Újabb kincs a bolhapiacról


Jó ideje szemezek már a Vaterán a Goldeneye OST CD-vel, ami 1.000 forintért jelen van. Annyiért meg is venném, ha lenne rá lehetőségem, de azért néha én is úgy vagyok ezekkel, hogy nem bánnám, hogy megtalálnám olcsóbban. Ma megtaláltam Békéscsabán a bolhapiacon 200 forintért.

img_20200614_122307

Ez az egyetlen James Bond film, ami megvan videokazettán, DVD, és most már a filmzene is CD-n. Nem nehéz kitalálni, hogy a Nintendo 64-es játék emlékére, amit én is imádok. Az tényleg az egyik legjobb FPS játék, ami valaha megjelent. Nintendón biztos, hogy az 1. helyen van. Egyébként meg egyáltalán nem érdekel a James Bond univerzum, a történet sem az én világom. Meg ahogy elnéztem néhány képet a filmekről, mindig olyan érzésem volt, hogy ezeket a filmeket nem lehet komolyan venni. A Goldeneye  viszont a Nintendo 64-es játék miatt kiváltságos helyzetben van. Láttam néhányszor, igazából ezt a filmet se tartom sokra. Viszont a zenét nagyon jó hallgatni, mert néhány zenét a Nintendo 64-es játékban is felhasználtak, így egy kicsit olyan érzés is, mintha a játék zenéje is lenne ez a CD. Meg a Tina Turner által felénekelt betétdalt is szeretem, az is rajta van a CD-n a teljes hosszában (4:46, tehát nem a rádiókban játszott 3:31 hosszúságú).

Az OST CD azért is különleges számomra, mert az egyik zenéjét (egészen pontosan a Ladies First című zenét) felhasználták a Játék határok nélkül című vetélkedőben. Egészen pontosan 1997-ben az 5. elődöntőben volt hallható, méghozzá a magyar játékban. Az volt az a játék, ahol a játékosok törpékként kerestek tárgyakat a szekrényben. Természetesen nem mindegyik szekrényben volt tárgy, és nem mindegyik szekrényajtó volt nyitható. A játék abból a szempontból volt emlékezetes, hogy ezt a játékot jokerezték meg a szlovének, és úgy tűnt, hogy ők nyerik meg a játékot. Már-már ünnepeltette magát a szlovén fiú, amikor kb. fél perc múlva összeszámolta az összeszedett tárgyait, és kiderült, hogy nem végzett. Nagyon csúnyán elnézte, ami ugyan abból a szempontból nem volt nagy veszteség, hogy végül a 3. helyet duplázta meg, a végeredmény szempontjából viszont végzetes volt, hiszen a szlovének a 2. helyen végeztek 67 ponttal, a portugálok pedig 68 ponttal nyerték meg a játékot. Ennyin múlik sokszor a győzelem ide vagy oda.

Visszatérve a Goldeneye-ra, megvan a betétdal kislemeze is.

img_20200614_124759

Ezen hallható a rádiókban játszott változat, illetve három remix. De a teljes változat csak a filmzene albumon kapott helyet. Kár érte, felkerülhetett volna az is a kislemezre. Régen hallgattam a kislemezt, úgyhogy nem tudok róla véleményt mondani, de sort kerítek rá, mert miért ne.

Végül a két CD együtt.

img_20200614_124828

A filmzenéből a kazettát is megveszem majd, és akkor, ha meglesz a Blu-ray kiadás is a filmből, akkor teljes lesz a Goldeneye gyűjtemény.

Maradjon vagy menjen?


Napi szinten nézem a német RTL-t, hogy minél jobban értsem a német beszédet. Igazából akkor szoktam nézni, amikor közéleti műsorok vannak: Explosiv, Exklusiv, híradó, meg hétfőnként a Legyen ön is milliomos németül (Wer wird Millionär?), meg néha belenézek az RTL saját gyártású sorozataiba. Így összesítve azt gondolom, hogy a német kereskedelmi média a magyarhoz képest még relatíve fogyasztható. Persze egyáltalán nem értéket közvetítő műsorokat kell elképzelni, főleg, hogy az a két sorozat, amibe belenézek, az Alles was zählt és a Gute Zeiten Schlechte Zeiten épp csak annyival jobb a Barátok köztnél, hogy a színészi játék némileg jobb, egyébként ugyanolyan semmitmondó és hülyeség a történet, mint minálunk. A többi műsor, a híradó érdekességként elmegy, de a Legyen ön is milliomos kifejezetten élvezetes. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy Günther Jauch nagyon szimpatikus TV-s személyiség. Azt látom nála, hogy úgy áll bele a kereskedelmi média idióta poénjaiba, hogy ő maga nemhogy nem veszít a munkásságának értékéből, hanem még ő emeli magához a kereskedelmi TV színvonalát. Sportriporterként is ismert, egyszer olvastam róla, hogy az egyik focimérkőzés, amit közvetített, több mint 1 órán keresztül állt valami affér miatt (nem emlékszem már, mi volt az), kommentátor társával mindenféle vicces beszólásokkal tartották fenn az érdeklődést, és az idő alatt, amíg állt a meccs, nagyobb volt a nézettség, mint a meccs alatt. Egyébként nem mindig értem, hogy mit mond, de sokszor ahogy mondja, már az önmagában nagyon megnevettet, mert annyira nyilvánvaló, hogy vicceset mond. Néha mondom legkedvesebb német barátomnak, Noelnek, hogy ugyan jelentkezhetne a vetékedőbe, hiszen annyira okos. De mindig csak egy “NIEMALS!” a válasz a részéről. Élete élményét hagyja ki.

Nemrég volt egy műsor az RTL-en, amit tényleg nagyon érdekesnek tartottam. Ez pedig a “Come back oder weg”, ahol néhány gyerek és fiatal felnőtt próbál ki különböző retro cuccokat, amiket ma már senki, vagy kevesen használnak. Benyomásaik alapján pedig eldöntik, hogy az ma is hasznos, érdekes, visszatérhet (come back), vagy nincs rá szükség (weg). A németeknek még van is mit mutogatni, hiszen volt néhány kelet német “csoda”, ami még hozzánk is eljutott, ilyet azért megnéznék. Nem emlékszem, hogy láttam ilyet, de néhány érdekesség tényleg volt. Az egyik amin meglepődtem, hogy volt egy analóg fényképezőgép (amibe filmet kellett beletenni), na arról vajon mit gondolhatnak? Arról szinte mindenki azt gondolta, hogy nincs rá szükség. És tényleg, eszembe is jutott, hogy 2003-ig nekem is filmes fényképezőgépem volt, akkor kaptam az első digitális fényképezőgépet, és azzal az erővel le is váltotta nálam a régi fényképezőgépet. Ha kvázi én magam elő tudom hívni a képeket, akkor minek szórakozzak filmes fényképezőgéppel, amivel ráadásul alig tudok képeket csinálni? Már akkor is azon voltam, hogy minél több képet csináljak, minél több mindent örökítsek meg, de anyám mindig rám szólt, normális képeket csináljak. Amiben igaza is volt, hiszen filmet venni sem volt mindig lehetőség (egy filmmel 24 vagy 36 képet lehetett csinálni), a képek előhívása is költséges volt. És mivel nem lehetett visszanézni a képeket, egy-egy rosszul sikerült kép kidobott pénz volt. Így nem csoda, hogy amint megkaptam a digitális fényképezőgépet, utána a lehető legritkábban került elő a filmes gép. Valahol megvan most is, de egyáltalán nincs számomra eszmei értéke.

Néhány régi német zenét megmutattak a mai fiataloknak, hogy mit gondolnak róla. Modern Talking, Milli Vanilli… te jó isten! Ők voltak az az együttes, akikről csúnyán kiderült, hogy Playbackeltek, ráadásul még Grammy-díjat is kaptak. Hogy mire, azt ugyan nem tudom, mert a “Girl you know, it’s true” ömnagában is rettenetesen igénytelen, semmit mondó dal, így igazából az,  hogy kiderült, hogy nem ők énekelnek, az már inkább extra “adalék” volt. De amúgy érdekesnek tartották ezeket a zenéket.

Amire viszont külön figyeltem, az a Commodore 64. Arra számítottam, hogy a retro mivolta megragadja a mai fiatalokat, és hasznosnak fogják tartani, de 2-1 arányban a “weg” nyert. Mondjuk már az nem volt bíztató, hogy ahogy elővették a részeit, és az egyiket nehéznek tartották, a másikról nem értették, hogy mi szükség van. Elég nehezen is rakták össze, nem tudták hogy mit hova kell csatlakoztatni. Az Outrun című (egyébként Sega) játékkal játszottak, azzal is többségében egykedvűen. Bonyolultnak tartották az összeszerelést, a játék sem vált be nekik, így nem csoda a végeredmény.
Aztán el is gondolkodtam rajta, és igazából az én szemszövegemből is logikus a verdikt. A Commodore Plus/4 volt az első olyan számítógép, amin játszottam. Emlékszem rá, szerettem, szívesen játszottam vele, de amikor először találtam a Nintendóval, az tényleg forradalom volt a maga nemében. Egyrészt könnyű is volt összeszerelni, másrészt meg a Super Mario Bros., de leginkább a Super Mario Bros. 3 annyival a Commodore játékok fölött állt nálam, mintha tényleg egy új fejezet nyílt volna a videojátékok történetében. Hatalmas ugrás volt. Nálam az egész videojátékos őrület a Super Nintendóban csúcsosodott ki, nem véletlen a mai napig az a kedvenc konzolom.

