Hazatérés Hollandiából


Bölcs mondás a “Nincsen rózsa tövis nélkül”, de ezt olykor nagyon nehéz megélni. Belekalkuláltam, hogy a repülőtéri éjszakázás nehéz lesz, de ami itt történt, az mindent felülmúlt. Az van ugyanis, hogy 0.00 és 4.30 között bezárják az Eindhoveni repülőteret! Amikor éjfél előtt szóltak, hogy zárnak, azt hittem, hogy csak a La Place nevű éttermet zárják be, ahol eltöltöttem az időt, aztán amikor láttam, hogy a földszintről is tessékelnek ki mindenkit, be kellett látnom, hogy itt sokkal rosszabb dolog van készülőben. Tényleg bezárják a repülőteret! Ilyenkor egy helyre lehet menni, a parkoló lépcsőháza az egyetlen fedett hely. Volt olyan, aki hajléktalan módjára a földön aludt. Én inkább kihasználtam, hogy több emeletes a lépcsőház, és felmentem a legfelső szintre, ahol egyedül lehettem.

Ez igazából nem úgy nehéz, hogy nincs fűtés a lépcsőházban, és mi az, hogy elküldenek a repülőtérről, hanem sokkal inkább mentálisan. Nincs körülöttem senki, akit ismerek, a parkolóház teljesen üres, a szél meg még mindig tombol kint, ez hagyott maga után egy elhagyatottság-érzést. Ezzel volt nehéz együtt lenni, de később eszembe jutott, hogy az elmúlt időszakban megélt fájdalom megtanított arra, hogy azt becsüljem meg, ami van, és ne azt hiányoljam, ami nincs. Végig is gondoltam magamban, hogy megvan mindenem, van ennivalóm, innivalóm, és egy kis pénz is maradt, innen nézve nem is annyira rossz a helyzetem. Sokat segített rajtam ez a gondolkodás, jobban viseltem a helyzetet, és az idő is gyorsabban telt. Csakhamar eljött a 4.30, amikor kinyitották a repülőteret, és újra melegben várhattam a gépre. De ezt ezután bele fogom kalkulálni, ha visszamegyek Hollandiába.

Valamit próbáltam ténykedni, de nemcsak hogy fáradt voltam, de fájt a fejem, migrénem is volt, úgyhogy inkább úgy döntöttem, hogy bemegyek az ellenőrzésre, és a belső részen várok a gépre. Ott konkrétan van alvóhely… És el is gondolkodtam azon, hogy ha még előző este megyek át az ellenőrzésen, és a gépre várva töltöm az éjszakát, akkor onnan biztosan nem tessékeltek volna ki. Inkább ezt kalkulálom bele. Azért egy órát tudtam aludni, ami azért egy kicsit segített. Pár perccel azelőtt ébredtem fel, ahogy kiírták, hogy melyik kapunál kell várni a gépre. A gép indulása is problémás volt, hiszen 9.25-kor kellett volna indulnia, és akkor még mindig csak arra vártunk, hogy felengedjenek a gépre. 10 órakor tudott elindulni.

A rossz idő miatt számítottam arra, hogy kellemetlen lesz az utazás, és tényleg az volt. Már felszállás után közvetlen rázkódott a gép. Egyből azt gondoltam, hogy na, épp hogy felszálltunk, és máris annyi. Aztán leszálláskor, a felhők között rázkódott úgy a gép, mintha kátyús úton mentünk volna. Ez megijesztett annyira, hogy azt gondoltam magamban, hogy úgy éreztem, hogy inkább biztonságban lennék, ha megállnánk, és aztán újra elindulnánk, miután megnyugodtam. Hát, ha biztonságban nem is lennék, de a halálom felől biztos lehetek, ha egyszer csak ott a magasban leállítanák a motort. Végül rendben földet ért a gép, de erősen megéreztem, hogy miért is utálok repülni.

Ahogy lehet igyekeztem kijutni a repülőtérről, felszállni a 200E buszra, hazajutni, hogy aludjak, mert nagyon fáradt voltam. Kipakoltam mindent, aztán feküdtem is le aludni. A repülőtéri affértől eltekintve életem egyik legnagyobb élménye volt ez a holland utazás. Lesz ismétlés valamikor júniusban, az hétszentség.

Hollandia – 3. nap


És egyben az utolsó teljes nap. Vasárnap lévén később ébred a város, így én sem siettem. Másfelől meg a szállás 11 óráig szólt, úgyhogy ha már adódott a lehetőség, akkor élveztem a szállás adta kényelmet. Bár mivel sehol senki nem volt 11-kor, jó eséllyel nem lett volna gond, ha maradok még, de inkább elmentem.

De nem is csak azért nem kellett volna sietni, mert későn ébred a város (boltok 12 órakor nyitnak), hanem mert irgalmatlan szél támadt! Konkrétan lépni nem lehetett, biciklisek is szálltak le, és kapaszkodtak, amibe csak tudtak. Mondjuk, mondta tegnap Tukeinon, hogy vihar várható holnapra, de itt a vihar, az tényleg kemény. Narancssárga riasztás volt országszerte. Jellemző Hollandiában is a brit időjárás, de ez a helybélieknek is erős volt. Tehát 12 órakor nyitott a De Aarhof nevű bevásárlóközpont. Azt gondoltam ki, hogy itt eltöltök egy pár órát, de ehhez az lett volna az ideális, ha lett volna valami kajáldás rész, ahol asztal mellett leülhettem volna. Ennek híján csak padra tudtam ülni, így miután vettem magamnak kaját, nem maradtam itt sokáig.

Gondolkodtam azon, hogy hamarabb átmegyek vonattal Eindhovenbe, de mivel a Heuvelben (ottani bevásárlóközpont) sincs ülőhely asztallal, ezért úgy döntöttem, hogy maradok még Alphen aan den Rijn-ben, beülök a McDonald’s-ba, eszek Big Mac menüt, és itt töltöm el az időt. Szerencsére anyagiak terén jól álltam, úgyhogy ez belefért. Hollandiában az Albert Heijn-ben egész olcsón lehet vásárolni.

Jó is volt a Mekiben. Kényelembe helyeztem magam, nem siettem sehová, tanultam hollandul.

Hollandiában hollandul tanulni… Esküszöm, minden imádatom a hollandoké, és annyira motivált vagyok most a nyelvtanulásban, hogy akár felsőfokú szinten is megtanulnék hollandul. Ablak mellett ültem, a kilátás is marasztalt.

img_20200209_1405101545544210.jpg

Egyszerűen gyönyörű város! Már csak egy dolog aggasztott, a beszállókártya. A WizzAir-nél van ugye a mobil beszállókártya, de egyrészt nem biztos, hogy Eindhovenben lehet-e érvényesíteni, másrészt meg mi van, ha lemerül a telefon? Inkább a második része aggasztó, mert ha Budapesten lehet érvényesíteni a mobil beszállókártyát, akkor feltételezhetően Eindhovenben is, de miután teljesen egyedül vagyok itt, ezért biztos, ami biztos. Nem volt olyan hely nyitva, ahol lehet nyomtatni, ezért megkértem a McDonald’s-os dolgozókat, hogy nyomtassák ki a beszállókártyát. Megadták az E-mail címüket, és kinyomtatták nekem. Hálás köszönet érte. Egyébként a McDonald’s, Burger King, KFC holland árakhoz képest olcsó. Még az átlagosnak mondható éttermek is €12-20 körül kínálnak ételt, a Big Mac menü ehhez képest €7.20 volt.

Nagyjából 15.30-ig maradtam, utána elindultam a vasútállomáshoz. Még a jegy vásárlásával volt egy kisebb probléma, ugyanis nincs jegypénztár, csak automata, ahol ugyan lehet készpénzzel fizetni, de csak érmével. A közeli boltban váltottam fel a €20 bankjegyet. Ami meglepett, hogy €21.30-nak volt írva a jegyár, de csak €20.30-at kért. Tehát 1 euró kedvezmény van, ha automatából veszem a jegyet. Szép. Aztán mentem is a vonathoz, ami pontosan indult, de búcsúzóul ezt lefényképeztem magamnak:

img_20200209_1552501718258067.jpg

Életem egyik legszebb hétvégéjét köszönhetem ennek a városnak, és pont azzal varázsolt el, hogy nem fő úticél turisták számára, ha Hollandiáról van szó, de az Archeonnal olyan szintű élményt adott, amit csak nagyon ritkán élek meg. Ehhez hozzájönnek a hangulatos utcák, szép házak, épületek. Egyszerűen imádtam minden egyes percet itt.

A vonat jól ment, és nagyon kényelmesek az IC vonatok. Most is átszálltam Utrechtben, de mivel most jól jött a vonat, ezért volt egy kis időm a vasútállomáson. Gyorsan bementem a vasútállomáson lévő Burger King-be és vettem magamnak egy cappuccinót, aztán mentem is az Eindhovenbe tartó vonat felé. Itt is minden rendben volt.

Mielőtt a repülőtér felé tartó buszhoz mentem volna, bementem a közeli Albert Heijn-be, itt vettem magamnak még egy kis ennivalót a repülőtérre. Sajnos szükség van rá, mivel a repülőtéren töltöm az éjszakát, a gép ugyanis holnap 9.25-kor indul. Indult egy gép vasárnap késő délután is, de oda drágább volt a jegy, hétfőre volt olcsóbb. Jó lett volna vasárnap hazaérni, de ha már így alakult, akkor a repülőtéren töltöm az éjszakát. A 401-es busz vitt a repülőtérre. És innen már csak Budapestre van út.

Hollandia – 2. nap


Nagyon kellemes a szállás, ahol vagyok, és sikerült 8 órát aludni, úgyhogy teljesen jól vagyok. Reggel egy kis zenehallgatás után összekészülődtem, és már indultam is útnak. Először a bevásárlóközpontba mentem ennivalót venni magamnak mára, és már mentem is tovább. De lassan sétáltam, ugyanis nagyon tetszik Alphen aan den Rijn hangulata. Ráadásul szombat lévén szabadtéri piac volt. Ez is nagyon tetszett, mert nem egy elzárt helyen vannak az árusok, hanem teljesen szabadon a városközpontban, az üzletek között. Kicsit szétnéztem, kifejezetten kellemes volt. Gyümölcsöket is lehetett kóstolni. De Aarhof a bevásárlóközpont neve, mely Alphen aan den Rijn-ben van, de az utcák is nagyon kellemes hangulatúak, nagyon jól be lehet járni a várost gyalog és biciklivel. De aztán sietősre kellett vennem a figurát, mert 11 órára találkozót beszéltem meg.

Archeon

Méghozzá egy nagyon kedves magyar barátommal, Tukeinonnal, aki évek óta Hollandiában él. Ő segített programot nézni. Nagyon nem is tudtam, hogy mit lehetne látni, hiszen Alphen aan den Rijn nem az ismert holland városok közé tartozik. Ehhez képest, amit az Archeonban láttunk… Nem túlzok, ha azt mondom, hogy életem egyik legnagyobb élménye volt, amit utazás során éltem meg. Ez egy szabadtéri múzeum, óriási bejárható területtel, és amit kínál, az nem kevesebb, mint Hollandia szinte TELJES TÖRTÉNELME! Egészen Krisztus előtt 7.000-től a XIV. századig mindent lehet látni. Korhűen berendezett házak, gyönyörűen megmunkált eszközök, szerszámok, ezek a házakban szinte teljesen korhűen berendezve.

Az egészet annyira komolyan vették, hogy az ott dolgozók is korhű ruhában voltak jelen, és a házakban a tűz mellett körbeülve meséltek az adott történelmi időről. Néhány állat is látható volt, de hasonlóan nagy élmény volt az a építmény, mely ha jól emlékszem, a Circus Maximus-hoz hasonlított. Ókori római emlékhelyek is voltak, hiszen a Rómaiak egészen Hollandiáig jutottak el, még várost is alapítottak itt. Legalább 3 órán át voltunk itt, és egyébként a vezetők is nagyon kedvesek voltak, csak annyira túlárasztottak információval, hogy egy idő után már semmit nem fogtam fel abból, amit mondtak. Az élmény életreszóló volt, ha 200 képet nem csináltam, akkor egyet sem. Komolyan megdöbbentem, hogy vannak városok, amik híresek a látnivalóikról, múzeumaikról, és biztos, hogy óriási élmény, de itt van Alphen aan den Rijn, ami nem ismert, de az Archeonjával olyan fantasztikus élményt adott, amit nagyon ritkán élek meg.

Leiden

A múzeum után átmentünk a szomszédos Leidenbe, mely külsőre nagyon hasonlít Amsterdamhoz, csak kisebb, kb. 125.000 lakosa van. Tukeinon mondta, hogy egyre többen többen költöznek Amsterdamból Leidenbe, egyrészt a hasonlóság miatt, másrészt sokkal olcsóbb hely. Mondjuk Amsterdam az egyik legdrágább hely talán egész Európában, úgyhogy onnan nem nehéz olcsóbb helyre költözni. De csodálatos város, szinte minden egyes négyzetméteren van valami látnivaló.

Először az Oudt Leyden-be mentünk ebédelni. Ez egy palancsintázó, ahol édes és sós palacsinták széles kínálatából lehet választani. Én egy paradicsomos, sajtos, sonkás palacsintát ettem. Eredetileg nagyon finom volt, csak amikor láttam, hogy Tukeinon szórt valami nagyon édes öntetet a palacsintájára (ami emlékeim szerint szintén sós volt), na mondom, én is kipróbálom. Csak annyi öntetet tettem az enyémre, hogy nemcsak hogy kellemetlenül édes lett, de ahogy az keveredett a sós ízzel… Szinte teljesen ehetetlenné tettem a palacsintámat. Szalvétával kellett felitatnom az öntetet, amennyire csak tudtam, hogy ehető legyen. Így már meg lehetett enni, de összességében rossz ötlet volt. Pedig nagyon finom volt!

