Category: Super Mario Sunshine



Ma éjszaka álmomban láttam a Wii U-t, és kipróbáltam. Hatalmas élmény volt. Egyébként nem ez az első eset, amikor hasonló jellegű álmom volt. 9-10 éve, amikor a GameCube volt az aktuális konzol, többször volt visszatérő álmom az, hogy a Tescóban vagyok, leemelek egy GC-t, és megyek a pénztárhoz, de soha nem jutottam el addig, hogy kifizessem, mert felébredtem. Ilyenkor mindig csalódottan ébredtem fel, mert nincs GameCube. 2005 májusában vettem használtan Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal, 43.000 forint volt. Anyám ekkor fogadta el azt, hogy felnőtt koromban is játszok, mert az elején nehezen viselte, hogy a gimnáziumi ballagási pénzemből GameCube-ot vettem, de nem sokkal utána elfogadta. Egyébként érdekes volt az a nap, mert elmentem a Tescóba, akkor még újdonság volt a Nintendo DS, és nagy kísértésbe estem. Kaptam lehetőséget arra, hogy kipróbáljam: Megvegyem-e vagy sem? A DS mellett az szólt, hogy egy új konzolt vehetnék, ha jól emlékszem, 46.990 forint volt. A GameCube mellett meg az, hogy rögtön két játékot mellé kaphatok kicsivel kevesebb pénzért. És a GC mellett döntöttem. És jól tettem. Egy hónappal utána mentem Angliába, ott vettem egy második controllert, és Mario Party 5-öt, és egész nyáron ezekkel játszottunk az unokatestvéremmel. Neki jobban ment a Sunshine, mint nekem, ő azt hiszem, végig is vitte. És mi az, amit a legjobban visszasírok a békéscsabai Tescóból? Egyszer volt Zelda Wind Waker pakkos GameCube sárga címkével valami 25.000 forintért. Bár akkoriban még teljesen közömbösek voltak számomra a Zelda játékok, de nagyon szép volt a doboza, és így lehetett volna GC-m. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk megvenni. T_T

Kíváncsi vagyok, hogy jutok majd Wii U-hoz.

És ma megjelent a JAM Project BEST COLLECTION IX album! Nagyon várom, hogy meghallgassam, a kislemezes dalok is óriásiak voltak, nagy reményeim vannak az új dalok felé is. Ha olyan jó lesz, mint a VIII, akkor nagyon elégedett leszek. És elvárom a Top 10-be, legalább a napi listán!


Eladók az alábbi Nintendo játékok:

Wii:

  • Super Mario Galaxy 6000 Ft
  • Super Mario Galaxy 2 (komplett) 6000 Ft
  • Donkey Kong Country Returns 6000 Ft
  • Super Smash Bros. Brawl 4000 Ft
  • Super Paper Mario 3000 Ft

GameCube

  • The Legend of Zelda: The Wind Waker (Limited Edition, német borítós, magas a játék angol) 6000 Ft
  • Luigi’s Mansion 3000 Ft
  • Super Mario Sunshine 3000 Ft
  • Killer 7 (nem GC dobozos) 1500 Ft
  • Paper Mario: The Thousand-Year Door (NTSC, fóliás új) 2000 Ft

Nintendo 64

  • Donkey Kong 64 (expansion pak nélkül, csak a kazetta) 2500 Ft

Nintendo DS

  • Final Fantasy III (leírás nélkül) 2000 Ft
  • Dragon Ball Origins 3000 Ft

Game Boy Advance

  • Final Fantasy Tactics Advance (komplett) 3000 Ft
  • Tales of Phantasia (komplett) 3000
  • Golden Sun + Golden Sun: The Lost Age (mindkettő komplett) 6000 Ft

Playstation 2

  • Metal Gear Solid 2: Substance (kékdobozos) 2000 Ft
  • The Legacy of Kain: Soul Reaver 2 2500 Ft
  • Blood Omen 2 2500 Ft

Playstation

  • The Legacy of Kain: Soul Reaver 2000 Ft

Eladó konzolok

  • Nintendo 64 (limitált kiadású) + Super Mario 64 – Alig használt, tökéletes állapotban, dobozában 18.000 Ft
  • Nintendo Wii – Fekete Wii Sports Resort Pakk, megkímélt állapotban összes tartozékával, dobozában Duracell márkájú ceruza akkumálor, töltőelemekkel. Igény esetén softmoddolható 33.000 Ft
  • Game Boy Advance SP – Tribal mintás, töltővel, doboz és leírások nélkül 5.000 Ft

Érdeklődni a zsida87@gmail.com címen lehet.

Könyvek


Jó pár napja nem írtam, mostanában nagyon nem történik semmi. Nemrég vettem két Csernus Imre könyvet (A Keleti Pályaudvaron nagyon olcsóak még az új könyvek is), ezeket olvastam. A Fájdalom Arcai és Ki Nevel a Végén? A utóbbi könyvet szerintem nem kell bemutatni senkinek, még a címe is nagyon árulkodó, a gyereknevelésről és annak hiányosságairól szól. Elmélete szerint, már nem a pokol tornácán vagyunk gyereknevelés terén, hanem a pokolban. Ijesztően hangzik. Bár én nem foglalkozok gyerekekkel, és nincs a terveim között az, hogy gyerekekkel foglalkozzak, de én még az utcán sem nagyon találkoztam kemény dolgokkal, egyszer-egyszer igen, amiken azért én is megrökönyödtem, de ennyire nagy számban még nem. Az előző albérletünkben Mystrával, a főbérlő elsős tanító volt, ő mesélt még hajmeresztő történeteket, hogy miket tapasztalt. És arra voltam kíváncsi, hogy hol rontják el a szülők, ami miatt ekkora gáz van. Amiket leírt, azokat én is tapasztaltam (nemcsak a saját bőrömön keresztül, hanem másoknál is), és ha belegondolok, azok a dolgok, amiket ott leírt, azok tényleg nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a szülő elveszítse a hitelességét a gyereke felett. És a könyv rávilágított arra, hogy nem érdemes a társadalomra fogni, hogy az rontja el a gyereket, minden a szülőtől indul. Ha a szülő hiteles nevelést ad a gyereknek, akkor megismeri, és meg tudja különböztetni a rosszat, a jótól, és elkerüli azt.

A Fájdalom Arcai a legutolsó könyvkiadványa. Előadásaiból válogat, ahol embereket buzdít arra, hogy merjenek változtatni a saját életükön, persze ezt a maga egyedi stílusában. Szerinte minden változás és fejlődés fájdalommal jár, de ha készek vagyunk változtatni a saját poklunkon, akkor hosszú és keserves munka árán meglelhetjük a saját boldogságunkat, és lelki békénket. Ehhez azonban félre kell tenni a gyávaságunkat, és fel kell ismerni, és ki kell mondani, hogy amiben élünk, az nekünk nagyon nem jó.

Nagyon körvonalasan ennyiről szól. A Wii Fiten edzek, ha más nem, 30 percig futok, de ma reggel elővettem a Mario Kart Wiit. Hiányzott. Írtam, hogy elkezdtem a Super Mario Sunshine-t. Nem folytattam. Az a baj, hogy ez a játék (nem azért, amikért szidtam néhány éve), korántsem annyira jó, mint a többi Mario. A Super Mario Bros. széria, Super Mario World, Super Mario 64, Super Mario Galaxy mind korszakalkotók voltak, ezért egy ilyen Mario játék felől már eléggé nagy elvárások vannak, a Sunshine ezt nem teljesíti. Iszonyúan szép grafikája van, korának legszebbje, de egyáltalán nem hangulatos. Úgyhogy, még nem biztos, de lehet, hogy annyiban marad.

Ma jutott eszembe, hogy rég hallgattam LGT-t. Szerintem meghallgatom most az 1976-os V. albumukat.

Perfect!