Ki lehet néha fogni jó műsorokat. Bár a német közösségben néha értetlenül állnak azelőtt, hogy mit szeretek a német dolgokban annyira. Ők nem tudják, hogy a magyar kereskedelmi média mennyivel lejjebb van, ezért nincs viszonyítási alapjuk. De néha, amikor bekapcsolom a német RTL-t, van olyan érzésem, hogy ha csak egy kicsit is, de talán mégis érdemes TV-t nézni.

Újdonságok vs nosztalgia


Most, hogy felszabadultam a vizsgaidőszakból, ismét rendezgetem a kategóriákat a blogban. És ahogy beleolvasgattam a régi blogpostokba, eszembe jutott, hogy manapság eléggé keveset hallgatom a régi nagy japán kedvenceket: Hayashibara Megumi, Okui Masami, JAM Project, Suara és társai. Ennek baromi egyszerű oka van: Sajnos manapság nagyon kevés új dallal jönnek ki. Ebben gondolom, az is közrejátszik, hogy mivel nagyon lecsökkentek ezen előadók kiadványainak eladásai, ezért nem éri meg a kiadóknak foglalkoztatni őket. Igazából nem is az újdonságérzet hiányzik, hanem sok más dalt megismertem, amiket megszerettem, és általuk sok új impulzus ért, ami… nagyon csúnya lenne azt írni, hogy elinflálta a régieket, mert ez így nem igaz, hanem háttérbe szorította.

Nemrég volt egy beszélgetésem az egyik Discord szerveren, hogy a ’90-es években mennyivel jobb volt minden. Annak ellenére, hogy sokáig én is úgy voltam vele, hogy áldás, hogy a ’90-es években voltam gyerek, mert akkor már nem volt kommunizmus, de még nem ért minket annyi impulzus, mint a mostani gyerekeket az internet korában, ma már inkább azt gondolom, hogy találjuk meg a maiak között is az értékeket. Mert vannak. Most már egyre inkább úgy vagyok vele, hogy a hajam kihullik a “régen minden jobb volt” szövegtől. Megvoltak a maga jó dolgai a ’90-es éveknek, de legalább ennyi hazugság volt akkor is, csak ezeket egyrészt elfedi az a tény, hogy a jókat gyerekként éltük meg, másrészt akkor más volt az értékrend. Ezért más volt akkor a trend, mint ahogy más most is. Őszintén azt gondolom, hogy nem rosszabb, csak más. És a mai trendek között is meg lehet találni azt, ami nekünk szól, csak nyitottnak kell lenni, és befogadni azt, amit jónak hallunk.

És az, hogy megtalálom őket, segít abban, hogy jobban megélem a jelent. Sokáig csak a japán zenében éltem, és kizártam magamból a nyugatiakat. Mondjuk ebben az is közrejátszott, hogy 2006-ban, amikor találkoztam a japán zenével, akkor egy nagyon rossz időszakból kerültem egy nagyon jóba, ez akkor nagyon komolyan rányomta arra a bélyegét, hogy a zenei ízlésem jelentősen megváltozott. Sok idő kellett, mire rájöttem, hogy nemcsak azért zártam ki a nyugati zenéket, mert azt gondoltam, hogy nincs semmi érték ma már nyugatról, hanem mert többek között arra a nagyon rossz időszakra emlékeztettek. Ahogy sikerült elengedni őket, és egyre gyakrabban hallgatok rádiót (angol, német és holland rádióadók… ^^), rájöttem arra, hogy ugyan a trendek valóban változtak, ezáltal a zene is, és vannak olyan dalok, amiken mosolygok, hogy ez mégis kinek tetszik? De meg lehet találni azokat, amik nekünk szólnak. Azért kerültem az “érték” szót, mert azt inkább “minőségi” aspektusban szeretem használni. Tehát ha szól valamiről a dalszöveg, meg van írva a zene, és az egész egyben van. De ha csak erre mennénk rá, akkor azért lássuk be, hogy tényleg szinte teljesen kizárnánk a jelent. Ugyan szoktam zenéket, filmeket kritizálni, de vannak olyan dalok, amiket nem az értékük miatt szeretek, hanem a hangulatuk miatt. Van olyan, hogy most arra van szükségem, hogy ellazuljak. Akkor épp nem akarok okoskodást, vagy olyan gitárszólót hallgatni, hogy csak győzzem visszatenni az államat a helyére, hanem csak szóljon valami, ami tetszik, és ellazít.

Főleg a néhai Rock FM, és később a Rocker Rádió hallgatása során tudatosodott bennem, hogy csak azért, mert egy dalt élő hangszerekre írtak meg, nem jelenti egyúttal azt, hogy értékes is. Mert könnyen előfordul, hogy vagy a dalszöveg mondanivalója érvénytelen számomra, vagy az énekes stílusa olyan, hogy nem egyszer inkább kikapcsoltam a rádiót, csak ne halljam. Ez ma is eszembe jutott, amikor a Csaba Centerben voltam, és szólt a Magna Cum Laude: Vidéki Sanszonja. Valószínűleg a kisebbséghez tartozok, de én nem szeretem azt a dalt. Erős tudatosságot érzékelek abban a dalban, hogy mivel akkor lett ismert, amikor sok igénytelennek titulált zene ment a rádiókban, és mintha éreztetni akarták a Vidéki Sanszonban van valami, ami miatt kiemelkedik az aktuális trendekből. Nem érzem a spontaneitást. De ez persze a saját gondolatom, elképzelhető, hogy “hátsó szándék” nélkül íródott a dal.

De bőven lehet példát mondani arra, hogy csak azért, mert egy dal élő hangszerekre lett írva, nem jelenti egyenesen arányosan azt, hogy az igényes is. Szintetizátorra írt zenék közül is lehet kiváló műveket találni, elég csak a Depeche Mode-ra gondolni. De csak hogy visszatérjek a japán zenére, két olyan céget (vagy ügynökséget… nem tudom, hogy hívják őket) ismerek, akikről tudom, hogy trance-ben mozognak: I’ve Sound és Elements Garden. Az Elements Garden elsősorban Chihara Minori-nak, Mizuki Nanának ír dalokat, de néhány dalt JAM Project-nek is írtak. Alapvetően szeretem őket, de az I’ve Sound által írt zenéket tartalmasabbnak, egyedibbnek érzem. Náluk van például Shimamiya Eiko, Kawada Mami, KOTOKO, Kurosaki Maon, de még Okui Masami is énekelt két dalt, amik kiválóra sikeredtek. De az I’ve Sound kiváló példa számomra arra, hogy elektronikus zene is lehet kiváló, igényes, nem utolsó sorban fájdalmas. Hallatszik, hogy dolgoztak azon a dalon: Van dallama, odafigyeltek az énekre, a hangszerelésre. Ezek pedig mind emlékezetessé teszik a dalt.

Ezért is van az, hogy nem köteleződök el egy zenei stílus mellett sem. Mindegyikben megtalálom azt, amiről úgy érzem, hogy nekem szól. Ugyanígy a mai értékek között is. Nem gondolom, hogy érdemes azzal jönni, hogy hétvégente reggelenként voltak a rajzfilmblokkok, vasárnap volt Disney-délután, a joghurtos pohárban 200 g joghurt volt, meg a jó ég tudja még mivel. Ma már könnyen összehozhatunk magunknak hétvégi rajzfilmblokkokat, Walt Disney délutánt, és bármit, amit hiányolunk a ’90-es évekből. Hiszen ott vannak a DVD-k, Blu-ray-ek, stream programok, a Spotify-nak köszönhetően akár a ’90-es évek kedvenc dalaiból is összeállíthatunk egy saját lejátszási listát. Mindenre van lehetőség.

Néha azért most is szeretek “visszavonulni” úgymond, és vizionálom, hogy ha lesz majd tartós lakhelyem (saját lakásban nem gondolkodok), be fogok rendezni oda egy retro-szobát, ahol kifejezetten a régi, ’90-es évekbeli dolgok lesznek. A berendezés már adott: van régi képcsöves TV-m, van videokazetta-, kazettagyűjteményem, videómagnóm, kazettás lejátszóm, retro Nintendo konzolom. Csak a szoba kell. Jó lesz majd oda visszavonulni, de alapvetően azon vagyok, hogy a mai dolgok között találjam meg azokat, amiket szerethetek. És csak hogy visszautaljak a post elején megemlített régi nagy japán kedvencekre: Szó nincs arról, hogy ezentúl őket soha többet. Nagyon megvan a méltó helyük, és ha kijönnek valami új dallal, kislemezzel, vagy albummal, elsők között meghallgatni.