Ezután szétnéztünk a városban. Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. Csodálatos város.

Közben szétnéztünk a bevásárlóközpontban. Az az érdekes, hogy ugyanúgy egymást követik az üzletek, mint Angliában, de itt az üzletek stílusosan néznek ki. A gyönyörű házak között vannak, így miközben vásárolunk, láthatjuk a város szépségeit, ráadásul a nevezetességek is a közelben vannak. Angliában ehhez képest a bevásárlóközpontok kvázi elzárt helyen vannak. Az üzleteken kívül nagyon nincs semmi érdekes, ezért is van az, hogy egy idő után már kifejezetten nyomasztó volt ott lenni. Ehhez képest Hollandiában sokkal nyíltabb helyen vannak, ráadásul vannak piacok is ahol szinte mindenfélét lehet kapni. Vannak sajtpultok is, ahol kóstolni is lehet a különböző sajtokat. A sikátorok is hangulatosak, de ami még igazán emlékezetes volt, az a domb, melynek tetején egy kis vár volt. Ennek tetején, körbe ki lehet nézni, és szinte az egész várost be lehet látni.

A kép többet mond el annál, minthogy isten tudja hányadjára írjam újra, hogy csodálatos volt. Ezután mentünk a kocsihoz. Egy mélyparkolóban voltunk, egészen a -6. emeletig kellett lemenni, mert teljesen tele volt. Egyébként nagyon érdekes a parkoló, spirálban kell körbe-körbe menni.

Tukeinonék egészen a szállásig hoztak el. Nagyon köszönöm nekik ezt a napot, fantasztikus volt! Az nem kérdés, hogy visszajövök Hollandiába, de megbeszéltük, hogy ha lesz rá lehetőség, akkor júniusban jövök vissza, mert akkor még sokkal szebb minden, mivel 22 óra után kezd el sötétedni, így késő estig lehet élvezni a város látványosságait. Bőven nem láttunk minden Leidenből, de állítom, hogy egész Hollandia egy valóságos csoda.

Hollandia – 1. nap


Hát eljött ez a nap. Alig hiszem el, hogy itt vagyok Hollandiában! Imádom ezt az országot, egyszerűen gyönyörű! Hogy csak vázlatosan foglaljam össze az érzéseimet, amik finoman szólva is pozitívak. Lássuk a részleteket.

Előkészületek

Jó ideje tervezgetem, hogy kijövök Hollandiába, ezért vállaltam be, hogy decemberben bevállalok extra munkát, mint Nintendo promóter, amikor a MondoConon, az Árkádban, és a Mikulásgyárban vittem a Nintendo jó hírnevét. Azért dolgoztam, hogy itt legyek Hollandiában, és már 10 órás ittlét után is azt mondom, hogy bőven megtérült a befektetett munka. És ha belegondolok, hogy előttem a szombat és a vasárnap! Az csak természetes, hogy visszatérek ide.

A MondoCon pénzét valamikor december 15 táján kaptam meg, ebből meg tudtam venni a repülőjegyet Eindhovenbe. A szállást viszont addig nem tudtam fizetni, amíg a decemberi munkából nem kaptam meg a pénzt. MondoCon novemberben volt, de a decembeti pénz eléggé lassan jött meg, ráadásul problémásan is. Elég annyit mondanom, hogy én voltam az egyedüli, aki a teljes összeget kapta meg, a többieknél volt valami félreértés. Amint megkaptam a pénzt, rögtön le is foglaltam a szállást magamnak Alphen aan den Rijn-ben. Ez a végső úticélom. Nekem a szállással volt gondom, mert úgy volt meghirdetve, hogy kb. 7.500 Ft / éj, ha jól emlékszem. Ez valamiért felugrott 14.500 forint körüli összegre éjszakánként. Gondolom, beleszámít az is, hogy mikorra foglalom a szállást, egyáltalán nincs tapasztalatom szállásfoglalásban, de ki tudtam fizetni. Egyéb előkészület nem nagyon volt, hiszen Hollandia EU ország, a beszállókártyát a WizzAir alkalmazásán keresztül is be lehet most már mutatni.

Repülőtér és utazás

Tehát február 7-ére vettem meg a jegyet magamnak. A gép reggel fél 7-kor indult, így tudtam, hogy előtte éjjel nem fogok aludni semmit. Így is lett. Hajnali negyed 3 után indultam el otthonról, sietnem kellett, hogy elérjem Kőbánya-Kispestről a 200E buszt. Nem lett volna baj, ha nem érem el, mert korán indultam, de annyira izgultam, hogy nagyon ott akartam lenni. 3-ra ki is értem a repülőtérre. Bőven ráertem volna még, hiszen még az ellenőrző-átvilágító részleg is zárva volt. Nagyjából fél órára rá nyitották meg, így elsők között mentem be. Éhes voltam, de kaját csak ellenőrzés után néztem magamnak. Egyelőre zárva volt minden, de ahogy az várható volt, drága is volt minden. Egyetlen egy dolog tűnt megfizethetőnek, a KFC Longer szendvicse, és az újratölthető üdítője. A kettő együtt 1.200 forint. Nyitás csak 4.30-kor volt, de türelmesen kivártam a soromat. Meg is érte, mert a pénztáros a végén 1.100 forintot mondott. Szeretem, ha valamit rosszul nézek ki, főleg, ha hasznom van belőle. Ízlett a szendvics, üdítőért meg folyamatosan jártam vissza.

A beszállókártyák ellenőrzése a frissen átadott részlegen történt. Ketten voltak, akik ellenőrizték, az egyikük kifejezetten bunkó volt. Sajnos ki kellett mennem (a túl sok üdítő…), ő meg azzal jött, hogy mégis hogy merészelem megnehezíteni a munkáját, amikor bőven időben voltunk… Nem hiszem, hogy bármi problémája adódott volna abból, ha nem jutok fel a gépre az én hibámból kifolyólag. Az ilyen embernek nincs helye olyan munkahelyen, ahol emberekkel foglalkozni. De annyira nem tudtam elhinni, hogy Hollandiába megyek, hogy még ezt is megörökítettem.

img_20200207_0543091432912033.jpg

És már a repülőre várva is hallottam, hogy emberek hollandul beszélgettek. Nagyon jó érzés volt hallgatni, nagyon szeretem a nyelvet. Egyáltalán manapság, mindent szeretek, ami holland.

