit mondanak. De érdekes, hogy azért én mondtam neki néhány mondatot németül, és nem feszengtem, hogy úristen, németül kell beszélni, vajon érteni fogja-e, amit mondok… Teljesen természetesen beszéltem hozzá, és értette is, amit mondok. Nyilván egyszerűbben fejeztem ki magam, de nem volt az, hogy megálltam, mert most úristen ezt és ezt hogy kell mondani. Hanem amit tudtam, azt folyékonyan mondtam. Mindig is tudtam, hogy a német nyelv a hozzám való nyelv.

A késő délutáni órákat némileg felrázta az, hogy amikor már kevesen voltak, akkor bagszi megengedte két promóter srácnak, hogy kicseréljék a FIFA 20-at a Super Smash Bros. Ultimate-re. Egyből odacsődült köréjük mindenki, és játszani akartak vele. Nos, igen. Van különbség. Meg abból a szempontból is szabadabb volt a mai nap, hogy voltak székek, leülhettünk. Úgyhogy nem fáradtunk ki annyira, mint korábban, én legalábbis jól bírtam még este is. Bár erről eszembe jutott egy korábbi alkalom, amikor korábban 2 napos volt a PlayIT!, akkor a második napon, hogy provokáljam a többieket, nekiálltam táncolni, hogy imitáljam, hogy milyen jól bírom. El is küldtek nagyon messzire. Mindenesetre azon komolyan elgondolkodtam, hogy ez legyen az utolsó promóteri munkám egyike. A PlayIT!-re jelentkeztem, azt megcsinálom, de utána szerintem részemről vége. Hacsak nem találok ki valamit, amivel érdekesebb lesz a munka számomra. Ha igen, akkor lehet csinálom jövőre. Amúgy annyira nem érdekes már számomra ez a munka.

A mostani MondoConon csak annyi volt a különbség, hogy más épületben voltak az előadások és a többiek, egyébként ugyanolyan volt, mint eddig. A karaoke miatt megvan a hangulat, amiatt érdemes járni, vannak emberek, akikkel csak itt találkozok, de amúgy megvagyok MondoCon nélkül. Csináltam néhány képet, azok itt megtekinthetők.

A karácsonyi szezon kezdete


Ugyan többször írtam erről az évnek ezen a napján, de a Twitterre még nem tettem ki, és úgy voltam vele, hogy akkor álljon itt is. November 5-e a karácsonyi szezon első napja nálam. Méghozzá azért, mert ezen a napon jelent meg Okui Masami: Melted Snow és Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemeze. Meg is vannak eredetiben.

Soha nem felejtem azt a 2008-as napot, amikor megjelent. Bár akkor az Ohmi Tomoe kislemezt még nem ismertem, de az Okui Masami kislemezét nagyon kerestem aznap. És ekkor vártam az Akasha albumot is, mert nem volt biztos számomra, hogy akkor most elhalasztják a megjelenést 2009-re vagy nem? Végül elhalasztották, de ez a kislemez óriási örömöt okozott számomra annak ellenére, hogy amúgy szomorú karácsonyi dal. Emlékezetessé tette számomra 2008 karácsonyát. Meg a későbbieket is, amikor hallgattam. Nagyon sok ilyen emlékezetes dala van Okui Masami-nak, ezért van az, hogy ugyan jött idén a Haikyuu!! az életembe, ami olyan hatással volt rám, mint amikor gyerekkoromban felfedeztem magamnak a Super Mario játékokat, és más zene dominált nálam a japán zenén belül, de semmi nem fogja Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t kitörölni nálam.

És ha már Nintendo, akkor a Nintendo 3DS-emben is beállítottam, hogy a három karácsonyi Mario téma váltakozzon.