A vietnamiak olimpiai játékáról részletesebben


Már másfél hónapja nézem vissza azt a műsort, amiről nemrég írtam, és még most is hihetetlenül élvezem. A Đường lên đỉnh Olympia (Út az Olimpia felé) egy olyan műsor, ahol nem feltétlen kell érteni, hogy miről beszélnek, önmagában azért szeretem nézni, mert őszintének látom az arckifejezéseket. img20170315160847010A műsorvezető hölgy: Diệp Chi (a képen) hihetetlenül szimpatikus. Látszik rajta, hogy kitanulta a műsorvezetés protokollját, és ezt tudatosan alkalmazza is a beszédstílusában, mosolyában, de ami nagy különbség, hogy van kisugárzása. Öröm ránézni, mert a fentebb leírtak ellenére látni rajta spontaneitást. És aki hitelesen tudja vegyíteni a tanfolyamon elsajátított viselkedési formákat a saját személyiségével, azokat a műsorvezetőket nagyon tudom szeretni. És valami hihetetlenül szépen beszél, tőle olyan hallani a vietnami nyelvet, mintha egy átlagos európai nyelvet hallgatnék, amit nem értek. Nyoma nincs azoknak a sztereotípiáknak a beszédében, amivel gúnyolják, parodizálják az ázsiai nyelveket. Egyébként is közkedvelt műsorvezető. Néha, amikor belenézek a vietnami állami TV (VTV) adásába, egyszer ő beszélt, és olyan gyerekek, felnőttek közegében volt, akik vélhetően mélyszegénységben vagy nehéz körülmények között élnek. Ebből arra következtettem, hogy aktívan foglalkozik velük és segít nekik. Hát, lássuk be, Vietnamban nem nehéz szegénységben élő emberrel találkozni…

OlympialogoVisszatérve a műsorra, azon kívül, amikre magamtól sikerült rájönni, jobban utánanéztem, hogy pontosan mik a szabályok. Valamint az egyetemre, ahova járok, jár egy vietnami lány, aki a tanulmányai alatt jött Magyarországra. Megkérdeztem őt is, hogy ismeri-e, és hogy mit gondol róla. Azt mondta, hogy ismeri, hovatovább nagyon szereti, és népszerű az országban. Azt is magyarázta, hogy középiskolások játszanak, akik a saját iskolájukat képviselik. Négyen játszanak, több fordulóból áll. Először van az úgynevezett selejtező, ahol a nyertes 4.000.000 VND-t nyer. Ez magyar szemszögből nézve eléggé kevés, körülbelül 49.000 forintnak felel meg, aztán hogy ez nekik mennyit ér az ottani körülmények között, azt nem tudom, de én inkább azt tippelem, hogy inkább a dicsőség az, ami miatt örülni szokott a nyertes. Ha a selejtezőből lemegy négy forduló (hogy legyen négy nyertes), akkor jön a középdöntő, melynek nyertese már magasabb összegnek örülhet, 6.000.000 VND-ről szóló táblát vehet át. Ennek értéke körülbelül 73.000 forint, úgyhogy itt még mindig inkább a dicsőségről, és a jó hírnévről van szó. Aztán, ha innen is megvan négy nyertes, akik az elődöntőben már 25.000.000 VND-ért küzdenek meg. Ennek értéke körülbelől 305.000 forint, ez azért már el tudom képzelni, hogy sokat jelenthet egy-egy iskolának. De ha innen is megvan a négy nyertes, akkor jön a nagydöntő, ami szerintem egy évben csak egyszer van, ami egyben az évadzáró. Az itteni nyertes nyereményét már dollárban adják meg, ami $35.000 Ez már nagyon szép összeg, körülbelül 799.000.000 VND, ami 9.700.000 forintnak felel meg. Ebből szerintem az egész iskolát meg lehetne szépíteni, vagy taneszközöket lehet korszerűsíteni. Szerintem ez is a célja a játéknak, ezért találták ki 1999-ben. De ezt csak egyvalaki nyerheti meg, miközben összesen 64-en játszanak, közülük 48-an üres kézzel távoznak. De ahogy elnéztem, tisztában vannak a játékosok a lehetőségeikkel, és hogy mennyi esély van, és inkább jó játéknak fogják fel az egészet.

Annak mindenképp kiváló. Az egész játék négy részre oszlik, négyféle játékban mutathatják meg a középiskolások, hogy mit tudnak.

  1. Khởi động (Első lépések vagy kezdjük el): Magyar fordítást keresek a vietnami elnevezéseknek, ez a legokosabb, amire jutottam. Itt mutatkoznak be a játékosok, majd a műsorvezető által feltett 12 villámkérdésre kell 1 perc alatt válaszolni. Ezek különböző témakörűek lehetnek: Matematika, fizika, kémia, irodalom, angol nyelv. A 12 kérdésből az egyik biztosan angolul van feltéve, egyedül ezt értem. Az elején még mondogattam magamban, hogy nem tudhatja a választ, amikor annyira könnyű. Aztán elgondolkodtam azon, hogy szegénynek lefordítani a saját nyelvére, majd a választ is angolul kell megadnia, biztos nem könnyű, főleg úgy, hogy a egyfajta stresszhelyzet az is, hogy gyorsan kell válaszolni. A jó válaszok 10 pontot érnek, rosszakért nem jár levonás. 60 ponttól szoktam azt mondani magamban, hogy az már rendben van, 90 ponttól szokott lenni nagy üdvrivalgás, a maximális  120 pontszám, meg nagyon ritka.

  2. Vượt chướng ngại vật (szlalom): A fordító ezt adja ki, de hihetetlenül érdekes játék. Adott egy négy szóból álló feladvány, a szavak számozva vannak, ezeket lehet egyesével “kérni”. A kérdés válasza pedig az adott szó. Minden egyes helyes válasz után egy kép részlete jelenik meg (amelyik sorszámút kérte), ez a helyes válasszal kapcsolatos. Az az érdekes, hogy csak a kép egyik sarka jelenik meg helyes válasz esetén, a közepe külön el van takarva. Ez azért van, mert ha az egyik kérdésre senki nem tudja a választ, akkor sem jelenik az meg, hanem a kisgolyók, melyek egy-egy betűt rejtenek, fekete színűek lesznek. Ezt már nem lehet kérni, hanem egy másikat. Ha úgy alakul, hogy felfedték mindegyiket (a feketéket is), de így sem találták ki a helyes választ, akkor külön kérdést kapnak, mellyel a kép közepe tárul fel, ha arra tudják a választ. A helyes válasz megadására 15 másodperc van, és mindenki kap 10 pontot, aki helyesen tippelt. És aztán jön az, hogy ki lehet találni a megfejtést. Akár egy helyes válasz után is. Sőt, az csak jó, ha egy után tudja már, mert minél kevesebb szóból találja ki valaki a megoldást, annál több pontot kap. Egy szó után 80 pont jár, 2 szó után 60, 3 szó után 40, ha le kellett mennie mind a négy szónak, és a középső képet is fel kellett fedni, akkor csak 20 pont jár. Ami rossz, hogy beleszámít az a kérdés is, ami fel volt téve, de senki nem tudta rá a választ. Az is csökkenti a pont értékét, pedig képet nem fed fel, legfeljebb kizárni lehet szavakat. Ez is lehet segítség, és plusz idő kitalálni, valószínűleg ezt is belevették.

  3. Tăng tốc (gyorsulás): Ebbe tudok a leginkább bekapcsolódni, mert itt intelligenciatesztek vannak, amiket az is meg tud fejteni, aki nem tud vietnamiul. Na persze nem mindegyiket, leginkább az elsőt szoktam tudni. Négy feladvány van, mindegyikre 30 másodperc van. Az első általában egy “alakzatsor” valamilyen logikai sorrendben, és az utolsó elemet kell kitalálni. Meg van adva A, B, C, D… lehetőségek, ezek közül kell ügyesen tippelni. Magasabb IQ-val rendelkezők előnyben. A második feladvány egy tudománnyal kapcsolatos képsor. Valamilyen történelmi, fizikai vagy kémiai, vagy bármelyik más tudományággal kapcsolatosan mennek képsorok. Az első néhány még csak nagyon rébuszokban mutatja meg a helyes választ, aztán egyre nyilvánvalóbbá válik a válasz. A harmadik meg legtöbbször összekevert sorrendben van valami folyamat vagy történés, és az azt képező betűjeleket kell helyes sorrendbe tenni. Jót mosolyogtam magamban azon, amikor papírrepülő hajtogatásának sorrendjét kell kitalálni vagy nyakkendőkötés helyes sorrendjét. Ezt is legtöbbször ki szoktam találni. A negyedik is képsor, melyből ki kell találni, hogy miről van szó, de itt legtöbbször természeti jelenséggel vagy földrajzzal kapcsolatos feladványok vannak. Ez is olyan, hogy az eleje nagyon képlékeny, aztán egyre nyilánvalóbbá válik a megoldás. Ezekbe nem nagyon tudok beszállni, mert írnak ki információkat is, természetesen vietnamiul, amit nem tudok elolvasni. Legfeljebb addig jutok el, hogy ez történelem, ez fizika, ez földrajz, esetenként pontosabban tudom a választ. És ez olyan, hogy nemcsak a helyes választ kell tudni, hanem azt gyorsan kell tudni megadni. Itt ugyanis a leggyorsabban helyes választ adó 40 pontot kap, a második leggyorsabb 30-at, a harmadik 20-at, a leglassabb pedig 10-et. Annyi lutri van a dologban, hogy a rossz válaszok is beleszámítanak a pontozásba oly módon, hogy bár ő nem kap pontot, de ha csak a második leggyorsabb ad először helyes választ, csak 30 pontot kap.

