Már látom is a jobbik oldalát…


Mert ugye van olyan, hogy az ember megjárja, ha vásárol, aztán viszonylagos alapokon nézve helyrejönnek a dolgok. Mi történt?

Egy nagyon jó oldallal kezdődött a történet, ugyanis sikerült eladni a GameCube-ot, nem is akárhogy. Untam már, hogy nem jön rá licit eBay-re, ezért úgy döntöttem, hogy bemegyek a CashConverters-be, és kikísérletezem, hogy mennyit adnának érte. Először úgy voltam vele, hogy ha 10 fontot adnak érte, akkor rendben van. Aztán kigondoltam, hogy alkudozhatnék azzal, aki átveszi a cuccokat, ezért mondok 15 fontot. Ennyi volt a kikiáltási ár eBay-en, és mivel tisztába voltam vele, hogy ez egy Secondhand shop, mely szeret spórolni a vásárlási árakkal, ezért igazából már a 10-nek is örültem volna. Megnézi a srác, kipróbálja és nemhogy rendben találja 15 fontért, hanem még a Sonicért plusz egy fontot számol fel. Így 16 fontot kaptam kézhez. Lényegében a Mario Kart: Double Dash!! és az ezüst színű controller együtt 2.96 font volt. Elégedett voltam magammal.

De jött a fekete leves, ugyanis elgondolkodtatott a Mario Party: Island Tour. Tegnap megvettem… De ne tettem volna. A Nintendo egyszerűen képtelen normális Mario Party-t csinálni, ez az új 3DS-es rész magasan a legrosszabb, mellyel játszottam a sorozatban. Rettenetesen unalmas volt, még a mini-játékok sem voltak érdekesek. Talán a Bowser Tower az, ami valamennyire érdeklődésre tartott számot, de az egész produktum messze nem ért meg 28 fontot. Idegesítettem is magam rajta, hogy ennyit kiadtam érte. Én nem is gondoltam volna, hogy lehet igazán rossz Mario Party-t csinálni, eddig azt hittem, hogy a 4. és a 9. rész a legrosszabb, de kiderült, hogy ezeket is alul lehet múlni. Szétnéztem weblapokon, szinte ez az egyetlen Mario Party, melyről egyöntetűen negatív véleményeket lehet olvasni. Igazából még a rossz vélemények ellenére is megvettem volna, mert úgy lettem volna vele, hogy attól még, hogy a nagyvilágnak nem tetszik, nekem még bejöhet. De nem, most egyetértek a közvéleménnyel. Az unalmassága mellett másik probléma, hogy rettenetesen gyerekes az egész. Én még viszonylag úgy vagyok a Mario játékokkal, hogy nem zavar, hogy gyerekes, mert megnyitja a gyermeki oldalamat, de a 3DS-es Mario Party már kínos e tekintetben. Összességében a Nintendo kifogyott az ötletekből, és már előre félek a Mario Party 10-től, amit ugye most jelentettek be.

Ma visszavittem a játékot, meg is mondtam, hogy ha egy mód van rá, szeretném visszakérni a pénzt, de végül náluk levásárolható kupon formájában kaptam vissza az értékét. Nem voltam 100%-ig elégedett ezzel a megoldással, de elfogadtam, mert nem az eladó hibája, hogy a játék szörnyű. Sokkal értékesebbre fogom majd elkölteni ezt a pénzt, ha már van ez a kupon. Különben én, mint Mario rajongó, max 10-12 fontért venném meg ezt a játékot, azt is csak azért, hogy a gyűjteményemben legyen, és néha elővegyem, de általánosságban nem ajánlom. Amúgy a CeX-ben vettem, náluk elég olcsó a Mariós kiadási Nintendo DSi XL.

Mert én Nintendóba fektetem a pénzem


Én elhatároztam, hogy megbocsájtom a múlt heti súlyos bakit a CashGenerator-nak, ma a Birkenhead-i üzletükben láttam egy ezüst színű Nintendo GameCube-ot, melyhez volt eredeti ezüst színű controller, minden 20 font volt. Meg is vettem:

Platinum Nintendo GameCubeIlletve tételenként számolta. Maga a konzol 14.99 volt, a mellé járó utángyártott controller 1.99, a két játék pedig egyenként 0.99-0.99 volt, így a végösszeg 18.96 volt. Az ezüst színű controller miatt vettem meg, mert az külön az eBay-en 15 font körül szokott lenni, és ha belegondolok, hogy plusz 5 fontért az egész GameCube szett és két játék, egyáltalán nem rossz befektetés. Különben nagyon szép állapotú a konzol, szinte csúfolás volt azt 14.99-ért eladni (az árba természetesen az eredeti controller is benne van). Be is üzemeltem, az elején kicsit problémás volt, mert nem akarta beolvasni a lemezeket, de aztán azt csináltam, hogy a konzol főmenüjéből olvastam be, onnastól már magától ment rendesen.

Menőség volt. Amúgy szerintem ez a konzol a Mario Kart: Double Dash!! platinum pack, mert ahhoz adtak ezüst színű konzolt, a doboza sajnos nincs meg. Játszani jó volt vele ismét, a Sonicot is kipróbáltam. Nem rossz, de már az első pályán elakadtam. A kezdet megvan…

A lényeg, hogy most már 3 controllerem van: Lila, fekete és ezüst.

Így két memóriakártyával, három controllerrel is nagyon jól néz ki, de a negyedik foglalatot is be kell tömni. Majd teszek róla: Ugyanis feltettem eBay-re a konzolt a Sonic játékkal és az utángyártott controllerrel, ezt már biztosan el tudom adni (a telefont a múlt héten nem sikerült). Úgy tettem ki, hogy 0.99-es kikiáltási áron, és eleinte 20 fontos villámáron, de aztán nekem megjelent, hogy ez a konzol (ebben a színben, mindegyiknek van külön profilja) legtöbbször 25,97-ért szokott elmenni, ezért úgy döntöttem, hogy felnyomom 25-re. Nem gondolnám, hogy elmegy ennyiért, de ha mégis, akkor nagyon jól jártam, és kijelenthetem, hogy még fizettek is azért, hogy legyen még egy GameCube controllerem. Nagyon örülök ennek a GameCube-nak, szerintem jó vásárt csináltam. Csak Angliai szállítást írtam, de itt van az eBay-es adatlap, ha érdekel valakit. Ha esetleg sikerül 25 fontért eladni, azt beinvesztálom egy fehér controllerbe. Csak Sonickal tettem ki a GC-t, mert a Mario Kart, ami otthon van nekem, az német borítós, ez meg nyilván angol, nem utolsó sorban nagyon szép állapotú. Úgyhogy ha sikerrel jártam, és hazamegyek majd (tervek szerint novemberben), akkor otthon majd eladom a német borítósat.

Mario Kart 8 és okostelefon


Ma jelent meg a Mario Kart 8. Sajnos még nem tudom megvenni, mondjuk mert nincs Wii U-m. Meg pénzem sem. Meg nem is magát a játékot akarom megvenni, hanem a Mario Kart 8 Premium Pack Wii U-t:

MarioKartPackMost mondjátok, hogy nem csodálatos a doboza. Mindezek mellett fizikai formában kapható a játék. Lám, a Nintendo nem vetette el végleg, hogy lemezre is kiadják a játékokat. Koránt sincs veszély e téren, csak újabban konzolcsomagokba digitális formában adják a játékot, letöltőkóddal. hmm… Most nézem, a Tescóban már nincs akció, de volt olyan, hogy egy kuponkóddal £199.99-ért lehetett megvenni ezt a pakkot, most már £229.99. Így kerül annyiba, mint otthon, ez kb.85.600 forint. Amúgy itt hirdetik, és az akció is itt volt. A GAME-ben meg Mario Kart 8 Guide kapható. Ezt mindenképp szeretném megvásárolni, de megvárnék egy árleszállítást, sok érte azért a £14.99. Bár minden csak azon múlik, hogy van-e pénzem, ugyanis az Official Nintendo Magazine is készült egy Mariós különkiadással a játék megjelenése alkalmából. Egy 144 oldalas magazin, Ultimate Guide to Mario címmel. Amikor megláttam az árát, hogy £9.99, mondom, ne hülyéskedjetek már! De végül…:

Tehát minden csak pénz kérdése. Amúgy nagyon menő, a legrégebbi Mario játékokról is kimerítő írás. Én nem is emlékszem arra, hogy valaha is olvastam olyan cikket a régi Mariókról, melyek érdekfeszítőek lettek volna, mindegyik csak a jól ismert tényeket, és titoknak vélt érdekességeket ismételgette unalomig, ez pedig teljesen olvasmányos. Bár az Ultimate kifejezéssel azért vigyáznék, mert “csak” a retro Mariókról, 3D-sekről, New Super Mario Bros.-okról és Mario Kart-okról írnak benne, ilyen, hogy Paper Mario, Mario & Luigi, vagy sport Mariók nincsenek benne. De legalább, amik benne vannak, azok szinte minden részletet kimerítenek.

Tehát lesz majd egyszer Wii U és Mario Kart 8, és ha tényleg tudok rendes bérért dolgozni, akkor talán nem is olyan soká… Bár azért mérlegelni kell az anyagiakat.

Néhány napja kaptam a nővéremtől egy okostelefont, de erről a márkáról még életemben nem hallottam:

Ez a WorldSIM-nek egy saját telefonja. Komolyabban még nem próbáltam ki, mert tényleg annyira érdektelen vagyok az okostelefonok kapcsán, még ha iPhone lenne, az sem érdekelne. Megpróbáltam, hogy mit szólnának hozzá üzletek, ahol el lehet adni, de sokat ők sem tudtak vele mit kezdeni. Azok az üzletek, melyeknek nincs az adatbázisába, azok be se tudják venni. A CashConverters bevenné 40-45 fontért. Ezt viszonylag korrektnek tartottam, mondta az eladó, hogy akármennyire is látszik, hogy új, mivel fel van nyitva, ezért csak “Second Hand”-ként tudja bevenni / eladni. De nem adtam oda. A CashGenerator meg borzasztó volt. Az eladó is eléggé flegma volt, bár próbálta nézni interneten, hogy mit tud kezdeni vele, de végül 5 fontot mondott… Vissza is kérdeztem, hogy egyáltalán jól értettem? … Sajnos igen. Ő egy emberként megalázta az egész cég hírnevét nálam. Nemcsak a viselkedése miatt, hanem ezért a semmi pénzért is… Sokkal jobban járt volna, ha azt mondja, hogy ezt nem vesszük be. Most eBay-re tettem ki, legalább kipróbálom, hogy milyen ott eladni, de igazából nem ragaszkodok hozzá, hogy el legyen adva, úgy tettem ki, hogy 1 hétre, és ne ismételje meg az eladást. Ez csak próba. Bár ha megtörténne, befigyelhetne a helyébe mondjuk egy Mariós kiadású DSi XL. Azzal már tudnék mit kezdeni. Ha pedig nem tudom eladni, az se baj, megpróbálom hasznosítani. Eredetileg nem nekem lett véve, csak neki nem tetszett, ezért kapott egy másik telefont, ezt meg én megkaptam.

Annyira most nem is siettetnék semmilyen vásárlást, bár tény, hogy a Mario Kart 8 igencsak lelkesítő hatással van rám. Mert néhány napja tudtam venni a Nintendo DSi-t.