Egy ötletes videó kíséretében megkaptam a Super Mario World: Super Mario Advance 2 GBA játékban a perfect minősítést. Hihetetlen, hogy 21 pályán hiányoztak még a Yoshi érmék, és egy nap alatt sikerült megszerezni mindet. Szeretem ezt a “csak azért sem adom fel” jellememet, bizonyos szituációkban nagyon erős bennem. És gyümölcsöző. Bár nem úgy kell elképzelni, hogy mindenhol izzasztó csatát vívtam a Yoshi érméknél, hiszen írtam, hogy voltak olyan pályák, ahol azért nem lettek meg a Yoshi érmék, mert időközben meghaltam, és nem tudtam visszamenni értük a pályafelező miatt. De most direkt nem aktiváltam őket. Így a 21 pályahiányt gyorsan le tudtam apasztani 11-12-re. Aztán volt egy pár olyan pálya, mint pl. a Larry’s Castle, vagy a Star Road 4, ahol egyszerűen el nem tudtam képzelni, hogy hol lehetnek Yoshi érmék, muszáj voltam utánanézni. És olyan helyen voltak, ahol el nem tudtam volna képzelni, hogy ott legyen… Mit keres ott? Na mindegy, meg tudtam szerezni őket. De azért volt egy pár pálya, ahol keményen küzdöttem a Yoshi érmékért. Most, hogy megvan mind, most Peach érmék jelentek meg a Yoshi érmék helyén… Mi van? Ahogy elnézem, ezeket nem menti el, úgyhogy ezeket kihagyom. ^^’ Szép volt, jó volt, de most mást akarok.

Super Mario Sunshine! El is kezdtem. Tetszik. Ez az egyetlen Mario játék, melynek komolyabb története van. A lényege az, hogy Mario, Peach hercegnő, és Toad nyaralni készülnek a Delfin szigeten (Isle Deflino). Ez az a sziget, ahol az év minden szakaszában süt a Nap, ez adja a lakók boldogságát. Ám, amikor Marióék megérkeznek, furcsa dolgoknak lesznek szemtanúi. Minden össze van festékezve, az ég borult, a lakók bosszankodnak. A sziget közepén álló hatalmas Shine Sprite elvesztette az erejét. Mariót hirtelen letartóztatják, és gyorsított eljárás keretében elítélik, ugyanis a szemtanúk meg vannak győződve arról, hogy Mario fizimiskájával tökéletesen megegyező alak csinálja a galibát. Csak ők nem látták még Shadow Mariót, aki a problémák valódi okozója. Csakhogy Mario büntetést kap, addig nem hagyhatja el a szigetet, amíg nem tisztítja meg a szigetet. Persze Mario nincs egyedül, a hátulján levő FLUDD (Flash Liquidizer Ultra Doushing Device) egy többfunkciós kütyü, mely vizet spriccel magából, ezzel tudjuk megtisztítani a szigetet. És nagy segítségünkre lesz, sok ellenséget ezzel tudunk megölni azáltal, hogy meglocsoljuk az ellenséget körülölelő festéket, vagy befecskendezzük a szájába a vizet, így megfekszik a hirtelen kapott sok víztől, és rá kell taposni a hasára. De többféleképp lehet megölni ellenfeleket. Van egy bossfight, ahol szerintem eléggé gusztustalan módon kell megölni az ellenfelet, de majd akkor írok erről. De 3 Shine-t (miután itt nem csillagot kell összegyűjteni) sikerült összeszerezni. Vajon meglesz a 120? Én mindent megteszek érte.


Közel egy hetes gamer-szünet után tegnap ismét elővettem GBA-n a Super Mario Worldöt, meg van nyitva mind a 96 kijárat. És valóban elment mindent, összeszámoltam magamban, hogy 70 pályán lehet összesen megszerezni a Yoshi érméket, nekem 49 pályán sikerült. Ez pont 70%. Ahol nem sikerült megszerezni, annak általában két oka van.

  1. Elvileg meglett volna, de meghaltam, és a pályafelező után voltam, ott meg nem menti el az addig megszerezett Yoshi érméket. Bosszankodtam is magamban egy néhányszor emiatt.
  2. Vagy a pálya nehézsége miatt nem voltam azon, hogy meglegyen mind, vagy kerestem, de annyira el lett tüntetve 1-2, hogy egyszerűen nem lett meg.