HNI_0003HNI_0004HNI_0002

Az aknakeresés új szintje


Igazából előnynek gondolom azt, hogy kíváncsi személyiség vagyok. Ha barátra teszek szert, sok minden szokott érdekelni vele kapcsolatosan. Ki ő, mit szeret, mi a hobbija, mi az, amit szívesen mesél magáról. Ez nemcsak a kíváncsi természetemből fakad, hanem mert soha nem tudhatom, hogy az, ami iránt ő érdeklődik, nem-e válna hasznomra. Milyen új ismereteket sajátíthatok el általa, nem-e lennék több általa. Csernus Imre írta az egyik könyvében, hogy a kíváncsisága tartja őt fiatalon. Tökéletesen átérzem. De ez a kíváncsiság persze megsokszorozódik, ha a másik félbe történetesen szerelmes vagyok. Ha még ez a szerelem viszonzásra is talál, akkor ott már nincs menekvés. Márpedig most az utóbbi esete áll fenn. A közös érdeklődési kör megvolt, hiszen Haikyuu!! szerveren találkoztunk, onnan kezdtünk el privát beszélgetést. Az is részint közös érdeklődési kör, hogy mind a ketten szeretjük a logikai játékokat. Csak én többségében a Tetris-ben, Dr. Marióban, Picross-ban vagyok otthon, addig ő bár a Picross-ban is, de a másik nagy kedvence az Aknakereső. Lévén, hogy a Picross közös hobbi, beregisztráltam a Nonograms.org weboldalra, szoktam néha én is feladványokat megcsinálni. Ami az Aknakeresőt illeti, szinte keresztrejtvény szintjén old meg feladványokat. Ilyet senkinél nem láttam. Mondta is, hogy benne van egy közösségben, ahol feladványokat adnak fel egymásnak, segítik, tanítják egymást. Nekem egész életemben annyi kapcsolatom volt az aknakeresővel, hogy megnyitottam a Windows játékok között, elkezdtem totál véletlenszerűen kattintgatni, aztán 2-3 másodperc után robbantam. Hogy ebben esetleg valami logika lehet… Valamit láttam belőle, a számok nemcsak úgy ott vannak, de egyáltalán nem érdekelt annyira, hogy mélyebben is elemezzem magamban a dolgot. Ha már Windows játékok, akkor Pasziánsz meg a Fekete Macska volt a fő időtöltési mód nálam.

Most sem feltétlen életem célja, hogy Aknakereső mester legyek, de úgy voltam vele, hogy hátha az abból szerzett ismeret az élet más területén is hasznomra lehet, ezért úgy döntöttem, hogy meghallgatom a páromat, hogy miért szereti, hátha tanulok valami újat. Emellett elmagyarázta az alapokat. Hamar kiderült, hogy nem azért szenvedek a matekkal egyetemen, mert lusta vagyok, hanem mert egy bizonyos szint fölött nem látok logikát dolgokban, és bár meg lehet magyarázni, de nehezen értem. Például most tanulok ZH-ra matematikai alapokból (harmadjára…), alkalmazott matematikából és operációkutatásból. És az a helyzet, hogy ezen a szinten én már csak megtanulni, bemagolni tudom az összefüggéseket, de megérteni nem. Példa: Értem a deriválás alapját, elméletét, meg néhány deriválási azonosságot is átlátok, de az összetett függvény deriválását már csak bemagolni tudom. Hát hasonlóképpen mentem neki az aknakereső rejtelmeinek megértéséhez. Habár konkrét vita nem volt, de azért feltettem magamban a kérdést, hogy mi szükségem van erre? Hagytam, hogy írja, magyarázza, én valamit odaírtam neki, hogy igen, jó eséllyel így van, logikusnak tűnik, miközben meg igazából akkor nem értettem semmit, és mással foglalkoztam. Kerestem egy online aknakeresőt, hogy magam alkalmazzam azt a logikát, amit látok benne. Kérdéseire meg folyamatosan rossz választ adtam, és nem értette, hogy miért azt elemezgetem, amin ő már rég túl van. Talán azért, mert agyban még ott tartok, és azt próbálom megérteni. Ilyenkor szoktam bedühödni, és ilyenkor van az, hogy valami mással kell foglalkoznom, különben bedurran az agyam. Alapvetően lobbanékony természet vagyok, de nagyon ritka az, amikor üvöltözök, meg török-zúzok. Azért maradok nyugodtnak, mert tudom magamról, hogy most robbanni fogok, de még tudom kontrollálni magam. Ilyenkor nekem mással kell foglalkozni ahhoz, hogy lenyugodjak. De ez nem azt jelenti, hogy akkor nem ott vagyok gondolatban. De, az jár fejemben, csak kell valami, ami ilyenkor eltereli a figyelmemet, lenyugtat, mert így tudom átgondolni azt, hogy hol rontom el, és megemésztem a mondottakat (jelen esetben leírtakat). Ugyanez van a videojátékoknál is. Ha elakadok valahol, akkor ki szoktam kapcsolni a gépet, és mással foglalkozok. De ezalatt is azt szoktam átgondolni, hogyan tudnék továbbmenni ott, ahol elakadtam. De ha tovább játszanék, és továbbra sem sikerülne, akkor egy idő után az idegesség miatt már nem is tudnék rendesen gondolkodni. De ha kijövök abból a közegből, akkor lenyugszok, és jobban át tudom gondolni, hogy mit csináljak másképp. És általában sikerül is. Ezért van az, hogy még nem vágtam a földhöz egyetlen controllert sem. Ugyanez az Aknakeresőnél. Pár perc után már magam próbálgatom, hogyan csináljam, és többedik próbálkozás után már sikerül.

