Angol vs. Német rádióadó


Rádiót legtöbb esetben nemcsak a zene miatt hallgatok, hanem mert átjön annak a helynek a hangulatvilága, ahonnan származik az adott rádióadó. Kicsit az elvágyódás jele is, hogy az utóbbi időkben külföldi rádióadókat hallgatok. Nem utolsósorban minőségi magyar rádióadót szerintem nemigen lehet manapság mondani. Nagyon nem tetszik az a tipikus állandóan vidám, minden szép és jó beszédstílus, amire teljesen nyilvánvalóan rájátszanak. A hírek meg…

Maradjunk annyiban, hogy vannak jobb rádióadók Európában. Ahol bár a beszédstílus ugyan hasonló, mint a magyarok esetében, mégis jobbam elhiszem nekik. Ebbe jó eséllyel az is közrejátszik, hogy az angol és a német alapvetően optimistább nép, és ez hozzájárul ahhoz, hogy még ha rá is játszanak a beszédstílusukra, mégis hitelesebbnek hangzik a beszédük.

Az utóbbi kb. 2 hónapban alapvetően német rádióadót hallgatom (Radio Köln), amiről írtam is korábban. Zenei téren továbbra is nagyon jó, mert változatos a zenei kínálat, és mivel szeretem a német nyelvet hallgatni, így számomra ideális. De az utóbbi időkben visszaszoktam az angol rádióadóra, amit hallgatok néha (Heart North West). Azért, mert a Google profilomban fotóalbumokba tettem a képeket, és jó sok képet tárolok ott amit Angliában fényképeztem, és ahogy nézegettem őket, megragadt a környék hangulata. Ezt a rádiót szoktam hallgatni, amikor Angliában vagyok. Szeretek Angliában lenni, mert kellemes, nyugodt hangulata van. És ez arra inspirál, hogy minél többet legyek kint, mozgékonyabb vagyok ott.

The Heart Network logoHogy egy kicsit jobban megélhessem ennek a hangulatát, hallgatom itthon az angol rádióadót. Az elején szívesen hallgattam őket, de most már kezdek belefáradni abba, hogy sokszor hallok egy-egy dalt. A Heart ugyanis nem a változatosságáról híres. Úgy képzelem el, hogy van kb. 100-150 dalból álló repertoárjuk, abból válogatnak. Ugyanis gyakran előfordul, hogy egy nap több dalt is megismételnek. De nemcsak egy nap, hanem hosszútávon. Egy idő után kifejezetten idegesítő már isten tudja hányadjára hallani olyan dalokat, mint például a Backstreet Boys: Everybody (Backstreet’s Back) vagy Amy Winehouse: Rehab. Van még néhány, amit időtlen idők óta megállás nélkül nyomatnak. Egy ilyen sokadik lejátszás után döntöttem úgy valamikor hónapokkal ezelőtt, hogy többet nem hallgatom ezt a rádióadót. Persze egy bizonyos idő után mindig visszatérek hozzájuk, de ez a lelkesedés tart pár napig, amíg nem hallom sokadjára akár a fentebb említett két dalt, aztán megint elegem lesz. Pedig még csak nem is zavarna annyira a “Turn up the feel good!” szlogenjük. És olyan néven futtatott műsorblokkuk, mint például “Feel good weekend” meg ilyenek. Bár tény, hogy aki egy kicsit gondolkodik, abban joggal merülhet fel a kérdés, hogy aki állandóan jól érzi magát, az mihez viszonyítja a maga “jó érzését”? Mennyire becsüli meg azt, hogy jól van? Ugyanakkor aki volt már Angliában, az tudhatja, hogy a britekre rettenetesen jellemző ez a “feel good” attitűd. Például ha születésnapot, ha karácsonyt, ha szilvesztert ünnepelnek, ők azt nagyon megünneplik. Szeretik kívülre azt mutatni, hogy ennyire jól érzik magukat a bőrükben, persze, hogy mi van belül, az megint más kérdés. Hasonlóképp vannak egymással is. A britek sokkal közvetlenebbek egymással. Még a régóta nem látott, nem annyira közeli ismerősöket is nagy örömmel, öleléssel köszöntik. Úgy, ahogy mi szinte csak az igazán jóbarátainkat, családtagjainkat. Persze, hogy a britek részéről ez mennyire hiteles, az megint csak más kérdés. A lényeg az, hogy amilyen az angol kereskedelmi rádió, az kellőképpen reprezentálja az angol mentalitást. De azon is el szoktam gondolkodni, hogy igazából ezzel nincs gond. Igazság szerint ez az attitűd is hozzájárul ahhoz, hogy szeretek Angliában lenni. Rájöttem arra, hogy ha elengedem azt, hogy nem mindenki közeledik hozzám őszintén, és nem veszem annyira komolyan (érzelmileg), hogy megölelnek, akkor miért is ne? Az ölelés maga jó dolog. Aki meg tényleg kedvel, azt úgyis lehet érezni, és attól tényleg jól esik, ha megölel. A többiek meg kellemesebbé teszik az Angliában eltöltött időt. Viszont a rádióban is folyamatosan arról beszélnek, hogy milyen változás várható a Brexit után. Ezt rettenetesen lehangoló hallani. és ez is visszaveti a lelkesedésemet Anglia iránt. Mondjuk engem érdekel, hogy mennyivel lesz másabb Angliába utazni? És akkor is nehéz dolgom lesz, ha úgy döntök, hogy kimennék ismét szerencsét próbálni, hogy a nővérem kint él? Az biztos, hogy az angolokra nehéz időszak vár, ha tényleg kilépnek az EU-ból.

radio kölnA német rádióadót viszont ha hallgatom, akkor sokkal hosszabb ideig egyhuzamban. Változatos a zenéjük, és a beszédstílus sem olyan, hogy mindenáron azt promózzák, hogy mennyire jól vannak. Nyugodtabb, kellemesebb, és az egész valahogy természetesnek hat. Szeretek beszélgetni a német ismerőseimmel, mert természetesnek érzem azt, ahogy viszonyulnak hozzám. Rendesek, jó fejek, némelyeknek még humora is van. Nem utolsósorban gyakorlom velük a német nyelv használatát. Nem mondom, most is nagyon nehéz. Most is előfordul, hogy csak a névelő miatt nézek ki a szótárban egy-egy szót, amúgy azt tudom hogy van németül. De hát a névelőtől függ a ragozás ugye… De azt például már egész jól tudom magamtól alkalmazni, hogy összetett mondatoknál mely kötőszó után milyen szórend van. Nem feltétlen forradalmi a megállapításom, de német ismerősök által nagyon jó gyakorolni. De mivel még nem voltam se Ausztriában, se Németországban még, ezért csak így tudok a németekről véleményt mondani. Közvetlenül, személyesen nem ismerek egyet sem. De mindenki, aki találkozott németekkel, mind azt mondják, hogy nagyon rendesek, segítőkészek és közvetlenek.

Úgyhogy ha választhatnék (márpedig miért is ne választhatnék), akkor egyértelműen a német rádiót hallgatom szívesebben. Többféle zene szól, és természetesebb a beszédstílus. Nem utolsósorban a német nyelv hangzása nagyon közel áll hozzám.

Német rádióadó


Március végén az egyik Haikyuu!! közösségben találkoztam egy német fiúval, akivel aztán egészen összebarátkoztunk. Később meghívott a saját közösségébe, ahol mindenki német, így a beszélgetés is németül folyik. Ott is találkoztam néhány jófej emberrel, ráadásul, ahogy egyre többet látom a német nyelvet, látom, hogy fogalmazzák meg a mondatokat, úgy jönnek magamtól is egyre inkább. Bár ezt nagy magabiztossággal nem merem kijelenteni, mert a mai napig életmentő számomra a topszótár németül. Nem egyszer fordul elő velem a mai napig, hogy csak a névelő miatt keresek ki egy szót, mert ugye azon múlik a ragozás. Magát a szót amúgy ismerem. Ennek ellenére élvezem a beszélgetést velük, egészen jó csapat gyűlt ott össze. És más így használni a nyelvet, mint az iskolában tanulni, tanári nyomás mellett. Főleg, ha rossz a tanár… Az a helyzet, hogy megértem, hogy miért nem szeretik sokan a németet. Tényleg nagyon nehéz nyelv (ezt maguk a németek is elismerik), ezért motiváló tanítás nélkül, 100%-os pontosságot elvárni, teljes szigorral nem lehet németet tanulni. Nekem szerencsém van ebből a szempontból, mert nagyon jó német tanárom volt általános iskolában, és az ő “öröksége” többek között, hogy szeretem a nyelvet.

