Rövidtávra tervezett casual játékok


Most, hogy komolyabban használom a Wii Fit Plus-t, valahogy arra jutottam, hogy ezeket a programokat csak nem hosszú távra tervezték. A komolyabb alapok benne vannak, de van egy-két dolog melyek nem éppen arra “inspirálnak”, hogy sokáig használjam. Hétfőn reggel 1 kg pluszt mutatott, amikor megmértem magam. Na jó, ekkor már tényleg úgy voltam vele, hogy csak vissza kell fogni az evést, mert azért nem akarok 70 kg fölött lenni. Ezt sikerült is tartani, másnap reggel ismét megmérem magam, 1,5 kg mínusz. Szórakozik velem a Wii Fit. -_- De nem is ez az egyetlen, ami zavar. Most, hogy már 3 hete edzek komolyabban, ennyi idő alatt idegesítővé válik, hogy a különböző “intelmek” ugyanabban a hangszínben szólnak, pláne, ha ugyanazt többször mondja el egy gyakorlat alatt. Ez főleg a Tricep Extension gyakorlat alatt figyelhető meg. Ez az, amikor a Wiimote-ot kell emelgetni a kezünkben. Ez így nem tűnik nagy dolognak, mondja is a program, hogy ha már megy, akkor lehet súlyokkal is csinálni. Most egy fél literes teli palackkal csinálom, de gondoltam arra is, hogy előkerítem a 2 kg-os súlyzót, és azzal fogom legközelebb csinálni. Szóval ezalatt a gyakorlat alatt mondogatja például, hogy “Firmly bend your arm” vagy “This is a great exercize for toning your arms”. A másik érdekesség, hogy néha egy gyakorlat alatt másképp értékel, pedig nem is csinálom másképp. Például volt olyan, hogy egyszer ezt mondja: “Good job, your balance is excellent” majd néhány másodperc múlva: “You’re fairly unsteady. It’s not good for your back” Pedig semmit nem változtam. Nagyon remélem, hogy a Wii Fit U-ra kijavítják ezeket a hibákat, mert a motivációm megvan, hogy tovább csináljam, de nem így…

A gyakorlatok komolyak benne, két nagyon nehéz van, a Press-up & Side Stand, és a Parallel Stretch. Az első a fekvőtámasz, és az egyik karodat emeld fel. A fekvőtámasz volt olyan, ami régen sehogy nem ment nekem iskolában, most fokozatosan egyre jobban, de még nem mertem megemelni a mennyiséget. Eddig szinte minden gyakorlatban emeltem a elvégzendő mennyiséget, ebben meghagytam 6-on. A Parallel Stretch az, amikor majdnem fekvőtámasz módban kell lenni, a felkarodat a Balance Board-ra téve kell megtámasztani magad. Az a 30 másodperc néha van olyan, mintha fél óra lenne, nagyon nehéz. Próbáltam ebben az 1 percet, nagyon-nagyon nehezen bírtam ki, úgyhogy úgy voltam vele, hogy visszaállítom fél percre, előbb rövidebb idő alatt menjen nagyon jól, és majd utána érdemes megemelni 1 percre. Fejlődés van, és ezért is csinálom már 3 hete, mert nyilván látható eredménye még nincs, de már ennyi idő után érzem magamon, mintha tényleg jó hatással lenne rám fizikailag.

Azért írtam többes számban a címben, mert egy másik játékról is szeretnék beszélni, a Nintendogs + Cats-ről. Lassan 1 éve megvan a játék, és igazából még most is jól elvagyok vele, de már én is komolyabban hiányolok a játékból több lehetőséget. Például miért ne lehetne beteg az állatom? Most ezt egy virtuális állat esetében kicsit furcsa mondani, de szerintem sokkal közelebbi lenne a kapcsolatunk a kevencünkkel, ha látnánk szenvedni, és akkor ápolgatnánk, vinnénk állatorvoshoz, kúrálnánk, és hasonlók. Meg, hogy nem nőnek, az azért ennyi idő után érzem a hiányát. Szerintem egy 1 éves dalmata már nagyjából felnőtt, ehhez képest a kutyáim és macskám ugyanolyan kölykök, mint amikor megvettem őket. Még elvagyok vele, a kutyák rendkívül aranyosak, Pedometerrel sétáltatom őket, amikor megyek valamerre, meg figyelem, hogy éhesek-szomjasak-e, esetleg nem koszosak-e, de nagyjából ennyi. A pénzösszegen (amiből lehet mindenfélét vásárolni a játékban) látszik meg, hogy nem annyira kiforrott a rendszer, ugyanis már versenyre sem érdemes vinni a kutyáimat, mert annyi pénzem van, hogy 10 évig etethetném őket: £20.680, ebből Angliában már lehet kocsit is venni, ugyanis ez kb. 7 millió forint. De jó lenne, ha a valóságban megkaphatnám ezt az összeget. 😀