A legolcsóbb helyen kerestem jó állapotút. A CashConverters-ben volt egy, £30-ért nagyon szép. Eredetileg feketét terveztem venni, mert bagszi eladta a saját DSi-jét, és neki fekete doboza van, és felajánlotta nekem Pokémon Emerald-os dobozért és leírásért cserébe, ha hazamegyek majd, odaadom neki. Találtam egy fekete DSi-t szintén 30-ért, de az alsó kijelzője egy helyen erősen karcos volt, ezért felejtős volt nálam. Másik meg nem volt. Aztán eszembe jutott, hogy a Game Boy Advance-em is úgy van, hogy a doboza átlátszó rózsaszín, de maga a konzol fehér, ezért úgy döntöttem, hogy nem csinálok ügyet a színből, ha máshol találok egy másikat jó állapotban ezen az áron, akkor megveszem. Így jött ez. Bár volt egy másik, amiről azt hittem, hogy piros, fel is lelkesedtem érte, de aztán kiderült, hogy rózsaszín. A töltő, amit eredetileg adni akart hozzá, nem eredeti. Bár mondta az eladó, hogy erre is ugyanúgy 6 hónap garanciát vállalnak, megmondtam őszintén, hogy nem vagyok elégedett vele. Végül addig keresgélt, amíg csak kihozott egy eredetit. Már csak a töltő miatt is megérte számomra, ugyanis ezt is terveztem venni, de ezt már tényleg csak végső lehetőségként, annyira komolyan nem akartam. Örülök neki, a többi Nintendo jellegű tervet majd meglátom.

Ismét 120 csillag a Super Mario 64-ben!


Super Mario 64 SpieleberaterNegyedjére is sikerült végigjátszani 100%-ra a Super Mario 64-et. Eredetileg úgy voltam vele, hogy a tegnapi lemaradásomat akartam behozni (tehát ismét eljutni 117-ig), de annyira belelendültem, hogy akkor már úgy voltam vele, hogy legyen meg az egész. Most nagyon jól ment a játék, a Tick Tock Clock-ban is csak egyszer haltam meg. Hát így, hogy tudtam, hogy mely sárga “!” kockákban van érme, azért sokkal könnyebb volt! És a negyedik csillag (mely a legmagasabban van) megszerzése sem volt nehéz. Ezután mentem Bowser kastélyába, ahol a 8 piros érme megszerzése után jár csillag. A nagyjára emlékeztem, hogy hol van, egyet felejtettem el totálisan. De annyira, hogy erre – szégyen, nem szégyen – YouTube videót néztem meg. Az a fizikai fájdalom, amit akkor éreztem. -_- Ahogy előjöttek az emlékek, hogy tényleg ott van eldugva, hogy még utalás sincs arra, hogy ott van… A többit viszonylag könnyű megtalálni, elérni. A végső harc Bowserrel pedig ennyi gyakorlat után már igazán könnyű, bár azért egyszer-egyszer megakadtam, meg újrakezdtem. Az időzítés, hogy mikor kell a elengedni Bowser farkát, hogy a bombához érjen, még most sem megy tökéletesen.

Különben van egy módszer, hogyan lehet ilyen 10 másodperc alatt kivégezni: Át kell ugrani Bowser hátsó részére, azonnal elkapni a farkát, neki az első bombának, amit meglátunk. Ha felrobban, akkor szeretett főellenségünk mindig középre tér vissza, és mivel még fetreng egy pár másodpercig, ezért nincs más dolgunk, mint ismét megragadni a farkát, meg harmadjára is, és kész is. Meg persze bombának ereszteni. Tudni kell, hogy ha egyszer is eltévesztjük, és Bowser a szakadékba esik, vége a dalnak, ugyanis a pálya szélére ugrik vissza. De amúgy én nem szeretek ilyet csinálni, mert elvész a játék “lelke”. Ha túl könnyen végzem ki, akkor egyáltalán nincs meg az a “final battle”-érzet. Így is könnyű legyűrni, ne rontsunk a helyzeten. Az ending zene viszont továbbra is az összes Mario játék közül a legszebb ending theme, amit eddig hallottam.

Itt már 117 csillagnál jártam, és úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg a legkeményebb küldetést, a Wing Mario over the Rainbow-t megcsinálni, hátha menni fog. Hihetetlen aprólékos, és körültekintő játékkal elsőre sikerült. Csak azzal méláztam el az időt, hogy a szürke felhőnél próbáltam megszerezni a piros érmét (itt is piros érméket kell gyűjteni) úgy, hogy ágyúval közvetlen odalőttem magam. Aztán jöttem rá, hogy hát ennél van egy könnyebb módozat, ugyanis legfelül van egy felhő, melyen két piros érme van. Hát akkor már logikusabb odarepülni, majd onnan a szürke felhőn át megszerezni a piros érmét. Hát így elsőre sikerült. 118 csillag

Az utolsó kettő a Rainbow Ride pályán volt. Az egyik az utolsó csillag küldetése, a “Somewhere over the Rainbow”. Mindig ezt hagyom utoljára, mert ez egy szép dal címe, ami kifejezetten ilyen vége-hangulatú. A másik pedig a 100 érme összegyűjtése. Egyszerre terveztem, de ügyetlenségem végül 2 részre szakította a küldetést. A 100 érmét a legcélszerűbb úgy elkezdeni, hogy a labirintusban megszerezzük a 6 kék érmét, hiszen darabja 5 érmét ér. És gondolom, mondanom sem kell, hogy utolsó pálya révén, itt a legnehezebb összevadászni őket. Falról falra ugrásban jelesre kell vizsgázni, mivel jó sokat kell abból csinálni. Mivel összesen 146 érme van a pályán, ezért a 6 kék érme nélkül is meg lehet szerezni a 100 érmét, de nyilván sokkal könnyebb dolgunk van, ha ezt a nehézséget bevállaljuk. Sikerült is összegyűjteni a kék érméket, a 8 piros érme pedig már gyerekjáték. Ezután érdemes arra menni, amerre a negyedik és az ötödik csillag van, ugyanis innen vissza lehet fordulni. Itt lett meg a 100 érme. A csillag megszerzése után kicsit meglódult a bátorságom, és olyan helyre próbáltam ugrani, amit nem lehet elérni. Meg is lett az eredménye… De ez már tényleg mindegy volt, az a lényeg, hogy 119 csillagnál álltam már. A forgó platformok után azonnal lehetett menni a szőnyeghez, mely az összes többi csillaghoz elvezet. Innen már nem lehet visszafordulni, mert akkora lyuk tátong, hogy sehogy nem lehet visszaugrani. És itt is jobbra kellene menni (a 2. csillag felé), ott több érme van, onnan aztán végképp nem lehet visszatalálni a bal oldali szőnyeghez, mely az utolsó csillaghoz vezet el. Innen hajón levő ágyúról át kell lőni magunkat a szivárványon át a körplatformra, melynek sárga “!” kockájában bújik meg a 120. csillag.

És kész a játék. De a mókának még nincs vége, ugyanis tartogat még meglepetést a játék.

Milyen változásokat rejt a játék a 120 csillag megszerzése után?

  • A kastély udvarában eddig ráccsal el volt zárva egy ágyúnyílás. Ez most megnyílt. Ezzel lőjük fel magunkat a kastély tetejére, ahol találkozunk Yoshi-val, és ő 100 élettel ajándékoz meg minket.
  • A hármasugráskor a harmadik ugrásnál Mario csillagokat “hagy” maga után. (Nem tudtam ezt értelmesebben kifejezni) Ezt is Yoshitól kapjuk. Miután beszélgettünk Yoshival, és megadja a járandóságunkat, elhagyja a terepet. A 100 életet és a hármasugrás képességét elveszítjük, ha újraindítjuk a játékot, de Yoshi visszatér, úgyhogy visszaszerezhetjük tőle.
  • A pingvin, akivel a Cool Cool Mountain pályán versenyeztünk a csúszdán, meghízott. Szabadkozik is, hogy hát régen nem hívják ki versenyre, így elvesztette a formáját. Elhisszük neki.
  • A Bowser-t 120 csillag után győzzük le, akkor gyalázza az alattvalóit, hogy arra sem voltak képesek, hogy megállítsanak minket, ugyanakkor gratulál nekünk a kemény munkánkért.

Nem nagy dolgok, de itt sokkal fontosabb dolgok vannak ennél. A 120. csillag után azt éreztem, egy igazi, fantasztikus kalandban volt részem, melyet a nehézségek sem törtek meg. Ezt nagyon kevés játék adja meg, ezért szeretem nagyon a Super Mario 64-et. Ezt a fantasztikus kalandot bármikor újraélném, mint ahogy erre lehetőség is lesz, ugyanis miközben játszottam a N64-es változattal, többször eszembe jutott a Super Mario 64 DS. Na ez nincs végigjátszva. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne DS-en is végre végigvinni. Rengeteg extrát tartalmaz a játék, már önmagában azok fantasztikusak, hogy 120 csillag helyett 150 van, és Mario mellett játszható karakter lett Luigi, Wario és Yoshi. Yoshival kezdjük az egész játékot. vele kell Mariót kiszabadítani, majd Luigi-t és végül Wariót. A sok pozitívum mellett egy negatívum: A irányítás tragikus. Annyira hiányzik az analóg kar, ugyanis a Control Pad-dal karakterünk csak lassan megy, külön kell nyomni az Y-gombot, hogy normális sebességben vágtassanak karaktereink, és elég kényelmetlen egyszerre két gombot nyomni, ha például ugrani, vagy támadni kell. Egyébként amikor először játszottam, akkor 89 csillagnál hagytam abba, emlékszem, egy küldetésnél (talán a Dire Dire Docks-ban a piros érmék összegyűjtése) olyan problémás volt, hogy ott feladtam. Mellesleg 2006-ban karácsonyra kaptam meg a játékot, a Nintendo DS-sel együtt.

Hogy micsoda élmény volt nekem a Game & Watch dizájnú DS-sel először játszani… Szerettem a DS-t, már akkor láttam benne fantáziát, amikor csak olvastam az ismertetőt az 576 Konzolban. De hogy milyen előtörténete volt, azt mindenképp el kell meséljem. 2005-ben, amikor érettségiztem, akkor összejött némi pénz, és igencsak gondolkodtam azon, hogy GameCube-ot, vagy DS-t vegyek. Márciusban jelent meg az új kézikonzol, és ha jól tekerem vissza az emlékképeket, akkor 46.990 forint volt csak maga a konzol. Májusban lehetőségem lett volna rá, hogy megvegyem, a Tescóban nézegettem az unokatestvéremmel, akivel sokat játszottunk együtt régen. Nem volt semmi, amit akkor csináltam. Konkrétan 1 órát álltam a konzol előtt, nézegettem, próbálgattam (megengedték), most megvegyem? Unokatestvérem (nem szeretem ilyen “uncsitesónak” becézni, mert nagyon idiótán hangzik. Inkább az egyik Holló Színházas poént hozom fel: Unok a testvéremmel beszélgetni) már nagyon ideges volt, aztán nem vettem meg. Különben érdekes, nemrég felelevenítettük ezt a történetet, és ő mondta nekem, hogy valami videokazettát akartam venni, és azon töprengtem olyan sokat. Valami rémlett, ahogy mondta, de ez totál kiesett. Csak az maradt meg bennem, hogy bámulom, próbálgatom a DS-t, és azt gondoltam, hogy emiatt időztünk ott olyan sokat. A lényeg az, hogy a GameCube mellett döntöttem. Ami részint jó volt, mert tudtunk ketten játszani (alapból két controllert kaptam hozzá), ugyanakkor meg annak idején rettenetesen utáltam, mert szörnyűnek tartottam a Mario játékok folytatásait (Mario Kart, Mario Party 5, de ezeket már kielemeztem korábban). A DS igazából 2006 nyarán volt rám nagy hatással, amikor az egyik akkori Nintendós barátnál, ismerősnél – már régóta nem tartjuk a kapcsolatot – kipróbáltam a kézikonzolt, és azonnal ráéreztem az ízére, nagyon bejött a hangulata. Milyen érdekes, hogy az a New Super Mario Bros. szerettette meg velem a DS-t, amelyet az előző postban úgy “dicsértem”. A hangulatba a Mario Kart DS csak még jobban besegített, ekkor már nem volt kérdés, hogy kell nekem is egy, végül akkor karácsonyra kaphattam egyet.