radio kölnMég a nyáron kerestem magamnak egy német rádióadót, hogy többet hallgassak német szöveget, nem utolsósorban hátha hallok jó német dalokat. Így találkoztam a Radio Köln nevű rádióadóval. A választás nem véletlen, ugyanis jó ideje az van bennem, hogy ha kiköltöznék Németországba, akkor Kölnbe, vagy a környékére költöznék. Ennek nincs konkrét személyes oka, egyszerűen csak Németország nyugati része jobban vonz, mint a keleti. És hát a rádió neve eléggé beszédes, és gyorsan kiderült, hogy telitalálat volt ez a rádióadó. Ugyanis a ’80-as évektől egészen a jelenkorunkig vannak zenék. Természetesen az aktuális trendek vannak túlsúlyban, de amikor például olyat hallok meg, mint a Red Hot Chili Peppers-től az Under the Bridge, nagyot azért nézek, hogy van rádióadó, ami értékes zenét is ad! Nem vagyok nagy RHCP rajongó, de nagyra értékelem a zenéjüket. Úgyhogy teljesen jó, hogy mindenféle zenét ad. Nagyon ritka, amikor olyan zenéket adnak, hogy inkább kikapcsolom a rádiót. Főleg a változatosságot szeretem, hogy itt tényleg mindenféle zene van. Miután nemigen van már Magyarországon rendes rádióadó, ezért ez az ideális rádióadó számomra.

Meg a sok német szöveg… Én nagyon szeretem a német nyelvet! Nagyon szeretem hallgatni a beszédüket, jobban kihallom az ismerős német szavakat, mint az angol szövegből az ismerős angol szavakat. Néha kifejezetten azt érzem, hogy az angol szöveg bántja a fülemet. Én a német beszédből a kedvességet, szeretetet hallom ki, ami nekem nagyon jól esik. Nem utolsósorban a rádióadót feltétel nélkül lehet hallgatni online. Amikor tavaly írtam a brit rádióadóról, amit a nővéreméknél szoktam hallgatni a Heart-ot, az észreveszi, hogy nem Angliából akarom hallgatni. Lehet hallgatni, csak kér irányítószámot. Szerencsére nem kell VPN-nel szórakozni, csak megadom a nővéremék irányítószámát, és már hallgathatom. De a Radio Köln-t feltétel nélkül lehet hallgatni.

Egyébként titkon reménykedtem abban, hogy hallok Rammstein-t is. Habár a dalaik döntő többsége nem mondható rádióbarátnak, de volt egy olyan gondolatom, hogy az együttes olyan szinten Németország szimbóluma, hogy beadnak olykor-olykor egy Rammstein dalt. De eddig erre nem volt példa. Mondjuk elég furcsán hangzana olyan szöveg egy rádióban, mint például “Gib mir Benzin”, vagy a Mann Gegen Mann című dal, ami a nyílt homoszexualitásról szól. De mégis.

De így is hallottam néhány olyan német dalt, ami nagyon megtetszett. Egyet megmutatnék:

Hallok benne egyfajta kedvességet, talán ártatlanságot, ami ad egy bájt a dalnak. És mégis elhiszem, hogy a 30-as koroszály gondolkodhat, és élhet így is. A dallam is kellemes hangulata, nagyon tetszik.

Valamint mutatnék még egy dalt, amit nagyon érdekesnek tartok:

Mivel német és francia előadó énekli ezt a dalt, ezért egyszerre van német és francia nyelvű szövege. Főleg a történelmi háttér miatt érdekes német és francia szövegű dalt hallani. (Harmincéves háború, Vesztfáliai Béke, Elzász…) Maga a dal hangulatos, meghallgatom, ha szól, de nem mondanám kedvencnek.

Úgyhogy nagyon elégedett vagyok a Radio Köln-nel, és most már mindig ezt a rádióadót hallgatom.

A Rock FM utódja


Van Instagram profilom, de nem szoktam foglalkozni azzal, ha idegen bejelöl. Az egész “követés a követésért” dolgot rettenetesen elítélem. Azzal követőket gyűjteni, hogy elkezdi a másikat követni… Éppenséggel, ha olyan hívja fel magára a figyelmet, aki olyan témában ír, ami iránt érdeklődök (videojátékok, anime, manga, keleti kultúra, keleti nyelvek…), azt megnézem, de a visszakövetés tőlem nagyon ritka. Ezen nagyon ritka visszakövetések egyikét kapta meg a Rocker Rádió, melynek tagjai szinte azonnal “akcióba léptek”, amint megszűnt a Rock FM. Felfigyeltem rájuk, utána néztem, hogy hol lehet hallgatni őket, és a My Online Radio weboldalon megtaláltam őket. Összességében nagyon jók. Bár az elején olyan sokat nem tudtam hallgatni őket, mert inkább kemény metál zenét játszottak, ami nekem már sok. Írtam már többször is, hogy nem vagyok az a klasszikus elkötelezett rocker, egyszerűen szeretem az élő zenét, és ha keményebb a dalszöveg mondanivalója, erre írnak durvább zenét, azt szívesen meghallgatom, de hogy csak azért legyen egy zene kemény, mert faszagyerekek vagyunk, az már nem az én asztalom. Ahogy az üvöltözést, hörgést sem szeretem. Azt szeretem, ahol a zene hangulatában alátámasztja a szöveg mondanivalóját.

