Hogyan állítsuk vissza a 2009-es MSN-t?


Ma a Csibi volt itt, megkérdezte, hogy hova is mehetne el ma, hát mondom neki, jöjjön el ide. Túl van tárgyalva. Elmentem érte az Örs Vezér Terére, és elhoztam hozzánk. Mario Kart Wii, Brawl. Az egyikben hatalmas győzelmet arattam, a másikban péppé vertek. Felmerült bennem a kérdés, hogy most csak én voltam mindig is ennyire nyeszlett, ha a Brawl-ról van szó, vagy lehetséges, hogy ilyen sokat romlott a játéktudásom? Nagyon jó nap volt. Ja, és a közös New Super Mario Bros. Wii-zés. Akárki játszik velem, az sajnos halálra van ítélve. Valamiért nem tudok tekintettel lenni a többi játékostársamra, csak megyek a saját fejem után. Hatalmas ötlet a kooperatív multiplayer a New Super Mario Bros. Wii-ben, jó lenne egy kis csapatszellemet tanulnom. A Mario platformok esetében nem vagyok hozzászokva a közös munkára. ^^’

És Csibinek van egy trükkje, hogyan lehet visszaállítani a 2009-es MSN-t a 2011-es helyet, ami valljuk be, igencsak gagyi lett, elég csak a kinézetére gondolunk. De nekem megcsinálta. És engedelmével közzé teszem, hogy csinálta meg:

1.) Lépés: Tölts le a Revo Uninstaller nevű program bármely verzióját, nyisd meg,
majd keresd meg a fájlok között a Live Essentials nevű képződményt.
2.) Klikkelj rá, és ki fog írni egy olyat, hogy milyen szintű törlést akarsz véghezvinni. Érdemes a legmagasabb
szintűre rámenned.
3.) Szépen sorjában el fogja kezdeni pusztítani ezt a szörnyűséget, és mindig jelezni fogja, hogy hol tart.
A második lépésnél uninstalláld magát a programot, aminek szépen fel is fogja dobni az ablakát.
Az utolsó pedig az lesz, hogy a rejtett fájlokat szeretné majd eltvolítani. A Revo Uninstallerlegjújabb verzióban nyugodtan menj rá
arra, hogy az összes törlése, viszont az egyel rébebbiben fehívja a figyelmedet arra, hogy csak a vastag betűseket távolítsd el. Érdemes megfogadni azt a tanácsot.
4.) A Messenger teljes egészében letörlődött a gépedről. A wwww.msnfan.hu oldaról töltsd le a 2009-es verzót, majd tedd föl a gépedre.
5.) Nos, itt még nem fog tudni neked bejelentkezni, mert érzékeli, hogy neked régebbi verzió van meg.
Az utolsó teendőd az, hogy jobbklikk az MSN-re, beállítás, és kompatibilitás. Állítsd be, hogy XP-n futtassa a progit, mert akkor nem akar majd frisíteni.
6.) Mostmár tökéletesen fog működni az 2009-es verzió is. =) Ami még zavaró lehet, hogy mindig “válzotásokat akar majd végrehajtani a gépeden” minden egyes indításkor.
Ez egy okéval megoldható, de ha nem akarod, hogy kiírja többet, menj arra a felugró ablakra, majd ott alul lesz valami
(már nem emlékszem, hogy mi volt oda írva), na oda menj rá, oszt húz le a csúszkát legalulra.)

Ez itt 100%-ban az ő megfogalmazása. ^^’

