supermario4ever blog – 少年になりたい

Nintendo, Anime, Manga, Jpop, anison, és egy kicsit magamról is.

Tennis


Tennis_logoMegjelenés
Japán: 1984. január 14.
Amerika: 1985. október 18.
Európa: 1986. szeptember 1.

Virtual Console megjelenés
Japán: 2006. december 2.
Amerika: 2006. december 18.
Európa: 2006. december 22.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Sport
Játékmód: 1-2 játékos
Ára: 500 Nintendo pont

Platform:

virtualconsole

Ahogy nemrégiben írtam a Super Tennis tesztben, jók a régi sportjátékok, mert akkor még a technikai korlátok miatt nem a vizuális élményre, hanem a játékélményre mentek rá. Ennek köszönhetően, ha nem is forradalmi, de mindenképp kellemes produktumok születtek egy-egy sportág képviseletében. Viszont, ha túlságosan visszamegyünk az időben, olyan sportcímekkel találkozhatunk, melyek legfeljebb csak nevükben, és a pixelhalmazok emlékeztetnek arra, hogy az adott cím valami sporteseményt testesít meg. És most elnézést kérek minden Atari, és ’70-es évek játékainak rajongóitól, de tőlem ezek a hatalmas pixelhalmazok már teljesen idegenek.

Ezek teljesen idevágnak, ugyanis bár az igaz, hogy a NES játékok már egészen szépen mutatnak ehhez képest, de a Tennis sem több a fentebb felsorolt jellemzőknél. A játék 1983-ban jelent meg, tehát akkor, amikor Japánban az első Famicom. Én ezt a kezdet előtti időszaknak tartom, hiszen az első kiadású Famicomok többsége hibás volt, ezért azokat mind visszahívták, és 1985-ben jelent meg a végleges változat. Azt tudni kell, hogy a NES korszakában fejlődtek a legjobban a játékok, és ezen a cím konkrétan a konzol ősi időszakában jelent meg, ami igencsak meglátszik a játékon. Pedig már a 2 évvel azelőtt megjelent Donkey Kong, és a vele egyidőben megjelent Mario Bros. is szebben néz ki, mint a Tennis.

gfs_35447_2_2Már a címképenyőn kiválaszthatjuk, hogy egyedüli, vagy páros játékot szeretnénk játszani.  Egyedüli játékot csak egyjátékos módban játszhatunk, míg párost csak kétjátékosban, és együtt játszunk. Tehát a lehetőségeink nagyon korlátozottak, sajnos nincs más lehetőség. Bár az szép, hogy a játékban alkamazzák a tenisz összes szabályát, viszont csak 3 szettes meccset játszhatunk. Jobb lett volna, ha lehetett volna további lehetőségeket beállítani, például rövidebb, egy szettes menetet játszani. És mindezek mellett a pálya borítását sem választhatjuk meg, pedig az is érdekessé teheti a játékot hogy pattog a labda az adott borítású pályán. Ám az előny, hogy a játék nehézségét magunk választhatjuk ki. Az egyes szint a könnyű, az ötös pedig a nehéz. Ha megnyerjük az adott mérkőzést az adott szintű ellenfél ellen, akkor továbbmegyünk a következő szintre. Ez inspirálhat minket további játékra.

gfs_35447_2_1És ezzel lényegében be lett mutatva a játék. Ahogy írtam feljebb, a grafika igencsak hagy kívánnivalót maga után. Bár a 3D-s hatás szép, de zavaró, hogy ennyire pixeles a játék. És amikor szerváláskor feldobjuk a labdát, akkorára megnő, mintha legalább 20 méter magasra dobnánk fel. Teljesen valószínűtlen. Az irányítás viszonylag egyszerű, az A-gomb a szerválás, és normál ütés, a B-gomb pedig a magas ütés. Másfelől nagyon rossz, ugyanis előfordul olyan, hogy játékosunk nem üti vissza a labdát. Erre eleinte azt hittem, hogy a gép véletlenszerűen dönt úgy, hogy ütésünket csak nagyon kicsinek érzékeli, és alig száll el a labda, majd rájöttem, hogy ez azért van, a konkrétan a labda előtt vagyunk, nekünk jön, és onnan nem lehet elütni. Ezt kisilabizálva már jobban ment a játék, de ilyennel én még egy teniszjátékban sem találkoztam. Az igencsak korlátozott lehetőségek miatt nem garantált, hogy hosszú távon is elővesszük a játékot, bár a nehézségi szint jó pont, viszont egyéni megítélés kérdése, hogy maga a játék mennyire inspirál minket arra, hogy profik legyünk benne. A zene és a hangok pedig rendkívül érdekesek. Igazából ezt rá lehet fogni a NES korlátozott lehetőségeire, de eléggé érdekesek a hanghatások, és csak az eredményjelzés alatt felhangzó 1-2 zene inkább kellemetlen prüntyögésnek hangzanak. A hangulaton pedig sokat visszavethet az olykor idiótán kivitelezett ütés, és a még NES-hez sem méltó hibák.

Nem is vártam, hogy hátast fogok dobni, annyira tetszeni fog a játék, de egy kellemes sportjátékot azt hiszem, hogy joggal várhattam volna. Vannak is jó pontjai, például Mario a játékvezető, meg hogy a játék szabályszerű, de hogy ennyire nincs lehetőség, grafikailag pedig a korabeli NES játékokét is alulmúlja, valamint az érdekesnek ható zene miatt nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog a játék. Bár nem drága az 500 pont érte (van Wii Virtual Console-on), de ugyanezért az összegért nem nehéz jobb játékot találni.

gfs_35447_1_1Grafika: 3/10
Játszhatóság: 5/10
Szavatosság: 4/10
Kihívás: 6/10
Zene / Hang: 1/10
Hangulat: 4/10
+ Szabályhű játék
+ Nehezebb szinten komolyabb kihívást jelent egy-egy mérkőzés
– Pixeles grafika, már ezekben is időkben is többet tudtak a játékok.
– Furcsa hangok, alig 1-2 zene
– Az akkori technikai vívmányok nem képesek tökéletesen kivitelezni a sportot.

38%

Egy hozzászólás to “Tennis”

  1. […] Tennis […]

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: