Category: Link’s Awakening DX



Már biztosan lezajlott a zenekvíz (ha csak nem jött közbe semmi…), ezért kirakom most az eredményt. Mivel nem vagyok ott, ezért nem tudok statisztikával szolgálni, ezért a megoldás alatt 1-2 mondatos gondolatot írok le, hogy melyiket miért választottam. Majd megkérem LernenBoy-t, hogy ha van lehetősége, akkor jöjjön át jövő csütörtökön is, és hozza el a megoldásokat, abból tudok statisztikát összeállítani, meg megkértem, hogy írjon 1-2 mondatot a reakciókról, néhány játékzene esetében (ahol jelezni is fogom), kifejezetten kíváncsi lennék az általános reakciókra, hogy fogadják, milyen érzések ülnek ki az arcokon. Lássuk hát:

RAPID

  1. Super Mario 3D Land – Desert Overworld
    Amikor egy sivatagos pályán vagyok ebben a játékban, szeretek úgy játszani rajta, hogy jó alaposan körbenézek, ugyanis nagyon szeretem ezt a zenét, csak ezért szedtem le a teljes OST-t. Bár a Super Mario 3D Land-ről egyébként is elmondható, hogy átlag feletti a zenéje, ez nálam a csúcs.
  2. The Legend of Zelda: Link’s Awakening DX – Woods Theme
    Népszerű Virtual Console játék körünkben is, ezért mindenképp szerettem volna egy zenét innen is, hát legyen az, ami a legkedvesebb számomra.
  3. Aladdin – The Cave of Wonders
    Amíg én csinálom a 3DS Hungary-s zenekvízt, addig lesz Disney játékzene. A Super Nintendós Aladdin nálam alapmű, ez a zene pedig nagyban megalapozza a 2. világ hangulatát, mely a kőtigrisben (talán neve is van, de most így hirtelen nem ugrik be) játszódik, amikor megyünk a lámpásért.
  4. Pikmin – Opening theme
    A Pikmin részint elfeledett játék, GameCube-ra kijött 2 rész, és azzal vége (illetve nemsokára jön a harmadik). Viszont szerény Nintendós társaságunkban aki játszott vele, az mind szereti, csak régen volt téma, kíváncsi leszek, hogy kiben milyen érzéseket kelt ez a játékzene.
  5. Street Fighter II – Character Select
    SNES klasszikus játék, bár a zenéje nem kiemelkedő, de szerettem volna, ha nemcsak a listán szerepelne, hanem meg is szólalna. Erre kíváncsi leszek, hányan fogják tudni.
  6. Wii Fit – Main Theme
    Ha már ilyen menő tornáztató-programunk van, itt az ideje, hogy ezen zene felhangoztatával másokat is mozgásra inspiráljak. Remélem, hogy el fognak fogyni a boltokból a Wii Fitek nekünk köszönhetően.
  7. Super Smash Bros. Brawl – Ashley’s Song (JP)
    A japán Ashley’s Song nekem konkrétan sláger. Kicsit tartok attól, hogy ez a dal inkább már csak emlék másoknak, ugyanis érdekes sorsra jutott ez a játék. Már megjelenése előtt 1 évvel vártuk, elgondoltuk, hogy mekkorákat fogunk játszani vele online. Így is lett, sokat játszottunk, sokáig volt nagy szám ez a játék, aztán ahogy elmaradoztak a online bulik, úgy lett csend körülötte. De amit még érdekesebbnek tartok, hogy most már olcsón be lehet szerezni, tehát az eszmei értéke is elveszett. Pedig, amikor csütörtökön LernenBoy-jal játszottunk vele, bennem megvan a hangulat, én most is nyitott vagyok online meccsekre.
  8. Pokémon Stadium 2 – Main Menu
    Bagszinak szántam külön easter egg-ként, meg hasonlóként, hiszen általa 1. helyen áll a keresett játékok listáján, és többször volt, hogy karnyújtásnyira volt tőle, hogy megszerezze az angol változatot, de az utolsó pillanatban elúszott… Az első résszel egyébként én is játszottam egy jónéhányszor, és egészen jókat harcoltam benne.
  9. WarioWare Inc.: Minigame Mania – Kat’s Oriental Blues
    Nálam a WarioWare Inc. volt az első bizonyíték, hogy Game Boy Advance-re is lehet olyan zenét írni, amelyet, ha egy kicsit csinosítunk, akár nagykonzolra is elmenne. Ennek a zenének köszönhetően betéve ismerem Kat és Ana mikrojátékait, és mindegyiken nagy élmény játszani, mert ez a fantasztikus szerzemény nagyon jó hangulatot ad a játéknak.
  10. Zombi U – Main Theme
    Különösebb emlékem nincs a Zombi U-hoz, csak azt akartam, hogy legyen egy Wii U játék is a listában, és az lehetőleg ne a New Super Mario Bros. U legyen, nehogy Mario-túltengése legyen a zenekvíznek. Azért remélem, hogy ha másképp nem is, kizárásos alapon tudni fogják, ezért is tettem be utolsónak, hogy könnyebb legyen betippelni, ugyanis élek a gyanúperrel, hogy közülünk nem sokat játszottak Zombi U-val.

NINTENDO 3DS

  1. Mario Kart 7 – Koopa City
    Az egyik legérdekesebb zenét választottam ki a játékból, ehhez fogható nem nagyon volt még a Mario Kartokban. Kicsit komolyabb, nekem olyan elmerengős, komolyan veteti velem a versenyt.
  2. Kid Icarus: Uprising – Dark Pit’s Theme
    Ahogy minden Nintendo által kiadott játék, ez is megkapta a maga hírverését nálunk is.  A Kid Icarusra azért vetült még ennél is nagyobb reflektorfény, mert a második, egyben az utolsó rész valamikor 1992 körül jelent meg Game Boy-on. És mivel sokakban szép emlékeket ébreszt a játék, főleg azért, mert a Brawl-ban visszatért Pit, a főhős. Remélem, fogják tudni.
  3. Nintendogs + Cats – Club Dog
    Egyszerűen nem maradhat ki a Nintendogs + Cats a listámból, ez a kedvenc zeném a játékban. Amikor unalmamban feltettem a lemezt a kisállataimnak, akkor úgy voltam vele, hogy csináljunk disco-bulit, és egészen megfogott a zene. A minőséget nem kritizálni! Sehol nem találtam semmilyen OST-t a játékból, ezért YouTube-ra feltett zenét vettem fel AudaCity-vel, azt próbáltam hallgatható minőségűre felhozni, de amikor ellenőrzésképp meghallgattam a többivel, szembesülnöm kellett vele, hogy nem nagyon sikerült, a video is olyan volt, hogy 3DS-en ment a játék, és azt vette fel az egyén, ahogy táncolnak rá az állatai.
  4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D – Water Temple
    Az Ocarina of Time mindenkinek klasszikus, a Water Temple pedig mindenkinek “kedvenc”. Nem hiába van idézőjelben, ugyanis sokak szerint az egyik legnehezebb dungeon a játékban, ezért voltam kíváncsi, hogy kiben milyen érzést kelt ez a játék, mert mi is imádjuk. Én egyébként pozitív értelemben szerettem meg a templomot, ugyanis ez a zene engem hipnotizál, elmerülök a dungeon-ben, nem zavar semmi, hagyom, hogy sodorjon a zene hangulata, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már itt a főellenség, és vagy 1 óra is eltelt, pedig csak perceknek éreztem. Inkább az szokta idegesíteni a játékosokat, hogy sokszor kell cipőt cserélni, és néha vissza kell menni például vízszintet váltani, hogy tovább tudjunk menni. De én nagyon élvezem mindig, amikor itt vagyok.
  5. Luigi’s Mansion 2 – Main Theme
    Hoppá, most vettem észre, hogy a megoldólapon nem javítottam ki az 5. játékzene részlet megoldását, remélem, LernenBoy tudni fogja, amikor javítani fogja. O_O Ha nem, akkor ez vicces szituáció lesz. Ez most kíváncsivá tett. Innen látom, hogy röhögnek rajtam, mert még én sem tudom, hogy mit raktam be. -_- Egyébként az volt, hogy én eredetileg a rapidba akartam tenni Luigi’s Mansion 2 zenét, de egyszerűen nem találtam meg, YouTube-hoz meg csak végső esetben akartam nyúlni. Aztán, ami a megoldólapon van, annak sem találtam meg a zenéjét, úgyhogy úgy döntöttem, hogy csak legjutúbozom a zenét, aztán ott volt letöltőlink. Így lett végül LM2. Természetesen most van nagy divatja a játéknak, remélhetőleg sokáig megmarad a hírneve.

MARIO

  1. Super Mario 64 – Water theme
    Amikor annak idején játszottam vele, még csak hírből ismertem az internet, és hogy bárhogy magaménak tudjam a játék zenéjét, szinte csak álom volt. Ezért azt csináltam, hogy mikrofonos magnóval felvettem kazettára, és rengetegszer visszahallgattam. Ez a zene is a maga kellemes lassúságával, hangzásával szinte teljesen beleolvaszt a játékba, és elmerülünk benne, ahogy Mario is a vízben. És biztos vagyok abban, hogy sokan ismerik, és eltalálták
  2. Super Mario World – Forest of Illusion
    Eredetileg Mario & Yoshi vagy Mario’s Picross zenét akartam másodiknak, de sehol nem találtam meg őket. Aztán az már csak utólag jutott az eszembe, hogy megcsinálhattam volna ezt, hogy emulátoron megy a játék zenéje, és leszedem. De maradt ez, ami szép emlékű számomra, hiszen a Koopalingek közül nekem mindig Roy Koopa lesz a személyes kedvenc, ő az illúziók erdejének “őrzője”. Biztos vagyok benne, hogy sokan tudták.
  3. Mario Golf – Koopa Park
    Na erre nagyon kíváncsi vagyok, hogy hányan találják el. Többször írtam arról, hogy mennyire szeretem a Mario Golfot, és egy kicsit szívfájdalmam, hogy nem tudom megszerettetni a néppel. Ez is tipikusan olyan zene, mely által annyira belemerülök a játékba, hogy teljesen belefeledkezek, és nem érzem másfél órának azt az időt, mire eljutok az utolsó, 18. pályáig. A madarak csiripelése által pedig teljesen harmóniában van a tájjal, és még külön könyvet tudnék írni arról, hogy mennyire szeretem ezt a játékot, főleg ezt a zenét.
  4. Mario Kart: Double Dash!! – Sherbet Land
    Ahogy mindig a kedvnc zenéimet választottam ki az adott játékhoz, nem volt ez másképp a GameCube-os Mario Kart esetében sem. Havas, jeges pálya, így is eléggé csúszós a ebben a Mario Kart-ban a kocsi, a jég csak még jobban hozzá tesz. Nem könnyű, de legalább a zene inspirál.
  5. Mario Party DS – DK’s Stone Statue
    Továbbra is kedvenc, mondjam még? MONDJAAAAD! Hát jó. ^^ De komolyra fordítva a szót, amikor először játszottam a Mario Party DS-sel, totálisan meg voltam lepve azon, hogy egy ilyen komolytalanabb játéknak is ilyen jó, fülbemászó zenét írtak. Nagyon szeretem ezt a zenét, remélem, sokan fel fogják ismerni, hiszen nemrég volt Mario Party DS verseny, és pont ezen a pályán ment. Tehát sok helyes választ kérek!

Na ennyi volt. Remélem, hogy mindenkinek tetszett. További statisztikával remélhetőleg minél hamarabb. :)


Akkor ma 18 órakor megtartotta a Nintendo a konferenciáját. Hogy milyen volt? Eléggé felemás érzésekkel kapcsoltam ki a GameSpot oldalát. De lássuk is, mik voltak:

Egy igen ütős The Legend of Zelda blokkal kezdtek, a szimfonikus zenekar hatalmas ötlet volt így üdvözölni a széria 25. évfordulóját. Ennek örömére bejelentették, hogy 2 OST CD-t fognak megjelentetni, valamint a Nintendo 3DS-re a mai frissítéssel megjelenő Nintendo eShop-ban megjelent a Virtual Console-ra mától letölthető a Link’s Awakening DX. – Hát én azért többet reméltem erről a nagy hatású bevezetőtől, bár többször elgondolkodtam azon, hogy milyen játékkollekcióval lehetne méltóképp megünnepelni a Zelda 25. évfordulóját, hiszen van már Zelda Collector’s Edition GameCube-ra, valamint az összes régi Zelda letölthető Virtual Console-ról. Reméltem, hogy a mai napon megkapom a választ, de egy OST CD nem a legkielégítőbb… Ami nagyon jó, hogy új játékként meg fog jelenni a Zelda Four Swords DSiWare-re, és ingyenesen letölthető lesz mindenki számára.

Most jön a jó része az E3-nak, ugyanis, Nintendo 3DS-re azt kaptam, amit vártam, hogy felkeltsék az érdeklődést, és ez megtörtént. A Mario Kart 3D, Super Mario 3D, StarFox és Kid Icarus mind várhatók voltak, de az igazi nagy durranás a Luigi’s Mansion 2 lesz. Ez hatalmas ötlet volt GameCube-ra, szinte biztos vagyok abban, hogy 3DS-re sem fogják elrontani. Ezekről a játékokról mind láthattunk videót. Amíg a Mario Kart Wii-ben újítás volt, hogy motorral is mehettünk, addig a Mario Kart 3D-ben, kapunk egy sárkányrepülőt, valamint kocsijaink víz alatt is tudnak majd menni, úgyhogy kartjaink hároméltűek lesznek. A Super Mario 3D-ben meg visszatér a levél, Mario ismét tud repülni! Nagyon megörültem neki, mindig is kedvenc szórakozásom volt repülni a Super Mario Bros. 3-ban. Jól megújították a Super Mario World-ben és a Super Mario 64-ben, de legjobb a Mario 3-ban volt. Tehát szép jövő elé néz a 3DS.

És *hatalmas dobpergés* leleplezték a Nintendo Wii utódját, mely a Nintendo Wii U nevet kapta. A konzol lényegében egy controller. Legalábbis meglesz a többi “alkatrésze” is, de a controlleren mindennél nagyobb hangsúly lesz. A controller tartalmazni fog egy 6,2 colos érintőképernyőt, ami arra lesz jó többek között, hogy azon is nézhetjük, hogy épp mit játszunk. Így ha az egyik családtagunk TV-t akar nézni, akkor mi a controllerünkön folytathatjuk a játékot. Emellett a controlleren netezhetünk, videochatelhetünk, valamint, ha egy asztalra letesszük, akkor különböző táblás játékokat játszhatunk rajta. Egyetlen egy játékot lehet tudni rá: New Super Mario Bros. Wii 2, mely látszatra nem sokban különbözik a Wiis New Super Mario Bros-tól. Remélem újításokban nem marad el.

Hír bizonyítást nyert, ugyanis a Nintendo megígérte, hogy most igen széles terepet fognak kapni a külsős cégek. Akik benne voltak a Nintendo 64 és GameCube érában, azok tudják, hogy nagyon kevés 3rd party játék volt Nintendo konzolokra. Viszont a Nintendo már a GameCube-ra megígérte, hogy lesznek bőséggel külsős játékok, ám ez nem lett betartva. A Wii-re is megígérték. Valamivel jobb volt a felhozatal, de még mindig nem az igazi. Viszont most mutattak bőven külsős készülő játékokat 3DS-re és Wii-re.

Legvégül egy rakat idén és jövőre megjelenő játék listáját láthattuk. Kirby Wii, Mario Party 9 (Wii), Kirby Mass Attack (DS), Paper Mario 3DS, Mario and Sonic at the London 2012 Olympic Games (Wii / 3DS), stb.

És lényegében ennyi volt. A Wii U nem olyan, amilyennek elképzeltem. Az biztos, hogy grafikailag verni fog mindent, de ezek az újítások nekem nem jönnek be. Nekem ennyi kevés. Játékokkal kellett volna prezentálni a gép tudását. Ami még nem tetszett, az az, hogy Nintendo DS szinte egyáltalán nem volt már, és ezt nem szeretem a Nintendóban, hogy amint megjelenik egy adott konzol utódja, a gépet gyakorlatilag meggyilkolják. A Sonyban viszont ezt becsülöm, hogy még adnak ki az előző konzoljaikra játékokat bőven. De így, nem fog sokáig élni a DS, és félő, hogy a Wiinek is már csak 2 éve maradt hátra.

Erőfeltöltés és Game Boy játékok TV-n


The Legend of Zelda: Link's Awakening DX TV-n

Kész a Dodongo’s Cavern. A főellenségen itt sem nehezített, sőt sérülés nélkül sikerült megölni King Dodongót, bár ez nem nagy művészet, mert tényleg rém könnyű. A vége fele is voltak nagyon találó logikai feladatok, igazán élvezetes volt. És ismét előrébb járunk, mert ami a Forest Temple-ben megjelent szellem, azt itt is láthatjuk, meg a Spirit Temple-ös Armosok is feltűnnek. Egy helyen tűnnek fel, és ott van egy ravasz módszer, ahol biztos nem sebeznek meg, ők pedig biztos meghalnak. Szóval jó hely volt, szerettem. Valamint voltam a Death Mountain tetején, és a Hyrule Castle előterében álló tündérnél, és feltöltöttem magam varázslattal, valamint megkaptam a Din’s Fire-t. Ez nagyon jó dolog, szeretem.

Ki tudja miért, de teljesen kiment a fejemből, hogy van Super Game Boyom, mely Super Nintendón lejátsza a Game Boy és (úgy tűnik) a Game Boy Color játékokat TV-n. Milyen buta voltam, hogy kihagytam. Be is raktam a Link’s Awakening DX-et, hogy lássam, milyen. Nagyon szép. Tudni kell, hogy egy kisebb képben jeleníti meg a GB játékot, és van egy háttér. A hátteret az egyik gombbal lehet módosítani. Viszont a Link’s Awakening DX esetében saját Zeldás háttér van. Szerintem nagyon menö. Most egy olyan helyen vagyok, ahol jól el vagyok akadva, de majd rájövök a titok nyitjára


A Link’s Awakening DX-ben még jó régen elakadtam, amikor a 2. Dungeonban, a Bottle Grottóban nem tudtam továbbjutni. Mert nem volt meg a nagy kulcs, és nem tudtam, hogy kell megszerezni. És kiderült, hogy azon a pályán, ahol van, egy bizonyos sorrendben kell megölni az ellenfeleket. Na ilyennel sem találkoztam még Zeldákban. Először a nyulat kell megölni, majd a denevért, és végül a csontvázat, és így jön meg a nagy kulcs. Ami meg is lett, de “hála” annak, hogy nagyon rég nem vettem elő a játékot, teljesen elfelejtettem, hogy kell a főellenséghez menni, úgyhogy kénytelen voltam a YouTube-ot segítségül hívni. Annak segítségével eljutottam oda, de a főellenséget, hogy hogy kell megölni, azt már nem néztem meg, nagyobb élmény magamtól rájönni. És rá is jöttem! :-O Csak meghaltam, aztán elmentettem, csak azt nem tudom, hogy mi van akkor, miután elégszer falhoz vágtam a vázát. Majd ma kiderül.

Egy másik helyről is hátrányként mutatkozott, hogy rég játszottam, és felejtettem, hogy hol tartottam, ez pedig a GBA-s the Adventure of Link. Én úgy emlékszem, hogy megcsináltam a 3. Palace-t, de akkor miért nincs nálam a tutaj? Erre egy válasz van: Rosszul emlékeztem. ^^’ Csináltam a 3. Palace-t, látszott, hogy kijöttem a formámból, vissza kell rázódnom! -_- Mondjuk annyira nem igaz a többi NES Classicsos játék, de a Zelda II-re igen, hogy meglehetősen rosszul sikeredett a GBA-ra átportálás. A zene is, hogy egy pár hangszinttel feljebb van, ami egy olyan vájtfülűnek, mint nekem, kissé irritáló, a másik meg a grafikai port sem lett tökéletes. Mert amikor megy Link, akkor a háttér elég furcsán megy. Pontosan nem lehet elmagyarázni (vagy nem tudom), látni kéne hogy mi van.

Meg jó volt Phantom Hourglasson online játszani az egyik barátommal, Ákossal, csak már este volt, és nagyon nem ment a játék. Kissé céltalanul lézengtem, reméltem, hogy az ellenfelem igazából nincs is a játékban, ezért túl hamar kapott el. Mindazonáltal élveztem.

Amíg inaktív voltam Zeldázás terén, addig sem voltam rest beszerezni Zeldás cuccokat. Mint írtam, számomra akkor teljes egy játék, ha megvan a doboza, leírása. Nos, az Ocarina of Time-ot tettem teljessé, valami A Link to the Past (SNES-es) leírását szereztem meg.

Ha engem kérdeztek, felbecsülhetetlen értéket adott el. ^^’ Külön adta el az OoT dobozt, és leírást, az volt 1000 forint, és külön együttesen a LttP-s leírást és a DKC-seket. Szintén 1000 forintért. Amennyire ritka, és imádják a DKC2-t, biztos sokan harapnának rá. Egyébként a LttP leírás felett, és az OoT-s doboztól balra levő kis füzetke, az LttP-hez volt mellékelve, minden játék leírásához jár, apró tippek-trükkök a játékhoz, hogy könnyebb legyen. Németül van, majd egyszer elolvasom, hogy frissítsem a német tudásomat.


Amit a jatekrol alapvetoen el lehet mondani, az az, hogy egyszeru, megis elvezetes. Megis vannak szembetuno hibai a jateknak. Eddig kettot talaltam:

1. Mindig amikor ko elott allok, es veletlenul nekimegyek, kiirja azt a szoveget, h ogy nehez, egyedul nem tudod eltorlaszolni. Es ezt minden egyes alkalommal kiirja, meg akkor is, amikor nekimegyek. Es ez vegtelenul idegesito, es nagyon lerontja a jatekelmenyt, hogy nem lehet “elvinni” a szoveget.

2. Ahhoz, hogy mentsunk, allitolag meg kell nyomni az osszes gombot… Ez is hulyeseg, hisz miert nem lehet a Start menuben elhelyezni egy mentes gombot? Mar a Link to the Pastben is megoldottak, nem ertem, hogy itt miert kell olyat, hogy az osszes gombot megnyomni egyszerre. Raadasul nekem nem is sikerult, szoval meg kell halnom ahhoz, hogy mentsek.

Remelem tobb hibat nem fogok felfedezni, mert mar ez is epp eleg. De hogy jo dolgokrol is beszeljek, egyvalamiert nagyon szeretem a jatekot:

Nagyon olyan hangulata van, mint amikor regen elovettem az SNES-t, es Marioztam. Erdekes, mert nemcsak Marios ellensegek lelhetok fel a jatekban (Goomba, Piranha Plant, Shy Guy), hanem meg a hangulata is Marios. Hogy szandekos volt-e vagy sem, azt nem tudom, de nekem nagyon bejon.

Link’s Awakening: Elso benyomasok


Mar megcsinaltam az elso Dungeont is a jatekban. Tokre olyan, mint az elso Zeldaban, meg alagutak is vannak, csak egy kicsit tovabb van fejlesztve, valtozatosabb egy-egy szint, es tobb fajta ellenseg van. A level meg tok jo dolog, hogy ugralni lehet. A foellenseg meg egy regi ismeros a Link to the Pastbol, Moldorm. nagyon “imadtam” -_-‘ De itt most sokkal konnyebb. Azonnal sikerult megolni. Aztan elmehettem a cselloert. De az elso Dungeon elotti kaland is erdekes volt. Megszerezeni a kardot, majd a nagy kulcsot, amivel kinyitom az elso Dungeon bejaratat.

A zene nagyon erdekes. Amiota benne vagyunk a Game Boy Advance korszakban, azota mar csak pruntyogesnek hivjuk, de mar akkor is tudtak dallamos zenet csinalni. Szoval a zene is nagyon jo.

Es mint mondtam korabban a grafikaja az SNES-es Link to the Past minosegevel vetekszik. Es ezt a sajat szememmel latva csak megerositeni tudom.


Azert ma rendesen kivettem a reszemet a vasarlasbol. Tegnap ezt vettem. Ez egy Phantom Hourglass DS jatekkazetta tarto, jart melle egy Stylus is. 6 jatekot tud tarolni. Mutatos darab, aluminium, ezert nagyon massziv, es nagyon szep. Es az volt a jo, hogy a neten £9.99-ert volt kiirva, de egy GAME shopban £2.98-ra leakcioztak. Felolem lehet ^^’

Ezeket meg ma vettem.
Nagyon orultem a Link’ Awakening DX-nek, mar nagyon kivancsi voltam a jatekra. Amit eddig lattam, az tetszett. Most vagyok a jatek legeslegelejen, a kard megszerzesen ugykodok. De jo jateknak tunik eddig. Majd meg irok rola sokat. £12.00 volt. Kozepen meg egy aluminium DS tarto. Akkora nagy, hogy meg egy sima DS is elfer benne. Es nagyon hol nez ki, megerte a vetelt. £7.99 volt. A jobb oldali Twilight Princess Official Guide meg onmagaert beszel. Hatalmas konyv, 196 oldalas, tele van kepekkel, es minden reszletekig kimenoleg leirja, hogy mit hol kell csinalni. Nagyon jo konyv. £11.99 volt.

Na, megyek is vissza Link’s Awakeningezni! ^^’

%d blogger ezt kedveli: