Somló Tamás: Semmi Cirqsz


Ahogy írtam nemrég, a ’90-es évek rendkívül változatos volt magyar zenei téren. Hiszen a jó, igényes zenétől kezdve az aktuális trendek kiszolgálásán át, a külföldi sikercsapatok silány másolatáig minden helyet kapott. Eszméletlenül sok zenei album jelent meg a rendszerváltás utáni évtizedben, és elég nehéz volt a zajban meghallani a zenét. De akinek volt füle hozzá, az meghallotta Somló Tamás 1997-ben megjelent 2. stúdióalbumát, mely ritka nagy kincse a ’90-es évek magyar zenéjének.

Habár Presser Gábor is a köztudatban maradt az LGT aktív évei után, hiszen ő is készített szólólemezeket, nem utolsósorban írta Zoránnak a jobbnál jobb zenéket, de Somló Tamás aktívabb volt. Hiszen szólólemezei mellett énekelt dalokat filmeknek, sorozatoknak, és több aktuális énekessel is együtt dolgozott. Emlékezhetünk például amikor még egyszer felénekelte az első albumára az Annyi mindent nem szerettem még című LGT dalt, ebben Geszti Péter rappelt, de ott van a közös dala az Animal Cannibals-szel vagy Zsédenyi Adriennel. Egy biztos: Bármit is csinált, biztosra volt vehető, hogy a tőle megszokott színvonalon művelte azt. Hiszen mindegyik dalában, közös projektben tetten érhető az egyénisége. És mivel 50-en túl is megőrizte fiatalos lendületét, jó humorát, ezért jól álltak neki az új dalok is. Ezzel megcsinálta azt, hogy egy dal erejéig magához emelte az adott előadó színvonalát, vagy az adott betétdallal kedvesebbé tette az adott filmet, sorozatot. Emlékezhetünk a Patikának énekelt “Olyan szépek voltunk” (1994) című dalára, de a Miniszter félrelép “Találj rám” (1997) és a Hippolyt “Indulni kell” (1999) című dalok is ismerősek lehetnek. Akár ezen dalok minőségéből, akár az LGT-nek írt dalaiból származtatjuk a Semmi Cirqsz album minőségét, mind a kettő helytálló. Az album ugyanis nem más, mint 70 percnyi zene, annak is a legjobb fajtájából.

img_20200707_154528_burst1

Az album nagy erőssége nemcsak a kiválóan megírt dalok, és Somló Tamás éneke, hanem hogy mindegyik dalban fellelhető az énekes egyénisége. Hallhatjuk a humorát például a Zenebeszéd című dalban, a bánatot, az illúziót és a reményt az Eltévedt nyár című dalban, énekel a barátságról is, és szinte mindegyik dal szövegében hallható, hogy vannak gondolatai az életről, a világról. Az albumot kiváló zenésztársak erősítik. Már az első dalban hallhatjuk Presser Gábort, de Demjén Ferenc is jelen két dalban (Barátság, Léghajó), de olyan nevek is közreműködtek az album készítésében, mint Borlai Tibor, aki a KFT együttes tagja volt, és Závodi Gábor, aki az LGT 424 Mozdonyopera című album készítésében is közreműködött hangmérnökként.. Ők mind Somló Tamás zenészbarátai, és mivel sejthetően embertként is ismerik, ezért olyan dalokat írtak neki, melyek tökéletesen passzolnak az énekes egyéniségéhez. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ez az album ennyire jó lett.

És igaz Somló Tamásra is, hogy halálával pótolhatatlan űr keletkezett a magyar zenében. Mert vannak jó hangú énekesek, sőt, vannak, akik érvényes gondolatokat fogalmaznak meg, de olyan egyéniség, mint Somló Tamás, nincs még egy a világon. És az az érdekes, hogy valahányszor hallom a dalait, nem az a gondolatom, hogy jaj, meghalt, nincs már köztünk, hanem hogy volt egy ilyen egyénisége a magyar könnyűzenei életnek, aki beletette önmagát a dalaiba, ezáltal egyedivé, nem utolsósorban szerethetővé tette azokat. Meg egy kicsit megadta az az érzetet, hogy jó magyarnak lenni. Az ő esetében nem üres pozitív gondolkodású szöveg az, hogy a dalaiban él tovább. Mindig, amikor hallgatom a dalait, olyan érzésem van, hogy azokkal hagyott egy kis részt önmagából, és sokkal inkább ennek az örömét érzem, mint annak a bánatát, hogy ő már meghalt. Ha az emberi lét értelme az, hogy nyomot hagyjunk a világban, és Somló Tamásnak ez sikerült.

Az album zeneileg és szövegileg is tartalmas, és úgy változatos, hogy mégis egy egységet alkot. A fenti példákon felül hallhatunk érvényes gondolatokat a pozitív gondolkodásról.

Légy az, akiből árad a nyugalom,
légy az, akire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hogyha kérik a kezedet,
menj oda, ahol fázik a szeretet.

Emellett több szerelmes dal is hallható, a “Gondolsz-e rám?” a kétségekről, az elmúlásról szól, de külön kiemelném a már fentebb említett “Eltévedt nyár” című dalt is, mely az egyik legnyomasztóbb szerelmes dal, amit valaha hallottam. Hihetetlen erős képekkel jeleníti meg a kilátástalanságot és a reménytelenséget. Olyannyira apokaliptikus a kép, hogy nem lehet egyszerűen azt gondolni, hogy az élet és a világ nehézségei elől jelent biztonságos menedéket a szerelem. Sokkal inkább háború utáni képeket képzelek el magam elé, amikor a dalt hallgatom, és a szerelem jelenik meg az eltévedt nyár képében. Mindig összeszorul a szívem, amikor meghallom. A másik kiválóság, amit mindenképp érdemes kiemelni, az az “India” című dal, ahol varázslatos zenével (nem is lehet másképp mondani, ez a valóság) illusztrálja azt a misztikumot, azt a fajta csodálatot, ahogy az emberek a távolból látják Indiát, a szöveg pedig sejteti, hogy Somló Tamás egy kicsit érti a spiritualitást is.

A karma törvény húrjain
Játszanak zenét saját vágyaink
Elmerülsz dallamában

img_20200707_154622

Van két feldolgozás is az albumon, mely szintén emelik az színvonalat. Az “Azt mondta az anyukám” egy Omega sláger volt, valamint a “Boogie Woogie a zongorán”, melybe két dalt vegyítettek: Az LGT Boogie a zongorán és az Omega A 958-as Boogie Woogie klubban. Ilyet még életemben nem hallottam, és a feldolgozás is hihetetlenül ötletes. Mind a két feldolgozásban jelen van Somló Tamás vidám, vicces személyisége, hiszen mindkét dal lendületes, dinamikus, és a hangszerelés is kiváló. Úgy mentettek át három klasszikus dalt a ’90-es évekre, úgy adtak nekik úgy értelmet, hogy semmit nem vesztettek eredeti értékükből. Megadja azt az érzetet, hogy a ’90-es évek, de a mai kor fiataljainak is megvan a maguk ‘958-as Boogie Woogie klubja, és nekünk is ugyanúgy mondta apukánk, hogy gondja lesz reánk. Konkrétan ez nálam a feldolgozás értelme, így lehet régi klasszikusokat a mai (vagyis jelen esetben a ’90-es évek) hallgatóság számára is értelmezhetővé, élvezhetővé tenni. Ennek egyébként nagyon kevés feldolgozás tesz eleget.

Készült videoklip is a Gondolsz-e rám? című dalból:

Emlékszem is, hogy játszották több zenei csatornán, több zenei műsorban is, ez is hozzájárult ahhoz, hogy az album valamennyire ismert legyen. A bohóc és a cirkusz nemcsak az album címére reflektál, hanem Somló Tamás artista múltjára is. Sajnos ez nem a teljes verzió, de készült az egész dalból is videoklip, de azt nem találtam meg, jó eséllyel az már nem maradt meg az utókornak.

Ha egy hibáját lehet mondani az albumnak, az az, hogy a borító tömör. Csak 8 oldalas, és tömörítve, egymás alatt vannak a dalszövegek. Pedig jobb lett volna, ha oldalanként 1-2 dal szövege lenne, és nem fehér alapon, hanem valami illusztrációval. A kazettán más képek, illusztrációk vannak, azokat rátehették volna a CD-re is, néhány extra fotóval.

Az albumnak azért megvolt a maga ismertsége, hiszen a MAHASZ album eladási listán a 12. helyig jutott, és 15 hétig volt listán. Szerencsére az album azért fellelhető az interneten, tehát valamennyire a köztudatban maradt. Ez mindenképpen örvendetes, hiszen bőven megérdemli a nyilvánosságot. Ilyen egy kiváló album.

Zene: 10/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 6/10
Hangulat: 10/10

+ Változatos, mégis egységes, benne van az énekes egyénisége
– A borítón lehetett volna több tartalom

93%

LGT: 424 Mozdonyopera


Ahogy gyerekként hallgattam az LGT dalokat, tudtam, hogy a “Búcsúkoncert” azt jelenti, hogy ott vége, és nem jelenik meg új stúdióalbum. De nyújtottak a régi LGT albumok is akkora tartalmat, hogy soha nem volt hiányérzetem. Mégis amikor 1997-ben nyilvánosságra hozták, hogy új LGT album fog megjelenni, és kezembe vehettem a CD-t, az hihetetlen élmény volt.

Az biztos, hogy az egyik legegyedibb albumot vehetjük a kezünkbe külsőségek terén. Én legalábbis soha nem láttam még albumot konzerv jellegű tokban. De igazság szerint jobb, hogy nem terjedt el, mert nagyon nehéz betenni a lemezt, meg kivenni onnan. Viszont, ha már itt tartunk, akkor írnék a borítóról, amiről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Nagyon ritka az ennyire ötletes, és kiváló lemezborító. A belső oldalak  háttere sárgás-barnás hátterű, és tökéletesen illeszkedik a külső borító sárga színéhez. A belső oldalakon található képek és ábrák mind passzolnak a dalszöveghez, és az is nagyon ötletes, hogy ott, ahol beszéd van (például a Mozdonyrádió című dalban), az más betűtípussal van írva. Ez az egyik legjobb albumborító, amit valaha láttam. Mai napig nagyon szeretem lapozgatni az album borítóját, pedig már betéve ismerem.

img_20200708_201406

Ami pedig a dalokat illeti: Ha igaz az, hogy spontán zenélésből jött az új album ötlete, akkor nemcsak az együttes múltja árulkodik a nagyszerűségükről, hanem hogy spontán zenélésből ilyen albumot képesek voltak összehozni. De hallatszik is a hangszeres játékon, hogy nem úgy vannak megírva a dalok, hogy hosszú hónapokon át alakították a lehető legjobbra. Olyan érzetet adnak a dalok, mintha az együttes tagjai elkezdtek volna zenélni, és spontán zenélésből összeálltak ezek a dalok. És ez azért fantasztikus, mert tudható az LGT tagjairól, hogy zenélni nagyon tudnak, és hogy 10+ stúdióalbum után képesek csak úgy zenélni, ez árulkodik arról, hogy szeretnek zenélni, és bármikor a kezükbe veszik a hangszerüket, hogy egy jót játszanak rajta. A zene szeretete pedig átjön a dalokon, és ez teszi annyira erőssé ezt az albumot. Olyan érzetet adnak a dalok, mintha nem az lett volna az együttes célja, hogy a világ legjobb albumát hozza össze. Egyszerűen csak lazán zenéltek, ahogy tudnak, az album meg lesz, amilyen lesz. Persze, szó nincs itt flegmaságról, hogy valójában nem érdekli őket a minőség, csupán árad az albumból a lazaság, a zene szeretete, és ettől annyira emlékezetes az album. Ez egy olyan album, amelyben nem lehet kiemelni egy dalt, az egész album alkot egy egészet. Olyan, mintha egyetlen egy dalt hallgatnék 55 percen át, de ez az 55 perc végig tartalommal van megtöltve. Egyetlen perc sem felesleges, egyetlen perc sem unalmas.

Szokás ezt az albumot “öregesnek” hívni. Egyrészt, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy szeretnék úgy megöregedni, mint az LGT tagok. Másrészt, inkább szövegileg tűnik öregesnek az album. Vannak lassabb, elmélkedősebb dalok, azok olyanok, mintha egy sokat látott ember gondolatait hallanám az életről. Az egyedüli furcsasága az albumnak az, hogy több dalban is a szöveg nagyon erős képi világgal él. Ez azért szokatlan, mert Sztevanovity Dusán olyan szövegeket szokott írni (mindegyik dal szövegét ő írta az albumon), amelyek még ha áttételesen is dolgoznak fel egy adott témát, az is könnyen értelmezhető egy átlagember számára. Ezen az albumon lévő szövegek viszont túlságosan erősek képileg, amiket nem olyan könnyű értelmezni. Ez az egyetlen hátránya az albumnak, minden másban kiváló.

Még videoklip is készült Az Ígéret földje című dalból, ami kiválóan promotálja az albumot.

A videoklip tökéletesen illusztrálja azt a spontaneitást, ami jellemzi az albumot. A tagok megérkeznek a saját járművükkel (Somló Tamás bevonulása a csacsival a többi autó között óriási ötlet), kezükbe veszik a hangszerüket / leülnek a hangszerükhöz, és nekiállnak énekelni és zenélni. Aztán persze a keverőpult mögött folyik a szakmai munka, de az egész albumot az a spontaneitás járja át, mint amilyen a videoklip.

img_20200708_201446

Nemcsak azért szeretem nagyon ezt az albumot, mert valóra vált az, hogy az életemben kezembe vehettem egy vadonatúj LGT albumot, hanem hogy egy ennyire jó albumot vehettem az kezembe. Végig titokban tartották az album megjelenését, nem is volt konkrétan betervezve, de ha már összehozta a tagokat az együtt zenélés szeretete, akkor összehoznak egy albumot. Így készült el egy kiváló album, melybe még 23 évvel megjelenés után is úgy el lehet merülni, mintha az újdonság erejével hatna. Így történhetett meg az, hogy készült egy örökzöld album egy olyan korban, amikor ez a legkevésbé volt divat.

Zene: 10/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Ilyen az, amikor a zene szeretete alapozza meg az album hangulatát
– Néhány szöveg nehezen értelmezhető

92%

LGT: A fiúk a kocsmába mentek


Az LGT az 1992-es búcsúkoncert után két stúdióalbummal jelentkeztek. Mind a két album kiválóra sikeredett a maga nemében. Persze hiba a régi LGT albumok hangulatvilágát keresni az új albumokban, hiszen azért eltelt 2-3 évtized, és sok minden változott azóta. És pont az a jó, hogy ez a változás a zenében is tetten érhető. Tiszteletben tartják az idő múlását, nem sírják vissza a régi szép időket, és a jelenben próbálnak meg érvényesülni. A 2002-ben megjelent A fiúk a kocsmába mentek album az együttes utolsó stúdióalbuma, és igencsak változatosra sikeredett.

Amíg az előző albumot teljes titokban vették fel, addig erről már lehetett tudni, hogy készül. Vártam is nagyon, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy az előző, 424 Mozdonyopera kiválóságát meddig lehet tetézni. Másrészt meg vadonatúj LGT albumot kézbe venni felbecsülhetetlen érzés volt. És ezt átélhettem 2002-ben még egyszer. Hogy jobb-e az előző albumnál a fiúk a kocsmába mentek? Nos, ezt nem mondanám, de hogy változatosabb, az tény.

Erre az albumra 11 dal került fel, és több stílus lelhető fel. Tudható a 424 Mozdonyoperáról, hogy a közös zenélés örömére született meg, ellenben a Fiúk a kocsmába mentek már sokkal kidolgozottabb. Sokkal inkább lehet érezni, hogy ez az album tervben volt, hangszerelés terén is erősebbnek, érettebbnek hangzanak a dalok. Az az igazság, hogy nagyon nehezen jönnek most a sorok, mert igyekszem úgy összehasonlítani a két albumot, hogy ne úgy tűnjön, hogy az előző album “kárára” teszem azt. Majd a 424 Mozdonyoperánál meg fogom írni, hogy az miért úgy kiváló, ahogy van. De most már erre az albumra helyezem a fókuszt. Az album nemcsak műfaj terén lett változatos, hanem hangulatban is. Hiszen fellelhetők az albumon a vidám, vicces dalok, ahogy a búskomor, blues szerzemények, de ugyanígy helyet kaptak az úgymond “öreges”, visszaemlékező dalok.

img_20200708_201608

Jó hangulatban kezdődik az album, “A mi kocsmánk valami olyan jellegű, amikor elkezdtük a bulit, kicsit ittunk is, úgyhogy már jól érezzük magunkat. Aztán tömény humor a “De jó lenne észnél lenni”, egyfajta társadalomkritika is, hiszen bizonyos élethelyzetekben hívja fel a figyelmet, hogy bizony jó lenne akkor is észnél lenni. Ami miatt kiváló a dal, az a spontán és élvezetes hangszeres játék. A dal nagyon hosszú, majdnem 9 perces, és van a végén egy hosszú instrumentális rész, az valami olyan érzetet ad, mintha kezükbe ragadták volna a hangszerüket, és legjobb tudásuk szerint elkezdtek volna együtt spontán játszani rajta. Végig átjárja a dalt a zene szeretete, és külön poén a dal végére az “És jött a doktor” című dalnak egyik taktusát lejátszották. Az is egyébként egy gúnydal. Aztán szinte 180°-os váltás a “Visszanézni nem tudok”, ami egy blues ballada. Érdekes, hogy két ilyen kifejezetten szomorú dal hallható az albumon (a másik a “Nem olyan könnyű”), és mind a kettőnek torzított a hangzása, mind zene, mind ének terén. Ezáltal még átélhetőbbé válik a szöveg mondanivalója, és az a fájdalom, szinte már beletörődés, ahogy éneklik a dalt. A harmadik kifejezetten szomorú dal, a “Miért fáj úgy” valamivel élettel telibb, mintha nem nyomná el annyira az élet súlya, ezért nem is annyira nyomasztó hallgatni.

Van viszont két dal, amit nem szeretek az albumról. Az egyik a “Megjött Moszkvából a csomag”. Nem ismeretlen Presser Gábortól az ilyen történetmesélős dal, amikor félig énekel, félig mesél egy történetet, szólóalbumain szokott ilyet csinálni (például: Majd Leonard, Kék likőr vagy Két ördög). Ezek szövegileg mind ötletesek, olyan képi világgal mesél, amit kifejezetten kellemes elképzelni (mese felnőtteknek), ezt a zene is elmélyíti. Itt viszont túlságosan hétköznapi módon mesél el egy egyébként valós problémát (sok lengyel, orosz LGT bootleg lelhető fel az interneten), csak az egész valahogy olyan érdektelennek hat. A dal végén hallható orosz nyelvű telefonbeszélgetés pedig kifejezetten idegesítő. A másik dal amelyik nem tetszik, az a “Mikor leszek a tiéd”. Már amikor annak idején is hallgattam ezt a dalt, olyan érzésem volt, hogy az LGT be akart állni az aktuális trendekbe ezzel a dallal, és ugyan a saját képére formálva, meg élő hangszerekkel, de le akarta másolni azokat a bugyuta szerelmes dalokat, amiktől hangos volt annak idején (meg igazából most is) a rádió. Egyáltalán nem áll jól nekik, ez a dal, egy tévedés volt.

img_20200708_201700

Ezen az albumon mindegyik dalt Presser Gábor írta, és sajnos csak Somló Tamás kapott saját szólódalt (Mindent megtennék), egy kellemes, könnyed szerelmes dalt, Karácsony János itt nem énekel szólóban. De ha úgy vesszük, Presser Gábor is csak két dalt énekel egyedül, a többi 8 dal gyakorlatilag közös, így azért nagyjából kiegyenlítettek az arányok. Az, hogy két dalt nem tartok jónak erről az albumról, az szerencsétlen egybeesés, ez az egyetlen olyan LGT album, melyen 2 dalt nem hallgatok szívesen, de a teljes diszkográfiájukra kivetítve, a nagy számok törvényéről van szó, mert nagyon kevés olyan daluk van, melyről kifejezetten rossz véleményem van. Viszont a Magyarország című dal egy nagyon szép lezárása nemcsak az albumnak, hanem úgy az egész zenei pályafutásuknak albumok terén (mert utána azért koncerteztek még). Érdekes életképekkel énekelnek a magyar életérzésről, és azért ott van a büszkeség is a nemzetiségük iránt:

Körbenőtte az életemet,
Vihetsz bárhová, nélküle nem lehet
Magyarország…

Ott van benne ez a kicsit poros, kicsit koszos, kicsit flegma, de a miénk érzés. Az énekből kifejezetten átjön a haza szeretete.

Az albumborító ötletes, a belső oldalakon is mintha újságokból lettek volna a dalszövegek kivágva. Az is ötletes, ahogy az LGT tagok egymásra vannak photoshopolva. Tehát ezzel az albummal búcsúzott az LGT. Nagyon jó lett, és azt azért megjegyezném, hogy kiváló zenék szólalnak meg abban a két dalban is, melyek nem tetszenek.

Zene: 10/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 7/10
Hangulat: 8/10

+ Műfajilag nagyon változatos album
– Nem mindegyik dal méltó az együttes magas nívójához

80%

Baby Sisters: Hoppá!!!


A ’90-es éveket szokás a magyar könnyűzene aranykorának hívni. Ami abból a szempontból kétségtelenül igaz, hogy hihetetlen mennyiségű album és kislemez látott napvilágot akkoriban, az összkép viszont rendkívül változatos és színes… szinte már zavaros. Hiszen jelentek meg ekkor is igényes zenék, de az összkép zavaros mivolta leginkább a külföldi trendek (sokszor silány) másolatában nyilvánult meg. És akkor nem is beszéltünk még a playbackelt dalokról. De vannak olyan csapatok is, melyek bár nem az egyéniségük miatt kerültek köztudatba, de talán a zavaros és a silány jelző túlzottan erős hozzájuk. Ide sorolnám a Baby Sisters-t is, mely a Spice Girls-t akarta leutánozni.

A silány jelző azért nem helyén való, mert hallhatók élő hangszerek is az albumon, és még valamit tudtak is énekelni a lányok. De az tény, hogy pórul jár az, aki azt gondolja, hogy a dalokkal a lányok egyéniségét, érzéseiket, gondolataikat a világról ismerhetjük meg, hiszen ezzel a formációval is csak az akkori trendeket akarták kiszolgálni. A szövegeik nem mondhatók mélyenszántónak, a dallam is túl egyszerű, ebből a szemszögből mai fejjel inkább mondható igénytelennek az album. Bár azt gyorsan hozzáteszem, hogy ezt most, felnőttként látom így. Gyerekként imádtam ezt az albumot, amit csak erősített az, hogy 1998-ban júniusban jelent meg, így a mai napig, mint nyári album gondolok erre a lemezre. Rengeteget hallgattam annak idején, és mai napig, ha ritkán is, de beteszem a lejátszóba a CD-t, nagyban eszembe juttatja az 1998 nyarát. Elsősorban nyári mivolta miatt hallgattam sokat az albumot, de olyannyira, hogy ha már annak idején is lett volna statisztika arról, hogy mely albumokat hallgattam a legtöbbször (mint most a Last.fm), akkor ez az album biztos, hogy előkelő helyen szerepelt volna, tekintve, hogy a nyár a kedvenc évszakom. Az biztos, hogy népszerű volt az album, hiszen a MAHASZ eladási listán a 6. helyig jutott. Azt gondolom, hogy ez köszönhető egyrészt annak is, hogy elképesztően népszerű csapat volt a Baby Sisters annak idején. Rengeteget játszották a dalaikat a rádiók, láthattuk a videoklipjeiket, zenei magazinokban mindig jelen voltak. Másrészt hogy a dalokban tetten érhetők voltak az élő hangszerek és hogy a lányoknak a ’90-es évek átlagához képest jobb hangjuk volt. Ez pedig sejthető, hogy mit jelent, ráadásul azt fontos hozzátenni, hogy a lányoknak csak képzettség terén volt jobb hangjuk az átlagoshoz képest, érzelmileg meglehetősen szegényes volt az énekük. A hangképzettséget sem úgy kell elképzelni, hogy 3-4 oktávot lazán kiénekeltek, hanem hogy az a hangtartomány, amiben mozogtak, az nagyjából rendben volt. Azt gondolom, hogy az énekben hallható érzelmi gazdagsághoz érzelmi érettség szükséges, azt nem lehet különböző technikákkal megtanulni.

img_20200707_153636

A dalok egyébként meglehetősen lazák, mintha egyébként is (egy)nyári albumnak tervezték volna, és nemcsak azért, mert júniusban jelent meg. A dalok könnyedek, nem mondhatók mélynek. Illetve egy kivételről lehet beszélni, a “Leltár” című dalról, ami meglehetősen sötétre sikeredett. Illetve a “Csókolj még!” akarna lenni egy minden érzelmet felülmúló szerelmes dal. De hamarosan több szó is lesz a dalról, hiszen videoklip is készült belőle. Amit még ki lehet emelni, az a “Hé, elnök úr!” című dal, ami egyfajta gúnydal akarna lenni, Bill Clinton akkori amerikai elnök botrányát figurázták ki. Egyébként a többi dal vidám, könnyed, amivel nálam alapvetően nincs is baj, mert liberálisabban gondolkodok a zenéről, és nálam a lazaság megengedett. A baj azzal van, hogy igazából nem szólnak semmiről. Nincs koncepciója az albumnak a nyár élményén túl.

Két dalból készült videoklip. Az első, az album megjelenésekor a “Még egy tánc”, amivel a Baby Sisters nemcsak arról tett tanúbizonyságot, hogy másolják a Spice Girls-t, hanem ez a videoklip a “Wannabe” videoklipjének a fapados kiadása.

A Spice Girls videoklipje legalább polgárpukkasztó, ez meg olyan jó magyaros, hogy mímeljük a szabadságot. Ma már inkább kellemetlen nézni ezt a videoklipet, mert nekem egyfajta tükörként is szolgál, hiszen annak idején imádtam ezt a klipet. És mintha szembesíteni akarna azzal, hogy a mímelt szabadsággal és a természetesnek nem nevezhető táncmozdulatokkal együtt szerettem ezt a videoklipet. Azt gondolom, hogy ebben a dalban és videoklipben tetten érhető, hogy miről beszéltem, hogy ennek a csapatnak semmi más funkciója nem volt, mint az éppen aktuális trendeket kiszolgálni.

A második videoklip, a már korábban említett Csókolj még! című dalból készült.

Ez a dal és videoklip nemcsak azt mutatja meg, hogy a lányok igencsak szegényesen énekelnek ki érzelmeket, hanem látni mimikájukon, arcmozdulataikon, hogy mintha nem tudnák, hogy miről énekelnek. Az egyébként jó dramaturgiai megoldás, hogy a lányok szépen, csinosan ülnek egy széken, mögöttük egy vonós és fúvós zenekar játszik. Igazából ezt a dalt már gyerekkoromban sem éreztem át, ahogy most sem, és a lányok arcmozdulatai, mosolyuk is arról árulkodik, hogy igazából ők sem. És hát szövegileg is annyira hiteles, hogy a nagy amerikai romantikus filmek szerelmes jelenetei… semennyire.

Lenne egyébként egy harmadik videoklip is, ami eredetileg még az első albumhoz készült, de a végleges változat ezen az albumon kapott helyet.

Ez pedig a Szeress!!! című dal, ami egy akár feminista dalnak is elmehetne. Hiszen ők követelik meg, hogy szeressük őket, és a szövegből is kitűnik, hogy nincs választási lehetőség. A videoklipben is eljátsszák itt most az van, amit én akarok, te meg köteles vagy engedelmeskedni nekem. De ezt annyira gyengén csinálják, és igazából a videoklipből is nyilvánvalóan lejön, hogy semmi nem valóságos, amit látunk. Itt minden előre ki van találva, és semmi nem egyedi, egyéni.

img_20200707_153928

Persze, több mint 20 év elteltével, ma már könnyű másképp látni a dolgokat. Hát hol van “kimunkálva” egy 12 éves gyerek zenei ízlése? Ugyanúgy vettem én is ezeket a CD-ket, kazettákat, ezáltal én is tettem azért, hogy az aktuális trendek ki legyenek szolgálva. De megőrzöm ezeket, mert mégiscsak a gyerekkorom részei voltak. Alkalmanként jó ezt is hallgatni, de azt gondolom, hogy a lányok csak úgy lehettek ismertek, hogy megcsinálták az imázsukat. Felmerül bennem a kérdés, hogy miről szólna egy albumuk, az tényleg az ő gondolataikról, érzéseikről szólna? Mivel az énekben sok érzelmet nem lehet kihallani, ezért élek a gyanúperrel, hogy még ennél is szegényebb lenne tartalmilag az az album. Így, hogy kaptak egy imázst, elkészítettek egy (mai szemmel) középszintű egynyári albumot, amit azért jó visszahallgatni, hogy azt az életérzést visszahozza, de ezzel minden funkcióját betöltötte az album. Ja, és egyébként a borító is egész igényes, leszámítva, hogy a dalszöveg sok helyen hibás. Szerintem azért, mert egy korábbi változatot gépelték a borítóra, nem a véglegeset.

Zene: 6/10
Szöveg: 3/10
Hangszerelés: 5/10
Borító: 8/10
Hangulat: 9/10

+ A nyári életérzés miatt érdemes hallgatni az albumot
– Ezt leszámítva teljesen tartalmatlan

53%

Karácsony János: Az időn túl


A blogot, és a kritikaírást arra is fel fogom használni, hogy olyan albumokról is írjak, melyek méltatlanul nincsenek a köztudatban. Amik a feledés homályába merültek, pedig a minőségük alapján bőven megérdemelnék a nagyobb nyilvánosságot. Az első olyan album, melyről ennek jegyében írok, az 1986-os megjelenésű Karácsony János: Az időn túl című album.

Presser Gábor még az LGT alatt jelentette meg az első szólóalbumát, az Electromantic-ot, Karácsony János az együttes aktív évei után. 1985-ben készültek a dalok, és már beszélt erről az albumról Karácsony János az LGT-könyvben, amikor a jelenlegi helyzetéről kérdezte a riporter. Aztán valamikor 1986 tavaszán jelent meg, és ha ez így van, akkor nagyjából egyidős vagyok az albummal. Egy biztos: Karácsony János már az LGT-nek is nagyon jó dalokat írt, és ezt a magas nívót hozza ezen az albumon is. 1986-ban kazettán és lemezen jelent meg az album, majd 2006-ban kapott egy CD kiadást. Így végre kiváló minőségben hallhatjuk a dalokat, és a CD borító is nagyon jól néz ki. Ilyen jó Hungaroton újrakiadás CD borítója. Olvasható a szöveg a borítón, a zenei adatok, és az is ötletes, hogy magára a lemezre egy régi bakelitlemez képét nyomják rá. Azt is érdekesnek tartom, hogy néhány ilyen régi klasszikus albumokra egy ismert ember ír pár sort személyes gondolatairól, élményeiről az album kapcsán. Jelen esetben a szövegíró, Sztevanovity Dusán írt, egészen pontosan arról, hogy milyen volt a megírt zenére szöveget írni. Valamint, hogy az album szerencsétlen csillagzat alatt született meg, hiszen akkor mással volt a média elfoglalva. Sajnos igaza van, és ez is oka annak, hogy nem kapta meg album a neki járó ismertséget. Akkor már a disco mámorában utazott a fiatalság. Valójában a ’80-as évek is legalább annyira zavaros évtized volt zenei téren, mint a ’90-es évek. Ennek következtében háttérbe szorult az igazán jó élő zene. Mert önmagában a zene nem úgy szorult a háttérbe, hogy kiszorult a köztudatból, hiszen ekkor jött be Magyarországra az igazán kemény rock, metál zene, mely egy réteg számára igazán kívánatos volt. Viszont az olyan albumokért, mint  a késői LGT albumok, vagy Karácsony János, az időn túl című albuma, nagy kár. Mint ahogy a 2006-os CD-kiadás által sem kapta meg a neki kijáró figyelmet. Ezt az albumot valamiért nagyon hanyagul kezelte a Hungaroton. Én személy szerint ennek az albumnak a létezéséről csak 2009-ben szereztem tudomást. Persze utána, ahogy lehetett, beszereztem, és sokat hallgattam.

img_20200628_111140_burst1

Ezek a dalok olyanok, hogy nyugodtan helyet kaphattak volna a több LGT dal között. De igazából nagyon jó, hogy összegyűlt egy albumra való, aki szereti Karácsony János dalait az LGT albumokon, az ugyanazt a minőséget megkapja ezen az albumon. Többféle dal is hallható ezen az albumon. Helyet kaptak rajta a vidám, önfeledt dalok, ahogy a lassabb, itt-ott melankolikusabb dalok is. Külön felhívnám a figyelmet a “Már nem vigyázol ránk” című dalra, mely eredetileg az LGT Első óriás kislemez című kislemezére került fel. Ha jól emlékszem erre az albumra került fel a dal az eredeti hangszereléssel, ahogy eredetileg eltervezték. Igazából nem tudom, hogy miért lett áthangszerelve, de azt gondolom, hogy jobb az LGT változat. Ott jobban átjön a magány és az elhagyatottság nyomasztó érzése. Azt a dalt nagyon átéreztem már gyerekkoromban is. Karácsony János az saját verziójában kiváló gitárjátékkal erősíti a szöveg mondanivalóját, de nem érzem eléggé kidolgozottnak a hangszerelést, ezáltal átélhetőnek azt, amiről szól a szöveg. Talán helytelen az LGT változattal összehasonlítani, de határozottan azt érzem, hogy elmarad érzelmileg az Első magyar óriás kislemezen hallható változattól. De alapvetően rendben van, ahogy a többi dal is nagyon jóra sikeredett. A szerelmes dalok is határozottan átlag felettiek. Egy érzelmileg érett férfi gondolatait hallhatjuk az érzelmi biztonságról és az intimitásról (A szerelem befogad minket, Mikor újra eljövök), illúziókról (Michelle). De emellett nagyon érdekes képi világgal énekel a magányról és az elhagyatottságról a Semmi vonata című dalban. Ebben a dalban egyébként van egy kiváló zenei motívum, amikor Karácsony János gitárral játssza el az elsuhanó vonat hangját. Az ott nagyon erősre és hatásosra sikeredett. Külön színesíti a dalt a két vers, melyből Karácsony János idéz, és nagyon jó zenét írt hozzájuk.

img_20200628_111204

Alapvetően azért szeretem nagyon ezt az albumot, mert végig átjárja egy pozitív hangulat. Mindegyik dal élő, erős, a hangszerelés és a dallam pedig valamennyi dalt emlékezetessé tesz. És habár negatívnak érződhet a Már nem vigyázol ránk című dalról a véleményem, de jobban illik az album koncepciójához az a változat, ami itt kapott helyet. Az LGT változata nagyon erős lett volna ide, és durván ellensúlyozta volna az album optimista miliőjét. Úgyhogy ez az album így van jól, ahogy hallhatjuk. Hiszen ahogy írtam feljebb, mindegyik dal hozza az LGT-ben írt dalainak színvonalát, és abból kapni egy egész albumra valót… Garancia a minőségre, ez az album tényleg sokkal nagyobb ismertséget érdemel. Úgy érzem, gazdagabb lettem ezzel az albummal.

Zene: 10/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Optimista dalok kiváló minőségben
– Talán kicsit lehetne hosszabb

93%

Újabb kincs a bolhapiacról


Jó ideje szemezek már a Vaterán a Goldeneye OST CD-vel, ami 1.000 forintért jelen van. Annyiért meg is venném, ha lenne rá lehetőségem, de azért néha én is úgy vagyok ezekkel, hogy nem bánnám, hogy megtalálnám olcsóbban. Ma megtaláltam Békéscsabán a bolhapiacon 200 forintért.

img_20200614_122307

Ez az egyetlen James Bond film, ami megvan videokazettán, DVD, és most már a filmzene is CD-n. Nem nehéz kitalálni, hogy a Nintendo 64-es játék emlékére, amit én is imádok. Az tényleg az egyik legjobb FPS játék, ami valaha megjelent. Nintendón biztos, hogy az 1. helyen van. Egyébként meg egyáltalán nem érdekel a James Bond univerzum, a történet sem az én világom. Meg ahogy elnéztem néhány képet a filmekről, mindig olyan érzésem volt, hogy ezeket a filmeket nem lehet komolyan venni. A Goldeneye  viszont a Nintendo 64-es játék miatt kiváltságos helyzetben van. Láttam néhányszor, igazából ezt a filmet se tartom sokra. Viszont a zenét nagyon jó hallgatni, mert néhány zenét a Nintendo 64-es játékban is felhasználtak, így egy kicsit olyan érzés is, mintha a játék zenéje is lenne ez a CD. Meg a Tina Turner által felénekelt betétdalt is szeretem, az is rajta van a CD-n a teljes hosszában (4:46, tehát nem a rádiókban játszott 3:31 hosszúságú).

Az OST CD azért is különleges számomra, mert az egyik zenéjét (egészen pontosan a Ladies First című zenét) felhasználták a Játék határok nélkül című vetélkedőben. Egészen pontosan 1997-ben az 5. elődöntőben volt hallható, méghozzá a magyar játékban. Az volt az a játék, ahol a játékosok törpékként kerestek tárgyakat a szekrényben. Természetesen nem mindegyik szekrényben volt tárgy, és nem mindegyik szekrényajtó volt nyitható. A játék abból a szempontból volt emlékezetes, hogy ezt a játékot jokerezték meg a szlovének, és úgy tűnt, hogy ők nyerik meg a játékot. Már-már ünnepeltette magát a szlovén fiú, amikor kb. fél perc múlva összeszámolta az összeszedett tárgyait, és kiderült, hogy nem végzett. Nagyon csúnyán elnézte, ami ugyan abból a szempontból nem volt nagy veszteség, hogy végül a 3. helyet duplázta meg, a végeredmény szempontjából viszont végzetes volt, hiszen a szlovének a 2. helyen végeztek 67 ponttal, a portugálok pedig 68 ponttal nyerték meg a játékot. Ennyin múlik sokszor a győzelem ide vagy oda.

Visszatérve a Goldeneye-ra, megvan a betétdal kislemeze is.

img_20200614_124759

Ezen hallható a rádiókban játszott változat, illetve három remix. De a teljes változat csak a filmzene albumon kapott helyet. Kár érte, felkerülhetett volna az is a kislemezre. Régen hallgattam a kislemezt, úgyhogy nem tudok róla véleményt mondani, de sort kerítek rá, mert miért ne.

Végül a két CD együtt.

img_20200614_124828

A filmzenéből a kazettát is megveszem majd, és akkor, ha meglesz a Blu-ray kiadás is a filmből, akkor teljes lesz a Goldeneye gyűjtemény.

SPYAIR: Imagination kislemez kritika


Igencsak gazdagon lehet sorolni a Haikyuu!! erényeit, meg is tettem ezt egy jó néhányszor. Az biztos, hogy az egyik legjobb dolog, ami az anime világában megtörténhetett. És bizony nagyon várta az anime közösség, amikor bejelentették a sorozatot a 2014 tavaszi szezonra. És nagyon pozitív fogadtatásra talált az anime, hiszen már a legelején nagyon erősen indult. Nagyon jónak indul a történet, erős a szereplők közti kapcsolat, csapatszellem, szinte fizikálisan lehet érzékelni a kémiát köztük. És akkor nem beszéltünk az anime eszméletlen humoráról, de zene terén is nagyon erősen indult a sorozat.

Olyannyira, hogy konkrétan az első opening az abszolút kedvencem az animéből. Ezért is nagyon örültem, amikor sikerült megszerezni eredetiben, ráadásul az anime verziót. Van egy limitált kiadás is a kislemezből, ami tartalmaz egy DVD-t is, melyen a videoklip és egy kb. 40 perces válogatás látható a MILLION című turnéjukból. Lehet, hogy egyszer beszerzem azt is, de bőven elégedett vagyok ezzel a kiadvánnyal is, főleg, hogy nem az együttes miatt vettem meg a kislemezt, hanem az anime miatt.

img_20200610_123628

Bár ezen kislemezen szereplő dalok alapján megvehetném az együttes miatt, ugyanis nemcsak az opening dal sikeredett kiválóra, hanem a B-side track is. Mind a két dal az keményebb rock dalok közé tartozik, de annak határozottan legjobb fajtájából. Ez ugyanis bárki számára hallgatható, sőt bárki számára szerethető, mivel hihetetlen erők munkálkodnak a dalokban. Mind zeneileg, mind szövegileg kiváló választás a címadó dal egy shounen anime első openingjének, ugyanis maga az “Imagination” cím is utal a a jövőről, ahogy elképzeli magának, hogy majd a csúcsra jut. Erről szól az egész dal, és hihetetlen erős zenét szereztek hozzá. Végig alátámasztja, megerősíti a szöveg mondanivalóját. Élmény hallgatni a dalt, önbizalom erősítésére is kiváló. Az énekesnek kiváló hangja van, a zene is nagyon jól meg van írva. Ugyanis azért a legjobb “fajtája” a kemény rock zenének, mert élő hangszerekre írták a dalokat, ott van benne az erő, és a dinamika, ugyanakkor van dallama a zenének, ezáltal hangulata is. Tehát nemcsak az erőfitogtatás megy, hogy megvalósítom az álmaimat, és ebben nem akadályozhat meg senki, hanem érződik a hangulata is. Ezáltal érezhető át a dalszöveg, és emiatt annyira kiváló ez a dal.

De akinek a címadó dal nem elég erős, annak ott a 2. dal, a Trust your anthem, ami ha lehet, még jobb a címadó dalnál. Ez ugyanis még zúzósabb, még inkább van egyfajta “induló”-feelingje, de csak az együttest minősíti a lehető legpozitívabban, hogy egy még keményebb rock dalt képesek voltak dallamosan megírni. Ezen a szinten általában már csak zúzás szokott lenni, és az énekes is inkább csak erőből ordít, valódi éneket nem igazán dallani. De ebben a dalban nemcsak hihetetlen énektudásáról tesz tanúbizonyságot az énekes, hanem raptudásáról is, ugyanis valami hihetetlen, kiváló rapet hallhatunk a dalban. Bár abban kételkedek, hogy pont az énekes rappel, az ugyanis túlzottan különbözik az ének hangjától. Nem találtam erről külön infót a kislemez borítón, de elképzelhető, hogy az énekes rappel. Teljesen mindegy, az a lényeg, hogy kiváló a rapbetét is, csak megerősíti a dal hangulatát.

img_20200610_123708

A 2014-es év egyik legjobb kislemeze, ehhez kétség sem fér. Ritka az, hogy két ennyire kiváló dal kapjon helyet egy kislemezen. A borítót viszont elég nehéz értelmezni, átlátni, hogy pontosan mit lehet látni rajta. Látok én itt virágszirmot, madárszárnyat (ami még menne is a Haikyuu!!-hoz, hiszen fekete mivolta miatt lehetne hollónak a szárnya, és hát ugye Karasuno…) meg valami tintaszerűség. Találkozik valami valami fehér folyadékkal, ez tör fel az ég felé… Nem tudok arról, hogy az együttes hivatalosan megmagyarázta, vagy leírta volna, hogy pontosan mi látható a borítón. Mindenesetre látványos. Szerencsére könnyen kijön a papírtokból a műanyag tok (szinte kiszúszik, ha egy kicsit oldalra döntjük), van ellenpélda is, amikor úgy kell kiimádkozni a papírtokból a műanyag tokot, hogy hozzáférjünk a lemezhez, szerencsére itt nem erről van szó. Zeneileg, szövegileg, minden szempontból egy fantasztikus kislemezről van szó. Így kell jelenkorunkban örökzöld slágereket gyártani!

Zene: 10/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 10/10
Hangulat: 10/10
Borító: 9/10

95%

Zorán: Szép holnap album kritika


Idén 20 éve, sőt, ha jól emlékszem, pont júniusban jelent meg Zorán: Szép holnap című albuma második kiadásban, ekkor már CD-n, és kazettán. Meg is lepődtem, amikor spontán bementem a lemezboltba szétnézni, és megláttam az albumot CD-n és kazettán. Mivel ekkor csak a kazettára volt pénzem, ezért azt vettem meg, de mindenképp meg akartam venni, mert nagyon kíváncsi voltam erre az albumra. Kazettán 1.100 forint volt, CD-n 2.450 forint. Korábban nem volt lehetőségem meghallgatni az albumot, mert nem volt meg nekünk lemezen. Azt csak jóval később, antikváriumban vettem meg, ahogy az első kiadású kazettát is. Igazából sokáig csak azokat a dalokat ismertem, melyek Az elmúlt 30 év… című koncertalbumon hallhatók voltak, és mivel azok tetszettek, nagyon kíváncsi voltam, milyenek azok eredetiben.

És hát rettenetesen meglepett. Jó- és rossz értelemben is. Furcsa volt szembesülni hogy nagyon kevesen működnek közre ezen a Zorán albumon. Sztevanovity Dusán írta a szövegeket, de Zorán az egész albumot lényegében Presser Gábor, Karácsony János és Solti János társaságában készítette el. Három kiváló zenész, akiknek a neve önmagában garancia a minőségre, és akik Somló Tamással együtt, mint az LGT, életreszóló, kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar rock történetében. Közreműködtek ugyan Kern András (Hé, ’67) és Gerendás Péter (Szép Júlia), mind a ketten nagyon emlékezeteset alkottak az albumon, de alapvetően az LGT három tagjával készült az album. De igazából nem is a szegényes hangszerelés tűnik fel, hanem annak sajátságos mivolta. Sokkal közelebb áll az 1982-es Tizenegy dal című albumhoz hangzásvilág terén, mint az 1991-es Az Élet dolgai című albumhoz. Sajátságos miliője van a daloknak, nagyon lehet érzékelni a ’80-as évek tipikus hangzásvilágát, de mivel kevesen dolgoztak rajta, ezért egyszerűbb a dalok hangszerelése.

Rengeteget hallgattam annak idején ezt az albumot. 14 éves voltam amikor eljutott hozzám, és azt kell mondjam, hogy talán jó időben talált meg akkoriban az album. 14 évesen már kezdtem kijönni abból a gyermeki világból, és magam is kezdtem érzékelni, hogy az élet azért többről szól, mint játék szórakozás. És a cím igazából egy optimista jövőkép annak, aki nagy álmokkal néz még a jövő elé. Igaz, hogy meghallgatva aztán a dalokat, tetten érhetők a fiatalkori nagy álmokból kiábrándult szövegek, de mivel az albumot az egyszerű hangszerelése miatt átjárja egyfajta könnyedség, ezért sokkal inkább éreztem a reményteljességből fakadó optimizmust, minthogy azon morfondírozzak magamban, hogy miről is szól valójában, az “Ahogy volt, úgy volt”, és az “Uram, a dolgok rosszul állnak” című dalok.

Azóta eltelt 20 év, és ugyan maguk a dalok már nekem is nosztalgiát sugallnak, de az biztos, hogy 34 évesen teljesen más színezete van a daloknak. Egyrészt, nagyobb súllyal bír a fentebb említett két dal. Azért, ahogy tapasztaltam dolgokat az életből, már sokkal jobban értem, hogy mi az, amiről valójában szólnak. Persze, mivel 1987-ben csak 1 éves voltam, ezért nem tudom az akkori környezetbe áttenni a dalokat a fejemben, hiszen jóformán csak fényképeken láttam, hogy akkor hogy éltek az emberek. De több véleményt, kritikát olvastam az albumról, valaki úgy jellemezte röviden ezt az albumot (nem idézem pontosan, de a lényeg benne lesz), hogy kiválóan érzékelteti, hogy milyen az, amikor valaki a világrengető álmaiból kijózanodva, végül ugyanúgy éli az életét a panelban, ahogy bárki más. Mellbevágó volt ezt olvasni, legfőképp azért, mert ez nemcsak 1987-re, de a maga módján 2020-ra is igaz. Azért a maga módján, mert a panel még ma is “áll” (értsd: igaz), de ma már sokkal sokkal több lehetőség, de azért a mai fiatalok is szeretnek élni a kifogások adta lehetőségekkel, és egyéb tényezőkre hárítani, hogy miért is nem tudnak kitörni. De majd egy másik album kapcsán írok arról is, hogy miként lehet újra kezdeni. Volt olyan, aki azt írta, hogy a Szép holnap című dal szövege egyenesen szarkazmus. Ezzel nem értek egyet. Méghozzá azért nem, mert a lánya 2-3 évvel az album megjelenése előtt született (sőt, ha jól tudom, ő maga van a borítón), azt gondolom, hogy ez a dal valójában neki szól. Az egy dolog, hogy egy negyvenes éveiben járó férfi már jó eséllyel csalódott az életben, de attól abban még hihet abban (sőt, azt tartom helyesnek, ha hisz benne) a lányának lehet szép a jövője. Egyrészt tényleg változhat jó irányba a világ, másrészt meg ha megteremti az alapjait a lányának a szép holnapra, akkor már sokat tett érte. Már csak azért is inkább az lehetséges, hogy a lányának írta a dalt, mert ott az Altató című dal, ami szintén jó eséllyel neki szól. Nem mellesleg az Zorán pályafutásának egyik legszebb dala. A dalról lesz még szó később.

img_20200604_200235

Ahogy írtam, a különleges hangzásvilágnak köszönhetően egyedi, inkább pozitív hangulata van. Emiatt számomra inkább kellemes hangulata van, és jó hallgatni azokat a dalokat is, melyek szövege a fiatalkor elveszett álmairól szól, és a valóságot inkább negatív oldaláról mutatja be. Ugyanakkor jó ellenpontja ennek a “Számíthatsz rám” című dal, melynek szövege egy több éves házasságról szól. Amikor már elült a szerelem, és már mindent megszokásból csinálnak. Már nem beszélnek annyit a felek, elragadta az érzelmeket a szürke hétköznapok, de végig átjárja a szeretetet a dal. Hogy igen: “Már nem olyan a kapcsolatunk, mint a legelején, de bármi is történjen, én mindig ott leszek melletted.” Ez pedig nagyon szép üzenet, és azt gondolom, hogy valójában ez az ideális kapcsolat két olyan ember között, akik szerelemből jöttek össze, s elmúltak az évek. Bár még nincs ebben tapasztalatom, de azt azért már én is sejtem, hogy a szerelem tényleg elmúlik egy idő után. De ha át is veszi a helyét a megszokás, azt gondolom, hogy akkor is megmarad egy olyan érzelem, hogy két ember kölcsönösen felnéz egymásra. És ez teszi igazán meghitté, szeretettel telivé a több éves, akár több évtizedes házasságot. És azért még a gondtalan szerelem is fellelhető a “Gyere velem” című dalban, ami ugyan szövegileg talán túl egyszerű, de a zene, a dallam annyira kellemes hangzású, hogy nagyon hallgattatja magát. Ez akár arra is lehetne bizonyíték, hogy több év után is fellángolhat egy kicsit a szerelem, és miért is ne lehetne a negyenes évek derekán is egy kicsit így gondolkodni? Miért is ne lehetne ekkor is egy dal erejéig kicsit könnyedén venni az élet dolgait? Teljesen helyén valónak gondolom, hogy egy dal épp csak annyiról szól, hogy “gyere velem, mert szeretlek”. Pont hogy oldja a albumot körülölelő… nem is feltétlen feszült, de mindenképpen pesszimista hangulatát.

Ahol lehet érzékelni a hátrányát, hogy kevesen dolgoztak az albumon, és szegényes a dalok hangszerelése, az a “Nem kell mindig” és a “Valaki mondja meg”. A Nem kell mindig főleg a ’90-es években hangzott el sokat Zorán koncerteken, és kifejezetten kellemes dal. Ennél dalnál kiváltképp átjött, hogy zenélni szerető zenészek veszik körül Zoránt, élmény volt hallgatni a a hangszeres játékot. Ehhez képest az albumon hallható eredeti változat nagyon szegényesnek hat. De jó eséllyel pont azért gondolom ezt, mert koncerten annyira másképp hangzik, annak köszönhetően, hogy jóval több zenész játszik, hogy az nagyon sokat hozzátesz a dal hangulatához. Jó hangszeres játékok vannak az albumon hallható verzióban is, de nagyon lehet érzékelni, hogy kevesen játszották fel a dalt, és ezáltal olyan üresnek hallatszik. A “Valaki mondja meg” meg ugye feldolgozása a “Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” egyik legjobb dalának. Ismerem azt a dalt nagyon régről, tényleg kiváló szerzemény. Gondolom, hogy nem akarták visszahozni az eredeti dal miliőjét, hiszen a legteljesebb mértékig áthangszerelték a dalt. Csak nekem ezzel az új hangszereléssel nem mond nekem semmit. Sőt, ez a dal is sokat volt hallható Zorán koncerteken, főleg a ’90-es években. Ez volt általában az utolsó dalok egyike, amikor minden vendég visszatért a színpadra, és Zoránnal együtt énekelték a dalt. Nekem még itt sem jött át a hangulata. Nem éreztem át, amikor a dal végét így énekelték: “De anyám azt nem mondta, miért nem-e Földön, anyám nem mondta, mondd, mondd, mondd, mondd… mondd miért!” Annyiszor ismételték a “mondd”-ot, ahányszor csak akarták. Ezt nem éreztem át, és ezt a két dalt tartom az album mélypontjának.

Ami miatt viszont különleges számomra az album, az az “Altató” és az “Örökség” című dalok. Ezek számomra konkrétran a legszebb dalok egyike, amiket valaha hallottam Zorántól! Mind a kettőt, amikor először hallottam, már akkor különleges hatással volt rám. Konkrétan olyat is tudok mondani, hogy ha csinálnék egy listát a legjobb Zorán dalokból, azon az Örökség lenne az 1. helyezett, a valaha hallott legjobb dal! Számomra magasan a legszebb Zorán dal, ugyanis annak ellenére, hogy zsigerileg átjárja a fájdalom a dalt, de ott a vigasz, és azáltal, hogy megéli a fájdalmat, megadja azt az érzetet, hogy adjuk ki magunkból nyugodtan az érzéseinket, utána minden könnyebb lesz. Az Altató című dal pedig az egyik legszebb példa arra, hogy Zorán mennyire szereti a gyerekét. Neki lett írva ez a dal, és annyira átjárja a béke, a nyugalom és a szeretet a dalt, hogy bárkire jó hatással lehet stresszes időszakban.

img_20200604_200502

Összességében talán kontrasztosnak hat az album. Több mindenre van példa és ellenpélda. Szól a fiatalkorban megálmodott világból való kiábrándulásról, de tetten érhető a remény is, hogy talán tényleg lehet szép a holnap. Én azt komolynak gondolom, és fontos is, hogy a gyereke miatt higgyen a szép holnapban. Egyértelműen nem ez a legjobb Zorán album, de a pozitívumai nagyban emelik az album értékét.

Zene: 8/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 7/10
Hangulat: 9/10
Albumborító: 7/10

84%

Okui Masami: crossroad album kritika


Írtam már többször is arról, hogy zenék terén érnek új hatások, de alapvetően az Okui Masami iránti rajongásom örök. Még akkor is, ha ma már sokkal ritkábban hallgatom a dalait, de annyira belém égtek, hogy gyakran hallom a fejemben, és nagyon jól esik hallgani.

Gyakran eszembe jut a crossroad című albuma, ugyanis ez volt az az album, amit sokáig nem tudtam megérteni, hogy miről szól valójában, ezért sokáig ezt tartottam Okui Masami legrosszabb albumának. Ez az album ugyanis a legkevésbé egységes hangzásilag, ezért sokáig olyan érzésem volt, mintha Okui Masami maga sem tudná, hogy mit akar elmondani ezzel albummal. Ez pedig azért egyedi tőle, mert minden egyes albuma egy-egy mondanivalóra, érzelmi világra épül. Okui Masami nagyon keveset nyilatkozik a magánéletéről. Innen-onnan lehet tudni dolgokat, de konkrétumot nagyon keveset. Az az igazság, hogy az ő esetében nincs is szükség, hogy “turkáljunk” a magánéletében, ugyanis az albumaival, a dalaival sokkal többet közöl magáról, mint azt elsőre ki lehet hallani. Gyönyörű ívet, összerakható életutat rajzol le az összes albuma 1995-től 2018-ig (és ami még jön). Viszont a 2002-ben megjelent 8. stúdióalbum, a crossroad sehogy sem akart összeállni. Ez főleg annak fényében volt kellemetlen, hogy előtte, 2000-ben és 2001-ben két olyan stúdióalbummal jelentkezett, de főleg a 2001-es DEVOTION, ami nagyon erős mondanivalóval rendelkezett. Zeneileg, dallamban, érzelmi világban, nemcsak hogy Okui Masami legerősebb albuma volt a DEVOTION, hanem a valaha hallott egyik – ha nem a legjobb – album számomra. Kétségtelen, hogy aki elér egy nagyon magas nívót, abból még feljebb mászni már rettenetesen nehéz. És sokáig azt gondoltam, hogy a crossroad finoman szólva sem ugrotta meg ezt a bizonyos lécet.

Csak sokkal később értettem meg, hogy miről is szól ez az album. Amikor rájöttem arra, hogy miről szól az a változás, ami az ezutáni albumokban hallható (ReBirth, Dragonfly, God Speed…), nem utolsósorban a saját magam által megélt élettapasztalatok által jöttem arra rá, hogy ez az album nagyon is a helyén van. Olyannyira, hogy a cím is remekül el van találva. Crossroad… keresztút… útelágazás. Ez az album az átmenet Okui Masami régi és új énje között. Az első 5 albuma sokkal poposabb, szoktam mondani, hogy a legigényesebb ’90-es évek-beli pop albumokat Okui Masami csinálta. Majd jött a 2000-es NEEI és a 2001-es DEVOTION, a maga fájdalmával, kétségbeesésével, búcsúival, elengedéseivel, könnyeivel, és most itt vagyunk. Egy útelágazáson.

Ez az album igazából a maga “egységtelenségével” mond nagyon sokat. Ezen az albumon ugyanis egyaránt hallhatók vidámabb dalok (készen állok az új életre), jelen vannak az erősebb hangzású dalok is (készen állok a kihívásokra), ezzel együtt ott vannak a szomorú, melankólikus dalok, mintegy jelezvén, hogy még nem engedte el a múltat. Még fájnak a régi sebek. Ezzel az első hallásra logikátlan összeállítással valójában Okui Masami azt mondja, hogy félúton van az új élete felé. Kész új kihívások elé nézni, de még kísérti a múlt.

Gyakorlatilag az ezelőtti, és az ezutáni albumok értelmezésével jöttem arra rá, hogy ez az album egy átmenetet képez Okui Masami karrierjében. És ahogy megértettem, hogy ennek az albumnak nagyon is helye van a többi között, a dalok valójában sokkal többet mondanak, mint első hallásra hallatszik, úgy lett sokkal nagyobb eszmei értéke ennek az albumnak. Egyedi album, és határozottan a szó legnemesebb értelmében.

A zene, az élő hangszerelés pedig csak még inkább ráerősít az érzelmi világra, amit a szövegek közvetítenek. A rockos hangzással mind a pozitív, mind a negatív érzelmi világot hitelesen ki lehet fejezni. A vidámabb dalok (Scramble, HAPPY PLACE, be free, high high high) gyorsabbak, dinamikusabbak, míg a szomorúbb dalok (strawberry fields, NECESSARY, bird) jellemzően lassabbak. Különösen nagyon tetszik a strawberry fields-ben az elektromos gitár torzított hangzása, ami még nyomasztóbbá teszi a dal hangulatvilágát. És pont az alapvetően rockos hangzás miatt emelkednek ki az olyan végtelenül nyugodt, egy szál gitárra írt dalok, mint a stillness és a Nemurenai Yoru ga Kureta Mono, ami kifejezetten ellazít, mintha vége lenne a krízisnek, Hasonlóképpen érdekesen fest a latinos hangzású mission című dal, ami a maga dinamikája okán ugyan erősnek akar mutatkozni, de nagyon lehet érezni, hogy ez még nem igazi. Ez még nem az az életerős, életigenlő Okui Masami, akit annyira szeretünk. Rá még várni kell, de az kétségtelen, hogy az utat már kijelölte magának.

Ennek az albumnak a nagysága pont abban rejlik, hogy Okui Masami megüzente vele, hogy nem fél a változástól, és nem fél szembenézni a fájdalmaival, démonaival. Ezt az albumot pont az érzelmi sokszínűsége érdemes hallgatni, amikor krízishelyzetben vagyunk, mert ott van a bánat, amit megélhetünk, illetve ott az öröm is, ami inspirációt adhat a jövő felé. Így alkot a káoszban egy egységet ez az album.

Zene: 9/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 10/10
Hangulat: 9/10
Albumborító: 7/10

88%

Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemez évforduló


img_20191126_094929Twitteren és Instagramon is megemlékeztem Okui Masami: Yume ni Konnichiwa ~Willow Town Monogatari~ kislemezről. Ma jelent meg 26 éve. Ez egyike azon két Okui Masami kislemeznek (az első kettő), mely nem került fel az Oricon chartra, és mivel keveset is gyártottak belőle, ezért ez a legritkább kislemeze az énekesnőnek. Kevés lelhető fel belőle eladásra. Ha meg is jelenik, kb. ¥70.000-es (kb. 190.000 Ft) áron kínálják eladásra. Egyetlen egy alkalommal volt 2014-ben, hogy volt egy példány nagyon olcsón, kb. ¥5.000-ért, akkor nem is volt kérdés, hogy megvegyem. Egy Okui Masami rajongónak ez a kislemez egy igazi kincs. Azóta is nagy becsben tartom, különleges helye van a japán zenei gyűjteményemben.

img_20191126_095008A kislemez ritka mivoltáról az is árulkodik, hogy addig nem volt elérhető letöltésre, amíg én nem vettem meg a saját példányomat, és nem tettem ki letöltésre. Akkor bescanneltem a borítót, és kitettem mp3-ban és flac-ban is, hogy elérhető legyen mindenki számára, aki szeretné magáénak tudni.

Nem ez az a kislemez, mellyel Okui Masami emlékezetessé tette az énekesnői karrierjét, de mindenképp megvan a helye. Különlegessége abban rejlik, hogy itt van kép Okui Masamiról, így ez a legrégebbi kép, amit láttam róla. Vannak, akik találtak videót Okui Masami-ról még régebbről, amikor még háttértáncos és vokalista volt, 1990-1991 körül. De mint énekesnő, ez az első kép róla 1993-ból, így megvan a maga jelentősége ennek a kislemeznek.

A belső képek a kislemezről:

img_20191126_095508img_20191126_095520