Sikeres aknakeresés

Nálam így működik az, hogy addig csinálok valamit, amíg valami nem megy. Csak ezt sokan nem látják át, nem értik meg, ezért kapok a fejemre, hogy mit képzelek, hogy ilyen könnyen feladom? Pedig szó nincs arról, hogy feladnám, aminek látom értelmét, hogy küzdjek érte, meg motivált vagyok, azt csinálom, csak mivel tudom magamról, hogy hajlamos vagyok arra, hogy bedühödjek, ezért saját módszerrel csinálom.

Azért érzékelem, hogy igaza volt Jucukynak, amikor írta, hogy nem is baj, hogy távkapcsolat a miénk, mert így ismerjük meg egymást, és ha eljutunk oda, hogy együtt leszünk élőben, akkor kevesebb lesz a konfliktus. Azt nem gondolom, hogy ha ez élőben történt volna, akkor hangos szóváltás kíséretében zajlott volna le ez az oktatás, de megkértem volna, hogy hagyjon most békén. De ez nem ellene szólna, hanem idő kell, amíg átgondolom magamban a dolgokat. Már csak azért sem szól ellene, mert pont attól kímélném meg, hogy durva legyek vele. Szeretem őt, és életem utolsó cselekedeteinek egyike legyen, hogy indokolatlanul durva legyek vele. Ezért is voltam azon, hogy visszafogjam magam, meg az is sokat segített, hogy végül békésen le lett rendezve a dolog, hogy ő is belátta, hogy túlzottan nyomulós volt, és utána kíváncsi volt arra, hogyan tanulok. Én meg készségesen elmagyaráztam neki, hogy vannak nálam ilyenkor a dolgok. Ha oda-vissza működik, hogy megértjük egymást, az sok konfliktustól megkímél, és jó esély lesz arra, hogy ez a párkapcsolat hosszútávú legyen. Főleg, ha eljutunk odáig, hogy élőben legyünk együtt.

VII (kis) Nintendo találkozó


Végül mára lett megszervezve a negyedévente szokásos Nintendo találkozó, amit negyedévente rendezek meg. Jó buli volt, annak ellenére, hogy csak négyen voltunk, nagyon jól összejött. A hangulatról főleg én gondoskodtam, mert ha nagyon elengedem magam, akkor képes vagyok úgy viselkedni, mint aki rettenetesen be van rúgva, pedig egy korty alkoholt nem ittam. Sőt, nem is bírom az alkoholt, szóval, nem hiszem, hogy valaha is be leszek rúgva alkohol hatására.

Az Infinity eSport bárba beszéltük meg a találkozót. Kaptunk is helyet, de mivel csak 12 órakor nyit, ezért előtte, 10-kor az Árkád kajáldás részénél beszéltünk meg találkozót. A 3-as villamos megállójánál találkoztam Fantosszal. Először a Media Markt-ba mentünk fel, mert egeret akart venni magának a PC-hez. Közben nézelődtünk a Nintendo játékoknál meg a DVD-knél, Blu-rayeknél. Az egeret kifizettük, közben Krisse is megjött az Árkádba. Hárman lementünk a kajáldás részhez. Ott nézelődtünk telefonon, majd ettünk hárman egy nagy Burger King családi menüt. Majd ezután átmentünk a Sugárba, mert Krisse keresett magának anyagot a Cosplayéhez, és ott az egyik rövidáruboltban talált magának megfelelőt. A SPAR-ban vásároltunk, majd ezután mentünk a metróhoz. A Blaha Lujza térnél szálltunk le, majd villamossal mentünk az Infinity-hez. Épp akkor nyitott.

Valami kezdő srác lehetett ott, mert korábban nem láttam őt, és hááát… Maradjunk annyiban, hogy bőven van mit tanulnia a kiszolgálásról, és a pincéri munkáról. Nem látszott rajta, hogy a rendelkezésünkre áll. Szinte még az is nehezére esett, hogy kikeresse, hogy lefoglaltuk a helyet. És amikor bementünk, töksötét volt, nekünk kellett felkapcsolni a villanyt. Pedig legjobb tudomásom szerint azért megy be az dolgozó alkalmazott korábban, hogy nyitásra minden kész legyen. Pedig nyáron a kiszolgáló csaj mennyire rendes és készséges volt. Ezért nem is volt kérdés, hogy most is az Infinity-be megyünk. Ehhez képest mit kaptunk… Mindenesetre leültünk, Tutajkk már ott várt minket… a töksötétben. Krisse hozta a Switch-ét, csak mivel későn ébredt fel, ezért épp csak felkapta, a dokkolót meg a plusz controllereit otthon hagyta. És mivel Nintendo 3DS-t is csak én és Fantos hoztunk, ezért nem tudtunk semmivel sem tudtunk együtt négyen játszani. Elkértem Krisse Switchét, és Tutajkkal játszottunk a Super Mario Karttal. Eleinte ő nyert mindig, ami részint a furcsa irányításnak is köszönhető. Joy-connal furcsa Super Mario Kartot irányítani. Ráadásul az oldott hangulatom ekkor is jelen volt, ami fokozódott akkor, amikor Fantos bekapcsolt Discordon keresztül valami holland fiút. Bennem meg néha megvan az a gonoszság, hogy ha valaki telefonál, akkor szándékosan hangosan beszélek, hogy megnehezítsem a beszélgetést. Ilyet tényleg ritkán csinálok, de most annyira oldott hangulatom volt, hogy ez most kikívánkozott belőlem. Ők angolul beszélgetnek, én magyarul kiabálok… Voltam én ott minden… crazy, idiot, ráadásul a holland fiú teljesen kiakadt a nevetésemen. Mondta, ilyet még életében nem hallott. Remélem, hogy ő is hasonlóképpen jól érezte magát köztünk. Azért később kijött néhány jó Super Mario Kart eredmény. Utána kipróbáltam a Kirby’s Dream Course-t. Ez egy golfjáték Kirbyvel. Kirby a golflabda, és őt irányítjuk a pályán. A cél, hogy a pályán lévő ellenségeket kilőjük, és a végén begurítsuk Kirby-t a lyukba. Alapvetően nagyon jó játék, van logikája, de annyira nem kötött le.

Utánam Fantos próbálta ki a játékot Tutajkkal, én meg átültem Krisse mellé. Visszaadta a The Legend of Zelda: Phantom Hourglass-t, annak többjátékos módjával játszottunk. Ezt én annyira nem szeretem, mert eléggé ügyetlen vagyok benne. Linkkel kell Triforce darabkákat a saját területünkre gyűjteni. Az egyik játékos Linket irányítja, ő gyűjti a Triforce darabkákat, míg a másik játék három Phantomot irányít. Megrajzolja a Stylus-szal a Phantom útját, hogy elkapja Linket. De mivel előre rajzoljuk meg az útvonalat neki, ezért előre kell látnia, hogy merre megy Link. És mivel se elkapni nem tudom Linket se Linkkel kikerülni az őröket, ezért nem vagyok jó ebben a játékban. De kipróbáltuk a másik Nintendo DS-es Zelda többjátékos játékát, a The Legend of Zelda: Spirit Tracks-et, ez jobban ment. Itt mindkét játékot ugyanúgy Link, és itt is Triforce darabkákat kell gyűjteni. De itt nem kell elvinni sehová, csak gyűjteni őket, hanem mint a Mario játékokban az érméket. Amit összegyűjtöttünk, az a miénk. Itt a Phantomokat a gép irányítja. és ha elkap, nem halunk meg, csak elveszítünk néhány Triforce darabkát, de folytatjuk a játékot, amíg az idő le nem jár.