  4. Về đích (irány a cél): Ez az utolsó rész, itt vannak a legnagyobb izgalmak. Ki is van ez úgy találva, hogy alaposan fel lehet kavarni a jelenlegi állást. Egy-egy játékos kiáll középre, csak rajta van a fókusz. Három lehetőség közül választ: 40, 60 vagy 80 pontos kérdések vannak. Három kérdés van mindegyik “csomagban”, értelemszerűen a 40 pontos a legkönnyebb, mert az ott a pontok eloszlása 10, 10, 20. A 60 pontos némileg nehezebb, itt 10, 20, 30 pontokért vannak kérdések. Aki meg bevállalja a 80 pontos kérdéssort, az kap egy hatalmas üdvrivalgást a bátorságáért, mert tényleg a legnehezebb kérdéssort vállalta be. Itt 20, 30, 30 pontos eloszlásban vannak a kérdések, amik már sokkal nehezebbek. Ráadásul a 60, 80 pontos kérdéseknél biztosan van egy, amit nem a műsorvezető tesz fel, hanem vagy valamelyik másik műsorvezető egy múzeumnál tesz fel (sejtésem szerint) történelmi jellegű kérdést vagy ami lutri számukra, hogy valami angol anyanyelvű tesz fel kérdést nekik. És erre is angolul kell tudni a választ. Ami könnyebbség, hogy az angol kérdező jól érthetően beszél, kicsit artikáltabban, tagoltan, és egyszerűbb nyelvezettel teszi fel a kérdést. Ezekre nagyjából tudom is választ, de itt sem lehet őket hibáztatni, ha nem, mert gondoljunk bele, hogy ott a verseny izgalmában, valaki le tudja fordítani a saját nyelvére a kérdést, és vissza is adja angolul a választ, ott azért nagyon jelen kell lenni fejben. 15 másodperce van megadni a helyes választ, és a lutri ott kezdődik, hogy ha ezalatt nem adja meg, akkor lehetősége van megadni egy másik játékosnak a helyes választ. Ha kitalálja, akkor nemhogy ő megkapja a pontmennyiséget, ami a kérdésért jár, hanem az “aktív” játékostól le is vonódik az adott pontszám. Úgyhogy itt még nagyon meg lehet kavarni a végeredményt. És ha az a játékos sem tudja a választ, aki jelentkezett, az az elérhető pontszámok felét veszti el. Külön érdekesség még, hogy egy kérdésre adott pontszámot meg is lehet duplázni, de ez nem kötelező. Ez az, amit én magamban jokerezésnek hívok a Játék határok nélkül után, csak itt nem joker sapka jelenik meg, hanem aranszínű csillag (vietnami játék…). Ebben az a jó, hogy egy válaszért akár 60 pontot is kaphat, de ha nem tudja a választ, akkor biztos, hogy elveszti azt a pontmennyiséget, amit a duplázás nélkül kapott volna, akár tudja más a választ, akár nem. Úgyhogy van kockázat. Ritka az, ha valaki megkapja a teljes pontmennyiséget a három kérdés után. Olyan is előfordul, hogy valaki kevesebb ponttal megy vissza a helyére, mint amennyivel kiállt. Ami negatívum ebben a játékban, hogy valahol azért igazságtalan a pontok eloszlása, mert nyilvánvalóan, aki az aktuális nyertes, az a legokosabb, ő ugyanakkor nem akar sokat bevállalni, ezért kiválasztja a 40 pontosat, amit csípőből kivág, és növeli az előnyét. Aztán, akik meg hátrább vannak, azok meg kénytelenek a magasabb pontszámút választani, hogy egyáltalán felvegyék a versenyt az aktuális győztessel vagy egyáltalán szépítsenek. Nem egyszer fordult elő, hogy nagy fölénnyel nyert, aki épp 1. helyen állt.

És ezután hirdetnek végeredményt. Mindenki kap emléklapot, de csak az első helyezett részesül pénzjutalomban, ahogy az elején írtam, és csak ő juthat tovább a következő fordulóba. És itt szoktak adni egy babérkoszorút is a nyertesnek (ami a játék logója), amit én megmondom őszintén, nem pártolok, mert szegényeken nagyon idétlenül áll. És itt vége a játéknak.

Alapvetően tényleg az arcok miatt szeretem nézni. Olyan arcokat képesek vágni a játékosok vagy a műsorvezetők, ami mindig megmosolyogtat. Ami miatt jó ezeket látni, hogy látom az őszinteséget, ami nagyon-nagyon hiányzik a magyar médiából. Meg nem tagadom, akármennyire is kedvelem az ázsiaiakat, már-már pozitív diszkrimináció, de azért én is felfedezem azokat a sztereotípiákat, amik miatt szokták parodizálni az ázsiaiakat. A lányok az esetek döntő többségében teljesen normálisan fejezik ki magukat, inkább a fiúk azok, akik sokszor megmosolyogtatnak. Vannak olyanok, akik tényleg nem tudom, hogy hol voltak, amikor a tesztoszteront osztották, mert némelyeknek nemhogy tinédzserkoruk ellenére 10-12 éves körüli arcuk van, hanem kifejezetten magas hangjuk van, és olyan esetlen a megnyilvánulásuk. Mintha nem tudnák hogy fejezzék ki magukat. Csak fiúknál fordul elő, hogy nevetés tör ki a nézőtéren, amikor bemutatkozik az első játéknál, mert egyébként nem is kell érteni, hallani lehet, hogy mintha nem tudná, hogy azt, amit mondani akar, hogy mondja ki. Az egyik srác valószínűleg már sok képtelenséget beszélt, mert egyszer mutatták a műsorvezető hölgy arcát, ahogy mosolyogva ingatja a fejét, hát azon akkorát röhögtem. Hallani is, hogy szegényt majd szétveti az izgalom, hogy úristen, TV-ben szerepel, és hogy még minden jó is legyen. De érdekes, hogy legtöbbször tényleg fiúk sülnek fel ebben. Még egy vicces jelenet volt, ami szintén nagyon megnevettetett, amikor az egyik srác mondta a helyes megoldást, közben a számológépet forgatta a kezében, de teljesen öntudatlanul. És akkor a műsorvezető hölgy eljátssza a kezével, hogy adta a helyes választ, a fiú gyorsan észbe kapott, és letette a számológépet.

A végére hagytam az árnyoldalt, amit észrevettem. YouTube-on magas a nézettsége az egyes műsoroknak, de arányában sokaknak nem tetszik, és a kommentek több műsornál is le vannak tiltva. Ez azért elgondolkodtatott. Biztosat nem tudok, de megfordult a fejemben, hogy az oktatás iskolánként nem egyenrangú, a támogatásokat a különböző iskolák között nem egyenlő részekben oszlik el, és azért szóltak, hogy na azért nyert ő, mert az ő iskolája kedves az államnak valamilyen okból kifolyólag, az ő diákjai biztos okosabbak, még szép, hogy ő nyer. És hát Vietnam, mint kommunista ország, bizony van ott cenzúra. Biztosat nem tudok, csak tippelek. Amire még felfigyeltem, hogy jóval több a fiújátékos, mint a lány. Ritka az, amikor 2-2 arányban vannak fiú- és lányjátékosok, és ha így is van szinte mindig az egyik fiújátékos jut tovább, az már nagyon ritka, ha lány jut tovább. Ez is komolyan elgondolkodtatott, hogy az utóbbi időkben mennyire feltörtek itt Európában a feminista és a gender kurzus hívői, holott majdhogynem itt egy látható bizonyíték, hogy tennivaló nem Európában van, hanem tőlünk keletre. Azt tudom, hogy több ázsiai országban még mindig azt preferálják, ha fiúgyermek születik, annak van előnye, de ebből a műsorból nekem az jön le, hogy nem ugyanaz az oktatás minősége fiúk és lányok között. Szóval a különböző feminista és gender kurzus aktivistáknak tőlünk keletre van dolga, nem olyan országokban, ahol teljes egyenjogúság van férfi és nő között.

Ennek ellenére nagyon szeretem a műsort, a pozitívumai vannak döntő többségben. Végezetül hadd mutassak meg ismét egy műsort. Ezt a múlt héten tették ki, ennek az a különlegessége, hogy az első játékrészben ketten érték el a 120 pontot, amiből egy is nagyon ritka, nemhogy egy adás alatt ketten. Volt is nagy üdvrivalgás. Ja, és kettő-kettő arányban voltak fiúk és lányok.

Vietnamiak olimpiai játéka


Szoktam japán és vietnami TV csatornák műsorait nézni az interneten, ez a két ázsiai nyelv érdekel, ezeket szeretném megtanulni. Japánt kevésbé nézek, mert animék japán hangjával és angol feliratával sokat tanulok, inkább a vietnami VTV műsorát szoktam néha nézni, amikor olyanom van. Híradót nézek, illetve egyszer belenéztem egy ilyen “Barátok közt”-féle sorozatba. A fiatalok színészi játéka legalábbis erősen a Barátok közt színvonalával ér fel, az idősebb színészek jobbak. Érdekes volt itt látni egy-egy jelenetben azt a rengeteg munkást, aki a varrógépek között dolgozik, és vélhetően világmárkáknak készítenek ruhákat, cipőket. Nyomasztó volt a légkör.

De egy pozitív dologról szeretnék beszélni, ugyanis nemrég egy olyan vetélkedőre kapcsoltam, ami nagyon megtetszett. Középiskolások, fiatal felnőttek játszanak, talán az iskolájukat, vagy valamilyen közösséget képviselnek. Négyen játszanak, és többféle elméleti tudáspróbán mérik össze tudásukat. Nagyon kevés kérdést értek, van néhány kérdés, melyet angolul tesznek fel, szinte csak ezeket. A címe Đường Lên Đỉnh OLYMPIA, és amit utánaolvastam, hogy ez meglehetősen népszerű műsor Vietnamban, 1999 óta minden évben műsoron van. A népszerűséget meg tudom érteni. Mert tényleg nagyon-nagyon keveset értek belőle, de az arckifejezések, ahogy a játékosok tényleg komolyan veszik a játékot, és a műsorvezető hölgy is, aki felolvassa a kérdéseket, nagyon szimpatikus arcra, kisugárzásra. Az ilyenfajta vetélkedőket hiányolom a magyar TV-k képernyőjéről, ahol valódi tudáspróba van, és nem ökörködés. Szerintem ez a formátum világszerte népszerű lenne.