A repülőút sima volt, más miatt volt problémás. Két olyan férfi mellett volt a helyem, akik szinte végig nagymenőztek, nevetgéltek. És ez ott és akkor rettenetesen zavart, mert nagyon fáradt voltam. Mivel reggel repültem, ezért a Napkelte is a felhők fölött ért, ami csodálatos élmény volt.

img_20200207_06585796059810.jpg

Ha leszámítjuk a két férfi szerencsétlenkedését, akkor nagyon jó utam volt. Ugyanis óriási szabadságérzet töltött el. Azért, mert amikor repültem, mindig Angliába mentünk a nővéremékhez, és most egy másik országba megyek, ami ráadásul úticéljaim egyike… Hihetetlen boldogság töltött el.

Eindhoven

Körülbelül 20 perccel korábban érkezett meg a gép. Már a repülőtéren is alig hittem el, hogy mindent hollandul látok kiírva. Ez tényleg Hollandia! ^_^ Nagyon boldog voltam. Egy kis probléma akadt a buszjegy vásárlással, ugyanis €50-es címlet volt nálam, és csak €20-assal lehetett maximum fizetni. Úgyhogy bementem a jegypénztár mellett lévő élelmiszerboltba venni magamnak valami innivalót. Így már tudtam venni magamnak jegyet. A 400-as busz visz az Eindhoven Centraal vasútállomásra, a jegyár pedig €4.40. A buszon végig gyermeki kíváncsisággal néztem ki az ablakon. Valami csodálatos. Nem lehet nem észrevenni, hogy mennyien járnak kerékpárral, és mennyire fejlett a kerékpárút-rendszer. Csodálatos város, már a buszról szétnézve is szerelmes lettem.

A vasútállomás eléggé furcsa volt, át akartam menni, hogy a túlsó oldalon lévő városközpontba, de a beléptetőkapu csak vonatjeggyel enged át. Szerencsére terveztem vonattal menni, ezért rajtam ne múljon, hogy átmenjek, megvettem a vonatjegyet Alphen aan den Rijn-be. Utrechti átszállással lehet eljutni oda €21.30-ért. Viszont kijutni is csak jeggyel lehet. Ez aggasztott, mert mi van, ha csak egy egyszer lehet kifele érvényesíteni a jegyet? Mivel nem szeretném még egyszer megvenni a jegyet, ezért inkább megkérdeztem egy ott dolgozót. Lehet többször érvényesíteni aznap. Így már más, kimentem.

A város első ránézésre erősen Liverpoolra emlékeztetett. Ami meglepett, hogy városközpont létére eléggé kihalt volt még délelőtt 9-kor, de 10 óra után is. Először valami élelmiszer boltot kerestem, mert nagyon éhes voltam. Telefonon néztem, milyen élelmiszer bolt van a közelben. Láttam, hogy van SPAR is, na mondom, azt ismerem, legyen az. Nem volt messze, ami miatt csalódás volt, az az ár. Eléggé drága hely, nagyobb szendvicsek már €3-4 áron vannak, de más dolgoknak is magasabb ára van ott. Inkább azon voltam, hogy egész napra vegyek kaját magamnak, így többet vettem és olcsóbbat.

Ami miatt izgatott voltam, hogy itt fogok találkozni az egyik holland sráccal, akit a Haikyuu!! által ismertem meg interneten. WhatsAppon cseréltünk telefonszámot, hogy tudjunk üzenni egymásnak (ezt sokkal gyakrabban nézi), és eljött a Heuvel nevű bevásárlóközpontba. A srác egyébként digitális rajzoló, műveit KaiGRT néven publikálja Twitteren, Instagramon és Tumblr-ön. Amellett, hogy Haikyuu!!-rajongó, UshiTen (Ushijima és Tendou) páros a kedvence. Shipping, annyira nem vagyok ebbe benne. Nagyon jól éreztem magam vele, nagyon kedves, vidám természet, ráadásul beszédes is. Nagyon is szeretek beszélgetni vele, mert bármit, amit elmondtam neki magamról, mindent empátiával kezelt, és mindig azon volt, hogy úgy mondja ki, hogy mit gondol az adott témáról, hogy igyekezett mindig megérteni, hogy ott és akkor miért gondolkodok úgy, ahogy. Ez pedig ritka pozitív tulajdonság, ami miatt felnézek rá. Most is végigbeszélgettük az időt, amíg együtt voltunk, közben elsétáltunk a Strijp-S nevű helyre. Ez egy kisebb szórakoztató központ, ahol kisebb éttermek, kávézók vannak, de fesztiválokat is szerveznek itt, nagy szabadtéri hely van. Az egyik teremben tartja a táncóráit. A rajz mellett a másik nagy szenvedélye a tánc, így igazán szerencsés, hogy abból él, ami a hobbija. De ez látszik is rajta, ugyanis hallatlanul erős kisugárzása van. Egyébként is a hollandok teljesen mások. Sokkal pozitívabb személyiségek, közvetlenek, mintha mindenkit a barátjuknak tekintenének. Beültünk Strijp-S-ben egy kávézóban, Kai a végén szinte úgy beszélgetett a pultos lánnyal, mintha máris jóbarátok lettek volna. Mondtam is neki miután kimentünk, hogy magyar szemszögből nagyon furcsa ez a közvetlenség. Hiszen, mi alapvetően távolságtartók vagyunk. Mosolygunk ugyan, de ez a közvetlen beszélgetés, hogy “alig ismerlek, de máris barátom vagy” attitűd, nem jellemző ránk. Az az igazság, hogy nekem szimpatikusabb a holland mentalitás.

A kávézóból kijövet visszamentünk a városközpontba, ahol bementünk egy élelmiszer boltba, még venni magamnak enni- és innivalót. Itt ajánlott egy olyan péksüteményt (nem emlékszem már a nevére), ami ilyen rácsos, belül sült virslivel, meg valami paradicsomszósszal. Mivel két darab volt €1.60, ezért vettem belőle, de valami isteni volt. A virslinek valami egyedi íze volt, és nagyon ízlett. Mondta is Kai, hogy ez tipikus holland péksütemény, amit imádnak. Nem csodálom, mert tényleg nagyon jó. Fogok belőle venni holnap is. Csak most vettem észre, ahogy elsétáltunk a vasútállomás mellett, hogy irgalmatlan mennyiségű bicikli van leparkolva. És ezt tényleg úgy, mintha egy kiállítás lenne. Ennyi biciklit egy helyen még megközelítőleg sem láttam soha. Tényleg nem találtam szavakat.

img_20200207_1411021797942960.jpg

Az eddig tudtam, hogy a holland nagy bicikliző nemzet, de hogy ennyire… Lenyűgözött a látvány. És tényleg, rengetegen járnak biciklivel, olyan fejlett kerékpárút-hálózata van Eindhovennek, de állítom, hogy a többi holland településnek is, hogy az valami csodálatos.