Vélemény az új japán sorozatról, és életmódváltás


Tehát ma elkezdte az M1 játszani az új japán sorozatot, az Atsu hercegnőt. Tudom, hogy “Acu”-nak van írva, de jobban szeretem hepburn-nel írni japán szavakat, nem csak azért, mert “esztétikusabb” kinézetre, hanem mert ha magyaros átírás után beszélnénk japánul igencsak lesnének, hogy mi a bajunk. A hepburn jobban “láttatja” hogy hogy kell a szavakat kimondani. De ha igazán jól akarunk japánul beszélni, sokszor kell japán műsorokat nézni. Ami ajánlott, mert a legszebb hangzású ázsiai nyelv. Szóval a sorozat. Háát… nem voltam elragadtatva. Az elején kifejezetten rossz volt a színészi játék. Sok volt a narráció, ami részben jó dolog, mert így jobban értjük, hogy mi történik, ugyanakkor mintha súgógép-hatása lett volna, ugyanis többször előfordult az, hogy párbeszédet szakított meg a narráció, és annak végén a szereplők elkezdtek feltűnően másképp beszélni, mintha csak súgásra rájöttek volna, hogy ja, hogy nekem most ezt kell mondani. De az egész rész alatt elgondolkodtatott a színészi játék. Mert lehet, hogy a korábban leadott koreai sorozatok, mint a királyi ház titkai, vagy a korona hercege sem éppen Hollywood-i színvonalú produkciók, de mégis volt valami kedvesség, valami báj, amitől szerethetők voltak a karakterek. Itt ez nem volt meg, és azon gondolkodtam, hogy vagy a színészek voltak ennyire rosszak, hogy az akkori japán természetesnek vett mesterkélt viselkedést akarták eljátszani. Mert akkor nem élnék a Tokugawa sógunátusban. Mert bár azt éreztem, hogy Japánban a nőknek mintha több beleszólásuk lett volna a dolgokba általánosságban, mint mondjuk Kínában, mégis ha valóban ennyire mesterkélt volt az akkori japánok viselkedése, akkor nagyon kemény szabályok uralkodhattak annak idején. Ehhez képest Koreában élni megváltás lehetett akkoriban, már ami az ottani sorozatokból lejött. De valószínű, hogy csak (japán) a főszereplő lány volt olyan, hogy tiszteletet vívott ki magának, ugyanis amikor megszületett, és az apja megtudta, hogy lánya lett, igencsak lefagyott a mosoly az arcáról. Poén egyébként, hogy itt is megfigyelhetők, azok az animékben is használt klisék, hogy az apának 3 fiúgyerek mellett született lánya, és a fiúk nagyon esetlenek, semmi élet nincs bennük, már-már lányosan viselkednek, erre jön egy talpraesett csaj. Az apuka egyébként pont ezért szeretett volna negyedjére is fiút, mert azt remélte, hogy legalább ő lesz életre való. A jellem bejött, csak a nem nem. ^^’ A végére sokat javult a sorozat, mintha a szereplők “bemelegedtek” volna, inkább a dramaturgiával van nagy baj. Az első rész elején az anya megálmodja, hogy lánya születik, de az az érzés, amit ő érzett, nem jön át, és elsiették a lány felcseperedését. Így nem érezhettük át igazán, hogy már gyerekkorában sem volt egy átlagos, akire felfigyelnek. Visszautalnék a korona hercegére, az azért volt nagyon jó, mert jobban el volt nyújtva a főszereplők gyerekkora, így jobban átérezhettük azt, ahogy felnőttként viszonyulnak egymáshoz. Úgyhogy hagy némi kívánnivalót maga után a sorozat, de hátha javul. 50 részes egyébként.

És névnapom alkalmából elhatároztam, hogy komolyabban fogok testedzeni, el is kezdtem ma. Már most érzem, hogy nem telt el eseménytelenül 1 óra, igyekeztem minden testrészemet megmozgatni: kar, mellkas, has, láb. Bemelegítésként, és záróakkordként jógáztam egy kicsit az elején és a végén. Természetesen mindezt Wii Fit Plus-szal. Aztán a végén megmértem magam, mert régen tettem már ezt meg, és visszamentem 70 kg-ra. Pont ezért nem mertem ráállni a mérlegre, mert tudtam, hogy nem fog szépet mutatni, ha az igazat akarja. De az a durva, hogy tudtam, hogy baj van, mégsem étkezek normálisan, és mivel féltem, hogy nem fog kellemeset mutatni. Csakhogy ha a félelem eluralkodik rajtam, akkor nem görgetem magam előtt a problémát, és a végére meg a mélyből sokkal nehezebb visszamászni a korábbi állapotra. Úgyhogy ez nagy baj. De most nem is a fogyás lesz a fő téma, hanem a testépítés. Szeretnék végre igazán jól kinézni! És a mai napi edzés utáni érzés azt mutatja, hogy van erre esély.

Ugyanis eddig azért hanyagoltam a komolyabb edzéseket, mert tisztában voltam azzal, hogy nem elég egy bizonyos szintig edzeni, azt meg is kell tartani folyamatos edzéssel, különben elernyednek az izmok. Féltem, hogy nem fog hosszútávon menni az életmód váltás, mert elvesztem a motivációmat. De most elhatároztam, hogy kipróbálom élesben, meglátjuk, hogy fog menni.

Az étkezésre visszatérve, ha még ennyire sem figyelném, hogy mennyit eszek, baromi könnyen felhízhatnék akár 120 kilóra. Ezt Angliában tapasztaltam meg, még korábban is, mert ott több olyan finom kaját lehet kapni, amit nálunk nem, és nem egészségesek. Ezalatt a 11 nap alatt, amíg kint voltam, többször volt arra példa, hogy ettem például az ecetes ízű chips-et (ez az, amit például hiányolok itthon), és bár nem voltam éhes, mégis amikor szólnak, hogy kész a pizza, nem kellett kétszer mondani, úgy ettem, mint aki órák óta nem evett volna. Ezt már korábban is írtam, hogy ez azért van, mert az ízélmény miatt eszek. És ha a pizzának az ízére gondolok, akkor valahogy elfelejtem, hogy 5 perce ettem utoljára, talán nem is keveset. Veszélyes játék, nem is tudom, hogy ezen lehet-e valahogy változtatni.

Wii Fitness teszt


Már annak idején is tudtam arról, hogy van ilyen a Wii Sports-ban, most megint felfedeztem magamnak. Ugyanúgy megadja, hogy hány éves szintjén van a fittséged, mint a Wii Fit esetében, csak másképp méri meg. Ugye a Wii Sports-ban 5 sportjáték van: Tenisz, baseball, bowling, golf és boksz. És három rövid gyakorlat alapján méri meg, hogy milyen fitt vagy. Hát el kell mondanom, hogy sokkal szigorúbban mér. A ma mért eredménybéli különbségek ezt hűen tükrözik: A Wii Fit 20 éves szintjére ítélt meg, míg a Wii Sports 71. Hol az igazság? ^^’ Egyébként a Sport gyakorlatain belül olyanok vannak például, hogy például üsd vissza a labdát a teniszben, csinálj Home Run-t a Baseball-ban, vagy üsd az edző által tartott céltáblákat a bokszban. Magukat a feladatokat sem mindig könnyű kitapasztalni, hogy mit is kell pontosan csinálni. Ami tetszik az az, hogy van az eredménynél egy háromszög is. Ennek három élén látni még három eredményt: Gyorsaság (Speed), Egyensúly (Balance) és Kitatás (Stamina). És nekem eddig a Stamina volt a legjobb. Legalább a kitartásom megvan. ^^

Saját Wii Sports Resort


Végre nekem is megadatott, hogy legyen Wii Sports Resortom. Nagyon szeretem, jól megcsinálták a sportjátékokat benne. Elsősorban nyári játékok vannak benne, a hangulat meg kellemes, tengerparti feeling. A Nintendo casual játékai tényleg a hangulatukkal tudnak magukba szippantani, és nem nagyon lehet abbahagyni, mert valami arra inspirál, hogy jobb, és jobb eredményt hozzak ki magamból.

Igazából haragudtam érte a 2008-as E3-on, mert a Nintendo túl nagy feneket kerített neki (akárcsak a Wii Music-nak), és csak azt láttam, hogy a csaj, aki egyébként baromi jól beszélt, és nagyon hiányolom, valamint Reggie ugrálnak a Wiimote-tal a kezükben. Hát nem kosárlabdáznak? Jó buli ez, de most, 2012-ben is az a véleményem, hogy nem erre kell helyezni a hangsúlyt egy E3-on, az idei is sokaknak ezért volt csalódás, mert csak érintőlegesen beszéltek azokról a játékokról, melyeket tényleg várnak a rajongók.