Hogy miért hívják olimpiának, nem tudom. Ahogy lefordítottam a címet, valami olyasmi, hogy “út az olimpia felé”. Azt el tudom képzelni, hogy valamennyire reflektál a négyévenként megrendezendő olimpiai játékokra, ahol a vietnamiak kiemelkedő eredményt nem nyújtottak eddig. Amióta részt vesznek (1952) *puskázik*, azóta összesen 1 aranyérmet és 2 ezüstérmet tudhatnak magukénak, ami elképesztően kevés. Olyan érzetet ad, mintha fiatalok között megrendeznének egy elmeolimpiát, ez az ő saját olimpiájuk, és itt nyerjen a legjobb. Akármilyen okból is ez a címe, ez a műsor még úgy is tetszik, hogy alig értek belőle bármit is. Egy kifejezést már megtanultam, mert azt észrevettem, hogy amikor kérdést tesz fel a műsorvezető hölgy, és ha a válasz után azt a két szót mondja, akkor mindig felmegy a pontszám. Egyik vietnami ismerősömet, akivel karaokén szoktam találkozni (Mai), megkérdeztem, hogy mi ez a szó. Szegénynek neki is gondolkodnia kellett, hogy mire is gondoltam pontosan, de rájött, hogy a “Chính xác” lesz az. Ez a helyes válasz vietnami megfelelője. Egyébként a vietnami nyelv is hallgatható lesz egy idő után, megszokta a fülem. Egy ideig nekem is voltak mindenféle gondolataim, hogy mégis milyen megfontolásból találtak ki ilyen európai szemszögből alig érthető nyelvet, de kezdem megszokni.

Belinkelem az idei év első adását, aki gondolja, nézzen bele:

Majdnem álmatlan jubileumi Pokémon találkozó


Azért annyira nem álmatlan, mert aludtam 2 órát, de az inkább felületes volt, hogy azért mégis csak legyen valami, amúgy 0:45 óta ébren vagyok. Eltöltöttem otthon az időt, bár ahhoz nem volt már erőm, hogy pontosítsam Yonekura Chihiro: Seize the Days dalának romanizálását. Ugyanis ezek nem konkrétan az én munkáim, ennyire még nem tudok japánul. Úgy van, hogy fent van egy japán weboldalon a kanji dalszöveg, és ezt a Nihongo J-talk oldal segítségével romanizálom. Ezt javítgatom, ahol a ragozás külön van, ott egybe teszem, meghallgatom a dalt, hogy a jó olvasatot romanizálta. Egy kanjinak ugyanis több olvasata van, és gyakran előfordul, hogy egy dal esetében nem azt hozza be, amit énekelnek. És ez nem feltétlen a fordító hibája, az általában a legtöbbször használt olvasatot hozza be. Azt hiszem egy ALI PROJECT dal okán beszéltük Leeával a karaoke fórumon, hogy az énekesek sokszor a legritkábban használt, vagy legfurcsább olvasatot éneklik. Ezeket még ő is csak hallgatás után tudja romanizálni, pedig ő aztán igazán tudja a nyelvet.

Szóval nagyon szeretem ezt a dalt, és legyen átkozott a BEST OF CHIHIROX II album, ennyire még soha nem voltam az énekesnő hatása alatt. És maga a romaji szöveg megvan, csak itt most az a hiba, hogy több kanjit nem ismert fel, ezért azokat meghagyta. Majd pontosítani kell, és végighallgatni, hogy rendben van-e. Gondolkodtam azon, hogy megcsináljam-e a kfn-t belőle, de annyira éber akkor nem voltam. Próbáltam még visszaaludni, de sikertelen kísérlet után úgy döntöttem, hogy inkább Wii U-n játszok. Mario Kart 8 és Super Mario All-Stars. Most volt az első alkalom, amikor Grand Prix-n kipróbáltam a 200cc-t. Nem 60 pontos (maximális) eredménnyel, de csodák csodájára 1. helyen végeztem a Mushroom Cup-on. Ez már tényleg nagyon nehéz, okosan kell driftelni, mert nagyon gyorsak már a kocsik és motorok, és nagy ívben veszi be a kanyart. Az éles kanyarok esetében szinte esélytelen, hogy ne úgy vegyük be, hogy nem ütközünk falnak. Így a 48 pontos győzelem nagyon szép teljesítmény. A Super Mario All-Stars esetében meg akartam nézni, hogy mutat nagyobb méretű Full HD TV-n egy Super Nintendo játék. A fekete péntek keretében vettünk egy 32”-es Samsung Full HD (nem okos) TV-t. Nagyon szép a képe, a HD TV adások és a Wii U játékoknak csodálatos a képük. Csak a SNES játékok már nem annyira szépek, mert látszanak a pixelek, és ugyan nem veszi el a játékélményt, de érdekes nagyképernyőn látni a pixeleket. Szabad szemmel le lehet rajzolni Mariót, és a pályaelemeket akár Paintben is. Olyan sokat nem játszottam, inkább szemléltetésképp néztem meg. Meg azért az idő is haladt.

De azért érdekes volt, hogy értem el az 5.30-as vonatot. 4.45-kor indultam el, mert be akartam menni a Tescóba, ami 5 órakor nyit, akartam venni csokimikulást magamnak. Még korábban kinéztem magamnak egy Kinder csokimikulást, és elhatároztam, hogy 5-én hajnalban veszek magamnak egyet. De sajnos egy sem maradt belőle. Sokat vacilláltam, mert nagyon megfogyatkozott a csokimikulás-kínálat, de mindenképp akartam magamnak egyet. Miért is ne ünnepelhetném meg a mikulást magamnak 29 évesen is? De találtam 3 db. kis csokimikulás szettet, szintén kinder. Ár-érték arányában drágább, de hát egy évben egyszer van mikulás, miért is ne engedhetném meg magamnak? Megfogadtam magamban, hogy masszát soha nem veszek, nagyon kellemetlen íze van, és émelygős. Inkább megveszem a drágábbat, de tudom, hogy az jó. Szóval kifizettem, és elindultam a vasútállomás felé. Még mindig nagyon fel van dúlva a környéke, de az utolsó „simításokat” csinálják, állítólag jövő év elejére kész lesz a békéscsabai vasútállomás. Végülis látszik a vége, mert szép már így is, de még mindig sok munka van, és nehézkes a közlekedés a környéken. Bár siettem, végig figyeltem az időt, eleinte az volt, hogy van még idő, nem kell annyira sietni, később meg már éreztem, hogy szorít az idő, a végére meg már esélytelennek láttam, hogy elérem a vonatot. És annak ellenére, hogy kerülőt kell tenni, még éppen sikerült.

Szokás szerint tele volt a vonat, és ez csak megerősített azon döntésemben, hogy átszálljak Szolnokon. Egyrészt megnéztem, hogy annál a régi könyvesbódénál van-e régi Garfield magazin (1996. decemberi szám kerestetik), valamint reménykedtem abban, hogy a zónázó vonat, ami a Keletibe megy, az új, menő vonat lesz. Garfield ugyan nem volt, de menő vonaton utaztam. 8 órakor indult el, addig laptopon néztem Jóbarátokat, Garfield és barátait. Utána az új Csernus Imre könyvet olvastam. Jó volt, kényelmesen telt el az idő.

9.45 körül érkeztem meg Pestre. Szerencsére nem kellett sokat utazni, a Blaha Lujza téren a Művészeti Szintben volt az animepiac és a Pokémon találkozó. A belépő 800 forint volt, az egész rendezvény nem volt nagy helyen, mégis azt gondolom, hogy ahhoz képest meglepően sokan voltak. A vásáron néhányszor végigmentem, de igazából az animés cuccok már korántsem mozgatnak meg annyira, mint régebben. Néhány japán CD-t láttam, de egyáltalán nem az én stílusom voltak, úgyhogy nem is vettem semmit. A Pokémon találkozó egy külön nagyobb teremben volt, ami meglepett, hogy TV-k is ki voltak állítva, meg asztali konzolok. Super Nintendo, Nintendo 64, GameCube és Wii U. A SNES-ben Game Boy Player, benne Pokémon Blue, a N64-ben Pokémon Stadium 2, GC-ben pedig Pokémon Colosseum. A Wii U-s játékot nem ismertem fel. Én úgy le is parkoltam a Super Nintendónál, és nagyjából ott időztem egész nap. Persze azért megjelent néhány ismerős. Többek között Krisi, Ninty, Truner, Norbi, LL és persze bagszi. És ott volt még balko67, aki mellém telepedett le. Így lényegében együtt töltöttük az időt. Az volt jó, amikor Sparrow hozta a Nintendo 3DS-ét a Zelda Triforce Heroes-zal, és azzal játszottunk hárman. Nagyon jó kis kooperatív játék, jó volt összhangban dolgozni, és jót nevettünk egymás szerencsétlenkedésén, az ugyanis mindnyájunkra kihatással volt. Jelölt lett ez a játék a listámon. Be is adta a végén, hogy rámehetek eShop-ra, hogy megvehessem. Ravasz, nagyon ravasz. Amúgy hangulatos, a legjobb többjátékos Zelda, amivel eddig játszottam. És talán pont azért tetszik ennyire, mert összhangban kell dolgozni, és viccessé tette a játékot, hogy az egyikünk ballépése mindnyájunkra kihatással volt. Aztán jöttek mások, balko velük Smash Bros-ozott 3DS-en, én meg addig SNES-en nyomtam a Pokémon Blue-t.

Érdekes volt, mert először a srác neve POKÉCON volt, akit irányítottunk, viszont a rivális nevén kicsit megrökönyödtem. Nem írom ki, mert eléggé durva, de van tippem, hogy ki adta neki azt a nevet… Szóval elvoltam vele, nagyon tetszett. Aztán elmentem egyszer körbenézni, és amikor visszamentem, meglepve tapasztalom, hogy valaki resetet nyomott, ez a mentés törlődött, és az én ősrégi mentésem tért vissza. Ugyanis azt a Blue-t én adtam el bagszinak, azért nem tetszett, mert amerikai, és én csak európai játékot gyűjtök. Mindenesetre nosztalgiáztam egyet a régi mentésemmel. 40-es szintű Blastoise, 16-os szintű Bellsprout, 6-os szintű Caterpie és 5-ös szintű Pidgey volt, ha jól emlékszem. Igen, abban az időben még egy Pokémonra fókuszáltam, ahogy írtam erről régebben, aztán rájöttem, hogy ez nagy hiba volt. De a játékot most is nagyon szeretem, és alig várom, hogy megjelenjen jövő február végén Nintendo 3DS Virtual Console-ra, megveszem mind a három változatot (ha nem lesz extrém drága, akkor egyszerre).

Aztán nézelődtem, meg amikor nem volt kajám, akkor lementem a közeli SPAR-ba. Kíváncsi voltam, hogy itt kapható-e az a Kinder csokimikulás, amit annyira kerestem, és bizony volt… Vacilláltam rajta egy kicsit, de aztán ezzel is úgy voltam, hogy csak egyszer van ezen a világon 2015. december 5-e, holnap mikulás, rúgjunk ki a hámból. Enyém lett. Készültem lelkiekben erre a napra, mert eredetileg én javasoltam bagszinak, hogy a következő Nintendo találkozók legyenek október 3-án és december 5-én. Bár a Nintendo találkozók elmaradtak, de a Pokémon találkozók erre a napra, és ha számított a javaslatom, akkor hálás vagyok bagszinak, hogy figyelembe vette a kérésemet. Szóval csokimikulás-özön ezen a csodaszép mikulás előtti napon. Az egyik kis mikulást odaadtam bagszinak apróságként, tegnap volt a névnapja. Amúgy a rendezvény szervezettebb és komolyabb volt, volt bajnokság, TCG verseny, kvíz. Azt sajnálom, hogy a tervezett előadás elmaradt, de sajnos azt már nem sikerült összeállítania bagszinak. Az azért szép lett volna, hogy 50. Pokémon találkozó és a Bagszipoke weboldal 15 éves, és ennek alkalmából tart egy előadást. A Pokémon Origins viszont furcsa volt. Erre csinált magyar feliratot. Kicsit zanzásítva ez az eredeti Pokémon kezdeti történetek felújítva, más karakterekkel, úgy is mint Red és Blue. Brock nagyon furcsán nézett ki, és a rakéta csapatot sem Jessie és James alkották, hanem mezei rakéták. Érdekes volt, kicsit lelketlennek tűnt, de érdemes volt megnézni. Meg sok Pokémon videoklip, AMV, úgyhogy nem unatkoztunk. Természetesen Matsumoto Rica is megszólalt. Jól éreztem magam, jó volt minden, érdemes volt belefektetni a munkát.

Volt egy vicces momentum, amikor megismerkedtem egy testvérpárossal, odaült mellénk egy ázsiai fiú és lány, játszottak a Pokémon Blue-val és nagyban gondolkodtunk, hogy vajon milyen nyelven beszélhettek. Nem ismertem fel szavakat, ezért nem gondoltam, hogy japán lenne. Nem is szaggatott, tehát nem is kínai, nem is „franciásan” szaggatott, ezért nem is vietnami, csak koreai lehet, mert ők azok, akik még folyamatosan beszélnek. A vicc az volt, hogy az egyik srác letöltötte a telefonjára a Google Translate alkalmazást, és elindította a beszédfelismerést, azt beszéltük, hogy ha szolidan melléjük tartom, akkor hátha kiderül, milyen nyelven beszéltek. Volt mindenféle zaj, meg azért tudtam én is, hol a határ, ezért nem jártunk sikerrel, de jól szórakoztunk az eseten. Aztán tombolasorsolás, és részemről vége is, mert a 18.10-es vonattal azért szeretnék hazajutni. Sikerült is elérni. Itt az 1997-es Játék határok nélkül 2. elődöntőjét néztem meg. Aztán haza is értem. Nagyon jó volt ez a nap, az utóbbi időkben több nehézség is ért, ami miatt nem voltam lelkes a találkozó miatt, a végeredmény annyival jobb lett.

Készült néhány kép, azok itt tekinthetők meg.

Játék határok nélkül bírók


Koránt sem annyira ismertek, de azt gondolom, hogy munkájuk kapcsán érdemes róluk is említést tenni röviden. Néhányukról fogok írni, akiknek a teljes nevét ismerem, meg akik szimpatikussá váltak számomra.

Magyar bírónő: Hovorka Orsolya
Hovorka OrsolyaKi mással is kezdhetném, mint szerény hazánk ítészével? 1996-1998 között volt a Játék határok nélkül magyar nemzeti bírója. Rákerestem most ismét, de nem találtam meg azt a weboldalt, ahol volt róla néhány sor, emlékezetből egy kevés adatra megpróbálok emlékezni. 1973-ban született Budapesten, angol és francia nyelvet tanult. 1996-1998 között volt az MTV munkatársa, többek között, ezért is lehetett bíró a játékokban, valamint azért, mert a főbíró, Dennis Pettiaux miatt a francia volt a bírók közös nyelve. Na meg valamilyen köze is van a sporthoz, játékokhoz, ugyanis találtam egy weboldalt, mely szerint a HÁK Kft. kapcsolattartója. Ez nem más, mint egy mászókaland, egy hatalmas akadálypályán lehet végigmenni. Ez valósággal Játék határok nélkül XXI. századi változata (és nem az, ami az M1-en ment tavaly év végén…), nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Ezt ki akarom próbálni!

Szlovén bírónő: Lea Vodusek
Lea Vodusek IIKis nyomozás után megtaláltam szlovén bírónő teljes nevét. Sajnos róla semmit nem tudok, ha jól emlékszem, 1969-ben született, de nagyon halovány. Ő is nagyon szimpatikus volt számomra. 1996-ban teljesen rövid volt a haja, 1997-ben már félhosszú. 1999-ben is ő volt a szlovének nemzeti bírója, de nagyon keveset néztem már az 1999-es évadot, ezért nem emlékszem, hogy akkor változtatott-e valamit a haja hosszán. Leáról gondolom, hogy szintén beszéli a franciát. Nagyon emberi a kisugárzása, de akkor mosolyogtatott meg, amikor az 1996-os év 4. elődöntőjében az olasz játékban, amikor egy hatalmas spagettiből kellett a játékosoknak kihámozni magukat, és a háttérből elképedten szemlélte az eseményeket.

Holland bírónő: Beertje van Beers
Breetje Van BeersNa, az ő nevét érdekes módon tudtam meg. A YouTube-on nézegettem különböző országok közvetítéseit, és a holland nyelvű adásban a műsorvezető: Jack van Gelder meginterjuvolta a bírónőt várakozásairól a játék kapcsán, ki volt írva a neve. Ő csak 1997-ben volt bíró. A hollandok csak 1997-1998-ban játszottak, és 1998-ban egy szőke félhosszú hajú nő volt a hollandok bírája. Érdekes személyiség, most így többet megtudva róla, kicsit furcsállom is, hogy bekerült a játékokba bíróként, bár az azért látszott, hogy komolyan vette a munkáját. 1972. augusztus 26-án született Bredában, és ahogy kivettem, igencsak ismert személyiség Hollandiában: modell, színésznő, meg eléggé aktív a médiában. Az tetszett benne, hogy egy ilyen csinos, szép arcú nő ilyen komolyan veszi a bíráskodást, de azt éreztem, hogy azért van neki egy élete. Persze nem kell rosszra gondolni. Tukeinonnál (aki Hollandiában lakik) érdeklődtem, hogy tud-e a holland személyekről valamit (akik részt vettek a játékokban), és mutatta nekem, hogy van weboldala is: Beertje van Beers. A biográfiájában tesz utalást arra, hogy volt a Játék határok nélkül bírónője, de a képek, amik fent vannak az oldalon róla, nagyon elütnek attól a személyiségtől, amilyennek ebben a játékban mutatkozik, és amilyennek első látásra gondoltam őt, abból, hogy mennyire komolyan veszi a játékokat. Csak akkor fogtam gyanút, amikor közelebbről megnéztem, és láttam, hogy igencsak szemrevaló, akkor sejtettem, hogy több “dolga” van a médiában, mint egyszerű bíráskodás egy játéksorozatban. És bizony így van.

Görög bíró: Babis Ioannidis
Babis IoannidisEmblematikusan hosszú, göndör hajáról és bajszáról igencsak könnyű felismerni. Róla végképp semmit nem tudok, úgy néz ki, hogy visszavonult a JSF után. 1995-1999 között volt a görögök nemzeti bírója. Írtam már róla korábban, de aki tud arcról jellemvonásokat olvasni, az láthatja rajta, hogy valószínűleg egy szerény, visszahúzódó ember lehet. Ez néhányszor meg is mutatkozott a játékok során, amikor téves (inkább bizonytalan) döntést hozott, és vagy kellett játszani az adott csapatnak a játékot, vagy érvénytelenítik az eredményt. Ezt konkrétan a magyar csapattal tették meg az 1997-es év 8. elődöntőjében, amikor a holland nemzeti játéknál tovább engedte a játékosokat, amikor nem szabadott volna. Egyébként néhány hibát leszámítva mindig jól és becsületesen végezte a dolgát.

A képeket amúgy eredetileg az 1997-es év 5. elődöntőjéből akartam kiszedni, de annyira gyorsan mutatták a bírókat egymás után, hogy nem tudtam senkit lekapni. A holland bírónőről sikerült egy hellyel-közzel jó pillanatot elkapni (nála nem is lett volna más lehetőség), a többiek az 1996-os év 2. elődöntőjében voltak, ott voltak egyenként bemutatva. De maradjunk is 1996-nál, mert az akkori döntőnél műveltek olyat a bírók, amin percek kellettek, hogy magamhoz térjek:

Bírói csapatHa nem látszik annyira jól, egy zenekart alkottak, így mutatkoztak be annak idején. Még Gundel Takács Gábor sem tudott erre nagyon okosat mondani, de az biztos, hogy eszméletlen volt a bemutatkozásuk. Keresem, keresem azóta is a lemezüket, megfogadva Gundi tanácsát, de sajnos sikertelen volt minden eddigi kísérlet. Azóta is megmosolygom, valahányszor megnézem ezt a döntőt. Van is rajta nekünk magyaroknak mit nézni, hiszen igencsak dicsőséges győzelmet arattunk.

 

Néhány Játék határok nélkül sorozatban megismert zene


Ha valamiért nagyon hálás vagyok a YouTube-nak, akkor azért, mert a feltöltött videókon levő jogvédett zenék előadóit és címeit kilistázza, és meg is mutatja, hogy az hol hallható. Feltettem a “supermario4ever” profilomba az összes Játék határok nélkül adást, melyben a magyarok részt vettek, és mivel a játékok alatt ismert zenék hallhatók, ezért ezeket külön listázza a videókezelőben nekem. Ezek döntő többsége a játékok- és a várost bemutató kisfilmek alatt hallhatók, és volt egy pár, ami megtetszett. És ami megtetszik, azt nem vagyok rest beszerezni mp3-ban is. Csak hogy mentsem a mundér becsületét, az egyik dalt meg is vásároltam, annyira megtetszett, hogy úgy éreztem, hogy megéri. Ezeket a zenéket fogom kilistázni, nem teljes a lista, csak amik eszembe jutnak.

  1. London Symphony Orchestra: Imperial March
    1993-as év 5. elődöntő 1. játéka
    Én a fejlett országok lakosságának azon 1-2%-ába tartozom, akinek semmi köze nem volt a Csillagok háborújához. Ismerem a főcímzenét, nagyjából a szereplőket is, de ezt a zenét, kövezzetek meg, de a Játék határok nélkül szériához kötöm. Nagyon megtetszett már első hallásra
    https://www.youtube.com/watch?v=-bzWSJG93P8
  2. Carlos Paredes: Variações em ré maior
    1996-os év portugál bemutatkozó film zenéje
    Állítólag híres volt Portugáliában (már nincs közöttünk), a portugál gitár mestere. Érdekes, azt tudtam, hogy van spanyol gitár, de hogy portugál gitár is lenne? Szép a hangzása nagyon. Ezt sikerült csak megtalálnom, az a helyzet, hogy ha tehetném, akkor az 1996-os év mind a 6 város bemutatkozó filmjének zenéjét megszerezném, nagyon szép mindegyik, főleg a szlovén tetszik, de olyannyira, hogy életemben hallott egyik legszebb zene volt. A portugált sikerült megtalálni:
    https://www.youtube.com/watch?v=6qFfJPQ0yQU
  3. Montefiori Coctail: Another B
    1998-as év 6. elődöntőjének fonaljátékának zenéje
    Ez egy nagyon furcsa zene, ehhez hasonlót még soha nem hallottam. A 6. elődöntő egyébként is különleges számomra a tekintetben, hogy a tökutolsónak titulált görögök nagyon szép győzelmet arattak, melyet többek között a fonaljátéknak köszönhetnek. A zene viszont inkább magyar szempontból érdekes, azt még Borbás Marcsiék is ellőtték, hogy tisztán kivehető magyarul a “menjél, menjél…” Ahogy Gundel Takács Gábor is mondta, magyar DJ sem választhatott volna jobb számot. Mindenképp ajánlom meghallgatásra, nagyon érdekes szám:
    https://www.youtube.com/watch?v=ofQYebzX6nE
  4. Spike Jones: Powerhouse
    1996-os év 5. elődöntőjének magyar játéka
    Ez a szám inkább a komédia kategóriájába tartozik. Egyáltalán nem ismerem a háttértörténetét, de mindig megmosolyogtat, amikor meghallom. Az úgy nagyjából hallatszik, hogy nem mai dal, de azért nem semmi, hogy 1937-ből származik. YouTube-on nem találtam meg.
  5. The Royal Viena Orchestra: Instinto Basico
    1997-es év 5. elődöntőjének szlovén játéka
    Na ez szám valami… Nem is tudom hogy jellemezni, ilyen andalító, egyedien depresszív (tényleg nem tudok jobb kifejezést) zenét nagyon ritkán hallani. Igazából össze is egyeztethető a cím, ezt a zenét szerintem tipikusan éjszaka jó hallgatni, intim együttlétet iszonyú hangulatossá teszi. Nagyon szép, de sajnos ez sincs fent YouTube-on
  6. Vangelis: Pulstar
    1997-es év 5. elődöntőjének francia játéka
    Lehet, hogy érdekesen hangzik, de sokkal inkább a zene volt az, ami miatt megjegyeztem ezt a játékot magamnak. Bár aztán olvastam az albumról, melyen ez a szám szerepel (Albedo 0.39), az egész koncepció a a kozmoszon, az űrrepülésen alapszik, nem véletlen, hogy egy űrhajó-építő játékhoz választották ki ezt a zenét. Különben érdekes, hogy az 1997-es év során több Vangelis szám is hallható. Például minden elődöntő végén hallható a Conquest of Paradise de a 8. elődöntő svájci játékában hallható a Chariots of Fire (Tűzszekerek)
    https://www.youtube.com/watch?v=LZaLkfvQ714
  7. Jean Michel Jarre: Oxygene part 4
    1996-os év együttműködési játékának zenéje
    Ezt a számot már egészen kiskorom óta ismerem. A nővérem egyik barátjának volt meg az Oxygene 1-6 CD-n, és valami megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem a CD-n hallható zenék iránt. És bekerült a JSF szériába, méghozzá az 1996-os évben mindegyik elődöntőjében felcsendült az együttműködési játék zenéje volt. Misztikus zene ez is, a Játék határok nélkülben különleges érzékkel választottak háttérzenéket, tettek arról, hogy a zenék miatt is megjegyezzük a játékokat. Ez a zene is nagyban hozzájárul ehhez.
    https://www.youtube.com/watch?v=5DDEl7JnWvo

Most pedig azon dalok listája következzen, melyeknek sajnos nem írta ki az előadóját, így nem tudtam megtalálni. Hiányoznak is nagyon, mert ezek is bővítették a zenei ízlésemet. Ezeket aszerint fogom listázni, hogy hol hallottam. Íme néhány

  1. 1996-os év 5. elődöntőjének fonaljátéka.
    Ez nagyon érdekes, ugyanis kiírja nekem, hogy ez melyik dal, elvileg az “Exit – Killer Tracks – Roland Bocquet”-től, de ettől az előadótól ilyen dalt nem találtam. Pedig nagyon jó lenne tudni, hogy melyik is ez pontosan, mert nagyon bejön. Kihozza belőlem azt az oldott, bohókás jókedvet, amikor hallom.
  2. 1997-es év 2. elődöntőjének francia játéka
    Hogy miért nincs mindegyik dal levédetve… Azt kívánnám, hogy megtudjam, hogy melyik is ez a szám pontosan. Ez ilyen tipikusan optimista, jókedvű zene a maga dinamikájával azonnal kedvenccé tette magát nálam.
  3. 1996-os év szlovén bemutatkozó filmje
    Erről már írtam a portugál filmnél, de külön ki kell emeljem, mert tényleg nagyon szép. Valami szlovén népzenére tippelek, ugyanis ebben az évben mind a 6 ország bemutatkozó filmjénél tetten érhető az adott ország népzenei motívumai, ahogy a magyarban is. Erről is el tudom képzelni, hogy valami szlovén népdal. Ha ezt megtalálnám valahol, nagyon boldog lennék. Amúgy hasonlóképpen kellemes az 1997-es év szlovén filmje is.
  4. 1997-es év portugál bemutatkozó filmje
    Gondolom, hogy ez is Carlos Paredes, ez egyébként sokkal jobban tetszik tőle, lágy, kellemes a hangzása.

Játék határok nélkül 2014 – Az első adás


Először bagszival beszélgettem róla, illetve mivel ő láttam előbb (nekem magyar TV-nek nem lévén), ezért ő mondta a véleményét. Csupa rosszat. Jaj, mi lesz itt még? Mindenesetre megfogadtam magamban, hogy nem fogom elhinni, amit mond, hanem saját szememmel győződök meg róla. Szerencsére egy-két dolgot nem magyarázott el elég részletesen, így az összkép egy kicsivel jobb, de amúgy a félelmeim java része beigazolódott, amit ebben a blogpostban írtam, és hát igaza is volt. És sajnos tényleg senki nem tudja (mondjuk én is csak onnan, hogy alaposan utánanéztem), hogy miről van szó, magyar nyelven nagyon jól össze van foglalva a wikipédián. A lényeg: A ’90-es évek-béli Jeux Sans Frontiéres már nincs, ez egy más műsor, hozzá hasonló, csak a franchise ugyanaz, ezért mehet nálunk Játék határok nélkül címen. Ez ugyanakkor félig becsapás a köztévétől, mert aki nem tudja, hogy mi a helyzet, joggal várhatja, hogy ugyanazt lássuk, mint annak idején, de ez csak hasonló. És sajnos, ahogy féltem tőle, tényleg másra helyezik a hangsúlyt. Elmaradnak a jó városbemutató filmek, helyette azt kell hallgatni, milyen keményen küzdöttek a magyarok. Ez az egész sajnos csak arról szól, hogy a közmédia azt mutassa, hogy milyen kemények a magyarok, így akarnak szemléletet formálni. Alapvetően nem szeretek politizálni, de ez azóta van erősen jelen az állami televízióban, amióta a jelenlegi politikai kormány van hatalmon. Ez egy érdekes figyelemelterelési módszer a valódi problémáktól, ezért is van többek között az, hogy ennyire nagy feneket kerítenek az Eurovíziós dalfesztiválnak, mint eddig bármikor, és dicsérnek agyon olyanokat, akiknél én már (még ha gondolatban is, de) kikapcsoltam a TV-t, mert azt kell mutatni, hogy mi magyarok mennyire jók vagyunk. És sajnos ugyanezt alkalmazzák a Játék határok nélkül adásaiban is. Érdekes, a régi JSF-ben nem kellett ilyen jellegű “országimázs”-építés, hogy elhiggyem, hogy igen, mi magyarok tudunk ilyenek lenni, ez az a bizonyos magyar virtus, meg ami miatt annyira féltek a magyarok nyilaitól a történelemben. Ott egyszerűen csak játszottak, küzdöttek, és örültem az eredményüknek.

Ez az élő bikás dolog meg… Erről eszembe jutott az 1999-es évi Játék határok nélkül 7. fordulója, amikor is a fonaljátékban két játékos öltött bikajelmezt, és az ellenfél csapat egyik lánytagja, mint torreádor tapasztja a bika hátára a tapadókorongokat. Na az vicces volt, amikor ők harcoltak együtt. Három fordulóban rendezték meg. Az első, a magyar-olasz páros az ilyen békés volt, de utána a francia-görög és a svájci-szlovén már sokkal erőszakosabb. Már-már izgultam a lányokért, hogy nehogy bajuk legyen, amúgy egyben nagyon vicces volt. Meg a városokat (vagy akkor most országokat) bemutató filmek hiányoznak. Egyrészt lássuk, honnan jöttek, másrészt így is megismerhettük az adott város kultúráját és látnivalóit. És engem is inspirál, hogy látogassak el külföldi városokba, ha lesz rá anyagi lehetőségem. Például Máltáról már írtam korábban, hogy mennyire tetszik. Vagy ott van például Franciaországból Nevers, a Ver-vert, a várost szimbolizáló papagáj nagyon aranyos, de a város is szép. Vagy az olasz Catanzaro, vagy aki hegyvidékekre vágyik, annak ott van az északi hegyvidék, például Val Gardena Südtirol. De Görögország önmagában eladja magát.

De ez most más. A főbíró nyakából hiányzik a síp, helyette látványos kézmozdulattal, kamerába belevigyorogva kell jeleznie, hogy vége van. És persze nem Dennis Pettiaux az, hanem valami Olivier, ami még szimpatikus is lenne, el tudom képzelni, hogy a privát életben egy rendes ember. Egy valami maradt a régi: Gundel Takács Gábor beszólásai. Ő hozza a tőle megszokott színvonalat. De az, hogy a harang meggongatós párbaj játékban jó, hogy nem lökik már le egymást, az azért durva. Bár azért még számít valamit a játék, mert a bíró megbüntette az oroszokat, amikor az egyik lány túl messzire ment, hogy ő gongassa meg a harangot. De nem. Ez már nem az, mint ami régen volt. Más itt minden, ne is várjuk az eredeti hangulatot. Bár élek a gyanúperrel, ha az eredeti játékot vitték volna tovább, az is hasonló irányba ment volna el, mert hát a 15 év az csak 15 év, és sok minden változik, és mint köztudott, nem feltétlen jó irányba. Meg fogom nézni a többit is, de ezek után senki ne csodálkozzon, ha én maradok a ’90-es éveknél. Nem sok értéket lehet a jelenből felmutatni.

GAME XL


Az előző blogpost második felében tőlem szokatlanul durván fejeztem ki negatív véleményemet. Alapvetően tényleg olyan jellem vagyok, aki a pozitív dolgokat szereti kiemelni, de hát én is emberből vagyok, és sajnos én is láthatok olyat, vagy bármi, ami ilyen negatív érzelmeket vált ki belőlem. És ezekre nehéz nem odafigyelni, amikor olyan “körben” történik ez, amit nagyon szeretek. Na de szerencsére sok jó dolgot el lehet mondani az 1996-os Játék határok nélkülről. A városok bemutatkozó filmjei alatt zene szokott menni, és a szlovének bemutatkozófilmjének zenéje valami csodaszép. Kellemes, lágy, már-már andalító. Azt nem tudom, hogy milyen zene ez, de a stílusból ítélve valami szláv népdal, népzene lehet, a hangzása ugyanis hasonlít Zorán: Körtánc – Kóló albumán hallható dalokra, az az album tartalmaz szláv népzenei elemeket, valamint a Koncert 2003 albumán van egy instrumentális zene Szláv népdal címen, az is valami hasonló.

Úgy tűnik, hogy kisebb jele mutatkozik annak, hogy Angliában kezd magára találni a videojátékos piac. Tegnap ugyanis új GAME üzlet nyílt Birkenhead-ben, nagyobb üzletre váltottak. Az előző eléggé kicsi volt, éppen akkora volt, hogy a játékokat praktikusan el tudták helyezni a polcokon, de az új nemhogy nagyobb lett, hanem hangulatosabb is. Külsőre így néz ki:

Központi helyen van, így többen látják, a kicsi üzlet oldalt volt. Szeretem az ilyen változásokat, de sajnos az árak nem változtak, ugyanúgy néhány fonttal drágábbak, mint máshol. Eléggé ritka, hogy egy árban van a többi üzlettel, így kijelenthetem, hogy ha a GAME-ben vásárolok, azzal részint azt a hangulatot is megvásárolok, hogy ott vásárolhattam. Lehet dönteni. Na persze az első nap csak ne menjek már üres kézzel, találtam olyat, de nem kerül extra pénzbe, és jól is jön:

Ez egy kisebb, A5-ös méretű könyv. Ahogy a képen látható, négy játékról lehet olvasni a könyvben, de koránt sem teljesek a végigjátszások, mégis azért adták normál áron, mert egy kódot tartalmaz, mellyel elérhetők digitális formában elérhetők a teljes végigjátszások. Egészen ötletes, bár könyvek tekintetében sem vagyok a digitális formátumok híve. Letölteni nem lehet őket, csupán a weboldalon lehet megnézni őket normál méretben. Nyilván illegális letöltés elleni védelem, de az a hátránya, hogy csak a weboldalról lehet elérni online, letölteni sehogy nem lehet őket, legalábbis nem ismerem a módját. De legalább teljesek a leírások, bár a Mario Kart 7 megvan könyv formájában. A New Super Mario Bros. 2-nek örülök. És mivel majd a Zeldát is tervezem majd beszerezni (nincs prioritásban, majd egyszer), majd az is jó lesz akkor.

A két nap különbség a képen nem véletlen, kétszer voltam egymás után. Akartam már első nap is képet csinálni az üzletről, csak a fényképezőgép otthon maradt. Tegnap elvittem, mert egyébként is terveztem visszamenni, ugyanis ugye írtam régebben, hogy szeretnék egy 128 GByte-os Pen Drive-ot a Játék Határok Nélkül összes műsorának. És akkor néha nézegettem, láttam, hogy van £50-ért, és ugyanígy hétfőn spontán néztem, hogy hátha, és az Argos-ban láttam egyet féláron. De amikor megnéztem a Birkenhead-i üzletükben van-e, nem volt készleten. A legközelebbi is csak Bromborough-ban van, az meg fél óra kocsival. De megnéztem péntek este is, és láttam, hogy hoztak ide is, úgyhogy másnap elmentem érte. Amúgy £67 volt az eredeti ára, és £33.33-ra volt leértékelve. Örültem neki. Így már egy helyen van az összes JSF adás. Vitrinem nincs, de nagyon fogok rá vigyázni, különleges bánásmódban lesz része.