A másik véglet


Nemrég vett Ragnaros Wiit magának, és kért tőlem kölcsön egy pár játékot, és el is jött értük. Mivel tudtam, hogy sajnos neki is súlyproblémái vannak, ezért megkértem, hogy mérjük le a Wii Fittel, hogy mit szól hozzá. Kicsit vonakodott, de beleegyezett. Alig kúszik fel, 14,55 BMI. Szegény Mii elernyed, alig bírja megtartani magát. Mondtam neki, hogy irigylem, hogy bármit ehet, semmitől nem hízik. Aztán elmagyarázta, hogy a kóros soványság is legalább akkora probléma, mint a kóros elhízás. Elgondolkodtam azon, hogy igaza van, mert ha nincs meg az ideális testsúly (ugye 20-as BMI-től ideális az ember testsúlya, de a 22 a legjobb), akkor nemcsak fizikailag gyenge, hanem valószínűleg a betegségekkel szemben sem annyira immunis. Mondjuk én szerencsére nem hízok kórosan, csak hízásra hajlamos vagyok. Amit sajnálok, mert annyira szeretek finomakat enni, és vannak bizonyos kaják, (pl. lasagne, pizza, görögdinnye) amiből még akkor is tudnék bőven enni, amikor már tele vagyok. De ha arról van szó (pl. most) akkor nagyon vissza tudom fogni magam. Talán írtam arról, hogy ez olyan, mintha jelezne az agyam, hogy most már sok, vegyünk egy kicsit vissza. Mostanság lényegesen kevesebbet eszek, tudok is fogyni. Ugye múlt hét vasárnap 23,60 voltam, ma reggel 23,39-et mértem. Úgyhogy nagyon jól alakul, ki is számoltam, hogy ha így haladok, akkor július végére-augusztus elejére el tudom érni az áhított 22-es testtömegindexet.

Aztán hosszú-hosszú idő után ismét elővettem a Super Smash Bros. Brawl-t, mert Ádám azzal akart játszani. Talán furcsa egy 2008-as játékról ilyet mondani, de már szinte tiszta nosztalgia. Hiszen akkor mennyit játszottu online. Csak hát már 4 év távlatából is lehet olyan kijelentéseket tenni, hogy így változnak az idők. Persze, nem változtam sokat, ugyanúgy elverhető vagyok, egy pár okos taktikát jól használok azért. És kölcsönbe a Super Paper Mariót, és a The Legend of Zelda: Twilight Princess-t vitte el.

Zsida mindvégig azt mondta, hogy őt nem lehet megfogni a Nintendo casual játékaival. Egészen addig nem, amíg bele nem mélyedik. Hihetetlen, hogy a Nintendo ezen világa is olyan szinten be tudja szippantani az embert, hogy ha nem szól senki, képes napestig játszani vele. Ugyanez volt nála a Wii Fit Plus esetében is. Totál ráfüggött a játékra, főleg az egyensúlyi gyakorlatok tetszettek neki. Bár annyira nem igaz ez a Nintendogs-ra, de azért azzal is eljátszogatott, pedig bevallotta, hogy hülyének nézett, hogy beszélek a kutyáimhoz, aztán ő sem bírta szó nélkül. Ez egy ilyen dolog, ezért kell megismerni a játékokat, mielőtt véleményt alkotunk róluk. Még ne adj isten ráérzünk az ízére.

Én is pont ezért vagyok nyitott a Nintendo casual játékaira, mert meg lehet vádolni azzal, hogy nem is valódi játékok, alacsony költségvetésből készültek, a cég csak nyerészkedni akar rajtuk, de mégis, egyszerűen olyan hangulattal áldották meg, hogy akaratlanul is rabjává válik az ember, aki nyit felé. A Wii-vel kezdődő (Sports, Play, Fit, Party) játékokba is olyan idióta grafikai elemeket tettek be, de mégis elhiszem, hogy a Wii Sports Resort-ban tengerparton sportolunk. Ez a kulcsa az egésznek.

Krisi születésnapja


Ma délután voltam Krisi születésnapján (konkrétan pár perce jöttem haza, imádkozva, hogy elérjük az utolsó metrót. :D). Jó volt, ott voltak, Ninty, Szabolcs, Rokai, Norbi, Ricsi, Csibi, Ádám és én. Szerettem volna játszani a Donkey Kong Returns-szel, de erre végül nem került sor. Helyette volt Super Smash Bros. Brawl, Mario Kart Wii, WarioWare, és sok egyéb. Igazából a mai napig rácsodálkozok Krisi Nintendo-gyűjteményére, a Nintendós társaságunkból magasan neki van a legnagyobb, de pont ezért én ezt már a másik végletnek tartom. Több Japán konzol, és játék… de nagyon jól néznek ki. Először Brawllal játszottunk négyen, majd a többiek Pokémon Battle Revolution-öztek. Krisi, Ricsi, Csibi és Ádám, többször Pokémon TCG-ztek, majd amikor üres lett a szoba, megszemléltem a Pokémon White Version dobozát, és leírását. Szép, a pokés játékok dobozaira küllemére mindig is nagy gondot fordított a Nintendo. A kis szobában összeszereltük a Nintendo 64-et, és egy általam soha nem játszott játékszériát próbáltam ki, a Mystical Ninja, a Goemon. Nagyon ígéretes, élveztem. Jó buli volt, csak volt egy ilyen négy kockás oszlop, azon nem tudtunk Ninty-vel továbbjutni. Azt kiderült, hogy nekem nem volt meg egy képességem hozzá. Ezután kiválasztottunk egy négy-öt NES játékot, amit szerettünk volt kipróbálni (volt is választék), én a Duck Tales-t vittem magammal. Jó volt, érdekes volt Dagobert bácsi sétabotja rugónak szolgál. 😀 Annyiszor ugrálsz vele, ahányszor csak jólesik, kicsit Kirby-utánérzése van. De ezekről a játékokról azért nem tudok részletesebben írni, mert jobban el kell merülni bennük, és így, társaságban nem megy. De ettől függetlenül jó volt. A nappaliban mindig arénáztak valamit a többiek, a Super Smash Bros. Brawl mindig nagyszerű alkalmat ad arra, hogy ökörködjenek. 😀 Én félrevonultam egy kicsit SNES-ezni, a Stret Fighter 2-vel, nagyon régen nem játszottam vele. De ez is olyan játék, amiből semmit nem felejtettem. És élvezetes. Bár ennek is van ezer meg egy alcíme, de én ezt is élveztem. 0-ás, legkönnyebb szinten játszottam, és sikeresen végigvittem. Később Rokai-jal játszottunk Mario Party-t Nintendo 64-en. A Mario Partyk döntő többségét valamiért mindig én nyerem, már régóta az az érzésem, hogy a gép direkt csinálja úgy a dolgokat, hogy én nyerjek. 😀 Ekkor jött meg a pizza, kimentünk enni. Volt húsimádó, hawaii, és ilyen tejfölös-tarjás. Ebből nekem természetesen a Hawaii ízlett a legjobban, de a többi kettő is finom volt. Bár én a pizzában annyira nem szeretem a kolbászt, mert nekem túlzottan erős. Vagy nem is, hogy erős, hanem számomra nem harmonizál a pizzával. Már nem is voltunk nagyon a kis szobában, a nappaliban játszottunk WarioWare Smooth Moves-szal, GC-s WarioWare-rel, és Mario Kart Wiivel. Eközben lettem figyelmes arra, hogy Krisi anyja nézi a ValóVilág párbaját. Ahogy lehet, úgy gyűlölöm az egész mindent, ami ekörül van, de a kíváncsiság csak odahúzott. Csak azt kaptam, amit vártam. Hatalmas cirkuszt, a nézősereg kiabál minden egyes elejtett hülye mondaton, és az a reklámsereg… Annyira látszik az egész manipuláció, de a milliós nézettség sajnos nem ezt tükrözi (mármint, hogy látszana). Az egész egy nagy cirkusz, amit már az ókorban is tudtak: Kenyeret és cirkuszt a népnek, hogy eltereljük a figyelmét a napi problémáiról. De az egész tényleg azért van, hogy bámulj, mint borjú az új kapura, csodálkozz, közben fogyaszd a reklámozott termékeket. Én meg a kezembe temetem a fejemet, hogy ez volt az, amit régen még én is szerettem… Nem hiszem el. Egyszer voltam még 2007-ben Csillag Születik felvételen, meg volt adva, hogy mikor tapsolhatunk, bár annak a “cirkusz-értéke” feleekkora sem volt, mint a ValóVilágnak. De valami rettenetes, hogy mi megy. Már csak kíváncsiságból is kivártam az egész eredményt, aztán mentünk is haza. Nagyon jó volt egyébként. Én még ezt a TV-zést is élveztem. 😀 Cukkoltuk egymást a Ninty-vel meg Rokai-jal, de egyszerűen tényleg lehetetlen, hogy erre van igény. A 31-es buszra várva Ninty-vel és Norbival, kicsit aggódtunk, hogy elérjük-e a metrót, szerencsére az utolsó előttit sikerült, így mindnyájan rendben hazaértünk.