Ahol véget ér a játék, ott kezdődik az igazi kaland. Gyerünk hát a Super Mario 64 DS, mely csak még jobbá teszi a sorozatot! Különben lett volna folytatása a Super Mario 64-nek, Super Mario 64 2 címen, ami Nintendo 64DD-re jelent volna meg. A Nintendo 64DD (Disk Drive) lett volna az első optikai meghajtós konzol, de csak Japánban jelent meg, ugyanis ott akkora bukás volt, hogy inkább nem kockáztattak azzal, hogy világszerte piacra dobják. A szigetországban csak 15.000 példányt adtak el belőle… Pedig még az 576 Konzolban is lehetett olvasni róla annak idején, és ha sikeres lett volna, akkor másképp alakult volt a Nintendo sorsa. Szerintem akkor később jelent volna meg a GameCube, ha befut a módosított N64. Igazából a N64DD nem egy konzol, hanem egy kiegészítő, amit a konzol alá lehet szerelni, és lett volna egy CD-s Nintendo 64-ünk. Mekkora buli lett volna már. A bukás után 2000 elején szinte azonnal bejelentették a következő generációs konzolt Project Dolphin néven. Ugyanis ekkor a Nintendo Dolphin nevet kapta a kockakonzol. Nekem tetszett annak idején a név, a tengert juttatta eszembe, ahol barátságos delfinek úsztak, így az akkor még jövőbeni konzol is olyan érzetet adott, hogy biztosan szép külseje lesz, olyan játékokkal, melyek magukkal sodornak. Arra nem emlékszem, hogy valaha láttam-e képet a prototípus konzolról, de ennek fényében illúzióromboló volt a “kockahatás”, de később remekül kompenzálta az akkori életérzés. Nagyon eltértem az eredeti témától. Szóval Super Mario 64 2. Erről semmi nem maradt fenn. Egy pálya volt készen, amikor törölték a játékot, elvileg Luigi is játszható karakter lett volna, és akár ketten is játszhattuk volna. Ketten ugyan nem játszhatjuk a játék DS-es változatát, de sokan tudni vélik, hogy amit töröltek a Super Mario 64 folytatásaként szánt játékban, abból néhány elemet betettek a DS-es remake-be. Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy igaz-e vagy sem, de nem alaptalan tézis, mert olyan újdonságokat tartalmaz a kézikonzolos változat, hogy ha új pályák és küldetések lettek volna a játékban, akkor lazán lehetne Super Mario 64 2.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszan fogok írni. Majd holnap reggel olvasom át a postot, addig nézzétek el, ha van benne elgépelés. Amúgy a fent látható Super Mario 64 Spieleberater is segítségemre volt a végigjátszásban.

Tik-tak trauma


Ha a németek átneveznek valamit egy játékban – legyen az pálya vagy ellenség – azt nem nagy fantáziával teszik. Sokszor elég egyszerű neveket adnak bizonyos játékelemeknek, de annyira tetszett, hogy a Super Mario 64 Tick Tock Clock pályájának Tick Tack Trauma nevet adták, hogy úgy döntöttem, hogy ez lesz ennek a post-nak a címe. Nagyon is idevág, mert nagyon sokat szenvedtem ezen a pályán tegnap. Megpróbáltam összeszedni a 100 érmét, rettenetesen nehéz. Hiába ismerem a játékot, hiába írtam az elején, hogy túl könnyű, van egy pár küldetés, ami még most is nagyon megizzaszt.

Ráadásul van egy dolog, amit csak most vettem észre, utána is néztem, és nem sokan írtak erről. Azt eddig is tudtam, hogy ha egészkor megyünk a pályába, akkor a szerkezet megáll. Gondolom, mondanom sem kell, hogy mennyivel könnyebb így a játék. Viszont nem lehet így mindegyik csillagot megszerezni, ugyanis a magasabb szintek közötti szintkülönbségsek olyan nagyok, hogy muszáj a pályaelemeknek mozogjanak, msáképp nem érjük el a magasan levő csillagokat. De hogy váltakozó sebességben mozogjon az óra, az meglepett. Attól függ, mikor lépünk be a pályára:

  • Egészkor: A szerkezet megáll
  • Negyedkor: A szerkezet lassan mozog
  • Félkor: A szerkezet váltakozó sebességben, össze-vissza mozog
  • Háromnegyedkor: A szerkezet gyorsan mozog

Félkor tegnap először és egyúttal utoljára mentem. Kiszámíthatatlanul mozog minden. Például az inga gyorsan átleng a másik oldalra, megáll, ott marad egy kicsit, majd váratlanul gyorsan visszaleng. A forgó lift egyszer az egyik irányba forog, majd gondol egyet, és elindul visszafelé. Az összes többi pályaelem hasonló elven mozog. Hasonlóképpen jogos lehet a felvetés, hogy ha már tudjuk, hogy gyorsan jár az óra, akkor ki lenne az, aki 3/4-kor menne be? Pedig a harmadik csillag megszerzésekor kifejezetten előnyös, ha gyorsan múlik az idő, ugyanis a másodperc mutatón kell utazni, hogy elérjük a csillagot. Viszont csak egy szűk platformról lehet elérni, így ha épp nincs ott, akkor meg kell várni, mire újra odaér. Ha pedig gyorsan jár, akkor nem kell annyit várni, és gyorsan oda lehet érni. Addig a platformig eljutni pedig nem nehéz. Annyira nem nehéz egyébként a pálya, csak a negyedik és ötödik csillagok megszerzése kalandos, mert azok vannak legfelül, és ott úgy van az út, hogy éppen át lehet ugrani a szakadékot. Sikertelen kísérlet esetén szinteket zuhanunk, és újra kezdhetjük. Én annyiszor zuhantam le tegnap, hogy Mario csontja már nem ripityára, hanem porrá tört volna, ha nem lenne a szív.

Tériszonyosok számára talán kicsit kellemetlen lehet látni videojáték karaktereket több szintet zuhanni. A Zelda Ocarina of Time volt számomra hasonló élmény, amikor a Fire Temple-ben Link az 5. emeletről az 1. emeletre zuhant le. Ez azt hiszem, kétszer történt meg, és akkor annyira beleéltem magam abba, hogy milyen lehet ilyen magasról földet érni, hogy szinte elfelejtettem, hogy szinte az egész pályát elölről kellett kezdeni.

Tegnap már nem is volt téma, annyiszor estem le, és így is lett vége, hogy már nem tudtam “padlót fogni”, így kiestem a pályáról. Már nem is zavart, inkább az idegesített, hogy volt néhány sárga “!” kocka, amiben érméket reméltem, “csak” életgomba volt. Amikor már 86 érmém volt, és reméltem, hogy közelebb kerülök a 100-hoz, akkor nem lelkesedek azért, ha már lapul benne, főleg, ha azért estem le sokszor, mert szinte elérhetetlen helyen van. Ennyire még soha nem “nem örültem” (miért kell a magyarnak kétszer tagadni? -_-) egy életgombának, mint most. Most már emlékszem, hogy melyik kockában mi lapul, és célirányosan megyek előre, remélem, hogy ma nagyobb sikert fogok aratni. Tegnap 113 csillagról indultam, és azzal a reménnyel, hogy 117-tel tudom zárni, ehhez képest csak egyet sikerült szerezni, így 114 lett. És a legeslegkeményebb küldetésen (Wing Mario over the rainbow) még nem is vagyok túl. Na ahhoz kell még külön idegrendszer.

Más. Mindig elfelejtettem írni, de most már csak azért is, mert valamennyire témába vág: Szilveszterkor még a New Super Mario Bros. Wii-vel játszottunk. De nem sokáig, mert elég gyorsan ráuntunk, és váltottunk. Pedig négyen játszottuk… az ember teljes játékélményt remél, azt teljesen mást kap. Nemrég megírtam a Super Mario Bros. 3 tesztet a 3DS Hungary-re, mivel nemrég jelent meg 3DS Virtual Console-ra. Beleírtam a tesztbe is, ami most tudatosodott bennem véglegesen (bár korábban is sejtettem), hogy egy játék, akkor lesz IGAZI játék, ha évek múltán, hosszú távon is szórakoztat. A New Super Mario Bros. széria meg pont itt vérzik el, nem érzem azt, hogy évek után is élmény játszani velük. Már a DS-es debütáló címre is igaz ez. Egyszer végigjátszottam, akkor nagyon jó volt, még a hangulata is nagyon tetszett, aztán amikor elővettem másodjára, egy kicsit játszottam vele, aztán egyáltalán nem inspirált további játékra. Nincs meg bennük az a valódi élmény, amitől egy játékot több év után is elővenném, ugyanez igaz a Wii-s változatra, pedig azt első végigjátszásra jobban élveztem, mint a DS-es változatot. Aztán, hogy a New Super Mario Bros. 2 ökörségeit a Nintendo teljes áron akarja eladni, azt már végképp nem tudtam lenyelni. Van egy hangulata, ami miatt azt mondanám rá, hogy 6-7000 forintot kiadnék érte, de hogy 6 óra alatt végigjátszható, azért nem fizetek 12-13.000 forintot. Aztán a Wii U-s változattal még nem játszottam (illetve az AnimeConon egy keveset), de azt látom, hogy az sem más, mint a Wii-s NSMB HD-ban. Az alapok megvoltak a DS-es játékból, és azon nem sokat csiszoltak. Pedig régen a Super Mario Bros.-hármas és a Super Mario World mennyi újdonságot tartalmazott. Részint az adta a játékok varázsát, hogy fejest mertek ugrani a készítők az ismeretlenbe, és olyan elemeket raktak be a játékokba, amiket korábban még senki. Ezek bejöttek, imádtuk, faltuk a Nintendo játékokat.

Azt azért fontosnak tartom közölni, hogy ezek mind csak a New Super Mario Bros. szériával összevetve igazak. A Super Mario Galaxy duó “árnyalja” (inkább derűsebbé teszi) a negatív képet, és szerencsére nem mondható el teljes mértékben a cégről, hogy a Nintendo DS és Wii őrült sikere kényelmessé tette őket, de a mostani fejemmel azt mondom, hogy a New Super Mario Bros. sorozatot eltolták, lényegében azzal, hogy kevés újdonság van az újabb részben, és nincs meg az az érzet, hogy újra végigjátsszam. Pedig az alapötlet nagyon jó. Visszatérve a pozitívumokra, a Super Mario 3D Land jobb összképet ad, jobban benne van, hogy többször elővegyem, és változatosabb is. A nehezített Special World csak lendített a minőségen. Negatívum csak az, hogy rövidek a pályák. Ennek fényképben én is remélem, hogy a Super Mario 3D World is hasonlóan jobb, de úgy tűnik, hogy túlságosan nem lendítette fel a Wii U eladásait. Jobbak voltak decemberben az eladási mutatók, de majd most fog januárban kiderülni, hogy az valóban a játéknak volt köszönhető, vagy mert karácsonyi időszak volt? És a nagy vízválasztó csak most jön a Mario Kart 8-cal és az új Smash Bros.-szal. Nagy terhet visel (mintha élő személyek lennének) a hátán a két játék, rajtuk áll vagy bukik a Wii U. Mindig az első nagy játék viszi fel az adott konzol dolgát. A Wii U esetében elmondható az, hogy talán az első két Mario játék, nem mondható olyan nagy címnek, amik feltétlen életben tartanák a HD konzolt, viszont a Mario Kart és a Super Smash Bros. már kellően nagy címek ahhoz, hogy tőlük már el lehessen várni, hogy felvirágoztassák az új gépet. Viszont ha nem így lesz, akkor egyáltalán nem túlzás az az előrejelzés, hogy a Sega Dreamcast sorsára fog jutni a Wii U. De inkább az optimista előrejelzés bekövetkeztét tartom valószínűbbnek, mert a Mario Kart és a Smash Bros. akkora húzócímek, hogy biztosan megmentik az asztali konzolt (lassan kifogyok a szinoníma szavakból…). És egyébként is felesleges tovább filozofálni, majd tavasszal úgyis kiderül minden, és majd akkor pezsgőt bontunk, vagy gyászmisét tartunk.

Újra 4 db N64 controller!


Ma átjött LernenBoy, korábban megbeszéltük, hogy internetről kinézett szerelési útmutatót, hogy lehet aNintendo 64 controllerek analóg karjait rendbehozni. 100%-osan nem lehet megcsinálni, de nagyon sokat lehet javítani a lötyögő analóg karokon, mintha csak ilyen 1-2 éves használtak lennének. Mi most ezt egyszerűbben oldottuk, ugyanis LernenBoy-nak volt csere analóg karja, amik szintén nagyon lötyögősek voltak, de korábban megjavította őket, így csak kicserélte. Most elvitte az én rossz analóg karjaimat, és akkor szerintem majd azokat is megjavítja.

Egyébként nagyon cseles a N64 controller. Nem könnyű kicsavarozni, ugyanis annak belsejében is van két csavar, ahova a Controller, Rumble vagy Transfer Paket tesszük. És nemhogy nehéz oda belátni, hanem kisebb csavarok vannak benne, és nagyon nehezen talált bele. Egyébként semmi más funkcióval nem szolgálnak, minthogy nehéz legyen kicsavarozni, a többi hét csavar tökéletesen egybe tartja a controllert. Amúgy a képen a fehér rész hátul, az az analóg kar, azt cserélte ki. Érdekes látni, hogy a mögötte levő zöld kis műanyag a Z gomb, valamint, hogy az L és az R gombok más színűek belül. L a szürke, és R a sárga. Az analóg kart is csavarok tartják a helyén, de azokat már könnyű volt kiszedni, így a cserét inkább a controller felső részén látható Pakek foglalatának két oldalán levő csavarok nehezítették meg.

A csere elkészültével LernenBoy szétszedte az egyik analóg kart, hogy lássam, milyen belül. A környékén levő porokból is látható, hogy fakulnak ki a N64 controllerek. Ugyanis ahogy az analóg kart dörzsöljük a falához, úgy kopik el, onnan származik a por. Ennek egy része a falon marad, azt ki lehet zsebkendővel szedni, de egy jórésze a belső részbe esik, azok estek ki, ahogy szétnyitottuk. És a szürke N64 controllerem analóg karja olyan szinten meglazult már, hogy nem lehetett vele normálisan fordulni. Soha nem felejtem el, amikor még Pesten laktam, akkor néha szerveztem ilyen összejöveteleket, amikor 4-en játszottunk, és egyszer volt Cater is, aki viccből ugyan, de előszeretettel fog dolgokat külső tényezőkre, és pont neki jutott a szürke controller. Ahogy a maga vicces hangnemében felkiált, hogy nem fordul a Mario Kart 64, az megért egy misét. Egyébként könnyű megjavítani az analóg kart, egy cérna kell, és egy kenőanyag, amivel az alsó részét megtisztítjuk, és elvileg kész is. Nekem ez így hihetetlennek tűnik, de ha ő mondja, neki elhiszem. Főleg azon mosolyogtam, amikor LernenBoy mondta, hogy kenőanyagként a Poli Fix – Pico Bello cipőkrémet használta, és állítólag bejött neki.

Úgyhogy újra jó mind a 4 N64 controllerem. ^_^ Terveztem is egy 4 fős N64 bulit, szóltam Lernie-nek (egy kis változatosság), hogy hozza el ug-t, de egyetem miatt nem tudott jönni. Majd legközelebb. De élmény volt újra használni a szürke N64 controllert. És pont ez a négyes, amiről annak idején álmodtam, hogy ha 4 db Nintendo 64 controllerem, akkor ebben a színösszeállításban lesz: Szürke – fekete – zöld – kék. Ahogy látható, ebben a sorrendben van bedugva. Ezt annak idején láttam így, amikor négyen játszottunk a Mario Kart 64-gyel, és ez a színsorrend annyira belém égett, hogy azóta ebben az összeállításban szeretném tudni a négy controllert. Ez egy ideje megvalósult, amikor néhány éve megvettem a fekete controllert (az volt utoljára), de ahogy a szürke tönkrement, nem tudtam azt használni, tehát négyen nem tudtunk játszani. Egyébként még sárga és piros színű controllerek voltak kaphatók, azokat nagyon ritkán láttam, így nem is volt rájuk igényem soha.

Viszont a szürke színűn látható, hogy eléggé elsárgult. Ez egyfajta szükséges rossz, úgy mondta, hogy olyan anyagot tesznek a műanyagba, amitől kevésbé válik éghetővé, viszont oxidációs folyamatot indít el a hosszú évek során, így besárgul. Ugyanígy sárgul be a SNES konzol, és a GC konzol szürke része. Ezt állítólag ki lehet szedni belőle, egy hidrogén-peroxidos oldattal. Ehhez LernenBoy elmondása szerint szintén szét kell szedni a controllert, és be kell ebbe az oldatba áztatni, és mint újkorában. Én jobban szeretném, ha elég lenne csak egy vattát benedvesíteni, és jól áttörölni, mert a Super Nintendót szétszedni kicsit félek. O_O Ez majd a jövő zenéje, ha megcsináljuk, majd arról is írok.

És még egy számomra nagy dologban segített Lernie: Kicserélte a zöld színű Nintendo 64 controller vázát. Többször írtam már arról, hogy a zöldet még 2005-ben vettem Angliában. Tökre megörültem neki, hogy van egy olyan színű controllerem, amilyet szeretnék. De azt már csak fizetés után vettem észre, hogy a hátulja kék… Úgy emlékeztem, hogy LernenBoy-nak van zöld, és akkor félve megkérdeztem, hogy esetleg egy csere… És döbbenten konstatáltam, hogy nemhogy igent mond, hanem még jobbat javasol. Ugyanis az ő controllerének analóg karja is megjárta, de ő végleg orvosolta ezt a problémát, ugyanis egy utángyártott N64 controller analóg karját tette bele, aminek nincs magas fala, láthattam is. Az tény, hogy így akár 30-40 évig is kitart, de nekem az eredeti az szent és sérthetetlen. Ezért azt csinálta, hogy kicserélte az ő zöldjének hátsó vázát az én zöld-kékemével, így megoldottuk a problémát, és végre teljes a sorrend. ^_^ Azt mondta, neki így tökéletesen megfelel, mert lényegében mindegy, milyen színű van neki. Úgy tűnik, csak én vagyok erre ennyire igényes. ^^’ Már csak a szürkének kell az eredeti színét visszanyerni, és akkor nem 100%-os, hanem 150%-os lesz a boldogságom.

6. 3DS Hungary találkozó


Még a múlt héten átküldött Spartacus két magyar Club Nintendós újságot, egy ’93-asat, és egy ’94-eset. A mai napig lenyűgöz az, hogy a régi magyar Nintendo mennyit foglalkozott a rajongókkal, mennyire fontos volt nekik, hogy egy egységes Nintendós közösség jöjjön össze, országos szinten foglalkozott a helyi klubokkal.

Valami hasonlót csinálunk mi is. Szerencsére az internet térhódításának ellenére, még ma is dívik az élő találkozó, hiszen mégiscsak élőben sokkal jobb játszani, látni élőben a reakciókat, és úgy egyáltalán jó társaság gyűlt össze. Egy pizzériában voltunk a Stadionoknál. Jó ötlet volt, pláne, hogy nem köteleztek fogyasztásra, de a helyiség nagyon nehezen melegedett át, hiába volt fűtés. Inkább nyáron lenne jó odajárni.

Ezt a találkozót nagyobbra szerveztük, mivel téli, karácsonyi, több versenyt is rendeztünk, és tombola is volt a végére, ahova többen is adtak be személyes Nintendós tárgyat. Három verseny volt: Mario Kart 7 amatőr verseny, Mario Kart 7 profi verseny, és Mario Party DS verseny, és mindegyikre 300 forint volt a nevezési díj. Ezt a pénzt a következő találkozóra fordítjuk. Gondolom, hogy hasonlóan nagyobb lesz a következő is. Az amatőr versenyben azok nevezhettek, akiknek játékideje nem több 25 óránál. Akinek több van, az nem játszhat amatőrben, viszont, aki volt amatőrben, az mehetett profiban is. Az egyik srác ki is használta ezt a lehetőséget, látszott a különbség. Amatőrben harmadik volt, profiban meg hetedik. Én csak profiban nevezhettem, pedig próbáltam meggyőzni őket, hogy az a 80 óra… 20 óra kell a 100 órához, ami 25 óra alatt van, de hát nem ment. Én hatodik lettem, de úgy, hogy a harmadik-hatodik hely közötti pontelosztás: 54, 53, 52, 51 pont. Én lettem az 51 pontos. Úgy ment, hogy három bajnokságot játszottunk, 50cc, 100cc, 150cc-n egyet-egyet, és az első négy helyezett ment még egy VS. döntőt. Érdekes, hogy mindkét bajnokságban holtversenyes első hely alakult ki, így egy végső döntőre is sor került. A Mario Party DS-ben nyolcan játszottunk, egyszerre négyen játszhattunk, így két csoportot alkottunk, majd mindkettőben az első két helyezett játszott egy döntőt. Továbbjutottam, de a döntőben már negyedik lettem.

A nagyon jó hangulatú versenyek után volt tombolahúzás. Én csak egyet vettem, a 10-es számút, de volt, aki többet is vett. Én csak a szerencseszámomat akartam megjátszani, de végül nem húzták ki, de a negyedik helyért járó Konzol magazinnak örültem, mert az a szám is köztük volt, mely nekem nem volt meg, így azt kértem. De volt egy srác, aki több Konzol magazint is nyert, Krisi meg is kérdezte tőle: “Mi az, papírgyűjtés van nálatok?” Ezzel megcsináta mindnyájunk napját. 😀 Úgyhogy nagyon jól telt az egész nap.

Még a nap végén volt egy jó aranyköpés. Volt két srác, akik egymástól függetlenül ugyanarról a településről, Kecelről jöttek. Egy kisváros, Bács-Kiskun megyében, Kiskőrös mellett. És akkor elég sokat játszottak együtt kicsit elkülönölten, és amikor már elpakoltunk, az egyik megkérdezi a másikat: “Akkor neked is ez volt az első alkalom?” Síri csend. Kicsit se gondoltunk rosszra, áh!

Nagyon jó napunk volt, mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat. Lehet, hogy Magyarországon sokkal erősebb a Sony, és a XBOX, de a mi kis közösségünkben legalább ilyen erős a Nintendo. Gyertek minél többen a legközelebbire!