Újdonságok vs nosztalgia


Most, hogy felszabadultam a vizsgaidőszakból, ismét rendezgetem a kategóriákat a blogban. És ahogy beleolvasgattam a régi blogpostokba, eszembe jutott, hogy manapság eléggé keveset hallgatom a régi nagy japán kedvenceket: Hayashibara Megumi, Okui Masami, JAM Project, Suara és társai. Ennek baromi egyszerű oka van: Sajnos manapság nagyon kevés új dallal jönnek ki. Ebben gondolom, az is közrejátszik, hogy mivel nagyon lecsökkentek ezen előadók kiadványainak eladásai, ezért nem éri meg a kiadóknak foglalkoztatni őket. Igazából nem is az újdonságérzet hiányzik, hanem sok más dalt megismertem, amiket megszerettem, és általuk sok új impulzus ért, ami… nagyon csúnya lenne azt írni, hogy elinflálta a régieket, mert ez így nem igaz, hanem háttérbe szorította.

Nemrég volt egy beszélgetésem az egyik Discord szerveren, hogy a ’90-es években mennyivel jobb volt minden. Annak ellenére, hogy sokáig én is úgy voltam vele, hogy áldás, hogy a ’90-es években voltam gyerek, mert akkor már nem volt kommunizmus, de még nem ért minket annyi impulzus, mint a mostani gyerekeket az internet korában, ma már inkább azt gondolom, hogy találjuk meg a maiak között is az értékeket. Mert vannak. Most már egyre inkább úgy vagyok vele, hogy a hajam kihullik a “régen minden jobb volt” szövegtől. Megvoltak a maga jó dolgai a ’90-es éveknek, de legalább ennyi hazugság volt akkor is, csak ezeket egyrészt elfedi az a tény, hogy a jókat gyerekként éltük meg, másrészt akkor más volt az értékrend. Ezért más volt akkor a trend, mint ahogy más most is. Őszintén azt gondolom, hogy nem rosszabb, csak más. És a mai trendek között is meg lehet találni azt, ami nekünk szól, csak nyitottnak kell lenni, és befogadni azt, amit jónak hallunk.

És az, hogy megtalálom őket, segít abban, hogy jobban megélem a jelent. Sokáig csak a japán zenében éltem, és kizártam magamból a nyugatiakat. Mondjuk ebben az is közrejátszott, hogy 2006-ban, amikor találkoztam a japán zenével, akkor egy nagyon rossz időszakból kerültem egy nagyon jóba, ez akkor nagyon komolyan rányomta arra a bélyegét, hogy a zenei ízlésem jelentősen megváltozott. Sok idő kellett, mire rájöttem, hogy nemcsak azért zártam ki a nyugati zenéket, mert azt gondoltam, hogy nincs semmi érték ma már nyugatról, hanem mert többek között arra a nagyon rossz időszakra emlékeztettek. Ahogy sikerült elengedni őket, és egyre gyakrabban hallgatok rádiót (angol, német és holland rádióadók… ^^), rájöttem arra, hogy ugyan a trendek valóban változtak, ezáltal a zene is, és vannak olyan dalok, amiken mosolygok, hogy ez mégis kinek tetszik? De meg lehet találni azokat, amik nekünk szólnak. Azért kerültem az “érték” szót, mert azt inkább “minőségi” aspektusban szeretem használni. Tehát ha szól valamiről a dalszöveg, meg van írva a zene, és az egész egyben van. De ha csak erre mennénk rá, akkor azért lássuk be, hogy tényleg szinte teljesen kizárnánk a jelent. Ugyan szoktam zenéket, filmeket kritizálni, de vannak olyan dalok, amiket nem az értékük miatt szeretek, hanem a hangulatuk miatt. Van olyan, hogy most arra van szükségem, hogy ellazuljak. Akkor épp nem akarok okoskodást, vagy olyan gitárszólót hallgatni, hogy csak győzzem visszatenni az államat a helyére, hanem csak szóljon valami, ami tetszik, és ellazít.

Főleg a néhai Rock FM, és később a Rocker Rádió hallgatása során tudatosodott bennem, hogy csak azért, mert egy dalt élő hangszerekre írtak meg, nem jelenti egyúttal azt, hogy értékes is. Mert könnyen előfordul, hogy vagy a dalszöveg mondanivalója érvénytelen számomra, vagy az énekes stílusa olyan, hogy nem egyszer inkább kikapcsoltam a rádiót, csak ne halljam. Ez ma is eszembe jutott, amikor a Csaba Centerben voltam, és szólt a Magna Cum Laude: Vidéki Sanszonja. Valószínűleg a kisebbséghez tartozok, de én nem szeretem azt a dalt. Erős tudatosságot érzékelek abban a dalban, hogy mivel akkor lett ismert, amikor sok igénytelennek titulált zene ment a rádiókban, és mintha éreztetni akarták a Vidéki Sanszonban van valami, ami miatt kiemelkedik az aktuális trendekből. Nem érzem a spontaneitást. De ez persze a saját gondolatom, elképzelhető, hogy “hátsó szándék” nélkül íródott a dal.

De bőven lehet példát mondani arra, hogy csak azért, mert egy dal élő hangszerekre lett írva, nem jelenti egyenesen arányosan azt, hogy az igényes is. Szintetizátorra írt zenék közül is lehet kiváló műveket találni, elég csak a Depeche Mode-ra gondolni. De csak hogy visszatérjek a japán zenére, két olyan céget (vagy ügynökséget… nem tudom, hogy hívják őket) ismerek, akikről tudom, hogy trance-ben mozognak: I’ve Sound és Elements Garden. Az Elements Garden elsősorban Chihara Minori-nak, Mizuki Nanának ír dalokat, de néhány dalt JAM Project-nek is írtak. Alapvetően szeretem őket, de az I’ve Sound által írt zenéket tartalmasabbnak, egyedibbnek érzem. Náluk van például Shimamiya Eiko, Kawada Mami, KOTOKO, Kurosaki Maon, de még Okui Masami is énekelt két dalt, amik kiválóra sikeredtek. De az I’ve Sound kiváló példa számomra arra, hogy elektronikus zene is lehet kiváló, igényes, nem utolsó sorban fájdalmas. Hallatszik, hogy dolgoztak azon a dalon: Van dallama, odafigyeltek az énekre, a hangszerelésre. Ezek pedig mind emlékezetessé teszik a dalt.

Ezért is van az, hogy nem köteleződök el egy zenei stílus mellett sem. Mindegyikben megtalálom azt, amiről úgy érzem, hogy nekem szól. Ugyanígy a mai értékek között is. Nem gondolom, hogy érdemes azzal jönni, hogy hétvégente reggelenként voltak a rajzfilmblokkok, vasárnap volt Disney-délután, a joghurtos pohárban 200 g joghurt volt, meg a jó ég tudja még mivel. Ma már könnyen összehozhatunk magunknak hétvégi rajzfilmblokkokat, Walt Disney délutánt, és bármit, amit hiányolunk a ’90-es évekből. Hiszen ott vannak a DVD-k, Blu-ray-ek, stream programok, a Spotify-nak köszönhetően akár a ’90-es évek kedvenc dalaiból is összeállíthatunk egy saját lejátszási listát. Mindenre van lehetőség.