Pedig önmagában nagyon jó. Tessék összeszedni egy kis csapatot, és játszani együtt a jobbnál jobb sportjátékokat! Kéne egy második Wii Motion Plus.

A másik véglet


Nemrég vett Ragnaros Wiit magának, és kért tőlem kölcsön egy pár játékot, és el is jött értük. Mivel tudtam, hogy sajnos neki is súlyproblémái vannak, ezért megkértem, hogy mérjük le a Wii Fittel, hogy mit szól hozzá. Kicsit vonakodott, de beleegyezett. Alig kúszik fel, 14,55 BMI. Szegény Mii elernyed, alig bírja megtartani magát. Mondtam neki, hogy irigylem, hogy bármit ehet, semmitől nem hízik. Aztán elmagyarázta, hogy a kóros soványság is legalább akkora probléma, mint a kóros elhízás. Elgondolkodtam azon, hogy igaza van, mert ha nincs meg az ideális testsúly (ugye 20-as BMI-től ideális az ember testsúlya, de a 22 a legjobb), akkor nemcsak fizikailag gyenge, hanem valószínűleg a betegségekkel szemben sem annyira immunis. Mondjuk én szerencsére nem hízok kórosan, csak hízásra hajlamos vagyok. Amit sajnálok, mert annyira szeretek finomakat enni, és vannak bizonyos kaják, (pl. lasagne, pizza, görögdinnye) amiből még akkor is tudnék bőven enni, amikor már tele vagyok. De ha arról van szó (pl. most) akkor nagyon vissza tudom fogni magam. Talán írtam arról, hogy ez olyan, mintha jelezne az agyam, hogy most már sok, vegyünk egy kicsit vissza. Mostanság lényegesen kevesebbet eszek, tudok is fogyni. Ugye múlt hét vasárnap 23,60 voltam, ma reggel 23,39-et mértem. Úgyhogy nagyon jól alakul, ki is számoltam, hogy ha így haladok, akkor július végére-augusztus elejére el tudom érni az áhított 22-es testtömegindexet.

Aztán hosszú-hosszú idő után ismét elővettem a Super Smash Bros. Brawl-t, mert Ádám azzal akart játszani. Talán furcsa egy 2008-as játékról ilyet mondani, de már szinte tiszta nosztalgia. Hiszen akkor mennyit játszottu online. Csak hát már 4 év távlatából is lehet olyan kijelentéseket tenni, hogy így változnak az idők. Persze, nem változtam sokat, ugyanúgy elverhető vagyok, egy pár okos taktikát jól használok azért. És kölcsönbe a Super Paper Mariót, és a The Legend of Zelda: Twilight Princess-t vitte el.

Zsida mindvégig azt mondta, hogy őt nem lehet megfogni a Nintendo casual játékaival. Egészen addig nem, amíg bele nem mélyedik. Hihetetlen, hogy a Nintendo ezen világa is olyan szinten be tudja szippantani az embert, hogy ha nem szól senki, képes napestig játszani vele. Ugyanez volt nála a Wii Fit Plus esetében is. Totál ráfüggött a játékra, főleg az egyensúlyi gyakorlatok tetszettek neki. Bár annyira nem igaz ez a Nintendogs-ra, de azért azzal is eljátszogatott, pedig bevallotta, hogy hülyének nézett, hogy beszélek a kutyáimhoz, aztán ő sem bírta szó nélkül. Ez egy ilyen dolog, ezért kell megismerni a játékokat, mielőtt véleményt alkotunk róluk. Még ne adj isten ráérzünk az ízére.

Én is pont ezért vagyok nyitott a Nintendo casual játékaira, mert meg lehet vádolni azzal, hogy nem is valódi játékok, alacsony költségvetésből készültek, a cég csak nyerészkedni akar rajtuk, de mégis, egyszerűen olyan hangulattal áldották meg, hogy akaratlanul is rabjává válik az ember, aki nyit felé. A Wii-vel kezdődő (Sports, Play, Fit, Party) játékokba is olyan idióta grafikai elemeket tettek be, de mégis elhiszem, hogy a Wii Sports Resort-ban tengerparton sportolunk. Ez a kulcsa az egésznek.

Furcsa mérési eredmények


A Wii Fit Plus eddig is néha elég érdekesen mért, az elmúlt napok mérést eredményei is ezt hozták ki: csütörtök: 23,87, péntek: 23,77, szombat: 23,87, vasárnap: 23,60. Most azon gondolkodom, hogy ez most emberi sajátosság, hogy ennyire ingadozhat a testtömeg, vagy a Balance Board mér rosszul?

Egyébként volt a Tescóban (lehet, hogy a Fogarasi útiban még van, a Váci útiban már nincs) 699 forintért egy EA Sports Active nevezetű program. Ez is testedző program az Electronic Arts jóvoltából. A borító sokáig nem győzött meg arról, hogy vegyem meg, sokáig hezitáltam is, aztán úgy voltam vele, hogy ennyi pénzt megér, hogy kipróbáljam. És hááát… Egyetlen előnye van a Wii Fit Plus-szal szemben, mégpedig hogy komplett 6 hetes edzési program van benne, amivel elvileg látványos eredményt lehet elérni. Igen ám, csak hogy a Wii Fit-nek van egy legyőzhetetlen előnye: Van egy hangulatvilága, mely képes arra inspirálni, hogy mindig elővegyem a programot. Az EA Sports Active ilyen téren totálisan semleges program, sőt, rendkívül idétlenül mosolyog az a csaj, aki bemutatja a gyakorlatokat, nagyon idegesítő, inkább elnyomom, csak ne lássam. A grafika nagyon furcsa. Le akarták utánozni a Wii Fit egyszerűségét, mert azt hitték, hogy ebben rejlik a siker titka, csak az a baj, hogy az EA Sports Active grafikája olyan üres, semmilyen érzést nem kelt bennem, pedig elvileg tengerparton edzünk, mégsincs olyan érzésem, mintha sirályok hangjától hangos homokos parton lennék. Egy próbát megért, de nem vettem elő többször.

Évforduló és emlékek


Ma reggel mosogatás közben ébredtem rá, hogy ma van 1 éve, hogy Kispestre költöztem. De szép évforduló, és milyen emlékezetes nap volt. Összességében jó itt lakni, annak ellenére, hogy egy néhányszor el akartam innen menni, ennek egyszer még hangot is adtam. De most az anyagi biztonság miatt meg kell elégedjek a problémák tüneti kezelésével.

Nemrég megkért Laura Ramirez, hogy ami megvan nekem Megumi Hayashibara eredeti kislemez, azt rippeljem már be neki 320 kbps mp3-ba. Miközben átküldtem neki a kislemezeket, azon gondolkodtam, hogy tényleg régen hallgattam már Megumi dalokat. Hát nem eljött az ideje? Szinte már nosztalgikus hallgatni ezeket a dalokat. Amikor néhány év után ismét ismét meghallottam a RUN ALL THE WAY! című dalát, olyan érzésem támadt, mintha tényleg olyan régóta ismerném azt a dalt, mint amikor aktuális volt. El is képzeltem, milyen lehetett Slayers mozifilmeket nézni akkoriban moziban, és a movie végén felcsendül az egyik Slayers Movie ending Megumi dal, és amíg a többiek szedelőzködnének, én nyugisan ott ülnék, és végighallgatnám a dalt. ^^ Igaz, nagyon ritkán játok moziba, de azt még nagyon régről tanultam el a nővéremtől, hogy ne azonnal menjünk ki a teremből, hanem várjuk meg, míg a többiek kitolonganak, és utána nyugisan kisétálunk. Milyen igaza van. Visszatérve Megumi Hayashibarához, elnézegettem a Last.fm profilomat, lassan 3 éve, hogy beregisztráltam, eszembe jutott az is, hogy volt idő, amikor Megumi Hayashibara és Masami Okui nagyon együtt volt az első két helyen, de aztán Makkun elhúzott, olyannyira, hogy neki van 11.853 lejátszása, míg Meguminak 5.667, és elhatároztam, hogy mi lenne, ha az év végére megint együtt lennének szorosan? Nem lesz könnyű feladat.

Van két kislemez, melyet nagyon szerettem sokszor vissza-vissza hallgatni, akár órákig is, és egyszerűen nem untam meg. Ilyen Megumi Hayashibara: Fine colorday és Masami Okui: DEPORTATION ~but, never too late~ kislemezei.

Most a Fine colorday-t hallgatom már negyedjére, közben Wii Sportsozok. Nagyon szeretem hallgatni most is, a Wii Sports meg olyan, nem nem lehet megunni. Megyek is vissza egy kicsit játszani.