De dolgozni fogok azon, hogy meglegyen mind, hiszen csak így lehet tökéletesen, 100%-ra kész a játék. Egyébként tetszik a játék, van egy pár újdonság benne, amiről akkor tudtam, hogy benne van, de valahogy kiment a fejemből. Például beszéltem arról, hogy immáron Luigi nemcsak megkapta a saját jellegzetes küllemét, hanem egyedi tulajdonságai is vannak, magas ugrás, például. De azt totál elfelejtettem, hogy ha Luigi üli meg Yoshit, akkor Yoshi nem nyel le semmit (kivéve az almákat), hanem ki lehet köpni, akár rá a következő megjelenő ellenfélre. Ötletes.

Most erre a hétvégére hazajöttem Békéscsabára, és elhatároztam, hogy megkeresem a Super Mario Sunshine tesztet és végigjátszást (576 Konzolosok), és nekikezdek a játéknak, ha visszamegyek Pestre. A végigjátszás elég nehezen lett meg, kicsit kellett is rámolni. De előkerült. Elkezdtem olvasni a tesztet, és valahogy előjöttek azok a bizonyos rossz érzések a játék iránt, de ugyanakkor azok a kellemesek is, mert akármennyire is bosszantott, hogy akkor hogy szenvedtem vele, azért nem 1 pontot adnék rá 10-es skálán. De változott a játékokhoz való hozzáállásom is az évek során, én is változtam, és kíváncsi vagyok, hogy így hogy menne a játék, bízok benne, hogy sokkal jobban. Előkerült egy jópár végigjátszás: The Legend of Zelda: The Wind Waker, Golden Sun: The Lost Age, és Wario World. Ezeket is elviszem, és el fogom olvasni.

Érdekes korszak volt ez a 2000-es évek eleje, jó visszaemlékezni rá. Ma már azért teljesen más olvasni az 576 Konzolt, ahogy tisztán látok, esküszöm, nem hittem volna, hogy igaza van Martinnak a Nintendo ügyében. De a Stadlbauer mostani ténykedése teljesen az 576-ot támasztja alá. Ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy ez mindig is így volt. Az egyik ismerősöm szerint, amíg a hivatalos magyar Nintendo forgalmazónak azzal a kevesebb eladott példányszámmal is van egy biztos vásárlói bázisa, melyek bevételei bőven fedezik a Stadlbauer (siralmasan szegényes) tevékenységét, addig nem érdekük új vásárlóbázist kialakítani, egy stabil Nintendós közösséget létrehozni. Ha így állunk, akkor nekem sem érdekem támogatni őket.


Szerintem már ide is megírtam, hogy 4-5 éve mekkora nehézséget okozott a Super Mario Sunshine. Azóta többen is noszogattak, hogy próbáljam meg még egyszer, menni fog. Hát, nem azt mondom, hogy a másik szava nem ér számomra semmit, de leginkább magamban kell éreznem, hogy meg kell próbálnom. És ez az érzés eljött tegnap este. Hát gondoltam megpróbálom. Az előző 35 csillagos eredményemet még korábban kitöröltem, amikor beszereztem a Pikmint, mert 19 blokk kellett neki, és akkor még csak 59 blokkos kártyám volt. Na de tegnap megpróbáltam. A grafikája a Super Mario Galaxy után kissé lesújtott. Nem rossz, meg nagyon szép, de azért a Super Mario Galaxy élénk színvilága valamiért közelebb áll hozzám. ^^’ A Super Mario Sunshine-é meg olyan sötét, fakó, talán ez is egy kicsit taszított anno a játéktól. De most el tudok tekinteni tőle, miközben játszok. Három Shine Sprite-tal kezdtem, hát csak reménykedni tudok, hogy sikerrel fogok járni. De fel vagyok készülve arra, hogy lesznek itt még problémák. Bár a kék érme könnyű megszerzése jó jel volt. Az, amelyik a Delfino Plazában van, ha lelocsolod az x-et, és a másik x-ért megyek. Ezért régen legalább fél órát futkostam, most pár perc alatt sikerült. Amivel érzem, hogy komoly gondok lesznek, az a Shadow Mario üldözése. Azért oda kell ügyesség, hogy pontosan eltaláljuk, és még üldözzük is. Az mintha rémlene, hogy lehet futás közben is spriccelni, de nem próbáltam. De az a nosztalgikus érzés, ahogy először járok a Bianco Hills pályán, mint akkor, azért elfogott. Könnyen ment. Nagyon kíváncsi leszek, hogy most meddig jutok el, én mindent megteszek, hogy akár a 120 shine-ig is eljussak. És akár meg is szeressem a játékot.

Azért érzem, hogy kellett ez a nagy szünet. Hisz akkor megélni a Sunshine nehézségét, látni, hogy az elődeihez képest a Mario Kart: Double Dash!! milyen gyengén muzsikál, meg hogy milyen unalmassá tud válni a Mario Party 5, azért rendesen kiábrándított a Mario játékokból, ekkor volt az (2005. második felében) hogy majdnem félévig a konzolok felé sem néztem. És kellett látnom a Super Mario 64 DS-t, a Mario Kart DS-t, a New Super Mario Bros.-t, és Wiis társaikat, hogy visszatérjen a hitem a Mario játékokba. A hitem régebben visszatért, de az, hogy képes vagyok felvenni a küzdelmet a játékkal, azt csak tegnap éreztem. Őszintén remélem, hogy nem marad végigjátszatlan a játék.

Új rekord a Tetris DS-ben: 184 sor. Azért nagyon szépen elvittem a 170. sorig, de már úgy kellett nyomkodni az A-gombot, hogy egyáltalán lássak valamit, belefájdult az ujjam. Utána már elvesztettem az uralmamat a játék felett. De szerintem nem kivitelezhetetlen a 200 sor. Ma mindenképp megpróbálni.

A Maths Trainingben meg elértem a 2-es szintet. Nem volt nehéz, itt az eleje nagyon könnyű. De kipróbáltam több módját a játéknak, azért nem lesz minden ilyen könnyű. Az ún. “létra-kivonás” jobban megdolgoztatja az agyat. Az a lényege, hogy van egy szám, pl. 174.280, és mindig ki kell vonni belőle 17.428-at, tehát a különbségéből is. És ezt addig, amíg az eredmény nem lesz 17.428. A másik, ami kicsit komolyabb, az a maradékos osztás. Kicsit bezavart, hogy 2 számot kell beírni. Aztán jöttem rá, hogy miről is van szó. Úgyhogy nemcsak 9+7-et kell összeadni, hanem jönnek a nehezebbek is.

Csak pozitívan!


Nintendo hír a Metropol-ban

Már az önmagában fantasztikus dolog, ha ne adj Isten a média arra vetemedik, hogy pozitív színben tűntesse fel a videojátékokat. A Metropol 2009. április 9-ei számában így tett. Azt írták benne, hogy nem erőszakos játékok nevelnek, és együttműködésre, segítőkészségre késztetik a játékosokat. Jó érzés volt olvasni. De ez még mind semmi! Egyik példaként a Super Mario Sunshine-t hozták fel! És elmesélték a játék történetét hibátlanul! Mire föl ez a változás? :-O

Egy apró hiba van, hogy a Sunshine-t Wiis megjelenésre írták, holott tudjuk, hogy GC-re jelent meg. De ez legyen a legnagyobb probléma, már az önmagában nagyon szép. Csak hát elég nagy szívfájdalmam, hogy pont ez a játék… Biztos ide is leírtam már, hogy megjártam, és mennyit idegeskedtem a játék miatt. De most, ha akarnám se tudnám újrakezdeni, mert a mem. kártyám tele van, és kitöröltem, mert kellett a Zelda OoT-nek a hely. Talán majd egyszer…