Néha azért most is szeretek “visszavonulni” úgymond, és vizionálom, hogy ha lesz majd tartós lakhelyem (saját lakásban nem gondolkodok), be fogok rendezni oda egy retro-szobát, ahol kifejezetten a régi, ’90-es évekbeli dolgok lesznek. A berendezés már adott: van régi képcsöves TV-m, van videokazetta-, kazettagyűjteményem, videómagnóm, kazettás lejátszóm, retro Nintendo konzolom. Csak a szoba kell. Jó lesz majd oda visszavonulni, de alapvetően azon vagyok, hogy a mai dolgok között találjam meg azokat, amiket szerethetek. És csak hogy visszautaljak a post elején megemlített régi nagy japán kedvencekre: Szó nincs arról, hogy ezentúl őket soha többet. Nagyon megvan a méltó helyük, és ha kijönnek valami új dallal, kislemezzel, vagy albummal, elsők között meghallgatni.

Zenei összegzés 2019-re


No, mivel év vége, ezért összegezném az idei évemet 2019-re vonatkozóan. Vágjunk is bele a közepébe, mert semmi meglepetés nincs abban, hogy ez az év számomra teljességgel a Haikyuu!!-ról szólt. Nemcsak zenei téren, de az anime, manga terén is, nem utolsó sorban szereztem néhány külföldi barátot a Haikyuu!!-nak köszönhetően, hogy meg ne feledkezzek arról a párkapcsolatról, ami ugyan véget ért, és fájt is, de ami könnyebbség, hogy megmaradtunk barátnak. Szóval nem túlzás kijelenteni, hogy a Haikyuu!! teljesen megváltoztatta az életemet, olyan hatással van rám, hogy gyerekkoromban Super Mario és 20 évesen Hayashibara Megumi és Okui Masami. Így az idei zenei hallgatásaim is eléggé egyhangúnak mondhatók, ugyanakkor minden rekordot megdöntöttek. Egyetlen egy előadót, albumot és dalt nem hallgattam annyiszor, mint az első helyen lévőket. Lássuk is a listát.

Top 10 előadó 2019

  1. Hayashi Yuuki (4.372)
  2. Tachibana Asami (2.727)
  3. SPYAIR (658)
  4. Okui Masami (486)
  5. NICO Touches the Walls (455)
  6. tacica (358)
  7. Rammstein (257)
  8. BURNOUT SYNDROMES (242)
  9. Sukima Switch (217)
  10. Suara (197)

Top 10 album 2019

  1. Haikyuu!! COMPLETE BEST (1.642)
  2. TV animation: Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru Original Soundtrack (1.595)
  3. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 1 (1.203)
  4. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 2 (1.183)
  5. TV animation: Haikyuu!! Karasuno Koukou VS Shirotorizawa Gakuen Koukou Original Soundtrack (1.175)
  6. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 1 (1.116)
  7. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 2 (763)
  8. Kern András: Harry Potter és a Bölcsek Köve hangoskönyv (178)
  9. Metallica: Load (177)
  10. Rammstein: Rammstein (102)

Top 10 kislemez 2019

  1. SPYAIR: Imagination (288)
  2. Mark Ronson: Nothing Breaks like a Heart (147)
  3. David Guetta: Stay (Don’t Go Away) (144)
  4. JAM Project: THE EXCEEDER (141)
  5. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (122)
  6. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (113)
  7. T.M.Revolution: HOT LIMIT (89)
  8. Calvin Harris & Dua Lipa: One Kiss (71)
  9. Suara: Tenmei no Marionette (67)
  10. tacica: Hatsunetsu (45)

Top 100 dalok 2019

  1. Tachibana Asami: Tantan (519)
  2. Hayashi Yuuki: Explanation (484)
  3. Hayashi Yuuki: Zasshoku (480)
  4. Tachibana Asami: Tsuki no Wa (417)
  5. SPYAIR: Imagination (352)
  6. Hayashi Yuuki: Kodoku (316)
  7. Hayashi Yuuki: Kake (306)
  8. Tachibana Asami: Umaku Ikanai (306)
  9. Hayashi Yuuki: “1 Ten” (295)
  10. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (217)
  11. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi (197)
  12. tacica: LEO (182)
  13. Hayashi Yuuki: Court Jou no Ou-sama (179)
  14. Sukima Switch: Ah Yeah!! (178)
  15. Ishizaki Huwie: Hoshi wo Tsukamaete (169)
  16. Hayashi Yuuki: Chousokkou (163)
  17. tacica: Hatsunetsu (157)
  18. SPYAIR: I’m a Believer (152)
  19. Mark Ronson: Nothing Breaks Like a Heart (147)
  20. Metallica: Until it Sleeps (146)
  21. David Guetta: Stay (Don’t Go Away) (144)
  22. Tachibana Asami: Aseri (128)
  23. Galileo Galilei: Climber (127)
  24. SPYAIR: Trust your anthem (124)
  25. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!! (119)
  26. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are (116)
  27. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (114)
  28. Tachibana Asami: Fukurou (112)
  29. Tachibana Asami: Koujounachi no Tatakai (107)
  30. Hayashi Yuuki: Nebari (107)
  31. Pearl Jam: Even Flow
  32. JAM Project: NEW BLUE
  33. T.M.Revolution: HOT LIMIT
  34. Hayashi Yuuki: Kako
  35. Hayashi Yuuki: Otonatachi
  36. Rammstein: Deutschland
  37. Kanno Yoko: von (feat. Armór Dan)
  38. Cavin Harris and Dua Lupa: One Kiss
  39. Hayashi Yuuki: Juuintachi
  40. Misokkasu: Rising Rainbow
  41. Madonna: Nobody Knows Me
  42. Okui Masami: Akasha
  43. Dua Lipa: New Rules
  44. JAM Project. NEW BLUE (off vocal)
  45. Suara: Tenmei no Marionette
  46. Hayashi Yuuki: Koutekishuu
  47. Depeche Mode: Martyr
  48. Taro Bando & Hajime Wakai: Title BGM
  49. Avicii: Hey Brother
  50. Yonekura Chihiro: Promise
  51. Duy Manh: Xin Duoc Hoai Mong
  52. Red Hot Chili Peppers: By the Way
  53. Tachibana Asami: Hinata to Kageyama
  54. In-Grid: Tu es Foutu
  55. Tachibana Asami: Tsuki no De
  56. Alter Bridge: Show Me a Leader
  57. Calvin Harris and Sam Smith: Promises
  58. Shapeshifters: Lola’s Theme
  59. Rammstein: Du hast
  60. Hayashi Yuuki: Itadaki no Keshiki
  61. Morikubo Showtaro: FOCUS
  62. Aimer: Dareka, Umi wo.
  63. Aya Tanaka: Space Match
  64. Hayashi Yuuki: Haikyuu!!
  65. Bikini: Veled akarok
  66. Taro Bando & Hajime Wakai: THE LONG DISTANCE OF MURDER
  67. Hayashi Yuuki: Hon’ne
  68. Eruption: One Way Ticket
  69. Michael Schulte: All I Need
  70. Suara: Uruwashiki Sekai
  71. John Newman: Love Me Again
  72. meg rock: clover
  73. Sasaki Sayaka: Kamon
  74. Hayashi Yuuki: Sakusen Kaigi
  75. Felix Jaehn: Love on Myself
  76. Metallica: King Nothing
  77. Hayashi Yuuki: Youchou
  78. Hayashi Yuuki: Kagaku Henka
  79. Hayashi Yuuki: Kageyama Tobio
  80. Hayashi Yuuki: Akogare
  81. Hayashi Yuuki: Toppakou
  82. Tachibana Asami: Se-n-pa-i
  83. Hayashi Yuuki: Senpai no Jitsuryoku
  84. MARGINAL#4: GALAXYLINER
  85. Ozaki Yuuki: Trigger
  86. Hayashi Yuuki: Trauma
  87. Hayashi Yuuki: Saikyou no Otori
  88. Hayashi Yuuki: Henjin Sokkou
  89. Hayashi Yuuki: Haisha
  90. Hayashi Yuuki: Shiai wo Kasaneru Tani ni
  91. Hayashi Yuuki: Shinka
  92. Hayashi Yuuki: Omoshiroi Team
  93. Tachibana Asami: “Murabito B”
  94. Hayashi Yuuki: Oikawa Tooru
  95. Tachibana Asami: Ikari
  96. Daddy Yankee: Con Calma
  97. Imany: Don’t Be So Shy
  98. Sakura Kumi: Mew Lettuce no Theme
  99. Hayashi Yuuki: Combi Tanjou
  100. Hayashi Yuuki: Team Mate

