Több minden egyben


Megvettem minden mangát, ami 300 forintért volt a Líra könyvesboltban, így ahogy most összeszámoltam hirtelen, 55 mangám van. Az alábbiak hiányoztak már csak az akciósok között:

  • A Bárány Panasza 2
  • A Káosz Kapui 3
  • Star Trek – Shinsei, Shinsei
  • Rémmetró 3

A Káosz Kapuiból, mivel nem az elejétől kezdtem, ezért nem sokat értettem a történetből, az egész nagyon kusza. A Bárány Panasza tetszetős, a rémmetrót meg túl lehet élni. Mivel nem nagyon szeretem a nyugati mangaadaptációkat, ezért épp csak belelapoztam a Star Trek-be. Megvan a gyűjteménybe.

Hosszú évek után ismét elkezdtem nézni az Inuyashát. Már nagyon rég láttam az első 7 DVD 52 részét (megvan mind a 14 DVD eredetiben), ezeket nézem. Egyrészt emlékeztetőül, hogy mi volt, mert az elejére már csak nagyvonalakban emlékeztem, másrészt, meg hogy mit gondolok róla ennyi év után. Sok minden kiment a fejemből a történet terén, sok minden eszembe jutott. Szeretem még most is, nagyon hangulatos. A magyar szinkron is nagyon jó, egyedül Molnár Ilona és Steiner Kristóf hangjától mászok a falra. Érdekes úgy nézni, hogy magyar hang, magyar felirat, olyan gondolatom van (nem biztos, hogy így van), hogy a felirat az eredeti szöveg alapján készült. Arról tudok, hogy amit a magyar szinkron szellemnek hív, azok valójában démonok, csak valami cenzúra miatt lettek szellemek. De érdekes megfigyelni, hogy mennyivel másabb a felirat szövege. Elhatároztam, hogy 53. résztől japán hanggal fogom nézni, az Animaxen már unásig megy az Inuyasha 53-104 részei, ezért így teszem magamnak érdekessé. A magyar szinkronra visszatérve, nálam abszolút kedvenc Kassai Ilona hangja (Kaede), nagyon sok helyen hallottam már a hangját, és a puszta hangjával nagyon szerethetővé tette számomra az idős női karaktereket, vagy színészeket.

Azon gondolkodom, hogy van esély arra, hogy valaha is feltámad az Anime DVD piac? Mert azért volt egy felfutása 2006-2008 között, de utána hatalmasat zuhant. Ugyanez a kérdés vethető fel a mangapiac esetében is. Mindig nevetek magamban, amikor a MondoConon vagyok, és látom a programfüzetükben, hogy ennyi meg annyi új mangával várnak a MangaFanosok. Hát persze, amikor már csak ott éri meg megjelentetni, nem kell nagy ész, hogy lássuk, hogy conok közben nem jelennek meg új mangák. És azt se tudom, hogy más kiadók adnak-e ki mangákat. Néztem a Mangattack honlapját, nagyon haldoklik, nagyon régen nem adtak ki új kiadványt. Az XPress honlapján szoktam nézni, ha jelenik meg valami új magyar anime DVD kiadvány, ott is a legutolsó 2011. februári. Ez sajnos sok mindent elárul.

Ma vettem meg a vaterán a Super Mario Bros. 2 kézikönyvet. Ilyen gyors ügymenetem szerintem még soha nem volt. Reggel leütöttem, délután már mentem is érte. Örültem neki, nagy hiánypótlás volt.

Super Mario 64 háttérkép


Teljesen ráfüggtem erre a játékra, tegnapra sikerült összeszerezni 75 csillagot, úgyhogy nagyon jól haladok. Ennek örömére kerestem egy háttérképet, amit kitehetek magamnak, bár laptopra nem könnyű találni, hiszen eléggé egyedinek számított a régi időkben a 1280×800-as felbontás, de szerencsére találtam egyet, és kitettem.

De egyszerűen hihetetlen, mit tesz az emberrel ez a játék, akkora hangulata van, hogy szavakkal nem lehet leírni. És, mint ahogy jellemző ez a Mario játékokra, a Super Mario 64-re hatványozottan, hogy nehéznek nehéz a játék, de benne van az a fajta hangulat, ami mindvégig arra ösztökél, hogy ne adjam fel, menni fog! Csak más módon kell eljutni oda, ez nálam a hóemberes résznél volt igaz elsősorban. Meg tegnap sikerült a csúszdánál 21 másodperc alatt lecsúszni. Miben rejlik a titka? Hason kell csúszni! Mario akkor gyorsabban csúszik, és 20:8-as (csak tizedmásodpercben mér) idővel leértem. A nagy szemétsége ennek a résznek, hogy pontosan 21:0-ra sem adja meg a csillagot. De el voltam keseredve akkor, ilyenkor szeretném, ha valaki egy pillanatra megállítaná az időt, hogy biztosan menjen, mert a legvégén szoktan nézni, hogy hol tartok, és nagyjából lehet tudni, hogy mennyire érek le. Meg ami még szívás volt, a Hazy Maze Cave pályán összeszerezni a 100 érmét. Ha a méreglabirintusban nehéz megtalálni a kék érmék útját (melyek egyébként a 4. csillaghoz vezetnek el), és ha azok nincsenek meg, akkor fújhatjuk, nem lesz meg a 100 érme. De most már kész van az első hét pálya 100%-ra. A 8. pálya, a Shifting Sand Land lesz még egy szép történet végigvinni teljesen, de érdemes. A Super Mario 64 nagyon feszegeti a képességed határait, de épp csak annyira, hogy megküzdj vele, de el tudd érni, és lassan nehezedik, így azt érzed, hogy képességeid tolódnak ki, ez is inspirál arra, hogy csináljuk tovább, menni fog. De ez általánosságban jellemző a Mario játékokra. Ha hangulat nagyon magával ragad, és el nem enged. Tegnap is 18 csillagot szereztem meg egyhuzamban. Már azzal is elégedett voltam, hogy megvan 60 csillag, na mondom, kész a játék fele. De csináltam tovább, aztán mondtam magamban, hogy 70 csillagnál most már tényleg szünet, de rájövök arra, hogy de még ezt akarom megszerezni, meg még azt, és így jutottam el a 75 csillagig. Ingyenes függőség, kell ennél több? Szerintem nem, ez a játék túl jó ahhoz, hogy elfogadjam bárkitől is azt, hogy nőjjek fel, és ne Mariózzak 25 évesen. Sajnos minden szó hiábavaló, mert akik nem érzik ezt az érzést, amit egy Mario játék ad, azok nem értik meg, hogy miért is való egy Mario játék 3-99 éves korig mindenkinek.

És az is biztos, hogy felhagyok a játékok eladásával. Csak nem olyan érzés Virtual Console-on játszani, mint eredeti konzolon. A régi hangulat csak eredeti controlleren érezhető. Na meg, amikor eladásra került 3 NES játék: Super Mario Bros, Super Mario Bros. 2 és Super Mario Bros. / Duck Hunt. Személyesen találkoztam a sráccal, és ahogy láttam, hogy elvitte ezeket, akkor ő a szememben nem játékokat vitt el, hanem kitépte a szívem egy részét… Sírni nem sírtam, de olyan rossz volt megélni, hogy csak úgy elviszi. Úgyhogy amint hazaértem, leszedtem mindegyiket a vateráról, amiket még nem adtam el. Szerencse az esetben, hogy tegnapelőtt felhívott a srác, hogy nem működik a Super Mario Bros. és a Super Mario Bros. 2, és szeretné, ha visszavenném. A LEGNAGYOBB ÖRÖMMEL!!! Egy percig nem akadékoskodtam, hogy hát lehet, hogy a gép hibás, meg hasonlók. Még aznap este találkoztunk, és visszavettem. Úgyhogy nincs olyan nagy bánat. De ne adja az élet, hogy erre rákényszerüljek.

Legvégül, akinek tetszik ez a Super Mario 64 háttérkép, azoknak itt van:

Super Mario 64 háttérkép (a képre kattintva teljes méretben megnézhető)

Játékok eladósorban


Bizonyára meglephet néhány embert, akik ismernek, és mondtam nekik, hogy én bizony soha nem adok el játékokat, hogy most mégis erre szántam el magam. A képlet egyszerű: Szeretnék venni egy Wii Partyt. Bár azt azért el kell mondanom, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, hogy szeretnék venni egy új játékot, és ezért eladok hét régit. Igazából még két ok vezetett arra, hogy ilyenre vetemedjek:

  1. A lent megnevezett játékok megvannak nekem Virtual Console-on, így könnyebben tudom nélkülözni arra az időpontra, amíg nem tudok másikat venni.
  2. A Wii Party a legolcsóbb helyen 8.000 forint Wiimote nélkül. Nekem ennyi pénzem egyszerre szabadon használhatóan eléggé ritkán van. Viszont az eladó játékokat külön-külön már jóval könnyebb beszerezni az igencsak alacsony áruk miatt.

Az alábbi játékokat adnám el:

A felsorolt játékok mindegyike egy linket tartalmaz, mely az adott játék vaterás aukciójára vezet. Ár, kép, termék leírása is ott tekinthető meg, és ha valakit érdekel valamelyik játék, az itt, kommentben is jelezheti, és ha meg tudunk egyezni, akkor leveszem a Vateráról. Viszont arra felhívnám a figyelmet, hogy a kikiáltási árból nem engedek, még olyannal se jöjjön senki, hogy úgy kéri a terméket, hogy abba a postaköltség is benne legyen, mert azt biztos nem engedem meg. A postaköltséget természetesen a vevőt terheli.

Az árat egyébként úgy határoztam meg, hogy megnéztem, hogy mennyiért adnak el mások ilyen játékot, és a kikiáltási ár egy lépcsővel lejjebb a legalacsonyabb ártól, de aki nem akarja megvárni az aukció végét, az villámáron is elviheti a Vaterán. De annyira nem ragaszkodom ahhoz, hogy eladjam őket, ha megmaradnak, egyáltalán nem lesz baj, de azért a Wii Party-ért átmenetileg megválni tőlük megéri.

(Megjegyzés: Ha valami már elkelt, azt külön fogom jelezni)

Ingyen NES játék Virtual Console-ra


A Nintendónak egyre inkább emberbarátibb lépései vannak. Nemcsak ezek a limitált kiadású játékok, hanem most ez az ingyen NES játék is. Aki nem tudná a következő a történet. Nemrégiben ingyenessé tették az Internet Channelt, és aki anno 500 pontért vette meg, azt azzal engesztelik most ki, hogy letölthet egy NES játékot (az 500 pontosok között) ingyen. Természetesen kapva kaptam az alkalmon, hogy leszedjem a Super Mario Bros. 2-t. Az amerikaira gondolok. Egész jó így játszani, nem szokatlan az irányítás. Ez mindenképp jó döntés volt a Nintendótól, csak így tovább!