Ádám örül, hogy hamarosan a 19. kerületbe költözök. Igen, március végén fogok új helyre költözni, ez már annyira biztos, hogy péntek este át is adtam a kaució összegét (papír van róla természetesen), úgyhogy költözhetek. 🙂

Nyári AnimeCon 2009


Szerintem nagyon eljött az ideje, hogy írjak ide, ugye szerintetek is? Na szóval, volt ugye az Animecon nyáron, ami 3 napos volt. A Matsurit (vagyis a pénteki napot) kihagytam, mert valahogy nem vonzottak a programok. Utólag hallottam, hogy elég gagyi lett, de én ebben nem nyilatkozok. A szombat viszont fenomenális volt. A legtöbb időt a karaoke sátorban és az konzoloknál töltöttem. A karaoke sátorban találkoztam két nagyon kedves animés lánnyal, akiket MSN-ről és az Animecon fórumról már korábban is megismertem: Narumi és Amina. Mind a kette nagyon aranyosak és szeretetreméltóak voltak. Egyébként kipróbáltam magam a szabad karaokén, Okui Masami: Gift című dalát adtam elő:

Kaptam dicséretet bőven, meg egy pár építő-jellegű kritikát Narumitól, aki nemcsak hobbi szinten énekel, hanem szakmai szinten ért az egészhez. Három tanácsot adott: Mély hangok gyakorlását. Akármennyire is furcsa, de fiú létemre sokkal könnyebben kijönnek a magas hangok, mint a mélyek. Egyszerű a képlet rá: tenor hangom van, ami férfiaknál elég ritka. A második kritika, az az izgalom “elfojtása”. Az a lényeg, hogy hallatszott, hogy izgulok, az elején elcsúsztam, nehezen találtam meg a hangot. A harmadik kritika, meg hogy gyakoroljak lágyan énekelni, mert néha erőszakosan éneklek. Ez tény és igaz, hogy ezen javítani kell. A 2010-es tavaszi animeconon (ami ugye a Sakuracon lesz) majd készülök a versenyre, mert Narumi szerint ha kijavítanám a hibáimat, akkor nagyon jó lehetek. Egyébként van erkölcsi alapja a kritikáinak, mert Narumi versenyzett, és a 2. helyet érte el. Onitsuka Chihiro: Rasen dalát énekelte el valami fenomenálisan. Rajta is hallatszott, hogy izgult, de nagy hangja van, és ez “eltörpítette” az izgalmát. Ami a karaokét illeti, továbbra is az a tapasztalatom, hogy vannak nagyon jó hangú emberek, de azoknak van a legnagyobb önbizalmuk, akiknek semmi hangjuk nincs. Egy páran olyan rémesen “énekeltek”, hogy kishíján kiszaladtam a karaoke-sátorból. Ami a versenyt illeti, a zsűrinek hatalmas elismerés jár, hogy most tényleg a LEGJOBBAK lettek díjazva. A harmadik helyezettre annyira nem figyeltem fel, csak hogy szép hangja van. Narumi lett a második, aki tökéletesen megérdemelte. Az első helyezett viszont megosztott lett. Ennél jobban nem is tudták volna eldönteni, ugyanis egy fiú és egy lány nyert. A lány állítólag nagyon komolyan énekel, jár fellépni, tehát neki volt némi előnye, és tényleg fantasztikus tehetség. A fiú viszont nem tudom, hogy énekelt-e valahol korábban, de valami fantasztikus volt. Egyébként vietnami volt a srác, és komolyan, úgy énekelt, mint egy fiatal japán énekes, akinek hangja is volt. Élmény volt hallgatni őt.