Forrás: Last.fm profil

Haikyuu!! 4. évad opening és ending előadói


Nyilvánosságra került, hogy ki énekli a Haikyuu!! 4. évadának openingjét és endingjét:

  • Opening: BURNOUT SYNDROMES
  • Ending: CHiCO with HoneyWorks

Nos, összegezve a gondolataimat, azt tudom mondani, hogy szkeptikus vagyok. A BURNOUT SYNDROMES ugye két openinget énekelt a Haikyuu!!-nak. A FLY HIGH!! nagyon jó szám, viszont a Hikari Are nemhogy nem tetszik, hiszen kifejezetten rosszul megírt dalnak tartom. Egyrészt nem jön át a szöveg érzelmi mondanivalója, másrészt a refrén túlontúl hosszú. El van húzva, ezáltal elvész a szöveg lényegi mondanivalója, olyan érzetet ad, mintha többször tenné meg ugyanazt a kört, már nem tudom, hol tartunk, és egyszer csak azon kapom magam, hogy az énekes elordítja magát: “Terasu yo!”, mintegy lezárva a refrént.
Remélem, hogy az új opening inkább a FLY HIGH!!-ra fog hasonlítani minőség terén. Bár én sokkal inkább egy új előadóra bíztam volna az openinget, nem az eddigi opening előadók egyikére. A SPYAIR ugyanis nagyon sokat romlott minőség terén az évek során. És ez már a Haikyuu!!-nak énekelt két openingje alatt is tetten érhető. Az első, az Imagination egy mestermű! Jobb sem kell egy shounen animének. De a második évad első openingje, az I’m a Believer már komoly visszaesés. A dalban is nagyon komolyan visszavettek a lendületből, de ami nagyon komolyan meglepett, hogy a kislemez tartalmazza az Imaginationnek egy koncertfelvételét. Hát az valami katasztrofálisra sikeredett. Mélyebben énekelte végig, és hallhatóan végig szenvedett az énekes a dallal. Olyan érzésem volt, mintha maga a dal felvételkor komoly utómunkálaton esett volna át. Vagy azt tudom még elképzelni, hogy abban a dalban ugyan az énekes valódi hangját hallhatjuk, de abban a majdnem 3 percben minden erejét kiadta, és ugyanezt az erőt a többi dal mellett már nem bírja el. Főleg, ha a koncerteken hasonló erőkkel énekel meg egy dalt. Aztán meghallgattam az egyik későbbi albumukat, abból egyértelműen az jön le, hogy a SPYAIR engedett a minőségből. Nem írnak már olyan jó dalokat, talán mintha mentálisan elvesztették volna a fiatalságukat. De lehet, hogy ez így erős. És azt meg érdekes volt hallani, hogy a Bleach endingjük, a Last Moment (ami jóval az Imagination előtt jött ki) meg milyen jóra sikeredett. Azon a kislemezen van egy B-side track, ami nagyon tetszik. Úgyhogy határozottan voltak jobb időszakai a SPYAIR-nek, de ez régebben volt.
Semmiképp nem bíznám a Sukima Switch-re sem, mert az Ah Yeah!! is hasonlóképpen szörnyű dal, mint a Hikari Are. Nem tudom, hogy gondolták el, hogy egy olyan férfi, akinek jól hallgatóan inkább az érzelgősebb dalok állnak jól, az majd elénekel egy olyan dalt, amibe logikátlan sorrendbe beletesznek egy-egy igen extrém gyors ütemet, hogy azzal azt jelzik, hogy mennyire izgatott az énekes, és mennyire tud azonosulni a dallal, holott teljesen nyilvánvalóan hallható, hogy ez csak egy alibi, és nem illeszkedik a dal dinamikájához.
Úgyhogy a Sukima Switch nem jöhet szóba nálam. Viszont bíznám olyan előadóra az openinget, mint a FLOW, vagy a JAM Project. Nagyon szeretem azt a hangulatvilágot, amit a FLOW dalai árasztanak magukból, sok jó daluk van. És azt gondolom, hogy az a zene stílus, amit képviselnek, beleillik a Haikyuu!!-ba és a többi openingbe és endingbe. A JAM Project meg ugye kedvenc. Bár ők lehet, hogy erősek lennének a Haikyuu!!-nak. Úgyhogy talán maradjunk a FLOW-nál.

Nagyon megrökönyödtem, amikor utánanéztem az ending előadójának. Habár nem vagyok maradéktalanul elégedett mindegyik Haikyuu!! OP / ED dalával, de kétségtelenül komoly erősségnek tartom, hogy csak férfi előadó énekelt eddig dalt az animének. Ez most így talán szexistának hangzik, de szó nincs itt férfi preferenciáról. Nincs bajom azzal, ha egy shounen animének nő is énekel betétdalt, hiszen többségükben vannak női karakterek, sok esetben egy-egy női szereplő eléggé domináns. És az, ha őt egy női előadó reprezentál, az teljesen rendben van. Főleg, ha maga a dal is meg van írva. Viszont a Haikyuu!!-nál azért problémás a női előadó, mert bár vannak női karakterek, de egyértelműen a pasik dominálnak. Ugyanez a Kuroko no Basket-nél. Pont az volt a jó ott is, hogy mivel pasik voltak ott is döntő többségében, ott a GRANRODEO nagyon jól kiénekelte azt a fajta erőt, amit a fiúk képviselnek. Kis túlzással élve, a Kuroko no Basket-ben tombol a tesztoszteron, és ezt az opening és ending dalok kiválóan visszaadják. Nem utolsósorban maga a kosárlabda is meglehetősen dinamikus sportág, úgyhogy a GRANRODEO mindenképpen telitalálat volt. A Haikyuu!! esetében ugyan a röplabda nem annyira dinamikus sportág (bár mégis kiválóan ábrázolták az energiát, amit elsősorban a röplabda iránti lelkesedés adhat) de női előadó… Ráadásul ahogy belehallgattam néhány dalukba rettenetesen szkeptikus vagyok, hogy az animéhez illő dalt fognak énekelni. Mivel a Haikyuu!! dalainak többsége a rock kategóriába sorolható. Legalábbis nagyra becsültem, hogy domináltak az élő hangszerek. És ahogy belehallgattam néhány CHiCO with HoneyWorks dalba, egyértelműen az jön le, hogy a szintetizátor, elektronikus zene donimál náluk. Most két eset lehetséges: 1. Vagy írnak egy többi Haikyuu!! betétdalhoz illő dalt, és vagy beleillik a stílusukba és az animébe, vagy nem. 2. Előadnak egy pop dalt, ezzel megszakítva a többi dallal való harmóniát. Ebből pedig nem hiszem, hogy bármi jó sülhet ki.

Úgyhogy nagyon szkeptikus vagyok, hogy jó dalok fognak készülni. Cáfoljanak meg, és írjanak nagyon jó openinget és endinget. Az esélyt mindenképp megkapják.

TV Animation Haikyuu!! Original Soundtrack I.


Haikyuu!! Original Soundtrack 1Megjelenés: 2014. november 19.
Kiadó: TOHO Animation RECORDS
THCA-60045
Ár: ¥3.024

  1. Itadaki no Keshiki* (頂の景色) 1:31
  2. Haikyuu!!* (ハイキュー!!) 3:54
  3. Saikyou no Otori* (最強の囮) 1:50
  4. Court Jou no Ou-sama* (コート上の王様) 1:38
  5. Haisha* (敗者) 2:42
  6. Akogare* (憧れ) 2:23
  7. Henjin Sokkou* (変人速攻) 2:54
  8. Toppakou* (突破口) 2:50
  9. Kagaku Henka* (化学変化) 2:44
  10. Senpai no Jitsuryoku** (先輩の実力) 1:51
  11. Sakusen Kaigi* (作戦会議) 1:30
  12. Umaku Ikanai** (うまくいかない) 2:46
  13. Trauma* (トラウマ) 1:49
  14. Kodoku* (孤独) 2:06
  15. Kageyama Tobio* (影山飛雄) 2:02
  16. Se-n-pa-i** (セ・ン・パ・イ) 2:20
  17. Ikari** (怒り) 2:30
  18. Hinata to Kageyama** (日向と影山) 2:17
  19. Makohyou* (目標) 3:28
  20. Saikyou no Mikata* (最強の味方) 1:38
  21. Combi Tanjou* (コンビ誕生) 2:23
  22. Omoshiroi Team* (面白いチーム) 2:12
  23. Oikawa Tooru** (及川徹) 1:15
  24. Kyougou Kou** (強豪校) 2:31
  25. Shiai wo Kasaneru no Tabi ni* (試合を重ねるたびに) 2:09
  26. Team Mate* (チームメイト) 2:44
  27. Kitai* (期待) 1:38

*Zene: Hayashi Yuuki
**Zene: Tachibana Asami

Oricon chart: #50
Listán volt: 2 hétig
Összes eladás: 1.945 példány

Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét 40 31 46 39 50 1.559
2. hét 244 386
Összes eladás 1.945

Úgy döntöttem, hogy külön blogpostot szánok az összes Haikyuu!! CD-nek. Egyrészt, mert Haikyuu!!, másrészt meg amolyan helyreigazításként. Írtam ugyanis egy minden részletre kiterjedő cikket az animéről az Animagazin 49. számában, és negatív kritikával illettem a zenét. Igazából sokáig tényleg nem rajongtam a Haikyuu!! zenéért. Egész egyszerűen azért nem, mert azt gondoltam, hogy egy sportanime tele van lendületes zenével, amit bármikor hallgatok, mint a sport dinamikája jut róla eszembe. Itthon, amikor Wii Fit-en edzettem, mindig valami JAM Project albumot hallgattam. Alapvetően szeretem az élő zenét, és a dinamikus rock, vagy a powerful pop inspirál, energikusabbnak érzem magam tőle. Valami ilyesféle zenét vártam el a Haikyuu!!-tól is. Ehhez képest csalódás volt a sok kifejezetten lágy, már-már melankolikus zene. Eleve az volt furcsa, hogy amikor először néztem az animét, nem igazán maradtak meg az innerek. Egy-két zenét persze kihallottam, némely már akkor emblematikussá vált, de eleinte csalódás volt számomra, hogy nem jöttek be a zenék.

De aztán csak hallgattam. Bár már első végighallgatás után is voltak dalok melyek megmaradtak bennem, amik nagyon megtetszettek. Például erről a CD-ről az Umaku Ikanai. De főleg akkor éreztem rá a Haikyuu!! zene ízére, amikor munkahelyen hallgattam. Segített rajtam az, hogy a zene hallgatása közben elképzeltem a Haikyuu!! egy-egy jelenetét, így egyrészt rájöttem arra, hogy a zene valójában nagyon beleillik az animébe, másrészt meg segített, hogy nagyobb lendülettel végezzem a munkát. Aztán még tovább javította a zene megítélését az, amikor újra és újra visszanéztem az animét, kifejezetten kellemes volt hallani, felismerni az animében. Volt olyan, hogy olyan szinten felismertem a zenét, hogy vagy a címét mondtam meg, vagy azt, hogy melyik zene melyik CD-nek hányadik dala. És hogy meddig jutott el az, hogy megszerettem a zenét, az jól jelzi, hogy azóta meg is lett az első album eredetiben.

img_20191031_104503

És most már sokkal inkább azt mondom, hogy élmény hallani róla minden egyes dalt. Érdekes volt megfigyelni a két zeneszerző közti különbséget. Inkább Hayashi Yuuki írja a dinamikusabb zenét, ami az anime sport-mivoltát erősíti. Tachibana Asami inkább a lágyabb, melankolikusabb dallamokért felelős. Persze van átfedés a két zeneszerző között, nem is mondható meg feltétlen egyértelműen, hogy melyik zenét melyik zeneszerző írta. Amit biztosra tudok mondani, hogy azokat a zenéket, melyekben jazzes elemek hallhatóak, azokat biztos, hogy Tachibana Asami írta. De Hayashi Yuuki-nak is vannak lassabb dalai. A Trauma című dal tényleg tragikus hangulatú.

Az külön érdekesség, hogy Hayashi Yuuki nemcsak a Haikyuu!!-nak írt zenét Kodoku címmel, hanem a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-nek is. És hogy mennyire ért a lassú zenékhez, mindenképp szeretném külön kiemelni a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-féle Kodoku-t, mely egyszerűen csodálatos ballada! Egyrészt fantasztikusan átadja az anime olykor melankolikus hangulatát (Nagy restanciám, hogy nem írtam még a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ről, amikor az a #2 sportanime nálam a Haikyuu!! után.), másrészt meg le lehet képezni a való életre. Aki volt igazán magányos, aki tudja milyen érzés elhagyatottnak lenni, rosszul lenni egyedül, az nagyon át fogja érezni a dal hangulatát. De majd írok arról a CD-ről is, majd részletesebben ott elemzem a dalt.