Teganp a Gamer365 fórumán vetette fel valaki a témát. És hogy őszinte legyek, meglepett, hogy több idősebb játékos Casual gamernek vallotta magát. Mondván, hogy a munkából hazajövet már nincs erejük, meg idejük játszani annyit. Én is kifejeztem álláspontomat affelől, hogy mennyire megváltozott az egész videojáték kultúra. Ez rám is nagy hatást gyakorolt. Régen az SNES-es, N64-es időkben szinte az összes játékot, ami megvolt nekem, szinte mesteri módra vittem végig. A GameCube azonban rengeteg sok negatív nyomot hagyott bennem. a Super Mario Sunshine adta nehézségek, a a GC-s folytatások középszerűsége (Mario Kart DD!! szerintem a leggyengébb a Mario Kart sorozatban, és a Mario Party is nagyon rossz lett). Azóta jóval kevesebet játszok Nintendón. És igen, elsősorban a kudarctól való félelem miatt. Egyedül a Zelda játékok, amik visszahoztak valamennyit a régi életerőmből.

A másik ok, ami miatt lényegesen kevesebbet játszok az az, hogy azt tapasztaltam, hogy nálam az első végigjátszás után elmúlik a játék varázsa. Ezt leginkább akkor a Super Mario 64 120 csillag szerzése után éreztem meg, hogy hiába veszem elő még egyszer a SM64-et, már nincs meg a varázsa. Ezért egy olyat próbáltam meg, hogy kevesebbet játszok egyszerre, de továbbtartson a játék élménye. De akkor meg az jut eszembe, hogy mennyi végigjátszatlan játékom van. Vezetek erről egy nyilvántartást: http://backloggery.com/options.php?user=supermario4ever
És akkor felmerült bennem a kérdés, hogy melyik jobb? Inkább játszunk végig egy játékot 36 nap alatt 1 órán keresztül, vagy 3 nap alatt 12 órán keresztül? Az első verzió, a régi időkben, amikor még rövidebbek voltak a játékok, akkor sokkal inkább megállta a helyét, de mostanság… Amikor annyi játék van, hogy alig tud választani az ember, akkor mi a jobb. Igazából az, hogy rengeteget Minish Capeztem egyhuzamban elgondolkodtatott, hogy talán mégsem annyira rossz dolog egyszerre sokat, de pár nap alatt végigvinni a játékot. Szóval szerintem át fogok állni a sokat kevés ideig sémára, és így fogom végigvinni a Super Mario Galaxyt.


Ezt a kérdést már a Super Mario Sunshine idejében is feltettem magamban kb. 3 éve, de lehet, hogy 4 is megvan. Amikor egy-egy Shine Sprite-ért rengeteget vergődtem, és mégis alulmaradtam. Nem hittem volna, hogy lesz Zelda játék, mely hasonló sorsra jut. De úgy tűnik a Twilight Princessnek ez adatott meg. Van egy rész, amit 2 óra szenvedés árán sem tudtam megcsinálni. Már írtam korábban, hogy ott tartok, hogy Kakariko Village-be el kell kísérni a szekéren ülő Telmát és Iliát. A vaddisznóháton ülő Moblint már le tudom verni, ki is nyitom a zárat, de amikor hat lyen hülyeség jön (nem tudom név szerint, és hogy őszinte legyek nem is érdekel), meg 2 sas. És tüzes nyilakkal, meg bombákkal dobálják meg a szekeret. Az jó dolog, hogy Telma, aki vezeti a szekeret, tudja az útvonalat, de amikor megég a szekér, akkor pánikszerűen letér az útról. És utána annyira rossz, mert nekem kell eloltani a tüzet, ami marha nehéz, mert bumeránggal kell lóháton ülve becélozni, de még közben az ellenségeket sem ártana leblokkolni, hogy legalább ne ártsanak többet, de a kocsi prioritást élvez. De egyszerűen nem megy. És ilyenkor szoktam azt mondani magamban, hogy nem fecsérelem az időt ilyen hülyeségekre. Most ne értsetek félre, nem riadok vissza a nehézségektől, de aminek nem látom értelmét, azt abba szoktam hagyni. Mert szerintem semmi értelme nincs annak, hogy egy játék miatt idegroncsok legyünk, szerintem nem emiatt játszunk, hanem a játékélményért. És lehet egy játék nehéz, az csak növeli az élvezetet, meg harcolni kell, hogy minél jobbak legyünk, de nem érdemes halálra idegesíteni magunkat, ha akármilyen módszert is dolgozunk ki, mindig alulmaradunk.