Ezután a közelben lévő egyik utcába sétáltunk, ahol mindenféle nemzetiségnek van boltja, étterme. De tényleg mindenfélének. Indiai, kínai, görög, török, szíriai, még etióp is, de ami fantasztikus volt, hogy kiválóan megfértek egymás mellett. Nagyon jó környék. Itt eszembe jutott, hogy semmilyen tisztálkodási szert nem hoztam magammal, de hogyan vegyünk, ha csak 2-3 napig vagyok itt? Bementünk a LIDL-be szétnézni, itt vehetünk valami olcsóbbat, aztán legfeljebb otthagyom. Itt is ért egy kellemes élmény. Ahogy nézelődtünk, az egyik idős férfi meghallotta, hogy angolul beszélgetünk, leszólított minket. Kíváncsi volt ránk, kik vagyunk, honnan jöttünk, mi célból vagyunk Hollandiában. Kai ugye ott lakik, én meg mondtam, hogy magyar vagyok, és a hétvégemet töltöm Hollandiában. Ez a fajta kedvesség, közvetlenség is lenyűgöz, ráadásul idős férfi létére olyan folyékonyan beszélt angolul, mintha a második anyanyelve lenne. Ez ugye nekünk, magyaroknak azért furcsa, mert inkább a fiatalok beszélnek angolul, idősebbek az oroszt tanulták. És hogy nekiálljanak angolul tanulni… Felejtsék el. Hollandiában meg igazából nem kell hollandul tudni, hogy boldoguljunk az országban, ugyanis szinte mindenki beszél vagy angolul, vagy németül, vagy franciául. Ezt a három nyelvet tanulják az iskolákban. Csak én vagyok olyan, aki szenvedélyesen tanul nyelveket, így a hollandot is. Szóval ez a férfi pozitív példa arra, hogy lehet élni idősen is. Erre is mondtam egyébkent Kai-nak, hogy teljesen szokatlan, hogy Magyarországon csak úgy leszólítja valaki idegen, és jót beszélgetnek. Itt meg ez teljesen másképp van. Olyan, mintha a hollandok között lenne egyfajta ösztönös bizalom egymás iránt. Azt gondolom, hogy többek között ennek is köszönhető, hogy Hollandia az Európai Unió egyik legfejlettebb országa.

Ezután nem maradt som időnk, mert Kai-nak dolgozni kellett menni. Nagyon jól éreztem magam vele, és hálás vagyok a vele eltöltött időért. Ugyanolyan volt élőben is, mint interneten, csak sokkal jobb volt, mert sokat mosolygott, nevetett, de úgy, hogy sugárzott az arca.

Vonatút

A vasútállomáson búcsúztunk el egymástól. Ő busszal ment dolgozni, én meg vonattal tovább. Maga a vonat gyönyörű emeletes vonat volt (úgy tudom, hogy ilyet akarnak Magyarországra behozni), jó volt utazni rajta. Csak meglepett hogy 5 perc késéssel indult el Eindhovenből. Maga az út nagyon jó volt, de az Utrecht Centraal vasútállomás előtt valamiért megállt, és ott állt legalább negyed órát. És olyan volt, hogy senki nem tájékoztatott arról, hogy mi történt, miért vesztegelünk. És mindezt a hollandok végtelen nyugalommal vették tudomásul. Ezzel egyrészt azt akarom érzékeltetni, hogy a holland vasúttársaság sem tökéletes, meg az emberek attitűdje is mennyire más, hogy nem kezdik el egyből szidni a vasúttársaságot, a politikát meg akit még lehetne, hanem türelemmel vannak, hogy áll a vonat. Végül 20 perc késéssel ért be Utrechtbe. Annyi időm maradt, hogy átfussak a Leidenbe közlekedő vonathoz, ez megy át Alphen aan den Rijn-en. Elérte.. Ez a vonat már jól ment, nem volt semmi gond.

Alphen aan den Rijn

Olyan dallamosan mondta a hangosbemondó Alphen aan den Rijn nevét, hogy most is hallom a lelki füleimmel. Ez is nagyon szép város, érdekes, hogy ez meg Gyulára emlékeztet, csak nagyobban. Gyönyörű folyója, hídja van, és hasonlóképp vannak az üzletek egymás mellett, mint Gyulán.

Magát a várost már nem nagyon tudtam megnézni, mert már késő délután volt, és már pihenni szerettem volna a szálláson. Viszont kalandosan sikerült odatalálni, ugyanis minimális töltöttségű volt már csak a telefonom. Bíztam abban, hogy kitart addig, amíg oda nem értek, de amikor azt láttam, hogy 2-3% van már csak a telefonon, gyorsan végignéztem az útvonalat, és azon voltam, hogy megjegyezzem. 29 perc volt az út gyalog a vasútállomástól, amikor lemerült, maradt kb. 18 perc, ezt jegyeztem meg, és mentem a szállás felé. Egy kicsit pánikba estem, mert nem 100% pontossággal jegyeztem meg az útvonalat, csak hogy nagyjából merre kell menni. Egyszer olyan érzésem volt, mintha túlmentem volna, de inkább tovább mentem. Kiderült, hogy jól emlékeztem, mert az utcanév aztán beugrott, egyedül számra emlékeztem biztosan. De furcsa volt, hogy magánlakásra szólna a szállásom? Nem mentem be, hanem a túloldalon lévő társasházba próbáltam bejutni, mivel láttam áramot belül, így ha bejutnék, tudnám tölteni a telefont. Legalább annyira, hogy lássam, hol vagyok. Bejutottam, amikor elkezdte tölteni a telefon, ellenőrizem a címet. Kiderült, hogy teljesen jó helyen vagyok, és tényleg egy magánlakás egy szobája lesz a szállásom. Aranyos volt a lány, aki fogadott. Fel is kísért az emeletre, ahol lakni fogok. És most itt vagyok, és lassan aludni fogok.

Érdekesség: Most a Játék határok nélkül pólóban vagyok. Alphen aan den Rijn a második olyan külföldi város, ahol jelen vagyok, és játszott a Játék határok nélkül sorozatban. Alphen aan den Rijn egészen pontosan az 1998-as év, 4. elődöntőjében volt jelen.

Képeket az Instagram profilomra tettem ki.

Új blog Vietnamról


Bár még nem biztos, hogy kijutok Vietnamba tanulni, de úgy döntöttem, hogy már most új blogot indítok, mely Vietnamról fog szólni. Azért kezdtem el már most, mert az előkészületekről is írok: Nyelvtanulás, hivatalos ügyek intézése, meg információkat, érdekességeket is közzé teszek Vietnammal kapcsolatosan.

Nem tudtam arról, hogy létezik a Blogger.hu, de mivel láttam, hogy új blogfelület, na mondom magamban, regisztráljunk ide is. Aztán meglepetten láttam, hogy van regisztráció a nicknevemmel. Megkönnyítette a dolgomat, hogy 2010-ben indult a blogger.hu, ezért sokat nem kellett találgatni a jelszavak között. Olyannyira nem, hogy az első próbálkozásra bejött. Frissítettem az adatokat, és elindítottam a blogot:

supermario4ever in Vietnam

Őszintén remélem, hogy nagyon tartalmas lesz a blog, és hogy lesz lehetőségem megélni életem lenagyobb élményét, és arról részletesen beszámolni. Ha meg nem jön össze, akkor is megmarad ez a blog, és emlékeztetni fog arra, hogy egyszer megragadtam a lehetőséget, hogy kijussak Vietnamba.

 

Tanulási lehetőség Vietnamban


Már tavaly szeptemberben meghirdették az egyetemen, ahova járok, a keleti nyelvek közül a vietnamit, amire már akkor jelentkeztem, csak akkor nem volt meg a megfelelő létszám, de most februárban elindították. Eddig csak japánra jártam, amit élvezek és imádok, de most felvettem mellé a vietnamit.

Három ázsiai ország – és nyelv – van, ami nagyon érdekel: Japán, Kína és a Vietnam. És életem egyik nagy álma valósulna meg, ha eljuthatnék ezekbe az országokba. Most lehetőség nyílt arra, hogy Vietnamba eljuthassak tanulmányi ösztöndíjjal. Az erre való jelentkezést pedig villámgyorsan le kellett adjam, ugyanis konkrétan ma van a jelentkezési határidő. Már októberben meghirdette a Tempus közalapítvány a jelentkezést, de mivel csak ezen a héten kezdődött a vietnami nyelvoktatás, ezért csak most szereztem róla tudomást. Nagyon fellelkesedtem, amikor a tanárnő említette (aki szintén vietnami), éreztem belül, hogy az adrenalin az egekbe szökik, minden gondolaton akörül forgott, hogy milyen lehetőségek tárulnak elém, ha eljutok Vietnamba. Ugyanakkor elérhetetlennek tűnt számomra, mert van néhány ismerősöm, barátom, aki eljutott valamelyik ázsiai országba, de ők mind olyanok voltak, hogy vagy tehetősebbek anyagilag, vagy állami ösztöndíjjal jutottak ki, vagy onan származnak és hazalátogattak. Úgy konkrétan semmi irigység nem volt bennem, de egy kicsit leértékeltem magamat hozzájuk képest, hogy nekik megadatik, de nekem nem. Ez egy kicsit visszavett az önbizalmamból, de aztán csak összeszedtem magam, és ahogy eljutott az agyamig, hogy ingyen van lehetőségem eljutni oda, azonnal elkezdtem intézkedni.

Minden csütörtökre, péntekre és szombatra összpontosult. Csütörtökön kezdtem el megírni az önéletrajzot és a motivációs levelet magyarul, majd elmentem az egyetemre, mert kellett egy-egy példány az iskolalátogatási igazolásból és az előző féléves leckekönyvből, melyen szerepel a korrigált kreditindex is. Ezek magyarul és angolul kellettek. Eléggé rosszallással néztem a 3. féléves eredményemet, azt ugyanis a “tragikus” jelzővel lehetne illetni. Pont csütörtökön volt vietnami nyelvórám, meg is kérdeztem a tanárnőt, hogy a tanulmányi eredmények mennyire számítanak bele. Azt mondta, nem nagyon fogják nézni, mert vietnami nyelvet és kultúrát fogok tanulni, ezért a gazdasági jellegű tárgyak eredményei nem igazán fognak beleszámítani. Ez megnyugtatott, legyen igaza. Pénteken írtam meg az önéletrajzot és a motivációs levelet angolul, valamint egy dokumentum beszerzése okozott komolyabb nehézséget, az ajánlólevélé. A tanárnő említette az egyik lányt, aki az ELTE-re jár (ő is alapvetően ott tanít, csak jön a BGE-re nyelvet tanítani), aki szintén menne Vietnamba, mondta, hogy írjak neki, hogy küldje el azt az ajánlólevelet, amit ő kapott. Meg is jött, de nem a tanárnő neve van rajta, hanem egy másik oktatóé. És mivel digitálisan jött át a levél, ezért nincs rajta aláírás, hát az pedig kell. Felhívtam az ELTE-t, kiderült, hogy az a tanárnő, aki írta az ajánlólevelet, nincs ma bent. Na most, akkor mi legyen. Vagy 56 helyre telefonáltam, írtam E-mailt, a tanárnőnek, aki az ajánlólevelet írta, a lánynak, aki megküldte azt, vietnami tanárnőnek, hogy akkor most mi legyen, meg a Tempus Közalapítványnak, annak, aki a vietnami ösztöndíjas képzést intézi. Valahonnan csak jön válasz. Végül a vietnami tanárnő írt, hogy menjek be az egyetemre, mert 14 órától ott fog órát tartani. Ahogy tudtam, elindultam, szerencsére már ott találtam az egyetemen. Bementünk a titkárságra, a kész ajánlólevélen átírtuk a nevet, kinyomtattuk mind a magyar, mind a vietnami nyelvű ajánlólevelet. Aláírta, és lepecsételte. Ezzel sikerült megoldani ezt. Aztán beadtam online a jelentkezésemet, de még egy papírt ki kellett tölteni. Ennek az volt a furcsasága, hogy számítógépen kellett kitölteni, de alá kellett írni, ezért ki kellett nyomtatni, majd aláírás után ezt is bescannelni. Ekkor volt meg minden dokumentum, ekkor adhattam be E-mailben is a jelentkezésemet, minden papírt csatolva mellé. Nemcsak a fentebb említetteket csatoltam az E-mailhez, hanem az érettségi bizonyítványt, a szakképzettséget igazoló bizonyítványokat, a tanúsítványokat, valamint a nyelvvizsga bizonyítványokat is. Angol B2 komplex, Német B2 szóbeli.

Nem igazán tapasztaltam amúgy azokat a bizonyos nehézségeket a bürokráciával kapcsolatosan, amikről beszélnek általánosságban. Annyi volt, hogy péntek délelőtt a hajamat téptem gondolatban, hogy miért kell ennyi papír, miért csak most tudok erről, miért nem adnak lehetőséget a hiánypótlásra (mert hogy nem adnak. Ha hiányos vagy hibás a jelentkezés, elutasítják azt), miért nincs bent az, aki írta az ajánlólevelet. Egyébként mindenki rendkívül készséges és segítőkész volt. Az ELTE-nél is segítettek, a vietnami tanárnő is mindent megtett, végül a Tempus Közalapítványtól is jött válasz, hogy bárki aláírhatja a tanszéken. Ez jelentősen megkönnyítette a helyzetet. Ha már ennyi papírt kérnek, legalább mindenben segítenek, ami probléma volt. Végül tegnap délután tudtam véglegesíteni a jelentkezésemet.

Január végén volt a Kínai tavaszünnep (Kínai újévi fesztivál) a Millenárisban, ami ugyan nem volt tökéletes (voltak csúszások, néhány előadás problémás volt), de ami jó volt, az annyira lenyűgözött, hogy néhány előadásnál majdnem meghatódtam, annyira tetszett. Ekkor döntöttem el magamban végleg, hogy az ázsiai kultúrával szeretnék hivatásszerűen foglalkozni. Sokáig fogalmazódott bennem, hogy mivel szeretnék hivatásszerűen foglalkozni: Kereskedelem, banki szektor, informatika. De ezek mind olyan “kompromisszum-jellegű” hivatások lettek volna az életemben. Csináltam volna, valószínűleg nem lettem volna frusztrált mellettük, de nem ezek azok, amiket szívvel-lélekkel csináltam volna. Régóta érdekel az ázsiai kultúra, de sokáig csak Japánra orientálódtam. 2014-ben kezdtem el Kung Fu edzésekre járni Angliában, és ott láttam néhány kínai kultúrális eseményt (például Őszközép ünnep), amik már akkor is megtetszettek, de mivel hazajöttem Magyarországra, nem igazán gondoltam, hogy ezeket itt is megünnepelhetik. Meg hát sokáig Békéscsabán laktam. Az meg minden, csak nem a lehetőségek városa. Csak akkor volt lehetőségem komolyabban találkozni Magyarországon ázsiai kultúrával, amikor visszaköltöztem Pestre. És úgy érzem, hogy hazataláltam. Még Dél-Korea szokta azokat érdekelni, akik az ázsiai kultúra iránt érdeklődnek. De engem nem. Bőven elég ez a három ország, ráadásul a koreai hangul karakterek bántják a szememet. Nagyon csúnyának tartom őket. Addig egyébként érdekelt a koreai történelem, amíg mentek a koreai történelmi doramák a köztévében. Ezek annyira megtetszettek, hogy akkoriban rengeteget olvastam a koreai történelemről. Mint egy gyerek, szentül meg voltam győződve arról, hogy minden, amit ezekben a sorozatokban látok, azok egy az egyben megtörténtek a maguk idejében. Aztán, amikor szembesültem azzal, hogy a történetek javarésze fikció, az olyan szintű csalódás volt számomra, mint amikor 8-9 évesen felértem ésszel, hogy a rajzfilmkarakterek nem léteznek. Ezzel együtt abba is maradt a koreai kultúra iránti érdeklődésem.

A vietnami tanárnő mondta, hogy mivel a vietnami nyelv és kultúra lesz a tanulmányunk tárgya, ezért várhatóan sokat fogunk az országban utazni. Ha lehet, ez még jobban felvillanyozott. Alapvetően Hanoiban leszünk, a Hanoi egyetemen fogok tanulni, és biztos vagyok abban, hogy a fővárosban is sok látnivaló van, de nagyon érdekel például Hue is, mely a történelmi Vietnami fővárosa volt. Ott van a királyi palota, meg rengeteg szentély és látnivaló. Emellett az egykori Dél-Vietnam fővárosa, Ho Chi Mihn Város is érdekel. Ez a legfejlettebb, egyben a legnépesebb város. agglomerációval együtt kb. 12 millió lakosa van. Illetve az egyik vietnami ismerősöm Da Nang-ot ajánlotta még, elmondása szerint gyönyörű város. Kikötőváros, azt láttam képeken, hogy nagyon szép tengerpartja van, és ez számomra imponáló, mert szeretem a vízközelséget. Az éghajlat nekem nem lesz probléma, mert nagyon jól bírom a meleget, a nyár a kedvenc évszakom. Vietnamban meg a téli hónapokban sem megy 20°C alá a hőmérséklet. Legalábbis Hanoiban, mert délre már nem jutnak el a hűvösebb légtömegek, Ho Chi Mihn városban az év minden hónapjánan 30°C körüli átlaghőmérséklet van, és az éjszakák is nagyon melegek.

Ami még meglepett, hogy a tanárnő elmondása szerint teljesen mások a vietnamiak, mint amilyennek elképzeltem őket. Ismerek itt Pesten néhányat, de azt gondoltam magamban róluk, hogy mivel a történelmük során soha nem volt igazán kiemelkedő állam (akár csak annyira is, mint Csoszon (Korea), nem kell feltétlen Kínára, Japánra gondolni), emellett vélhetően a háború is komoly csapást mért az országra, és jóval szegényebb ország, mint Kína, ezért azt gondoltam magamban, hogy a vietnamiak mindennél jobban tisztelik a hagyományokat, emellett mivel az emberek csak egymásra számíthathatnak, ezért nagyobb az összetartás, főleg a családtagok között. Ami egyrészről nagyon jó, de volt egy olyan gondolatom is, hogy ez komoly kötöttségeket ró a gyerekekre, miszerint folytatni kell a családi hagyományt, hivatást, nemigen szokás ettől letérni, kvázi “egyéniségnek” lenni. Mert ez szokás Kínában, és azt gondoltam magamban, hogy ugyanez van Vietnamban is, csak még jobban. Ehhez képest a tanárnő mondta, hogy a vietnamiak nagyon szabad gondolkodásúak és nyitottak. Ez olyan szinten meglepett, mintha most februárban 35°C lenne itt Pesten. Mondta, hogy rendkívül érdeklődőek, nem csodálkozzunk, ha ismerkedés gyanánt kérdésekkel fognak bombázni minket. Én nagy örömmel állok rendelkezésükre. Megkérdeztem néhány vietnami ismerősömet, hogy mit tudnak erről, mindenki visszaigazolta azt, amit a tanárnő mondott. Mindig ilyen kellemes meglepetés érjen. Ezt azért tartottam fontosnak tudni, hogy tudjam, hogy viszonyuljak a vietnamiakhoz. Azt például tudom a japánokról, hogy vannak dolgok, amikről nem illik náluk beszélni, mert az sértő nekik. Ugyanígy a kínaiak esetében is, de a vietnamiaknál ha lehet szabadon, bármiről beszélni (persze a megfelelő tisztelettel), az nagyon meg fogja könnyíteni a beilleszkedést, barátkozást és hogy jól érezzem magam ott. Azt is mondta a tanárnő, hogy ott már csak névlegesen van kommunizmus (arról egyébként olvastam, hogy Vietnam az első kommunista ország, amely engedélyezte 1986-ban, hogy a földek magántulajdonban legyenek). Egypártrendszer van, de más az ázsiai kommunizmus, mint az európai volt. Amíg nem olyan, mint az észak-koreai, addig baj nincs. Azt is mondta, hogy a vietnamiak nagyon szeretnek ünnepelni. Sok az utcai ünnepség, és akkor nagyon jól érzik magukat. Egyik kellemes meglepetést követi a másik.

A vietnamit meg mindenképp meg fogjuk tanulni, mert angolul relatíve kevesen beszélnek. Szinte csak az egyetemisták, de ha például bemegyünk boltba, jó eséllyel nem lesz szerencsénk az angol nyelvvel. A piacokra, utcai kifőzdékre kíváncsi leszek, illetve mondták még, hogy a sikátorok nagyon hangulatosak.