Szóval, ahogy múlt az idő, úgy jöttek a lágyabb, dallamosabbak rock dalok, amik által számomra egyre inkább hallgatható lett a Rocker Rádió. Megjelentek olyan előadók, mint például a Bikini, Deák Bill Gyula, sőt talán még a Hobo Blues Band is volt, amik nemcsak hogy dallamosabbak, de más stílust is is beletettek a dalaikba, számomra ekkor lett igazán szerethető a Rocker Rádió, és órákon át hallgatom anélkül, hogy észrevenném, hogy múlik az idő. Úgyhogy nekem nagyon bejön, amit csinálnak, ráadásul pont azért nagyon jó, hogy online vannak, mert így olcsóbban meg tudják csinálni, ezáltal függetlenek maradnak. Nincs kötelezettségük senki felé, nem köti őket semmilyen szerződés, így úgy csinálhatják meg a rádiót, ahogy szeretnék. Ettől személyesebb is a légkör. A bemondó hangja (aki megköszöni, hogy hallgatjuk a Rocker Rádiót, vagy mondja, hogy semmi nyávogás…) nagyon vicces, szoktam mosolyogni rajta. Egyik legviccesebb az volt, amikor promócióra kérte fel a hallgatókat: Hallgassuk a Rocker Rádiót és postoljunk róla. Én meg egy darabig úgy értettem, hogy “pusztuljunk róla”. Néztem is magam elé, hogy miféle kívánság ez, és mennyire értelmes szóhasználat az, hogy pusztuljunk róla? Mire rájöttem, hogy miről is van szó valójában… Félrehallás forever.

Most is hallgatom, és egy rettenetesen jó dal szól: “Stula Rock: Felfelé sodor a szél“. Hihetetlenül tetszik a hangulata. Most hallom először, szerintem ez egy vadonatúj daluk. Nem ez az első daluk, ami tetszik, a Forgószél is jó volt, utána fogok nézni az együttesnek. Ahogy elhallgatom a szöveget, egy átlagember számára sablonosnak hangozhat, számomra mégis hitelesnek tűnt, ahogy ők előadták. Jobban megismerkedek a dallal. De szól mindjárt egy másik, ami tetszik: “De Facto: Fekete szív“.

Természetesen a rock zenének is vannak árnyoldalai, hiába ebben a stílusban lehet a leginkább progresszív mondanivalót megfogalmazni. Nekem is vannak olyan együttesek, amiket nem szeretek ebben a stílusban. Az egyik ilyen, amit sajnos állandóan hallok, az a Dorothy. Egyébként is nagyon kevés női rockelőadót szeretek, de ahogy a Dorothy előadja magát… hallani, hogy semmi közölnivalójuk nincs a világról, csak bizonygatni akarják, hogy mennyire tökös csajok. És ezt a beképzelt pökhendiséget hallgatni rettenetesen irritáló. A másik, szintén magyar rockegyüttes, amit nem szeretek, az a Leander Kills. Semennyire nem tudok azonosulni a tragikusan halálról énekelt dalokkal, számomra az önsajnáltatás magasiskolája az “oda temessetek, ahol születtem” jellegű szövegek. Nem egyszer megfordult bennem a kérdés, hogy aki arra fecsérli az energiáját (mert nekem ez fecsérlés), hogy a saját reménytelenségéről énekeljen, annak nem lenne jobb ugyanezt az energiát arra felhasználni, hogy az életét amennyire lehet, jobbá tegye? Nem ismerem az együttes tagjait, és hogy milyen múltjuk van, de ahogy több dalukat is hallgattam a rádióban, arra jutottam magamban, hogy tragikus lehet. Meg mivel én alapvetően optimista szemléletű vagyok, ezért nem is tudom, hogy milyen lehet sokáig így élni, ezért csak az én szemszögemből tudom azt mondani (mivel így teszek), hogy ha krízishelyzet ér, akkor is azon vagyok, hogy a fájdalom megélése mellett éljek. Márpedig nem egyszer próbára tett engem is az élet. Ebből kifolyólag egyébként tudom, hogy miről énekel a Leander Kills, ha csak rövid időre, de én is megtapasztaltam néhányszor a reménytelenség érzését. De mivel tudom, hogy milyen szörnyű volt benne lenni, ezért ahogy éreztem magamban egy szikrányi erőt is, azon voltam, hogy kimásszak a saját krízisemből. És köszönöm szépen, nem kívánom újra felszínre hozni a kilátástalanság érzését dal formájában.

Ami kifejezetten örvendetes itt is bemutatkoznak új előadók, néhányuktól kifejezetten jó, hogy kapnak bemutatkozási lehetőséget, mert jó zenét csinálnak. És tényleg vannak olyan előadók, akik szinte csak itt kapnak lehetőséget, hogy bemutatkozzanak, és csak a Rocker Rádió játssza a dalaikat. Egyébként ezen a hétvégén egy furcsa “játékot” hirdettek meg. Szavazást indítottak arról, hogy melyik előadó a jobb, a Metallica vagy a Bon Jovi. Van apropója is a szavazásnak, ugyan Jon Bon Jovi, a magáról elnevezett együttes énekesének most van az 57. születésnapja. A Metallica: Master of Puppets albuma meg mostanság jelent meg 33 éve. Ennek alkalmából szavazást indítottak a Facebook oldalon, hogy melyik együttes a jobb: Bon Jovi vagy Metallica. Azért mondom furcsának, mert még számomra is olyan szinten egyértelmű, mintha azt kérdeznék, hogy melyiket enném szívesebben: Pizzát vagy tökfőzeléket. A Metallica kiütéses győzelmet arat, sokkal több olyan daluk van, amelynek valódi jelentése van. Olyan dolgokról énekelnek, ami hallhatóan valóban érinti, foglalkoztatja őket, ezáltal mélyebb jelentése van a daloknak.

És hogy mennyire nem vagyok “klasszikus” rocker, az jól jelzi, hogy a Metallicától sokkal közelebb áll hozzám a Load és a ReLoad album páros. Igazából pont azért, amit kritikának hoznak fel. Azáltal, hogy visszavettek a tempóból, és Bluesosabb lett a dalok hangzása, ez adott egyrészt egy sajátságos hangulatvilágot a daloknak, dallamosabb lett a zene, másrészt meg ezeknél az albumoknál van inkább olyan érzésem, hogy a zenét sokkal inkább összhangba hozták a szövegek mondanivalójával, ezáltal mélyebben át tudom érezni, amiről énekel az együttes énekese. És hogy az énekes sokkal inkább a személyes problémáiról énekel, semmint társadalmi, politikai témákat feszeget, ezt azért nem tartom feltétlen problémának, mert kiénekelhet magából olyan érzéseket is, amik másokban is felsejlettek, megfogalmazódtak, ezáltal lehet azonosulni velük. A különböző politikai, társadalmi témákra, paródiákra, hasonlókra meg már fel se kapom a fejem, mert már annyi ilyen “mű” készült, és van érdemleges változás? Én nem látom. Ennek egyik oka az, hogy ezeket a dalokat, filmeket, írásokat, azok többségében hallgatják, látják, olvassák, akik szintén így gondolkodnak. Persze előfordulhat, hogy olyanokhoz is eljutnak, akik nem látnak át politikai, társadalmi helyzeteket, de ők vagy nem veszik fel, vagy elégedettek azzal, hogy az ő kis világukban nincs olyan probléma és továbblép. Ebből kifolyólag nincs meg az a társadalmi összefogás, hogy egy jobb világ legyen az, amiben élünk, és amiben a jövő generációja élni fog. Meg nemcsak azért szeretem a személyes dalszövegű dalokat, mert azokkal adott esetben jobban lehet azonosulni, hanem mert talán az lesz a kulcsa a változásnak, hogy magunkban vesszük észre a hibát, változunk meg, és minél többen változnak meg, annál jobb lesz a világ. Úgyhogy még ha nem is feltétlen tükrözi a klasszikus Metallica hangzást (amit nyilván én is hallok, azért van jónéhány régi daluk, amiket ismerek és szívesen hallgatok.), de bőven van érv a fentebb említett két album mellett is.