A Twilight Princess amúgysem először okozott csalódást. Több ilyen “titok nyitja” annyira bárgyú, fáradt, mintha már nem lett volna több ötlet. Például, amikor másodjára vagyunk farkasok, és a Kakariko Village-ben kellett a könnycseppeket összegyűjteni, és az egyik házba is be kellett menni, amit egy csak farkasszemmel látható bogár felrobbant. Én akkor azt hittem, hogy valami módszerrel el kell oltani a tüzet, de semmi mást nem kellett csinálni, mint kilépni a házból, hadd égjen össze. Na mondom, nagy ész kellett ehhez. A másik nagy csalódás akkor volt, amikor harmadjára kellett farkassá változni, és felgyújtják a hidat. Akkor azt hittem, hogy át kell ugrani valahogy a tüzet, de nem. Leugrani a hídról. Hadd égjen össze a híd. A másik ami miatt csalódás volt a TP, hogy annyira látszik, hogy az Ocarina of Time fölé akartak kerekedni, hogy az egész erőltetett lett a végére szerintem. A jelenetek, meg sok minden, érződik, hogy nagyon hatást akartak kelteni az emberekben, de ez már a másik véglet. Az Ocarina of Time is hatásvadász, de mégis más. Természetes az egész. Ezáltal a TP-s szereplők is esetleg ellenszenvesek lehetnek. Én legalábbis nagyon nem szeretem Iliát. De ez már részletkérdés. De a számomra megoldhatatlan küldetések, a fáradt továbbjutási lehetőségek, és a mesterkélt hatásvadász jeleneletek, számomra elég ahhoz, hogy a TP igencsak hátul legyen a képzeletbeli Zeldás listámon. Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor eddig sereghajtó.

Napsütés kontra szél


Érdekes dolgok történnek, valahogy nem tudok eligazodni még saját magamon sem. Én már kígyót-békát ordítottam a Super Mario Sunshine-ra, nem tetszik a zene, frusztráló egy-két küldetés, meg hasonlók. Ellenben a Zelda Wind Waker más. Itt is találkozok itt-ott számomra nehéz küldetésekkel, de valamiért nemhogy nem leszek ideges, hanem csak még jobban lázba hoz, hogy csak azért is megcsinálom. Ezt valamiért nem kapom meg a Sunshine-ban. Nem tudom, mert a zenére és a nehézsége nem lehet fogni. Most így, ahogy gondolkodom, a karakterekben (is) lehet a titok nyitja, ahogy a játékban megjelennek. Mario a Sunshine-ban… hogy is fogalmazzak? Annyira szerencsétlen. Nincs olyan hősi megnyilvánulása. A játékban ahogy mozog, ahogy megnyilvánul, amilyen arcot vág, amikor megsebződik. Annyira nincs olyan… “hősies” kisugárzása. Ellenben a Super Mario 64-ben volt valami normális megnyilvánulása. Éreztem, hogy alkalmas arra, hogy megmentse Hercegnőt, de a Sunshine-ban nem.
És akkor mi van Linkkel? Hisz ő egy a Wind Wakerben egy 12 éves gyerek. Ő teljesen más. A játékban is azt a hangulatot adja, hogy ő egy kiválasztott, és ő ezzel tisztában van, és megmutatja, hogy méltó is rá. És igen! Méltó rá! Mesteri módon tud bánni a karddal, és engedi, hogy megtanuljunk bánni vele. Ezért írtam azt, hogy nagyon sokat számít a karakter, akit irányítunk. Link, ezalatt a bő 2 hónap alatt, amióta aktívan Zeldázok, elérte nálam azt, mint játékkaraktert jobban szeretem, mint Mariót.

%d blogger ezt kedveli: