Hazatérés veszteséggel


Hogy milyen csodálatos érzés újra Magyarországon lenni, azt szavakkal nem tudom leírni. Csak súlyos árat fizettem érte, ugyanis elvesztettem a Nintendo 3DS konzolomat… T_T Nem repüléskor, hanem még Angliában. Az történt, hogy még tegnap reggel elmentem az iskolába még utoljára takarítani, de a nagyobb hátizsákkal mentem, ugyanis vittem magammal olyan játékokat, amiket nem akartam hazahozni, de otthon sem akartam hagyni. Nem sokkal elindulásom után valami roppanást hallottam a táskámban. Arra gondoltam, hogy valamelyik játék tokja repedt meg, eléggé tömören pakoltam össze. Mivel volt nálam szatyor, ezért abba áttettem néhány tokot, és amikor már ráébredtem arra, hogy hiányzik a konzol, akkor esett le, hogy már ekkor sem láttam a hátizsákban, ott volt a felső részben. Ilyen mindent tűvé tettem érte állapotban voltam, de nem került elő. Még az iskolában is szétnéztem, de semmi. Írtam nővéremnek, hogy ha megtalálja, vigyázzon rá, de már tegnap beletörődtem abba, hogy volt Nintendo 3DS nincs Nintendo 3DS. Ami rettenetes nagy szerencsém, hogy kivettem a védőtokjából, amibe a 3DS játékok is voltak, így azok megmaradtak. Viszont az eShop és Virtual Console játékok is nagy veszteségek, mert elég sokat töltöttem már le. Megkérdeztem bagszit, mit tud róla, valószínűleg az angol supportot kell megkérdeznem. Mivel account-rendszerű lett a Nintendo eShop is, ezért azt gondoltam, hogy ha az új konzolomba megadom ezt a felhasználónevet és a jelszót, ezért az új gépre is le tudom tölteni, de aztán eszembe jutott az is, hogy ez nagy ziccer lenne, mert így lényegében szívességből (vagy fizetségként) bárkinek a 3DS-ébe beléphetek, és letölthetek neki egy-egy játékot. Hát, Wii U-t akartam venni magamnak, de valószínűleg 3DS pótlás lesz. Főleg, hogy az utolsó előtti hétvégén volt a Grainger Games-ben kiárusítás, és volt két olyan Wii U játék, amit mindenképp megvettem volna, és mivel úgy voltam vele, hogy ilyen jó áron úgysem találom meg egyhamar, ezért meg is vettem őket:

Kibontottam őket, amúgy fóliásan vettem mind a kettőt, sőt a New Super Mario Bros. U-t használtan vettem. Újonnan is jónak találtam érte a £15-öt, meg is kérdeztem, hogy van-e fóliásan. Mondta az eladó, hogy van, de van a használtak között is fóliás. Ez úgy lehet, hogy magánszemélytől vették át, és mivel nem hivatalosan vették át, ezért csak használtként vehették át (nem számolni!), így £13-ért vettem meg lényegében vadonatújan. A Nintendo Land-del ennyire szerencsés már nem voltam, de hogy újonnan £10, az már igazán semmiség érte, mivel úgyis meg akartam venni, és ennyiért nem láttam még használtan sem. Úgyhogy örvendek neki, de a Nintendo 3DS miatt valószínűleg tovább pihennek, mint terveztem.

A hazaút szerencsére a tervezettek szerint ment, bár továbbra is úgy vagyok a repüléssel, ahogy Presser Gábor fogalmazta meg az egyik híres LGT dalban: “Roppantul gyűlölök repülni!”. Mondjuk ennyire azért nem, mert ha el tudom foglalni magam, akkor eltelik az idő, de még mindig a vonatozás az első számomra, és maradva az LGT-nél volt alkalmam ismét élni az éjszakai vonatozás (ellenfél nélkül album 9. dal) lehetőségével, mivel a repülő 23:30-kor érkezett meg. Az utolsó vonat a Keletiből pedig 23:30-kor indult, úgyhogy minden esélyem megvolt arra, hogy még éjszaka hazaérjek. 1:07-kor indult egy személyvonat Ferihegyről, ezzel el tudtunk jutni anyámmal (kijött elém a repülőtérre) Szolnokra. Itt viszont 2 órát kellett várni a Lőkösházára induló személyvonatra. Szolnokra 2:24-kor érkeztünk meg, a Békéscsabára pedig 4:37-kor indult a vonat, így reggel 6:16-ra érkeztünk meg. Én már inkább csak Gyoma után aludtam egy kicsit, addig valahogy elfoglaltam magam. Nem aludtam egyébként délelőtt csak délután néhány órát. Nem történt nagy átrendezés a szobámban, amit éreztem, amikor beléptem ide, azt sem lehet szavakkal kifejezni. Teljes feltöltődést éreztem pillanatok alatt, és ez nem hagyott aludni. De már amikor kiléptem a repülőtérről, akkor is ahogy beszippantottam a levegőbe, teljesen más. Tiszta, kellemes. Szeretem Magyarországot! Olyannyira, hogy oda jutottam magamban, én nem megyek vissza, én itt fogok dolgozni, és fizetem az internetadót, búsuljon a ló. De azért még visszamegyek még próbálkozni. Addig kiélem ezt a pár napot itthon.

GAME XL


Az előző blogpost második felében tőlem szokatlanul durván fejeztem ki negatív véleményemet. Alapvetően tényleg olyan jellem vagyok, aki a pozitív dolgokat szereti kiemelni, de hát én is emberből vagyok, és sajnos én is láthatok olyat, vagy bármi, ami ilyen negatív érzelmeket vált ki belőlem. És ezekre nehéz nem odafigyelni, amikor olyan “körben” történik ez, amit nagyon szeretek. Na de szerencsére sok jó dolgot el lehet mondani az 1996-os Játék határok nélkülről. A városok bemutatkozó filmjei alatt zene szokott menni, és a szlovének bemutatkozófilmjének zenéje valami csodaszép. Kellemes, lágy, már-már andalító. Azt nem tudom, hogy milyen zene ez, de a stílusból ítélve valami szláv népdal, népzene lehet, a hangzása ugyanis hasonlít Zorán: Körtánc – Kóló albumán hallható dalokra, az az album tartalmaz szláv népzenei elemeket, valamint a Koncert 2003 albumán van egy instrumentális zene Szláv népdal címen, az is valami hasonló.

Úgy tűnik, hogy kisebb jele mutatkozik annak, hogy Angliában kezd magára találni a videojátékos piac. Tegnap ugyanis új GAME üzlet nyílt Birkenhead-ben, nagyobb üzletre váltottak. Az előző eléggé kicsi volt, éppen akkora volt, hogy a játékokat praktikusan el tudták helyezni a polcokon, de az új nemhogy nagyobb lett, hanem hangulatosabb is. Külsőre így néz ki:

Központi helyen van, így többen látják, a kicsi üzlet oldalt volt. Szeretem az ilyen változásokat, de sajnos az árak nem változtak, ugyanúgy néhány fonttal drágábbak, mint máshol. Eléggé ritka, hogy egy árban van a többi üzlettel, így kijelenthetem, hogy ha a GAME-ben vásárolok, azzal részint azt a hangulatot is megvásárolok, hogy ott vásárolhattam. Lehet dönteni. Na persze az első nap csak ne menjek már üres kézzel, találtam olyat, de nem kerül extra pénzbe, és jól is jön:

Ez egy kisebb, A5-ös méretű könyv. Ahogy a képen látható, négy játékról lehet olvasni a könyvben, de koránt sem teljesek a végigjátszások, mégis azért adták normál áron, mert egy kódot tartalmaz, mellyel elérhetők digitális formában elérhetők a teljes végigjátszások. Egészen ötletes, bár könyvek tekintetében sem vagyok a digitális formátumok híve. Letölteni nem lehet őket, csupán a weboldalon lehet megnézni őket normál méretben. Nyilván illegális letöltés elleni védelem, de az a hátránya, hogy csak a weboldalról lehet elérni online, letölteni sehogy nem lehet őket, legalábbis nem ismerem a módját. De legalább teljesek a leírások, bár a Mario Kart 7 megvan könyv formájában. A New Super Mario Bros. 2-nek örülök. És mivel majd a Zeldát is tervezem majd beszerezni (nincs prioritásban, majd egyszer), majd az is jó lesz akkor.

A két nap különbség a képen nem véletlen, kétszer voltam egymás után. Akartam már első nap is képet csinálni az üzletről, csak a fényképezőgép otthon maradt. Tegnap elvittem, mert egyébként is terveztem visszamenni, ugyanis ugye írtam régebben, hogy szeretnék egy 128 GByte-os Pen Drive-ot a Játék Határok Nélkül összes műsorának. És akkor néha nézegettem, láttam, hogy van £50-ért, és ugyanígy hétfőn spontán néztem, hogy hátha, és az Argos-ban láttam egyet féláron. De amikor megnéztem a Birkenhead-i üzletükben van-e, nem volt készleten. A legközelebbi is csak Bromborough-ban van, az meg fél óra kocsival. De megnéztem péntek este is, és láttam, hogy hoztak ide is, úgyhogy másnap elmentem érte. Amúgy £67 volt az eredeti ára, és £33.33-ra volt leértékelve. Örültem neki. Így már egy helyen van az összes JSF adás. Vitrinem nincs, de nagyon fogok rá vigyázni, különleges bánásmódban lesz része.

Az elmúlt napok és hetek írásai


Ma elkészültem a Nintendo DS leírással a Mariós oldalon. Valahogy sejtettem, hogy az a 2000 szó csak a cikk fele nem csak vicc, a végére 3.893 szó lett. Többször átolvastam, úgyhogy elvileg minden elgépelés és fogalmazásilag hibás mondat javítva van benne:

Nintendo DS

Hozzászoktam ahhoz, hogy mindig elolvasom a cikket, postot, mielőtt kiteszem, mert többször jártam már úgy, hogy írom, írom, kiteszem, aztán újraolvasom, és csak lesek, hogy mégis honnan jött ez a mondat? Úgy gondolom, hogy ez elég jól ki lett küszöbölve. Amúgy kész fizika óra egy konzolról részletes leírást írni, mert a processzorokról, chipekről is találok írást. Na meg hát mind a négy típust külön kielemezni sem kis dolog. Mondjuk egyedül attól tartok, hogy mivel az informatikában olyan mélyen nem vagyok jártas, ezért azok magyar megfelelőit rosszul fordítottam le, vagy rosszul értelmeztem, a tulajdonságaikat.

És néhány játék, melyeket az elmúlt időkben nagyító alá vettem:

Super Mario Advance
F-Zero: Maximum Velocity
TOCA: World Touring Cars

Super Mario Advance


Egy régóta vágyott játékot sikerült magaménak tudni. Megtaláltam olcsón a CashConverters weboldalán, az egyik üzletben volt eladó £6.39-ért. Mivel magasan ez a legolcsóbb ár (eBay-en ilyen 16-18 font körül van a teljes), ezért a nővérem megvette nekem, mintegy meghálálva, hogy segítek a házimunkában. Bár igazából én segítek neki hálából, mert segít nekem itt elhelyezkedni. Szeretem a Super Mario Advance-et, az egyik legviccesebb Nintendo remake, a karakterek beszéde miatt, a főellenségek is megszólalnak.

Különben nagyon megerősödött a Nintendo rajongásom itt Angliában, mert itt sokkal erősebb a Nintendo jelenléte, elég csak arra gondolnom, hogy minden nap, amikor megyek valahova, legalább 15-20 StreetPass van. Meg sok helyen lehet kapni játékot, az áraik pedig változóak, így érdemes körbenézni, hogy a legolcsóbb árat megtaláljuk. És bőven van is rájuk kereslet, mert az itteni fizetésekhez képest jóval olcsóbbnak számítanak a játékok, pedig forintban szinte ugyanannyiba kerülnek. De mondják többen is, hogy nem érdemes forintba átszámolni az árakat, mert akkor drágának számítanak (főleg az élelmiszerekre igaz ez), itt angol font szerint kell gondolkodni, ugyanis a fizetésekhez képest nem olyan drága itt az élet. Bár pont ez árnyalja a britekről alkotott képemet, ugyanis pénteken, amikor St. Helens-ben voltunk a meghiúsult állásinterjú ügyében, akkor a pub-ban, ahol lett volna a találkozó, többen is dolgoznak magyarok, és beszéltük, hogy pont azért, mert itt több mindent megengedhetnek maguknak az emberek, a gyerekek is jóval több mindent megkapnak. Kevésbé kertelve, el vannak kényeztetve. Valami hasonlót én is észrevettem, inkább arra lettem figyelmes, hogy a szülők nem olyan gondoskodók a gyerekükkel, mint a magyarok. Ahogy látom az utcán, hogy viszonyulnak a gyerekükhöz, élek a gyanúperrel, hogy nincs meg az az érzelmi nevelés, ami azért nálunk jobban megfigyelhető.

Meglett Suara: The Best ~Tie Up Collection~ válogatásalbum lossless-ben, de aminek még jobban örülök, hogy tartalmazza a scannelt borítót is. Méghozzá a Limited Edition borítót, így teljesnek mondható. A két jól ismert borítóképen kívül még kettő van:

Suara - The Best ISuara - The Best IISuara - The Best IIISuara - The Best IV

Az egész borító itt tölthető le: Suara: The Best ~Tie-Up Collection~ Limited Edition Booklet scans

Mindenesetre nem akarok alulmaradni munka ügyében sem, nővéremmel beregisztráltunk ilyen munkaközvetítő ügynökségekhez. Itt úgy van, hogy szakosítva vannak az ügynökségek, így két helyre regisztráltunk be, az egyik, amelyik kereskedelmi, tehát bolti eladó, és hasonlók, a másik meg az irodai, ugyanis adatrögzítőként is szívesen dolgoznék. Ezeken a helyeken adják az álláshirdetéseket, amikre a weblapon kell jelentkezni. De azt is megtehetem, mint ahogy holnap megteszem, hogy Job Centerekbe megyek, és az ottani számítógépen keresek munkát. Amik tetszenek, azokat ki is lehet nyomtatni. Csak itt nem olyanok ezek irodák, hogy bemész, beszélsz egy ügyintézővel, és ő ajánl munkát neked, hanem neked kell intézni. Pontosan nem tudom, hogy van, de ha jól sejtem, akkor inkább tanácsadással, jogi ügyekkel foglalkoznak.

Ma egy nagyot sétáltam, ugyanis elmentem egészen Bidstonig a Tesco Extrába szétnézni, meg néhány dolgot venni, aztán Birkenhead-ben mert meg akartam venni azt a papírpénzes perselyt, amiről írtam korábban, de csak készpénzzel lehetett fizetni, az meg nem volt nálam. Úgyhogy onnan kellett hazasétálni, így ma összesen kb. 17.600 lépést tettem meg a 3DS-em szerint.

Ismét 120 csillag a Super Mario 64-ben!


Super Mario 64 SpieleberaterNegyedjére is sikerült végigjátszani 100%-ra a Super Mario 64-et. Eredetileg úgy voltam vele, hogy a tegnapi lemaradásomat akartam behozni (tehát ismét eljutni 117-ig), de annyira belelendültem, hogy akkor már úgy voltam vele, hogy legyen meg az egész. Most nagyon jól ment a játék, a Tick Tock Clock-ban is csak egyszer haltam meg. Hát így, hogy tudtam, hogy mely sárga “!” kockákban van érme, azért sokkal könnyebb volt! És a negyedik csillag (mely a legmagasabban van) megszerzése sem volt nehéz. Ezután mentem Bowser kastélyába, ahol a 8 piros érme megszerzése után jár csillag. A nagyjára emlékeztem, hogy hol van, egyet felejtettem el totálisan. De annyira, hogy erre – szégyen, nem szégyen – YouTube videót néztem meg. Az a fizikai fájdalom, amit akkor éreztem. -_- Ahogy előjöttek az emlékek, hogy tényleg ott van eldugva, hogy még utalás sincs arra, hogy ott van… A többit viszonylag könnyű megtalálni, elérni. A végső harc Bowserrel pedig ennyi gyakorlat után már igazán könnyű, bár azért egyszer-egyszer megakadtam, meg újrakezdtem. Az időzítés, hogy mikor kell a elengedni Bowser farkát, hogy a bombához érjen, még most sem megy tökéletesen.

Különben van egy módszer, hogyan lehet ilyen 10 másodperc alatt kivégezni: Át kell ugrani Bowser hátsó részére, azonnal elkapni a farkát, neki az első bombának, amit meglátunk. Ha felrobban, akkor szeretett főellenségünk mindig középre tér vissza, és mivel még fetreng egy pár másodpercig, ezért nincs más dolgunk, mint ismét megragadni a farkát, meg harmadjára is, és kész is. Meg persze bombának ereszteni. Tudni kell, hogy ha egyszer is eltévesztjük, és Bowser a szakadékba esik, vége a dalnak, ugyanis a pálya szélére ugrik vissza. De amúgy én nem szeretek ilyet csinálni, mert elvész a játék “lelke”. Ha túl könnyen végzem ki, akkor egyáltalán nincs meg az a “final battle”-érzet. Így is könnyű legyűrni, ne rontsunk a helyzeten. Az ending zene viszont továbbra is az összes Mario játék közül a legszebb ending theme, amit eddig hallottam.

Itt már 117 csillagnál jártam, és úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg a legkeményebb küldetést, a Wing Mario over the Rainbow-t megcsinálni, hátha menni fog. Hihetetlen aprólékos, és körültekintő játékkal elsőre sikerült. Csak azzal méláztam el az időt, hogy a szürke felhőnél próbáltam megszerezni a piros érmét (itt is piros érméket kell gyűjteni) úgy, hogy ágyúval közvetlen odalőttem magam. Aztán jöttem rá, hogy hát ennél van egy könnyebb módozat, ugyanis legfelül van egy felhő, melyen két piros érme van. Hát akkor már logikusabb odarepülni, majd onnan a szürke felhőn át megszerezni a piros érmét. Hát így elsőre sikerült. 118 csillag

Az utolsó kettő a Rainbow Ride pályán volt. Az egyik az utolsó csillag küldetése, a “Somewhere over the Rainbow”. Mindig ezt hagyom utoljára, mert ez egy szép dal címe, ami kifejezetten ilyen vége-hangulatú. A másik pedig a 100 érme összegyűjtése. Egyszerre terveztem, de ügyetlenségem végül 2 részre szakította a küldetést. A 100 érmét a legcélszerűbb úgy elkezdeni, hogy a labirintusban megszerezzük a 6 kék érmét, hiszen darabja 5 érmét ér. És gondolom, mondanom sem kell, hogy utolsó pálya révén, itt a legnehezebb összevadászni őket. Falról falra ugrásban jelesre kell vizsgázni, mivel jó sokat kell abból csinálni. Mivel összesen 146 érme van a pályán, ezért a 6 kék érme nélkül is meg lehet szerezni a 100 érmét, de nyilván sokkal könnyebb dolgunk van, ha ezt a nehézséget bevállaljuk. Sikerült is összegyűjteni a kék érméket, a 8 piros érme pedig már gyerekjáték. Ezután érdemes arra menni, amerre a negyedik és az ötödik csillag van, ugyanis innen vissza lehet fordulni. Itt lett meg a 100 érme. A csillag megszerzése után kicsit meglódult a bátorságom, és olyan helyre próbáltam ugrani, amit nem lehet elérni. Meg is lett az eredménye… De ez már tényleg mindegy volt, az a lényeg, hogy 119 csillagnál álltam már. A forgó platformok után azonnal lehetett menni a szőnyeghez, mely az összes többi csillaghoz elvezet. Innen már nem lehet visszafordulni, mert akkora lyuk tátong, hogy sehogy nem lehet visszaugrani. És itt is jobbra kellene menni (a 2. csillag felé), ott több érme van, onnan aztán végképp nem lehet visszatalálni a bal oldali szőnyeghez, mely az utolsó csillaghoz vezet el. Innen hajón levő ágyúról át kell lőni magunkat a szivárványon át a körplatformra, melynek sárga “!” kockájában bújik meg a 120. csillag.

És kész a játék. De a mókának még nincs vége, ugyanis tartogat még meglepetést a játék.

Milyen változásokat rejt a játék a 120 csillag megszerzése után?

  • A kastély udvarában eddig ráccsal el volt zárva egy ágyúnyílás. Ez most megnyílt. Ezzel lőjük fel magunkat a kastély tetejére, ahol találkozunk Yoshi-val, és ő 100 élettel ajándékoz meg minket.
  • A hármasugráskor a harmadik ugrásnál Mario csillagokat “hagy” maga után. (Nem tudtam ezt értelmesebben kifejezni) Ezt is Yoshitól kapjuk. Miután beszélgettünk Yoshival, és megadja a járandóságunkat, elhagyja a terepet. A 100 életet és a hármasugrás képességét elveszítjük, ha újraindítjuk a játékot, de Yoshi visszatér, úgyhogy visszaszerezhetjük tőle.
  • A pingvin, akivel a Cool Cool Mountain pályán versenyeztünk a csúszdán, meghízott. Szabadkozik is, hogy hát régen nem hívják ki versenyre, így elvesztette a formáját. Elhisszük neki.
  • A Bowser-t 120 csillag után győzzük le, akkor gyalázza az alattvalóit, hogy arra sem voltak képesek, hogy megállítsanak minket, ugyanakkor gratulál nekünk a kemény munkánkért.

Nem nagy dolgok, de itt sokkal fontosabb dolgok vannak ennél. A 120. csillag után azt éreztem, egy igazi, fantasztikus kalandban volt részem, melyet a nehézségek sem törtek meg. Ezt nagyon kevés játék adja meg, ezért szeretem nagyon a Super Mario 64-et. Ezt a fantasztikus kalandot bármikor újraélném, mint ahogy erre lehetőség is lesz, ugyanis miközben játszottam a N64-es változattal, többször eszembe jutott a Super Mario 64 DS. Na ez nincs végigjátszva. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne DS-en is végre végigvinni. Rengeteg extrát tartalmaz a játék, már önmagában azok fantasztikusak, hogy 120 csillag helyett 150 van, és Mario mellett játszható karakter lett Luigi, Wario és Yoshi. Yoshival kezdjük az egész játékot. vele kell Mariót kiszabadítani, majd Luigi-t és végül Wariót. A sok pozitívum mellett egy negatívum: A irányítás tragikus. Annyira hiányzik az analóg kar, ugyanis a Control Pad-dal karakterünk csak lassan megy, külön kell nyomni az Y-gombot, hogy normális sebességben vágtassanak karaktereink, és elég kényelmetlen egyszerre két gombot nyomni, ha például ugrani, vagy támadni kell. Egyébként amikor először játszottam, akkor 89 csillagnál hagytam abba, emlékszem, egy küldetésnél (talán a Dire Dire Docks-ban a piros érmék összegyűjtése) olyan problémás volt, hogy ott feladtam. Mellesleg 2006-ban karácsonyra kaptam meg a játékot, a Nintendo DS-sel együtt.

Hogy micsoda élmény volt nekem a Game & Watch dizájnú DS-sel először játszani… Szerettem a DS-t, már akkor láttam benne fantáziát, amikor csak olvastam az ismertetőt az 576 Konzolban. De hogy milyen előtörténete volt, azt mindenképp el kell meséljem. 2005-ben, amikor érettségiztem, akkor összejött némi pénz, és igencsak gondolkodtam azon, hogy GameCube-ot, vagy DS-t vegyek. Márciusban jelent meg az új kézikonzol, és ha jól tekerem vissza az emlékképeket, akkor 46.990 forint volt csak maga a konzol. Májusban lehetőségem lett volna rá, hogy megvegyem, a Tescóban nézegettem az unokatestvéremmel, akivel sokat játszottunk együtt régen. Nem volt semmi, amit akkor csináltam. Konkrétan 1 órát álltam a konzol előtt, nézegettem, próbálgattam (megengedték), most megvegyem? Unokatestvérem (nem szeretem ilyen “uncsitesónak” becézni, mert nagyon idiótán hangzik. Inkább az egyik Holló Színházas poént hozom fel: Unok a testvéremmel beszélgetni) már nagyon ideges volt, aztán nem vettem meg. Különben érdekes, nemrég felelevenítettük ezt a történetet, és ő mondta nekem, hogy valami videokazettát akartam venni, és azon töprengtem olyan sokat. Valami rémlett, ahogy mondta, de ez totál kiesett. Csak az maradt meg bennem, hogy bámulom, próbálgatom a DS-t, és azt gondoltam, hogy emiatt időztünk ott olyan sokat. A lényeg az, hogy a GameCube mellett döntöttem. Ami részint jó volt, mert tudtunk ketten játszani (alapból két controllert kaptam hozzá), ugyanakkor meg annak idején rettenetesen utáltam, mert szörnyűnek tartottam a Mario játékok folytatásait (Mario Kart, Mario Party 5, de ezeket már kielemeztem korábban). A DS igazából 2006 nyarán volt rám nagy hatással, amikor az egyik akkori Nintendós barátnál, ismerősnél – már régóta nem tartjuk a kapcsolatot – kipróbáltam a kézikonzolt, és azonnal ráéreztem az ízére, nagyon bejött a hangulata. Milyen érdekes, hogy az a New Super Mario Bros. szerettette meg velem a DS-t, amelyet az előző postban úgy “dicsértem”. A hangulatba a Mario Kart DS csak még jobban besegített, ekkor már nem volt kérdés, hogy kell nekem is egy, végül akkor karácsonyra kaphattam egyet.

Ahol véget ér a játék, ott kezdődik az igazi kaland. Gyerünk hát a Super Mario 64 DS, mely csak még jobbá teszi a sorozatot! Különben lett volna folytatása a Super Mario 64-nek, Super Mario 64 2 címen, ami Nintendo 64DD-re jelent volna meg. A Nintendo 64DD (Disk Drive) lett volna az első optikai meghajtós konzol, de csak Japánban jelent meg, ugyanis ott akkora bukás volt, hogy inkább nem kockáztattak azzal, hogy világszerte piacra dobják. A szigetországban csak 15.000 példányt adtak el belőle… Pedig még az 576 Konzolban is lehetett olvasni róla annak idején, és ha sikeres lett volna, akkor másképp alakult volt a Nintendo sorsa. Szerintem akkor később jelent volna meg a GameCube, ha befut a módosított N64. Igazából a N64DD nem egy konzol, hanem egy kiegészítő, amit a konzol alá lehet szerelni, és lett volna egy CD-s Nintendo 64-ünk. Mekkora buli lett volna már. A bukás után 2000 elején szinte azonnal bejelentették a következő generációs konzolt Project Dolphin néven. Ugyanis ekkor a Nintendo Dolphin nevet kapta a kockakonzol. Nekem tetszett annak idején a név, a tengert juttatta eszembe, ahol barátságos delfinek úsztak, így az akkor még jövőbeni konzol is olyan érzetet adott, hogy biztosan szép külseje lesz, olyan játékokkal, melyek magukkal sodornak. Arra nem emlékszem, hogy valaha láttam-e képet a prototípus konzolról, de ennek fényében illúzióromboló volt a “kockahatás”, de később remekül kompenzálta az akkori életérzés. Nagyon eltértem az eredeti témától. Szóval Super Mario 64 2. Erről semmi nem maradt fenn. Egy pálya volt készen, amikor törölték a játékot, elvileg Luigi is játszható karakter lett volna, és akár ketten is játszhattuk volna. Ketten ugyan nem játszhatjuk a játék DS-es változatát, de sokan tudni vélik, hogy amit töröltek a Super Mario 64 folytatásaként szánt játékban, abból néhány elemet betettek a DS-es remake-be. Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy igaz-e vagy sem, de nem alaptalan tézis, mert olyan újdonságokat tartalmaz a kézikonzolos változat, hogy ha új pályák és küldetések lettek volna a játékban, akkor lazán lehetne Super Mario 64 2.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszan fogok írni. Majd holnap reggel olvasom át a postot, addig nézzétek el, ha van benne elgépelés. Amúgy a fent látható Super Mario 64 Spieleberater is segítségemre volt a végigjátszásban.

Tik-tak trauma


Ha a németek átneveznek valamit egy játékban – legyen az pálya vagy ellenség – azt nem nagy fantáziával teszik. Sokszor elég egyszerű neveket adnak bizonyos játékelemeknek, de annyira tetszett, hogy a Super Mario 64 Tick Tock Clock pályájának Tick Tack Trauma nevet adták, hogy úgy döntöttem, hogy ez lesz ennek a post-nak a címe. Nagyon is idevág, mert nagyon sokat szenvedtem ezen a pályán tegnap. Megpróbáltam összeszedni a 100 érmét, rettenetesen nehéz. Hiába ismerem a játékot, hiába írtam az elején, hogy túl könnyű, van egy pár küldetés, ami még most is nagyon megizzaszt.

Ráadásul van egy dolog, amit csak most vettem észre, utána is néztem, és nem sokan írtak erről. Azt eddig is tudtam, hogy ha egészkor megyünk a pályába, akkor a szerkezet megáll. Gondolom, mondanom sem kell, hogy mennyivel könnyebb így a játék. Viszont nem lehet így mindegyik csillagot megszerezni, ugyanis a magasabb szintek közötti szintkülönbségsek olyan nagyok, hogy muszáj a pályaelemeknek mozogjanak, msáképp nem érjük el a magasan levő csillagokat. De hogy váltakozó sebességben mozogjon az óra, az meglepett. Attól függ, mikor lépünk be a pályára:

  • Egészkor: A szerkezet megáll
  • Negyedkor: A szerkezet lassan mozog
  • Félkor: A szerkezet váltakozó sebességben, össze-vissza mozog
  • Háromnegyedkor: A szerkezet gyorsan mozog

Félkor tegnap először és egyúttal utoljára mentem. Kiszámíthatatlanul mozog minden. Például az inga gyorsan átleng a másik oldalra, megáll, ott marad egy kicsit, majd váratlanul gyorsan visszaleng. A forgó lift egyszer az egyik irányba forog, majd gondol egyet, és elindul visszafelé. Az összes többi pályaelem hasonló elven mozog. Hasonlóképpen jogos lehet a felvetés, hogy ha már tudjuk, hogy gyorsan jár az óra, akkor ki lenne az, aki 3/4-kor menne be? Pedig a harmadik csillag megszerzésekor kifejezetten előnyös, ha gyorsan múlik az idő, ugyanis a másodperc mutatón kell utazni, hogy elérjük a csillagot. Viszont csak egy szűk platformról lehet elérni, így ha épp nincs ott, akkor meg kell várni, mire újra odaér. Ha pedig gyorsan jár, akkor nem kell annyit várni, és gyorsan oda lehet érni. Addig a platformig eljutni pedig nem nehéz. Annyira nem nehéz egyébként a pálya, csak a negyedik és ötödik csillagok megszerzése kalandos, mert azok vannak legfelül, és ott úgy van az út, hogy éppen át lehet ugrani a szakadékot. Sikertelen kísérlet esetén szinteket zuhanunk, és újra kezdhetjük. Én annyiszor zuhantam le tegnap, hogy Mario csontja már nem ripityára, hanem porrá tört volna, ha nem lenne a szív.

Tériszonyosok számára talán kicsit kellemetlen lehet látni videojáték karaktereket több szintet zuhanni. A Zelda Ocarina of Time volt számomra hasonló élmény, amikor a Fire Temple-ben Link az 5. emeletről az 1. emeletre zuhant le. Ez azt hiszem, kétszer történt meg, és akkor annyira beleéltem magam abba, hogy milyen lehet ilyen magasról földet érni, hogy szinte elfelejtettem, hogy szinte az egész pályát elölről kellett kezdeni.

Tegnap már nem is volt téma, annyiszor estem le, és így is lett vége, hogy már nem tudtam “padlót fogni”, így kiestem a pályáról. Már nem is zavart, inkább az idegesített, hogy volt néhány sárga “!” kocka, amiben érméket reméltem, “csak” életgomba volt. Amikor már 86 érmém volt, és reméltem, hogy közelebb kerülök a 100-hoz, akkor nem lelkesedek azért, ha már lapul benne, főleg, ha azért estem le sokszor, mert szinte elérhetetlen helyen van. Ennyire még soha nem “nem örültem” (miért kell a magyarnak kétszer tagadni? -_-) egy életgombának, mint most. Most már emlékszem, hogy melyik kockában mi lapul, és célirányosan megyek előre, remélem, hogy ma nagyobb sikert fogok aratni. Tegnap 113 csillagról indultam, és azzal a reménnyel, hogy 117-tel tudom zárni, ehhez képest csak egyet sikerült szerezni, így 114 lett. És a legeslegkeményebb küldetésen (Wing Mario over the rainbow) még nem is vagyok túl. Na ahhoz kell még külön idegrendszer.

Más. Mindig elfelejtettem írni, de most már csak azért is, mert valamennyire témába vág: Szilveszterkor még a New Super Mario Bros. Wii-vel játszottunk. De nem sokáig, mert elég gyorsan ráuntunk, és váltottunk. Pedig négyen játszottuk… az ember teljes játékélményt remél, azt teljesen mást kap. Nemrég megírtam a Super Mario Bros. 3 tesztet a 3DS Hungary-re, mivel nemrég jelent meg 3DS Virtual Console-ra. Beleírtam a tesztbe is, ami most tudatosodott bennem véglegesen (bár korábban is sejtettem), hogy egy játék, akkor lesz IGAZI játék, ha évek múltán, hosszú távon is szórakoztat. A New Super Mario Bros. széria meg pont itt vérzik el, nem érzem azt, hogy évek után is élmény játszani velük. Már a DS-es debütáló címre is igaz ez. Egyszer végigjátszottam, akkor nagyon jó volt, még a hangulata is nagyon tetszett, aztán amikor elővettem másodjára, egy kicsit játszottam vele, aztán egyáltalán nem inspirált további játékra. Nincs meg bennük az a valódi élmény, amitől egy játékot több év után is elővenném, ugyanez igaz a Wii-s változatra, pedig azt első végigjátszásra jobban élveztem, mint a DS-es változatot. Aztán, hogy a New Super Mario Bros. 2 ökörségeit a Nintendo teljes áron akarja eladni, azt már végképp nem tudtam lenyelni. Van egy hangulata, ami miatt azt mondanám rá, hogy 6-7000 forintot kiadnék érte, de hogy 6 óra alatt végigjátszható, azért nem fizetek 12-13.000 forintot. Aztán a Wii U-s változattal még nem játszottam (illetve az AnimeConon egy keveset), de azt látom, hogy az sem más, mint a Wii-s NSMB HD-ban. Az alapok megvoltak a DS-es játékból, és azon nem sokat csiszoltak. Pedig régen a Super Mario Bros.-hármas és a Super Mario World mennyi újdonságot tartalmazott. Részint az adta a játékok varázsát, hogy fejest mertek ugrani a készítők az ismeretlenbe, és olyan elemeket raktak be a játékokba, amiket korábban még senki. Ezek bejöttek, imádtuk, faltuk a Nintendo játékokat.

Azt azért fontosnak tartom közölni, hogy ezek mind csak a New Super Mario Bros. szériával összevetve igazak. A Super Mario Galaxy duó “árnyalja” (inkább derűsebbé teszi) a negatív képet, és szerencsére nem mondható el teljes mértékben a cégről, hogy a Nintendo DS és Wii őrült sikere kényelmessé tette őket, de a mostani fejemmel azt mondom, hogy a New Super Mario Bros. sorozatot eltolták, lényegében azzal, hogy kevés újdonság van az újabb részben, és nincs meg az az érzet, hogy újra végigjátsszam. Pedig az alapötlet nagyon jó. Visszatérve a pozitívumokra, a Super Mario 3D Land jobb összképet ad, jobban benne van, hogy többször elővegyem, és változatosabb is. A nehezített Special World csak lendített a minőségen. Negatívum csak az, hogy rövidek a pályák. Ennek fényképben én is remélem, hogy a Super Mario 3D World is hasonlóan jobb, de úgy tűnik, hogy túlságosan nem lendítette fel a Wii U eladásait. Jobbak voltak decemberben az eladási mutatók, de majd most fog januárban kiderülni, hogy az valóban a játéknak volt köszönhető, vagy mert karácsonyi időszak volt? És a nagy vízválasztó csak most jön a Mario Kart 8-cal és az új Smash Bros.-szal. Nagy terhet visel (mintha élő személyek lennének) a hátán a két játék, rajtuk áll vagy bukik a Wii U. Mindig az első nagy játék viszi fel az adott konzol dolgát. A Wii U esetében elmondható az, hogy talán az első két Mario játék, nem mondható olyan nagy címnek, amik feltétlen életben tartanák a HD konzolt, viszont a Mario Kart és a Super Smash Bros. már kellően nagy címek ahhoz, hogy tőlük már el lehessen várni, hogy felvirágoztassák az új gépet. Viszont ha nem így lesz, akkor egyáltalán nem túlzás az az előrejelzés, hogy a Sega Dreamcast sorsára fog jutni a Wii U. De inkább az optimista előrejelzés bekövetkeztét tartom valószínűbbnek, mert a Mario Kart és a Smash Bros. akkora húzócímek, hogy biztosan megmentik az asztali konzolt (lassan kifogyok a szinoníma szavakból…). És egyébként is felesleges tovább filozofálni, majd tavasszal úgyis kiderül minden, és majd akkor pezsgőt bontunk, vagy gyászmisét tartunk.

Saját készítésű naptárak 2014-re


Ez a szóvicc még szilveszterkor jutott eszembe, amikor bagszi valami kapcsán megemlítette Boo-t. Már nem emlékszem, hogy miért, csak a továbbgondolt változatomra, melyet képpel illusztrálnék:

BÚÉK2014 – Ti hova mentek szilveszterezni?
– Meglátogatjuk Boo-ékat!

Elnézést kérek, ennél többre nem futotta. ^^’ Képszerkesztéshez továbbra sem értek, csak egybeillesztettem a képeket.

Mindenesetre egy naptárszerkesztő programmal már jobban boldogulok, csináltam egy pár Nintendo tárgyú naptárat éves és havi bontásban, ezeket szeretném megmutatni:

2014 I2014 II2014 III2014 IV2014 VNagyobb méretben természetesen jó minőségben is megtekinthetők, és ha tetszik, akkor szabadon felhasználhatók. Nem volt vele nagy munkám, mivel az alapsablon megvolt, csak a képet illesztettem a helyére.

És most jöjjön a havi bontásban készült naptár:

Jellemzően Nintendo 3DS és Wii U játékokból választottam háttérképeket, hogy a mostani időket idézzék a naptárak ha majd pár év után visszalapozom őket. Remélem, tetszeni fog.