Egyébként nekem is van néhány olyan együttes, amit hiányolok és szívesen hallgatnék. Például az LGT és az Omega. Jó érzés hallgatni régi magyar rockzenét, olyanokat, mint például P. Box, vagy keményebb zenék közül a Pokolgép, de a LGT a legnagyobb kedvencem a magyar rockzenei palettán, őket bármikor nagyon szívesen hallgatom. Még most is magam előtt látom azt a kisgyereket, aki én voltam, amikor ugráltam meg tomboltam az ágyon, amikor megszólalt a “Gyere gyere ki a hegyoldalba” vagy a “Szentimentális Rakenroll” daluk. Az Omegának meg van néhány emblematikusabb dala, őket azért érdemes betenni, mert jó egy-egy dal erejéig visszavenni a tempóból és lassítani. A Fekete pillangót nagyon szerettem hallgatni a Rock FM-en. Illetve amit még nagyon szívesen hallgatnék, az a P. Mobil. Tőlük az egyik legnagyobb kedvencem a Lámpagyár.

És hogy mennyire hiánypótló a Rocker Rádió, azt jelzi az, hogy amikor megszűnt a Rock FM, akkor nem kezdtem el másik rádióadót keresni, hanem belehallgattam a Sláger FM-be. Mert ugye ez került a Rock FM helyére. Hallgattam régebben is, de azóta formálódott a zenei ízlésem, és mai füllel azt mondom, hogy… ha nem is hallgathatatlan, de semmiképp sem hallgatom szívesen. Több okból is. Engem már rettenetesen zavar a kereskedelmi rádiókra jellemző “művidám” bemondói beszédstílus, és a jelentés nélküli mondanivalók… csak mondjunk valamit a mikrofonba. Ez néha már a Rock FM-nél is nagyon zavart. Ez gondolom egyfajta kereskedelmi rádiós protokoll, csak az a baj, hogy annyira nyilvánvalóan mű az, ahogy egy műsorvezető beszél egy ilyen rádióban, hogy akár mesterséges intelligencia is beszélhetne helyette. Beprogramozzák, hogy mindig vidám hangon beszéljen, megírják előre a szöveget (gondolom, egyébként is így van egy kereskedelmi rádiónál), és nem kell műsorvezetőnek megerőszakolnia magát, és akkor is vidám hangon beszélnie, amikor amúgy rosszul ébredt, elfeküdte a nyakát, leöntötte a ruháját kávéval, dugóban vesztegel, vagy bármi olyan történik vele, ami bárkinek egy napját megnehezítheti. A Sláger FM egyébként abból a szempontból jobb, hogy régebbi zenéket játszanak, amikor még volt relatíve jelentése a daloknak (de ez tényleg nagyon viszonylagos), csak az a baj, hogy agyonra játszott dalokból játszanak folyamatosan. Néhányukat ugyan évek óta nem hallottam, mégis inkább az jut eszembe róluk, hogy egy időben mennyire idegesített, hogy már vagy ezredjére hallom. Ráadásul egy-egy jobb előadótól is legismertebb dalukat játsszák, amiről tudható, hogy ritka eset az, hogy akkor hozta a legjobb formáját. Hiszen ha egy dal nagyon ismert, arról sejthető, hogy bizonyos sablonok alapját írta meg, ami jelzi azt, hogy nem arról énekel abban a dalban, ami a valódi gondolata, nem úgy írta meg a zenét, ahogy azt ő valójában szerette volna. Így általában 10-15 perc múlva ki is kapcsolom a rádiót, és hagyományos módon alig hallgatok már rádiót, miután nincs normális rádióadó. De amíg van Rocker rádió, addig lesz egy kis halmaza a rádióadóknak, mely tényleg progresszív mondanivalóval rendelkező dalokat ad.

Elhallgat a Rock FM


Rock FM logoCsak ma reggel tudtam meg, ahogy a RockReggelt hallgattam, ott mondtak olyanokat, amik utalások voltak arra, hogy nagy változás lesz. Az volt az első gondolatom, hogy a RockReggeltnek lesz vége, de szétnézve a rádió Facebook oldalán, találtam meg a bejelentést, hogy a rádió megszűnik. Hihetetlenül meglepett, és rosszul is érintett, mert ez volt a kedvenc rádióadóm. Azt már jó ideje tudom magamról, hogy bár nincs olyan zenei műfaj, mely mellett végleg elköteleződnék, de amelyik igazán közel áll hozzám, az a rock zene. Szeretem az élő zenét, és úgy érzem, hogy egyre inkább erre van igényem. Próbálkoztam néhány rádióadóval, ahol a mai trend zenéje megy, azokkal úgy vagyok, hogy hallok néhány hangulatos dalt, amit esetleg meghallgatok néhányszor még, de hogy nem ott keresem a minőséget, az tény.

Akármelyik rádiót is hallgattam, mindig a Rock FM volt az egyedüli, amit huzamosabb ideig hallgattam a jó zenék miatt. Mondjuk ez persze nem azt jelenti, hogy minden egyes rock zenét úgy szeretek, ahogy van. Például csak a dallamosabb rock zenét szeretem, az ilyen nagyon kemény, üvöltözőseket már nem bírom hallgatni. Attól meg egyenesen a hajamat téptem, amikor olyan előadókat szólaltattak meg, mint Tóth Gabi, Oláh Ibolya, Hooligans, Dorothy, Roy és Ádám. Ezeket nálam a rock zene mélypontjai. Nagyon kevés női előadót hallottam, akinek alapvetően jól áll a rock zene, mert ez alapvetően férfi műfaj (erre utalás lehet az is, hogy ma a rádiósok mondták, hogy a Rock FM is férfias rádióadó… volt), és nagyon kevés olyan női előadót hallottam, aki nagyon jól énekel rock zenére. A fent felsorolt három előadó nagyon nem ide tartozik. A Hooligansnál meg amikor áttértek a trendi rockra, nem értem, miért nem változtattak nevet. Mégis milyen huligánok azok, akik vidáman mesélik, hogy a nőjük szívja a VISA-ját? Később is úgy jöttek a minden progresszivitást nélkülöző dalszövegeikkel. Roy & Ádámtól meg többségében ilyen jól érzem magam a bőrömben, semmi bajom nincs, szép az élet jellegű dalokat ismerek, hiteltelenek. Bár tőlük van egy üdítő kivétel, amit nagyon megszerettem, az a Komolyan sírok című dal. Hangulatában sokkal jobb, és szövegének mondanivalójáról is el lehet mondani, hogy érdemes foglalkozni vele. Illetve Révész Sándor énekstílusát sem szeretem.

Viszont van néhány olyan előadó, aki ha csak megszólalt, már éreztem, hogy nem volt rossz a napom. Például Földes László Hobo, akinek szarkasztikus szövegei érzékeltették, hogy próbáratette őt az élet, mégis ironikusan énekel a megélt élményeiről. Deák Bill Gyula hasonlóképp, de ha LGT dal szólt, akkor voltam igazán boldog, hiszen ők mai napig nagy kedvenceim. Meg szerencsére sok olyan dal szólt a Rock FM-en, amik miatt érdemes volt hallgatni a rádiót. Formálta a zenei ízlésemet, az itt hallott dalok hatására kezdtem el foglalkozni komolyabban néhány együttessel. Például azt régóta tudtam, hogy a Bikini jó zenét játszik, és D. Nagy Lajos énekét is szerettem, de itt figyeltem fel igazán a dalszövegekre, és itt hallottam meg, hogy hihetetlenül progresszívek. Van tőlük is néhány dal, mely iróniával közelítik meg az élet nehézségeit, de vannak nagyon szép dalaik. Például a Veled akarok… című dalukat ha meghallom, hihetetlen kellemes érzés lesz úrrá lesz rajtam. Nagyon ritka az, amikor valaki úgy énekli meg a szerelem szépségeit, hogy hiteles marad, nem válik csöpögőssé a dal. Jaj, hát iróniában nagy kedvencem az Ördögtől a Keringő. Amilyen szarkazmussal énekelnek pozitív gondolkodásról és az egymondatos motivációs szövegekről… Nem bírom nevetés nélkül végighallgatni azt a dalt.

Meg sok más dal miatt is érdemes volt hallgatni a rádiót, amik csak itt hangzottak el. Meg ami nagyon tetszett, hogy lehetőséget biztosítottak ismeretlen előadóknak, hogy szélesebb közben mutassák meg a zenéjüket. Köztük is voltak néhányan, akik bizonyították, hogy ma is lehet újat mutatni a magyar rock zenében. Úgyhogy nagy kár érte. Egy darabig egyébként politikai okot sejtettem a rádió megszűnése mögött. De amikor utánaolvastam, hogy pontosan mi történt, és hogy éjféltől a Sláger FM fog itt szólni, elvetettem ezt a gondolatot. Mert eredetileg ez az adó is megszűnt volna a Music FM-mel együtt, és emögött politikai indítékot sejtettek. De a Sláger FM megmenekült. Hogy pontosan mi van emögött, nem tudom, és igazából nem is érdekel. Talán fogom hallgatni a Sláger FM-et, de lehet, hogy inkább a Winamp-en állítok össze egy “saját” rádiót.

Brit rádióadó


The Heart Network logoVan egy angol rádióadó, amit szoktam hallgatni, ha nagyon bennem van a brit hangulat, emlékek, kicsit átadva magamat annak az életérzésnek, amit ott éltem meg, amit nagyon szeretek. Ez pedig a Heart North West. A Heart egy országos kereskedelmi rádióadó, ennek a North West állomását hallgatom, miután nővéremék a Liverpool melletti Wallasey városában laknak. És valahányszor mentünk valahova autóval (márpedig ez mindennapos tevékenység volt), mindig ez a rádióadó szólt. Megtetszett a hangulata, azóta is, ha angol rádióadót hallgatok, csak ezt hallgatom.

Brit rádióadót meg nemcsak azért hallgatok, mert nagyon elmerülök azokban a dolgokban, amiket Angliában éltem meg, hanem mert innen “értesülök” a legújabb trendekről zenei téren. Elátkozott dolognak tartom a mai nyugati zenét, mégis hallgatom néha egészen egyszerű okból kifolyólag: Lazítani. Amikor nem igényes szövegre, élő zenére vágyom, csak egyszerűen lazításra vágyom, akkor hallgatok nyugati zenét. Ilyen ritkán fordul elő, most is a japán zene, illetve egyre inkább úgy fest, hogy Ákos a fő csapásirány nálam, ha zenéről van szó. Illetve néhány kiváló magyar előadó (LGT, Zorán, Metro, és néhány jó élő, rock zene) de néha kifejezetten jó érzés értelmetlen, jelentés nélküli zenét hallgatni.

Meg nemcsak ellazít, hanem olyan érzetet ad, mintha jobban benne lennék abban a világban, ami körülöttem van. Bár ez inkább csapda, mert mindig az aktuális trendek szólnak a népszerű rádióadókban, ami sok esetben a legkevésbé kompatibilis az igényes, élő zenével. De amikor ezeket hallgatom, akkor elengedem ezeket a gondolatokat, és átadom magam azoknak az érzéseknek, amik ezek a zenék adnak.

Angol rádiót meg azért is érdemes hallgatni, mert a híreket legtöbbször 1-2 percben lerendezik. Ledarálják gyorsan, hogy ki kit ölt meg, vert halálra, rabolt ki. Nem viccelek, tényleg ezek az angol kereskedelmi rádióadók híreinek fő csapásiránya. Nővérem módszeresen kapcsolta ki arra a pár percre a rádiót, amikor a hírek szóltak, aztán vissza, mert egyébként tényleg rettenetesek. De legalább gyorsan elmondja, és kész, mehet a buli a tovább.

Érdekes volt, hogy weboldalon eddig nem tudtam hallgatni, de most sikerült behozni ott is a rádiót. Valami brit törvény, hogy országhatáron kívül nem lehet hallgatni rádióadót… Nem biztos, hogy ez volt, csak azt láttam, hogy fenntartják a tévedés lehetőségét, és lehetőséget adtak arra, hogy beírjam az irányítószámot. Beírtam a nővéremékét, és Budapesten is szól a rádió (ahogy az LGT énekelte). Ennyit a helymeghatározásról. Már csak azért is, mert a TuneIn alkalmazásról és a Heart mobilos alkalmazásáról vígan tudom hallgatni a rádiót anélkül, hogy kérte volna az irányítószámot. Sokkal inkább itt arról van szó, hogy nem vagyok a kereskedelmi érdekeltségükben, mert nem Angliában hallgatom a rádiót. Mert egyébként rengeteg reklám van, legalább 7 perc egyhuzamban. Elvagyok ezekkel is. Nem annyira idegesítőek, inkább csak úgy érzem, hogy közelebb vagyok lélekben a britekhez.

Azért kezdtem el ismét hallgatni a rádióadót, mert felmerült a lehetősége, hogy valamikor az ősszel lehet, hogy lesz lehetőségem ismét egy kis időt tölteni Angliában. Ez még nem biztos, ennek ellenére nagyon elkapott a brit hangulat. Ehhez mondjuk az időjárás is rásegített, mert tegnapra rettenetesen lehűlt a levegő (pénteken 33°C, vasárnap meg 16°C…). De ehhez az is rásegített, hogy tegnap voltam az Aréna Plázában és szétnéztem a Sport Direct-ben. Ez Angliában a “törzs-ruhabolt”, ahova mindig járunk vásárolni, valahányszor Angliában vagyunk. Néhány éve nyílt Budapesten az üzlet, és ugyanaz az üzlet felépítése (franchise) ezért ugyanazt a hangulatot árasztja magából, mint az angliai üzletek. Egyébként alapvetően drága üzlet, ide a leértékelések miatt érdemes járni. Mert ami olcsó, az meglehetősen jó áron van, és olcsón lehet jó minőségű sportcipőt, ruhát venni.