Somló Tamás: Semmi Cirqsz


Ahogy írtam nemrég, a ’90-es évek rendkívül változatos volt magyar zenei téren. Hiszen a jó, igényes zenétől kezdve az aktuális trendek kiszolgálásán át, a külföldi sikercsapatok silány másolatáig minden helyet kapott. Eszméletlenül sok zenei album jelent meg a rendszerváltás utáni évtizedben, és elég nehéz volt a zajban meghallani a zenét. De akinek volt füle hozzá, az meghallotta Somló Tamás 1997-ben megjelent 2. stúdióalbumát, mely ritka nagy kincse a ’90-es évek magyar zenéjének.

Habár Presser Gábor is a köztudatban maradt az LGT aktív évei után, hiszen ő is készített szólólemezeket, nem utolsósorban írta Zoránnak a jobbnál jobb zenéket, de Somló Tamás aktívabb volt. Hiszen szólólemezei mellett énekelt dalokat filmeknek, sorozatoknak, és több aktuális énekessel is együtt dolgozott. Emlékezhetünk például amikor még egyszer felénekelte az első albumára az Annyi mindent nem szerettem még című LGT dalt, ebben Geszti Péter rappelt, de ott van a közös dala az Animal Cannibals-szel vagy Zsédenyi Adriennel. Egy biztos: Bármit is csinált, biztosra volt vehető, hogy a tőle megszokott színvonalon művelte azt. Hiszen mindegyik dalában, közös projektben tetten érhető az egyénisége. És mivel 50-en túl is megőrizte fiatalos lendületét, jó humorát, ezért jól álltak neki az új dalok is. Ezzel megcsinálta azt, hogy egy dal erejéig magához emelte az adott előadó színvonalát, vagy az adott betétdallal kedvesebbé tette az adott filmet, sorozatot. Emlékezhetünk a Patikának énekelt “Olyan szépek voltunk” (1994) című dalára, de a Miniszter félrelép “Találj rám” (1997) és a Hippolyt “Indulni kell” (1999) című dalok is ismerősek lehetnek. Akár ezen dalok minőségéből, akár az LGT-nek írt dalaiból származtatjuk a Semmi Cirqsz album minőségét, mind a kettő helytálló. Az album ugyanis nem más, mint 70 percnyi zene, annak is a legjobb fajtájából.

img_20200707_154528_burst1

Az album nagy erőssége nemcsak a kiválóan megírt dalok, és Somló Tamás éneke, hanem hogy mindegyik dalban fellelhető az énekes egyénisége. Hallhatjuk a humorát például a Zenebeszéd című dalban, a bánatot, az illúziót és a reményt az Eltévedt nyár című dalban, énekel a barátságról is, és szinte mindegyik dal szövegében hallható, hogy vannak gondolatai az életről, a világról. Az albumot kiváló zenésztársak erősítik. Már az első dalban hallhatjuk Presser Gábort, de Demjén Ferenc is jelen két dalban (Barátság, Léghajó), de olyan nevek is közreműködtek az album készítésében, mint Borlai Tibor, aki a KFT együttes tagja volt, és Závodi Gábor, aki az LGT 424 Mozdonyopera című album készítésében is közreműködött hangmérnökként.. Ők mind Somló Tamás zenészbarátai, és mivel sejthetően embertként is ismerik, ezért olyan dalokat írtak neki, melyek tökéletesen passzolnak az énekes egyéniségéhez. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ez az album ennyire jó lett.

És igaz Somló Tamásra is, hogy halálával pótolhatatlan űr keletkezett a magyar zenében. Mert vannak jó hangú énekesek, sőt, vannak, akik érvényes gondolatokat fogalmaznak meg, de olyan egyéniség, mint Somló Tamás, nincs még egy a világon. És az az érdekes, hogy valahányszor hallom a dalait, nem az a gondolatom, hogy jaj, meghalt, nincs már köztünk, hanem hogy volt egy ilyen egyénisége a magyar könnyűzenei életnek, aki beletette önmagát a dalaiba, ezáltal egyedivé, nem utolsósorban szerethetővé tette azokat. Meg egy kicsit megadta az az érzetet, hogy jó magyarnak lenni. Az ő esetében nem üres pozitív gondolkodású szöveg az, hogy a dalaiban él tovább. Mindig, amikor hallgatom a dalait, olyan érzésem van, hogy azokkal hagyott egy kis részt önmagából, és sokkal inkább ennek az örömét érzem, mint annak a bánatát, hogy ő már meghalt. Ha az emberi lét értelme az, hogy nyomot hagyjunk a világban, és Somló Tamásnak ez sikerült.

Az album zeneileg és szövegileg is tartalmas, és úgy változatos, hogy mégis egy egységet alkot. A fenti példákon felül hallhatunk érvényes gondolatokat a pozitív gondolkodásról.

Légy az, akiből árad a nyugalom,
légy az, akire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hogyha kérik a kezedet,
menj oda, ahol fázik a szeretet.

Emellett több szerelmes dal is hallható, a “Gondolsz-e rám?” a kétségekről, az elmúlásról szól, de külön kiemelném a már fentebb említett “Eltévedt nyár” című dalt is, mely az egyik legnyomasztóbb szerelmes dal, amit valaha hallottam. Hihetetlen erős képekkel jeleníti meg a kilátástalanságot és a reménytelenséget. Olyannyira apokaliptikus a kép, hogy nem lehet egyszerűen azt gondolni, hogy az élet és a világ nehézségei elől jelent biztonságos menedéket a szerelem. Sokkal inkább háború utáni képeket képzelek el magam elé, amikor a dalt hallgatom, és a szerelem jelenik meg az eltévedt nyár képében. Mindig összeszorul a szívem, amikor meghallom. A másik kiválóság, amit mindenképp érdemes kiemelni, az az “India” című dal, ahol varázslatos zenével (nem is lehet másképp mondani, ez a valóság) illusztrálja azt a misztikumot, azt a fajta csodálatot, ahogy az emberek a távolból látják Indiát, a szöveg pedig sejteti, hogy Somló Tamás egy kicsit érti a spiritualitást is.

A karma törvény húrjain
Játszanak zenét saját vágyaink
Elmerülsz dallamában

img_20200707_154622

Van két feldolgozás is az albumon, mely szintén emelik az színvonalat. Az “Azt mondta az anyukám” egy Omega sláger volt, valamint a “Boogie Woogie a zongorán”, melybe két dalt vegyítettek: Az LGT Boogie a zongorán és az Omega A 958-as Boogie Woogie klubban. Ilyet még életemben nem hallottam, és a feldolgozás is hihetetlenül ötletes. Mind a két feldolgozásban jelen van Somló Tamás vidám, vicces személyisége, hiszen mindkét dal lendületes, dinamikus, és a hangszerelés is kiváló. Úgy mentettek át három klasszikus dalt a ’90-es évekre, úgy adtak nekik úgy értelmet, hogy semmit nem vesztettek eredeti értékükből. Megadja azt az érzetet, hogy a ’90-es évek, de a mai kor fiataljainak is megvan a maguk ‘958-as Boogie Woogie klubja, és nekünk is ugyanúgy mondta apukánk, hogy gondja lesz reánk. Konkrétan ez nálam a feldolgozás értelme, így lehet régi klasszikusokat a mai (vagyis jelen esetben a ’90-es évek) hallgatóság számára is értelmezhetővé, élvezhetővé tenni. Ennek egyébként nagyon kevés feldolgozás tesz eleget.

Készült videoklip is a Gondolsz-e rám? című dalból:

Emlékszem is, hogy játszották több zenei csatornán, több zenei műsorban is, ez is hozzájárult ahhoz, hogy az album valamennyire ismert legyen. A bohóc és a cirkusz nemcsak az album címére reflektál, hanem Somló Tamás artista múltjára is. Sajnos ez nem a teljes verzió, de készült az egész dalból is videoklip, de azt nem találtam meg, jó eséllyel az már nem maradt meg az utókornak.

Ha egy hibáját lehet mondani az albumnak, az az, hogy a borító tömör. Csak 8 oldalas, és tömörítve, egymás alatt vannak a dalszövegek. Pedig jobb lett volna, ha oldalanként 1-2 dal szövege lenne, és nem fehér alapon, hanem valami illusztrációval. A kazettán más képek, illusztrációk vannak, azokat rátehették volna a CD-re is, néhány extra fotóval.

Az albumnak azért megvolt a maga ismertsége, hiszen a MAHASZ album eladási listán a 12. helyig jutott, és 15 hétig volt listán. Szerencsére az album azért fellelhető az interneten, tehát valamennyire a köztudatban maradt. Ez mindenképpen örvendetes, hiszen bőven megérdemli a nyilvánosságot. Ilyen egy kiváló album.

Zene: 10/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 6/10
Hangulat: 10/10

+ Változatos, mégis egységes, benne van az énekes egyénisége
– A borítón lehetett volna több tartalom

93%

LGT: 424 Mozdonyopera


Ahogy gyerekként hallgattam az LGT dalokat, tudtam, hogy a “Búcsúkoncert” azt jelenti, hogy ott vége, és nem jelenik meg új stúdióalbum. De nyújtottak a régi LGT albumok is akkora tartalmat, hogy soha nem volt hiányérzetem. Mégis amikor 1997-ben nyilvánosságra hozták, hogy új LGT album fog megjelenni, és kezembe vehettem a CD-t, az hihetetlen élmény volt.

Az biztos, hogy az egyik legegyedibb albumot vehetjük a kezünkbe külsőségek terén. Én legalábbis soha nem láttam még albumot konzerv jellegű tokban. De igazság szerint jobb, hogy nem terjedt el, mert nagyon nehéz betenni a lemezt, meg kivenni onnan. Viszont, ha már itt tartunk, akkor írnék a borítóról, amiről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Nagyon ritka az ennyire ötletes, és kiváló lemezborító. A belső oldalak  háttere sárgás-barnás hátterű, és tökéletesen illeszkedik a külső borító sárga színéhez. A belső oldalakon található képek és ábrák mind passzolnak a dalszöveghez, és az is nagyon ötletes, hogy ott, ahol beszéd van (például a Mozdonyrádió című dalban), az más betűtípussal van írva. Ez az egyik legjobb albumborító, amit valaha láttam. Mai napig nagyon szeretem lapozgatni az album borítóját, pedig már betéve ismerem.

img_20200708_201406

Ami pedig a dalokat illeti: Ha igaz az, hogy spontán zenélésből jött az új album ötlete, akkor nemcsak az együttes múltja árulkodik a nagyszerűségükről, hanem hogy spontán zenélésből ilyen albumot képesek voltak összehozni. De hallatszik is a hangszeres játékon, hogy nem úgy vannak megírva a dalok, hogy hosszú hónapokon át alakították a lehető legjobbra. Olyan érzetet adnak a dalok, mintha az együttes tagjai elkezdtek volna zenélni, és spontán zenélésből összeálltak ezek a dalok. És ez azért fantasztikus, mert tudható az LGT tagjairól, hogy zenélni nagyon tudnak, és hogy 10+ stúdióalbum után képesek csak úgy zenélni, ez árulkodik arról, hogy szeretnek zenélni, és bármikor a kezükbe veszik a hangszerüket, hogy egy jót játszanak rajta. A zene szeretete pedig átjön a dalokon, és ez teszi annyira erőssé ezt az albumot. Olyan érzetet adnak a dalok, mintha nem az lett volna az együttes célja, hogy a világ legjobb albumát hozza össze. Egyszerűen csak lazán zenéltek, ahogy tudnak, az album meg lesz, amilyen lesz. Persze, szó nincs itt flegmaságról, hogy valójában nem érdekli őket a minőség, csupán árad az albumból a lazaság, a zene szeretete, és ettől annyira emlékezetes az album. Ez egy olyan album, amelyben nem lehet kiemelni egy dalt, az egész album alkot egy egészet. Olyan, mintha egyetlen egy dalt hallgatnék 55 percen át, de ez az 55 perc végig tartalommal van megtöltve. Egyetlen perc sem felesleges, egyetlen perc sem unalmas.

Szokás ezt az albumot “öregesnek” hívni. Egyrészt, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy szeretnék úgy megöregedni, mint az LGT tagok. Másrészt, inkább szövegileg tűnik öregesnek az album. Vannak lassabb, elmélkedősebb dalok, azok olyanok, mintha egy sokat látott ember gondolatait hallanám az életről. Az egyedüli furcsasága az albumnak az, hogy több dalban is a szöveg nagyon erős képi világgal él. Ez azért szokatlan, mert Sztevanovity Dusán olyan szövegeket szokott írni (mindegyik dal szövegét ő írta az albumon), amelyek még ha áttételesen is dolgoznak fel egy adott témát, az is könnyen értelmezhető egy átlagember számára. Ezen az albumon lévő szövegek viszont túlságosan erősek képileg, amiket nem olyan könnyű értelmezni. Ez az egyetlen hátránya az albumnak, minden másban kiváló.

Még videoklip is készült Az Ígéret földje című dalból, ami kiválóan promotálja az albumot.

A videoklip tökéletesen illusztrálja azt a spontaneitást, ami jellemzi az albumot. A tagok megérkeznek a saját járművükkel (Somló Tamás bevonulása a csacsival a többi autó között óriási ötlet), kezükbe veszik a hangszerüket / leülnek a hangszerükhöz, és nekiállnak énekelni és zenélni. Aztán persze a keverőpult mögött folyik a szakmai munka, de az egész albumot az a spontaneitás járja át, mint amilyen a videoklip.

img_20200708_201446

Nemcsak azért szeretem nagyon ezt az albumot, mert valóra vált az, hogy az életemben kezembe vehettem egy vadonatúj LGT albumot, hanem hogy egy ennyire jó albumot vehettem az kezembe. Végig titokban tartották az album megjelenését, nem is volt konkrétan betervezve, de ha már összehozta a tagokat az együtt zenélés szeretete, akkor összehoznak egy albumot. Így készült el egy kiváló album, melybe még 23 évvel megjelenés után is úgy el lehet merülni, mintha az újdonság erejével hatna. Így történhetett meg az, hogy készült egy örökzöld album egy olyan korban, amikor ez a legkevésbé volt divat.

Zene: 10/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Ilyen az, amikor a zene szeretete alapozza meg az album hangulatát
– Néhány szöveg nehezen értelmezhető

92%

LGT: A fiúk a kocsmába mentek


Az LGT az 1992-es búcsúkoncert után két stúdióalbummal jelentkeztek. Mind a két album kiválóra sikeredett a maga nemében. Persze hiba a régi LGT albumok hangulatvilágát keresni az új albumokban, hiszen azért eltelt 2-3 évtized, és sok minden változott azóta. És pont az a jó, hogy ez a változás a zenében is tetten érhető. Tiszteletben tartják az idő múlását, nem sírják vissza a régi szép időket, és a jelenben próbálnak meg érvényesülni. A 2002-ben megjelent A fiúk a kocsmába mentek album az együttes utolsó stúdióalbuma, és igencsak változatosra sikeredett.

Amíg az előző albumot teljes titokban vették fel, addig erről már lehetett tudni, hogy készül. Vártam is nagyon, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy az előző, 424 Mozdonyopera kiválóságát meddig lehet tetézni. Másrészt meg vadonatúj LGT albumot kézbe venni felbecsülhetetlen érzés volt. És ezt átélhettem 2002-ben még egyszer. Hogy jobb-e az előző albumnál a fiúk a kocsmába mentek? Nos, ezt nem mondanám, de hogy változatosabb, az tény.

Erre az albumra 11 dal került fel, és több stílus lelhető fel. Tudható a 424 Mozdonyoperáról, hogy a közös zenélés örömére született meg, ellenben a Fiúk a kocsmába mentek már sokkal kidolgozottabb. Sokkal inkább lehet érezni, hogy ez az album tervben volt, hangszerelés terén is erősebbnek, érettebbnek hangzanak a dalok. Az az igazság, hogy nagyon nehezen jönnek most a sorok, mert igyekszem úgy összehasonlítani a két albumot, hogy ne úgy tűnjön, hogy az előző album “kárára” teszem azt. Majd a 424 Mozdonyoperánál meg fogom írni, hogy az miért úgy kiváló, ahogy van. De most már erre az albumra helyezem a fókuszt. Az album nemcsak műfaj terén lett változatos, hanem hangulatban is. Hiszen fellelhetők az albumon a vidám, vicces dalok, ahogy a búskomor, blues szerzemények, de ugyanígy helyet kaptak az úgymond “öreges”, visszaemlékező dalok.

img_20200708_201608

Jó hangulatban kezdődik az album, “A mi kocsmánk valami olyan jellegű, amikor elkezdtük a bulit, kicsit ittunk is, úgyhogy már jól érezzük magunkat. Aztán tömény humor a “De jó lenne észnél lenni”, egyfajta társadalomkritika is, hiszen bizonyos élethelyzetekben hívja fel a figyelmet, hogy bizony jó lenne akkor is észnél lenni. Ami miatt kiváló a dal, az a spontán és élvezetes hangszeres játék. A dal nagyon hosszú, majdnem 9 perces, és van a végén egy hosszú instrumentális rész, az valami olyan érzetet ad, mintha kezükbe ragadták volna a hangszerüket, és legjobb tudásuk szerint elkezdtek volna együtt spontán játszani rajta. Végig átjárja a dalt a zene szeretete, és külön poén a dal végére az “És jött a doktor” című dalnak egyik taktusát lejátszották. Az is egyébként egy gúnydal. Aztán szinte 180°-os váltás a “Visszanézni nem tudok”, ami egy blues ballada. Érdekes, hogy két ilyen kifejezetten szomorú dal hallható az albumon (a másik a “Nem olyan könnyű”), és mind a kettőnek torzított a hangzása, mind zene, mind ének terén. Ezáltal még átélhetőbbé válik a szöveg mondanivalója, és az a fájdalom, szinte már beletörődés, ahogy éneklik a dalt. A harmadik kifejezetten szomorú dal, a “Miért fáj úgy” valamivel élettel telibb, mintha nem nyomná el annyira az élet súlya, ezért nem is annyira nyomasztó hallgatni.

Van viszont két dal, amit nem szeretek az albumról. Az egyik a “Megjött Moszkvából a csomag”. Nem ismeretlen Presser Gábortól az ilyen történetmesélős dal, amikor félig énekel, félig mesél egy történetet, szólóalbumain szokott ilyet csinálni (például: Majd Leonard, Kék likőr vagy Két ördög). Ezek szövegileg mind ötletesek, olyan képi világgal mesél, amit kifejezetten kellemes elképzelni (mese felnőtteknek), ezt a zene is elmélyíti. Itt viszont túlságosan hétköznapi módon mesél el egy egyébként valós problémát (sok lengyel, orosz LGT bootleg lelhető fel az interneten), csak az egész valahogy olyan érdektelennek hat. A dal végén hallható orosz nyelvű telefonbeszélgetés pedig kifejezetten idegesítő. A másik dal amelyik nem tetszik, az a “Mikor leszek a tiéd”. Már amikor annak idején is hallgattam ezt a dalt, olyan érzésem volt, hogy az LGT be akart állni az aktuális trendekbe ezzel a dallal, és ugyan a saját képére formálva, meg élő hangszerekkel, de le akarta másolni azokat a bugyuta szerelmes dalokat, amiktől hangos volt annak idején (meg igazából most is) a rádió. Egyáltalán nem áll jól nekik, ez a dal, egy tévedés volt.

img_20200708_201700

Ezen az albumon mindegyik dalt Presser Gábor írta, és sajnos csak Somló Tamás kapott saját szólódalt (Mindent megtennék), egy kellemes, könnyed szerelmes dalt, Karácsony János itt nem énekel szólóban. De ha úgy vesszük, Presser Gábor is csak két dalt énekel egyedül, a többi 8 dal gyakorlatilag közös, így azért nagyjából kiegyenlítettek az arányok. Az, hogy két dalt nem tartok jónak erről az albumról, az szerencsétlen egybeesés, ez az egyetlen olyan LGT album, melyen 2 dalt nem hallgatok szívesen, de a teljes diszkográfiájukra kivetítve, a nagy számok törvényéről van szó, mert nagyon kevés olyan daluk van, melyről kifejezetten rossz véleményem van. Viszont a Magyarország című dal egy nagyon szép lezárása nemcsak az albumnak, hanem úgy az egész zenei pályafutásuknak albumok terén (mert utána azért koncerteztek még). Érdekes életképekkel énekelnek a magyar életérzésről, és azért ott van a büszkeség is a nemzetiségük iránt:

Körbenőtte az életemet,
Vihetsz bárhová, nélküle nem lehet
Magyarország…

Ott van benne ez a kicsit poros, kicsit koszos, kicsit flegma, de a miénk érzés. Az énekből kifejezetten átjön a haza szeretete.

Az albumborító ötletes, a belső oldalakon is mintha újságokból lettek volna a dalszövegek kivágva. Az is ötletes, ahogy az LGT tagok egymásra vannak photoshopolva. Tehát ezzel az albummal búcsúzott az LGT. Nagyon jó lett, és azt azért megjegyezném, hogy kiváló zenék szólalnak meg abban a két dalban is, melyek nem tetszenek.

Zene: 10/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 7/10
Hangulat: 8/10

+ Műfajilag nagyon változatos album
– Nem mindegyik dal méltó az együttes magas nívójához

80%

Karácsony János: Az időn túl


A blogot, és a kritikaírást arra is fel fogom használni, hogy olyan albumokról is írjak, melyek méltatlanul nincsenek a köztudatban. Amik a feledés homályába merültek, pedig a minőségük alapján bőven megérdemelnék a nagyobb nyilvánosságot. Az első olyan album, melyről ennek jegyében írok, az 1986-os megjelenésű Karácsony János: Az időn túl című album.

Presser Gábor még az LGT alatt jelentette meg az első szólóalbumát, az Electromantic-ot, Karácsony János az együttes aktív évei után. 1985-ben készültek a dalok, és már beszélt erről az albumról Karácsony János az LGT-könyvben, amikor a jelenlegi helyzetéről kérdezte a riporter. Aztán valamikor 1986 tavaszán jelent meg, és ha ez így van, akkor nagyjából egyidős vagyok az albummal. Egy biztos: Karácsony János már az LGT-nek is nagyon jó dalokat írt, és ezt a magas nívót hozza ezen az albumon is. 1986-ban kazettán és lemezen jelent meg az album, majd 2006-ban kapott egy CD kiadást. Így végre kiváló minőségben hallhatjuk a dalokat, és a CD borító is nagyon jól néz ki. Ilyen jó Hungaroton újrakiadás CD borítója. Olvasható a szöveg a borítón, a zenei adatok, és az is ötletes, hogy magára a lemezre egy régi bakelitlemez képét nyomják rá. Azt is érdekesnek tartom, hogy néhány ilyen régi klasszikus albumokra egy ismert ember ír pár sort személyes gondolatairól, élményeiről az album kapcsán. Jelen esetben a szövegíró, Sztevanovity Dusán írt, egészen pontosan arról, hogy milyen volt a megírt zenére szöveget írni. Valamint, hogy az album szerencsétlen csillagzat alatt született meg, hiszen akkor mással volt a média elfoglalva. Sajnos igaza van, és ez is oka annak, hogy nem kapta meg album a neki járó ismertséget. Akkor már a disco mámorában utazott a fiatalság. Valójában a ’80-as évek is legalább annyira zavaros évtized volt zenei téren, mint a ’90-es évek. Ennek következtében háttérbe szorult az igazán jó élő zene. Mert önmagában a zene nem úgy szorult a háttérbe, hogy kiszorult a köztudatból, hiszen ekkor jött be Magyarországra az igazán kemény rock, metál zene, mely egy réteg számára igazán kívánatos volt. Viszont az olyan albumokért, mint  a késői LGT albumok, vagy Karácsony János, az időn túl című albuma, nagy kár. Mint ahogy a 2006-os CD-kiadás által sem kapta meg a neki kijáró figyelmet. Ezt az albumot valamiért nagyon hanyagul kezelte a Hungaroton. Én személy szerint ennek az albumnak a létezéséről csak 2009-ben szereztem tudomást. Persze utána, ahogy lehetett, beszereztem, és sokat hallgattam.

img_20200628_111140_burst1

Ezek a dalok olyanok, hogy nyugodtan helyet kaphattak volna a több LGT dal között. De igazából nagyon jó, hogy összegyűlt egy albumra való, aki szereti Karácsony János dalait az LGT albumokon, az ugyanazt a minőséget megkapja ezen az albumon. Többféle dal is hallható ezen az albumon. Helyet kaptak rajta a vidám, önfeledt dalok, ahogy a lassabb, itt-ott melankolikusabb dalok is. Külön felhívnám a figyelmet a “Már nem vigyázol ránk” című dalra, mely eredetileg az LGT Első óriás kislemez című kislemezére került fel. Ha jól emlékszem erre az albumra került fel a dal az eredeti hangszereléssel, ahogy eredetileg eltervezték. Igazából nem tudom, hogy miért lett áthangszerelve, de azt gondolom, hogy jobb az LGT változat. Ott jobban átjön a magány és az elhagyatottság nyomasztó érzése. Azt a dalt nagyon átéreztem már gyerekkoromban is. Karácsony János az saját verziójában kiváló gitárjátékkal erősíti a szöveg mondanivalóját, de nem érzem eléggé kidolgozottnak a hangszerelést, ezáltal átélhetőnek azt, amiről szól a szöveg. Talán helytelen az LGT változattal összehasonlítani, de határozottan azt érzem, hogy elmarad érzelmileg az Első magyar óriás kislemezen hallható változattól. De alapvetően rendben van, ahogy a többi dal is nagyon jóra sikeredett. A szerelmes dalok is határozottan átlag felettiek. Egy érzelmileg érett férfi gondolatait hallhatjuk az érzelmi biztonságról és az intimitásról (A szerelem befogad minket, Mikor újra eljövök), illúziókról (Michelle). De emellett nagyon érdekes képi világgal énekel a magányról és az elhagyatottságról a Semmi vonata című dalban. Ebben a dalban egyébként van egy kiváló zenei motívum, amikor Karácsony János gitárral játssza el az elsuhanó vonat hangját. Az ott nagyon erősre és hatásosra sikeredett. Külön színesíti a dalt a két vers, melyből Karácsony János idéz, és nagyon jó zenét írt hozzájuk.

img_20200628_111204

Alapvetően azért szeretem nagyon ezt az albumot, mert végig átjárja egy pozitív hangulat. Mindegyik dal élő, erős, a hangszerelés és a dallam pedig valamennyi dalt emlékezetessé tesz. És habár negatívnak érződhet a Már nem vigyázol ránk című dalról a véleményem, de jobban illik az album koncepciójához az a változat, ami itt kapott helyet. Az LGT változata nagyon erős lett volna ide, és durván ellensúlyozta volna az album optimista miliőjét. Úgyhogy ez az album így van jól, ahogy hallhatjuk. Hiszen ahogy írtam feljebb, mindegyik dal hozza az LGT-ben írt dalainak színvonalát, és abból kapni egy egész albumra valót… Garancia a minőségre, ez az album tényleg sokkal nagyobb ismertséget érdemel. Úgy érzem, gazdagabb lettem ezzel az albummal.

Zene: 10/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Optimista dalok kiváló minőségben
– Talán kicsit lehetne hosszabb

93%

Egy pozitív visszajelzés


Nemrégiben kaptam egy ilyen üzenetet, ami jólesett:

Szia! Csak most vettem észre, hogy mi egyszer üzleteltünk már. Bevallom, nagyon megörültem, hogy pont nálad találtam meg, amit kerestem, mert követem a blogod, és így ismerős volt a neved. Sajnos még nem ástam bele magam annyira a blogodba, de rengeteg minden van rajta, ami érdekel, nagyon tetszik, hogy ilyen \”vegyesfelvágott\”, valóságos kis kincsesbánya.

Nagyon szépen köszönöm, igazán zavarba jöttem, pirulásmérőm kiakadt. Inspirál, és érezteti, hogy érdemes kiírni magamból a gondolataimat. Főleg azért esett jól, mert írta a “vegyesfelvágott”-at, ami pont a blog egyik lényege. Ebben az egyik kedves ismerősöm, Tukeinon inspirált a blogjával, aki szintén minden témát érintett, ami érdekelte. Csak az övé sokkal személyesebb, sokkal inkább érintett saját témákat. Sajnos már nem aktív, és hiányolom is az írásait, de ő volt az, aki inspirált abban, hogy legyen ez egy mindenes blog. És már a legelején is azt láttam, hogy igazából ez nagyon jó dolog, mert miért is lehetne egy helyen Super Mario, Nintendo, LGT, Zorán, Okui Masami, Haikyuu!!, Harry Potter vagy a Pixar, Disney klasszikusok, ha a maguk kategóriájában kiválóak? Mert Tukeinon blogjában az is nagyon tetszett, hogy az írási stílusa miatt olyan postjait elolvastam, amely témában nem vagyok annyira érdekelt, vagy nem vagyok annyira jártas. Ilyen például a programozás. Erre jutott eszembe az, hogy ha esetleg van olyan, akinek megtetszik annyira az írásom, hogy olyan postot is elolvas tőlem, amit nem ismer, vagy nem érdekelt benne, akkor elértem azt a célomat, hogy népszerűsítsem azt, amit szeretek.