Egyébként Kínán belül leginkább Hongkong érdekel. Ugyanis minden, amit most megtudtam a vietnamiakról, hogy mennyire szabad gondolkodásúak, nyitottak, érdeklődők, azt én mind Hongkongról képzeltem el. Az ugyanis 1997-ig brit gyarmat volt, és amikor Angliában voltam, akkor találkoztam ott néhány hongkongi származású emberrel. Hihetetlenül kedvesek voltak, sokkal közvetlenebbek, mint a kínaiak. A kínaiak, ha kedvesek is, érzékeltem náluk egyfajta merevséget. Ehhez képest a hongkongiak sokkal közvetlenebbek voltak. Azt gondoltam magamban, hogy azért, mert brit gyarmat volt, ezért begyűrűzött hozzájuk a brit szabad gondolkodás, és ezt elegyítették az ázsiai hagyományokkal. Utanánéztem, a Hanoi-Hongkong távolság körülbelül 870 km, másfél óta repülővel. Ha lenne lehetőségem eljutni, két nagy ázsiai álomúticélom válna valóra. Ha összejön a vietnami ösztöndíjas utazás, külön blogot nyitok neki, és abba írom külön az élménybeszámolómat. Az esély megvan rá, ugyanis 10 fő mehet Vietnamba, és tudomásom szerint eddig hárman adták be a jelentkezésüket. Az biztos, hogy életem legizgalmasabb (és remélem legjobb) 10 hónapja lesz, ha összejön.

Hazatérés veszteséggel


Hogy milyen csodálatos érzés újra Magyarországon lenni, azt szavakkal nem tudom leírni. Csak súlyos árat fizettem érte, ugyanis elvesztettem a Nintendo 3DS konzolomat… T_T Nem repüléskor, hanem még Angliában. Az történt, hogy még tegnap reggel elmentem az iskolába még utoljára takarítani, de a nagyobb hátizsákkal mentem, ugyanis vittem magammal olyan játékokat, amiket nem akartam hazahozni, de otthon sem akartam hagyni. Nem sokkal elindulásom után valami roppanást hallottam a táskámban. Arra gondoltam, hogy valamelyik játék tokja repedt meg, eléggé tömören pakoltam össze. Mivel volt nálam szatyor, ezért abba áttettem néhány tokot, és amikor már ráébredtem arra, hogy hiányzik a konzol, akkor esett le, hogy már ekkor sem láttam a hátizsákban, ott volt a felső részben. Ilyen mindent tűvé tettem érte állapotban voltam, de nem került elő. Még az iskolában is szétnéztem, de semmi. Írtam nővéremnek, hogy ha megtalálja, vigyázzon rá, de már tegnap beletörődtem abba, hogy volt Nintendo 3DS nincs Nintendo 3DS. Ami rettenetes nagy szerencsém, hogy kivettem a védőtokjából, amibe a 3DS játékok is voltak, így azok megmaradtak. Viszont az eShop és Virtual Console játékok is nagy veszteségek, mert elég sokat töltöttem már le. Megkérdeztem bagszit, mit tud róla, valószínűleg az angol supportot kell megkérdeznem. Mivel account-rendszerű lett a Nintendo eShop is, ezért azt gondoltam, hogy ha az új konzolomba megadom ezt a felhasználónevet és a jelszót, ezért az új gépre is le tudom tölteni, de aztán eszembe jutott az is, hogy ez nagy ziccer lenne, mert így lényegében szívességből (vagy fizetségként) bárkinek a 3DS-ébe beléphetek, és letölthetek neki egy-egy játékot. Hát, Wii U-t akartam venni magamnak, de valószínűleg 3DS pótlás lesz. Főleg, hogy az utolsó előtti hétvégén volt a Grainger Games-ben kiárusítás, és volt két olyan Wii U játék, amit mindenképp megvettem volna, és mivel úgy voltam vele, hogy ilyen jó áron úgysem találom meg egyhamar, ezért meg is vettem őket:

Kibontottam őket, amúgy fóliásan vettem mind a kettőt, sőt a New Super Mario Bros. U-t használtan vettem. Újonnan is jónak találtam érte a £15-öt, meg is kérdeztem, hogy van-e fóliásan. Mondta az eladó, hogy van, de van a használtak között is fóliás. Ez úgy lehet, hogy magánszemélytől vették át, és mivel nem hivatalosan vették át, ezért csak használtként vehették át (nem számolni!), így £13-ért vettem meg lényegében vadonatújan. A Nintendo Land-del ennyire szerencsés már nem voltam, de hogy újonnan £10, az már igazán semmiség érte, mivel úgyis meg akartam venni, és ennyiért nem láttam még használtan sem. Úgyhogy örvendek neki, de a Nintendo 3DS miatt valószínűleg tovább pihennek, mint terveztem.

A hazaút szerencsére a tervezettek szerint ment, bár továbbra is úgy vagyok a repüléssel, ahogy Presser Gábor fogalmazta meg az egyik híres LGT dalban: “Roppantul gyűlölök repülni!”. Mondjuk ennyire azért nem, mert ha el tudom foglalni magam, akkor eltelik az idő, de még mindig a vonatozás az első számomra, és maradva az LGT-nél volt alkalmam ismét élni az éjszakai vonatozás (ellenfél nélkül album 9. dal) lehetőségével, mivel a repülő 23:30-kor érkezett meg. Az utolsó vonat a Keletiből pedig 23:30-kor indult, úgyhogy minden esélyem megvolt arra, hogy még éjszaka hazaérjek. 1:07-kor indult egy személyvonat Ferihegyről, ezzel el tudtunk jutni anyámmal (kijött elém a repülőtérre) Szolnokra. Itt viszont 2 órát kellett várni a Lőkösházára induló személyvonatra. Szolnokra 2:24-kor érkeztünk meg, a Békéscsabára pedig 4:37-kor indult a vonat, így reggel 6:16-ra érkeztünk meg. Én már inkább csak Gyoma után aludtam egy kicsit, addig valahogy elfoglaltam magam. Nem aludtam egyébként délelőtt csak délután néhány órát. Nem történt nagy átrendezés a szobámban, amit éreztem, amikor beléptem ide, azt sem lehet szavakkal kifejezni. Teljes feltöltődést éreztem pillanatok alatt, és ez nem hagyott aludni. De már amikor kiléptem a repülőtérről, akkor is ahogy beszippantottam a levegőbe, teljesen más. Tiszta, kellemes. Szeretem Magyarországot! Olyannyira, hogy oda jutottam magamban, én nem megyek vissza, én itt fogok dolgozni, és fizetem az internetadót, búsuljon a ló. De azért még visszamegyek még próbálkozni. Addig kiélem ezt a pár napot itthon.