És akkor menjünk át a konzolterembe. Köszönjük a Brawlt. Nagyon jó volt. Természetesen szerény társaságom jórésze itt keresett magának menedékhelyet a sok fangörl elől. Én annyira nem játszottam sokat, de amikor igen, akkor nagyon. És nemcsak mi játszottunk. Volt a Pit-cosplay gyerek, aki szinte mindig nyert. Kicsit se idegesített… -_- Aztán volt egy másik vietnami srác (a karaoke győztes testvére), hát az meg akkora beleéléssel játszott, hogy szerintem a tudása mellett ennek köszönhette, hogy nyert egy jópárszor. Meg is kérdeztem tőle, hogy van Wiije? Mondja nem, csak gépen játszott a sima Super Smash Brosszal. Értsd ezalatt, hogy N64 emulátoron játszott a Super Smash Bros. játékkal. Jól kitanulta a játékot. De amikor az a Pit-cosplayes már a sokadik győzelmét aratta, már kezdett kicsit nagyon idegesíteni… Pont jött egy ötödik srác, aki megkérdezte, hogy be lehet szállni? óó, mondom igen, az a gyerek ott (mutatok a Pitre) már amúgyis unja, hogy állandóan nyer. Odamegy hozzá, elkéri tőle a controllert, mert mondta… Az a gyerek meg csak néz ki a fejéből, hogy mi van? Aztán rám néz… De nem adta át. -_-‘ Na mindegy. Meg a nagysátorban nézegettem az árusokat, mármint a termékeiket, meg az épületben a MAT pultnál nézelődtem, meg néha-néha bementem a nagyterembe, AMV videókat nézni. A Cosplay engem nem érdekel. Elismerem, hogy nagy munka van mögötte, biztos hónapig dolgoztak egy-egy ruhával, de valahogy nem érdekel. És jobb a fangörlöktől is távoltartani magam, mert igencsak károsak az egészségre. Lényegében ennyiből állt a szombat.

A vasárnap meg… Eléggé lájtos volt a szombatihoz képest, inkább a beszélgetések érdekeltek. A MAT beszélgetéseknél a bevételeket, és a pénzügyi dolgokat firtatták elsősorban, mivel a MAT nem gazdasági társaság, ezért ez nyilvános. Meg feszegették, hogy a 2010 tavaszi Animecon máshol legyen. Hát igencsak ráfér már, de most kevesebben voltak. Rossz volt az időzítés. Én már az elején nem értettem, hogy miért van így, amikor meghirdették, hogy a nyári lesz Pesten, és az őszi meg vidéken – jelen esetben Székesfehérváron. Mert ugye nyáron mindenki nyaral meg kipiheni a sziget fáradalmait, meg ehhez hasonlók. Úgyhogy felmerült, hogy jövőre visszaáll minden, amit helyeslek. Részemről azért ellenkeztem ezen új felosztás mellett, mert hogy a tavaszi és a nyári között túlzottan kicsi volt az időintervallum. Azért kell az a 4-5 hónap. Aztán milyen messze van a jövő tavaszi? … Mindegy, lehet, hogy elmegyek az őszi animeconra Székesfehérvárra, nyilván nem lesz olyan, mint a pesti, de legalább lesz. Aztán nem lesz olyan vészes kivárni majd a jövő májust. Aztán volt még Animax beszélgetés, melyet Tonya tartott. Mondta, hogy vállalja a felelősséget az állandó ismétlésekért, de rámutatott, hogy más csatornákon is hasonló a helyzet. Nagy mentség… Na mindegy. A realityket pedig át fogják alakítani, elvileg lesznek Japán vonatkozású realityk. Négy (pontosabban három plusz egy) animepremierről beszélt. Október-november magasságában lesz a Dragon Ball GT. Azt mondták, hogy azért nem lesz az első 2 széria, mert annak a szinkronja nagyon régen készült, és az a mai animéseket legfeljebb megmosolyogtatja. Újraszinkronizálásra meg azért nincs lehetőség, mert ugye nagyon hosszú a 2 széria, és azok leszinkronizálása iszonyatosan költséges. Aztán lesz a Nana után Rómeó és Júlia. 2007-ben készült belőle animesorozat, én nem láttam, de biztos jó. Aztán a nagy durranás (részemről) 2010. január: Slayers Revolution és Slayers Evolution-R! Na ezért egy nagy pirospont az Animaxnek! Végre az új Slayers magyarul! Lényegében ennyi volt a két előadás, a többi különösebben nem érdekelt.