Ennek egyik lépését folytatom a blogpostok átköltöztetével. És most külön prioritásba került a blog.hu-s blogom, mert ahogy elnézem, komoly veszélyben az Index…

Az LGT nagy korszakai


img_20200612_150839Karácsony János az LGT könyvben két nagy korszakról beszélt az együttes kapcsán, 1976-1985 között. Ez megihletett, és elgondolkodtatott, hogy rajongóként milyen korszakokra bontanám az LGT pályafutását? 5 nagy korszak jutott eszembe.

  1. Kezdetek: 1971-1972
    Amikor megalakult az együttes, és az “őstagokkal” berobbantak a köztudatba. Zenei jellegű kísérletezések, egy ennek ellenére jó első album, és egy egységesebb, erősebb második album. Ez nemcsak, mint a kezdeti korszak mivolta miatt egy külön korszak, hanem Frenreisz Károly miatt is, aki olyan szinten sajátságos zenét írt az LGT-nek, hogy az csak nehezen illeszthető be a többi dal közé. Nem mellesleg kevesebbet gyakorolt együtt a többi taggal. Ahogy kivettem a könyvből, Frenreisz Károly sokkal inkább a maga életét élte, amit a Barta Tamás nagyon nehezményezett, hiszen ő napi szinten kb. 6 órát gyakorolt. Ebben benne volt Zalatnay Sarolta is, és a vele való kapcsolata. Beszédes, hogy Zalatnay Sarolta 1971-es albumának szinte összes dalát Frenreisz Károly írta, az album pedig az egykori Metrósokkal és LGT-sekkel készült, egyedül Barta Tamás nincs jelen. Ő az egyedüli, aki nem vett részt az album készítésében. Azt az albumot ugyan nem ismerem, de az az igazság, hogy Frenreisz Károly akármennyire is nem illett az együttesbe, akármennyire is sajátságos zenét írt, mégis szeretem az első két albumot a különleges hangulata miatt. Azt gondolom, hogy Frenreisz a dalaival külön nagyon jó színezetet ad albumoknak, ami miatt szeretem hallgatni azokat.
  2. Nagy sikerek és amerikai turné: 1973-1976
    Viszont azért sokat számít az egyetértés a tagok között, mert mégis csak így lehet közösen dolgozni. Somló Tamás kétségtelenül meghozta ezt a fúziót, hiszen ő azért már jobban beleillett az LGT képébe. A közös munka eredménye a Bummm! című album, amiről a könyvben Presser Gábor, mint legjobb LGT album beszélt róla. Amikor minden összeállt. És tényleg óriási lendület volt zeneileg, hangulatilag, és pont azért volt óriási fejlődés, mert lehet hallani az egységet a dalokban. Egy ilyen jó albumhoz nemcsak zenei tudás kell, hanem a tagok közötti kohézió is. És bizony a hallgatóság is észrevette ezt, ugyanis 200.000 példányt adtak el a lemezből. Ugyanakkor az igazat megvallva, ma már egy kicsit ijesztő az album borítóját nézni, és tudatában lenni annak, hogy az akkori négytagú felállásból már csak 1 tag él, Presser Gábor.
    Frenreisz Károly egyébként nemcsak a különbözőségek miatt lépett ki az LGT-ből, és hogy a Skorpiót megalapítva olyan zenét csináljon, amivel tényleg képviselheti a saját stílusát, hanem mert nem tetszett, hogy a Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról musical által az LGT bekerült a színházi életbe. Szerinte ugyanis a rockzene nem illik a színházba. Az a musical egyébként nagyon viharos körülmények között készült, ugyanis a színházi élet is támadta, hogy kerül egy rock együttes a színházba, másik oldalról Frenreisz Károly is részint emiatt vált ki az együttesből. Ennek ellenére nagyon emlékezetes dalok születtek, azt sokat hallgattam.
    Aztán jöttek az külföldi turnék, amerikai szerződés, amiből sok minden nem valósult meg. Az túlzás, hogy semmi, és a könyv tanúsága alapján az sem igaz, hogy semmibe vették őket Amerikában. Az amerikai események hátteréről főleg Adamis Anna beszélt sokat. Nagyon zanzásítva arról van szó, hogy az amerikai szokások, kultúra teljesen mások, és ebből születtek súlyos félreértések, aminek következtében a második amerikai lemez nem készült el. Barta Tamás meg ugye nem jött haza, ezáltal vált ki az LGT-ből.
    1974 szeptemberében jöttek haza, és csatlakozott Karácsony János a csapatba. Pont a legrosszabbkor, hiszen nagyon megviselte a többi tagot, hogy végül – így vagy úgy, de – kudarcba fulladt az amerikai karrier. Emiatt voltak veszekedések a csapaton belül, és ezen kudarcok árnyékában készült el a Mindig magasabbra című album, amiről azt gondolom, hogy lehet rajta érezni az amerikai karrier sikertelenségének lelki utóhatásait. Én nagyon csendesnek érzékelem ezt az albumot, úgy hallom, hogy ennek az albumnak a legszegényesebb a hangszerelése. Meg is néztem a CD borítóján, tényleg kevés hangszeren dolgoztak ezen az albumon. És ilyen viszontagságos körülmények között születtek meg olyan klasszikusok, mint a Neked írom a dalt, vagy az Álomarcú lány. De ezután jelent meg a személyes kedvencem az 5. album, melyről azt gondolom, hogy a legjobb hangulatú album. A koncert “montázs” (ahogy olvastam a könyvben) is kiválóan meg lett oldva. Az ugyanis nem egy valódi élő felvétel, amit a lemez 4. oldalán hallhatunk, hanem régi dalokat vettek fel újra, és egy kisebb közönség a stúdióban Laux vezénylésére tapsoltak, fütyültek, éljeneztek.
    Aztán Laux disszidálása… Volt szó arról a könyvben, hogy amerikai turné a Lauxot viselte meg a leginkább, és azt gondolom, hogy igazából nem tudta azt megemészteni. Ezért ment ki Amerikába, és maradt ott. Az ő távozása, mint csapatvezető, nagyon komolyan érintette az LGT-t, konkrétan a fennmaradás volt a tét.
  3. Az új kezdet: 1977-1980
    De szerencsére jött a segítség Solti János és Stevanovity Dusán személyében. Új kezdetről pedig egyáltalán nem túlzás beszélni, hiszen a könyvben is volt szó róla, de ki is hallható az ekkor megjelent albumokon, hogy Solti János dobjátéka teljesen új lökést adott az együttesnek. Más a stílusa, és bár én nem vagyok otthon a dobjátékban, de laikusként azt tudom mondani, hogy Solti János stílusa erősebb, és ettől magabiztosabbnak hangzanak a dalok. Meg Dusán szövegei is teljesen más, új színezetet adtak a daloknak. Én ott érzékelem a különbséget Adamis Anna és Sztevanovity Dusán szövegei között, hogy Dusán több témát is érintett, és valahogy jobban reflektál a világ dolgaira, történéseire. Ezáltal az LGT hangzása zeneileg és szövegileg is felnőttesebb, érettebb lett. Karácsony János is azt mondta, hogy akkortól vált az együttes igazi tagjává, miután Laux kivált az együttesből.
    Aztán jött egy átmeneti megtorpanás, ugyanis az 1978-as Mindenki című albumról úgy nyilatkoztak, hogy az sehogy nem akart úgy sikeredni, ahogy eltervezték. És hogy 1979-ben csak egy kislemezre futotta, az késztette a tagokat arra, hogy üljenek le, és beszéljék meg, mert ez így nagyon nincs rendben. Megjegyzem, ha alkotói válságról beszélünk, az csakis és kizárólag mennyiségi alapú lehet, minőségi semmiképp sem. A kislemez csak négy számot tartalmaz, de nagyon odatették magukat a tagok, és élmény hallgatni a rajta szereplő dalokat.
    De az soha nem baj, ha problémát érzékelnek. Leültek és megbeszélték, hogyan tovább. Már csak azért sem, mert részint ennek a megbeszélésnek a “következménye” az 1980-as Loksi album, melyik szintén óriási kiugrás volt, de nem is minőség, hanem hangulat terén. Ezen az albumon is lehet érzékelni, hogy nagyon összeálltak a dolgok, és 17 olyan dalt tartalmaz ez az album, aminek köszönhetően még a tagok is azt mondják, hogy ez lett a másik kiváló album.
  4. Hanyatlás: 1982-1984
    A Loksi album sikere azonban nem volt hatással az azt követő két albumra. A ’80-as évekre a magyar zenét is elérte a Disco korszak, és az akkori trendekkel szinte teljesen ellentétes volt az LGT zenéje. Ennek következtében az X. album (ami ugye köztudottan tévesen lett 10-es számozású, hiszen csak a 9. albumról van szó) és az Ellenfél nélkül meglehetősen mostoha sorsú albumok lettek. A X. album annyira még nem is, sokkal inkább az Ellenfél nélkül. De az 1982-es X. album azért sorolható mégis ide, mert ennek az elkészítése volt inkább mostoha. Ezekben az időkben ugyanis az LGT újra próbálkozott külföldi karrierrel, ezúttal Angliában (Too Long album…, turnék Angliában és Skóciában), és egy angol producer vette szárnyai alá a X. albumot, Pete Wingfield. Aki írt két jó számot az együttesnek (Holnap, Lesz-e még?), de Solti János mondta róla a könyvben, hogy annyira erőltette rájuk ezt az amerikai-fekete stílust, hogy a Zenevonat című dalon kívül az egész album erre a stílusra épül. És tényleg ki lehet hallani, hogy ugyan a dalok igazából nagyon jók, de a hangzásukról azt is mondhatnám, hogy “LGT-idegenek”. De ha igazán egyedi LGT-albumot akarunk hallgatni, akkor az 1984-es Ellenfél nélkül című albumot érdemes betenni a lejátszóba. Olyan album nincs még egy a világon. Hihetetlen egyedi a dalok hangzása, rendkívül nehezen emészthető album lett. És meg kell nézni a lemezborítón az információkat: Valóságos hangszer-arzenál van az azon az albumon. Ez az album már egyáltalán nem kapott nagy figyelmet. És én azt gondolom, hogy pont a nehezen emészthető mivolta miatt. Ahogy hallgatom a ’80-as évek magyar slágereit, távolabb nem is állhatna azoktól a túlzottan könnyed hangzású pop daloktól, mint amiket mondjuk a Neoton Família vagy akár az R-GO csinált. Szeretem az Ellenfél nélkül albumot, de ahhoz tényleg rá kell hangolódni, úgyhogy ritkán hallgatom azt az albumot.
    És ezután jött a hosszú szünet, majd az 1992-es Búcsúkoncert.
  5. A nagy visszatérés: 1997-2002
    A 424 Mozdonyopera volt az első olyan LGT-album, aminek megjelenését megéltem. Már egészen kiskoromban nagyon szerettem az együttest, tudtam, hogy az utolsó stúdióalbum, az Ellenfél nélkül nagyon régi album, még nem is éltem a megjelenésekor, ezért nem is gondoltam, hogy valaha vadonatúj LGT-dalokat, sőt albumot fogok hallani. Erre nagy titoktartás közepette 1997 októberében megjelent a 424 Mozdonyopera, aminek szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire örültem. Mivel a családban mindnyájan szeretjük az együttest, ezért ahogy tudtuk, megvettük a CD-t. Imádtam hallgatni, akkora élmény volt számomra, hogy vadonatúj dalokat hallhatok tőlük, hogy most is beleborzongok, ha eszembe jutnak azok az idők. Nem számított, hogy úgymond “öreges” az album, sőt! Szeretnék én úgy megöregedni, mint amilyenek a dalok azon az albumon! Benne van az elmúlt évtizedek bölcsessége, ugyanakkor az az oldott vidámság, boldogság, amivel évek múltán is még bőven lehet élni. Ha azt mondjuk, hogy öreges az az album, akkor kiváló példát hallhatunk az öregedésre. Nem is váratott a siker: 1. hely a lemezeladási listán, azt hiszem aranylemez is lett, úgyhogy nagyon pozitív fogadtatásban részesült. Aztán volt az 1999-es Kapcsolat koncert, majd ismét egy meglepetésszerű album 2002-ben. Ha jól emlékszem, A fiúk a kocsmába mentek című albumról már lehetett előre tudni. Mindenesetre ehhez az albumhoz is hamar hozzájutottam, és ezt is sokat hallgattam. Hangzásvilág terén valamivel változatosabb ez az album. Ott vannak a melankólikus blues dalok (pl. Visszamenni nem tudok, Nem olyan könnyű), de jobban jelen van a humor is, például A mi kocsmánk, és a De jó lenne észnél lenni című dalokban.
    Igazából két kiváló album jelent meg, melyek nemcsak a minőséget képviselik, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy a köztudatban maradjanak, és egy kicsit a fiatalabb generáció is tudjon róluk.

Utána még koncerteztek egy pár alkalommal, mindig örömteli volt hallani róluk, de aztán Somló Tamás sajnálatos halálával végülis bejelentették, hogy az együttes nem lép fel többé. Így azt tudom mondani, hogy teljesült egy titkos álmom azzal, hogy még az életemben is megjelent stúdióalbum, de mivel soha nem voltam LGT-koncerten, így az, hogy lássam őket együtt egy koncerten, ez már megmarad álomként.

Az álom láthatatlan oldala


img_20200612_150839Fogok majd LGT albumokról is írni. Ehhez pedig nagy segítségemre lesz az “És ilyen a Boksz? Az LGT sztori” című interjúkönyv, ami gyerekkorom óta megvan, és többször el is olvastam. Most ismét elővettem, mert azt gondolom, hogy az egyes albumokról háttérinformációk ismeretében jó eséllyel többet tudok írni róluk, nem utolsósorban új értelmet nyerhetnek akár a dalok is. Mindenképp nagyon hasznos, főleg azért szeretem olvasni, mert a végsőkig őszinte. Nem az a bájcsevegés megy, ami már az unalomig el van csépelve, hanem az énekesi, zenészi karrier minden oldaláról nyíltan beszélnek. Mert hát bizony voltak nehézségeik bőven.

A könyv 1985-ös megjelenésű, ahogy kiolvastam belőle, ekkor még nem sokat tudtak Barta Tamás halálának körülményeiről. A wikipédia oldal már sokkal részletesebben elemzi. Viszont érdekes volt olvasni, hogy a wikipédián és általánosságban mindenhol, a legjobb gitárosként tartják számon. Ellenben Somló Tamás a könyv 81-82. oldalán árnyalja Barta Tamás képességét:

Barta elhitte, hogy itt ő az év első gitárosa, az utolsó, a középső, a legszebb, a legjobb. Tényleg elég jó fazon volt a csávó, jó fej volt, de nem sokkal több. Néha nagyon jókat tudott gitározni. Jöttek neki a Jimi Hendrixek. Ha dolgokat tökéletesen begyakorolt, akkor jó helyen alkalmazta őket. Ugyanakkor spontán nem ment neki. Elmentünk egyszer a Bercsényibe, ott játszott a Syrius. Bementünk az öltözőbe, Orszáczkyval beszélgettünk, és akkor a Barta azt mondta, na, majd én beszállok. Beszállt és teljesen rossz volt, pedig egyszerű dolgot játszottak. Nem sikerült, valahogy nem érezte. Utána Tátrai elkezdett gitározni, az meg teljesen jó volt. Szóval, nagy égés. Barta abban volt jó, amit kitanult és begyakorolt, spontán zenélésre nem volt alkalmas, nem volt meg a tehetsége.

Van logika benne, ugyanis arról többen is beszéltek, hogy a Barta elképesztően szorgalmas volt. Napi szinten kb. 6 órát gyakorolt, amerikai turnék kapcsán írtak arról, hogy volt olyan, hogy a szállodában hajnali 3-kor is hallották a szobájában gitározni, illetve arra is volt példa, hogy reggel, ahogy felkelt, egyből gitározott. Ez alátámasztja Somló állítását, ahogy Presser Gábor is azt mondta a Bartáról, hogy zenélés előtt vízilabdázott. A BVSC ificsapatának gólkirálya volt. Azért hagyta ott a sportot, mert beleszeretett a gitározásba. Erről a füle kapcsán volt szó, ugyanis Bartának problémái voltak a hallásával. Amerikában a lemezfelvételekkor már süket volt az egyik fülére. Van összefüggés, mert van olyan, akinek érzékeny a füle a vízre, annak romlik a hallása, ha folyamatosan víz éri.

Köztudott az is, hogy Barta az amerikai lemezfelvételek, turnék után nem jött haza. Tudható volt róla, hogy imádta Amerikát. Ezért sem akart visszajönni, ráadásul Jimmy Miller titkárnője elhitette vele, hogy megcsinálja a karrierjét Amerikában. Csak ez nem jött össze, aztán sajnos nagyon csúnyán végezte. De hogy miért nem jött össze neki, arról Somló Tamás, szintén a 82. oldalon érdekesen fogalmazott:

Azért nem vitte semmire, mert ott a nála sokkal nagyobb sztárok sem viszik semmire. Sokkal tehetségesebb, sokkal nagyobb sztárok, angolul tudó, “amerikaiul” tudó, a nyelvet és az élet útvesztőit, rejtelmeit, a biznist rejtelmeit ismerő tehetségek éhenhalnak. Nemhogy Tamás, aki most jött Magyarországról egy “kommunista rock and roll zenekar” gitárosaként. Le fognak borulni elé? Hát mi az? Semmi.

Ez a “kommunista rock and roll zenekar” elnevezés az amerikaiaktól származik, így hirdették az LGT együttest az amerikai turnéjukon, mint egyéniség, mint egyfajta kuriózum. Egyébként távolról sem festett annyira rosszul az amerikai karrierjük, mint ahogy sokan emlékeznek rá. A könyvben részletesen le van írva, de dióhéjban összefoglalva arról van szó, hogy a kiadók, a fejesek sok mindent másképp csináltak Amerikában, mint akár nálunk, és ebből adódtak súlyos félreértések. Erről főleg Adamis Anna beszélt sokat.

Egyébként mindig is nagyon bírtam Somló Tamás stílusát. A könyvben is olvasva az írásait, nem egyszer hangosan felnevettem. Nagyon jó humora volt, és azért a fentiek is tanúsítják, hogy azért volt alkalma megtapasztalni, megélni az élet árnyoldalait. Ezekről és általában az élet dolgairól néha szarkazmussal beszélt. Hihetetlen egyénisége volt, nagyon sajnáltam, amikor megtudtam, hogy meghalt.

A könyv egyébként tényleg kiváló forrás az albumok készítésének hátteréről is. De a fentiekből is kivehető, hogy mennyire őszintén beszélnek az együttes életéről, ez még inkább személyesebbé teszi a “kapcsolatot” az LGT-vel.

Zorán: Szép holnap album kritika


Idén 20 éve, sőt, ha jól emlékszem, pont júniusban jelent meg Zorán: Szép holnap című albuma második kiadásban, ekkor már CD-n, és kazettán. Meg is lepődtem, amikor spontán bementem a lemezboltba szétnézni, és megláttam az albumot CD-n és kazettán. Mivel ekkor csak a kazettára volt pénzem, ezért azt vettem meg, de mindenképp meg akartam venni, mert nagyon kíváncsi voltam erre az albumra. Kazettán 1.100 forint volt, CD-n 2.450 forint. Korábban nem volt lehetőségem meghallgatni az albumot, mert nem volt meg nekünk lemezen. Azt csak jóval később, antikváriumban vettem meg, ahogy az első kiadású kazettát is. Igazából sokáig csak azokat a dalokat ismertem, melyek Az elmúlt 30 év… című koncertalbumon hallhatók voltak, és mivel azok tetszettek, nagyon kíváncsi voltam, milyenek azok eredetiben.

És hát rettenetesen meglepett. Jó- és rossz értelemben is. Furcsa volt szembesülni hogy nagyon kevesen működnek közre ezen a Zorán albumon. Sztevanovity Dusán írta a szövegeket, de Zorán az egész albumot lényegében Presser Gábor, Karácsony János és Solti János társaságában készítette el. Három kiváló zenész, akiknek a neve önmagában garancia a minőségre, és akik Somló Tamással együtt, mint az LGT, életreszóló, kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar rock történetében. Közreműködtek ugyan Kern András (Hé, ’67) és Gerendás Péter (Szép Júlia), mind a ketten nagyon emlékezeteset alkottak az albumon, de alapvetően az LGT három tagjával készült az album. De igazából nem is a szegényes hangszerelés tűnik fel, hanem annak sajátságos mivolta. Sokkal közelebb áll az 1982-es Tizenegy dal című albumhoz hangzásvilág terén, mint az 1991-es Az Élet dolgai című albumhoz. Sajátságos miliője van a daloknak, nagyon lehet érzékelni a ’80-as évek tipikus hangzásvilágát, de mivel kevesen dolgoztak rajta, ezért egyszerűbb a dalok hangszerelése.

Rengeteget hallgattam annak idején ezt az albumot. 14 éves voltam amikor eljutott hozzám, és azt kell mondjam, hogy talán jó időben talált meg akkoriban az album. 14 évesen már kezdtem kijönni abból a gyermeki világból, és magam is kezdtem érzékelni, hogy az élet azért többről szól, mint játék szórakozás. És a cím igazából egy optimista jövőkép annak, aki nagy álmokkal néz még a jövő elé. Igaz, hogy meghallgatva aztán a dalokat, tetten érhetők a fiatalkori nagy álmokból kiábrándult szövegek, de mivel az albumot az egyszerű hangszerelése miatt átjárja egyfajta könnyedség, ezért sokkal inkább éreztem a reményteljességből fakadó optimizmust, minthogy azon morfondírozzak magamban, hogy miről is szól valójában, az “Ahogy volt, úgy volt”, és az “Uram, a dolgok rosszul állnak” című dalok.

Azóta eltelt 20 év, és ugyan maguk a dalok már nekem is nosztalgiát sugallnak, de az biztos, hogy 34 évesen teljesen más színezete van a daloknak. Egyrészt, nagyobb súllyal bír a fentebb említett két dal. Azért, ahogy tapasztaltam dolgokat az életből, már sokkal jobban értem, hogy mi az, amiről valójában szólnak. Persze, mivel 1987-ben csak 1 éves voltam, ezért nem tudom az akkori környezetbe áttenni a dalokat a fejemben, hiszen jóformán csak fényképeken láttam, hogy akkor hogy éltek az emberek. De több véleményt, kritikát olvastam az albumról, valaki úgy jellemezte röviden ezt az albumot (nem idézem pontosan, de a lényeg benne lesz), hogy kiválóan érzékelteti, hogy milyen az, amikor valaki a világrengető álmaiból kijózanodva, végül ugyanúgy éli az életét a panelban, ahogy bárki más. Mellbevágó volt ezt olvasni, legfőképp azért, mert ez nemcsak 1987-re, de a maga módján 2020-ra is igaz. Azért a maga módján, mert a panel még ma is “áll” (értsd: igaz), de ma már sokkal sokkal több lehetőség, de azért a mai fiatalok is szeretnek élni a kifogások adta lehetőségekkel, és egyéb tényezőkre hárítani, hogy miért is nem tudnak kitörni. De majd egy másik album kapcsán írok arról is, hogy miként lehet újra kezdeni. Volt olyan, aki azt írta, hogy a Szép holnap című dal szövege egyenesen szarkazmus. Ezzel nem értek egyet. Méghozzá azért nem, mert a lánya 2-3 évvel az album megjelenése előtt született (sőt, ha jól tudom, ő maga van a borítón), azt gondolom, hogy ez a dal valójában neki szól. Az egy dolog, hogy egy negyvenes éveiben járó férfi már jó eséllyel csalódott az életben, de attól abban még hihet abban (sőt, azt tartom helyesnek, ha hisz benne) a lányának lehet szép a jövője. Egyrészt tényleg változhat jó irányba a világ, másrészt meg ha megteremti az alapjait a lányának a szép holnapra, akkor már sokat tett érte. Már csak azért is inkább az lehetséges, hogy a lányának írta a dalt, mert ott az Altató című dal, ami szintén jó eséllyel neki szól. Nem mellesleg az Zorán pályafutásának egyik legszebb dala. A dalról lesz még szó később.

img_20200604_200235

Ahogy írtam, a különleges hangzásvilágnak köszönhetően egyedi, inkább pozitív hangulata van. Emiatt számomra inkább kellemes hangulata van, és jó hallgatni azokat a dalokat is, melyek szövege a fiatalkor elveszett álmairól szól, és a valóságot inkább negatív oldaláról mutatja be. Ugyanakkor jó ellenpontja ennek a “Számíthatsz rám” című dal, melynek szövege egy több éves házasságról szól. Amikor már elült a szerelem, és már mindent megszokásból csinálnak. Már nem beszélnek annyit a felek, elragadta az érzelmeket a szürke hétköznapok, de végig átjárja a szeretetet a dal. Hogy igen: “Már nem olyan a kapcsolatunk, mint a legelején, de bármi is történjen, én mindig ott leszek melletted.” Ez pedig nagyon szép üzenet, és azt gondolom, hogy valójában ez az ideális kapcsolat két olyan ember között, akik szerelemből jöttek össze, s elmúltak az évek. Bár még nincs ebben tapasztalatom, de azt azért már én is sejtem, hogy a szerelem tényleg elmúlik egy idő után. De ha át is veszi a helyét a megszokás, azt gondolom, hogy akkor is megmarad egy olyan érzelem, hogy két ember kölcsönösen felnéz egymásra. És ez teszi igazán meghitté, szeretettel telivé a több éves, akár több évtizedes házasságot. És azért még a gondtalan szerelem is fellelhető a “Gyere velem” című dalban, ami ugyan szövegileg talán túl egyszerű, de a zene, a dallam annyira kellemes hangzású, hogy nagyon hallgattatja magát. Ez akár arra is lehetne bizonyíték, hogy több év után is fellángolhat egy kicsit a szerelem, és miért is ne lehetne a negyenes évek derekán is egy kicsit így gondolkodni? Miért is ne lehetne ekkor is egy dal erejéig kicsit könnyedén venni az élet dolgait? Teljesen helyén valónak gondolom, hogy egy dal épp csak annyiról szól, hogy “gyere velem, mert szeretlek”. Pont hogy oldja a albumot körülölelő… nem is feltétlen feszült, de mindenképpen pesszimista hangulatát.

Ahol lehet érzékelni a hátrányát, hogy kevesen dolgoztak az albumon, és szegényes a dalok hangszerelése, az a “Nem kell mindig” és a “Valaki mondja meg”. A Nem kell mindig főleg a ’90-es években hangzott el sokat Zorán koncerteken, és kifejezetten kellemes dal. Ennél dalnál kiváltképp átjött, hogy zenélni szerető zenészek veszik körül Zoránt, élmény volt hallgatni a a hangszeres játékot. Ehhez képest az albumon hallható eredeti változat nagyon szegényesnek hat. De jó eséllyel pont azért gondolom ezt, mert koncerten annyira másképp hangzik, annak köszönhetően, hogy jóval több zenész játszik, hogy az nagyon sokat hozzátesz a dal hangulatához. Jó hangszeres játékok vannak az albumon hallható verzióban is, de nagyon lehet érzékelni, hogy kevesen játszották fel a dalt, és ezáltal olyan üresnek hallatszik. A “Valaki mondja meg” meg ugye feldolgozása a “Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” egyik legjobb dalának. Ismerem azt a dalt nagyon régről, tényleg kiváló szerzemény. Gondolom, hogy nem akarták visszahozni az eredeti dal miliőjét, hiszen a legteljesebb mértékig áthangszerelték a dalt. Csak nekem ezzel az új hangszereléssel nem mond nekem semmit. Sőt, ez a dal is sokat volt hallható Zorán koncerteken, főleg a ’90-es években. Ez volt általában az utolsó dalok egyike, amikor minden vendég visszatért a színpadra, és Zoránnal együtt énekelték a dalt. Nekem még itt sem jött át a hangulata. Nem éreztem át, amikor a dal végét így énekelték: “De anyám azt nem mondta, miért nem-e Földön, anyám nem mondta, mondd, mondd, mondd, mondd… mondd miért!” Annyiszor ismételték a “mondd”-ot, ahányszor csak akarták. Ezt nem éreztem át, és ezt a két dalt tartom az album mélypontjának.

Ami miatt viszont különleges számomra az album, az az “Altató” és az “Örökség” című dalok. Ezek számomra konkrétran a legszebb dalok egyike, amiket valaha hallottam Zorántól! Mind a kettőt, amikor először hallottam, már akkor különleges hatással volt rám. Konkrétan olyat is tudok mondani, hogy ha csinálnék egy listát a legjobb Zorán dalokból, azon az Örökség lenne az 1. helyezett, a valaha hallott legjobb dal! Számomra magasan a legszebb Zorán dal, ugyanis annak ellenére, hogy zsigerileg átjárja a fájdalom a dalt, de ott a vigasz, és azáltal, hogy megéli a fájdalmat, megadja azt az érzetet, hogy adjuk ki magunkból nyugodtan az érzéseinket, utána minden könnyebb lesz. Az Altató című dal pedig az egyik legszebb példa arra, hogy Zorán mennyire szereti a gyerekét. Neki lett írva ez a dal, és annyira átjárja a béke, a nyugalom és a szeretet a dalt, hogy bárkire jó hatással lehet stresszes időszakban.

img_20200604_200502

Összességében talán kontrasztosnak hat az album. Több mindenre van példa és ellenpélda. Szól a fiatalkorban megálmodott világból való kiábrándulásról, de tetten érhető a remény is, hogy talán tényleg lehet szép a holnap. Én azt komolynak gondolom, és fontos is, hogy a gyereke miatt higgyen a szép holnapban. Egyértelműen nem ez a legjobb Zorán album, de a pozitívumai nagyban emelik az album értékét.

Zene: 8/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 7/10
Hangulat: 9/10
Albumborító: 7/10

84%

A Rock FM utódja


Van Instagram profilom, de nem szoktam foglalkozni azzal, ha idegen bejelöl. Az egész “követés a követésért” dolgot rettenetesen elítélem. Azzal követőket gyűjteni, hogy elkezdi a másikat követni… Éppenséggel, ha olyan hívja fel magára a figyelmet, aki olyan témában ír, ami iránt érdeklődök (videojátékok, anime, manga, keleti kultúra, keleti nyelvek…), azt megnézem, de a visszakövetés tőlem nagyon ritka. Ezen nagyon ritka visszakövetések egyikét kapta meg a Rocker Rádió, melynek tagjai szinte azonnal “akcióba léptek”, amint megszűnt a Rock FM. Felfigyeltem rájuk, utána néztem, hogy hol lehet hallgatni őket, és a My Online Radio weboldalon megtaláltam őket. Összességében nagyon jók. Bár az elején olyan sokat nem tudtam hallgatni őket, mert inkább kemény metál zenét játszottak, ami nekem már sok. Írtam már többször is, hogy nem vagyok az a klasszikus elkötelezett rocker, egyszerűen szeretem az élő zenét, és ha keményebb a dalszöveg mondanivalója, erre írnak durvább zenét, azt szívesen meghallgatom, de hogy csak azért legyen egy zene kemény, mert faszagyerekek vagyunk, az már nem az én asztalom. Ahogy az üvöltözést, hörgést sem szeretem. Azt szeretem, ahol a zene hangulatában alátámasztja a szöveg mondanivalóját.

Szóval, ahogy múlt az idő, úgy jöttek a lágyabb, dallamosabbak rock dalok, amik által számomra egyre inkább hallgatható lett a Rocker Rádió. Megjelentek olyan előadók, mint például a Bikini, Deák Bill Gyula, sőt talán még a Hobo Blues Band is volt, amik nemcsak hogy dallamosabbak, de más stílust is is beletettek a dalaikba, számomra ekkor lett igazán szerethető a Rocker Rádió, és órákon át hallgatom anélkül, hogy észrevenném, hogy múlik az idő. Úgyhogy nekem nagyon bejön, amit csinálnak, ráadásul pont azért nagyon jó, hogy online vannak, mert így olcsóbban meg tudják csinálni, ezáltal függetlenek maradnak. Nincs kötelezettségük senki felé, nem köti őket semmilyen szerződés, így úgy csinálhatják meg a rádiót, ahogy szeretnék. Ettől személyesebb is a légkör. A bemondó hangja (aki megköszöni, hogy hallgatjuk a Rocker Rádiót, vagy mondja, hogy semmi nyávogás…) nagyon vicces, szoktam mosolyogni rajta. Egyik legviccesebb az volt, amikor promócióra kérte fel a hallgatókat: Hallgassuk a Rocker Rádiót és postoljunk róla. Én meg egy darabig úgy értettem, hogy “pusztuljunk róla”. Néztem is magam elé, hogy miféle kívánság ez, és mennyire értelmes szóhasználat az, hogy pusztuljunk róla? Mire rájöttem, hogy miről is van szó valójában… Félrehallás forever.

Most is hallgatom, és egy rettenetesen jó dal szól: “Stula Rock: Felfelé sodor a szél“. Hihetetlenül tetszik a hangulata. Most hallom először, szerintem ez egy vadonatúj daluk. Nem ez az első daluk, ami tetszik, a Forgószél is jó volt, utána fogok nézni az együttesnek. Ahogy elhallgatom a szöveget, egy átlagember számára sablonosnak hangozhat, számomra mégis hitelesnek tűnt, ahogy ők előadták. Jobban megismerkedek a dallal. De szól mindjárt egy másik, ami tetszik: “De Facto: Fekete szív“.

Természetesen a rock zenének is vannak árnyoldalai, hiába ebben a stílusban lehet a leginkább progresszív mondanivalót megfogalmazni. Nekem is vannak olyan együttesek, amiket nem szeretek ebben a stílusban. Az egyik ilyen, amit sajnos állandóan hallok, az a Dorothy. Egyébként is nagyon kevés női rockelőadót szeretek, de ahogy a Dorothy előadja magát… hallani, hogy semmi közölnivalójuk nincs a világról, csak bizonygatni akarják, hogy mennyire tökös csajok. És ezt a beképzelt pökhendiséget hallgatni rettenetesen irritáló. A másik, szintén magyar rockegyüttes, amit nem szeretek, az a Leander Kills. Semennyire nem tudok azonosulni a tragikusan halálról énekelt dalokkal, számomra az önsajnáltatás magasiskolája az “oda temessetek, ahol születtem” jellegű szövegek. Nem egyszer megfordult bennem a kérdés, hogy aki arra fecsérli az energiáját (mert nekem ez fecsérlés), hogy a saját reménytelenségéről énekeljen, annak nem lenne jobb ugyanezt az energiát arra felhasználni, hogy az életét amennyire lehet, jobbá tegye? Nem ismerem az együttes tagjait, és hogy milyen múltjuk van, de ahogy több dalukat is hallgattam a rádióban, arra jutottam magamban, hogy tragikus lehet. Meg mivel én alapvetően optimista szemléletű vagyok, ezért nem is tudom, hogy milyen lehet sokáig így élni, ezért csak az én szemszögemből tudom azt mondani (mivel így teszek), hogy ha krízishelyzet ér, akkor is azon vagyok, hogy a fájdalom megélése mellett éljek. Márpedig nem egyszer próbára tett engem is az élet. Ebből kifolyólag egyébként tudom, hogy miről énekel a Leander Kills, ha csak rövid időre, de én is megtapasztaltam néhányszor a reménytelenség érzését. De mivel tudom, hogy milyen szörnyű volt benne lenni, ezért ahogy éreztem magamban egy szikrányi erőt is, azon voltam, hogy kimásszak a saját krízisemből. És köszönöm szépen, nem kívánom újra felszínre hozni a kilátástalanság érzését dal formájában.

Ami kifejezetten örvendetes itt is bemutatkoznak új előadók, néhányuktól kifejezetten jó, hogy kapnak bemutatkozási lehetőséget, mert jó zenét csinálnak. És tényleg vannak olyan előadók, akik szinte csak itt kapnak lehetőséget, hogy bemutatkozzanak, és csak a Rocker Rádió játssza a dalaikat. Egyébként ezen a hétvégén egy furcsa “játékot” hirdettek meg. Szavazást indítottak arról, hogy melyik előadó a jobb, a Metallica vagy a Bon Jovi. Van apropója is a szavazásnak, ugyan Jon Bon Jovi, a magáról elnevezett együttes énekesének most van az 57. születésnapja. A Metallica: Master of Puppets albuma meg mostanság jelent meg 33 éve. Ennek alkalmából szavazást indítottak a Facebook oldalon, hogy melyik együttes a jobb: Bon Jovi vagy Metallica. Azért mondom furcsának, mert még számomra is olyan szinten egyértelmű, mintha azt kérdeznék, hogy melyiket enném szívesebben: Pizzát vagy tökfőzeléket. A Metallica kiütéses győzelmet arat, sokkal több olyan daluk van, amelynek valódi jelentése van. Olyan dolgokról énekelnek, ami hallhatóan valóban érinti, foglalkoztatja őket, ezáltal mélyebb jelentése van a daloknak.

És hogy mennyire nem vagyok “klasszikus” rocker, az jól jelzi, hogy a Metallicától sokkal közelebb áll hozzám a Load és a ReLoad album páros. Igazából pont azért, amit kritikának hoznak fel. Azáltal, hogy visszavettek a tempóból, és Bluesosabb lett a dalok hangzása, ez adott egyrészt egy sajátságos hangulatvilágot a daloknak, dallamosabb lett a zene, másrészt meg ezeknél az albumoknál van inkább olyan érzésem, hogy a zenét sokkal inkább összhangba hozták a szövegek mondanivalójával, ezáltal mélyebben át tudom érezni, amiről énekel az együttes énekese. És hogy az énekes sokkal inkább a személyes problémáiról énekel, semmint társadalmi, politikai témákat feszeget, ezt azért nem tartom feltétlen problémának, mert kiénekelhet magából olyan érzéseket is, amik másokban is felsejlettek, megfogalmazódtak, ezáltal lehet azonosulni velük. A különböző politikai, társadalmi témákra, paródiákra, hasonlókra meg már fel se kapom a fejem, mert már annyi ilyen “mű” készült, és van érdemleges változás? Én nem látom. Ennek egyik oka az, hogy ezeket a dalokat, filmeket, írásokat, azok többségében hallgatják, látják, olvassák, akik szintén így gondolkodnak. Persze előfordulhat, hogy olyanokhoz is eljutnak, akik nem látnak át politikai, társadalmi helyzeteket, de ők vagy nem veszik fel, vagy elégedettek azzal, hogy az ő kis világukban nincs olyan probléma és továbblép. Ebből kifolyólag nincs meg az a társadalmi összefogás, hogy egy jobb világ legyen az, amiben élünk, és amiben a jövő generációja élni fog. Meg nemcsak azért szeretem a személyes dalszövegű dalokat, mert azokkal adott esetben jobban lehet azonosulni, hanem mert talán az lesz a kulcsa a változásnak, hogy magunkban vesszük észre a hibát, változunk meg, és minél többen változnak meg, annál jobb lesz a világ. Úgyhogy még ha nem is feltétlen tükrözi a klasszikus Metallica hangzást (amit nyilván én is hallok, azért van jónéhány régi daluk, amiket ismerek és szívesen hallgatok.), de bőven van érv a fentebb említett két album mellett is.

Egyébként nekem is van néhány olyan együttes, amit hiányolok és szívesen hallgatnék. Például az LGT és az Omega. Jó érzés hallgatni régi magyar rockzenét, olyanokat, mint például P. Box, vagy keményebb zenék közül a Pokolgép, de a LGT a legnagyobb kedvencem a magyar rockzenei palettán, őket bármikor nagyon szívesen hallgatom. Még most is magam előtt látom azt a kisgyereket, aki én voltam, amikor ugráltam meg tomboltam az ágyon, amikor megszólalt a “Gyere gyere ki a hegyoldalba” vagy a “Szentimentális Rakenroll” daluk. Az Omegának meg van néhány emblematikusabb dala, őket azért érdemes betenni, mert jó egy-egy dal erejéig visszavenni a tempóból és lassítani. A Fekete pillangót nagyon szerettem hallgatni a Rock FM-en. Illetve amit még nagyon szívesen hallgatnék, az a P. Mobil. Tőlük az egyik legnagyobb kedvencem a Lámpagyár.

És hogy mennyire hiánypótló a Rocker Rádió, azt jelzi az, hogy amikor megszűnt a Rock FM, akkor nem kezdtem el másik rádióadót keresni, hanem belehallgattam a Sláger FM-be. Mert ugye ez került a Rock FM helyére. Hallgattam régebben is, de azóta formálódott a zenei ízlésem, és mai füllel azt mondom, hogy… ha nem is hallgathatatlan, de semmiképp sem hallgatom szívesen. Több okból is. Engem már rettenetesen zavar a kereskedelmi rádiókra jellemző “művidám” bemondói beszédstílus, és a jelentés nélküli mondanivalók… csak mondjunk valamit a mikrofonba. Ez néha már a Rock FM-nél is nagyon zavart. Ez gondolom egyfajta kereskedelmi rádiós protokoll, csak az a baj, hogy annyira nyilvánvalóan mű az, ahogy egy műsorvezető beszél egy ilyen rádióban, hogy akár mesterséges intelligencia is beszélhetne helyette. Beprogramozzák, hogy mindig vidám hangon beszéljen, megírják előre a szöveget (gondolom, egyébként is így van egy kereskedelmi rádiónál), és nem kell műsorvezetőnek megerőszakolnia magát, és akkor is vidám hangon beszélnie, amikor amúgy rosszul ébredt, elfeküdte a nyakát, leöntötte a ruháját kávéval, dugóban vesztegel, vagy bármi olyan történik vele, ami bárkinek egy napját megnehezítheti. A Sláger FM egyébként abból a szempontból jobb, hogy régebbi zenéket játszanak, amikor még volt relatíve jelentése a daloknak (de ez tényleg nagyon viszonylagos), csak az a baj, hogy agyonra játszott dalokból játszanak folyamatosan. Néhányukat ugyan évek óta nem hallottam, mégis inkább az jut eszembe róluk, hogy egy időben mennyire idegesített, hogy már vagy ezredjére hallom. Ráadásul egy-egy jobb előadótól is legismertebb dalukat játsszák, amiről tudható, hogy ritka eset az, hogy akkor hozta a legjobb formáját. Hiszen ha egy dal nagyon ismert, arról sejthető, hogy bizonyos sablonok alapját írta meg, ami jelzi azt, hogy nem arról énekel abban a dalban, ami a valódi gondolata, nem úgy írta meg a zenét, ahogy azt ő valójában szerette volna. Így általában 10-15 perc múlva ki is kapcsolom a rádiót, és hagyományos módon alig hallgatok már rádiót, miután nincs normális rádióadó. De amíg van Rocker rádió, addig lesz egy kis halmaza a rádióadóknak, mely tényleg progresszív mondanivalóval rendelkező dalokat ad.

Elhallgat a Rock FM


Rock FM logoCsak ma reggel tudtam meg, ahogy a RockReggelt hallgattam, ott mondtak olyanokat, amik utalások voltak arra, hogy nagy változás lesz. Az volt az első gondolatom, hogy a RockReggeltnek lesz vége, de szétnézve a rádió Facebook oldalán, találtam meg a bejelentést, hogy a rádió megszűnik. Hihetetlenül meglepett, és rosszul is érintett, mert ez volt a kedvenc rádióadóm. Azt már jó ideje tudom magamról, hogy bár nincs olyan zenei műfaj, mely mellett végleg elköteleződnék, de amelyik igazán közel áll hozzám, az a rock zene. Szeretem az élő zenét, és úgy érzem, hogy egyre inkább erre van igényem. Próbálkoztam néhány rádióadóval, ahol a mai trend zenéje megy, azokkal úgy vagyok, hogy hallok néhány hangulatos dalt, amit esetleg meghallgatok néhányszor még, de hogy nem ott keresem a minőséget, az tény.

Akármelyik rádiót is hallgattam, mindig a Rock FM volt az egyedüli, amit huzamosabb ideig hallgattam a jó zenék miatt. Mondjuk ez persze nem azt jelenti, hogy minden egyes rock zenét úgy szeretek, ahogy van. Például csak a dallamosabb rock zenét szeretem, az ilyen nagyon kemény, üvöltözőseket már nem bírom hallgatni. Attól meg egyenesen a hajamat téptem, amikor olyan előadókat szólaltattak meg, mint Tóth Gabi, Oláh Ibolya, Hooligans, Dorothy, Roy és Ádám. Ezeket nálam a rock zene mélypontjai. Nagyon kevés női előadót hallottam, akinek alapvetően jól áll a rock zene, mert ez alapvetően férfi műfaj (erre utalás lehet az is, hogy ma a rádiósok mondták, hogy a Rock FM is férfias rádióadó… volt), és nagyon kevés olyan női előadót hallottam, aki nagyon jól énekel rock zenére. A fent felsorolt három előadó nagyon nem ide tartozik. A Hooligansnál meg amikor áttértek a trendi rockra, nem értem, miért nem változtattak nevet. Mégis milyen huligánok azok, akik vidáman mesélik, hogy a nőjük szívja a VISA-ját? Később is úgy jöttek a minden progresszivitást nélkülöző dalszövegeikkel. Roy & Ádámtól meg többségében ilyen jól érzem magam a bőrömben, semmi bajom nincs, szép az élet jellegű dalokat ismerek, hiteltelenek. Bár tőlük van egy üdítő kivétel, amit nagyon megszerettem, az a Komolyan sírok című dal. Hangulatában sokkal jobb, és szövegének mondanivalójáról is el lehet mondani, hogy érdemes foglalkozni vele. Illetve Révész Sándor énekstílusát sem szeretem.

Viszont van néhány olyan előadó, aki ha csak megszólalt, már éreztem, hogy nem volt rossz a napom. Például Földes László Hobo, akinek szarkasztikus szövegei érzékeltették, hogy próbáratette őt az élet, mégis ironikusan énekel a megélt élményeiről. Deák Bill Gyula hasonlóképp, de ha LGT dal szólt, akkor voltam igazán boldog, hiszen ők mai napig nagy kedvenceim. Meg szerencsére sok olyan dal szólt a Rock FM-en, amik miatt érdemes volt hallgatni a rádiót. Formálta a zenei ízlésemet, az itt hallott dalok hatására kezdtem el foglalkozni komolyabban néhány együttessel. Például azt régóta tudtam, hogy a Bikini jó zenét játszik, és D. Nagy Lajos énekét is szerettem, de itt figyeltem fel igazán a dalszövegekre, és itt hallottam meg, hogy hihetetlenül progresszívek. Van tőlük is néhány dal, mely iróniával közelítik meg az élet nehézségeit, de vannak nagyon szép dalaik. Például a Veled akarok… című dalukat ha meghallom, hihetetlen kellemes érzés lesz úrrá lesz rajtam. Nagyon ritka az, amikor valaki úgy énekli meg a szerelem szépségeit, hogy hiteles marad, nem válik csöpögőssé a dal. Jaj, hát iróniában nagy kedvencem az Ördögtől a Keringő. Amilyen szarkazmussal énekelnek pozitív gondolkodásról és az egymondatos motivációs szövegekről… Nem bírom nevetés nélkül végighallgatni azt a dalt.

Meg sok más dal miatt is érdemes volt hallgatni a rádiót, amik csak itt hangzottak el. Meg ami nagyon tetszett, hogy lehetőséget biztosítottak ismeretlen előadóknak, hogy szélesebb közben mutassák meg a zenéjüket. Köztük is voltak néhányan, akik bizonyították, hogy ma is lehet újat mutatni a magyar rock zenében. Úgyhogy nagy kár érte. Egy darabig egyébként politikai okot sejtettem a rádió megszűnése mögött. De amikor utánaolvastam, hogy pontosan mi történt, és hogy éjféltől a Sláger FM fog itt szólni, elvetettem ezt a gondolatot. Mert eredetileg ez az adó is megszűnt volna a Music FM-mel együtt, és emögött politikai indítékot sejtettek. De a Sláger FM megmenekült. Hogy pontosan mi van emögött, nem tudom, és igazából nem is érdekel. Talán fogom hallgatni a Sláger FM-et, de lehet, hogy inkább a Winamp-en állítok össze egy “saját” rádiót.