Csak ezután már nem volt erőm játszani. Annyira kimerített a nevetgélés, meg a marháskodás, hogy teljesen elfáradtam a végére. Ez nálam a részegség utáni másnapos állapot. Egy kicsit játszottunk még Krisse-vel a Mario Kart 8 Deluxe-szel, majd egyedül a Mario Kart Tour-ral. De aztán már csak lehajtottam a fejemet, amíg játszanak a többiek, ezután indultunk haza.

Nagyon jó nap volt, örülök annak, hogy négyen is jól tudunk szórakozni. A következő valamikor a két ünnep között lesz. A mai napi affért elnézem egy hibának. Télen is az Infinity-be szervezem, remélem az jobb lesz.

Nintendo 3DS statisztika – 2019. október 19.


Rég osztottam meg a Nintendo 3DS statisztikámat. Bár manapság keveset játszok vele, mégis megosztanám, mely játékokkal játszottam a legtöbbet.

Megtett lépések száma: 8.072.858

  1. Mario Kart 7 – 77:18
  2. StreetPass Mii Plaza – 53:29
  3. Nintendogs + Cats – 42:00
  4. Mario Kart: Super Circuit – 37:17
  5. Nintendo eShop – 35:28
  6. Nintendo 3DS Sound – 35:06
  7. Super Mario 3D Land – 34:46
  8. Super Smash Bros. for Nintendo 3DS – 32:01
  9. F-Zero: Maximum Velocity – 31:15
  10. Pokémon Blue Version – 30:54

Az egyetlen James Bond film, amit láttam


Soha életemben nem éreztem, hogy néznem kellene James Bond filmeket. Amikor láttam belőle képeket, előzeteseket, úgy éreztem, hogy távol áll tőlem. De maga a világ nem teljesen idegen tőlem, hiszen Nintendo 64-re legendás játék készült az Aranyszem című filmből. A Goldeneye 007-et ott jegyzik a legjobb játékok között, én is imádom játszani, felejthetetlen többjátékos élményt nyújtott a ’90-es évek végén.

Ennek fényében úgy döntöttem, hogy megnézem azt a James Bond filmet, amiből ez a játék készült. Eléggé lassan jutottam el ennek megvalósításáig, régóta meg akartam nézni, de kb. másfél hete (december elején kezdtem el írni ezt a postot) megtaláltam a Nyugati Pályaudvar aluljárójában levő antikváriumban az első kiadású díszdobozos dupla DVD-t párszáz forintért, és elérkezettnek láttam a lehetőséget, hogy meg is nézzem.

029Egy ilyen kiadást mindenképp be akartam szerezni a játék tiszteletére, és erre lehetőség adódott. Meg is néztem, és ez a film is igazolt abban, hogy valóban nincs dolgom a James Bond filmekkel. Ahogy néztem, azt éreztem, hogy ezt a filmet egyszerűen nem lehet komolyan venni. Túlságosan valótlan a történet menete, hogy barátból ellenség lesz, kiderül, hogy ki az, akire valóban lehet számítani. Meg alapvetően nem jók azok a filmek, melyekben túl sok a kiszámíthatatlan jelenet, hiszen pont attól válik kiszámíthatóvá, hogy tudjuk, hogy valami meglepetésszerű jelenet következik, ezért unalmassá válik az idő után a dolog.

És igazság szerint nagyon nem is tudok mit írni a filmről, mert annyira súlytalan az egész, hogy olyan érzésem van, hogy ezzel a filmmel lényegében az összes James Bond alkotást láttam. A Nintendo 64-es játék iránti tiszteletből megőrzöm ezt a díszdobozos kiadást, sőt, megveszem majd Blu-ray-en is, ha majd lesz rá lehetőségem, de nem fogok több JB filmet nézni.