Most azt mondom, hogy a zene bőven kiemeli az anime hangulatát. Talán pont azért is ennyire jó, mert a Haikyuu!! nem kimondottan az a nagyon dinamikus, valóságtól elrugaszkodott sportanime. Tetten érhetők azok a lassabb, merengő jelenetek a dalokban is, és azt kell mondjam, hogy csodálatosan beleillenek a zenék az adott jelenetbe. Sportanime lévén természetesen a Haikyuu!!-nak sincs komoly története, viszont a karakterek annyira szerethetőek, hogy bőven átélhetők a múltjukban történt krízisek, és az alattuk játszott lassú zenék csak még jobban kiemelik a jelenet jelentőségét. A Haikyuu!! egyik nagy erőssége, és ami kiemeli a réteg sportanimék közül, hogy sok karakternek nagyon jól kidolgozott személyisége van. Ezáltal sokkal emberibbek a szereplők, és a múltjuk is teljesen emberiek, ami bárkivel megtörténhet. És mivel teljesen hitelesen van elmesélve, nem elrugaszkodott a valóságtól, ezért teljességgel átélhetően a szereplők múltjai, személyisége. Én még nem láttam olyan sportanimét, melynek ilyen erénye lennne. Nagyon érdekes látni azt is, hogy az egyes játékosok múltja hogyan befolyásolja azt, ahogy játszanak, és hogy győzik le végül saját magukat, és válnak egyre jobb játékosokká. Ebből a szempontból Ennoshita Chikara az egyik kedvencem, aki kiváló példája annak, hogy van kiút a gyávaságból. Egy jó csapatban, egy inspiráló közegben egyáltalán nem lehetetlen. Kageyama Tobio múltja is komolyan megérintett. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az különbözteti meg Oikawa Tooru-től, hogy bár egy ponton közös a múltjuk, de Kageyama szembenézett a démonaival, addig Oikawa nem, és bőven megjátssza, hogy mekkora nagymenő. Holott megfigyelhető egy-egy lopott jelenetben, hogy azért Oikawa is tudja magáról, hogy szarban van, de neki jobb nem szembenézni a múltjával, és megjátszani, hogy ő az Aoba Johsai mindenható csapatkapitánya. De igazából az ő jelenléte az animében is tanulságos. Elrettentő példának van jelen. Úgyhogy személyiség terén Kageyama összehasonlíthatatlanul jobb Oikawánál. A “Kageyama Tobio” című zene nem is feltétlen sötét hangulatú, de nagyon dominál a mély, komor hangzás. De ellenpontként ott van a “Hinata to Kageyama”, melynek dinamikus és bolondos hangzása kiválóan reflektál a két főszereplő közti idióta, már-már debil barátságára, és az örökös civakodásukra. A fentiekből is látszik, hogy az anime teljességgel realisztikus, ahogy a zene is kiemeli ezt.

És ami az album helyezését illeti, ahhoz képest, hogy OST CD, egyáltalán nem rossz a 50. hely. Népszerűbb animék, például a Naruto OST CD-i, még ennél is rosszabbul szerepeltek. Jónéhány olyan Naruto CD, mely a 200.-nál a rosszabb helyezést ért el, kb. 800-as eladással. Ehhez képest a Haikyuu!! CD 1.945-ös összeladása jónak számít. Bár a Kuroko no Basket OST CD 40. helye jobbnak mondható, de így is kiemelkedőnek számít az első Haikyuu!! CD eladása.

Íme néhány dal a CD-ről, ami különösen tetszett:

  • Court Jou no Ou-sama
  • Umaku Ikanai
  • Hinata to Kageyama

ShoujoCon


Szóval a tegnapi ShoujoCon. Jó volt, de megmondom őszintén unatkoztam a második felében. Sajnálom, hogy nem sikerült. 😦

Pár napja megbeszéltem bagszival, hogy nála alhatok pénteken éjszaka, így ahogy hazajöttem a munkából, összeszedtem mindent, ami kell, és siettem a vonathoz. 17.15-kor indult, utazás alatt a szokásosakat csináltam: olvastam, játszottam. Meg most nálam volt a laptop, ami igazából szerencse volt, mert rettenetesen bosszantó volt, hogy ketten előttem tárgyalják ki a magánéleti problémáikat, úgyhogy Garfield és barátai nézésével fejhallgatóval tereltem el a figyelmemet. Sikeres hadművelet, a 3. évad 13, 14. része pedig olyan vicces volt, mint a többi. Ettől függetlenül minden rendben volt. A Keletinél visszafordultam a Sülysáp felé menő vonaton, és Kőbánya Felsőnél szálltam le, a 37-es villamos megállónál vártam bagszit. Hazasétálva kitárgyaltuk a holnapi nap lehetőségeit kulisszatitkokkal, majd pizzaevés után még játszottunk egy kicsit Mario Kart 7-tel. Ki akartam itt is próbálni, hogy milyen tárgyak nélkül játszani. Ha őszinte akarok lenni, nem is vettem észre, hogy nincsenek tárgyak a játékban, úgy játszottam, ahogy eddig is, de az első menetnek nem volt folytatása, mert bagszinak egyáltalán nem tetszett így a játék. Meg ő már aludni akart, nekem egy jó darabig nem jött álom a szememre, folytattam a könyv olvasását, aminek már majdnem a végén járok. Ahogy írtam korábban, az utóbbi években nagyon rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, most épp Soma mamagésa első Ébresztő! könyvét olvasom. Aztán éjfél után csak én is elaludtam.