Hogy milyen volt részemről az Animecon? Volt már jobb is, de itt is nagyon jól éreztem magam. A programok megújítása kéne valamilyen formában, mert egyes véleményekből úgy tűnik, hogy a Matsuri nem egy járható út. De izgalommal várom a 2010-es Sakuracont.

Az alkonyat fogságában


Bocsánat, hogy régóta nem írtam, csak a szorgalmi időszak utolsó 2 hetében kissé megizzasztottak a tanárok, de most már szabad vagyok, és ahogy ígértem, nekiláttam a Zeldának, méghozzá a Twilight Princess került terítékre.

Átalakultam Farkas Linkké. Már annyira rutinosan ment a Hyrule Castle, hogy pár perc alatt végigmentem rajta. Pedig elsőre hányszor eltévedtem, és hányszor haltam meg. -_-‘ Nem tudta irányítani rendesen Wolf Linket, de most már megy. Ott a tetőn bénáztam egy kicsit a madarakkal. Aztán találkozó Zeldával, Elmeséli, hogy hatoltak be Shadow ellenfelek. Utána a kard és a pajzs megszerzése. Itt elhaláloztam egy párszor a sas támadásától, mert elfelejtettem, hogy bejutni abba a házba, ahol a pajzs van, de végül meglett, a bácsi szépen el lett ijesztve. A pajzs megszerzése után mentettem, mert 20 óra volt, és ilyenkor szinte kötelező program az Animax nézése. Megmondom őszintén a hibái ellenére én szeretem.

Persze ezalatt a 2 hét alatt sem tétlenkedtem, igyekeztem fejlődni a Brawlban. Az már jó pont, hogy le tudok győzni 9-es szintű ellenfeleket 1 vs 1-ben. Bár szerintem Link elég béna. Kis túlzással élve utcahosszal nyertem, amikor Toon Linkkel voltam. Nem is az, hogy Toon Link erősebb, mert ez tény, de nagyon sokat szerencsétlenkedett a 9-es CPU. Lesett, hogy mi van, de különösebben nem tudta, hogy mit kell csinálni. Mondjuk volt olyan, amikor elkapta a fonalat, de különösebben nem okozott nehézséget. Látszik, hogy sokat könnyítettek a Brawlon. Inkább a multiplayer szórakozásra fektették a hangsúlyt. De a Brawl könyvben van egy okos gondolat. Azt írták benne, hogy a verekedős játékokat is, mint a többi játéktípust is fel lehet osztani casual és hardcore részlegre. És a Brawlban azt tartja jónak, hogy a nagyon ügyesen keverve van a casual meg a hardcore a Brawlban. Van benne igazság. Aki csak egy szórakoztató játékot akar, az pl. beteszi a tárgyakat a játékba, de aki komolyan akar játszani, az rendszerint tárgyak nélkül teszi. Meg a rengeteg játékmód mind teret enged mindkét játékos rétegnek.

Vár már a nyár


Egy kicsit érzem, hogy visszakaptam a régi erőmet. De igazából egy percig nem kételkedtem abban, hogy azért jól tudok Brawlozni, de abban szerintem mindenki egyetért, hogy teljesen más az ember képessége, ha nem akaratból, hanem egyfajta kényszerből játszik. Nálam is ez volt, ezért volt a sok öngyilkos merénylet. De ma. Komolyan mondom, néha még saját magamtól is megijedek, hogy néha mikre vagyok képes. Persze ott még nem tartok, hogy világversenyeket nyernék, de ezzel a szinttel bőven elégedett vagyok. Volt haszna annak is, hogy a Csabi tanítgatott egy kicsit, elmondott egy pár instrukciót. Remélem most már töretlen marad a lelkesedés. Most egy olyan 2 hétig nemigen fogok nagyon játszani, ennyi van már a szorgalmi időszakból, és persze, hogy mindegyik tanárnak most jutott eszébe ZH-kat iratni. -_-‘ Aztán a vizsgaidőszak egyáltalán nem vészes. Aztán meg itt a nyár.

Kudarcok csapdájában


Bocsánat, hogy nem volt egy pár napja tematikus post, csak hát a videojátékok terén kissé mélypontra kerültem. Ebben nagymértékben közrejátszik a sorozatos Brawl-kudarc. Rossz érzés tudni, hogy próbálok hozzáállni hardcore szinten a játékhoz, és azt érzem, hogy nincs fejlődés. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a BigN-esek közül, akik profik, nagyrészt sem azért profik, mert annyira jól verekednek, hanem taktikáznak, kijátszák az ellenfelet. Egy példa: A Zeldás Bridge of Eldin pályán azt csinálják, hogy kiállnak a pálya szélére, kicsalogatják az ellenfelet, és egy könnyed ütéssel kiütik a pályáról. Nem vagyok híve taktikázásnak. Szerintem, ha nagyon akarom, ezt még én is meg tudnám csinálni, nem kell ehhez nagy művészet. A másik, amit a profik szoktak alkalmazni nálunk, az a közelharc kerülése. Nagyrészt olyan karaktereket választanak, akikkel messziről lehet lőni, pl. Wolf, Toon Link, Pikachu. Na jó, Pikachut én is szeretem használni, amikor nem komolytalanul játszok. Biztos vannak olyanok, akik nagyon jól verekednek. De nem szeretek ilyenek ellen harcolni, és ha egy négyes elleni harcban kettesben maradok egy ilyen emberrek, akkor inkább az öngyilkosságot választom (kimegyek, vagy leugrok a pályáról). De elgondolkodtat, hogy feltétlen jó ez a módszer? Úgy vagyok vele, hogy ha alulmaradok, akkor nem lenne jobb egy számomra kellemesebb veszedelem, mint egy megalázó, ha ő így is úgy is nyer? Hát kaptam durva szavakat emiatt. Jó, ismerem azokat a mondásokat, hogy soha ne adjuk fel, meg küzdjünk a végsőkig, de egy velem nem egyenrangú ellenfél ellen, akik egy másik TV előtt röhögnek, hogy mekkora egy szerencsétlenség vagyok, nem gondolom azt, hogy méltó ellenfél lennék nekik. Aztán belegondoltam abba is, hogy lehet, hogy azzal, hogy félbehagyok egy harcot, vagy feladom, azzal a többieket is (kis túlzással élve) megalázom. Lehet, hogy más szempontból is jobb lenne, ha nem adnám fel, mert ha biztosan veszítek, akkor már csak azért is érdemes lenne továbbfolytatni, hogy mire megjelenik a nagy GAME felirat, az ellenfélnek hány élete, és hány százaléka van, ebből is kivehető valami fejlődés. Bár ha jól végzek az nem feltétlen az én érdemem, hanem a másik fél hibázott. De ezen elgondolkodva mindenképp jobb lenne folytatni. Az már bebizonyosodott egyszer, hogy (ezt minden szerénység nélkül kijelentsem) tudok nagyot robbantani. 2007. októberében elkezdtem keményen harcolni a Mario Kart Double Dash!!-ban, és pár nap alatt néhány pályán elértem a profi szintet. De akkor szinte égtem a vágytól, hogy nagyon jó legyek, és 100%-ig csak rá koncentráltam. De manapság még Zeldázni se nagyon visz rá a lélek. Pedig többször belegondoltam már, hogy mennyi restanciám van: Majora’s Maskben megölni a Woodfall Temple főbossát, a Master Questben a Jabu Jabu főboss megölése, Twilight Princessben az első farkaskalandok, vagy akár a Wind Wakert is folytathatnám, hisz kész a Tower of the Gods. De hiába érzek magamban elszántságot, hiába nézem a játékok, tokját, dobozát, valamiért nem jutok el odáig, hogy játszak. A Brawl általi kudarc mintha teljesen elment volna a kedvem a játékoktól. Nincs jól ez így. Megint érezni akarom azt, hogy teljesen lázba hoz a játék. Az utóbbi időkben gyakran eszembe jutottak azok a Mario Kartos idők. Nagyon jó volt. A Zeldás időktől eltekintve, az volt az utolsó olyan eset, hogy azt éreztem, hogy igazán jó játékosnak lenni. Ha újra átélhetném megint azt az időt, minden sokkal másabb lenne, nemcsak nekem lesz jobb, hanem a többieknek is.