Ma kikerült az énekverseny előfordulós végeredménye. Én egyenes ágon nem jutottam tovább, szavazásra lettem bocsátva. Többen is jelezték, hogy szavaztak rám is (3 emberre lehet), bizalmat előlegezve, hogy versenyre jobb leszek. Ez őszintén jól esett, és voltam én is olyan szerénytelen, hogy saját magamra is szavazzak, de azért, mert többen is bíztak bennem, igen nagy esélyt adtam magamnak arra, hogy továbbjutok. Ehhez képest hidegzuhanyként ért, hogy 6 szavazattal az 5. helyen végeztem, és csak 3 ember juthat tovább, DE! Két továbbjutott egyéni versenyző csoportban is énekel, és mivel a kettőt egyszerre nem lehet, ezért az egyéni szereplésüket kizárták, így továbbjutott a 4., 5. legtöbb szavazatot kapott egyén is. Ez már tényleg olyan, mint egy filmben, amikor a főszereplő elfogadja, hogy valami nem sikerült, de valami közbejött, vagy a legvégére kiderül valami, melynek köszönhetően továbbjut. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, hogy már elindult a vonat, de ég gyorsan felszaladok rá, és elérem. Kicsit érdekesre sikeredett, de akkor itt a nagy lehetőség, hogy további gyakorlással rászolgáljak a továbbjutásra.

Ha már film: Disney DVD-k ismét 50%-os kedvezménnyel a Tescóban, és vettem is magamnak egyet, a Toy Story 3-at. De hogy csináltak az eredetileg 2.000 forintból 400 forintot, az se semmi. Ezt a 2.000 forintos árat először levitték 800 forintra… legalábbis az árcédula tanúsága szerint, ugyanis amikor megnéztem a vonalkódleolvasón, akkor 1.990 forintos árat mutatott. Na mondom magamban, ez ittmarad, később ki is javították 1.990 forintra az árát. Majd most ez az 50%-os kezdezvmény, megnézem, mennyibe kerül, 399 forint, így már mindjárt más. Valószínűleg aztán tényleg levitték 799 forintra, de jobb is, hogy nem értesültem arról, mert így még olcsóbban vehettem meg. Volt egyébként több Disney DVD is, ami érdekelt, például a Kincses Bolygó 556 forint, majdnem megvettem, jó alkalom lett volna, hogy megnézzem, még soha nem láttam, de végül mégsem, mert gyanakodtam, hogy ennek van egy régebbi kiadása is, és ahogy írtam, én az első kiadásokat gyűjtöm. Ami még komolyabban elgondolkodtatott, az a Bűbáj 995 forintért, de végül mégsem, még volt belőle 4 darab, így várok egy jobb alkalomra.

Nem lelkesedek azért, hogy az új kiadással együtt a borítót is megváltoztatják, főleg ezek az új Pixar “egyenkiadványok” borzasztóak. Szinte ritkaság már a régi borítóval találni DVD-t, ezért is örültem, hogy rábukkantam erre, ráadásul papírtok öleli körül az eredeti műanyag tokot, egyébként is nagyon híján vagyok a Pixar DVD-knek. A Toy Story-hoz egyébként nagyon kevés közöm van, egyetlen egyszer láttam az első részt a moziban akkor 1996 eleje táján, és kész.  Jó volt, emlékezetes volt, de soha nem láttam a 2. részt, és a 3. részt is csak most először. Tetszett, nagyon jó volt, bár az elején, ahogy elindították, na mondom, jó hangulata lesz, aztán egyszer csak egy szobában kötünk ki. ^^’ Érdekes kezdet, és nem is nagyon tudom visszavezetni, hogy miért akarták elindítani, csak arra tudok tippelni, hogy a 2. részt így fejezhették be. Aztán az egészből valami totálisan más történet kerekedett ki, tele klisékkel. Szinte csak jó véleményt olvastam róla, de engem összességében annyira nem ragadott magával. Bár azt el tudom képzelni, hogy sok embernek tetszett, de valahogy nekem túlságosan kiszámítható volt az egész. Nem kell annyira izgulni, úgyis megmenekülnek az utolsó pillanatban, nem volt váratlan fordulat. De ettől függetlenül tetszett.