Valami fél 6 körül ébresztett fel bagszi, hogy ideje készülődni. 6.20-ra kész lettünk, hát akkor menjünk. Eredetileg a 9-es busszal terveztünk menni, de mivel nem volt jegyem, át kellett menni a 3-as, 28-as villamos megállójához, mert csak ott volt jegyautomata. Szomorú, hogy Kőbánya alsó vasútállomás környéke Kőbánya városközpont, és nincs ott jegyautomata. Végülis a 28-as villamos is elvitt a 24-es villamoshoz, melynek köszönhetően a tett helyszínén kötöttünk ki. A Balázs Béla utcán kellett leszállni, ott volt a Ferencvárosi Művelődési Központ. 7-re odaértünk, de mivel nem ettünk, ezért elmentem a közeli Coop-ba, ott vásároltam be magamnak aznapra, meg bagszinak kérésére reggelit neki. Aztán vissza, beszálltam én is segíteni. Jó buli volt a konzoloknál ténykedni. Asztalok, székek, TV-k, konzolok elrendezése úgy nagyvonalakban. Közben többször felnéztem az emeletre a karaoke teremben, hogy lássam a karaokésokat, de semmi. 8 órakor, de még 8.30-kor is üres volt a terem. Akkor folytattam lent a segítést. Öten csináltuk: bagszi, Dash, ug, Truner és én. Egész jól elszórakoztattuk egymást, főleg amikor mi négyen, fiúk elhatároztuk, hogy beállunk egy Mario Kart: Double Dash!! bulira, de bagszi a maga stílusában ránk szólt, hogy ne most jusson eszünkbe játszani, amikor még bőven van tennivaló. De azt nem hagytam ki, hogy ug-vel kipróbáljam a Just Dance-et. Legalább most már úgy utálom, hogy tudom, hogy mi a bajom vele. Egy jó dolog van benne. Táncolhatok olyan számra is, amit szeretek. Ha jól emlékszem a Ray Parker Jr. az előadója a Ghostbusters dalnak (és valóban!), arra táncoltunk. Az a zene felhangzott az 1997-es Játék határok nélkül 1. elődöntőjében. A holland játékban szólalt meg, ahol is szellem léggömböket kellett jobb belátásra téríteni. Ez az oka, amiért szeretem ezt a számot, és mint tudjuk, nálam alapszabály, hogy ami az 1997-es Játék határok nélkül sorozatában volt, az rossz nem lehet. És hogy milyen a Just Dance-ben táncolni? Iszonyúan debil, olyan, mintha Alíz Csodaországában DDR-eznénk. Jó buli volt hülyének lenni, de köszöntem szépen a lehetőséget. Különben lazán Mario Kartozhattunk is, mert attól függetlenül, hogy néhány TV és konzol nem akarta rögtön az igazságot, nagyon gördülékenyen ment minden. Minden adott volt, és ahogy hallottam, hogy sehol nem volt csúszás, minden nagyon jól ment. Főleg azon szórakoztunk, hogy a PS3 controllere nem akart csatlakozni, tehát ezért nincs PlayStation gépem. Amúgy a Wii U és a PS3 képe borzasztóan nézett ki régi monitorokon. Volt Commodore 64 is, annak a fájllistáját nem tudtuk betölteni, meg egy kamu kínai gépezet, mely szintén nem akart működni. Áldásunk rá, ellesz a sarokban. Tehát egy Nintendo 64, egy Super Nintendo, egy GameCube, egy Commodore 64, egy Sega MegaDrive 2, Wii U egy PlayStation 3 sőt egy PC-t is beizzított bagszi, melyen valamelyik árkád Sailor Moon játék ment. Aztán csak megtaláltam a karaokésokat, illetve Narumi és Lucy néztek be a konzolszobába. Jó volt sok idő után újra látni őket. Aztán csak kész lettünk mindennel, de nem jöttek az emberek. Kiderült, hogy egyáltalán az épületbe nem nagyon jöttek be, eléggé kevesen voltak. Egy ideig elvoltam, fel is mentem a karaokéra énekelni. Először, a JAM Project: The advent of Genesis. Ez jó volt, valósággal remegtem attól, hogy ki tudtam énekelni a legmagasabb hangot is, ami eddig nem ment. Nagyon jó érzés volt. Aztán annyira csak nem volt lelkesedésem azügyben, hogy tovább énekeljek, ennek ellenére kiálltam még kétszer. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttem, hogy megpróbálom a JAM Project-től a Cosmic Dance-et, talán annak is megy a legmagasabb hangja? Hát, annyit azért nem javult az énekhangom egyik pillanatról a másikra. Meg az az igazság, hogy lelkesedésem sem volt a végére már. A harmadik próbálkozás pedig Okui Masami: It’s DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dala volt, ami úgy elment. De aztán be is rekedtem. Mondjuk nem feltétlen mert annyira megerőltettem magam, hanem ez egyfajta belső tiltakozás lehetett most az éneklés ellen. Nem is volt most annyira jó a színpadon lenni, nem tudtam feloldódni. Majd ősszel.

A nap második fele már nagyon vánszorgósan ment. Nem nagyon jöttek a konzolterembe, ugyanazokkal a játékokkal egész nap játszani, az azért nekem sem buli már. A nagyobb dobás az volt, amikor kitaláltam magamnak, hogy előveszem a Super Mario All-Stars játékot, és végigviszem rajta a Super Mario Bros.-t immáron sokadjára +1-szer. Először az volt, hogy megpróbáljam, hogy az első pályán vajon el tudom-e érni a 40.000 pontot. De meghaltam, úgyhogy ez ugrott. Aztán volt az, hogy végigviszem, végül az, hogy elérem az 1.000.000 pontot. Egyik se jött össze, mert az 5-4 pályánál már ezt sem élveztem. Meg bagszi hívott, hogy játszunk PC-n Sailor Moon-t. Jól van. De sajnos ez a játék sem volt érdekes. Túl egyszerű, én itt mindenkit legyőznék. De aztán megráztam magam, hogy 18 óráig, indulásig azért jól érezzem magam, ezzel a szemléletváltással a végére egészen jól ment. Ja és még valami: Szerencse, hogy nem voltam ott zenekvízen az elején. Beültem nagyjából a felétől, és a PC-ről, amit a csaj használt lazán ki tudtam olvasni a megoldásokat. Ha játszottam volna, nagyon nagy lett volna a kísértés, hogy nézzem a megoldást. Egy tanács: Írjátok át a fájlnevet, vagy úgy tartsátok a PC-t, hogy ne lehessen olvasni róla.

Még egy pár karaoke előadásra beültem, de 18.15-kor azért csak elindultam, hogy biztonságban elérjem a 19.10-es vonatot. A Keletiben van egy Gyros-os stand, ahol 500 forint egy pitás Gyros, vettem magamnak egyet. Kérdezi, lehet csípős: mondom persze, az nem baj, ha van egy kis ereje. Kérésemre becsomagolta, és a vonaton belekóstoltam. Mit hívnak csípősnek? Úgy könnyezett a szemem, mintha sírógörcsöm lett volna, az orromat egy 10-es papírzsebkendővel sem tudtam rendbetenni, az egész arcom úgy égett, mintha konkrétan tűz érte volna. Kegyetlen volt, én nem tudom, hogy mit gondolnak. Legalább 45 perc volt, mire hellyel-közzel rendbejöttem, de a szememet egész vonatúton nem bánthattam, mert akkor fél órán keresztül megint vak voltam. Most már nevetve gondolok vissza rá, meg jó móka volt, de akkor rettenetesen szenvedtem. Zsebkendővel igyekeztem kicsipkedni azokat, a zöldségeket, húsokat, melyeket érte az az extra erős chili paprika. Mivel nem szeretek kaját kidobni, ezért magamba szenvedtem, de ez valami embertelen volt. Maradnék a nem erősnél, azért a móka fogalma nálam mást jelent. Miután helyrerázódtam, befejeztem a fent említett könyv olvasását, már nem volt sok hátra.

Az biztos, hogy az őszi MondoCon sokkal eseménydúsabb lesz, de attól tartok, hogy ha a MAT megint nem lesz meghívva, nem jönnek el a Nintendós arcok, és akkor meg már azért lesz problémás. De ezt majd még meglátjuk.

És persze csináltam jó néhány fényképet, azok ezen link alatt érhetők el.

 

Holnap ShoujoCon


A jó isten áldja meg a MAT-ot, hogy még most is szervez rendezvényeket! Csak a legjobbakat, és szívből kívánom, hogy nyereséges legyen a ShoujoCon. Holnap új animés rendezvény, és végre olyan, amire el tudok menni, 2013. decemberében voltam utoljára akkor Animekarácsonyon, és nagyon hiányoznak az ilyen rendezvények. Nyilván nem a sok sikoltó fiatal kiscsaj, meg ilyenek, mégiscsak 29 éves vagyok, és 9 éve járok animés rendezvényekre. Hanem úgy az egész rendezvény hangulata. Segítőként megyek, viszek konzolt, de a fő csapásirány most is karaoke lesz. Nagyon hiányzik az ének, hogy közönség előtt énekeljek. Energiák szabadulnak fel belőlem, amikor énekelek, ebben teljesedek ki. És amíg a többiek azt tervezgetik, hogy kit fognak cosplayelni, én azt, hogy mit fogok énekelni. Nem a Shoujo jellegét fogom erősíteni, de van 1-2 ötletem:

  • JAM Project: The advent of Genesis
  • valamit Okui Masami-tól mindenképp.

De nem jut eszembe perpillanat, hogy mit. Vannak tőle Shoujós számok, lehet, hogy mégiscsak erősíteni fogom a lányos jellegét a dolognak. Így hirtelen a Shoujo Kakumei Utena: Toki ni Ai wa című dala jutott eszembe. Shoujós lányszerelem… Kell ennél több?

Konzolrészleg is biztos nagyon menő lesz, én viszem a Wii U-mat minden tartozékával, meg 2 db. N64 controllert. Minden holnap jelen levő legyen nagyon boldog! Én az leszek, mert már ma vonattal megyek, ugyanis bagszinál fogok aludni. Fogok olvasni, játszani, sőt viszem a laptopot, fogom nézni a Garfield és barátai 3. évadának 13, 14. részét, most itt tartok. Másodjára is újrakezdem. Imádom, sokszor vissza tudnám nézni őket. Az az egyik nagy kedvencem, amikor Ubul megvicceli Garfield-et, és lónyerítéssel röhög. Akkor mindig vele nevetek, és úgy érzem, rengeteg sok energia szabadul fel belőlem. Úgyhogy terápiás jelleggel is Garfieldezek. Ja, és extrém sok fényképezés lesz. Nem, nem cosplayeseket fényképezek, hanem pillanatokat, amik emlékezetessé teszik a conokat.

Még a végére: Tudom, hogy elsősorban a shounenek népszerűek, de nem vennék rossz néven egy ShounenCon-t is, ha ez be fog jönni.

 

JAM Project: X less force albumkritika


JAM Project BEST COLLECTION XI X less forceNem akartam kiírni a teljes címet, de amúgy a szokásos számozás: BEST COLLECTION XI ~X less force~. Bizony, ez már a 11. best collection album, és bizony letették a névjegyüket a japán zenei világban, hiszen azzal, hogy általánosan elterjesztették, és továbbfejlesztették a Mizuki Ichiro és Kushida Akira féle anison zenét, utat nyitottak több olyan előadónak, akik a megjelenésük nélkül valószínűleg nem lettek volna még ennyire sem ismertek. Előtte ugyanis az ilyen jellegű dalok csak az adott anime, videojáték vagy tokusatsu sorozat OST albumán voltak hallhatóak, külön kislemezen nemigen. Konkrétan a JAM Project egyik tagja, Kageyama Hironobu volt az, akinek az ilyen jellegű dalok komolyabban megjelentek kislemezen még a ’80-as években, ezért van az, hogy a diszkográfiája többek között közel 75 kislemezből áll. Aztán alapítótagja lett a JAM Project-nek, mely tagjainak profizmusa már arra is garancia volt, hogy az első best collection album is igazi csemege legyen.

És most itt van a 11. album. Ahogy tavaly írtam, az előző, vagyis a 10. best collection album eléggé szélsőségesre sikeredett, voltak rajta olyan nagyszerű számok, melyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy azt gondoljam róluk, hogy életművet hagytak maguk mögött, de voltak rajta felejtős alkotások. És milyen lett az új?Sajnos kicsivel rosszabb: ezen nincs annyi nagyon jó szám, ugyanakkor az ún. töltelékszámokból több van. Majd azt is láttatni fogom, hogy a JAM Project-nél mit jelentenek a töltelékszámok. Mindenesetre a Wings of the legend kislemez megjelenése óta kritikusabban hallgatom az együttes újabb kislemezeit, és nagyon úgy tűnik, ez lassan kiterjed az albumokra. Már többször írtam, bocsánat az ismétlésért, de nem tudok napirendre térni afölött, hogy a Wings of the legend akkora vízválasztó volt az együttes életében, hogy nem sok dal tudta követni azt minőségében. De ez általános dolog, hogy ha valaki (mindegy, hogy zene, film, videojáték, stb.) kijön valami világrengető alkotással, akkor a rajongók utána joggal lesznek kritikusak a következőkre, és többségében ez az oka annak, hogy az adott személyről azt gondoljuk, hogy már nem képes akkorát alkotni, mint régen. Mennyi puskapora maradt még a JAM Project-nek? Lássuk hát:

  1. Unlimited Force: A címből valami nagyon erős dalra számítottam. A JAM Project egyik bravúrja, hogy egyből belecsapnak a közepébe, és olyan erős dallal kezdenek, hogy csak győzzük a többit is. Hát a cím joggal adhatja az alapgondolatot, hogy ez is hasonló lesz. És nem… Sőt, amikor először hallgattam és megszólalt eltorzított hangon az ének a dal elején, azt hittem, hogy megvicceltek, és valami Arashi vagy KAT-TUN albumot kaptam, ugyanis trendi fiúcsapatos stílusú az ének. Aztán hamar letisztult, de maga a dal nemigen lett jobb. Az eddigi erős nyitódalokhoz képest ez harmatgyenge. Meghallgatom, de nincs olyan része a dalnak, amit vissza tudnék idézni. 4/10
  2. Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~: Vissza kellene térnie az együttesnek ahhoz, hogy Super Robot Wars dallal nyissanak egy albumot, ez a dal ugyanis sokkal jobban tükrözi az együttes valódi tudását mind zeneszerzés, mind énektudás tekintetében. Nagyon szeretem, amikor mély hangon, már-már gregorján stílusban kezdik a dalt, megadja az alaphangulatot rendesen. És persze megvannak a fokozatok is, a bevezető zene, ami fokozatosan erősödik, és a refrénben kiteljesedik, és természetesen Endoh Masaaki extrém magas hangja zárja le a refrént. Tökéletesen kihasználták a lehetőségeket, hiszen ha a harcosok elárulják a vezetőjüket, abból valami nagy dolog fog születni. 9/10
  3. Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~: Hányszor dicsértem ezt a dalt, de hányszor! És nem lehet elégszer, hiszen a már sokat említett Wings of the legend óta ez az egyike azon kevés JAM dalnak, mely igazán megmutatja, hogy mi rajongók mitől imádjuk az együttest, mi az az elemi erő, ami ha megszólal, hatalmas erőt ad a mindennapokhoz. A dinamika, az ének mind tesznek arról, hogy a csapat egyik legjobb dala legyen. 10/10
  4. Raiba ~Tusk of thunder~: Jót tett az együttesnek, hogy a GARO sorozathoz is énekelnek dalokat, ugyanis ezzel a rock egy olyan válfajában tudnak megnyilvánulni, ami a Super Robot Wars dalokhoz nem egészen illik, de a JAM Project-nek nagyon jól áll. Bár ez is olyan dal, amivel az elején nem tudtam mit kezdeni, aztán rákaptam a hangulatára, és már szinte velük együtt éneklem a refrént. Tehát ez a dal is meg vagyon szeretve. 8/10
  5. Generation!: Na ez is egy egyedi eset, amikor a verse és bridge olyan sablonos, viszont a refrén istenien jó lett. Velük éneklem, amúgy jó rock zene, csak most is az van, hogy magából a zenéből szinte semmit nem tudok visszaidézni. De a refrénért szívesen hallgatom megannyiszor. 7/10
  6. Shakunetsu no Houkou ~Legend of GAMERA~: Még egy mély hangon indított dal, ami itt is megadja az alaphangulatot. Nagyon bírom az ilyet, azt az érzetet adja, hogy GAMERA az a karakter, mely megmenti a világot a gonosztól, és semmitől nem riad vissza. De hogy vissza tudok-e idézni mást is? Nem nagyon… 7/10
  7. WANDERERS: És maradnék is ezen a visszaidézgetős témán, ugyanis a JAM Project lassú dalainak van egy olyan sajátosságuk, hogy olyan jelentéktelennek tűnnek első néhány hallgatás után kislemezen, de aztán albumon aztán átjön a hangulata, mert a dalok sorrendje is sokat számít. Keményebb dalok után üdítően hat egy lágyabb zene, arra aztán jobban figyelek, és kiderül, hogy mégiscsak van benne valami. Ez is erre a sorsra jutott. 7/10
  8. Breakthrough: A címadó dala annak a kislemeznek, mely számomra legendává vált. Belenéztem a Nobunaga the Fool animébe, de nem különösebben fogott meg, pedig az ehhez készített második opening dal egyszerűen parádés lett. Fantasztikus a dal dinamikája, a bridge-nél mindig valami épületomlást látok magam előtt, és bár egyre hevesebben omlik be, mégis ott maradnak és énekelnek. Ez az igazi JAM Project minőség! 10/10
  9. BUDDY IN SOUL: Megint egy sablonos rock zene, ami semmit nem mond. Ez a baj ezekkel a dalokkal, hogy hallom, hogy énekelnek, de nem szól semmiről. A refrén elég jó, bár itt is kijön, milyen furcsa szóösszetételeket használnak a japánok angolul (Buddy is myself). Amúgy elmegy… 7/10
  10. ZERO -BLACK BLOOD-: Úgy reménykedtem az elején, hogy végre valami vérpezsdítő zene, ráadásul Kitadani Hiroshi-tól, mondtam is magamban, végre valami őrült dal, de sajnos visszatér a régi kerékvágásba. Pedig az alapötlet nagyon jó volt, és akár igazi klasszikus is lehetett volna belőle, de sajnos hiába élnek a hangszerek, ha nem mond semmit. 7/10
  11. PRAY FOR YOU: Legalább Okui Masami nem hazudtolja meg magát, ismét egy igazi szomorú, szívet igazán megérintő ballada. Az ének is nagyon szép, a zene minden egyes részlete elmélyít az érzelemben. A kedvenc részem az első refrén után, amikor kitör a zene, vele együtt kitörnek az érzelmek is, mely senkit nem hagy hidegen, a szöveg pedig most is az egyetlenről szól, aki nem feltétlen szerelem, hanem lehet igaz barát is, akivel már-már testvéri a kapcsolat. Talán egy életre szól a búcsú? Mindenesetre nagyon megérintett. Újabb mestermű Okui Masami-tól. 10/10
  12. Rescue mission: Igazából meghallgatom ezeket a dalokat is, mert végülis élnek, nem unalmasok, csak semmi nincs benne, ami kiemeli az átlagból. Csak amikor még csak Okui Masami-ért rajongtam, és nem ismertem annyira a JAM Project-et, pont az ilyen jellegű dalokra gyanakodva nyitottam feléjük nehezen. Ez mostanra jött be. 6/10
  13. Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME-: Eleinte megörültem ennek a dalnak, aztán haragudtam érte, mert túlzottan egyszerű lett a hangszerelés, az ének. Megviccelt, azt gondoltam, hogy ki tudom énekelni a magasabb hangokat, de sajnos nem ment. De igazából szívesen hallgatom a dalt, szeretem. A GARO -Honoo no Kokuin- animével meg vigyázni, mert tele van boszorkányság és fekete mágiával összefüggő hiedelemvilággal, és sok benne a durva, kemény jelenet. Nekem az 1. rész után elég volt. De az első opening dal jó lett. 8/10
  14. Ninmu Suikou!: Ezt is meghallgatom, miért is ne? De sajnos a JAM Project már nem olyan, mint régen, ha megengedik maguknak, hogy ilyen dal is felkerüljön az albumukra. Keménykedhetünk, csak legyen mögötte lélek. Megint az, hogy jó az ének, minőségi a zene, csak a szakmai részét nem tudom értékelni, ha nem szól semmiről. Ha nem is egyes, de üljön le. 6/10
  15. my memory, your memory: Egy Okui Masami dallal zárul az album.. Ugye írtam a 10. best albumnál, hogy mindig valami különleges számmal zárják le az adott albumot, hogy igazán emlékezetes legyen. Vannak ennél sokkal jobb záródalok is, de ez is nagyon kellemes lett. Hasonlóképp a barátság jelentőségéről szól, mint a PRAY FOR YOU, csak nem a szomorú, hanem a vidám oldaláról fogja meg. Vidám, lassú dal, nagyban javítja az album összképét. 9/10

Hát, nem sok puskapora maradt az együttesnek, és tényleg az érződik, hogy ha gyengébb, zeneileg semmilyen mondanivalóval nem rendelkező dalt is megengednek maguknak, akkor ott már baj van. Meg kéne újulni az együttesnek. Továbbra is a kedvenc best collection albumom a harmadik, a JAM-ISM, azon minden egyes dalnak súlya, jelentése, dinamikája van, most már a közelében nem járunk annak. A borító sem az igazi, szerintem nagyon idétlen megoldás, hogy hatalmas lóbetűkkel van írva a cím, a tagok meg szinte a jobb alsó sarokban összezsugorodva. Úgy vagyok ezzel az albummal, hogy hallgatom, becsülöm, hogy alacsonyabb eladási számok mellett is aktívak, de mintha a népszerűségükkel együtt a lelkesedésük is lefelé ívelne. Hiányoznak azok a jópofa, vicces dalok, melyek remekül kiegészítették a korábbi albumokat. Csak egy korábbi (egyébként nagyszerű) daluk címét tudom üzenni az együttesnek a 12. best collection albumra: Break Out!

29/40